Szegedi Kattintós

Orbán Viktor megbotlott pávatánc közben, és ha nem vigyáz, még hasra is eshet

Orbán Viktor megbotlott pávatánc közben, és ha nem vigyáz, még hasra is eshet

A lehető legrosszabbkor botlott meg legendás pávatánca közben az Orbán-kabinet, hiszen a választásokig hátralévő hetekben magyarázkodásra szorulhat, ha az ellenzék ügyesen használja ki azt a bakit, melyet a külügyminisztérium helyettes államtitkára követett el néhány napja. Altusz Kristóf elszólására az 1300 befogadott és védelem alá helyezett menekültről épp annak köszönhető, hogy a magyar kormány a színfalak mögött gesztusokat gyakorolt az EU intézményei felé, hogy komolyabb szankciók nélkül kihúzza a választásokig. Nem jött össze, és ennek következményei még átírhatják az áprilisi voksolás erőviszonyait.

kapcsolat_hu.jpg

   Fotó: kapcsolat.hu

Orbán Viktor úgy gondolja, hogy meggyőzheti saját híveit arról, vannak illedelmes migránsok, és olyanok, akik ajtóstul rontanak a házba. Szokásos péntek reggeli rádiómonológjában ugyanis azzal mentegette saját kormányát a befogadott 1300 menekült ügyében, hogy akik oltalmazott státuszt kapva Magyarország kormányának védelmét élvezik, azok illedelmesen bekopogtattak az ajtónkon, és segítséget kértek tőlünk, és mi ezt a nemzetközi szerződések értelmében nem tagadhattuk meg tőlük.

Nos, ez olyan szemfényvesztés, amivel csak a legvadabb kormánypárti szavazókat lehet elkábítani. A magyar kormány ugyanis számtalanszor kinyilvánította, hogy egyetlen menekültet sem enged be az országba, így próbálkozhatnak kerítésen átmászva, a tranzitzónában kopogtatva vagy csempészautó csomagtartójában kucorogva, Magyarország nem enged az Európai Unió nyomásának, és nem fogad be senkit. Már az őcsényi eset után azonban világos lett, hogy csak porhintés a teljes elutasítás, hiszen akik ellen a Tolna megyei település lakói tüntettek a magyar állam által befogadott, oltalmazotti státusszal rendelkező menekült asszonyok és gyerekek voltak.

Már akkor le kellett volna csapnia az ellenzéki pártoknak erre az ellentmondásra, és szembesítenie Orbán Viktort azzal a ténnyel, hogy az általa megdicsért őcsényiek olyanok ellen gyűlölködtek, akiket a magyar állam hivatalosan befogadott, és elvben védelemben részesített. Az igazi áttöréshez azonban az kellett, hogy egy helyettes államtitkár egy máltai lapnak elmondja azt, amiről egyébként az EU illetékeseit is tájékoztatták már korábban. Az alku röviden annyi lehetett, hogy Magyarország titokban teljesíti a menekültkvóta rá eső részét, így a nemzetközi elszigetelődése nem lesz olyan látványos, mintha ezt nem tette volna meg. Altusz hibája az volt, hogy ezúttal nem egy uniós vezetőnél magyarázta a bizonyítvány titkos részét, hanem egy máltai lapnál.

A baloldal is nyerhet azonban azon, ha a kormányt folyamatosan magyarázkodásra kényszeríti.

És még ez sem lett volna olyan kivédhetetlen bűn a kormányzat szempontjából, ha a magyar ellenzéki média rá nem talál az interjúra, és a beszélgetés hanganyagára. Innentől kezdve újabb kommunikációs bakik sorozata bizonyította be, hogy a kormányzati propagandagépezetet teljesen váratlanul érte az 1300 menekült befogadásának elismerése. Mindezzel párhuzamosan beindították a Stop Soros törvény köré épülő kampányt, ami már olyan szintű menekültellenes kommunikációt áraszt, amely az eddigi durva hangvételű gyűlöletkampányokat is felülmúlta.

Mivel a korábban kidolgozott Stop Soros kampány úgy válik le a Fidesz űrhajójáról, mint az utolsó meghajtó rakéták, most már nehéz lenne új stratégiát kidolgozni a ránk váró utolsó két és fél hónapra. A kormánypárt ugyanis egyértelműen a menekültkérdésre, a terrorfenyegetettségre, illetve az ezekhez a témákhoz láncolt Soros-ellenes hangulatra építette fel a kommunikációját, ám ez a terv most léket kapott a menekültek befogadásának beismerésével. Mivel a kormány igyekszik minél előbb kimenekülni ebből a kommunikációs csapdából, kénytelen volt még a közszolgálatinak hazudott médiákban is témává tenni az ügyet. Így azok a fideszes szavazók is értesültek a kormány „elhajlásáról” menekültügyben, akik soha nem néznének Hír TV-t vagy RTL Klubot.

Ezek a fejlemények főként a Jobbiknak hozhatnak új szavazatokat, hiszen így ők maradtak az egyetlen magyar parlamenti párt, amely következetesen elutasítja a menekültek befogadását. Ha másik fő kampánytémájukat, a kormányzati korrupciót is jól meg tudják lovagolni, érzékeny veszteségeket okozhatnak a Fidesznek, hiszen a két jobboldali párt szavazótábora elég nagy területen fedi egymást. A baloldal is nyerhet azonban azon, ha a kormányt folyamatosan magyarázkodásra kényszeríti. Ha nem elégednek meg az átlátszó, általános magyarázatokkal, és továbbra is felszínen tudják tartani a kérdést, a bizonytalanok közül sok szavazót csábíthatnak magukhoz.

24_hu_66.jpg

Fotó: 24.hu

Az ügyben ugyanis még számos megválaszolásra váró kérdés lelhető fel. Nem tudjuk például, hogy mely országokból érkeztek a menedékkérők, jelenleg hol tartózkodnak, kaphatnak-e munkát Magyarországon, illetve, tervezi-e a kormány, hogy újabb menekültcsoportoknak biztosít-e védelmet? És, hogy a legfontosabb kérdést ki ne hagyjuk: Miért kellett eltitkolni a menekültek ellen hangolt magyar társadalom elől, hogy a kormányuk mégis hajlandó eleget tenni a nemzetközi kötelezettségeinek, és hogy miért nem emelte fel a szavát olyankor, amikor a védelme alatt álló migránsok ellen tüntettek magyar polgárok? Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne csak olyankor legyen nagy a szád, amikor a szomszéd törzset szidod, de olyankor is mondj néhány mondatot, amikor levest adsz az árváinak.”   

      

Orbán Viktor megbotlott pávatánc közben, és ha nem vigyáz, még hasra is eshet Tovább
Saját magának állít csapdát a Fidesz a Soros-törvénnyel

Saját magának állít csapdát a Fidesz a Soros-törvénnyel

Altusz Kristóf bakija után a kormány úgy próbálja lerugdosni magáról a migránsok befogadásának vádját, hogy turbófokozatba kapcsolta a Soros-ellenes kommunikációját. Most éppen törvénnyel próbálja távol tartani Magyarországtól a milliárdost és „csatlósait”. A Stop Soros névre keresztelt jogi zagyvaság azonban olyannyira homályosan fogalmaz a menekültek befogadását segítő szervezetekkel és személyekkel kapcsolatban, hogy akár saját politikusai is áldozatul eshetnek a sebesen összetákolt törvénynek.

capitol_hill_outsider.jpg

Fotó: Capitol Hill Outsider

Az Orbán-kormány most egy olyan kisegérhez hasonlít, amely nagy lendülettel belerohant egy csőbe, ám amikor vissza akart fordulni, észrevette, hogy túl szűk a hely ehhez, így nem tud mást tenni, minthogy az eddiginél is nagyobb sebességgel rohan előre, hátha kijut a másik oldalon. Miután kiderült, hogy a harcosan migránsellenes politikát folytató magyar kormány titokban túl is teljesítette a menekültkvóta által előírt létszámot, olyan rést ütött saját védelmén, melyet most sebesen igyekszik betömni. Egyrészt próbálja bagatellizálni a befogadottak, illetve védett státuszt élvezők jelentőségét azzal, hogy ezek az emberek úgyis elmennek innen, másrészt törvényt alkotnak Soros György ellen.

