Szegedi Kattintós

Négy csúsztatás, melyeket Orbán Viktor a szegedi lézerközpont megnyitóbeszédébe csempészett

Négy csúsztatás, melyeket Orbán Viktor a szegedi lézerközpont megnyitóbeszédébe csempészett

Botka László, Szeged polgármestere felkészült arra, hogy Orbán Viktor szokásához híven megnyitó beszédében kissé átírja a történelmet, amikor felavatja a helyi lézerközpont (ELI) épületét. A keddi megnyitó előtt egy nappal ugyanis sajtótájékoztatón elevenítette fel az uniós projekt 10 éves történetét, mely alig hasonlított a másnapi miniszterelnöki változatra. Orbán ugyanis az országos médiát igyekezett etetni azzal, hogy a gigaberuházás históriája lényegében 2011-ben, a második Orbán-kormány idején indult, és Magyarország hatalmas áldozatokat hozott azért, hogy a tudományos központ itt létesüljön. A helyi sajtó (és részben az országos is) azonban résen volt, így a ferdítések csak részben mentek át a köztudatba. Mi mindenesetre összegyűjtöttük a leglényegesebb orbáni csúsztatásokat.

szeged3.jpeg

Fotó: szeged.hu

1. Az első tévedés csak egy kis pontatlanság, amit azért erőltetett a kormányfő, hogy kimondhassa a bűvös mondatot: Tovarisi, konyec! Ez elég ironikusan hangzott Orbán Viktor szájából, hiszen Putyin barátja bizonyára nem örült ennek a rövid és tömör orosz mondatocskának. Orbán ezt azzal vezette be, hogy harminc éve senki sem gondolta, hogy a világ egyik legkorszerűbb tudományos központja jön létre az egykori szovjet laktanya helyén. A kijelentés csak részben igaz, mert a volt katonai bázis most is áll, és többek között egyetemi kollégium működik benne, a terület, amelyen az ELI épült valaha gyakorlótér volt, amelyen komoly aknamentesítés zajlott az építkezés megkezdése előtt.

2. Ennél sokkal nagyobb turpisság, hogy Orbán úgy tett, mintha sem a Gyurcsány-kormánynak, sem a Bajnai-kormánynak, sem a város szocialista vezetésének nem lett volna köze ahhoz, hogy ezt a nagyon fontos tudományos létesítményt (a prágai és bukaresti testvérintézmények mellett) ide hozták. Botka László erről még egy nappal a megnyitó előtt elmondta, hogy a lézerközponttal kapcsolatban egy évtizeddel ezelőtt az első fontosabb bejelentés is a szegedi városházán történt: a közös munka 2007-ben kezdődött, akkor beszéltek először a város és az egyetem vezetői arról, hogy az európai unió már döntött arról korábban, hogy néhány tudományos nagyberuházást fog létrehozni a térségben a versenyképesség növelése érdekében. Ezek között szerepelt a lézerfizika és Szeged városa, valamint a tudományegyetem világhírű lézerfizikai iskolája.

orban1_4.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós  

2007-ben megkezdődtek az előkészületek és a tervezés. Akkor úgy nézett ki, hogy nagy verseny várható, hiszen angol, francia és svéd nagyvárosok is jelezték, hogy örömmel fogadnák az európai lézerközpontot. A következő fontos dátum: 2009. október 1. Ekkor született meg a döntés Brüsszelben, hogy Szeged város nyerte el a projektet. Ekkor éppen Bajnai Gordonnak hívták a miniszterelnököt Magyarországon. Akkor Szegeden járt Bajnai Gordon is, aki elmondta, hogy a magyar kormány teljes pénzügyi garanciát vállal a projektre, nemcsak a központ megépítésére, hanem a 25 évig történő üzemeltetésére is. Ezek a részletek persze kimaradtak Orbán Viktor beszédéből, mintha minden 2011-ben indult volna.

