Szegedi Kattintós

Három népszavazási kezdeményezés, melyek nem a kormány malmára hajtották a vizet

Három népszavazási kezdeményezés, melyek nem a kormány malmára hajtották a vizet

Akár sikeres lesz a Momentum Mozgalom kezdeményezése, akár nem, arra mindenesetre jó volt az olimpiai rendezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtés, hogy a kormány is ráébredt, tovább nem tolhatja el magától a problémát. A kormányhoz közel álló elemzők és tanácsadók ugyanis rájöttek, ha semmiféle választ nem adnak a friss politikai erő kezdeményezésére, tovább nő az olimpiát ellenzők tábora, így csúnyán mutatnak majd a közvélemény-kutatási adatok a rendezésre kandidáló pályázat mellett. A népszavazás megakadályozása azonban továbbra is prioritás a kormány részéről.

vastagbor-atlatszo_hu.jpg

     Fotó: vastagbor-atlatszo.hu

Az ellenzék kettő nullára vezet a népszavazási kezdeményezések területén a kormánnyal szemben az utóbbi egy évben. Első hallásra meglepő, hogy így van, de tagadhatatlan, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében csak úgy úszta meg a kormány a nép teljes elutasítását, hogy egy év tapasztalatai (és vesszőfutása után) visszavonta a hétvégi boltzárra vonatkozó törvényt. Aztán, amikor saját kezdeményezésére a lakosság dönthetett arról a meglehetősen kusza és értelmetlen kérdésről, hogy akarunk-e egy olyan betelepítési kvótát, melyet még el sem fogadott az Európai Unió, nem jött össze az érvényességhez szükséges ötven százalékos részvételi arány.

A Fidesz ellenzékben még nagyszerűen használta ezt a demokratikus politikai rendszerekben kedvelt és sokszor használt politikai eszközt, hiszen a szocialista kormányok orra alá sok borsot törtek például az úgynevezett „szociális népszavazás” eredményével, mellyel többek között megakadályozták a tandíj bevezetését (amit persze kormányon már nem elleneztek) és a vizitdíj 300 forintjának beszedését. Mivel saját példájukból jól tudták, hogy a népszavazások hatásos fegyvert adnak az ellenzék kezébe, a 2010-es kormányváltás után a lehető leggyorsabban igyekeztek ellehetetleníteni ezt az intézményt. Ennek legfontosabb eleme, hogy az eddig 25 helyett 50 százalékos részvételi arány kell az érvényességhez, ami lényegében teljesíthetetlen országos szinten. Ebbe szaladt bele tavaly október 2-án a Fidesz, hiszen a kormányzati milliárdokból felpörgetett kampány ellenére is alig tudták elérni a 40 százalékos részvételi arányt.

Most tehát nagyon úgy tűnik, a kormány mindent el fog követni annak érdekében, hogy egy népszavazással ne kockáztassa az olimpiai álmokat.

A budapesti olimpiai rendezés kapcsán azonban helyi népszavazáson dönthetnének a fővárosi választópolgárok arról, hogy szeretnének-e a városukban ilyen nagy felfordulást, és véleményük szerint megérné-e gazdaságilag ezt a nagy sportrendezvényt Magyarországra hozni. Ez a kérdés eddig inkább a vágyakról és szép reményekről szólt, de ha kiírnak egy népszavazást ebben az ügyben, akkor mindenkinek lehetősége lenne megismerni az illúzióktól mentes tényeket. Minél közelebb kerülünk a rendezésről döntő szeptemberi NOB üléshez, annál több kétely merül fel a pályázó városok polgáraiban. A rendezés megszerzése hatalmas presztizsgyőzelem, ám szintén óriási gazdasági kockázat. Erről Athén és Rio lakosai is tudnának mesélni, de az igazán elrettentő példa a Szocsiban megrendezett téli játékok volt, ahol a betervezett költségek köszönő viszonyban sem voltak a megvalósulási összegekkel.

Orbán Viktor és csapata tehát joggal tart attól, hogy egy népszavazási kampány tovább csökkenti az olimpiai pályázat komolyságába vetett lakossági hitet. Ha ugyanis kiderül, hogy az ország gazdasága messze nem képes megbirkózni egy ilyen kihívással, akkor könnyen juthatnak a választók olyan következtetésre, hogy a pályázat csak a haveri cégek kistafírozására, és ingyen kormánypropagandára volt jó. A miniszterelnök jól tudja, ha ilyen merészet álmodik, akkor megnyugtatja azokat a kétkedőket, akiknek 2024-ről nem az olimpia, hanem a nyugdíjuk jut eszükbe. Ha ugyanis el tudják hitetni az emberekkel, hogy lesz hét év múlva pénz olimpiára, akkor azt is le tudják nyomni a torkukon, hogy a nyugdíjuk is biztosított. Az olimpiai játszma ezért hazárdjáték, hiszen a nyugdíjkassza már most is bajban van, és ha nem történik valami egészen nagy volumenű reform, akkor ez a krízis tovább mélyül.

24_5.jpg

Fotó: 24.hu

Most tehát nagyon úgy tűnik, a kormány mindent el fog követni annak érdekében, hogy egy népszavazással ne kockáztassa az olimpiai álmokat. A magyar társadalom ugyanis már most kezd ébredezni az orbáni álomból, amely arról szólt, hogy a merészségünknél csak az önbizalmunk lehet nagyobb. Ráadásul ott az előző két balul elsült népszavazási kezdeményezés, melyekből csak azért nem tudott nagyobb hasznot húzni az ellenzék, mert nem volt meg hozzá sem a stratégiája, sem a médiafelülete. Az olimpia ráadásul Budapest belső ügye, és itt a leggyengébb a kormány támogatottsága, így egy népszavazáson keményen bepancsolhatnak egyet a fővárosiak az arrogáns hatalomnak. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy gebével mész lánykérőbe, lehet rajtad szép ruha, a lovon meg drága nyereg, az ara soha nem lesz a tiéd.”

    

Három népszavazási kezdeményezés, melyek nem a kormány malmára hajtották a vizet Tovább
Hová tűnt Damon Hill? És Tállai András?

Hová tűnt Damon Hill? És Tállai András?

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik emblematikus figurájaként Tállai András NAV-vezér úgy viselkedik, mint a lusta diák az iskolában. Mivel rendszeresen elfelejti elkészíteni a házi feladatát, igyekszik lapítani a padban, és ha mégis tőle szeretné kikérdezni az anyagot a tanár, mindenféle indokokkal hárítja el magától a felelősséget. Ha van valaki, aki sumákolásból doktorálhatna a Fidesz politikusai közül, akkor Rogán Antal mellett Mezőkövesd koronázatlan ura pályázhatna erre jó eséllyel. No, de miért is vonult belső emigrációba az adóhivatalt államtitkári beosztásban vezető Tállai? Mert ő sem szívesen magyarázkodik, mint párttársai többsége. 

index_77.jpg

Fotó: index.hu

Nehéz idők járnak mostanában a magyar adóhivatal vezetőire. Már Vida Ildikó is az álcázás nagymesterének számított, ha éppen el kellett tűnni a kíváncsiskodó újságírók elől, aztán pedig úgy mondott le, hogy nem is tudtunk róla. Az angol nyelvtudásáról elhíresült egykori NAV-vezér helyébe egy másik ragyogó intellektus került az egykori mezőkövesdi polgármester személyében. Tállai András szerencsétlenkedései odáig jutottak, hogy tavaly év végén már arról suttogtak kormányzati körökben, hogy távoznia kell az adóhatóság első emberének, ám úgy tűnik Orbán Viktor méltányolta az államtitkár kivételesen erős lojalitását, így egyelőre maradhatott a posztján.

Amit Rogán Antal fiatalos lendülettel csinál, azt Tállai nehézkesen, sőt kissé félszegen teszi meg. Míg Rogán alig akarta elhinni, hogy bárkinek is csípi a szemét, ha ő egy lakodalomba helikopterrel érkezik, addig Tállai vagyonbevallásából kiderül, hogy ő is szorgalmasan gyűjtögeti a pénzt, csak közben kisebb port ver fel maga körül. A legfrissebb vagyonnyilatkozatából kiderült ugyanis, hogy a képviselői és államtitkári havi jövedelme mellé két adótanácsadó cégtől is havi fizetést kap, összesen félmillió forint értékben. Emellett több tízmilliós megtakarítása van, és értékpapírokban is forgat némi pénzt. Nem mellékesen az ő regnálása alatt szüntette meg az adóhivatal a politikusok körében nem túl népszerű vagyonosodási vizsgálatokat is. Komoly pofon a korrupció elleni harcnak és a Soros György által szponzorált civil szervezeteknek.  

Tállai egyébként Kubatovhoz hasonlóan szintén komoly szereplője a magyar fociéletnek, hiszen a Mezőkövesd első osztályú csapatának elnöke, és ebben a minőségében milliárdokat kapart össze a matyóföldi csapatnak. Ezt ma úgy mondanánk, hogy szereti a focit.

