Szegedi Kattintós

Tizenöt jelenség, melyek arra utalhatnak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere bajban van

Tizenöt jelenség, melyek arra utalhatnak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere bajban van

Apró repedések láthatók a Fidesz hatalmas gránittömbjén, ám az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit nem tűnik elillanni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Ezúttal olyan, egyelőre képtelenségnek tűnő jelenségeket veszünk sorba, melyek előrevetítenék az NER Armageddonját. Ha az alant felsorolt események bekövetkeznének, jobb, ha alapjaiban átgondoljuk Magyarország jövőjét, mert talán rádöbbenünk, hogy Orbán Viktor nélkül is van élet a Kárpát-medencében. Ha tehát az alábbiakat tapasztaljuk, nézzünk mélyen fideszes ismerőseink szemébe, és kérdezzük meg tőlük: Biztosan ezt akartátok?

index_95.jpg

Fotó: index.hu

1. Németh Szilárd beiratkozik a CEU – ra, méghozzá a gender szakra.

2. Lázár János nyilvánosan Heineken sört iszik, és bejelenti, hogy újabb emeleteket építenek a panellakásokra.

3. Pintér Sándor meglátogat egy migránssimogatót, és elismeréssel szól azokról a civil szervezetekről, melyek segítették a menekülteket a legnehezebb időkben.

4. Kövér László visszahozatja az EU-s zászlót a parlamenti ülésterembe.

5. Mészáros Lőrinc nem vesz több céget, sőt elkezdi eladni a vállalkozásait.

6. Habony Árpád állásinterjúra jelentkezik az Emberi Erőforrások Minisztériumába.

7. Rogán Antal szerzetesnek áll.

nol_4.jpg

                                               Fotó: nol.hu

8. Deutsch Tamás lemond az összes létező és nem létező posztjáról.

9. Bernd Storck enged a csábításnak, és elvállalja az andorrai nemzeti tizenegy irányítását.

10. Andy Vajna visszaköltözik az Egyesült Államokba. Timi itthon marad.    

blikk.jpg

Fotó: blikk.hu 

11. Az ügyészség nyomozni kezd a letelepedési kötvények ügyében.

12. A Felcsút kiesik az NB III-ból.

13. Farkas Flórián visszatér a munka világába.

14. Szijjártó Péternek lekonyul a haja.  

24_12.jpg

Fotó: 24.hu

15. Orbán Viktor beismeri, hogy néha ő sem mond igazat, és meghívja grillezni Gyurcsány Ferencet.

Tizenöt jelenség, melyek arra utalhatnak, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere bajban van Tovább
Négy ok, melyek miatt létkérdés a Fidesznek levakarni az utcákról a „lopós plakátokat”

Négy ok, melyek miatt létkérdés a Fidesznek levakarni az utcákról a „lopós plakátokat”

Bizonyára nagyon sokkolja a kormánypárt vezetőit a Jobbik plakátkampánya, mert pénteken újra nekigyürkőznek a Parlamentben annak a törvénymódosításnak, mely elfogadása esetén nem szembesíthetnék az ellenzéki pártok a Fideszt az elmúlt hét év lenyúlásaival. Kétségtelenül rosszul mutatnak a szokásos kék kormányzati háttéren virító erős és büszke Magyarországot hirdető „tájékoztató” hirdetmények mellett a miniszterelnök és kedvenc oligarchája fekete-fehér fotója, amint azt hirdetik, hogy minden mozdíthatót elvesznek maguknak, ha kapnak újabb négy évet erre. Csak a legfontosabb okokat soroljuk, miért köpött bele a kormány levesébe ez a kőkemény kritika:

hvg_16.jpg

Fotó: hvg.hu

1. Orbán Viktor Mészáros Lőrinc társaságában. Az ellenzéki pártok és a független média régóta próbálja tudatosítani a választópolgárok agyában, hogy a felcsúti gázszerelő géniusz tulajdonképpen a miniszterelnök strómanja. Ha sokan elhiszik ezt a viszonylag könnyen hihető állítást, akkor az is egyértelművé válik, hogy Orbán Viktor az ország leggazdagabb embereinek egyike, ami persze nem ment volna anélkül, hogy az ország irányítását ne fordította a maga hasznára az utóbbi hét esztendőben. Orbánt bizonyára rendkívül kínos helyzetbe hozná, ha a sugalmazás némi tárgyi (vagy számszaki) bizonyítékkal is párosulna, hiszen akkor a Jobbik plakátjai még erősebben hatnának az utca emberére.

2. Habony Árpád és Rogán Antal együtt. Kétségtelenül, ők az Orbán-korszak két legkétesebb figurái, pedig ez a mezőny igen erős az utóbbi hét esztendőben. Habony kifejezetten ellenszenves figura még a Fidesz szimpatizánsai körében is, hiszen életmódja, habitusa nem az a kiköpött kereszténydemokrata prototípus. Szinte havonta van egy olyan ügye, melyet meg kéne magyaráznia, ha valamilyen szerződéses viszonyban állna a kormánnyal, ám amolyan semleges zászló alatt hajózó csatacirkálóként követi a Fidesz anyahajóját. Nyilván azért sem magyarázkodik, mert a fél magyar média az érdekeltségébe tartozik, így a maroknyi ellenzéki sajtónál ügyködő médiamunkások kapargatják csak a luxusutazásait, és ha nagyon szorul a hurok, akkor helikopterrel menekül a helyszínről a kíváncsiskodó riporterek elől.

nyugati_feny.jpg

Fotó: Nyugati Fény

A helikopterek szeretete köti össze Habonyt a kormány másik népszerűtlen alakjával, Rogán Antallal. Az ő kétes ügyeiről is hősi eposzt írhatnának a régmúlt költői, ám jelenleg ezt inkább az ügyészségnek kellene megtennie vádirat formájában, ám Rogán kezét még mindig fogja Orbán Viktor. A miniszterelnök oltalmában sem érezheti biztonságban magát a propagandaminiszter, hiszen szaporodó kínos ügyei miatt keveset szerepel, és amikor olykor elvetődik egy-egy nemzeti konzultációs fórumra, akkor is menekülőre fogja, ha meglát a távolban egy mikrofont. A Habony-Rogán páros kétségtelenül a Fidesz médiakormányzását megtestesítő élcsapat, mely mögött ott sorakozik a szűknadrágos fideszes elit színe-java. Számukra politikai termék egy gyűlöletkampány levezetése, vagy egy új ellenség felkutatása. Ők együtt, egy plakáton tényleg durván szennyezik a vizuális környezetünket.

3. Simicska jelzi, hogy mindent tud. A Fidesz nyilván pontosan értesült a „lopós plakátkampány” hátteréről. A G nap után ellenzékbe sodródó egykori kormánypárti pénzember, Simicska Lajos pontosan tudja, hol fáj a legjobban a Fidesznek, így a mostani plakátokról az ő magasba tartott középső ujja integet Orbán Viktor és csapata felé. Ezek a plakátok nem csak mostani üzenetükben ingerlik a kormányt, hanem félnek a folytatástól is. A nagy sietség, hogy olyan törvényt fogadtassanak el a parlamenttel, mely megtiltaná a pártoknak és a kormánynak, hogy választási kampányidőszakon kívül is plakátokon hirdethessék nézeteiket, pont annak szól, hogy tisztában vannak a lehetséges folytatás veszélyeivel. Simicska és háttéremberei bizonyára már előkészítették a mostani kampány legújabb fejezetét, ami még a mostaninál is érzékenyebben érinthetné a Fideszt. Nem véletlen, hogy a NAV is rávetette magát Simicska hirdető cégére, melynek plakáthelyein hirdet a Jobbik.

hvg1_2.jpg

Fotó: hvg.hu

4. A Jobbik tapossa a Fidesz sarkát. Jól látszik, hogy a Fidesznek nagyon megfelelt a szélsőséges hangvételű, nemzeti radikalizmust hirdető „kistestvér” szerepében a Jobbik, ám a másik jobboldali néppártosodás nem válik ínyére. A folyamat egyrészt gyorsabban halad, mint sejteni lehetett, másrészt a Fidesz vált a legszélsőségesebb párttá a magyar (és az európai) palettán. Ezzel párosul a tény, hogy a Jobbik még nem volt kormányon, így nem lehet „elmúltnyolcévezni”, legfeljebb annyit lehet ellenük felhozni, hogy most az a pénzember áll mögöttük, aki a Fidesz pénztárnoka volt több mint húsz évig. A Jobbik antikorrupciós kampánya ezért népszerű a Fideszből kiábrándult szavazóknál, és miután ezeknek a polgároknak a nagy része soha nem szavazna a baloldalra, a voksuk a Jobbiknál fog kikötni. A Jobbik népszerűségét tehát ezzel a plakátkampánnyal alapozhatja meg, ezért a Fidesz most valószínűleg azzal bombázza a független és baloldali képviselőket, hogy kidomborítja ennek a jelentőségét, hiszen a demokratikus ellenzéknek sem lehet érdeke, ha a Jobbik tábora túlságosan megnő. Nagy kérdés, hogy sikerül-e a Fidesznek éket verni az ellenzék egységébe, és valahogy megszabadulni azoktól a plakátoktól, melyek tükröt tartanak a jelenlegi kormány elé. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg nem vettek az indiánok tükröket a sápadtarcúaktól, addig azt sem tudták, hogy nem olyan szépek, mint ahogy addig gondolták.”   