Megszokhattuk az utóbbi nyolc évben, hogy a Fidesz által uralt országgyűlés sokszor nem azért fogad el törvényeket, mert az ország működése szükségessé teszi azokat, vagy szabályozók beépítésével kiszámíthatóbbá szeretnék tenni az életünket, hanem, mert nyomást akarnak gyakorolni bizonyos csoportokra, sőt olykor politikai bosszút akarnak állni az ellenlábasaikon. A politikai propaganda szintjére süllyesztették a törvényalkotást például akkor, amikor a Közép-európai Egyetem tervezett megfenyítése, illetve kiűzése okán olyan felsőoktatási jogszabályt alkottak, melynek egyébként semmi jelentősége, sőt, amint a kitűzött célt nem tudták ezzel elérni, az egész szabályozás értelmét vesztette.     

A Soros Stop törvény azonban főként olyanokat vesz célba, akik tevékenységükkel elősegítik illegális bevándorlók érkezését Magyarországra. Az ilyen egyének vagy szervezeteket általában embercsempészeknek hívjuk, ám rájuk elég egyértelmű törvények vonatkoztak eddig is, és senki sem akadályozta az emberekkel kereskedő bűnözők megbüntetését. A jogszabálynak csúfolt tervezet azonban nem kapta volna Soros Györgyről a nevét, ha az embercsempész bandák lekapcsolása lenne a cél. Ehelyett meglehetősen homályosan fogalmazva arra tesz utalást, hogy olyan civilek szankcionálása, illetve büntetése a cél, akik elősegítik a migrációt.

A törvényszöveg meghatározása szerint az az alapítvány vagy egyesület, amely "az Európai Unióban nemzetközi védelem megszerzése iránti kérelmet előterjesztő harmadik országbeli állampolgár kérelmező Magyarország területére történő jogszerűtlen belépését, átvételét és tartózkodását" szponzorálja, az az illegális migrációt támogató szervezetnek minősül. Az öngól itt vágódhat a képzeletbeli hálóba. Ha ugyanis a letelepedési kötvényekkel foglalkozó közvetítő cégek tevékenységét vizsgáljuk, akár meg is felelhetnek ilyen szervezeteknek, hiszen pénzért állampolgársághoz juttattak EU-n kívüli polgárokat.

maszol_hu.jpg

Fotó: maszol.hu

Egyetlen érv védheti ezeket a kötvényforgalmazó cégeket és tulajdonosaikat. Az, hogy törvény rendelkezik a letelepedési bizniszről, így nehéz lenne törvénytelennek nevezni azok segítését, akik pénzért vettek maguknak magyar, ezzel együtt uniós állampolgárságot. Azon túl, hogy ez ékes bizonyítéka annak a kettős mércének, melyet a magyar kormány a menekültekkel kapcsolatban alkalmaz, arra is rávilágít, hogy igen vékony jégre lépett az új Soros-törvénnyel az Orbán-kabinet. Ha ugyanis a későbbiekben egy kormány felülvizsgálja a letelepedési kötvények értékesítésének törvényességét, akkor nagy bajba kerülhet Habony Árpád és Rogán Antal is, mivel ők is érdekeltek a letelepedési kötvényekkel foglalkozó cégekben.Ha az ügyletek nem voltak törvényesek, a Soros-törvény alapján akár büntetés is kiszabható lesz rájuk.Az egész jog csűrcsavarásnak tűnik, ám ezt a módszert az Orbán-kormány előszeretettel alkalmazza most is saját ellenfeleivel szemben.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a kormánynak éppen magán kéne e törvény végrehajtását kezdenie, hiszen ha az 1300 védett státuszú menekült befogadása az állam részéről törvényes volt, akkor mi alapján támad neki olyan szervezeteknek, melyek jogi védelmet biztosít azoknak, akik menekültstátuszért folyamodnak a hivatalos szervekhez? Egyébként senki se gondolja komolyan, hogy a jogvédő civilekkel elsősorban az a baja a kormánynak, hogy kiszolgáltatott embereken segítenek, hanem, hogy ugyanezek az alapítványok hívják fel rendszeresen a közvélemény figyelmét az országban burjánzó korrupcióra.

A kormány tehát minél keményebben megy neki Soros Györgynek, illetve mossa össze a jogvédő civileket az amerikai (és magyar állampolgár) milliárdossal, annál jobban tart attól, hogy a választási kampány mégsem elsősorban a migrációról, hanem a rendszerszintű korrupcióról fog szólni. Láthatóan kapkodnak a kormányzati kommunikációért felelős szervek, ezért nyújtották be sietősen az 1300 menekült befogadását beismerő nyilatkozat után a Soros Stop törvényt a parlamentnek.

zoom.gif

   Fotó: zoom.hu

A labda persze az ellenzék térfelén pattog most, hiszen a kormány már megtette azt a szívességet, hogy lőtt egy öngólt, ám az ellenzék nem győzhet anélkül, hogy maga is beveszi a Fidesz kapuját. Ha milliárdokból felépített kormányzati menekültellenes kampány kapcsán csak annyit mond, hogy ez az egyetlen terület, amelyen nincs nézetkülönbség az ellenzék és a kormány között, akkor máris zörög a háló, hiszen az ellenzéki pártok is csak azt hangsúlyozták korábban, hogy az üldözötteket megilleti a védett státusz, és most a kormány is erre az álláspontra helyezkedett. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ülhetsz fordítva is a lovon, hiszen törvény nem tiltja ez, de nehezen fog komolyan venni a hátasod, ha így próbálsz dirigálni neki.”

Saját magának állít csapdát a Fidesz a Soros-törvénnyel Tovább
Még a választások előtt begyűjti Orbán Viktor az alattvalói hűségnyilatkozatait

Még a választások előtt begyűjti Orbán Viktor az alattvalói hűségnyilatkozatait

Látványos a szervilizmus térnyerése a magyar kormánypárton belül és azon kívül is. Úgy tűnik, a miniszterelnök először a hívei fölött szeretné biztosítani egyeduralmát, utána pedig a választások révén az egész országra kiterjesztené ezt. Olyan zsigeri ösztönökre épít ezzel Orbán Viktor, melyeknek jelentős szerepük volt mind a Horthy-éra, mind a Kádár-rendszer fenntartásában. A hajbókoló pártkatonák mellett azonban ma már feltűnnek a kifejezetten személyi kultuszt idéző gesztusok is, ami már leginkább a Rákosi-rendszert juttatja eszünkbe.

24_hu_65.jpg

Fotó: 24.hu

A pártközpont utasításának megfelelően, január 12-én megtartották a fideszes polgármesterek Soros-ellenes közgyűlését a budapesti Bálnában. Voltak olyanok, akik zászlókkal felszerelkezve, a harcias hangulatnak megfelelő ruházatban (értsd: terepruhában) érkeztek, de nem is a külsőségek voltak igazán figyelemreméltóak ezen a rendezvényen, hanem a hangzatos beszédek. A „frontvonalban” szolgáló polgármesterek például hálát rebegtek a magyar kormánynak - élén Orbán Viktornak -, hogy a kettős kerítéssel megvédte őket és polgáraikat a menekültek hordáitól.

"A kerítés nekünk úgy jött, mint egy falat kenyér az éhezőnek" – mondta például Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere. Makó fideszes vezetője még ennél is messzebb ment a helyzet dramatizálásában. "Szeretnének a migránsoknak gyereket szülni? Ébredj Európa! Milyen világ vár így Európára?" – tette fel a költői kérdést Farkas Éva. A kormány és vezetőjének fényezésében azonban senki se tudott versenyre kelni Papp Lászlóval, Debrecen kormánypárti polgármesterével. Ő beszédét egészen egyszerűen úgy zárta: „Hajrá Magyarország, Hajrá Orbán Viktor!”