Mivel jóval gátlásosabban viselkedik újságírók körében, mint Rogán Antal vagy Lázár János, korábban előfordult olyan eset, hogy miután már nem akart válaszolni a feltett kérdésre, asszisztense egyszerűen kivette a mikrofont a kotnyeleskedő újságíró kezéből. Tállait akkor is kifejezetten zavarta a nyilvánosság, amikor tavaly az Erzsébet-utalványok kapcsán nem jutott eszébe, hogy az egyszeri ajándéknak van adóvonzata. Tállairól süt, hogy kizárólag politikai szempontok miatt került az adóhatóság élére, és azok miatt marad ott annak ellenére, hogy szakmai alkalmatlanságáról már többször tanúbizonyságot tett.    

Tállai azonban legalább olyan ügyesen menekül a sajtó elől, mint annak idején Kubatov Gábor pártigazgató, egyben Faradi-elnök, amikor a vezetése alá tartozó klub ultrái akadályozták meg Nyakó István szocialista képviselőt abban, hogy Erdősiné előtt adhassa le népszavazási kezdeményezését. Tállai egyébként Kubatovhoz hasonlóan komoly szereplője a magyar fociéletnek, hiszen a Mezőkövesd első osztályú csapatának elnöke, és ebben a minőségében milliárdokat kapart össze a matyóföldi csapatnak. Ezt ma úgy mondanánk, hogy szereti a focit. Nyilván erről is szívesen megkérdeznék az újságírók a NAV vezérét, ám most érdekesebb lenne a vagyonbevallása körüli kérdések megválaszolása.

24_4.jpg

Fotó:24.hu

Tállai azonban kicselezte az újságírókat, mikor Facebook oldaláról eltüntette a heti programját, nehogy valami nyilvános eseményen (böllérfesztivál, pálinkakóstolás, vágóhíd átadása stb.) szegezzék neki a kérdést, hogy jogosnak érzi-e ezt a kiemelt díjazást egy olyan szakmai lap esetében, melyhez csak a nevét adja. Tállai azonban inkább lemondta a programjait, nehogy orvul nekiszegezzék a kérdéseket a firkászok. Volt olyan esemény is, melyre az államtitkár a kóbor apácák (és persze az újságírók) megtévesztése céljából nem az előre jelzett időpontban látogatott el egy eseményre, ezért bottal üthették a nyomát a sajtómunkások. Hogy meddig bujkál a magyar adóhatóság első embere, megjósolhatatlan, ám ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Addig jár a törzsfőnök a zöldségeshez, amíg fel nem ismerik.”  

 

Hová tűnt Damon Hill? És Tállai András? Tovább
Orbán Viktor beszédet mond: Egy ország leértékelése

Orbán Viktor beszédet mond: Egy ország leértékelése

Tizenkilencedik alkalommal hajszol bennünket abba az őrületbe Orbán Viktor, amit ő évértékelésnek nevezett el. Egy híján húsz éve kényszeríti az újságírókat arra, hogy beszámoljanak a néha hajmeresztő, néha semmitmondó beszédeiről, egy híján húsz éve lihegnek az első sorokban a legnagyobb talpnyalói, tapsolnak átszellemülten a Semjének, Kósák és Feketék, és egy híján húsz éve bolondítja az ellenzékieket azzal, hogy kötelességük nekik is valamit vakkantani arra, amit a kormányzati falkavezér mond. A leghelyesebb az lenne, ha tudomást sem vennénk arról, amit Orbán mond, akár ellenzékben osztja az észt, akár kormányon.

24_3.jpg

Fotó: 24.hu

A szokásos februári évértékelők alkalmával válik teljesen egyértelművé, hogy a Fidesz lényegében egy vallási szektához hasonlatos szervezet már évtizedek óta. A szektavezér kiáll a hívei elé, megmutatja nekik a megváltáshoz vezető utat, azok hálásan megtapsolják, mert lelkiekben megerősödve távozhatnak az eseményről. Orbán Viktor valóban szellemi vezető, és nincs is sok különbség közte egy és egy karizmatikus prédikátor között. Soha nem kételkedik a saját igazában, megjelöli az ellenséget, tüzes szónoklatával pedig fenntartja az izgalmi állapotot saját hívei körében. Igen ám, de belegondolt már valaki abba, hogy az elhangzottakat valamikor számon is lehetne kérni a miniszterelnökön?

Vegyük csak a hét évvel ezelőtti prédikáció főbb vízióit: Elmondta, mi volt 2010-ben, azt is, mi lesz 2011-ben és az azt követő években 2014-ig, de hogy a megújulást – amely nem más, mint újjászületés, küzdelem és küldetés – hogyan fogjuk elérni, arról nem sokat hallhattunk. Orbán az alkotmányozás szükségességének megindokolásán túl az államadósságnak üzent hadat, annak csökkentése miatt vezették be szerinte a válságadókat, azért lépték meg a magánnyugdíj-pénztári vagyonok államhoz folyatását, az arányos személyi jövedelemadó-rendszer bevezetését, azért jön majd, ami jön.

Orbán azt gondolja a magyar választókról, már nem is akarnak a régi keretek között élni, és elhiszik neki azt, hogy az ő vezetésével szabadul meg Európa a régi elittől, amely még elvek és törvényes keretek között képzeli a politikát.

Ezek persze csak kiragadott gondolatok, ám arra igen alkalmasak, hogy illusztrálják: körülbelül két napig emlékezik ezekre a jóslatokra, frázisokra, ígéretekre a közvélemény, aztán meg minden megy tovább úgy, ahogy eddig. Mészáros Lőrinc gyűjtögeti a vagyonkáját, Kósa Lajos majd rebeg valamit, ha nekiszegeznek egy-egy kínos kérdést, Habony Árpád meg szövögeti a választási kampány stratégiáját a háttérben. Idén is gyorsan ellőtte puskaporát a miniszterelnök, szidta Soros Györgyöt, Brüsszelt, ugyanakkor Orbán értelmezésében korábban a brüsszeli elit legalább a hazai ellenzéken keresztül próbált befolyást szerezni, a mai narratíva ezt már a civilekhez köti – még egyértelműbbé téve azt az értelmezést, mely szerint ma Magyarországon a kormány az egyetlen politikai cselekvő.

A miniszterelnök a szokásos öntömjénezésen kívül lényegében egyetlen dolgot üzent saját híveinek: a totális hatalom megszerzése már csak azon múlik, hogy sikerül-e eltakarítani néhány civil szervezetet az útból. Ha valaki ennek a nyílt hadüzenet tapsolt az évértékelőn, akkor azt ünnepelte, a Fidesz vezetője már nem szégyelli egy csöppet sem, hogy csak díszzsebkendőnek tartja a képviseleti demokráciát, és lényegében az ország korlátlan ura szeretne lenni. Nem más ez, mint egy ország totális leértékelése, polgárainak pedig azt üzeni, hogy bármit is szeretnének, az fog történni, amit ő akar.

Orbán azt gondolja a magyar választókról, már nem is akarnak a régi keretek között élni, és elhiszik neki azt, hogy az ő vezetésével szabadul meg Európa a régi elittől, amely még elvek és törvényes keretek között képzeli a politikát. Bármit is jelentsen az illiberalizmus (jelenlegi tudásunk szerint a szabadság nélküli államberendezkedést) vagy a politikai inkorrektség, Orbán faltörő kosként használja ezeket a fogalmakat az úgynevezett liberális demokráciák szétverésére. Azt nem osztja meg hallgatóságával, miért kell megszabadulnunk ezektől a nagy hagyományokkal rendelkező, békét, gazdasági felemelkedést hozó politikai rendszerektől, de lázadást és biztonságot vizionál a sajátjai számára. Ha megvakargatjuk a mondandóját, ha benézünk a felszínes mondatok mögé, akkor számtalan ellentmondást, sőt kifejezetten logikátlan következtetést találunk.

index_76.jpg

Fotó: index.hu

Orbán Viktor nagy szolgálatot tenne a hazájának azzal, ha jövőre lemondana a jubileumi huszadik évértékelőjének elmondásáról. Egyrészt a jóslatai nem jönnek be, az elmúlt év eseményeit hibásan értelmezi, az összefüggések keresésében pedig nincs semmi következetesség. Inkább hívja meg a barátait a hatvanpusztai birtokra, ha mindenképpen szeretne valamit mondani a 2017-es esztendőről, de ne közvetítse a tévé, ne hallgassák újságírók, és lehetőleg ne is szivárogjon ki egyetlen kósza gondolatmenet se ebből a beszédből. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ülő Bika azzal tette a legjobbat a népével, amikor csak némán ücsörgött a tábortűz mellett, és amikor megszólalt volna, mélyen beleszívott a pipájába.”

Orbán Viktor beszédet mond: Egy ország leértékelése Tovább
Népszavazást az olimpiáról? Csak a rendőri sorfalon keresztül!

Népszavazást az olimpiáról? Csak a rendőri sorfalon keresztül!