 

Négy ok, melyek miatt létkérdés a Fidesznek levakarni az utcákról a „lopós plakátokat” Tovább
A Fidesz másodszor is Farkast kiáltott

A Fidesz másodszor is Farkast kiáltott

Aki eddig nem értette, miért akarja kiirtani az írmagját is a független médiának a kormány, az olvassa el az utóbbi napok híreit. A luxusrepülővel Budapestre érkező Habony Árpád helikopterrel menekült az utazását megszimatoló újságírók elől, Farkas Flórián pedig szinte inkognitóban választották meg a Lungo Drom elnökének, utána, nagy fekete autóval szelelt el a kíváncsiskodó médiamunkások hada elől. Nem lenne logikus hát, ha Mészáros Lőrinc megvenné az összes hírportált televíziót, rádiót és újságot, hiszen akkor sokkal egyszerűbb lenne az élete minden kormányhoz közel álló egyénnek?

nepszava_21.jpeg

Fotó: nepszava.hu

Rogán Antal már rutinos menekülőnek számít a kormánypárt politikusai közül, a sajtó kicselezésében rutintalan Fidelitas-vezetők azonban kimerevedve álltak, amikor a sajtó kínos kérdésekkel bombázta őket. Külön sportág kezd kialakulni fideszes berkekben, hiszen a független sajtó természeténél fogva kíváncsi, és azokra a kérdésekre aligha lehet kielégítő válaszokat adni, melyekkel mostanában a kormány politikusait bombázzák a kollégák. Orbán Viktor régóta mutatja az utat politikustársainak, hiszen ő már évek óta nem megy be olyan szerkesztőségekbe, ahol érdemi kérdéseket kaphatna, ha pedig véletlenül nyilvános eseményen szegezik neki a kérdést, akkor kurta mondatokkal igyekszik leplezni a zavarát.

Farkas Flórián ezért Orbán Viktor egyik legjobb magyar tanítványa, hiszen még a lehetőségét sem adja meg a köz tájékoztatására szakosodott kollégáknak arra, hogy feltegyék kérdéseiket. Nem sétál bele olyan csapdákba, mint Mészáros Lőrinc, aki néha ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy mondjon valami szellemeset, amikor meglát egy mikrofont. A roma vezető azonban már tanult az oligarcha hibáiból, és lényegében belső emigrációból irányítja a hazai cigányság életét. Mindezt persze jobban megértjük, ha ismerjük Farkas múltját, és feltételezett jövőjét.

Az ő felügyelete alá tartozott ugyanis a romák munkához jutását támogató Híd a munka világába elnevezésű uniós program. 2015-ben azonban kiderült, néhány projektmenedzser úgy tüntetett el több milliárd forintot, hogy gyakorlatilag egyetlen hátrányos helyzetű romát sem juttatott munkához. Több fiktív megyei irodát viszont megalapítottak, amelyekben roma önkormányzati képviselők több százezres havi fizetéseket vettek fel a semmiért.  Az ügyben számos feljelentés született, többek között a NAV is vizsgálódik 1,6 milliárd forint szabálytalan elköltése miatt.

heti_valasz.jpg

Fotó: Heti Válasz

Mindezek ellenére töretlen a bizalom a Fideszben Farkas iránt. Május végén a Fidesz választási szövetséget kötött a Lungo Drommal, amely 16 éve szorgalmasan gyűjti a kormánypárt számára a szavazatokat. (Hogy milyen módszerekkel, azt most a hely rövidsége miatt nem taglalnánk.) Ezért volt létkérdés a roma vezető számára, hogy pozícióban maradjon. És láss csodát, kizárólag olyan küldöttek kaptak meghívót néhány napja a tisztújító közgyűlésre, akik támogatták Farkas politikáját. Ezzel le is volt zsírozva a roma szavazatok többségének becsatornázása a Fidesz méltóságteljesen hömpölygő folyójába.

Igen ám, de jöhettek volna a kellemetlenkedő firkászok az ülés után, és esetleg megkérdezhették volna az elnököt arról, mit szól például Lázár János minapi kijelentéséhez, hogy azoknak nincs helyük a Fidesz 2018-as listáján, akik ellen bírósági eljárás zajlik. A Híd a munka világába projekt kapcsán ugyan ismeretlen tettes ellen zajlik a nyomozás, ám nehéz megkérdőjelezni Farkas felelősségét. Ám a fideszes vezetők nyilván tudnak már valamit a nyomozás végkimeneteléről, ha továbbra is ennyire barátkoznak a roma vezetővel. Elképzelhető, hogy a nyomozás egészen jövő tavaszig fog tartani, és csak a választások után történik meg a vádemelés (ha egyáltalán lesz ilyen), de az is lehetséges, hogy valaki más viszi el a balhét Farkas helyett.

hvg_15.jpg

Fotó: hvg.hu

A kormány tett persze más gesztust is Farkas Flórián felé, ami az adófizetőknek fáj a legjobban, ugyanis tavaly karácsony előtt egy 1,3 milliárdos támogatással kisegítette a csődközelbe jutott Országos Roma Önkormányzatot, vagyis lényegében eltüntette a hiányt, mely a „balul sikerült” projekt miatt keletkezett. Farkas tavaly ősz óta bujkál, még parlamenti bizottsági ülésekre se jár, ezért ki is tették abból a szakbizottságból, melynek kormánypárti tagja volt. Lényegében rejtőzködő életformát vett fel, ám arra kíváncsiak lennénk, hogy kormánypárti főnökei szerint meddig lehet még eltüntetni a kínossá vált politikusokat a nyilvánosság elől. Vagy esetleg azt az egyszerűbb megoldást választják, mely szerint kormánypártivá kell tenni a teljes magyar médiát, és akkor Farkas Flórián is előjöhet a rejtekhelyéről. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vadászik rád az ellenséged, legegyszerűbb, ha te vadászod le előbb, minthogy el tudná sütni a puskáját.”

  

A Fidesz másodszor is Farkast kiáltott Tovább
A közmunkásoknak még nem szóltak, hogy hazánk erős és büszke európai ország

A közmunkásoknak még nem szóltak, hogy hazánk erős és büszke európai ország

Lassan kezdjük megszokni, hogy a kormány kiírja a plakátokra, bemondatja a tévében, rádióban, hirdeti az újságokban azt, amit gondolnunk kellene szerinte az országunkról. Azon kívül, hogy szellemi fogyatékosnak nézik saját polgáraikat az ország vezetői, azon is elgondolkodnunk egy fél pillanatra, miért reklámozza önmagát ilyen vehemenciával a kormány? A jó bornak is kell a cégér? Esetleg attól félnek, hogy az önálló véleményalkotás káoszba sodorja az országot? Az biztos, hogy urakban és szolgákban gondolkodik egy olyan politikai vezetés, amely úton-útfélen fontosnak érzi a nép ideológiai nevelését.

civilhetes1.jpg

Fotó: civilhetes

A kormány suttyomban próbál megszabadulni a közmunkaprogramban rekedt százezrektől, ám egyelőre csak tétova lépéseket tesz ennek érdekében, hiszen lassanként csökkenti a programban résztvevők számát. Bár Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor szociális ügyekben illetékes tanácsadója azzal dicsekedett egy interjúban, hogy ő találta ki a minimálbér-emelést és a közmunkaprogramot, a sokéves tapasztalat azt mutatja, hogy ez utóbbi teljes kudarc, hiszen a munkanélküliek töredékét vezette vissza a munka világába. Hegedűs egyébként erősen csúsztat, amikor azzal kérkedik, hogy az ő találmánya közmunkaprogram, hiszen ez a modell már a Gyurcsány-kormány idején is létezett, de akkor kifejezetten a munkáltatók igényeihez alakították a rendszert.

Az Orbán-kormány idején viszont az vált gyakorlattá, hogy a munkanélküliek több százezres tömegét beterelték a közmunka világába, hogy eltüntessék őket a munkanélküliek sorából, ugyanakkor olyan helyekre küldték dolgozni ezeket az embereket, ahol nem igazán volt rájuk szükség. És itt nem elsősorban az útszélen sepregető, sárga mellényes munkásokról van szó, hanem a művelődési házakban, könyvtárakban, és más önkormányzati vagy civil szervezeteknél sertepertélő diplomásokról, akik a minimálbérnél jóval kevesebbért ütik el az időt azokban az intézményekben, ahol képtelenek kigazdálkodni egy új munkatárs bérét, ezért elfogadják az állam „nagylelkű” segítségét, hiszen egy fillérjükbe nem kerül egy-egy új közmunkás alkalmazása.