3. Ennél is durvább csúsztatás, hogy az Orbán-kormány konstruktívan állt volna a dolgokhoz, miután 2010-ben magához ragadta az ország irányítását. A miniszterelnök elismerte ugyan, hogy voltak viták a megvalósítás mikéntjeiről, ám azt nem említette, hogy a magyar fél gáncsoskodása miatt majdnem ugrott a projekt, és végül közel két évvel tolódott az átadás időpontja a kezdődő „szabadságharc” miatt. Botka erre a következőképpen emlékezett: Ezután jött 2010 május vége, amikor megalakult az Orbán-kormány és mindenki megrökönyödésére nem írta alá a tervezés megkezdéséhez szükséges egy milliárd forintos támogatási szerződést. Ezért nem tudott elkezdődni a tervezés. A mélypont 2010. szeptember 17-én volt, amikor Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, B. Nagy László polgármester jelölttel és Gyimesi Lászlóval közös szegedi sajtótájékoztatót tartott, ahol azt mondta: „Az egész lézerközpont csak szélhámosság, a kormány átverte a szegedieket, ahhoz asszisztált Botka. Az európai unió semmilyen támogatást nem ad a szuperlézer megépítéséhez”

orban_7.jpg

Botka László akkor még országgyűlési képviselőként és polgármesterként is küzdött azért, hogy a város ne veszítse el ezt a nagy lehetőséget. „Ebben az időszakban én magam a Parlamentben többször is interpelláltam, és elmondtam, hogy szörnyű nemzetközi következménye lenne annak, ha 2011-ben – amikor Magyarország töltötte be az EU soros elnöki posztját – egy ilyen nemzetközi botránnyal kezdené ezt az ország. Ennek az lett a következménye, hogy 2011 második felében a kormány is megértette, hogy az európai lézerközpontot Európa magának építi, ezen is múlik Európa versenyképessége és fejlődése, ők pedig Szegedet választották helyszínnek” – mondta a polgármester. Ennek megfelelőn 2012. december 12-én készültek el azok a dokumentációk, amelyek a brüsszeli támogatások lehívásához szükségesek voltak. Ezek után kezdődhetett meg a munka: 2014. február 6-án történt meg az épület alapkövének letétele.

szeged_hu_2.jpeg

Fotó: szeged.hu

4. A kormányfőnek azonban erre a csalafintaságra is sikerült rátennie egy lapáttal. Azt állította ugyanis megnyitó beszédében, hogy amikor 2011-ben rábólintott a kormánya a beruházásra, az ország borzasztó állapotban volt, és olyan terhet vállalt, amely akkor nagyon nagy áldozat volt Magyarországtól. A lézerközpont hivatalos közleményében az áll, hogy: "A lézeres kutatóközpont megvalósításának második fázisa 40,052 milliárd forint támogatási összeggel bír, melynek 85 %-át az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja." Könnyű kiszámolni, hogy a magyar államra eső rész 1-2 stadion árából kijön. Végül csak egy mondat a csúsztatásoktól hemzsegő miniszterelnöki beszédhez. Ha valakitől ilyen irtózatos mennyiségű vissza nem térítendő támogatást kapunk, és építhetünk egy ilyen csodás tudományos központot (amit nem lehet elvinni, mint a CEU-t), azt illik megköszönni. Ez nem történt meg Szegeden, így azt kell mondanunk, az elemi udvariassági szabályokat sem tartotta be a kormányfő. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha már kénytelen vagy hazudni a társaidnak, legalább következetesen ugyanazt hazudd!”

 

Négy csúsztatás, melyeket Orbán Viktor a szegedi lézerközpont megnyitóbeszédébe csempészett Tovább
A Fidelitas aktivistája vagy? Adjon neked tanácsot a Kósa Lajos!

A Fidelitas aktivistája vagy? Adjon neked tanácsot a Kósa Lajos!