Nagy lehet a hiszti a Fideszen belül az olimpiai népszavazási kezdeményezés ügyében, ha már szippantós autókat és rendőri sorfalakat is bevetnek az aláírásokat gyűjtők ellen. Ez a nyílt szabotálás akár kontraproduktív is lehet, hiszen egy friss felmérés szerint egyre nagyobb az elutasítottsága a sportesemény hazai rendezésének. A fejlemények azt mutatják, hogy minél több részletet is ismer meg a lakosság rendezés részleteiről, annál kevésbé vágyik az olimpiára, így a kormány elemi érdeke, hogy a népszavazást megakadályozza, hiszen így csírájában folytja el a kritikus hangokat.

index_75.jpg

Fotó: index.hu

A Závecz Research Kutatóintézet legújabb közvélemény-kutatása szerint a fővárosban nagy többségben utasítanák el 2024-et, ha sikeres lenne a népszavazási kezdeményezés, és lehetne voksolni a rendezésről. Most, hogy hajrájába érkezett a Momentum Mozgalom és az őket támogató pártok aláírásgyűjtése, és úgy tűnik, nagyon kiélezett lesz az idővel való versenyfutás vége, a kormány beveti az összes titkos és nem titkos fegyverét a kezdeményezés ellen.

A titkos módszerekről csak annyit, hogy a Momentumnak azért kell jóval több, mint 140 ezer szignóval előhozakodnia, mert vélhetően fideszes aktivisták jó szokásukhoz híven igyekeztek meghekkelni a gyűjtögetést. Elképzelhető, hogy több helyen is szignózták az íveket, esetleg hamis adatokat adtak meg, így keltve azt a látszatott, hogy már van elegendő támogató a kezdeményezés mögött. A nyílt beavatkozásra jó példa az a bűzbomba, amely egy szippantós autó képben riogatta az aláírást fontolgatókat és aktivistákat, vagy a Határ úton történt incidens, amikor a rendőrök élő fala akadályozta a szignók gyűjtését. De erre még visszatérünk…

A magyar kormány már szinte putyini magaslatokba emelkedik, amikor el akar lehetetleníteni egy civil kezdeményezést, amely egyetlen célja, hogy több ezermilliárdos kiadások ügyében kérje ki azok véleményét, akiket ez elsősorban érint. A Budapesten és az ország többi részén élő adófizetőnek egyébként nem kellene mindenféle közéleti harcokba bocsátkoznia, ha a jogállami minimum teljesülne Magyarországon, hiszen egy olyan jelentős beruházás esetében, mint a világ legnagyobb sporteseményének megrendezése az lenne a minimális elvárás, hogy a kormány kezdeményezi egy népszavazás kiírását.

A sumákolás azonban ma már nem tűnik elegendőnek, hiszen, ha a Momentum átviszi a lécet (mégiscsak olimpiáról beszélünk), akkor egy magasabb szinten kell keresztbe feküdnie a kormánynak, ami Erdősiné, és az őt árnyékként követő kopaszok egy évvel ezelőtti ámokfutását elnézve, nem túl sok jót tartogat az Orbán-kabinet számára. Mivel látszik a társadalmi elégedetlenség az agyonhallgatott olimpiai költségek kapcsán, a kormány számára a legegyszerűbb az lenne, ha még most belefojtaná a szót azokba, akik a kétségeiket hangoztatják.

És itt kanyarodnánk vissza ahhoz az arcpirító rendőri túlkapáshoz, ami a Határ úton történt néhány napja. Először három rendőr jelent meg, akik két illegálisan áruló nőt igazoltattak. Pár perc múlva megjelent még öt rendőr. Látszólag a két nő adatait vették fel, de egy óra múlva már roppant idegesítő volt, hogy nyolc rendőr áll sorfalat a párt aláírásgyűjtő pultja előtt. Az esetről készült fotón jól látszik, hogy a rendőrök egyetlen célja az volt, hogy elszigeteljék a standot, és elrémisszék azokat, akik alá akarták írni az íveket. Mintha Vlagyimir Putyin adta volna egy hete ezt a tippet Orbán Viktornak. A külső szemlélő számára ugyanis csak annyi maradt meg ebből a jelenetből, hogy az aláírást gyűjtők biztos összeütközésbe kerültek a törvénnyel, hiszen a rendőrök bekerítették őket.

index1_21.jpg

Fotó: index.hu

A sztorit nem és érdemes tovább boncolgatni, hiszen a kormány módszereinek durvulása egyenes arányban nő azzal a félelmével, hogy ki kell írnia a népszavazást, és ott maximum arra számíthat, hogy a résztvevők aránya nem éri el az érvényességhez szükséges küszöböt. És ekkor sem nyugodhat meg Orbán Viktor és csapata, mert ha az elutasítást támogatók többen lesznek, mint a támogatók, akkor Rétvári Bence szavaival élve az olimpia ötlete politikai értelemben elbukott. Ebben az esetben nem sok jóra számíthat a magyar pályázat a szeptemberi döntésen Párizs és Los Angeles ellenében. Nem csoda, hát, ha a szippantós kocsitól a rendőri sorfalon és Bencsik Andrásig mindenkit bevetnek, hogy február közepéig ne jöjjön össze szükséges aláírás. Mert tudják, hogy igaza van a legendás dakota közmondásnak, mely szerint: „Ha a kis bozóttüzet nem oltod el, a nagy égést nem kerülöd el.” 

Népszavazást az olimpiáról? Csak a rendőri sorfalon keresztül! Tovább
A Csíki Sörért tüntetünk, a jövőnkért pedig semmit sem teszünk?

A Csíki Sörért tüntetünk, a jövőnkért pedig semmit sem teszünk?

Persze, van, aki az erdélyi sörbe öli a bánatát, de azért előremutatóbb lenne azzal foglalkoznunk, hogy egyre élhetetlenebb országban kényszerülünk eltűrni a hatalom cinizmusát. Nem véletlen, hogy maga Lázár János miniszter tartja legmagasabbra a zászlót a Csíki Sörért folytatott harcban, mert jól tudja, amíg az emberek ilyen műbalhékkal foglalkoznak, addig a kormányzati stiklik el sem jutnak a szavazópolgárok tudatáig. Jó lenne, ha figyelő szemünket Bukarestre vetnénk - nem a Csíki Sör leminősítése miatt -, mert ott igen komolyan veszik az emberek a korrupció elleni küzdelmet, nálunk pedig lassan egy vállrándítással elintézik ugyanezt a kérdést.

foter_ro.jpg

Fotó: Foter.ro

Egyre nyomasztóbb dilemma Magyarországon, miért viseljük el ilyen könnyedén, ha az állam cinikusan viselkedik velünk szemben, hogy a szolidaritásnak az írmagját is kiirtották belőlünk, és örömmel, sőt hálával vetjük magunkat minden morzsa után, ami a hatalom asztaláról lehullott? Szociológusok, történészek, pszichológusok, politológusok keresik a választ arra, miért nem vonul ki egy kétmilliós városban legalább százezer ember tüntetni, amikor nyíltan hadat üzen a kormány azoknak a civil szervezeteknek, melyek folyamatosan figyelmeztetik a társadalmat arra, hogy nagyon rossz irányba haladnak a dolgaink, és ha így megy tovább, teljes generációk jövőjét teszi tönkre egy önző, kicsinyes hatalom, melyet mi juttattunk kormányra, és mi is tartjuk ott.

Csak a szemünket nem böki ki az a kormányzati törekvés, hogy a magyar polgár egyre "immunisabb" legyen a közéleti témák iránt, a nyugdíjasok elégedjenek meg a kedvenc mexikói szappanoperájukkal, a középkorúak örüljenek, ha kapnak egy kis minimálbér-emelést, és nem rúgják ki őket a munkahelyükről, a fiatalok meg vagy menjenek Angliába dolgozni, de ha itthon maradnak, akkor is inkább az okostelefonjaikkal babráljanak, minthogy az iskoláikban uralkodó káosz kösse le a figyelmüket. Ha nem tudnak összegyűjteni 140 ezer aláírást a Momentum aktivistái ahhoz, hogy legalább esély legyen a fővárosi polgárok véleményének megkérdezésére a városukba tervezett olimpiával kapcsolatban, akkor tényleg teljes apátiáról beszélhetünk Magyarországon.

Nekünk Mohács, meg Orbán Viktor kell, hogy ráébredjünk a hibáinkra. Ha a Csíki Sör jövője fontosabb számunkra a sajátunknál, akkor tényleg nem sok jót ígér a következő néhány év.