A közmunkaprogram rengeteget elárul a magyar munkaerőpiacon uralkodó viszonyokról, és a hazánkban jellemző szociális állapotokról. Egyrészt az állam azzal, hogy a közmunka költségeit átvállalja olyan viszonyokat teremt, hogy a munkáltatónak esze ágában se legyen a közmunkás státuszát megváltoztatni, hiszen az pluszpénzébe kerülne. Mivel jellemzően állami és önkormányzati szférában ügyködnek az állam által fizetett (fél)munkanélküliek, az amúgy is komoly finanszírozási gondokkal küszködő intézmények számára kényelmes és takarékos megoldás az ingyenmunkaerő alkalmazása, így a közmunkásnak esélye se nyílik arra, hogy elveszítse közmunkás jellegét.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Lázár János kancelláriaminiszter is többször hangsúlyozta, hogy célszerű lenne a közmunkásokat a versenyszférában foglalkoztatni, ám ha egy kicsit is hallgattak volna olyan szakértőkre, akik nem Orbán Viktor köpönyegéből bújtak elő, akkor már rég belátták volna, hogy pont az állam akadályozza ezt a folyamatot. A versenyszféra teljesen más szempontok szerint válogat a munkaerőpiacon, mint az állam, sok cég jó fizetést is adna, ha találna megfelelő szakembert, az állam célja viszont a munkanélküliségi statisztikák mutatóinak lenyomása, ezért a minőség helyett a mennyiségre koncentrál.

Vagyis, addig, amíg emberek százezreit ágyazzák be az állami és önkormányzati szektorba, ráadásul rosszul fizető és kicsit sem kreatív munkakörökbe, addig nincs megoldás a jelenlegi keretek között arra, hogy a közmunkás előbb-utóbb a versenyszférába kössön ki. Nincsenek érdemi átképzési programok, ha pedig valaki a közmunkáját is elveszíti, olyan megalázóan kevés kiegészítő támogatást kap, amelyből a gázszámlájára sem igen futja egy téli hónapban. Az Orbán-kormányra jellemző, hogy amikor érzékeli a komoly strukturális gondokat, hangzatos tervekkel áll elő, esetleg egyszerűen elbagatellizálja a problémákat. Ez annak a gyakorlatnak az eredménye, hogy a döntések zárt körben születnek, és nem előzik meg ezeket hatástanulmányok, az érintettek képviselőinek megkérdezése. A közmunkaprogram kifejezetten propagandacélokat szolgál, épp ezért emberek százezreinek életét rendelték alá annak a kormányzati szándéknak, hogy papíron elérjék a teljes foglalkoztatást.

24_11.jpg

Fotó: 24.hu

Most, hogy egyre nagyobb problémává válik a munkaerőhiány, világosan kirajzolódik az Orbán-kormány elmúlt hét évének egyik legnagyobb tévedése. Ha nem a látszatmunkát erőltették volna, ha normális ellátást biztosítottak volna az álláskeresőknek a kieső hónapokra, ha lettek volna felmérések, mely szakmák igénylik majd 3-4 év múlva a legtöbb munkaerőt, akkor elindulhattak volna olyan átképző programok, melyek eredményeként most lenne elegendő informatikus, ács, pincér, szakács és villanyszerelő. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Most nyár van, de majd lesz tél is, és ha a bundás csizmádat eladod egy üveg whiskyért, akkor télen lefagy a lábad.”   

A közmunkásoknak még nem szóltak, hogy hazánk erős és büszke európai ország Tovább
Minél jobban nyomul a Fidesz, annál inkább összezár az ellenzék?

Minél jobban nyomul a Fidesz, annál inkább összezár az ellenzék?

Még a DK-s Oláh Lajost vesegörcse sem tudott segíteni a kormánytöbbségnek, hogy keresztülvigye a Lex Csicskára keresztelt törvénymódosítást, ugyanis egy ellenszavazattal több volt ellenzéki oldalon ahhoz, hogy a Fidesz kétharmaddal módosítani tudja a pártfinanszírozási szabályokat. Az ellenzék mozgósította minden képviselőjét a végszavazásnál függetlenül attól, hogy jobboldali, liberális, baloldali, netán független honatyákról volt szó. Így aztán nem Oláh Lajos veseproblémáján múlt, hogy a Fidesz nem tudta elgáncsolni a neki nem tetsző ellenzéki plakátkampányokat.

index_94.jpg

Fotó: index.hu

Nagyon fáj a Fidesznek, hogy a számára kétharmados parlamenti többséget hozó 2014-es választás után szinte azonnal elvesztette az alkotmánymódosításokhoz elengedhetetlenül szükséges fölényét. Három egymást követő időközi választás elbukása ugyanis elegendő volt ahhoz, hogy a kormányzópárt alkudozni kényszerüljön a sokszor lenézett, és olykor kifejezetten gyűlölt ellenzékével. Ezek a kísérletek azonban nem hoztak eredményt, ugyanis a Fidesz szinte semmit nem kínált, ugyanakkor sokat várt cserébe.

Így bukhatott meg tavaly év végén az az alaptörvény-módosítási kísérlet is, melyet a bukott kvótanépszavazás után akart átvinni a törvényhozáson a kormány, ám nem volt hajlandó záros határidőn belül kivezetni a letelepedési kötvényeket a piacról, így a Jobbik nem is támogatta a menekültügyben előterjesztett javaslatot. Az egésznek egyébként nem sok gyakorlati jelentősége volt, ám ettől a ponttól kezdve a Jobbik és a Fidesz politikája élesen szemben áll egymással, így tulajdonképpen az utolsó potenciális szövetségesét is elvesztette a kormány a parlamenti munkában.

A Fidesz kárörvendése az ellenzék szétaprózottságát és veszekedésit látva egyre kevésbé őszinte, hiszen a mostani kudarca is azt jelzi, hogyha szükséges, minden politikai erő képes összefogni a kormány törekvései ellen. Az igazán fontos végszavazások esetében nem működik az „Oszd meg és uralkodj!” módszere, ugyanis a kormánynak akkor se hinne egyetlen ellenzéki párt sem, ha valamit ígérne a szavazataiért cserébe. De a kormánypárt nem is ígér semmit, de azt legalább következetesen be is tartja.

Orbán Viktor szeret hencegni azzal, hogy a mögötte álló parlamenti többség rettentő szilárd, így elő sem fordulhatna az a szégyen vele, hogy néhányan átszavaznának a frakciójából a túloldalra. Pedig - ahogy mondani szokás – igény az volna rá. Könnyű ugyanis kiolvasni a kormánypárti nyilatkozatok zűrzavarából, hogy például a Lex CEU-val sokan nem értettek egyet a kormánypárti padsorokban. Ellene azonban senki se mert szavazni, de még a tartózkodás is azzal járna, hogy kereshetne az illető magának új állást (vagy más pártot), miután lejár a képviselői mandátuma.

Ez a masszív mameluk had ugyanakkor hátrány is egy parlamenti munkában, ugyanis semmi hajlékonyság, semmi kompromisszumkészség nem feltételezhető a részéről. Ha a Fidesz frakciójában nincs átszavazás, akkor az ellenzék is összezár, így még a Jobbik is beszállt olyan akciókba, mint például a civilek megbélyegzését garantáló törvény elleni tiltakozás. Masszív ellenállást alakított ki az ellenzék a Lex Csicska kapcsán is, pedig ez a hadüzenet elsősorban a Jobbik plakátkampányának szólt. Más kérdés, hogy a közpénzből úgymond tájékoztatási kampányt folytató kormánypárt ezzel még nagyobb előnyt élvezne a kommunikációban az összes ellenzéki párttal együtt.

A Fidesznek azért is fáj roppant módon, hogy a Jobbik néppártosodik, mert ezzel egyre szűkül azon baloldali, zöld, illetve liberális ellenzéki politikusok száma, akik kizárják az együttműködést a jobboldali párttal. Ha az együttműködés a Jobbik és a többi kormánykritikus párt között nem szorítkozik egyedül a kétharmados törvények megkontrázására, a Fidesz nagy bajban lehet. Már többször jeleztük, hogy szinte minden felmérés azt tükrözi vissza, hogy több ember szeretné leváltani az Orbán-kormányt, mint amennyi bizalmat szavazna nekik újabb négy évre. A proteszt szavazatok összeadódása esetén a kormánypárt a jelenlegi választási rendszerben nagyot bukhatna, hiszen a győztes mindent visz elve érvényesül a jelenlegi szabályzásban.

hvg_14.jpg

Fotó: hvg.hu

Ahogy közeledik a jövő tavaszi parlamenti választás, annál nagyobb tétje lesz annak, mennyit foglalkoznak egymással az ellenzéki pártok, mennyit finnyáskodnak azok, akik korábban kizártnak tartották az együttműködést a számukra ellenszenves kormánykritikus erőkkel. Ha létrejön egy úgynevezett technikai koalíció, és a pártok meg tudják győzni saját támogatóikat arról, hogy az Orbán-kormány leváltásánál nincs fontosabb szempont, akkor összeadódhatnak a proteszt szavazatok, és akkor ráébredhet néhány héttel a választások előtt a kormány, hogy az általa bevezetett választási rendszer csúnyán visszaüthet rá. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Télen nagyon jó meleget ad a cobolyprém bunda, ám nyáron vesd le magadról, mert bepállik tőle a feneked.”  

Minél jobban nyomul a Fidesz, annál inkább összezár az ellenzék? Tovább
Nekünk Andorra la Vella kell!

Nekünk Andorra la Vella kell!