Ma Magyarországon a Fidesz az egyetlen politikai erő, ahol a párt vezetője iránti hűség kifejezése nem a színfalak mögött történik meg, hanem nyilvánosan, sőt kifejezetten látványos gesztusokkal. Nyilván ebben a jelenségben döntő szerepe van Orbán Viktor karakterének, hiszen mindig olyan pártot szeretett volna, amelyben nincsenek platformok, nyílt viták, a személyi vetélkedéseket pedig leginkább arra használta fel, hogy saját pozícióját erősítse a tömörülés élén azzal, hogy igazságot tesz két egymással marakodó miniszter vagy parlamenti képviselő között.

pestrisracok_hu.jpg

Fotó: pestrisracok.hu

Orbán azonban nem csupán a pártja közvetlen vezetőségétől követeli meg hűség látványos kinyilatkoztatásait, hanem milliós szavazótáborától is. Egyrészt ezért indult az az adománygyűjtés a Fidesz számára, mely sok mindenről szól, csak nem arról, hogy a pártnak nincs elegendő pénze a tavaszi választási kampányra. Az adományok felajánlásában élen jártak persze a közvetlen beosztottjai, te a pozíciójukat féltő talpnyalókon kívül meg akart arról is bizonyosodni a kormányfő, hogy a kisnyugdíjasok, illetve a „mezei” fideszesek hajlandók-e anyagi áldozatot hozni annak érdekében, hogy hatalomban tartsák őt.

Nem véletlenül merült fel most annak a lehetősége, hogy felélesszék Csipkerózsika álmából az évek óta inaktív Békemenetet, hiszen akik felutaznak vidékről Budapestre a „Hűség a néphez! Hűség a párthoz!” jelszó jegyében, és sétálnak egy jót Orbán Viktort éltetve, azokra lehet számítani a jövőben is, akár kormányon, akár ellenzékben viszi tovább az ügyeket a jelenlegi miniszterelnök. A Fidesz kezd olyan egyszemélyi párt lenni, amely mindent Orbán Viktorra tesz fel, így lényegében teljesen mindegy mit kér a hívektől a párt első embere, ők kötelességüknek tartják azt végrehajtani.

pinter_aukcioshaz.jpg

Fotó: Pintér Aukciósház

Kérdés, hogy cserébe mit kapnak az engedelmes tömegek? Jó kis migránsozást, sorozást, Erzsébet-utalványt, Brüsszel köpködését. Lényegében mindegy, lényeg, hogy van egy vezér, akiért sok mindent is hajlandó feláldozni kétmillió ember. Kérdés, hogy a másik oldalon mennyien vannak, akik erre nem lesznek hajlandók. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sok dolgot elintézhet a törzsfőnök, de az biztos, hogy az éjjelt nappal követi, a nappalt pedig éjszaka, akár tetszik a főnöknek, akár nem.”     

  

Még a választások előtt begyűjti Orbán Viktor az alattvalói hűségnyilatkozatait Tovább
Úgy tűnik, az Orbán-kormány titokban elkezdte végrehajtani a Soros-tervet

Úgy tűnik, az Orbán-kormány titokban elkezdte végrehajtani a Soros-tervet

Egészen abszurd fordulatot vett a migránshiszti Magyarországon, hiszen a kormány lényegében elkezdte végrehajtani azt a betelepítési programot, amelynek kifundálásával Soros Györgyöt vádolja. Kiderült ugyanis, hogy titokban 1300 menekültet fogadott be az ország annak ellenére, hogy hivatalosan a végsőkig ellenáll az EU menekültkvótájának. Ha ez a fordulat nem következett volna be, akkor is egyértelmű lenne, hogy a magyar kormány bort iszik és vizet prédikál, hiszen a letelepedési kötvénybiznisz révén már 20 ezer migráns szerzett már magyar útlevelet.

hirpress.jpg

Fotó: hirpress.hu

Csak most kezdődik az igazi választási kampány, de máris hatalmas aduásszal ajándékozta meg az ellenzéket az Orbán-kormány. A külügyminisztérium helyettes államtitkára ugyanis a Times of Malta című lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy Magyarország 1300 menekültet befogadott, és ezt azért kezelte titkosan, hogy megvédje az érintetteket. Altusz Kristóf nyilatkozata egyrészt azt sugallja, a kormány tisztában van azzal, hogy olyan migránsellenes hangulatot szított az országban, ami szinte példátlan az európai államok körében, másrészt pedig a kormány érzi, kell egy gesztust tennie a többi unós ország felé, mert végletesen elszigetelődik merev menekültellenes álláspontja miatt.

Ennél azonban többről van szó ebben az esetben. Ha igaz, hogy a letelepedési kötvények segítségével ide érkező mintegy 20 ezer migránson kívül más csatornákon keresztül is érkeztek hivatalosan Magyarországra menekültek, akkor szinte használhatatlan lesz az a kommunikációs stratégia a kampányban, amit évek óta építget közpénzből a kormány. Korábban ugyanis azt nyilatkozták a kormány illetékesei, hogy azért nem fogadják be azt a mintegy másfélezer menekültet, amennyit előír a menekültkvóta, mert az egy elvi kérdés, hogy egy ilyen ügyben az országok maguk dönthessenek, ám ezt az elvet most nyíltan szembeköpték.  

frisshirek_1.jpgFotó: frisshirek.hu  

Ha az ellenzék észreveszi, hogy a magyar kormány olyan várat építgetett éveken keresztül maga köré, melyet egyetlen bástya véd, akkor hatalmas lehetőséghez jut. Ezt az egy bástyát ugyanis úgy hívják, hogy menekültügy, és ha ezt lerombolják, akkor az egész vár védtelenné válik. Altusz Kristóf most ezt a bástyát kezdte a saját ágyújával lőni, és az ellenzéknek sem lenne más dolga, mint azzal a fegyverrel támadni, melyet ellenfeleitől zsákmányolt. Ha ugyanis hiteltelenné válik a kormány menekültellenes kampánya, akkor hirtelen valami új választási stratégiát kell kitalálnia Habony Árpádnak és kommunikációs csipetcsapatának.

Erre már a nagy kommunikátornak sincs elegendő ideje, így várható, hogy igyekeznek majd tompítani Altusz nyilatkozatának jelentőségét. Ha ugyanis az ellenzéki pártok ragaszkodnak ahhoz, hogy megismerjék a befogadás részleteit, akkor nem arról szól majd a kampány, hogy az ellenzéki politikusok Soros György szorgos ügynökeiként el akarják árasztani az országot muszlim megszállókkal (Orbán Viktor szóhasználata), hanem, hogy miért titkolták el körülbelül ugyanannyi menekült befogadását, mint amennyit a menekültkvóta előír Magyarország számára.

168_7.jpg

Fotó:168ora.hu

Nem kétséges, olyan paradox helyzet állt elő, mely szerint a Fidesz által kreált Soros-terv végrehajtását épp a Fidesz kezdte végrehajtani azzal, hogy a menekültek ellen felhergelt népe elől titkolta el a migránsok befogadását. Ma Magyarországon szinte bárkihez odamehet a rendőr, és igazoltathatja azzal az indokkal, hogy migránsnak néz ki, ám a magyar kormány fű alatt több mint ezer menekültet befogad. Az is lehet, hogy ez egy háttéralku eredménye, ami egy kormánytisztviselő hibájából idő előtt kiszivárgott. Ha ezt a helyzet nem tudja kihasználni az ellenzék, akkor tényleg nincs esély a kormányváltásra, hiszen, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A dakoták ugyan nem szeretik a focit, de ha üres a kapu, akkor nekik is illik belőni a tizenegyest.”     