Különösebb hírverés nélkül zajlott le a Fidelitas XIV. tisztújító kongresszusa Székesfehérváron, melyen újraválasztották a Fidesz ötödik hadoszlopának számító szervezet élére Böröcz Lászlót. Az MTI rövid és érzelmektől mentes beszámolójából kiderült az is, hogy az anyapártot két régi motoros, (illetve helikopteres) Kósa Lajos és Rogán Antal képviselte. Ha ironikusak akarnánk lenni (és miért ne lennénk azok) akkor azt mondanánk, megfelelő embereket a megfelelő helyre kell küldeni.  

24_10.jpg

Fotó: 24.hu

Az persze kimaradt az állami hírügynökség beszámolójából, hogy Rogán ismét el akart sunnyogni az ellenségesnek tartott Hír TV riportere elől, aztán, amikor már nem volt menekvés, simicskázott egy sort, azzal továbbrobogott. Kósa Lajos ennél sokkal készségesebb volt, és valljuk be, jóval szórakoztatóbb is, mint a propagandaminiszter. Először felajánlotta fiatal elvbarátainak, hogy segít nekik a kommunikáció terén, majd hozzátette, hogy a gyorstalpalót egy fröccs vagy sör mellett képzelte megtartani.

Elég mulatságos, amikor Kósa Lajos kínálja fel tudását a politikai kommunikációban valóban korrepetálásra szoruló kormánypárti ifjúságnak. Az olykor szövegértési problémákkal küzdő, és retorikai bakik sorát vétő alelnöktől főként azt tanulhatja meg a szűknadrágos fiatalság, miként kell elfelejteni másnapra az előző napi mélyrepülést. Kósa valószínűleg azzal védekezik a fémkupakok kimondása keltette kihívások ellen, hogy soha nem nézi vissza a szerepléseit a televíziós csatornákon, videómegosztókon, internetes portálokon. Pedig tanulságos lenne!

vagy_hu.jpg

Fotó: vagy.hu

Néha az az ember érzése, hogy a Fidesz azzal akarja demonstrálni a fölényét a magyar politikai életben, hogy megmutatja: a népszerűségét egy Kósa Lajos vagy egy Németh Szilárd gyalázatos közszereplései sem képesek megtörni. Mintha semmilyen kommunikációs mélyrepülés se tudná az Orbán-kormány egyeduralmát megingatni, pedig egyre lejjebb dolgozza magát a párt ezen a területen. És ahogy elnézzük a Fidelitas felhozatalát, akkor a béka popsija még igen messze van még Kósa Lajostól is.

A kormánypárt fiatal aktivistái ugyanis annyira bénák, hogy még Kövér László is kitiltott néhányat közülük a Parlamentből. A kormánypárti aktivistáknak azzal sikerült a szintén kormánypárti Kövér haragját kivívni, hogy Simicska Lajost ábrázoló, "Ez is az enyém" feliratú matricákat ragasztottak a Jobbik irodaajtajaira a Képviselői Irodaházban. Korábban ők kapták ugyanis a feladatot az anyapárttól, hogy vezényeljék le az ellenkampányt a Jobbik „lopós plakátjaira” reagálva. Az elég didaktikusra sikerült plakátok előtt tartott sajtótájékoztatókon aztán rendesen beégtek a fiatal narancsosok, mert szinte egyetlen épkézláb választ nem tudtak adni az újságírók kérdéseire.

A Fidelitas már önmagában is egy nagyra nőtt ellentmondás, hiszen az ellen a Simicska Lajos ellen kampányolnak, aki nélkül a Fidesz talán a parlamenti pártok sorában sem lenne, ugyanakkor a milliárdosok orrára akarnak koppintani, holott a Fidesz oligarcháinál gazdagabbak aligha léteznek széles e hazában. Ők persze Soros Györgyre és Simicska Lajosra élezték ki a kampányt, akik történetesen valaha olyan politikusokat támogattak, mint Orbán Viktor, Kovács Zoltán, vagy Áder János. Az ifjú aktivisták láthatóan keveset értenek a körülöttük zajló eseményekből, inkább megbízható robotként szajkózzák a „nagyok” közhelyes szólamait. Mindezt persze a Fidesztől kapott 100 millió forintból, ami még egy illiberális államban is közpénznek számít