Bő egy évvel a választások előtt úgy tűnik, a Csíki Sör márkanév használatának betiltása jobban érdekli az embereket, minthogy Mészáros Lőrinc focicsapatot vett magának Horvátországban, vagy a kormányfő vejével mutyizott a szekszárdi önkormányzat még a pályázat kiírása előtt. Sokkal jobban lehet mozgósítani a székely zászlók kitűzésére, mint az uniós lobogók tiszteletére, ugyanakkor el lehet hitetni a magyar polgárok jelentős hányadával, hogy Vlagyimir Putyin barátsága jót tesz Magyarország megítélésének, de az már nehézkes lenne elmagyarázni nekik, hogy Oroszország megszállta egy vele szomszédos ország jelentős területit. Az ilyen barátok támogatása pedig nem igazán tesz jót a renoménknak.

index_74.jpg

Fotó: index.hu

Nem a magyar polgárok viselkedésének minősítése a célunk, ám az ős dakotai mondás szerint minden törzs olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel. Ha hajbókolunk a középszerűség előtt, ha csak morgolódunk az igazságtalanságok láttán, de nem teszünk ellene semmit, ha ügyes trükkökkel el tudják hitetni velünk azt, hogy a valóság nem az, amit látunk, hanem amit ők szeretnének láttatni, akkor valóban a dakotáknak van igazuk. Nekünk Mohács, meg Orbán Viktor kell, hogy ráébredjünk a tévedéseinkre. Ha a Csíki Sör jövője fontosabb számunkra a sajátunknál, akkor tényleg nem sok jót ígér a következő néhány év. Egyetlen reményünk az, hogy a mélyben hallgatnak azok, akiknek elegük van már a képmutatásból, az arroganciából, de félnek a véleményüket nyíltan felvállalni. Bíznak benne, hogy szabad és tisztességes választáson jelezhetik majd a véleményüket, ám talán ez is már tovatűnő illúzió. Ahogy egy másik dakota bölcsesség tartja: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd a választásokra!”    

A Csíki Sörért tüntetünk, a jövőnkért pedig semmit sem teszünk? Tovább
A Fidesz egyik nagy tévedése: Nem a sok pénztől lesz jó a magyar sport

A Fidesz egyik nagy tévedése: Nem a sok pénztől lesz jó a magyar sport

Ugye ismerik Puskás Öcsi elhíresült mondását: Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. A Puskás-örökségre rátehénkedő Orbán Viktor nagyon is komolyan veszi a magyar focilegenda mondását, és úgy önti a magyar futballba a pénzt, mintha macinyomdával állítaná elő azt Matolcsy György jegybankelnök. De nem csak a foci kap irdatlan mennyiségű pénzt, hanem a többi sportág is attól függetlenül, hogy társul-e a támogatáshoz kimagasló teljesítmény, vagy sem. Az eredményekben azonban alig tükröződik vissza abból a felfokozott várakozásból, amit a sportőrült miniszterelnök gerjesztett a nagy osztogatással. Ha jobban megvakargatjuk a dolgot, még vissza is estek a teljesítmények a közelmúltban.

hvg_hu_7.jpg

Fotó: hvg.hu

Ha van biztos bázisa a magyar társadalomban a Fidesznek, az a sport területén dolgozók népes tábora az egyesületek vezetőségétől kezdve a sportolókon át a szakszövetségekben ténykedő munkatársakig. A párt 2010-es hatalomra jutása óta ugyanis olyan mértékben megemelkedett a sportra költhető költségvetési keret (és ide értendők a TAO-s források is), hogy a tömegsporttól az élsportig mindenki részesült a gáláns adományból. A kormány persze ragaszkodott ahhoz, hogy a saját kádereit ültesse a sportági szövetségek és egyesületek élére, ám ennek fejében épülhetnek a stadionok, sportcsarnokok, uszodák, emelkedtek a fizetések a sport területén, jutott elegendő pénz a nemzetközi versenyeken való részvételre.

Nem akarunk igazságtalanok lenni, és minden egyes sportág esetében azt állítani, hogy a pénzeső nem hozta meg a nagy fellendülést, ám azt nehéz lenne állítani, hogy bőségesen megtérült volna ez a nagy volumenű befektetés. Komoly gödörben van a nagy hagyományokkal rendelkező magyar sakk, asztalitenisz, öttusa, ökölvívás, birkózás, súlyemelés, torna, de néhány klubsikertől eltekintve csak vegetál a kézilabda, kosárlabda, röplabda, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az úszás, vívás és atlétika esetében is csak néhány kiemelkedő versenyző tartja a nemzetközi szinten a sportágat. Az ár-arány érték azonban a labdarúgás tekintetében a legrosszabb. Szinte kis sem látszunk az új stadionokból, ám a bajnokság színvonala siralmas, a nemzeti csapat pedig egy EB-n elért győztes meccsen kívül semmi emlékezeteset nem tudott produkálni.

Persze nem lehet vitatni, hogy a jó sport alapja a korszerű létesítmény, az edzések feltételeinek javítása, ám a kitartást, elszántságot, elhivatottságot nem lehet megvásárolni.

A 2024-es olimpiára aspiráló magyar sport állapotáról maga Orbán Viktor mondta ki a lesújtó ítéletet azzal, hogy a riói játékokat követően lényegében minden lényeges hatáskörétől megfosztotta a Magyar Olimpiai Bizottságot, és a hazai sport vezetését beintegrálta az egyébként is ezerarcú emberminisztériumba. Jó esély van arra, hogy az olimpiai rendezésről döntő szeptemberi NOB gyűlés előtt önálló minisztériumot kap a sport, hogy ezzel is lökést adjanak a magyar pályázatnak, ám a lényegen ez sem fog változtatni. A magyar sportra ugyanis annyira rátelepedett a politika, hogy a szakmaiság, a hozzáértés, az elhivatottság szempontjai messze elmaradnak kormányhoz való lojalitás fontosságától.

2010 után lényegében visszatért az állam a rendszerváltás előtti sportvezetési és finanszírozási gyakorlathoz, vagyis azok szabják meg az irányt, akik a pénzt adják. És a pénzt két kézzel szóró kormány nagyon is meghatározza a sport működését saját komiszárjain keresztül. Orbán olyan szinten gondolja komolyan a kormányzati szerepvállalást, hogy a sportnapilap irányítását is magához kívánta ragadni. A társasági adóból levonható TAO pénzek nagy trükkjével azt a látszatot kelti, hogy a magánszféra illetve a gazdasági szereplők is kiveszik a részüket a sport finanszírozásából, ám ez egyrészt nem igaz, mert ezek kökemény adóforintok, másrészt pedig totálisan átláthatatlanná tették a sportfinanszírozást. A Fidesz-KDNP 2010-es választási győzelme után bevezetett TAO-s rendszer ugyanis tízmilliárdokkal növelte a sport forrásait, de növelte a rendszerben megjelenő pénzek elsíbolására alkalmas módszerek tárházát is.   

A kormány egyrészt a Rákosi-rendszert idézve igyekszik a sportot a saját propagandájára használni, másrészt kicsinyes mutyik terepévé tették ezt a területet is. A TAO hatalmas mennyiségű ingyen pénzhez juttat egyesületeket, sportszövetségeket, ám egyrészt ezek elosztását a kormány felülről irányítja, másrészt kiöli a menedzserszemléletet a sportvezetőkből, akik úgy gondolják, elég egy fideszes potentátot választaniuk a szervezetük élére, és máris ömleni fog a pénz a sportágba vagy az egyesülethez. Ez a szemlélet persze leszivárog a versenyzők szintjére is, akik közül sokan (főleg a focisták) sokkal inkább a nagy pénz után mennek, mintsem vállalnák a nagyobb szakmai kihívásokat kevesebb jövedelemért.

Persze nem lehet vitatni, hogy a jó sport alapja a korszerű létesítmény, az edzések feltételeinek javítása, ám a kitartást, elszántságot, elhivatottságot nem lehet megvásárolni. Az irtózatos összegeket felemésztő felcsúti fociklub például kiesett a harmatgyenge magyar első osztályból, a meglehetősen mostoha környezetben edző Márton Anita viszont olimpiai érmet szerzett Rióban. Hosszú Katinka azért küzdött meg az úszószövetség rendíthetetlennek hitt elnökével, mert számon kérte rajta a szakmai hozzáértést. Ha ugyanis Gyárfás Tamás nem a saját pozíciójának beágyazásával lett volna elfoglalva, akkor észrevette volna, hogy a versenyzők felkészülési körülményei messze elmaradnak a vetélytársakétól. Lefordítva ez annyit jelent, hogy amikor hatalmas pénzek ömlenek a sportba, akkor még inkább irritáló, hogy a jól teljesítő versenyzőkhöz jut ebből arányaiban a legkevesebb.      

A sport azért lett Magyarországon politikai csatározások terepe, mert a regnáló miniszterelnök igyekszik tőkét kovácsolni nagyszerű sportemberek teljesítményéből. Ha ott ül a lelátón, amikor egy magyar versenyző épp világcsúcsot ér el, akkor jut neki is a sportoló dicsőségéből. Azért szurkoltunk kissé féloldalasan a magyar válogatottnak a franciaországi foci EB-n, mert Orbán Viktor akarta learatni a babérokat. Erre persze nem került sor, mert viszonylag korán kiesett a csapat, de ünneplésre készen szotyizott Orbán és a fél kormány a VIP páholyokban minden csoportmeccsen.

hvg_7.jpg

Fotó: hvg.hu

Egy magyar sportoló vagy csapat diadala, esetleg kudarca így nem csak magáról a sportteljesítményről, hanem a miniszterelnök ambícióiról is szólnak. Nincs ennél biztosabb módszer arra, hogy kiöljük a sportból a lényeget, vagyis, hogy csakis a versenyző teljesítményét lássuk és értékeljük egy eredményben. Ahogy egy ide illő dakota közmondás szól: „Ha a domb tetejéről végignézed a csatát, akkor egyetlen puskalövés nélkül kivárhatod, melyik fél győz, és dicsőségesen bevonulhatsz vele a véres harcok árán elfoglalt területre.”  