Úgy tűnik, az Orbán-kormány titokban elkezdte végrehajtani a Soros-tervet Tovább
Hunyadi János lehet az Orbán-kormány új idolja

Hunyadi János lehet az Orbán-kormány új idolja

Bár nyolc évet elszórakozott már az Orbán-rezsim Magyarország élén, arra még nem volt ideje, hogy elkészítse saját kurzusfilmjét. Az első Orbán-kormánynak elegendő volt négy esztendő ahhoz, hogy legyártassa Bereményi Gézával a Hídembert, amely Széchenyi István személyét emelte ki a magyar történelem viharaiból, mint követendő példát. A nagy reformer, a korát megelőző magyar főnemes személye azonban a mai politikai vezetés számára már nem követendő példa, hiszen kifejezetten nyugatos gondolkodású, a kor viszonyai közt liberálisnak számító magyar úr sehogy sem fér bele Orbán Viktor köreinek értékszemléletébe. Jöhet tehát az új történelmi példa, a törökverő Hunyadi János.

origo_25.jpg

Fotó: origo.hu

Reneszánszát éli a magyar filmkultúra, hiszen öt tavaly bemutatott alkotás nézőszáma is meghaladta az egymilliót. Mielőtt azonban pajzsra emelnénk Andy Vajna filmügyi biztost, jegyezzük meg, hogy az igazi szakmai sikereket továbbra is a szerzői filmek hozták, melyekre azért vettek az átlagosnál többen jegyet, mert hatalmas érdeklődés és díjeső övezte útjukat, mielőtt bemutatták volna őket a hazai mozikban. Ilyen a Testről és a lélekről, illetve az Aurora Borealis, ugyanakkor a nagy kasszarobbantást a finoman szólva is bulváros utánérzésként feltűnő Pappa pia, valamint a Viszkis és a Kincsem produkálták.

Ez utóbbiak esetében mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a legsikeresebb magyar lóról és a közelmúlt leismertebb bankrablójáról készült film esetében épp úgy borítékolni lehetett a sikert, mintha Puskás öcsi életéről forgattak volna egy ütős mozit. A Kincsemről sokan gondolták ugyanakkor azt is, hogy ez lesz a második és harmadik Orbán-kormány új kurzusfilmje, ám bármennyire lehet szeretni ezt a szélvészgyors paripát, egy lóval nem igazán tud azonosulni egy nemzet.

Maradt tehát a feladat, hogy a hatalom új szellemiségéhez passzoló történelmi figuráról kell olyan mozit készíteni, amely betölti a kurzusfilm funkcióját. Ha jól körülnézünk a magyar történelem ismertebb (olykor hírhedt) alakjai között, akkor első blikkre Horthy Miklósra tippelnénk, mert Orbán többször célzott már arra, hogy rehabilitálni kéne már a két világháború között regnáló kormányzót. Van azonban egy bökkenő Horthy személyével. A V4-ek vezetői biztosan nem tapsolnának egy olyan filmnek, amely egy olyan revizionista és nacionalista politikusnak állít emléket, aki például elszakította Csehszlovákia egy részét. A V4-ek szimpátiája most sokkal fontosabb Orbánnak, minthogy egy film kedvéért összekösse a bajuszt Ficoval, vagy Babissal.

A listán lehet még Tisza István, vagy akár Deák Ferenc is, de az előző szintén nem örvend nagy népszerűségnek a szomszédok körében, az utóbbi pedig éppen a megfontoltságáról és kompromisszumkészségéről vált ismertté, ami ugye nem igazán passzol Orbán Viktor harcias egyéniségéhez. Petőfi lerágott csont, Arany János nem szabadságharcos alkat, maradt tehát a két Hunyadi, János, és Mátyás. Utóbbi nagy király volt, fekete seregétől pedig rettegett egész Európa (ez biztos nagyon bejönne Orbánnak), ám János kormányzó volt, ugyanakkor törökverő is, így a nándorfehérvári diadal fényében valószínűleg sokkal szívesebben sütkérezne a jelenlegi kormányfő.

Ezért sem meglepő, hogy egy filmszakmai szereplőt idézve a HVG arra a következtetésre jutott, hogy Hunyadi lesz a nyerő a „kurzushős” szerepéért folytatott a versenyfutásban. A Magyar Nemzeti Filmalapnál meg is történtek az előkészületek a milliárdos költségvetésű gigaprodukció legyártására. Bereményi Géza már elő is állt egy Hunyadiról szóló forgatókönyvvel, ám a Filmalap visszadobta, mondván, nem pazarolnak el egy Hunyadit, mert egy igazán grandiózus produkcióval akarnak megemlékezni az egykori kormányzóról.

A mostani migránskergető hangulatban valóban jól jönne a kormánynak egy olyan figura, aki a keresztény Európát védte a muszlimok előretörésétől, ám a dolog szépséghibája, hogy éppen azokat az oszmán törököket verte Hunyadi, akik most a barátaink. Óvatosan kell hozzányúlni az egykori kormányzó személyéhez azért is, mert a román és magyar történészek régóta vitáznak azon, hogy mennyire volt román, illetve magyar származású a Hunyadi família.

tortenelemportal.jpg

            Fotó: tortenelemportal.hu

Ha felülemelkednek a nemzeti hovatartozás kérdésen, akkor nem lesz igazán nemzeti, sőt, nagyon is európai hős lesz Hunyadi Jánosból, ami szintén nem pálya a mostani magyar politikai kurzusnak. Várjuk tehát, milyen megoldást választ Andy Vajna, Habony Árpád, és persze Orbán Viktor az aktuálpolitikai csapdák elkerülésére. És persze, lesz-e rá ideje a mostani kurzusnak, hogy elkészítse ezt a gigaprodukciót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Olyan példaképet válassz magadnak, aki olyan régen élt, hogy bármit mondhatsz róla, soha nem fogja megcáfolni senki.”     

Hunyadi János lehet az Orbán-kormány új idolja Tovább
Öt fontos érv amellett, hogy érdemes a Fidesznek pénzt lejmolni a híveitől

Öt fontos érv amellett, hogy érdemes a Fidesznek pénzt lejmolni a híveitől

A cinizmus újabb csúcsait döntögeti a Fidesz azzal, hogy a híveitől tarhál pénzt a Soros György elleni harcra. Ez egyrészt azért arcátlan húzás, mert a kormánypárt szinte belefullad a pénzbe, úgyhogy nem éppen életszerű, hogy kisnyugdíjasok megspórolt ezreseit kéri el egy olyan harcra, amely nem is létezik. A másik erősen irritáló eleme ennek az akciónak, hogy a Fidesz az Állami Számvevőszék felhasználásával épp azon mesterkedik, hogy a választások előtt megkopassza az amúgy sem túlzottan vastag ellenzéki pártokat. Ennek ellenére a pénzen kívül is sokat hozhat a Fidesz konyhájára ez az erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető gyűjtögetés.

tarhalas.jpg

Fotó: facebook.hu

1. A nyugdíjasokat így lehet a legközvetlenebbül megszólítani  A kormánypárt úgy nyúlja le a nyugdíjasokat, mint a mágneses derékaljakkal házaló ügynökök. Azt ígérik ugyanis, hogy pénzzel meg lehet váltani a világot. Ha az idős ember részletre megveszi a csodaterméket, akkor nem lesz derékfájás lumbágó vagy érszűkület. Lefordítva a Soros-ellenes harc nyelvezetére ez úgy szól: Ha pénzt adsz a Fidesznek, akkor nem jöhet ide egyetlen menekült sem, nem fogják megerőszakolni az unokádat, nem épülnek mecsetek a faludban, és Orbán Viktor továbbra is megőrzi az országot a kereszténység számára. Bármilyen hihetetlen, ezt az idős emberek százezrei komolyan gondolják. Hála a közszolgálati médiáknak, a TV2-nek, az Origónak, Mészáros Lőrinc megyei lapjainak és Andy Vajna rádióinak!

2. Lehet versengeni a Jobbikkal. A Jobbik gigabüntetése miatt ugyanis tavaly év végén kénytelen volt gyűjtést indítani azért, hogy egyáltalán elindulhasson a választásokon. Orbán Viktor a centrum felé húzó másik jobboldali párttól és a mögötte álló Simicska Lajostól tart a leginkább, és nem venné ki jól magát az, ha adakozásból százmilliókat tudna összeszedni az ellenzéki párt. A Fidesz hívei sokkal többen vannak, mint a Jobbik támogatói, így ha adakozásból indul verseny a két párt között, csakis a kormánypárt nyerhet. Ezzel is demonstrálni lehet azt az erőfölényt, ami az élet szinte minden területén a Fidesz felé billenti a mérleg nyelvét.És még egy nagyon fontos dolog: Most nyíltan a kasszához járulhatnak azok, akik haszonélvezői az Orbán-rendszernek, és hűségüket most az adomány nagyságával arányban demonstrálhatják pártunk és kormányunk vezetői felé.  