Ha az ellenzéknek annyi esélye van a következő választásokon az Orbán-kormány megbuktatására, mint Andorrának a magyar futball válogatott ellen a győzelemre, az elég jó hír a kormányváltás híveinek. Török Gábor politológus összevetése, mely szerint a miniállam csapata körülbelül annyi eséllyel küzd meg a nála jóval esélyesebb magyar focistákkal, mint a hazai ellenzék a kormánypárttal, első ránézésre nagy blamázs a kefefrizurás elemző számára, de ha jobban átgondoljuk, a próféciáját komolyan is vehetjük. És így már a kormány számára kínos a hasonlat.

m4_sport.jpg

Fotó: M4 Sport

Nekünk most nem Mohács, hanem Andorra la Vella kellett! De komolyan, mert az ilyen pofonok ébresztik fel a magyart a csipkerózsika álmából. Bizony, amikor a 26. percben egy égimeszelő hazai csatár okos bólintással megszerezte a miniállam műfüves nemzeti stadionjában a vezetést, mindenki arra gondolt, hogy rövidesen úgyis helyre áll a világ rendje, a spanyol ötödosztályból érkezett kicsit pocakos, kicsit kopaszodó, munka mellett focizgató andorrai legények rövidesen elfáradnak, az erőtől duzzadó, jól megfizetett magyar profik pedig bedarálják őket a saját műfüvükbe.

Hát, nem így lett, sőt! Újabb gólt ugyan nem kaptunk ugyan, de a lelkes ibériai amatőrök szívósan védekeztek, és végül világraszóló győzelmet arattak a FIFA világranglistáján több mint száz hellyel előttük jegyzett magyarok felett. Török Gábor politológus a meccs lefújása után bizonyára idegesen vakarta a feje búbját, mert egy korábbi facebookos hozzászólása miatt most csúnyán besült. Lenézte Andorrát, és lenézte a magyar ellenzéket is. Pedig épp az andorrai csoda világít rá arra, hogy a nagyképűség, az elkényelmesedés, a lezser arrogancia elég durván vissza tud ütni a politikában épp úgy, mint a sportban.

Erősen fel van tehát hájpolva a Fidesz dominanciája a sajtóban, hiszen sok kormánypárti médium már most úgy odaadná a győzelmet a kormánypártnak, ahogy Török Gábor a többgólos magyar sikert Andorra ellen.

Pedig Török évtizedek óta foglalkozik a magyar politika belső jelenségeinek feltárásával, a preferenciák mozgásával, a választói attitűdök átalakulásával. Gyakran beszélget politikusokkal, elemzőkkel, kormánytagokkal, összeveti a történéseket a háttérben csak a kiváltságosok számára elérhető információkkal. Mondhatnánk, hogy nagyot nem tévedhet egy olyan ember, aki szinte az egész életét a politikai analízisnek szentelte, és talán jobban tudja, hogy egy pártelnök mit gondol, mint az adott párt vezetősége. De most miért is szaladt bele az andorrai pofonba egy ilyen harcedzett, minden hájjal megkent elemző?

A válasz úgy adható meg legegyszerűbben, ha az összehasonlítás apropóját vizsgáljuk. Vagyis, hasonlítsuk össze az andorrai focistákat a magyarokkal. Nincsenek nagy sztárjaik, nincsenek állami pénzből felhúzott stadionjaik, még hazai bajnokságuk sincs, hiszen 80 ezer embernek maximum sörmeccseket érdemes rendezni a grundokon. Valószínűleg a kis ország éves GDP-je csak küszködve éri csak el a felcsúti fociakadémia költségvetési keretét. Lényegében semmijük nincs, ami a magyar focistáknak alapból jár. Olyanok, mint a legendás jamaicai bobcsapat, amely jeget és havat alig látott, mégis becsülettel felkészültek a téli olimpiára. Igaz, ők nem verték meg a németeket!

Török állítása szerint a magyar ellenzék körülbelül ilyen lehetetlen körülmények között készül a 2018-as választásokra, hiszen a Fidesz számára épp úgy adott minden a sikerhez, mint a magyar focistáknak, hogy legyűrjenek egy amatőr kiscsapatot. Kétségtelen, a kormánypárt számára biztosított pénz, paripa, fegyver, hiszen annyit költ kampányra, amennyit csak nem szégyell, úgy alakítja a választás feltételrendszerét, ahogy az érdekei diktálják, és olyan sajtóbirodalmat épített ki magának, amelyik kézi irányítással vadássza le az ellenzék politikusait.

Ilyen irtózatos erőfölény ellenére sem mehet azonban biztosra a kormány, hiszen a közvélemény-kutatások szerint az ellenzékre szavazók jóval többen vannak, mint a kormányt támogatók. Igaz, hogy az ellenzéki oldalon elaprózódnak a szavazatok, ám egy ésszerű összefogás optimalizálhatja azt a szavazatmennyiséget, amellyel leváltható a kormány a Fidesz számára kedvező választási rendszerben is. Erősen fel van tehát hájpolva a Fidesz dominanciája a sajtóban, hiszen sok kormánypárti médium már most úgy odaadná a győzelmet a kormánypártnak, ahogy Török Gábor a többgólos magyar sikert Andorra ellen.

A kormány meghosszabbított karjaként működő sajtóorgánumok épp ezzel készítik elő a terepet arra, hogy a kormánypárt épp olyan nagyképű, kényelmes és arrogáns legyen ebben a küzdelemben, mint a magyar focisták Andorra válogatottja ellen. Csak egy példa a közelmúltból, hogy mennyire sebezhető a Fidesz hatalmas anyahajója a politika hatalmas óceánján: Ki gondolta volna az ismeretlenségből idén télen előlépő Momentum Mozgalomról, hogy megcsáklyázza a kormány egyik kedvenc projektjét, a hazai olimpiai pályázatot? A momentumosok csatacirkálója jó helyre célzott, és a Fidesz óceánjárója máris menekülőre fogta, nehogy végzetes találatot kapjon.

nol_hu1.jpg

Fotó: nol.hu

Tehát nem mindig a pénz, a hatalom, az egység látszata számít, hanem vannak ezeknél a tényezőknél kevésbé látható jelenségek akár a sportban, akár a politikában. Ki mennyire akarja a győzelmet, kiben van annyi lelki tartalék, hogy az utolsó energiáit kipréselve küzdjön ellenfelével, és nem mellékesen, ki mellé áll a szerencse az adott pillanatban. A Fidesznek eddig szerencséje is volt, a győzelmet és a hatalmat is nagyon akarták, és lelkileg is egyben tudták tartani a táborukat. Ha ez nem jön össze 2018 tavaszán, úgy járhatnak, mint a magyar foci válogatott az andorrai nemzeti stadionban. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha lenézed az ellenfeled, mert neki csak egy nyílvesszője van, jusson eszedbe, hogy az az egy épp elég ahhoz, hogy a szemed közé küldjék.”  

Nekünk Andorra la Vella kell! Tovább
Szédületes pávatáncot jár a magyar kormány a letelepedési kötvények ügyében

Szédületes pávatáncot jár a magyar kormány a letelepedési kötvények ügyében

Nem adja olcsón a bőrét a magyar letelepedési kötvény, hiszen hiába vezették ki suttyomban a piacról bő két hónapja, máris felröppent a hír, hogy egy kis pihenő után ismét életet lehelnek a programba. Már az rendkívül gyanús volt, hogy bár némi vonakodás után beadta a derekát a kormány, ám nem állt elő azzal a kéréssel, hogy cserébe a Jobbik is tartsa be ígéretét, vagyis szavazza meg a kötvénybiznisz megszüntetéséért cserébe a tavaly őszi bukott kvótanépszavazást menteni próbáló alaptörvény-módosítást. Most már sejtjük, miért nem erőltette ezt a Fidesz.

budapest_beacon.png

Fotó: Budapest Beacon

Az Investment Migration Forum szakmai rendezvényén szedték atomjaira a magyar letelepedési kötvénykonstrukciót, és nem meglepő módon arra jutottak az előadók, hogy a miniszterelnök minapi állításával ellentétben nemhogy nem nyert rajtuk a magyar állam, de vastagon bukott is. Ennek megállapításához nem kell sem közgazdásznak, sem diplomatának, de még országgyűlési képviselőnek sem lenni, hiszen a számok makacs dolgok, és ezúttal is ellentmondanak Orbán Viktor kijelentéseinek.

Aki csak teheti, fejlett gazdasággal, működő demokráciával és erős szociális ellátórendszerrel bíró országokba igyekszik olyan térségekből, melyekben ezeknek az összetevőknek a nyomát sem leljük.

A kormányfő láthatóan nehezen viselte, hogy a Jobbik ügyesen összekötötte (ha úgy tetszik, szembe állította) a Fidesz migrációs hisztériakeltését és a pénzért megvásárolható magyar (és természetesen uniós) állampolgárságot. A Jobbik azzal, hogy szorgalmazta a kötvények kivezetését a piacról, egyben ostorozta a kormányt az értékpapírok forgalmazását végző off-shore cégek zavaros pénzügyei miatt, két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt megtarthatta markánsan bevándorlás-ellenes arculatát, másrészt korrupcióval és a migrációs törekvésekkel szemben elnéző Orbán-kabinetet festett a választók elé. Ráadásul nem mentek bele abban az alaptörvény-módosításba se, ami kicsit kozmetikázta volna a kvótanépszavazás okozta kormányzati kudarcot. Orbán és Vona azóta különös elszántsággal osztja egymást az ország házában és azon kívül is, ám ez az ügy nem kizárólag Fidesz-Jobbik vetélkedésről szól.

magyar_hirlap_1.jpg

          Fotó: Magyar Hírlap

A letelepedési kötvények forgalmazásának minden aspektusa ugyanis arról tanúskodik, hogy a kormány szereti azokat a konstrukciókat, melyekkel könnyű pénzhez juttathatja saját embereit, ugyanakkor gesztusokat tehet olyan országok állampolgárainak, melyekkel ideológiai és gazdasági szövetségre törekszik. A kötvényeket ugyanis elsősorban olyan EU-n kívüli országok gazdag (és nyilván befolyásos) polgárai vásárolták, melyek részei a formálódó nemzetközi illiberális szövetségi rendszernek. Arab monarchiák kiváltságosai épp úgy vettek belőle, mint a kommunista Kína magas rangú funkcionáriusai, vagy a putyini Oroszország oligarchái.