hvg_hu_8.jpg

Fotó: hvg.hu

Távol álljon tőlünk, hogy aggódjunk a Fidesz jövőjéért, ám az ifjúsági tagozat mostani besülése jelzi, hogy nem pusztán az értelmiségi holdudvar tűnt el a semmibe, de az utánpótlásképzéssel is komoly gondok vannak. Ezek a fiatalok ugyanis nemcsak felkészületlenek, de azt gondolják, hogy elég a főnökeik badarságait szajkózniuk, és máris valamelyik minisztérium államtitkári székében találják magukat. Az anyapárt azt gondolta, hogy az utcára vezényli őket az ellenzéki tüntetéseken aktív fiatalok ellensúlyozására, de ez a fegyver fordítva sült el. Jobb lett volna őket inkább eltitkolni, mint bedobni a mély vízbe, ahol láthatóan levegő után kapkodnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Olyan gyorsan soha ne akarj lőni, hogy előbb ne legyen időd megnézni, melyik végén fogod a puskát.”

A Fidelitas aktivistája vagy? Adjon neked tanácsot a Kósa Lajos! Tovább
Orbán azzal hencegett Kínában, hogy hasít a magyar gazdaság, pedig dehogy...

Orbán azzal hencegett Kínában, hogy hasít a magyar gazdaság, pedig dehogy...

Messziről jött ember azt mond, amit akar – tartja a mondás, ám nem hinnénk, hogy a kínai vezetés nem nézett utána a magyar gazdaság állapotának azelőtt, hogy Orbán Viktor az ázsiai szuperhatalom területére tette a lábát. A magyar kormányfő szerint ugyanis Kína azért akarhat velünk üzletelni, mert ha ránéznek a számainkra, azok jól mutatnak. Van minden, gazdasági növekedés, munkanélküliség csökkenése, no meg unortodox csodavárás. A helyzet viszont az, hogy enyhén fogalmazva is halvány a magyar gazdasági teljesítmény, és a kínaiak valószínűleg ebben látják a nagy lehetőséget.

24_9.jpg

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor már a látszatra sem ad, ha külföldön jár. Brüsszelben hadakozik a szerinte hanyatló nyugat politikai elittel, ám ha egy olyan illiberális állam területére teszi a lábát, ahol az emberi jogokkal nem sokat foglalkoznak, ahol az ellenzéki vezérek börtönbe tuszkolása napi rutin, és ahol a korrupciót maga az állam irányítja, ott nem fukarkodik a dicsérő szavakkal. A Kínai Népköztársaság felső vezetése szimpátiájának megnyerése érdekében még arra a finoman szólva is gyomorforgató gesztusra is hajlandó volt, hogy  az 1989-es tüntetést vérbe fojtó hatalom emlékművénél tisztelgett  a Tienanmen téren. Nem először köpte látványosan szembe önmagát, korábbi elveinek elárulásával azonban már itthon sem foglalkoznak sokan, hiszen Orbán bárkivel üzletel, ha kellő politikai és gazdasági profittal kecsegtet a biznisz.

Az a kijelentése azonban megér némi korrekciót, mely szerint a kínaiak a jó gazdasági eredményeink miatt látnak fantáziát az együttműködésben. Ha így lenne, legalább ötven ország tülekedne előttünk jóval nagyobb eséllyel a kínai befektetők kegyeiért. Kína azonban épp a gyenge pontokat keresi, olyan gazdasági expanziós politikát folytat, amelybe nem férnek bele egyenrangú, de legalábbis erős gazdasági partnerek. Az ázsiai szuperhatalom nem véletlenül célozza Afrika és Dél-Amerika nem túl acélos gazdaságait, és szerez érdekeltségeket ott, ahol vannak természeti kincsek, ám nincs tőke és szakértelem. Ha ilyen fénytöréssel nézzük a kínai-magyar bratyizást, az nem vet ránk túl jó fényt.