3. El lehet tüntetni a milliárdokat. Nagy előnye ennek a tarhálásnak, hogy szinte korlátlanul költhet majd a kormány a kampányban, hiszen majd minden ellenzéki kérdésre azt fogja válaszolni, hogy az adományokból jött össze ez a hihetetlen pénzmennyiség. Az eredetileg tervezett sokszorosát lehet majd elszórni a választási hadjáratban, holott ennek valószínűleg csak a töredéke származik a Fidesz támogatóitól.

4. Lehet frissíteni a Kubatov-listát. Talán ez a legfontosabb hozadéka a mostani tarhálásnak, hiszen már az első napokban kiderült, hogy a pártigazgatóról elnevezett lista kissé elavult. A mostani akciót megelőzően persze már volt egy frissítés, hiszen a Soros György elleni nemzeti konzultáció jó alkalom volt arra, hogy a visszaküldők névsorát összevessék a korábban Fidesz-hívők listájával. Mivel azonban a párt szavazótábora némileg kicserélődött az utóbbi egy-másfél évben, az apdate-elést minél sűrűbben végre kell hajtani. A korábban inkább a Jobbik felé húzó radikálisokkal ugyan kiegészült a kormánypárt tábora a szélsőséges hangvételnek köszönhetően, ám a magasabb iskolázottsággal rendelkezők között népszerűtlenebb lett a párt. Ezért kaphattak olyanok is sárga csekket, akik már rég nem rajonganak Orbán Viktorért, és maradhattak ki olyanok, akik szívesen adakoznának, de még jobbikosként szerepelnek a Kubatov-listán. Vannak persze más pontatlanságok is a listán, hiszen már rég elhunytak mellett a 2014-ben fellázadt oligarcha, Simicska Lajos is kapott a tarháló levélből.

tarhalas1.jpg

Fotó: facebook.hu

5. Szegénynek lehet látszani. Már említettük, hogy a Fidesz annak ellenére kunyerál pénzt, hogy Rogán Antal propagandaminisztériuma szinte fulladozik a pénzben. A mostani gyűjtögetés viszont azt a látszatot kelti, mintha a kormány nem égetett volna el irdatlan mennyiségű közpénzt az utóbbi nyolc évben önmaga népszerűsítésére. Más körülmények között Orbán Viktornak eszébe nem jutna lehajolni olyan aprópénzért, amennyit a nyugdíjasok küldenek neki, de így sokakban azt a látszatot tudja kelteni, hogy ő továbbra is az a plebejus miniszterelnök, aki ügyel pártja tisztaságára, megbünteti a nagy lábon élő minisztereket és képviselőket. Ezt persze a választópolgárok döntő többsége szemfényvesztésnek tartja, ám még mindig sokan vannak Magyarországon olyanok, akik elhiszik, hogy az Orbán-kormány kiszolgálói a tehetségük és kiváló üzleti érzékük miatt gazdagodtak meg fénysebességgel. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Olykor eredményesebben harcolsz, ha a dárdád hegyén megcsillanó napfénnyel vakítod el az ellenséget, mintha eldobnád a fegyvert, és méterekkel elvétenéd a célt.”

Öt fontos érv amellett, hogy érdemes a Fidesznek pénzt lejmolni a híveitől Tovább
Ősi fideszes fellegvár bevételére készül egy magányos harcos, aki nem megy egyedül csatába

Ősi fideszes fellegvár bevételére készül egy magányos harcos, aki nem megy egyedül csatába

Egy mélyen vallásos, sokgyermekes hódmezővásárhelyi polgár próbálja megtörni a Fidesz egyeduralmát Hódmezővásárhelyen. Első hallásra: mission impossible, de azért ne legyintsünk Márki-Zay Péter személyére. Egyrészt, mert egy megyei jogú városban körvonalazódik egy olyan összefogás, amely legutoljára a solymári időközi választáson jött össze, másrészt egy polgármester-választás nem egyenlő a parlamenti helyekért folytatott közdelemmel. Vagyis, csak a győzelem számít, a töredékszavazatoknak és pártlistáknak nincs jelentőségük. Vendégszerzőnk, Kuczog Balázs írása.

vasarhely.jpg

Fotó: vasarhely.hu

Bevezetőül egy kis történelmi összefoglaló azoknak, akik eddig nem ásták bele magukat Hódmezővásárhely rendszerváltás utáni történetébe. 1990-ben úgy választották meg Rapcsák András önkormányzati képviselőt polgármesternek (akkor még a képviselő-testület tagjai), hogy egyetlen szavazaton múlt a sikere, így nem Farkas Ferenc, a helyi református gimnázium történelem tanára lett a város első embere, hanem Rapcsák, aki még igen távol állt az akkori Fidesz értékrendjétől. Ha Farkas lesz a polgármester, akkor SZDSZ-es politikus vezetésével indul Csongrád megye második legnépesebb városának története a pártállami időket követően. De nem így történt.

Rapcsák meglehetősen öntörvényű politikusként később utat tört magának az országos politikába is, így sokáig egyszerre volt polgármester, és Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője. A 90-es évek végén feltűnt a környezetében Lázár János, akit sokáig a polgármester „táskacipelő emberének” tartottak. Lázár azonban messze túlnőtt mesterén, így amikor Rapcsák meghalt, ő foglalta el korábbi pártfogója helyét a polgármesteri és a parlamenti poszton is. Mivel az elmúlt 28 évet Rapcsák és Lázár sikerei fémjelzik a városban, a baloldalnak soha nem termett babér itt. A szomszédos Szegeden hasonló folyamatot figyelhetünk meg ez idő alatt, csak ott a jobboldal bukdácsolt folyamatosan, és a baloldal uralta a várost néhány évet leszámítva.

vasarhely24_2.jpg

Fotó: vasarhely24.hu

Az Almási István polgármester halála miatt kiírt időközi választásnak ezért különös pikantériát ad az, hogy a két település közti rivalizálásnak ilyen konkrét politikai hátteret kölcsönöz a most következő megmérettetés. Lázár városa nyilván nem bukhat a jobboldal számára, hiszen itt 1994-ben is nagy fölénnyel nyert Rapcsák, amikor egyébként az országban hatalmas MSZP-s győzelemnek lehettünk szemtanúi. Most, hogy a Fidesz megingathatatlannak tűnik, egy kínos kudarc hatalmas lökést adhatna az ellenzéknek.

Ettől persze még messze vagyunk, ám egy érdekes törvényszerűség kezd kirajzolódni Márki-Zay Péter indulása kapcsán. Amikor ugyanis hatalmas Fidesz túlsúlyt tapasztal az ellenzék egy körzetben, mindjárt könnyebben értenek szót az egyébként előszeretettel civakodó baloldali és liberális pártok, így felsorakoznak egy olyan pártokon kívül álló jelölt mögé, mint például a veszprémi időközin Kész Zoltán esetében. Amikor teljesen egyértelmű, hogy csak arcvesztéssel végződhet egy önálló jelölt indítása a pártok számára, akkor készséggel fogadnak el egy olyan jelöltet, aki egyébként soha nem állt közel hozzájuk. A kényszer így akár eredményre is vezethet.

A korábban többek között az EDF Démásznál dolgozó Márki-Zay indulása ezért nagy meglepetés, egyben nagy megkönnyebbülés is a helyi ellenzék számára. Ő ugyanis olyan kereszténydemokrata értékeket képvisel, amelyet a parlamenti padsorokban ülő hivatásos kereszténydemokraták és fideszesek már el is felejtettek. Magánélete botrányoktól mentes, vallásos, és hét gyermekével igazi nagycsaládos, aki ráadásul lokálpatrióta is, ami nélkül Vásárhelyen senkinek sincs esélye. Így talán elkerülhető az az erődemonstráció az alföldi városban, amire a Fidesz hívei számítanak, illetve adhat némi önbizalmat az ellenzéknek még egy szorosabb vereség esetén is, ahogy ez Solymáron történt.