A fent említett genfi konferencián a kínai előadók kiemelték, hogy az amerikai kötvényprogram után a magyar volt a legnépszerűbb Kínában, mégpedig azért, mert "olcsó, gyors és egyszerű az ügyintézés, nem vizsgálják a készpénz eredetét, nincs különösebb vizsgálat, és a magyar hatóságok nagyon elnézők". Aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt, annak csak az egyszeri befizetést kellett teljesíteni, nem kellett valódi beruházást végrehajtani, de még ingatlant sem venni, sőt személyesen nem is kellett Magyarországra költözni, de még ideutazni sem. Itt csak említsünk meg mellékesen egy viszonylag friss hírt, mely szerint kétéves tartózkodási vízumot szerezhetnek maguknak és családjuknak azok a külföldiek, akik a jövőben legalább 75 millió korona (3 millió euró) értékű beruházást valósítanak meg Csehországban. Nálunk semmiféle hasonló kötelezettsége nincs a kötvényt vásárlónak, de mivel különösen jó kamatozású a magyar papír, lényegében nem is érdekeltek beruházások indításában a befektetők, ugyanis minden kockázat nélkül garantált hasznot hajt számukra a kötvény megvásárlása.

Ez hatalmas öngól egy olyan állam részéről, mely rendelkezik egy erős ütőkártyával, nevezetesen az Európai Uniós tagsággal. Lássuk be, ugyanaz a mozgatórugója a tömeges migrációnak és a letelepedési kötvények forgalmazásának: Aki csak teheti, fejlett gazdasággal, működő demokráciával és erős szociális ellátórendszerrel bíró országokba igyekszik olyan térségekből, melyekben ezeknek az összetevőknek a nyomát sem leljük. Talán nem véletlen, hogy nálunk nem igazán akarnak letelepedni se szegények, se gazdag migránsok, de a kötvényünk jó arra, hogy uniós országokba utazhassanak. A Fidesz álláspontja épp ezért álságos a migrációs ügyekben, hiszen a valóban rászorulókat lerugdossa a határt védő kerítésről, a kétes vagyont szerző nyerészkedőknek pedig segítő kezet nyújt. Mindezt a terrorfenyegetettség növekedésével magyarázza, holott a terrorizmushoz elsősorban pénz kell, csak utána jön a nincstelen, önmagát is feláldozni kész dzsihádista. Az Orbán-kormány propagandája jó szokásához híven ebben az ügyben is csak az egyik oldalt világítja meg, a számára kedvezőtlent igyekszik jótékony homályban tartani.

A letelepedési kötvénnyel mégis az a legnagyobb baj, hogy olyanok gazdagodnak meg rajta, akik csak nehezékek ezen a programokon. Keveset sikerült eddig kideríteni arról, kik és milyen haszonnal részesülnek pontosan a kötvénybizniszből, ám a világos, hogy ha Kosik Kristóf, a Rogán Antalhoz köthető ügyvéd irodája ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől, akkor hatalmasat kaszálnak a kötvények oldalvizén evező kormányhoz közeli figurák.

hvg_13.jpg

Fotó: hvg.hu

Nem csoda, ha nemzetközi példákra hivatkozva szakértők azt sejtik, hogy ezt az arany tojás tojó tyúkot nem fogja levágni a kormány. Most legfeljebb ideiglenesen szüneteltetik a kötvényprogramot, aztán a választások után újult erővel vágnak bele, persze, ha a politikai erőviszonyok ezt lehetővé teszik. Az ellenzék számára azért lehet jó kampánytéma a letelepedési kötvények ügye, mert ha a választókban is tudatosítani tudják, hogy ha marad az Orbán-kormány, soha nem fogják megtudni, ki mennyit kaszált a külföldiek számára értékesített kötvényeken, akkor a kíváncsiság és az elszámoltatás iránti vágy erősen befolyásolhatja a preferenciákat. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy a népnek nem mondják meg, mennyi harcosunk esett el a csatában, attól még nem jönnek haza a fiaink.”

Szédületes pávatáncot jár a magyar kormány a letelepedési kötvények ügyében Tovább
Hová tűnt több száz kilométernyi pengés kerítés a déli határról?

Hová tűnt több száz kilométernyi pengés kerítés a déli határról?

Emlékeznek az úgynevezett menekültválság kezdetére? Ekkor ismertük meg a pengés kerítést, melyből irtózatos mennyiséget rendelt a kormány, hogy ezeket az akadályokat rohamtempóban telepítve kerítse körbe a déli határszakaszt. Nem sokat értek, alatta és felette is át lehetett hatolni, ugyanakkor rendkívül drága mulatság ilyen típusú pengés huzalt lefektetni 175 kilométeren. Később ezeket a tekercseket egymásra helyezve emelték a kerítések magasságát, de aztán áttértek a kettős kerítés rendszerére, melyek között autóút vezet, ráadásul a belső kerítésbe áramot is vezettek. A pengés kerítésnek azóta nyoma veszett. Számunkra csak a költői kérdés maradt: Hová tűnt ez a hatalmas mennyiség?

pengeskerites20.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

Friss képekkel tudjuk illusztrálni, hogy ma már olyan kerítésrendszert építtetett ki a kormány a déli határszakaszon, melyen nemhogy emberek vagy nagytestű állatok, de a szúnyogok sem igen tudnak átjutni. Az úgynevezett okoskerítés lényegében áthatolhatatlan dupla akadály, mely nem csupán horganyzott drótból, de úgynevezett ponthegesztett rácsból is áll, melybe az akadályon feltüntetett felirat tanulsága szerint áramot is vezettek. Íme így néz ki most a déli határon húzódó kerítés, mely állítólag mozgásérzékelőkkel is el van látva, hőkamerák pásztázzák sötétben a terepet, a közvilágítást is gőzerővel építik ki a határszakaszon, és a két kerítés között húzódó úton folyamatosan rendőrségi járművek járőröznek. És a hab a tortán az, hogy ez a kerítés több nyelven beszél. De tényleg!

tiszaszigetkirandulas20.JPG

Fotó: Szegedi Kattintós

tiszaszigetkirandulas19.JPG

Fotó: Szegedi Kattintós

Ha mindez nem lenne elegendő, olykor helikopterek is elrepülnek a határszakasz felett. Fotónkról biztonsági okokból nem áruljuk el, pontosan hol készült, de annyit elmondhatunk, hogy nem a legérintettebb Röszke-Ásotthalom-Tompa szakaszon, hanem a Tisza túloldalán húzódik, ahol a menekültválság legkritikusabb időszakaszaiban is alig volt mozgás. Ez a védelmi rendszer vetélkedik a két Korea között húzódó határszakasz felszereltségével, csak a nagy hangszórók hiányoznak, melyeken keresztül egymás propagandáját hallgatják a felek a kerítés túloldalán. Nem akarunk költői túlzásokba esni, de a szerb bolhák számára is komoly kihívás, ha egy magyar oldalon futkározó kuvasz bundájába próbálja befészkelni magát. Írásunk most nem azt feszegeti, mire ez a nagy kardcsörtetés (bár ez a téma is megérne egy hosszabb eszmefuttatást), hanem egy költői kérdést kénytelen feltenni. Hová tűnt több száz kilométernyi pengés kerítés a déli határról?

pengeskerites17.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

A fenti kép a menekültválság kezdetén készült Röszke körzetében. Jól látszik a sebtiben lefektetett kerítésen, hogy a drót nem kókány munka, így bizonyára meg volt az ára is. Utánanéztünk a hivatalosan pengés huzalnak nevezett termék paramétereinek. Tíz méter súlya 5 kg egy tekercs átmérője közel 500 milliméter, ára 9652 forint. Ezt az olasz terméket a hivatalos leírás szerint a következő célokra használják: „Kerítésekhez és egyéb határolóeszközökhöz használt drót, amelyből szabályos térközönként hegyes drótvégek, pengék állnak ki, fizikai akadályt képezve és akár súlyos sérüléseket is okozva azoknak, akik át akarnak törni az ezzel az eszközzel védett sávon. Nagyobb kiterjedésű, illetve újonnan kijelölt és elkerített mezőgazdasági területek védelmére használják, de veszélyesebb területeken lakóépületek, telepek védelmét is segíti, Főként az állattenyésztők kedvelik. A szögesdrótot és a pengésdrótot katonai és polgári célokra egyaránt használják.”

gyodaskepek7_1.JPG

Fotó: Szegedi Kattintós

A fenti képen az egy évvel ezelőtti állapot látszik. A határszakaszon akkor még nem készült el az úgynevezett okoskerítés, de a pengés kerítésnek több szintjét is egymásra helyezték. Ez annyit tesz, hogy több száz kilométer pengékkel felszerelt huzalt használtak akkor még határvédelemre. Ezen a részen négy réteget számolhatunk, így ha máshol még ennél is magasabbra akarták emelni a pengéket, akkor ez hihetetlen nagy mennyiséget jelent. Ma nyoma sincs ezeknek a méregdrága eszközöknek, melyek kétségtelenül könnyen elbonthatók, ám ebben az ipari mennyiségben nemcsak elszállítani kellett, de tárolni is muszáj valahol. Nem bukkantunk egyelőre olyan hirdetésre, hogy pengés kerítés nagy tételben kedvezményes áron vásárolható, így csak arra tudunk gondolni, hogy Szijjártó Péter valamelyik közép-ázsiai útján eladta ezt a mennyiséget valamelyik helyi diktátornak. Mert ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ami háborúban kevés, az békében sok, vagyis ne vegyél annál több puskát, mint amennyi harcosod van.”     