241_5.jpg

Fotó: 24.hu

Van azonban a kínai nyomulásnak a szűken vett gazdasági érdekeknél jóval fontosabb aspektusa is. Orbán Viktor már bebizonyította, hogy egy kis vállveregetésért és dicsőségben fürdőzésért cserébe szinte bármit megtesz keleti partnereinek. A nyugaton Putyin pincsikutyájaként számon tartott magyar miniszterelnök hiúságának jót tesz, ha a világ legnépesebb országának vezetőjével villoghat. Fogalmunk sincs, hogy pontosan milyen magyar érdekek lehetnek a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása mögött, ám az jól látszik, hogy kínaiak számára létfontosságú a beruházás. Orbán minden alkalmat megragad arra, hogy pocskondiázza a nyugati demokráciák értékrendjét, és istenítse azokat az autokráciákat, melyek számára a politikai elvek csak odáig érnek el, amíg a teljhatalmukat szolgálják.

A magyar gazdaság viszont szerényen növekszik, és ezt is annak az általa szidalmazott (és Soros bérencnek tartott) Európai Uniónak köszönheti, amely hatalmas mennyiségű pénzt önt a vele harcban álló magyar kormány erszényébe. Ezen felül az itt működő nyugati multik, főként az autógyárak tartják lélegeztető gépen a magyar gazdaságot, és olykor besegít ebben a mezőgazdaság is, ám ha az időjárás nem kedvez a termelésnek, ez a pillér is gyengének bizonyul. Ezzel mindjárt rávilágítottunk a magyar gazdaság szerkezeti problémáira, és sérülékenységére.

Orbán nyilván már azért lobbizik az oroszoknál és a kínaiaknál, 2020 után is érkezzen elkölthető (és persze ellopható) tőke az országba, az új uniós költségvetési ciklusban ugyanis jóval kevesebb ingyen pénz érkezik, mivel úgy tekintenek ránk, mint akik már felzárkóztak nyugati társaikhoz. Pedig dehogy.... Az uniós támogatásokat azonban biztosan nem tudja majd kiváltani a magyar vezetés, hiszen ez egyrészt vissza nem térítendő támogatás, másrészt az orosz és a kínai pénzeknek komoly politikai ára lesz, ráadásul kamatostul vissza kell azokat fizetni ezeket a hiteleket.  

inforadio.jpg

Fotó: infórádió

Orbánt persze már régóta nem érdeklik a tények. Ő telekürtöli a világot (főként a közszolgálati rádiót) azzal, hogy a magyar gazdaság hasít, amivel legfeljebb Bözsi nénit tudja meggyőzni, akivel egy propagandavideón jól elrötyögött azon a hazugságon is, Gyurcsány elvette a 13. havi nyugdíjakat. A magyar kormányfő úgy viselkedik, mint egy vásott gyerek az óvodában. Ha megver valakit a társai közül, azt nem csak letagadja, de meg is vádolja áldozatát azzal, hogy őt bántotta. Ráadásul azt várja az óvó nénitől, hogy be is dőljön az ócska trükkjének. Azt azonban már ő sem hiheti, hogy akár az oroszok, akár a kínaiak, de még az EU vezetői elhiszik, hogy igazat mondott nekik valaha is. Ahogy egy dakota mondás fogalmaz: „Addig jár a sánta dakota a kútra, amíg bele nem ugrik.”

 

Orbán azzal hencegett Kínában, hogy hasít a magyar gazdaság, pedig dehogy... Tovább
Hét tipp arra, hogyan cselezzék ki a sajtót a fideszes politikusok

