2016. sze 29.

Az Orbán-kormány szavahihetőségéről dönt a kvótanépszavazás

írta: Trombitás Alfréd
Az Orbán-kormány szavahihetőségéről dönt a kvótanépszavazás

Lényegében teljesen mindegy, miről szavazunk, az ellenzékiek ellenállnak minden kormánypárti kezdeményezésnek, a kormány hívei viszont bármi mögé odaállnak, ha Orbán Viktor erre buzdítja őket. Lényegében ez a legvilágosabb üzenete a mostani kampányhajrának, hiszen úgy tűnik, az migránsügyben keltett érzelmeket végül mégis felülírják a pártpreferenciák. Egyre valószínűbb tehát, hogy a kvótanépszavazás a Fidesz jövőjéről fog dönteni.

hirekma_hu.jpg

Fotó: hirekma.hu

A nyár közepén még úgy tűnt, a Fidesz az ellenzéki érzelmű, ám a migránsellenes kampányra igencsak fogékony szavazók támogatásával éri majd el, hogy érvényes népszavazással tartson be Brüsszelnek. Segítette őket az ellenzéki pártok megosztottsága, ...

Tovább Szólj hozzá

Pávatánc Közéleti ketrecharc

2016. sze 27.

Hat tipp arra, hogyan nevezzük el az október 2-i népszavazást

írta: Trombitás Alfréd
Hat tipp arra, hogyan nevezzük el az október 2-i népszavazást

Az utolsó hét eseményei alapján adhatunk majd becenevet az október 2-i népszavazásnak. Korábban volt ugye „négyigenes”, „állampolgárságos” meg „szociális” voksolás, most néhány napon belül leválthatjuk az unalmas „kvótás” népszavazás elnevezést valami szellemesebbel. Bár van még néhány nap a sorsdöntő szavazásig, a Szegedi Kattintós máris előállt néhány formabontó javaslattal.A változtatás jogát persze október 2-ig fenntartjuk!

hvg1_1.jpg

Fotó: hvg.hu

1. Migráncsozós . A latin eredetű migráns szót előszeretettel verte a fejünkbe a központi propagandagépezet, ugyanis a menekült kifejezés együttérzésre sarkall, a bevándorló meg önmagában nem elég hatásos. Ez utóbbit használja a népszavazásra feltett kérdés is ...

Tovább Szólj hozzá

Poéngyáros

2016. sze 24.

Három ügyesen elrejtett cél, melyek a kvótanépszavazás hátterében állnak

írta: Trombitás Alfréd
Három ügyesen elrejtett cél, melyek a kvótanépszavazás hátterében állnak

A kötelezőnek nevezett betelepítési kvóta ellen tartandó népszavazás tulajdonképpen a nem a menekültek befogadásáról vagy kiebrudalásáról dönt, hanem olyan kormányzati szándékok megvalósításáról, melyekről elvétve ejtenek szót a voksolás ötletgazdái. Az ugyanis kész tény, hogy amennyiben a kormány nem szeretne befogadni ezerkétszáz menekültet, azt saját hatáskörben megtehetné, nem kellene milliárdokat áldozni a kampányra, hisztériát kelteni a lakosságban, és embercsoportokat kriminalizálni.  A valódi célokról szól a Szegedi Kattintós következő összeállítása.

index_57.jpg

Fotó: index.hu

1. Látványosan elfogyott a levegő a Fidesz körül, lassan hetedik éve kormányoznak, és semmilyen látványos (értsd kézzel fogható) ...

Tovább Szólj hozzá

Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc

2016. sze 21.

Az megvan, hogy Simonka nagyúr migránsokat kerget a dinnyeföldjén?

írta: Trombitás Alfréd
Az megvan, hogy Simonka nagyúr migránsokat kerget a dinnyeföldjén?

Gőzerővel migránsoznak a Fidesz vidéki nagyurai, még olyanok is, akiknek inkább korrupciógyanús ügyeiket kellene tisztába tenniük a választópolgárok előtt. A kampánynak ugyanis zajlania kell , hiába kérdőjelezi meg a helyi vazallusok szavahihetőségét egy kis ügyészségi vizsgálódás.  A kormányzópárt dél-békési mindenható ura most például attól félti másfél éves lányát, hogy 15 év múlva egy muszlim férfi harmadik felesége lesz. A hülyeség és az izzadságszagú kampány egy újabb gyöngyszemét leltük meg, ám  a vidéki Magyarországon  sokak számára hihetőek az ilyen jövendölések. Szóval, ez egy olyan vicc, amin sokkal inkább sírni kell, mint nevetni.

mno_2.jpg

Fotó: mno.hu

A Szegedi Kattintós maroknyi csapata attól tart, ...

Tovább Szólj hozzá

Pávatánc Közéleti ketrecharc

2016. sze 19.

Figyelem, egyre jobban csikorog a Fidesz kampánygépezete

írta: Trombitás Alfréd
Figyelem, egyre jobban csikorog a Fidesz kampánygépezete

Több szempontból is hibás kampánystratégiát választott a Fidesz a mostani kvótanépszavazáshoz. Úgy nyomja ugyanis a kampánymantrát, ahogy egy országgyűlési választás idején sem igen szokás, ugyanakkor egyre görcsösebb azért, mert nem biztos a dolgában. A nyár közepén még úgy tűnt, hogy sétagalopp lesz a gyűlöletkampány felpörgetése, ám úgy tűnik, hogy az olimpiához igazított kormányzati hirdetésdömpingtől sok nemmel szavazni akaró is megcsömörlött. Közben jött egy arculatváltás is, ami szintén nem tett jót a kampánynak. Elemzésünkből azonban az is kiderül, hogy valószínűleg külső körülmények fogják eldönteni, eredményes lesz-e a kormány által kezdeményezett voksolás.

nepszava_9.jpeg

Fotó: nepszava.hu

Eddig is elég ...

Tovább Szólj hozzá

Pávatánc Közéleti ketrecharc