Ennél távolabbra mutat az a folyamat, ami a baloldal és a Jobbik közötti praktikus együttműködés kereteit jelöli ki. Vásárhelyen ugyanis várhatóan létrejön az az anti-Orbán front, amiben sokan bíznak még a kormányváltás hívei közül. Ez lényegében egy olyan népfrontos összefogást jelent, amely ellensúlyozhatja a Nemzeti Együttműködés Rendszerében összegyűjtött fanatikus Fidesz-tábort. Ebben az összefogásban nem az különbözőségek, illetve ellentétek, hanem a hasonlóságok, illetve az egység számít. Egyedül az Orbán-rezsim megdöntése fontos, és nem az, hogy kikkel szövetségben szállnak síkra ennek érdekében.

delmagyar_2.jpg

                           Fotó: delmagyar.hu

Ha ez az összefogás létrejön, akkor azt a Fidesz csakis magának köszönheti, ugyanis a jelenlegi parlamenti pártok közül egyikkel sem hajlandó együttműködni semmilyen cél érdekében, így nincs is szövetségese a hazai politikai palettán. Ha azonban a másik oldalon az ideológiai ellentéteken felül tud emelkedni a racionalitás, akkor nem csak Hódmezővásárhelyen, hanem számos egyéni választási körzetben meg tudnak egyezni egyetlen ellenzéki jelöltben az Orbán leváltásában érdekelt erők. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az ellenségem ellensége a barátom.”

Ősi fideszes fellegvár bevételére készül egy magányos harcos, aki nem megy egyedül csatába Tovább
Bárki nyeri a tavaszi választásokat, fájdalmas megszorításokkal kell indítania a kormányzást

Bárki nyeri a tavaszi választásokat, fájdalmas megszorításokkal kell indítania a kormányzást

A Fidesz esetében hatványozottan érvényes a mondás: A látszat csal. Lényegében minden máshogy van ugyanis, mint ahogy azt a hivatalos kormánykommunikációban tálalják. A szédületes pénzszórás ellenére nem áll jól a költségvetés egyenlege, a hosszú távú gazdasági kilátások pedig egészen elszomorítóak. Milliók szociális problémáit kell megoldani, ugyanakkor az állam az orosz és kínai hitelek miatt egyre inkább eladósodik, az önkormányzatok pedig átgondolatlan kormányzati intézkedések miatt kerülnek adósságcsapdába. Akár az Orbán-kabinet, akár valamilyen ellenzéki formáció alakít kormányt tavasszal, ezekkel a problémákkal azonnal kell kezdenie valamit.

lepeselony.jpg

     Fotó: lepeselony.hu

Az év végi politikai uborkaszezon egyik váratlan híre volt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 5 milliárd forintot nyert egy "Létszámleépítések megelőzése és kezelése" elnevezésű uniós pályázaton. Ez a summa akár elegendő is lehet azoknak a végkielégítéseknek a kifizetésére, melyek a korábban többször beharangozott, ám minduntalan elhalasztott bürokráciacsökkentési terv keretében kéne leszurkolnia a kormánynak a közszférából elbocsátandó dolgozóknak. Lázár János többször nekifutott már ennek a projektnek, de a választások előtt nyilván nem akartak szavazókat veszteni a kormány emberei, így egyelőre fenntartották azt a hatalmas apparátust, amely rengeteg forrást von el a költségvetéstől.

A választásokat követően aztán minden adott lesz, hogy alaposan megnyirbálják a közszférát, bárki is kerül hatalomra. Az ország versenyképességét ugyanis komolyan rontja (más tényezők mellett) az, hogy az állam aránytalanul sok embert fizet, a versenyszféra pedig nehezen tudja eltartani azokat, akik közvetlenül szinte semmit sem adnak hozzá a hazai GDP-hez. Ezt maga a kancelláriaminiszter is sokszor elismerte már, de a hangzatos tervek helyett minden maradt a régiben, mert a Fidesz inkább fenntart egy költséges apparátust, minthogy tízezreket veszítsen el szimpatizánsai közül a 2018-as megmérettetés előtt.

negymadar.PNG

            Kép: NÉGYmadár

Van azonban ennél komolyabb probléma a magyar munkaerő piacon. Többször értekeztünk már arról, hogy már a kormány is beismerte közvetett úton azt, hogy a közmunka program lényegében konzerválja százezrek társadalmi és szociális helyzetét, alig van átjárás a közmunka, illetve az állami és versenyszféra között, így tovább tart azok lesüllyedése, akiket egyszer beszippantott ez a hatékonyságát tekintve igen gyenge projekt. Mindezt tetézi az egyre fokozódó munkaerőhiány, és mivel a kormány mindent a közmunkára tett fel, ezáltal elsorvasztotta az átképző tanfolyamokat, így szinte lehetetlen munkanélküliekkel, illetve a közmunkában résztvevőkkel feltölteni a hiányszakmában keletkező álláshelyeket.

Nyolc év elhibázott politikája, illetve társadalomszemlélete köszön vissza a szociális helyzetben is, ami egyre romló képet mutat Magyarországon. Amellett, hogy európai viszonylatban alacsonyak a bérek és a nyugdíjak, a 2010-ben bevezetett, azóta pedig szinte változatlanul fenntartott egykulcsos adó magyarok millióit hozza rendkívül hátrányos helyzetbe, ugyanakkor a tehetősebb réteg látványosan gazdagodik. A szociális olló nyílása most még talán kedvez is a kormánynak, hiszen olykor dob egy-egy csontot a már szinte lehetetlen helyzetben lévő társadalmi csoportoknak, hogy magához édesgesse a szegényeket, ám Erzsébet-utalványokkal és 13. havi nyugdíjjal nem lehet megoldani ezt az egyre égetőbb problémát.

Át kell csoportosítani az erőforrásokat, hogy ne szakadjunk le régiós vetélytársainktól véglegesen, régóta halogatott reformokat kell végrehajtani, ugyanakkor konszolidálni kell a magyar kormány helyzetét a nemzetközi színtéren.

Nem beszéltünk még a devizahitelesek gondjairól, melyet ahelyett, hogy megoldott volna a kormány, inkább propagandára használt fel, de ott van még néhány országrész elnéptelenedése, városrészek, falvak gettósodása, és természetesen a kivándorlás, amelyet inkább bagatellizál a kabinet, minthogy érdemi lépéseket tenne a fiatalok itthon tartása érdekében. Ide sorolhatjuk a teljes iskolarendszert sújtó kormányzati intézkedéseket, melyek következtében lassan többet adminisztrálnak a tanárok, mint oktatnak, és persze az örök slágert, az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő egészségügyet.     

A nemzetközi helyzet is fokozódik, hiszen egyre távolodunk azoktól a jóléti társadalmaktól, ahol a demokráciát nem álcaként használják a politikusok annak érdekében, hogy ne vonják meg tőlük az uniós forrásokat. Rövidesen eljöhet a pillanat, amikor Magyarországnak egyértelművé kell tennie, hogy az oroszokkal kokettál, vagy marad korábbi szövetségeseivel, az Európai Unióval, illetve a NATO-val. A magyar pávatánc kiismerhető lett, ugyanakkor nem hozott túl sokat a konyhára azon kívül, hogy Orbán Viktor hatalomban tartását szolgálta.

negymadar1.JPG

  Kép: NÉGYmadár

Így aztán keményen bele kell csapnia a lecsóba annak a kormánynak, amely helyre kell tennie a dolgokat a választásokat követően. Át kell csoportosítani az erőforrásokat, hogy ne szakadjunk le régiós vetélytársainktól véglegesen, régóta halogatott reformokat kell végrehajtani, ugyanakkor konszolidálni kell a magyar kormány helyzetét a nemzetközi színtéren. És ezt nem csak ellenzéki győzelem esetén kell megtenni, a jelenlegi kormány túlélése is attól függ, képesek lesznek-e a radikális változások végrehajtására alkalmas első 1-2 évet kihasználni. Bár ezt nehéz az Orbán-kormányról elhinni, de ha a politikai túlélés a tét, a kormányfő mindenre képes. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Minél később esel le a lovadról, annál kevesebbet pihenhetsz a földön, mielőtt visszakapaszkodsz a nyeregbe.”