 

 

   

A Fidesz egyik nagy tévedése: Nem a sok pénztől lesz jó a magyar sport Tovább
Orbán Viktor azt üzente: elfogyott a kék festékje

Orbán Viktor azt üzente: elfogyott a kék festékje

A kormányzati sikerpropaganda újabb hulláma készül letarolni bennünket, úgyhogy fel kell kötnünk a gatyát, ha világosan akarjuk látni az ország valós állapotát. Mivel alig több mint egy év van hátra a parlamenti választásokig, a kormánynak már csak egy célja lehet: sikerként bemutatni azt, ami kudarc volt az elmúlt három évben. Mivel a felmérésekben jól áll a kormánypárt, ám a statisztikák egyúttal erősödő kormányváltó hangulatot is regisztráltak, olyan elsöprő erejű propaganda várható a következő hónapokban, amely még a kvótanépszavazás előtti intenzitást is meghaladja majd.

24_2.jpg

Fotó: 24.hu

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda nettó 2 milliárd forintért újabb kormányzati propagandaplakátokat rendelt a New Land Media Reklám Szolgáltató és Kereskedelmi Kft-től, amely - mily meglepő – már korábban is bővelkedett kormányzati megbízásokban. A december 15-ig szóló feladat „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása” lesz.

Ez magyarra lefordítva annyit jelent, hogy ismét kékbe öltözik az ország Kisterenyétől Alsómocsoládig. Az SZDSZ-től lenyúlt tengerkék alapú plakátokon persze az adófizetők pénzén hirdeti majd a kormány magáról, hogy jól végzi a dolgát, és ha valakinek mégis kormányváltáson járna az esze, az gondolkozzon csak el azon, milyen jól mehet egy országnak, ha önreklámra minden negyedévben el tud költeni több milliárd forintot.

Mert ugye jól ismert tétel, hogy a politikát is úgy kell eladni, mint a mosóport. A reklám rábeszélő ereje egy dolog, a másik meg az a tudat, hogyha egy cégnek van pénze reklámra, akkor biztos, hogy erős gazdasági alapokkal rendelkezik. Mivel az ellenzéknek alig van pénze reklámra, ezért a nagy kékség, amely beteríti a magyar tájat, mindig arra fogja emlékeztetni a keményen szemlélődő magyar polgárt, hogy csak egy legény van talpon a vidéken, és azt Orbán Viktornak hívják. Ez a mítosz omlana össze, ha a regnáló miniszterelnök leülne vitázni a kihívóival. 

index_73.jpg

Fotó: index.hu

Azért a helyzet nem ilyen egyszerű, bármennyire is szeretné ezt Habony Árpád és csipetcsapata. A reklámpszichológia ugyanis annál bonyolultabb összefüggéseket rejt, minthogy minél többször mondok el valamit, annál hitelesebbnek tűnik. A menekültellenes plakátkampány például úgy csicskáztatta a migránsokat, hogy azok nem is akartak itt maradni, ráadásul magyarul üzent a szír, afgán, iraki vagy bangladesi embereknek. A helyzet hiába volt abszurd, az üzenet célba talált, hiszen a kormány nagy ívben tett arra, hogy a menekültek Nyugat-Európába tartanak, és egy szót nem beszélnek magyarul, hiszen az idegenektől ódzkodó magyar polgárokhoz eljutott a kormány üzenete.

Igen ám, csak elfogyott a menekült, így az egykor hatásos plakátok mondandója pedig kezd nevetséges lenni. Nem árt tehát, ha van némi tartalom is a plakátok hangzatos szövegei mögött. El lehet mondani sokszor, hogy Magyarország erősödik, de ha nem tudom kifizetni a gázszámlámat, akkor köszönöm szépen, nagyon örülök az ország izmosodásának, de speciel nekem ebből kevés hasznom származik, és emiatt fütyülök a plakáton hirdetett propagandára.

24_hu_43.jpg

            Fotó: 24.hu

Mivel most már nem babra megy a játék, és nem lehet egy vállrándítással elintézni, ha sikertelen egy népszavazás a beleölt 10-15 milliárd forintos kormányzati propaganda ellenére, a plakátokra sem lehet már nagyon átlátszó hazugságokat nyomtatni. Mint ahogy sejteni lehetett Rogán Antal propagandaminiszterré való kinevezése után, lényegében permanens kormányzati kampány folyik az utóbbi két évben, és ez csak fokozódni fog a következő egy évben.

Rövidesen eldől, jó taktika volt-e ilyen intenzíven nyomni az agyunkba a kormány sikereit harsogó propagandát, hiszen már a tavaly őszi kvótanépszavazás is bebizonyította, nem lehet mindig turbófokozatban járatni a kormányzati kommunikációs gépezetét, mert így unalmassá, sőt erőltetetté válik az üzenet. A kevesebb talán többet ért volna tavaly októberben, ahogy talán most is megérné egy kicsit békén hagyni az embereket, hadd éljék az életüket direkt politikai üzenetek nélkül, hogy aztán a kampányfinisben könnyebben fel tudják pörgetni az emberek közéleti érdeklődését.

Ha a kormány egyik plakátot a másikra cseréli kéthavonta, akkor akár rá is unhatnak az emberek a legjobb alapszínnek tartott kékre, és a rájuk nyomtatott szövegek üzenetei összezavarodnak az elméjükben. Rogánék erőszakos nyomulása ellenére kevesen hiszik ebben az országban, hogy Magyarország jobban teljesít, vagy netán erősödik. Ha tényleg jól mennének a dolgok idehaza, nem kellene reklámoznia önmagát a kormánynak, akkor csak rá kéne mutatni egy új kórházra, utalni kéne a magyar diákok nemzetközileg is elismert eredményeire, esetleg büszkén lehetne mutogatni a statisztikákat, melyek szerint csökkent a korrupció az országban.

4024_hu_3.jpg

Fotó: 4024.hu

Ehelyett a haverok cégei újabb és újabb kampányokra kapnak milliárdos megbízásokat, és lassan annyi kék plakátra adnak megrendelést, hogy hiánycikk lesz a kék festék az országban. Jó lenne egyszer egy olyan kampányt megélni Magyarországon, amelyben senki sem a televíziós hirdetésekben, nyugdíjasoknak írt levélben, vagy óriásplakátokon próbálja eljuttatni az üzenetét, hanem kiáll a nyilvánosság elé, és nyílt, egyenes vitában próbálja meggyőzni politikai ellenfeleit és a választókat arról, hogy amit tett helyes volt, amit elért, tiszteletre méltó. Erre azonban egyelőre vajmi kevés az esélyünk. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Könnyebb bemenni a húsboltba egy kis bölénylapockáért, mintha saját magad ejtenéd el a nagy, erős, büdös állatot.”

 

Orbán Viktor azt üzente: elfogyott a kék festékje Tovább
Szegeden kiderült, miért nem vitázik soha többé senkivel Orbán Viktor

Szegeden kiderült, miért nem vitázik soha többé senkivel Orbán Viktor

Rengeteg tanulsággal járt a hétfői Botka-Orbán találkozó, ám a legfontosabb alig kapott nyilvánosságot a sajtóban. Nem véletlenül halogatta ugyanis a miniszterelnök a dél-alföldi baloldali fészeknek tartott Szeged meglátogatását, itt ugyanis mások voltak a játékszabályok, mint Budapesten vagy egy fideszes vezetésű nagyvárosban. Nem voltak például kitiltott szerkesztőségek, és az idő szűkössége ellenére bárki kérdezhetett a sajtótájékoztatón. Ennek is köszönhető, hogy a végére kissé szerepzavarba került a miniszterelnök, így aztán elhagyták a száját olyan mondatok is, melyeket később akár meg is bánhat.

szeged_hu_1.jpeg

Fotó: szeged.hu

Talán maga Lázár János is megdöbbent azon, hogy a szegedi városháza házasságkötő termében több kamerát lát, mint az ő budapesti kormányinfóin. A miniszterelnökséget vezető minisztert nyilván az is zavarta a Modern Városok Program sorozat szegedi állomásán, hogy ő most egyáltalán nem kapott szerepet. Botka László szegedi polgármester és lehetséges miniszterelnök-jelölt és Orbán Viktor párosa ugyanis teljesen elvitte a show-t előle. Lázár ugyan a szomszédvár egykori polgármestere, és a tárgyalásokon bizonyára képviselte is Hódmezővásárhely érdekeit, ám a sajtótájékoztatón nem osztottak neki lapot, és az újságírók is elsősorban a két főszereplőre koncentráltak.