Hét tipp arra, hogyan cselezzék ki a sajtót a fideszes politikusok

Az elmúlt hét év megtanította a Fidesz politikusait arra, hogy az ellenzéki sajtó ellen egy tuti megoldás van: megvenni, aztán vagy bezárni, vagy kormánypárti médiává alakítani. Ennek ellenére még mindig vannak olyan kíváncsiskodó firkászok, akik szeretnének valódi kérdéseket feltenni a kormánypárti politikusoknak, ráadásul nem is tágítanak addig, amíg valódi választ nem kapnak. Rogán Antal a sajtó elől menekülés Lance Armstrongja lett minapi mutatványával, ám ebben a műfajban is van még mit tanulnia. Mutatjuk, hogy mit:

index_93.jpg

Fotó: index.hu

1. Rogán Antal már kidolgozta, ám nem vitte tökélyre az autós fárasztós módszert. Lényege, hogy a sofőrt mindig másik kijárathoz rendeljük, ezzel megfuttatjuk a firkászokat. A sofőr és a kormánypárti politikus telefonos összeköttetésének köszönhetően az épületben is jól nyomon követhető, miként fárad el a kellemetlenkedő újságíró annyira, hogy a másik bejárathoz már nem ér oda időben, így amíg az levegő után kapkod, a politikus kényelmesen beszállhat a hivatali verdájába, és leléphet.

2. Ha henger alakú hirdetőoszlop belsejébe bújik a politikus, akkor könnyedén megtévesztheti az újságírókat. Ez a módszer alkalmas egy épületbe bejutásra épp úgy, mint a kijutásra. Lényeg, hogy észrevétlenül kell araszolgatni a hirdetőoszloppal, úgy, hogy a firkász ne vegye észre, hogy az olykor helyet változtat. Az igazán nagy átverés az, amikor például Rogán Antal olyan jobbikos hirdetés mögé rejtőzik, melyen az ő arcképe látható, és azt hirdeti, hogy ő és Habony Árpád lopnak. Melyik agyafúrt firkász gondolná azt, hogy Mészáros Lőrinc éppen olyan oszlopban lapul, melyen ő és a miniszterelnök láthatók rájuk nézve nem túl hízelgő felirat társaságában? Nagy hátránya viszont az eljárásnak, hogy a célterület közelébe érve ki kell bújni a hirdetőoszlopból, mert a nagy henger nem fér be az ajtón.

3. Jóval egyszerűbb megoldás Pintér Sándor segítségét kérni ilyen szorult helyzetekben. Ha ugyanis az adott épület minden kijáratát műveleti területté nyilvánítják arra a néhány percre, amíg a kormánypárti politikus a kocsijába száll, akkor két Soros-bérencet küldenek padlóra egy csapással. Így ugyanis a kellemetlenkedő tüntetőket és a sajtó vérszívóit távol lehet tartani az adott területtől. Javasoljuk, hogy a műveleteket a biztonság kedvéért harminc évre titkosítsák is.  

4. Szintén Rogán Antalhoz kell visszanyúlnunk a következő ötletér, amely kombinálja az előző megoldást egy már kipróbált gyakorlattal. Pártunk és kormányunk tagjai ugyanis minden kellemetlenségtől megóvnák magukat, ha az ország területén belül csakis helikopterrel közlekednének, így a levegőben elérhetetlenek lennének a sajtóhiénák számára, a leszállópályákat pedig műveleti területté, vagy akár tiltott zónákká is nyilváníthatnák, így a földet érés után se kellene tartani a siserehad próbálkozásaitól.

delmagyar_1.jpg

Fotó: delmagyar.hu

5. Egy másik elképzelés szerint minden nyilvános eseményen két különböző zónát kéne kialakítani a sajtó számára. Az egyik közvetlenül a rendezvény közelében lenne, és baráti média számára tartanák fenn, a másik viszont egy villanypásztorral körbekerített zóna lenne biztos távolságra a kormánypárti politikusoktól. Ez utóbbira táblát tennék ki a szervezők, melyen az állna, hogy: A Soros György által támogatott külföldi ügynökmédia számára kijelölt terület. Ez körülbelül 150-200 méter távol lenne a fontos emberektől, így még szelfibottal se tudnának kérdezni az idegenszívű firkászok.