Bárki nyeri a tavaszi választásokat, fájdalmas megszorításokkal kell indítania a kormányzást Tovább
Az Orbán-kormány már az ovisokat és az iskolásokat is a kampánya részévé tette

Az Orbán-kormány már az ovisokat és az iskolásokat is a kampánya részévé tette

Úgy tűnik, Orbán Viktornak semmi sem szent, hiszen a minap megjelent hír szerint terrorellenes intézkedési tervet kér a kormány az óvodáktól és az iskoláktól. Bár Magyarországon nincs terrorfenyegetettség, a kormány mégis úgy viselkedik, mintha háborút viselne valakikkel, akik valamikor, valahol csúnya dolgokat tehetnek. Az intézkedést nem értelmezhetjük másként, minthogy a kormány az óvodákat és az iskolákat is bevonta abban a hecckampányba, melynek célja, hogy mindenki fenyegetve érezze magát az országban. Ebben a riogatós légkörben aztán jól meg lehet majd ágyazni egy olyan kommunikációnak, mely Orbán Viktort és kormányát a kereszténység megmentőjeként tünteti fel.

napi_hu_3.jpg

Fotó: napi.hu

A karácsonyi ünnepek környékén még arról szóltak a hírek, hogy a kormánypárti politikusok szinte megszállták az óvodákat, iskolákat, hiszen jótevő télapóként végighaknizták a saját választókörzetük oktatási intézményeit. Elképzelhető, hogy már akkor előkészítették a talajt egy-egy elejtett soroszással vagy migránsozással, de a kormány most már ténylegesen a frontvonalba emelte az ovisokat és az iskolásokat.

Fél évet kaptak ugyanis a magyarországi óvodák és iskolák, hogy HIT-et, vagyis Honvédelmi Intézkedési Tervet készítsenek maguknak. Erről december végén értesítette az igazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Nem mintha az eddigi terrortámadások a nagyvilágban elsősorban oktatási intézmények ellen irányultak volna (hacsak nem vesszük ide az amerikai iskolai lövöldözéseket), de szokás szerint nem a logika vezérelte a kormány intézkedéseit, hanem a vélt politikai haszon. A gyerekek fenyegetettségét hangsúlyozva ugyanis még inkább hergelni lehet a felnőtt lakosságot, ezzel is újabb szavazókat lehet szerezni a Fidesznek a tavaszi választásokig.

Fel kell pörgetni a lassuló migránskereket, így az oktatási intézmények sem úszhatták meg HIT nélkül.

Már korábban is sejteni lehetett, hogy a kormány háborús retorikáját tettekkel is próbálja majd megtámogatni. Amikor a TEK páncélozott járművei megjelentek a fővárosi karácsonyi vásárnál nem lehetett kétségünk afelől, hogy a Fidesz a terrortól való félelem gerjesztésével próbál megalapozni saját választási hadjáratának. Bár Magyarországon hivatalosan alig vannak menekültek, illetve, ahogy a kormánykommunikáció szereti őket nevezni, illegális bevándorlók, az erőszaktól való rettegés termékeny talajra hullhat a sokadik gyűlöletkampánnyal megfertőzött magyar társadalomban.

Valójában azonban vannak menekültek hazánkban, nem is kevesen, de nem olyanok, akiktől a kormány retorikája szerint félnünk kellene. Egyrészt, mert azt a 20 ezer migránst maga a kormány hívta ide, akik letelepedési kötvényt vásárolva kaptak magyar és uniós állampolgárságot, másrészt, mert jobbára olyan nők és gyerekek tartózkodnak hazánkban, akiket kényszerből rejteget a kormány különböző táborokban. Jó példa erre az a terv, mely szerint a fóti gyermekotthonból Aszódra költöztetik a menekült gyerekek et, amiről hallani sem akar Vécsey László, a körzet fideszes képviselője.

mti_7.jpg

Fotó: MTI

A kormány menekültekkel kapcsolatos kommunikációja nem csak álságos, kétszínű és hazug, hanem hiteltelen is. Fogalmunk sincs például arról, kik, milyen országokból, milyen háttérrel érkeztek ide annak köszönhetően, hogy milliárdokat gomboltak le egy magyar útlevélért. Ellenben azoknak, akik a tranzitzónákban kérnek menekültstátuszt, általában különösebb indoklás nélkül ajtót mutat a magyar állam. Pedig esetükben egy részletes menekültügyi eljárás keretében viszonylag egyértelműen el lehet dönteni, hogy jelentenek-e veszélyt a befogadó ország polgáraira, vagy sem. Tény persze az is, hogy hazánk nem célország, hiszen például Németországban viszonylag gyorsan munkához jutnak, és sokszorosát kaphatják a magyarországi béreknek.

index_118.jpg

Fotó: index.hu

Az Orbán-kormány úgy tesz, mintha a menekülteket úgy kéne lerugdosni a déli határon húzódó kettős kerítésről, pedig alig érkeznek már a balkáni útvonalon. Nem csoda, hogy a riogatós kampány kedvéért most már az iskolákba és az ovikba is beviszi a kormány a félelmet pusztán azzal az ukázzal, hogy Honvédelmi Intézkedési Tervet írat az intézményekkel. Fel kell pörgetni a lassuló migránskereket, így az oktatási intézmények sem úszhatták meg HIT nélkül. Kétségtelen, hogy voltak terrorista cselekmények az utóbbi időszakban nálunk is, ám azokat egytől egyig magyar szélsőséges csoportok vagy egyének követték el. Ha tőlük akarják megvédeni az ovisokat és iskolásokat, akkor nem lesz elegendő Honvédelmi Intézkedési Tervet írat az intézményekkel. Ők ugyanis itt élnek közöttünk, úgy néznek ki, mint mi, és nem rájuk vadászik a TEK, pedig rendőröket öltek, és sebesítettek meg életveszélyesen. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Jobb félni a nyúltól, mint megijedni a pumától.”  

 

Az Orbán-kormány már az ovisokat és az iskolásokat is a kampánya részévé tette Tovább
A kormány úgy szórja a pénzt, mintha arra számítana, hogy jövőre ezt már nem teheti meg

A kormány úgy szórja a pénzt, mintha arra számítana, hogy jövőre ezt már nem teheti meg

Igaz, hogy a tavalyi év is a kassza kisöprésével végződött, de az idén még egy lapáttal rátett a kormány a pénzszórásra. Orbán Viktor természetesen a választásokat szem előtt tartva olyanoknak juttatott az adományokból, akik szavazataira nagy szüksége lesz jövőre, így megnyomta a tollát, amikor a nyugdíjasoknak nagyobb emelést adott, mint amennyi a törvény szerint járna, de a Hit Gyülekezetét is megdobta 750 millióval. Azért a nagy kedvenc foci sem maradhatott ki a pénzherdálásból, hiszen 37 milliárdot pumpálnak az amúgy is pénzben úszó sportágba.

napi_hu_2.jpg

Fotó: napi.hu

A magyar kormány úgy viselkedik, mintha 2018 januárjától egy fillért sem adhatna a saját kedvenceinek. Persze dorbézolhattak tavaly is év végén azok a szervezetek, melyek jó viszonyt ápolnak Orbán Viktorral és csapatával, most azonban szélesebb társadalmi rétegek megnyerése volt a cél. Az biztos, hogy a kormány nem akarja a véletlenre bízni a tavaszi választások végeredményét. Orbán több mindentől fél annak ellenére, hogy neki áll a zászló, hiszen utcahosszal vezet a még mindig rendezetlen ellenzék előtt.