Hová tűnt több száz kilométernyi pengés kerítés a déli határról? Tovább
Bontsd a panelt, ne siránkozz!

Bontsd a panelt, ne siránkozz!

Közel egy éve hitetlenkedtünk azon a bejelentésen, amit akkor még Lázár János partizánakciójának, esetleg lázálmának tartott az ország. Most azonban visszatért a panelbontás ötlete a közbeszédbe, és úgy hisszük, Lázár most már tényleg nem tágít addig, amíg legalább néhány hódmezővásárhelyi toronyházat meg nem szabadítanak a felső emeleteitől. Ahogy közelednek a választások, egyre képtelenebb ötletekkel rukkolnak elő a kormánypárti politikusok, még olyanokkal is, melyeket korábban szép csendesen visszaszívtak már.

portfolio_1.jpg

Foto: portfolio.hu

A Fidesz jó szokásának megfelelően nem alulról építkezik, hanem felülről bont. És most nem csak szimbolikus értelemben, hanem konkrétan is. Arról van szó ugyanis, hogy Lázár János előkapta a bűvészkalapjából azt az egy éve már meglebegtetett mutatványát, mely szerint úgy lehetne segíteni a magasra nyúló panelépületek lakóin, ha a felső szinteket lebontanák, és az ott lakókat kertes házakba költöztetnék. Azért a miniszterelnökséget vezető miniszter is visszavett a lendületből, hiszen az egy éve még azt szajkózta, hogy a tíz emeletből legalább a felső ötöt le kéne túrni, ám most megelégedne a legfelső szinttel.

A visszabontásról azt mondta, hogy gondolati szinten merült fel, hogy a felső szintet, szinteket visszabontják, támogatják a kertes házba költözést, illetve az ott maradók számára a teljes korszerűsítését. Egyelőre pilotszerű visszabontásokat hajtanának végre, hogy lássák, működik-e a modell. A kísérleti bontásokat nem meglepő módon Hódmezővásárhelyen hajtanák végre. Ez körülbelül ugyanolyan hangulatú bejelentés, mint amikor Észak-Korea újabb kísérleti ballisztikus rakétakilövéseket helyez kilátásba.

Nem nehéz megjósolni, hogy nem lesz semmi a panelcsonkolásból a 2018-as választások előtt, ám arra jó a nagy habverés, hogy néhány tízezer panellakó elhiggye, van esélye a rezedaszagú kertvárosi életre, ahol nem a papírvékony falon keresztül hallja a szomszéd tinédzser kedvenc hörgős metálzenekarát, vagy az éppen aktuális tányérdobálást a felső szinten lakó antiszociális családtól. A kormányok tényleg nagyokat szoktak vetíteni választások előtt, ám ilyen jövővel kecsegtetni olyan embereket, akik a közös költséget sem tudják kifizetni, finoman szólva is otrombaság.

Egy újabb példáját látjuk annak, hogy a kormány kapkod, láthatóan semmi elképzelése nincs arról, hogyan magyarázza meg a választók előtt az elmúlt hét év helyben topogását.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen műszaki akadályai vannak a nagy panelbontásnak. Egységes közműveket kell megbontani, újra kell szigetelni a záró szinteket, át kell helyezni épületgépészeti berendezéseket. Így például, ha egy tízemeletes panelből csinálnának egy ötszintest, akkor ott már nem kötelező a lift, és egyébként is hogyan oldják meg egy felvonó esetében, hogy most már csak az ötödik emeletig szállítsa Marika nénit? Több lenne a drága műszaki megoldás ebben az esetben, mintha elvégeznének egy komplett épületrekonstrukciót. Nyilván azért találták ki a vásárhelyi pilot megoldást, hogy a felszínen tarthassák az ötletet, úgy, hogy lényegi előrelépést ne kelljen tenni.

Egy éve már szót ejtettünk arról is, hogy a magyar építőipar sincs felkészülve ilyen volumenű beruházásra. Csak a legfontosabb gondolatokat idézzük most fel ebből a bejegyzésből. Azon kívül, hogy a magyar építőipar nem tudna megbirkózni a panelek sarabolásával, a kertes házak építése is számtalan abszurditást vet fel. Ha 1000 négyzetméteres telkeken egy közepes panellakással megegyező méretű (50 négyzetméteres) házakat húznának fel, akkor ehhez 777 négyzetkilométernyi új terület és 40 millió négyzetméternyi lakóterület kellene. Ennél is riasztóbb adat, hogy ha a panelek helyett azokkal legalább azonos méretű családi házakat építenének, úgy - 250 000 forintos újépítésű négyzetméterárral számolva - 10 000 milliárd forintba kerülne a megvalósítás. Erre nincs pénze a panelben élő kisembernek, az állam pedig milyen alapon fizetné ki ezeket az ingatlanokat, amikor az ötödik emelet alatt mindenki maradna a régi lakásában, és nem kapának egy fillért sem azután, hogy lepucolták felőlük a szomszédokat?    

okpecs_hu.jpg

Fotó: okpecs.hu

Sorolhatnánk még a problémákat, melyekbe csak az első elemzések során bukkannánk, ám elég legyen annyit leszögezni a panelcsonkolással kapcsolatban: Egy újabb példáját látjuk annak, hogy a kormány kapkod, láthatóan semmi elképzelése nincs arról, hogyan magyarázza meg a választók előtt az elmúlt hét év helyben topogását. Persze, ez jóval kínosabb ügy annak fényében, hogy Rogán Antal, Lázár János, Mészáros Lőrinc vagy Vajna Timi finoman szólva is előbbre jutottak az Orbán-kormány országlása idején, ám ahhoz, hogy tovább gazdagodjanak, szükség lenne néhány százezer panellakó szavazatára is, ám egyelőre a panelcsökkentési tervnél jobb ötletük nem támadt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a béketárgyaláson elfogytak az ötleteid, állj elő lehetetlen követelésekkel, hátha azt hiszik, hogy viccelsz.”     

    

 

Bontsd a panelt, ne siránkozz! Tovább
Látszatmegoldásokkal csak mélyítjük a népességfogyás problémáját

Látszatmegoldásokkal csak mélyítjük a népességfogyás problémáját

A kormány hét év kormányzás után rájött, hogy komoly bajban van az ország. Ez persze sok területre értendő, ám a népességfogyás olyan gond, melyen nem segítenek a kommunikációs trükkök, a központilag irányított lejárató kampányok, és a folyamatos ellenségkeresés. Kormányokon, sőt rendszereken átnyúló problémáról van szó, mellyel méltánytalanul keveset foglalkoztak eddig kormányzati szinten. Tóth I. János a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékének munkatársa még Orbán Viktor május végi népességnövelési programjának bejelentése előtt egy tanulmányában foglalkozott a kérdéssel. A főállású szülő intézményének bevezetésére tett javaslatáról eddig nem született hivatalos állásfoglalás kormányzati részről, de legalább bedobta azt a bizonyos követ az álló vízbe.

toth_jo.jpg

Fotó: szegedma.hu

Szegedi Kattintós: Javaslatának komoly előzményei vannak, hiszen évtizedek óta halljuk, hogy fogy a magyar, ám érdemben egyetlen kormány sem lépett. Ennek az elehet az oka, hogy „túl forró” ez a téma a politika számára, vagy a döntéshozók inkább a csodában bíznak ahelyett, hogy lépéseket tennének?

Tóth I. János: Bár régóta vannak családtámogató politikai lépések, de ezek nem jelentettek áttörést, hiszen érdemben nem nőtt a születés szám és a termékenységi arányszám. Ez utóbbinak az értéke a szükséges 2,1-es helyett statisztikai átlagban csak 1,44 gyerek/nő.  Ez azt jelenti, hogy minden generáció létszáma 30%-kal kisebb, mint az előző.  2015-ben a magyar népesség 40 ezer fővel csökkent. A jelenlegi tendenciák  szerint négy év múlva 9,5 millió lakosa lesz Magyarországnak, 2030-ban már csak kilencmillió 2100-ban pedig 4,5 millió https://444.hu/2015/08/17/ha-aggodik-magyarorszag-sorsa-miatt-inkabb-ne-nezze-meg-ezeket-az-abrakat/,  a következő évszázadra pedig gyakorlatilag kihalunk.