6. Van egy olyan lehetőség is, ami a pártállami időkben egész jól működött a kritikus időszakokban. Március 15-e vagy október 23-a előtt begyűjtötték az ellenzékieket, és akkor nem volt balhé az ünnepek idején. Nos, a Kubatov-lista alapján most is be lehetne gyűjteni a fideszes politikusok nyilvános szereplései előtt az ellenzékieket, emberjogi aktivistákat, liberális újságírókat, meg mindenkit, akit Soros György pénzel, aztán, amikor vége a rendezvényre mehetnének haza, mert Magyarország jogállam, vagy mi a szösz?

index1_27.jpg

Fotó: index.hu

7. Van persze ennél jóval finomabb megoldás is a kellemetlenkedők távoltartására, és erre a módszerre talán még az Európai Unió bürokratái se akadnának ki. Minden nyilvános rendezvényre regisztrálni kéne ugyanis, és csak az kapna engedélyt a részvételre, aki a frissített Kubatov-lista alapján megbízható kormányszimpatizáns minősítéssel rendelkezne. Kubatov Gábor a kopaszokkal ellenőriztetné le, hogy csak engedéllyel rendelkezők léphessenek be a rendezvényekre. Így aztán nem lenne füttykoncert, meg idegesítő transzparensek, idióta rigmusok, hanem néma áhítat a beszédek alatt, utána önfeledt taps, majd éjjenezés a fideszes politikus beszéde után. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az apacsok gyanakodni kezdenek, hogy nem közülük való vagy, tapsolj mindenkinél jobban, amikor a törzsfőnök beszél, és nem lesz semmi baj.”

Hét tipp arra, hogyan cselezzék ki a sajtót a fideszes politikusok Tovább
Vér és takony rángatása után könnyeket hullajtott Bayer Zsolt

Vér és takony rángatása után könnyeket hullajtott Bayer Zsolt

A látszat olykor csal, még Orbán Viktor esetében is. Néha úgy tűnik, hogy egy rinocérosz bőrének érzéketlenségével tud viszonyulni az őt ért kritikai megjegyzésekhez, de bebizonyosodott, egy bizonyos mennyiségű tüntető és azok transzparensei még az ő gránitszilárdságú lelkét is megengetik. A nagy tüntetések időszakában egy fél mondattal utalt is arra, hogy nem tud szó nélkül elmenni a lázongók jelszavai mellett, ám most Orbán élő lelkiismerete, Bayer Zsolt tette szóvá, hogy nagyon rosszul esik a kormányoldal képviselői számára a nyílt és kíméletlen kritika. Amikor a vér és takony visszanyal...

index_92.jpg

Fotó: index.hu

Ha más értelme nem is volt a nagy médiafelhajtás mellett zajló „békülős kávézásnak” Bayer Zsolt és az ellenzék különböző képviselői között, azt végre megtudtuk, hogy háborog a lelke minden igaz Fideszesnek, mióta szembesültek a kritikus tömeg haragjával. Olyanok uszítanak ellenük, akiket soha nyilvánosan nem hurcoltak meg – hánytorgatta fel sérelmeit a Fidesz ökleként elhíresült publicista. Mintha most szembesült volna azzal, hogy az uszítás egy olyan fegyver, melynek két vége van. Amíg ő rongyolt bele a civilek és ellenzékiek lelkébe, minden rendben volt, amikor transzparenseken kérték ki ezt maguknak a tüntetők, akkor már bibis lett a lelke a kérlelhetetlenségéről elhíresült véleményvezérnek.

Tényleg jó, hogy kiönthette lelkét a Pesti Srácok újságírónője is, aki őszinteségével a megtestesült kettős mércévé vált a kávézás során. Jurák Kata hisztizett egy sort azon, hogy a tüntetők nem igazán kímélték a kormánypárti sajtót, ám esze ágában se volt kiállnia azért a kolléganőért, akinek telefonját elvette egy fideszes szervező egy nyilvános konzultációs fórumon, sőt abból adatokat törölt ki. Az az ember érzése, maguk a kormánypárti újságírók is elhiszik, hogy amit szabad nekik, azt másoknak nem lehet. A közbeszéd eldurvulása, a politikai ellentétek eszkalálódása, a sajtó nyelvezetének szélsőségessé válása olyan mély nyomokat hagynak a magyar társadalomban, melyek nem múlnak el következmények nélkül. Ami az utcán zajlott a CEU-ügy kirobbanása óta, az elsősorban a kormány nyílt hadüzenetének volt köszönhető, és ha az ellenreakciók fájnak nekik, azt csak maguknak köszönhetik.