Amíg Orbán Viktor nagyvonalúan dobálózhatott a milliárdokkal (körülbelül 70 milliárd forintos támogatást ígért Szegednek), addig ugyanolyan kiegyensúlyozott volt, mint egy évértékelő beszéd alatt, ahol csak a hívei előtt beszél. Amikor azonban sorjázni kezdtek a kérdések az olimpiai rendezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtésről, Donald Trump elképesztő intézkedéseiről, majd a lehetséges ellenzéki kihívókról, már kissé döcögősebbre vette a figurát. Érdekes volt látni, ahogy kikényszerült a jól megszokott propaganda biztonságot nyújtó ketrecéből, milyen nehezen találta a menekülő utakat a kommunikációs sztrádán.

Teljesen világossá vált, hogy egy kiélezett helyzetben semmiképpen, ám valószínűleg egy viszonylag nagy kormánypárti előnynél sem lehet vitára kényszeríteni Orbánt, mert tisztában van azzal, jó eséllyel vesztesként hagyná el a helyszínt.

Ami viszont láthatóan mélyütésként érte Orbánt, hogy az ATV riportere megkérdezte tőle, hogy ha már az egyik lehetséges kihívója mellett áll, elképzelhetőnek tartja-e, hogy több mint 10 év elteltével hajlandó lesz a kihívóival leülni egy miniszterelnök-jelölti vitára. Orbán először igyekezett elegáns lenni, és dicsérte Botkát, hogy milyen jól vezeti Szeged városát, (amivel mintha arra célzott volna, hogy jobban örülne, ha kihívója továbbra is ezzel foglalkozna), majd jelezte, hogy őt nyúlsággal és gyávasággal nem lehet vádolni, ám azt nem volt hajlandó kimondani, hogy kész vitázni Botka Lászlóval vagy esetleg Vona Gáborral.

A riporter szerencsére visszakérdezett, hogy akkor lesz vita vagy sem? Orbán ekkor már kénytelen volt nyíltan megkerülni a kérdést. Az idő eldönti – mondta, és arckifejezése jelezte, hogy eléggé tele van már a hócipője a kellemetlen kérdésekkel. Lett is volna még kérdés bőven, ám ekkor már érzékelhető volt, hogy a nyúlsággal nem vádolható miniszterelnök vette volna már a nyúlcipőt, mert nem szokott hozzá az ellenséges légkörhöz. Azt is fontos megjegyezni, hogy az Echo TV-n kívül csakis ellenzékinek tartott médiumok képviselői kérdeztek a sajtótájékoztatón, pedig senki sem tiltotta meg például az M1-nek, hogy akár három elterelő, udvariaskodó témafelvetéssel oldja Orbán Viktor zavarát.

index_72.jpg

Fotó: index.hu

Nos, mi a tanulság abból, ami január 30-án Szegeden történt? Orbán Viktor bizonyos értelemben szakrális vezetőnek tartja magát, aki ezért nem szereti összepiszkolni a kezét sáros dolgokkal, azt meg különösen nem kedveli, ha mások kenik rá ezt. Nem volt sárdobálás Szegeden, sőt kifejezetten szívélyes volt a sajtótájékoztatón a két fél viszonya, ám amikor a sajtó belerondított ebbe az idilli képbe, a miniszterelnök már szeretett volna odébb állni. Jól látszott rajta, hogy nem edzette magát éles helyzetekre, és a sablonos kitérő válaszokon kívül nem futotta többre részéről. Főleg Botka mellett volt ez feltűnő, aki ugyan nagyon udvarias házigazda akart lenni, ám határozottságával ellensúlyozta Orbán lekenyerező stílusát.

Teljesen világossá vált, hogy egy kiélezett helyzetben semmiképpen, ám valószínűleg egy viszonylag nagy kormánypárti előnynél sem lehet vitára kényszeríteni Orbánt, mert tisztában van azzal, jó eséllyel vesztesként hagyná el a helyszínt. Egyértelmű, mely témákban nyilatkozik meg szívesen, és mely ügyektől tart úgy, mint ördög a tömjénfüsttől. Szegeden például hosszasan elemezte a magyar kormány migrációs politikáját (bár kerítés helyett a fal szót használta a déli határszakasz műszaki zárjának leírására), az ország gazdasági kilátásairól, a munkanélküliségi ráta alakulásáról, ám nem szereti, ha Trumpról, Putyinról, a civilekről, Soros Györgyről az olimpiai aláírásgyűjtésről, és persze a korrupcióról kell nyilatkoznia. Ha 2002-ben egy Medgyessy Péter meg tudta szorongatni, akkor nyolc év kormányzás után egy nem túl dicsőséges oligarchás hátországgal és feltáratlan, homályos ügyekkel, mélyülő szegénységgel terhelve nem igazán lenne üdvözítő társalgás számára sem Vonával, sem Botkával.

mno_9.jpg

Fotó: mno.hu

Szegeden lényegében kiderült, hogy a király meztelen, ám amíg nem kell kijönnie a spanyolfal mögül, addig ezt le lehet tagadni. Rogán Antal és Habony Árpád kommunikációs gépezete azon fáradozik, és költ el újabb milliárdokat kormányzati propagandára, hogy ez a meztelenség ne derüljön ki a választók milliói számára. Ha tényleg olyan jó az a bor, amelyet a kormány készít a pincéjében, nem kéne neki újra és újra újabb cégéreket készíteni. Nehogy előbb-utóbb világos legyen számunkra, hogy az a bor, melyet a pincében rejtegetnek, már évek óta pimpós, és jövőre már nem is lesz mit innunk, ha éppen arra akarunk koccintani, hogy Magyarország jobban teljesít. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg senki nem kér rá, hogy lőjél a nyiladdal, addig nyugodtan állíthatod, hogy te vagy a legjobb íjász az egész Vadnyugaton.”  

 

Szegeden kiderült, miért nem vitázik soha többé senkivel Orbán Viktor Tovább
Sikeres lehet-e a Putyin-Orbán-Trump trojka együttműködése?

Sikeres lehet-e a Putyin-Orbán-Trump trojka együttműködése?

Donald Trump első elnöki hete jelzi, hogy mindazt, amit a kampányban előadott, nagyon komolyan veszi. Akikben eddig volt egy szemernyi remény arra nézve, hogy Trump csak linkelt a beiktatása előtti hetekben, most már elhiheti, az új amerikai elnök jó eséllyel káoszba vezeti az országát és a világot egyaránt. Orbán Viktor már reagált is az első elnöki megnyilvánulásokra, és ő úgy látja, hogy a hagyományos szerepek átalakulása jól jön a személyes ambícióinak. Putyin pedig a háttérben dörzsöli a tenyerét, mert a magyar és amerikai vezető úgy táncol eddig, ahogy ő fütyül. A mézesheteknek azonban lassan vége, és szembe kell nézniük azzal, hogy a világ rendjének felforgatása nem feltétlen jár együtt az ő örök barátságukkal. 

mno_8.jpg

Fotó: mno.hu

 

A világ két legbefolyásosabb vezetője telefonon már egyeztetett egymással, de közhelyek puffogtatásán kívül csak annyiban állapodtak meg egymással, hogy rövidesen személyesen találkoznak. Fontosnak tartják a terrorizmus elleni harcot, és az izraeli-palesztin konfliktus rendezését, ám nem került szóba az oroszok elleni gazdasági szankciók feloldása. Az amerikai elnökkel már nagy európai szurkolója, Orbán Viktor is telefonozott egyet, igaz, akkor még nem volt hivatalban Trump. Ők állítólag abban egyeztek meg, hogy elég sok ellenségük van a világban és saját hazájukban egyaránt. Ezek a tények egyelőre elég soványak ahhoz, hogy valami konkrét világmegváltó terv kirajzolódjon a három illiberális vezető részéről.

Folyik tehát a tapogatózás, és persze idő kell ahhoz, hogy egyeztessék elképzeléseiket, ám van néhány alapvető gond a nagy közös világpolitikai fellépésekkel. A két szuperhatolom részéről például, hogy alapvető doktrínáik is a másik hatalmának korlátozására épülnek, saját befolyási övezetük növelése az egyik legfontosabb céljuk, ami többnyire a másik fél rovására történik. Ha az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, akkor az oroszok azonnal ott teremnek, ahogy ezt Szíriában is tették. Ha az amerikaiak viszonya romlik Törökországgal, akkor Erdogan azonnal Putyinnal köt szövetséget. Ha az USA térségeket ad fel, az egyenlő lesz az orosz érdekek terjeszkedésével, ami sem az amerikai politikai elit, sem a választópolgárok nem fognak honorálni.

Az eddigi információk arra engednek következtetni, hogy Trump úgy tervezi, Putyinnal felosztja a világot különböző érdekszférákra - ahogy ez a második világháború után megtörtént -, és ő csak azokra a területekre koncentrál, melyek megmaradnak számára. Igen ám, csak a világpolitikai helyzet sokkal bonyolultabb, mint a huszadik század közepén. Nem legyőzők és legyőzöttek vannak, hanem feltörekvők és lesüllyedők, stagnálók és kivárók. Trump nem veszi figyelembe Kína megnövekedett szerepét, illetve a gazdasági egyenlőtlenségek miatti hatalmas feszültségeket szinte minden kontinensen. Mi sem bizonyítja jobban Trump rövidlátását, mint a mexikói határra tervezett kerítés, melyet a szegény szomszéddal akar megfizettetni.  