Ez a negatív folyamat a közrossznak egy viszonylag új formája, amellyel korábban szinte sohasem kellett szembe néznünk. Ezért azt sem tudjuk, hogy mit tegyünk. Ráadásul, eddig mindig csak a túlnépesedésről hallottunk. Abból, hogy a túlnépesedés fenntarthatatlan és rossz, nem következik, hogy az elöregedés és a népességcsökkenés jó lenne. Mindkét demográfiai véglet fenntarthatatlan és rossz. A demográfiai értelemben vett fenntarthatóságot és jó állapotot a stabil és állandó népesség jelenti, amelynek szükséges előfeltétele a 2,1-es termékenységi arányszám.  Minden társadalomnak erkölcsi kötelessége a stabil népességre törekednie: a túlnépesedő afrikai államoknak éppen úgy, mint az elöregedő és a csökkenő népességű Európai társadalmaknak. 

Sz. K.:Elképzelése szerint a főállású szülő intézményét úgy kellene kezelnünk, mintha az állam szerződést kötne azokkal, akik bizonyos vállalásokat tesznek. Lényegében közalkalmazotti státuszba kerülnek azok a szülők, akik az átlagosnál több gyerek megszületését és felnevelését vállalják?

T.I.J.Igen, talán csak annyiban pontosítanám, hogy az átlagosnál jóval több (minimum 5) gyereket kellene vállalniuk a főállású szülőknek. Cserébe ezért a felelősségteljes tevékenységért a szülő egész életében kapna fizetést, tehát a gyerekek önállósodása után is. Nem lenne méltányos, ha a főállású szülőségből „kiöregedett” 50-60 éves embereknek kezdőként kellene belépni a munkavilágába.  

Itt felmerül egy általánosabb kérdés is, nevezetesen, hogy mit kell érteni munka alatt. Erről a kérdésről vita van és én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a munka fogalmát – a 21. század kihívásaival összhangban – újra kell gondolni. Érdekes, hogy ugyanazt a gondozó-nevelő tevékenységet a közvélemény munkának tekinti, ha azt mások gyerekeivel végezzük el, ahogy ezt teszik pl. nevelőszülők, bölcsődei, óvodai stb. dolgozók, viszont amikor a saját gyerekeinket gondozzuk és neveljük, akkor ezt nem tekintjük munkának. Amúgy, ha a gyereknevelés nem munka, hanem tiszta szórakozás és élvezet, akkor miért is fizetünk bért a nevelőszülőknek.  Szerintem ha abban meg tudunk egyezni, hogy legalább a nagyon sok gyerek felnevelése  egy speciális munkavégzés, akkor ebből  automatikusan következik, hogy az erre vállalkozó szülőnek adjunk munkabért.  

Sz. K.:Ez az intézmény elsősorban nőket érintene, hiszen elvileg férfi is nevelheti a gyerekeket, de általánosabb tendencia, ha ezt a gyengébbik nem képviselői vállalják fel. A modern társadalmakban azonban a nők többsége karriert, és önmegvalósítást szeretne, sok esetben pedig a család eltartását vállalják. E javaslat viszont arra ösztönözné a nőket, hogy a gyereknevelésre tegyék fel az életüket. Lesz elég jelentkező erre?

 hiveminer_com.jpg

Fotó: hiveminer.com

T.I.J.: A főállású szülőnek kezdetben egyszerre kell gyereket szülni és nevelni.  Ebben 15-25 évben az állást biológiai okok miatt csak az anya töltheti be. Később természetesen már az apa is lehet főállású szülő. Ugyanez a helyzet a Gyes illetve a Gyed esetében is, elvileg mindkét fél élhet vele, de az esetek döntő többségében ezzel a lehetőséggel a nő él.  

Nyilvánvaló, hogy erre a státuszra csak olyan nők és párok fognak jelentkezni, akik sok gyereket szeretnének, és akik ebben önmegvalósítási lehetőséget látnak. A KSH adatai http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_haztartas szerint 176.050 olyan pár él Magyarországon, akik a jelenlegi feltételek mellett is 3 vagy több gyereket nevelnek. A feltételek javulása pedig nyilvánvalóan növelné az érdeklődést ezen életpálya iránt. 

Tehát a nők többsége nyugodtan csinálhat szakmai karriert, elég ha a nők kisebbsége, úgy a fiatalabb korosztályok 10%-15% választja ezt a pályát.  Én a jelentkezők hiányától egyáltalán nem félek, sőt inkább a túljelentkezés okozhat problémát, hiszen egy évben viszonylag csak kevés embert lehet felvenni, legalábbis, ha folyamatosan minden évben akarunk felvételt hirdetni erre a státuszra. 

Sz. K.:Elég komoly kritériumoknak kell megfelelniük azoknak, akik szerződést kívánnak kötni az állammal. Ha idő közben e feltételek közül nem teljesül valamelyik, vagy önhibájukon kívül a szülők nem képesek teljesíteni a vállalt feladatokat, akkor fel lehet bontani az egyezséget?

T.I.J.: Mivel ez egy állás, ezért vannak foglalkoztatási feltételek.   Erre az állásra olyan fiatal vagy gyerekes házaspárok jelentkezhessenek, akik: büntetlen előéletűek, legalább középfokú végzettséggel vagy érettségivel rendelkeznek, és a férjnek (jó) állása van. A házaspárnak legalább 5 saját gyereket kell vállalnia, akiknek legalább szakmát vagy középfokú végzettséget kell szereznie.  Továbbá azt javaslom, hogy a végleges szerződés megkötésre csak a második gyerek megszületése után kerüljön sor.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell a középfokú végzettséghez kötni ezt az állást. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a szülők, különösen az anya, iskolai végzettsége szoros összefüggésben áll a gyermekek várható iskolai végzettségével. Mivel a modern társadalomnak jól képzett munkaerőre van szüksége, ezért érthető, hogy a munkaadó (vagyis az állam és végső soron a társadalom) az iskolázott szülőket preferálja, mert ők nagyobb valószínűséggel képesek iskolázott gyerekeket és embereket nevelni, mint az iskolázatlan szülők. Kivételek természetesen mindig vannak.  

A szerződés felbontásával kapcsolatban három helyzet különböztethető meg: a főállású szülő meggondolja magát; a szülő neki felróható okból alkalmatlanná válik erre a munkavégzésre; és végül  önhibáján kívül merül fel valamilyen probléma.  Vegyük sorra ezeket az eseteket. A főállású szülők bármikor kiléphetnek ebből a rendszerből és ezért őket semmilyen szankció nem éri, hanem megkapják mindazokat a támogatásokat, amelyeket alanyi jogon bármelyik nagycsalád megkap. Ha a szülők elhanyagolják a gyerekeiket, akkor a munkaadó vagy a munkaadói jogokat gyakorló önkormányzat figyelmeztetheti a munkavállalót, vagy akár meg is szüntetheti a munkaviszonyt, ha úgy látja, hogy ez szükséges. Ha olyan súlyos a helyzet, akkor majd a gyámügy dönt a gyerekek sorsáról. Világos, hogy egy ilyen helyzetben az önkormányzatnak azonnal kell cselekednie.   S végül elképzelhető olyan helyzet is, amikor a főállású szülő önhibáján kívül nem képes teljesíteni a vállalását, mondjuk, van 4 gyereke és a házastársa elválik tőle.  Szerintem ebben az esetben egyedileg kell a helyzetről döntést hozni. Pl. 4 gyerek esetében már az lenne a méltányos, hogy a főállású szülő a rendszer része maradhasson, ha akar, és kapja meg fizetésének a 4/5 részét.     

Sz. K: Számításai szerint mekkora összeget emésztene fel az állami költségvetésből egy ilyen rendszer bevezetése?

T.I.J.:Először számoljuk ki egy főállású szülőnek a nettó bérét. Ennek három részből kellene állnia: egy állandó és egy változó értékű költségvetési támogatásból, illetve  a felnőtt gyerekek 10% adófelajánlásából. Ez utóbbi az 1%-os szja felajánlás mintájára működne és a főállású szülő gyermeke ajánlhatná fel az anyjának vagy az apjának. (Itt jegyzem, ezt a lehetőséget én minden adózónak megadnám, hogy ezzel is kompenzáljuk a gyereknevelés  brutális költségeit. A főállású szülő bérének az állandó része a végzettségtől függne, mondjuk a középfokú végzettség esetében 50 eFt, érettségi esetében 60eFt és diploma esetében 70 eFt lenne.  A változó rész az eltartatott gyerekek számával (N) arányosan pl. 30 eFt/hó értékkel növekedne, majd csökkenne, de ekkor belépne a gyerekek adófelajánlása, ami ezt a csökkenést kompenzálná.   Tehát pl. egy középfokú végzettséggel rendelkező főállású szülő nettó havi bére a következő összeggel terhelné a költségvetést:  50 eFt + N*30 eFt.

Ez alapján én úgy kalkuláltam, hogy főállású szülők nettó átlagbér 146 eFt/hó és az éves kereset 1,75 millió Ft (+ az adófelajánlás) lenne. Megjegyzem 2015-ben Magyarországon a nettó átlagkereset 167.600 Ft/hó volt.