Egyik legnagyobb gondja, hogyan tartsa harci lázban a sajátjait még bő három hónapig. Jogosan fél attól, hogy ha csillapodik a Soros György elleni gyűlölet, illetve a menekültekkel már nem tud elég hatékonyan riogatni, akkor többen úgy érzik az elkötelezettek közül, hogy nem is kell a szavazatuk a Fidesz magabiztos győzelméhez. Nagy kihívás ez azok után, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra jutását követően lényegében folyamatosan kampányolt, így magát a valódi választási voksvadászatot alig lehet majd megkülönböztetni a korábbi időszakoktól.

Ebben az esetben valószínűleg kormányprogramot kéne írnia, amivel az utóbbi választás után már nem fárasztotta magát Orbán Viktor.

Másik félelme az lehet Orbánnak, hogy pártja számra a mostani kedvező tendencia épp rosszkor, a választások előtt fog megtörni. Miután a szélsőséges retorika, a menekültekkel való riogatás, a Brüsszellel való fénykardozás a legalacsonyabb iskolázottsággal rendelkező polgárok körében megnövelte a kormány támogatását, több mint félmillió új szavazót gyűjtött be Orbán pártja néhány hónap alatt. Kérdés, hogy e társadalmi csoportban mennyi még a tartalék, illetve, hogy egy esetleges nem várt körülmény hatására ezek a finoman szólva is könnyen befolyásolható szavazók nem változtatják meg a véleményüket, és fordulnak a kormány ellen.

És itt érkeztünk el egy olyan tényezőhöz, amely a politikában elég gyakran befolyásolja a folyamatokat. Ez pedig az előre nem látható események hatása. Sejtjük, hogy a párt kegyvesztett oligarchája tartogat néhány kellemetlenséget még egykori szobatársának, a jelenlegi kormányfőnek. Simicska Lajos legbelső körein kívül senki sem tudhat ezekről, illetve valami bizonyára kiszivárgott valami információ, hiszen nem ügyködne olyan elánnal az oligarcha által támogatott Jobbik elpusztításán Orbán Viktor, ha egykori pártpénztárnokát hatástalanított gyalogsági aknának tekintené.

Paradox módon a magyar politika folyamatait egyre inkább Orbán Viktor hatalomvesztéssel kapcsolatos paranoiás félelmei határozzák meg annak ellenére, hogy sima ügynek tűnik jelenleg számára a soron következő választás megnyerése. Orbán már azt is komoly kudarcként élné meg, ha nem szerezne abszolút többséget, ezáltal egy most még ellenzékben lévő párttal kéne egyezkednie a koalíció feltételeiről. Nem a hatalommegosztás apostola ugyanis, nem beszélve arról, hogy a kormány, illetve némileg a Fidesz ügyeibe elég alaposan belátna egy másik párt vezetősége is. Ebben az esetben rengeteg energiát venne el a kormányfőtől az a törekvése, hogy a kényszerből a hatalomba bevett pártot felszalámizza

Ebben az esetben valószínűleg kormányprogramot kéne írnia, amivel az utóbbi választás után már nem fárasztotta magát Orbán Viktor. Nyilván az Európai Unió is látna némi esélyt arra, hogy konszolidálódjon a Fidesz politikája, ha egy-két új erő is kormányra jutna Magyarországon. Az uniós nyomást amúgy is elég nehezen viselő kormányfő ezt a helyzetet mindenképpen szeretné elkerülni, és minimum kétharmados győzelmet tűzött ki célként maga elé, hogy azzal villoghasson az uniós kormányfők tanácskozásain, neki van a legerősebb legitimációja mindannyijuk közül.

24_27.jpg

Fotó: 24.hu

Orbán tehát olyan politikai erőteret szeretne kialakítani maga körül, melyben nincsenek kétségek, bárhogy is alakulnak a külpolitikai, belpolitikai és gazdasági események, ő biztosan ülhessen a nyergében. Valahogy úgy szeretné irányítani Magyarországot, ahogy Putyin Oroszországot, vagyis elvben vannak szabad választások, de igazából ő irányt mindent és mindenkit, még az ellenzéket is. Ebben a rendszerben valóban annyit költ focira, amennyit csak kedve tartja, mert soha nem kell elszámolnia ezekkel a milliárdokkal sem a választók, sem a törvény előtt. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „Ha egy futóverseny előtt rajtad kívül mindenki gyomorrontást kap, valószínű, hogy te kevertél valamit az ételükbe, de az biztos, hogy te fogsz győzni.”

       

 

A kormány úgy szórja a pénzt, mintha arra számítana, hogy jövőre ezt már nem teheti meg Tovább
Milyen meglepő: A kormány az ünnepeket is riogatásra használta fel

Milyen meglepő: A kormány az ünnepeket is riogatásra használta fel

Finoman szólva sem a következetességükről ismerhetjük meg a fideszes politikusokat. A karácsonyi ünnepeket például arra használják fel, hogy politikai üzeneteket küldjenek, mecsetekkel riogassanak, az ellenzék harciasságát, Európa gyengeségét hangsúlyozzák, ugyanakkor a kormány kommunikációja szinte minden elemében a harcra, a társadalom megosztására épül. A következetesség helyett tehát marad az álszentség azoknak, akik biztos fölényük tudatában is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lejárassák a másként gondolkodókat és tovább fűtsék híveik lelkében a gyűlölet kohóját.

bonumtv.jpg

Fotó:BonumTV

Csoda, hogy az egri minaretet vagy a pécsi dzsámit még senki sem akarta lerombolni a kormánypárti politikusok vagy a Fidesz szimpatizánsai közül. Bár Törökországgal feltűnően szívélyes a magyar kormány viszonya, azt nem lehet garantálni, hogy a karácsonyi videóüzenetekbe szőtt muszlimellenes kirohanások nem járnak majd a hódoltság idejéből itt maradt oszmán emlékek megrongálásával.

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia kormánykedvenc plébánosa például a kormánypropaganda zászlóshajójának számító M1-en például azt találta mondani, hogy egyes adventi naptárakban már mecsetek képe jelenik meg. Osztie Zoltán szerint szándékosan próbálják kiüresíteni Jézus születésének ünnepét, de azt nem pontosította, hogy személy szerint kikre gondolt.

Nem lenne meglepő, ha Soros Györgyöt és bandáját sejtené a plébános e nagymérvű kiüresítés szándéka mögött, és valószínűleg az amerikai milliárdos megrendelésére készülnek a mecsetes naptárak. Elég életszerű törekvés egy zsidó származású milliárdostól. Ezek az ellentmondások azonban úgy tűnik, Magyarországon legalább két és félmillió embert egyáltalán nem zavarnak.

miskolc_hu.jpg

                Fotó: Miskolc.hu

A másik nagy jövendőmondó Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere. A sorosozásban, civil szervezetek elleni hadjáratokban Németh Szilárd magaslataiba emelkedő városvezető karácsonyi videóüzenetében riogatott azzal, hogy keresztény világunk rövidesen veszélybe kerül. Nem nevezi nevén sem a muszlimokat, sem az őket betelepíteni szándékozó Soros Györgyöt, de a kormánypropaganda már olyan szépen megágyazott ennek az üzenetnek, hogy Krizának nem kellett szájbarágós stílusban hintenie az igét, ahhoz, hogy a célközönség értse, mire, illetve kire gondolt.

hirado_hu_4.jpg

Fotó: Hirado.hu

Kriza persze semmi mást nem tett, mint engedelmes pincsi módjára követte gazdáját. Orbán Viktor ugyanis az ünnepek előtti szokásos péntek reggeli észosztásán hasonlóan apokaliptikus vízióval riogatta népét. A kormányfő szerint el akarják venni tőlünk a keresztény értékeinket, le akarják igázni azokat a népeket, melyek ragaszkodnak a tradicionális Európához. Úgy tűnik, nem kellenek sem muszlimok, sem mecsetek ahhoz, hogy egy kis antiszemitizmussal fűszerezett rasszizmust nyújtsanak át pártunk és kormányunk vezetői az ünnepek alkalmával saját alattvalóiknak. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Amíg csak mesékből ismered a sápadarcúakat, addig a mesélőn múlik, hogy milyen véleményed lesz róluk.”  

   

Milyen meglepő: A kormány az ünnepeket is riogatásra használta fel Tovább