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne.

Az már most jól látszik, hogy komoly ellentmondás van az új elnök arroganciája és a vetélytársainak tett gesztusok között. Ha Trump a nagyhatalmi státusz feladására tesz kísérletet, akkor a republikánusok héjáival kerül összeütközésbe, és könnyen úgy járhat, mint Gorbacsov, amikor véget vetett a szovjet világbirodalmi álmoknak, vagyis a történelem szemétdombjára kerülhet. Az oroszokkal csakolyan kisebb súlyú politikai kérdésekben egyezkedhet presztizsveszteség nélkül, melyekre nem igazán fog odafigyelni a világ. Ha azonban szabad kezet ad Putyinnak Ukrajnában vagy a Baltikumban, annak beláthatatlan következményei lesznek mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Az ördög tehát a részletekben búvik meg, és egyelőre fogalmunk sincs arról, Trump hogyan kívánja pacifikálni egyszerre az oroszokat és saját környezetét.

Orbán részéről pedig az a nagy dilemma, hogy miként szálljon be a világpolitikába, ha mégsem lesz annyira harmonikus a viszony a két nagyhatalom között, illetve, ha mégis megtalálják a közös pontokat, az mennyire lesz az ínyére? Orbánnak most minden eddiginél nagyobb szüksége lesz a pávatáncos képességeire, mert egyszerre harcol Brüsszel ellen, ugyanakkor az elvileg baráti lengyel kormánnyal is konfliktusba kerülhet, ha tovább barátkozik Putyinnal. Ha a lengyelek bizalmát elveszíti, akkor a visegrádi országok egysége is megbomlik, melynek érdekérvényesítő képességét a magyar miniszterelnök az Európai Unió jelenlegi vezetői elleni szabadságharcban szeretné használni.

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne. Ugyanakkor az amerikaiak viselkedése Magyarországon sem elsősorban az elnöktől függ, hiszen ha gazdasági vagy katonai érdekeik sérülnek, nyomást fognak gyakorolni a magyar kormányra, akárki is irányítja az adminisztrációjukat. Orbán igazi célja az, hogy felszálljon arra a vonatra, melyet reményei szerint rövidesen közösen vezet majd Trump és Putyin, hogy ezzel a világpolitikai súlya érzékelhetővé váljon. Ha készülhetne egy kép róla a Fehér Házban, ahogy Trump kezét rázza, akkor oda tehetné a korábbi Putyin-fotók mellé, és elhitethetné választóival, hogy a két nagyhatalom számára is tényezővé vált. Azért ez még odébb van, egyelőre Putyin éves vizitjei jelentik a legnagyobb elismerést Orbán számára.

civilhetes_1.jpg

Fotó: civilhetes.hu

Régóta sejtjük, hogy az EU átalakítása számára azért létfontosságú, mert vezető szerepre vágyik az unió adminisztrációjában. Ez a személyes ambíciója vezérli a Brüsszel elleni szabadságharcát, mellyel komolyan veszélyezteti országa nyugati orientációját, vagyis az integráció helyett inkább az önállósodás útjára terelné a tagországokat. Nem akar közös ügyészséget, adópolitikát, nem akarja, hogy uniós szervek vizsgálják a hazai korrupciót, nem akarja, hogy kötelezettségszegési eljárások sora induljon az ország ellen a kormányzása idején. Akarja ugyanakkor a közös haderőt és azt az őrült mennyiségű támogatást, melyet Magyarország kap a közös büdzséből. És persze örül neki, hogy nem jön haza félmillió magyar nyugatról, mert nem tudna munkát adni nekik, és a hazaküldött pénzük jól jön az itthon maradt családtagoknak. Orbán tehát még nem vázolta fel pontosan, milyen Európai Uniót szeretne a jelenlegi helyett, csak abban biztos, hogy a tagállamok integrációját önállósulásba szeretné átfordítani. Ahogy a vak dakota mondaná: „Majd meglátjuk!”   

     

Sikeres lehet-e a Putyin-Orbán-Trump trojka együttműködése? Tovább
Íme, az Orbán-kormány új csodafegyvere: az időhúzás

Íme, az Orbán-kormány új csodafegyvere: az időhúzás

Hogyan hosszabbítsd meg országlásodat a lehető legkevesebb energiával? Hát, tegyél úgy, mintha számodra másként múlna az idő, mint az ellenfeleid számára! Kifejtsük? Ha sikerül elővakarni egy ellenzékre nézve (is) kínos ügyet, akkor azt gyorsan futtassuk végig a lakájmédiánkon, szemezgessünk a tények között, ismételgessük a legcikibb részeket, ködösítsünk, vádoljunk meg embereket, és ezeket mantrázzuk a közszolgálati tévében és rádióban a lehető legtöbbször. Ha viszont nekünk akad kínos ügyünk, húzzuk az időt, fektessük az aktákat, fárasszuk ki a bíróságot, az ellenzéket és a sajtót, aztán meg lesz valahogy, amikor már senki sem figyel oda.

budapest_hu.JPG

Fotó: budapest.hu

Hadházy Ákos, a szekszárdi fideszesből lett országos LMP-s vezető világított rá a minap arra a jelenségre, melyről persze tudtunk már, ám az országgyűlési választások közeledtével egyre érzékelhetőbben domborodik ki az a módszer, ahogy egy korrupt, pávatáncot lejtő kormány igyekszik viselt dolgait másokra aggatni. Példának kedvéért vegyük Horváth András egykori adóhatósági dolgozó ügyét, aki elég kemény dolgokat állítva állt ki a nyilvánosság elé 2013 novemberében. Azt állította, hogy a NAV vezetőinek egy részének közreműködésével egy jól körülhatárolható adózói kört különleges elbírálásban részesítettek, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki. A nevezetes zöld dosszié ügyében egy éjszaka alatt lefolytatott vizsgálat nem talált semmi törvénytelent, majd jött az amerikai kitiltási botrány, amely rávilágított arra, hogy azért nem zörög a haraszt magától. Időközben Vida Ildikó NAV elnök távozott posztjáról, és érkezett matekzseni Tállai András államtitkár, és cirka három évvel a botrány kirobbanása után gyanúsítottként idézték be a rendőrségre Horváth Andrást. No comment.

Azaz, nyugodtan kommentáljuk csak a történéseket, ám ezen túl úgysem juthatunk. A Fidesz a hozzá a végtelenségig lojális ügyészség közreműködésével azokat az ügyeket keni el, melyeket csak akarja, azokat pörgeti fel, melyek az érdekében állnak, úgy időzítheti az ellenzék számára kellemetlen bírósági eljárásokat, hogy azok ítéletei lehetőleg a választási kampány kellős közepén szülessenek meg. Nagy meglepetést okozna az ügyészség azzal, ha például Mengyi Roland (azaz Voldemort nagyúr) miskolci fideszes képviselő ügyét bírósági szakaszba juttatná a 2018-as kampány idején. Vannak persze olyan korrupciógyanús ügyek is, melyek el sem jutnak a nyomozati szakaszba, megszüntetik az eljárást még mielőtt élesbe fordulna az ügy.

Egyébként is jól érzékelhető az a törekvés a kormány részéről az utóbbi hetekben, hogy néhány kínos emberüket a háttérbe parancsolták, és újra elkezdtek „elmúltnyolcévezni”, hogy lemossák magukról azokat a korrupciós vádakat, melyek már a jobboldali szavazók körében is egyre nagyobb hitelt kaptak.

Nehéz persze kívülről megítélni a korrupciós ügyeket, hiszen a tények, bizonyítékok, tanúvallomások az ügyészség asztalán landolnak (és sokszor porosodnak), ám mi sem bizonyítja jobban a politikai hatalommal való szoros együttműködést, hogy a 4-es metró korrupciós ügyeiről szóló OLAF-jelentést kizárólag a kormánynak küldték tovább, így Lázár János és Tarlós István főpolgármester is kedvükre szemezgethetnek a tényekből, a titkosított szöveget senki más nem láthatja teljes egészében. Újhelyi István szocialista uniós képviselő világossá is tette e turpisságot, hiszen azt állította: „A Fidesz végig hazudott: a teljes vizsgálati anyag nyilvánosságra hozatalához nincs szükség az OLAF engedélyére. A hivatalos válasz szó szerint így fogalmaz: Ezt a döntést elsősorban azok a nemzeti hatóságok hozhatják meg, amelyek a jelentést először megkapták”

Világos, hogy az időhúzás a cél ebben az esetben is, és eszük ágában sincs kiadni a jelentés teljes szövegét addig, amíg valamilyen külső (esetleg belső) körülmény nem kényszeríti rá a kormányt erre. Bekavar a képbe a kissé naivan viselkedő Tarlós István, aki szintén a teljes nyilvánosság híve, ám valószínűleg nem szóltak neki arról, hogy vannak a jelentésben olyan kormányra nézve kínos részletek, melyekkel inkább nem kéne előhozakodni. A dokumentum tartalmát viszont nem lehet sokáig titkolni, mert a végső OLAF-jelentést, illetve az abban foglalt javaslatokat átadták a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságnak (DG Regio), valamint az Európai Beruházási Banknak, a Legfőbb Ügyészségnek, az OLAF csalásellenes koordinációs szolgálatának Magyarországon, valamint a brit igazságügyi hatóságoknak is. Amíg azonban ezek valamelyikétől nem érkezik meg a teljes fordított szöveg a magyar ellenzékhez, illetve sajtóhoz, nyugodtan lehet „gyurcsányozni” és „demszkyzni” a kormány köreiben.