A társadalmi költség nagysága attól függ, hogy a társadalom milyen nagyságrendben indítaná el ezt a programot.  Három különböző modell vizsgáltam meg: +3.333; +10 ezer és +30 gyerek évente. E programokhoz tartozó főállású szülők száma az első húsz évben 10, 30 és 100 ezer fő lenne, később a létszám megduplázódna, de azon az értéken stabilizálódna.  Az első program csak szimbolikus jelentősége lenne, mert a termékenységi arányszámot 1,44-ról csak 1,51-re emelné. Ezzel párhuzamosan  a társadalmi költség is minimális lenne az első 20 évben 18 milliárd forint. A „+10 ezer gyerek” program már a problémának egy részleges megoldását jelentené, hiszen a termékenységi arányszámot 1,63 gyerek/nő arányra emelné. Ekkor a társadalmi költség az első 20 évben évente 52 milliárd forint lenne. Az évente „+30 ezer gyerek” program már megoldaná a magyar demográfiai válságot, hiszen a termékenységi arányt 2,06-ra emelné. Ennek a költsége az első 20 évben 175 milliárd forint lenne, ezután megduplázódna, de ezen az értéken stabilizálódna az idők végezetéig.

Szerintem ezek a társalmi költségek nem elviselhetetlenül magasak, ráadásul ez az intézmény  hosszabb távon a befektetett pénzzel arányos mértékben plusz adóbevételt jelentene a költségvetésnek, mivel ezekből a gyerekekből, később adófizetők – valamint munkavállalók, vállalkozók, fogyasztók és szülők – lesznek. Tehát a főállású szülő intézménye  20-40 év alatt pénzügyi szempontból is önfenntartóvá vagy közel önfenntartóvá válna. Azaz a főállású szülői programot gazdasági szempontból értelmezhetjük úgy mint egy hosszú távú befektetést.    

Sz. K.:Aktuális kérdés, hogy egy ilyen bonyolult és hosszadalmas kifutású rendszer bevezetése helyett a magyar társadalomnak nem lenne-e szüksége egy gyorsabb megoldásra. Most, hogy a migráció ilyen nagy hullámokban éri el Európát, nem lehetne-e szelektálni az ide érkezettek között, és nem lehetne-e velük szerződéses viszonyt létesíteni? magyar_hirlap.jpgFotó: Magyar hírlap

T.I.J.: Persze a népességcsökkenésre a leggyorsabb és a legolcsóbb válasz a bevándorlás.  Ennek azonban súlyos kockázatai vannak. Először is ha kevés bevándorló jön, akkor azok nem tudják ellensúlyozni az alacsony termékenységből fakadó elöregedést és népességcsökkenést, ha pedig a bevándorlás tömeges méretékű, ahogy azt látjuk Nyugat-Európa esetében, akkor párhuzamos társadalmak alakulhatnak ki, sőt meglepően gyorsan végbemehet egy népességcsere is. Tehát a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás, ami éppen most zajlik Nyugat-Európában, demográfiai szempontból sem szerencsés folyamat. Egy teljesen más kérdés a szelektív és törvényes bevándorlás. Sőt, rövidtávon hazánkban is elkerülhetetlennek tűnik a külföldi munkavállalók alkalmazása. Hiszen ha most azonnal elindítanánk  ezt a főállású szülői programot, akkor annak pozitív hatásai is leghamarabb  csak 25-40 év múlva jelentkeznének. Nem mindegy azonban, hogy csak erre az átmeneti időszakra van szükségünk bevándorlókra vagy az idők végezetéig.

 

 

Látszatmegoldásokkal csak mélyítjük a népességfogyás problémáját Tovább
Nincs az a közpénz, amit a magyar kormány ne tudna elégetni

Nincs az a közpénz, amit a magyar kormány ne tudna elégetni

Egy olyan országban, ahol egyáltalán vitatéma lehet az, mi számít közpénznek, és mi nem, bizony fel sem tűnik a polgároknak, hogy a törvényesség látszatára is alig adnak a kormányhoz köthető szervezetek. Az Orbán-kormány jogászkodással palástolt pénzlapátolása ugyanis nem borítja ki eléggé a választópolgárokat, ugyanis eléggé elharapózott már az a nézet, hogy aki politikus az lényegében úgy játszik a törvényekkel, ahogy csak kedve tartja. Különben miért akarna törvényalkotó lenni? De mi is lenne eredetileg egy kormány dolga? Megvédeni a közvagyont, sőt gyarapítani azt. Sajnos erről kezdünk teljesen elfelejtkezni.

szabad_riport.jpg

      Fotó: Szabad Riport

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kezdi kicsit kellemetlenül érezni magát attól, hogy miközben a külföldről (is) támogatott civil szervezetek ostorozásában együttműködő partnere az Orbán-kormánynak, addig gigatámogatást kap állami tulajdonú cégektől. Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF „jogi kabinetjének vezetője” például pengeéles logikával vezette le a Bencsik András által vezetett Demokratában, miért nem ciki ilyen nyilvánvaló ellentmondásba keveredni: „Miközben a Soros-féle szervezetek súlyos milliárdokat kapnak működésre, az egyik állami cég úgy ítélte meg, hogy méltónak tartja támogatásra – nem közpénzből – a CÖF civil, a külföldi nyomást ellensúlyozó kampányát. Ez az összeg nyilvánvalóan nem volt egy lapon említhető azokkal a milliárdokkal, tízmilliárdokkal, amiket ide, Magyarországon működő szervezeteire összpontosít George Soros. Nagyon fontos, hogy természetesen az MVM-től kapott pénz nem az aktivistáknak ment, nem is a szóvivőknek, akik önkéntesen végzik a feladatukat, hanem a külföldi, nemzetellenes nyomást ellensúlyozó civil kampányra fordította a CÖF. „

Szóval, az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek lényegében politikai tevékenységre adott félmilliárd forintja nem minősült közpénznek, ugyanakkor azok a magyar fiatalok, akik a különböző külföldi alapítványok támogatásának köszönhetően jutnak el a felsőoktatásba, esetleg nyernek el külhoni vagy hazai ösztöndíjakat most nézzenek magukba, mert máris behálózta őket a liberális demokrácia Soros Györggyel átszőtt mételye. Persze Lomnicinak nem elsősorban a fiatalok miatt fáj a feje, hanem a Soros-alapítványok által „pénzelt” jogvédő szervezetek miatt. Itt is komoly csúsztatásban van azonban a CÖF üdvöskéje, hiszen a Helsinki Bizottság 170 millió forintot, a TASZ 133 milliót, a Transparency International pedig csak 13 milliót „kaszált” ilyen forrásokból tavaly. Persze az igazmondás nem erőssége sem a kormánynak, sem a hozzá ezer szállal köthető álcivil szatellit szervezeteknek. A CÖF legalább annyit agyalt ezen az átlátszó hazugságon, mint a Fidelitas fiataljai, amikor Simicska Lajos és a Fidesz kapcsolatáról faggatták őket.

De mit is várjon az ember fia (és lánya) olyan kormánytól, mely tájékoztatási kampánynak titulálja azt a kőkemény kormánypropagandát, amit nemzeti konzultáció fedőnéven futtat már lassan hét éve. A legutóbbi felvonás (amely az Állítsuk meg Brüsszelt! címet viseli) alkalmával is irdatlan mennyiségű közpénzt gyűrtek bele azoknak a kormányhoz közel álló cégeknek a zsebébe, melyek részesei voltak ennek az értelmetlen és sok szempontból gusztustalan kommunikációs kampánynak. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz egy profi módon megszervezett médiapárt, mely kiválóan tudja palástolni, hogy a lényegi ügyekkel nem tud és nem is akar mit kezdeni, ehelyett ellenségeket keres, hergeli a lakosságot az Európai Unió a menekültek és Soros György ellen. Közben elszabotált megannyi reformot, félmegoldásokkal operált, közben elhintette, hogy megoldotta a devizahitelesek problémáját, javult a magyar gazdaság versenyképessége, csökkent a munkanélküliség, és igenis sokat tesz azért, hogy ne essen teljesen szét az egészségügyi- és oktatási rendszerünk.

hvg_12.jpg

Fotó: hvg.hu

A közpénz közben úgy veszítik el a közpénz jellegét, hogy bár hivatalosan nem lehet kimondani, de a kormány (és személyesen Orbán Viktor) lényegében a sajátjaként bánik a nemzeti vagyonnal. A harács lényege, hogy fogjuk rá az elmúlt nyolc évre, hogy rosszabb volt, mint az elmúlt hét év, és akkor a polgárok mindjárt megbocsátják, hogy a kormány mellett tüntető CÖF jogosan kapott állami százmilliókat, sőt, Matolcsy György jegybanki alapítványaival sincs semmi gond. A kormány minden közpénzügyi magyarázkodásában ott van a szokásos rendőri figyelmeztetés: "Nincs itt semmi látnivaló! Oszoljanak!” Pedig igenis volna mit nézni, és persze vizsgálni. Jó lenne tudni, például, hogy mi volt a felelőssége Farkas Flóriánnak abban, hogy másfél milliárd forint közpénz eltűnt a semmibe, a romák meg nem jutottak munkalehetőséghez. Persze kellett ehhez a legfőbb ügyész finoman szólva is passzív hozzáállása. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha kellemetlen kérdéseket tesznek fel neked a törzsed tagjai, mindig hivatkozz az ősi törvényekre, melyekről mindenki hallott, de senki sem ismer.”  

Nincs az a közpénz, amit a magyar kormány ne tudna elégetni Tovább