index_hu_8.jpg

Fotó: index.hu

Egyébként is jól érzékelhető az a törekvés a kormány részéről az utóbbi hetekben, hogy néhány kínos emberüket a háttérbe parancsolták, és újra elkezdtek „elmúltnyolcévezni”, hogy lemossák magukról azokat a korrupciós vádakat, melyek már a jobboldali szavazók körében is egyre nagyobb hitelt kaptak. Rogán Antal például úgy eltűnt, mintha belső emigrációba vonult volna, Habony Árpád pedig mintha köddé vált volna az utóbbi hetekben. Persze néhány „kis fideszes” ügyei tovább borzolják a kedélyeket, így például nem lehetett megakadályozni az izsáki polgármester vadászházas botrányát, ám abban biztosak lehetünk, hogy ebben az esetben is beválik a jól ismert időhúzó taktika. Mert, ahogy egy ismert dakota közmondás tartja: „Aki időt nyer, az nem pisálja le a saját muskátliját.”

Íme, az Orbán-kormány új csodafegyvere: az időhúzás Tovább
Így fogyott el a Fidesz körül a szellem, és nőtt meg a holdudvar

Így fogyott el a Fidesz körül a szellem, és nőtt meg a holdudvar

Valaha nagy tekintéllyel bíró tudósok, közéleti személyiségek, művészek segítették a Fidesz politikáját, ma viszont legjobb esetben is olyan percemberkék adnak színt a párt arculatának, akik nem tenni akarnak a kormányért, hanem hasznot kívánnak húzni az országlásából. Hihetetlen szellemi zuhanás jellemzi a legnépszerűbb magyar politikai párt szellemi nívóját a 90-es évek végétől napjainkig. Vajon meddig lehet pragmatikus csinovnyikokkal és számító bürokratákkal kormányozni? Milyen hatást vált ki ez szellemi nívótlanság a társadalomból és az ellenzékből? Fogas kérdések, melyekre nem lehet egyértelmű választ adni.

24_hu_42.jpg

Fotó: 24.hu

Manapság már fel sem kapjuk a fejünket a hajdan nagy tekintélyű Professzorok Batthyány Körének egy-egy megnyilatkozására. Pedig a konzervatív szellemiségű egyetemi oktatókból, akadémikusokból, tudósokból álló társaság valaha komoly véleményformáló erő volt a jobboldalon. A formálisan még mindig a Fidesz politikáját támogató értelmiségi kör mostanában elég nyíltan bírálja a kormány politikáját, így legutolsó éves értékelésükben keményen odaszóltak az Orbán-kormánynak.

A szervezet szerint minden korábbinál jobban összekeveredett az országban a valóság és a látszat, és – mint ahogyan írják – természetesen a látszat uralkodik. Ebben a megállapításban nincs nagy újdonság, mégis fontos, hogy nem egy ellenzéki párt mondja ki, hanem egy Fideszhez közel álló tekintélyes társaság. A Professzorok Batthyány Köre szerint „sokakat ingerel”, hogy a kormány él („egyesek szerint alkalmanként vissza is él”) a választóktól kapott felhatalmazásával, jócskán felhasználja erejét és a rendelkezésére álló játékteret. Ezek igen kemény szavak egy olyan szervezettől, mely deklaráltan még mindig a kormányt támogatja.

Náray-Szabó Gábor elnök szerint az elemzés „kritikus szolidaritásnak” tekinthető, céljuk pedig, hogy a gondolatokat betáplálják a döntéshozók és a társadalom fejébe. Ez a megállapítás némi naivitást feltételez a professzorok részéről, mivel Orbán Viktor elég lekezelő módon szólt vissza a morgolódó tudósoknak. Egy 25 pontos listát is küldött, amely a kormányzati döntések megértéséhez szükséges, azt sugallva ezzel, hogy az idős professzorok nem igazán ismerik a körülöttük zajló eseményeket. A valós kritika élét ezzel csorbította, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy szerinte nem ő él álomvilágban.

Így aztán számító bürokraták, arctalan csinovnyikok és üres szólamokat harsogó verőlegények terepe marad a magyar közélet.

Orbán ma már inkább hallgat Rogán Antalra, Habony Árpádra G. Fodor Gáborra, Kovács Zoltánra vagy Andy Vajnára, mint egykori minisztereire vagy a Professzorok Batthyány Köre 59 tagjára. Szívesebben köpködi a szotyit a Felcsút vagy a Videoton meccsein Mészáros Lőrinccel vagy Garancsi Istvánnal, mint olyan vállalkozókkal vagy sportvezetőkkel, akik még az ő országlása előtt szereztek elismerést maguknak. Valaha olyan nagy tekintélyű miniszterek szavait itta a miniszterelnök, mint Pálinkás József, Hámori József, Chikán Attila vagy Réthely Miklós, ma pedig Lázár János, Seszták Miklós és Szijjártó Péter viszik az ügyeket a kabinetben. Első kormányzása alatt a mindenki által tisztelt Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek, második ciklusában azonban a súlytalan, szervilizmusáról ismert Schmitt Pált. A kormányzópártban hajdan olyan meghatározó politikusok töltötték be a fontos posztokat, mint Pokorni Zoltán vagy Navracsics Tibor, ma viszont Kósa Lajos, Németh Szilárd és Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz három alelnöke. Ugye nem kell zongorázni a különbséget!

Általában jellemző, hogy az úgynevezett „magas értelmiség” képviselőit vagy kiszorítják a politika közvetlen környezetéből, vagy önszántukból hagyják ott ezt a morálisan ingoványos területet. Ám az Orbán által meghirdetett illiberális állam, és a hozzá kötődő politikai inkorrektség eszmeisége lényegében lepattint magáról minden olyan gondolkodót, akik etikai szempontokat és mélyebb összefüggéseket is látni és láttatni igyekeznek a közéletben. A magyar politikában a Flúgos futamból ismert bunkós testvérekre hajazó Németh Szilárd-Kósa Lajos kettős sokkal komfortosabban érzi magát, mint mondjuk azok a professzorok, akik idegennek tartják egy jobboldali szellemiségű kormánytól az urizálást és az államosítást.

Ma már megmosolyogják az olyan kritikus hangokat a pártban, akik a plebejus szellemiséget kérik számon azon az Orbán Viktoron, aki 10-15 éve még büszkén vállalta ezt az értékrendet. Félresöprik azokat a vallási vezetőket és egyszerű kispapokat, akik a keresztény szellemiség fundamentumait hangsúlyozzák azzal a kormánypropagandával szemben, amely menekültek és kisebbségek ellen uszít. A magas rangú egyházi vezetők és elismert tudósok többsége persze hallgatásával asszisztál ahhoz, ami az országban történik, ám az tény, hogy ők inkább a túlélésükért küzdenek, így nincs semmi beleszólásuk a napi ügyekbe, ezért semmiféle értelemben nem tagjai a Fidesz szellemi holdudvarának. Ha egyáltalán van még ilyen.

Az viszont nem kétséges, hogy a párt szellemi színvonalának meredek zuhanásával egyenes arányban nő a haszonlesők, a tehetségtelenek, a rátartiak aránya és súlya a kormánypárt körül. Az egyetlen feltétel a megkérdőjelezhetetlen hűség a párthoz és a vezérhez. Ha ez töretlen, előbb utóbb meg lesz a jutalma bárkinek, aki nyomakodik és nyalakodik a Fidesz köreiben. Hihetetlen, hogy cirka 10 év leforgása alatt mennyi kétes alakot sikerült felszippantania annak a Fidesznek, amely ezalatt az idő alatt végig vezette a pártok népszerűségi listáját.

friss_hu_1.jpg

Fotó: friss.hu

E folyamatot látva persze logikus lenne a feltételezés, hogy a Fidesz szellemi potenciáljának csökkenésével egyenes arányban nő az ellenzék körül csoportosuló értelmiségi holdudvar minősége is. Ez sajnos nem így van, mert hiába kritikus a jobboldali értelmiség a kormánnyal, csak elvétve tűntek fel meghatározó alakjai az ellenzéki pártok környékén. Az értelmiségre amúgy is jellemző, hogy eltávolodik a politikától, mert túl cinikusnak és pragmatikusnak tartja ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatba lépjen a közélet képviselőivel. Így aztán számító bürokraták, arctalan csinovnyikok és üres szólamokat harsogó politikai verőlegények terepe marad a magyar közélet. Hogy ez meddig tartható állapot, nem tudni, de egy dakota közmondás szerint: „Mindig van lejjebb.”  

Így fogyott el a Fidesz körül a szellem, és nőtt meg a holdudvar Tovább