Nem baj, ha kormányoldalon néhányan rájönnek arra, hogy nem tehetnek meg bármit, és ha agresszív törvényekkel és hazug médiakampányokkal sokkolják a magyar társadalmat, akkor annak lesznek következményei rájuk nézve is. Sokan már elhitték a Fidesz hívei közül, hogy tényleg egy tábor, egy a zászló, és a Nemzeti Együttműködés Rendszere lényegében elfideszesítette az egész magyar társadalmat. Már csak néhány ellenálló gócot kell kifüstölni jól irányzott törvényekkel, így az illiberális állam és az unortodox gazdaságpolitika nászából megszületik az orbáni Magyarország. Ha más értelme nem is lett volna, már azért megérte felvonulni kormányt cikiző táblákkal, mert a kormány propagandistái, támogatói, haszonélvezői rájöttek, hogy még nincs itt a Kánaán, sőt Orbán politikájának támogatói egyre inkább az iskolázatlan, politikai kultúrájukban a pártállami időkben ragadt tömegek képviselői közül kerülnek ki.

Maga a Fidesz provokálta ki ezt, hiszen szélsőjobbos húrokat pengetnek, abszurd összeesküvés-elméletekkel bombázzák a választókat, illetve nyílt háborút folytatnak az Európai Unió, illetve a nyugati civilizáció ellen. Ma Magyarországon ez a politikai diskurzus nem olyan népszerű a jobboldali szavazók körében, ahogy ők azt gondolták, sőt annyira megrémiszt sokakat, hogy inkább a középre tartó Jobbikra teszik a voksukat. Bayer és Jurák nem érzékelik, hogy a magyar társadalom egy forrongó massza, amelyet tovább izzítani óriási felelőtlenség, hiszen ha túlcsordul ez a forró folyadék, ők is könnyen megégethetik magukat. Erre már Áder János is rájött, amikor köztársasági elnöki beiktató beszédében szinte könyörgött a fideszes haveroknak, hogy ne feszítsék tovább a húrt, mert könnyen elpattan, és az ő orrukat nyisszantja le.         

24_hu_57.jpg

Fotó: 24.hu

Bayer és a demokratikus ellenzék kávézásából végül olyan kibeszélőshow kerekedett, ami rávilágított a kormányoldal sértődékenységére és érzéketlenségére. Nem érezték szükségét annak, hogy megvitassák a társadalommal Németh Szilárd arroganciáját, amikor el akarta takarítani a civil szervezeteket, vagy Orbán Viktor cinikus kiszólását, amikor a leváltott washingtoni nagykövet kapcsán annyit mondott: „Nőügyekkel nem foglalkozom.” A kormányoldal felelőssége, ha durvul a kommunikáció, mert ha szeretik őket az emberek, ha nem, ők viszik a hivatalos politikát, ők jelenítik meg a kormány ideológiáját külföldön és belföldön egyaránt. Ha kocsmai szintre viszik le a közbeszédet, akkor számoljanak azzal, hogy lesznek olyanok, akik berúgják az ajtót, és hasonló stílusban visszaszólnak nekik. Ahogy egy dakota közmondás tartja: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.”  

 

Vér és takony rángatása után könnyeket hullajtott Bayer Zsolt Tovább
A Fidesz ott erős, ahol Magyarország gyenge

A Fidesz ott erős, ahol Magyarország gyenge

A folyamatos ellenségkeresés, a retrokormányzás, a közbeszéd lebutítása olyan mellékhatásokkal jár, melyek komolyan fenyegetik az ország jövőjét. A kormánypárt támogatói ma már jobbára ott koncentrálódnak, ahol még mindig a 70-es 80-as évek pártállami propagandája a leghatásosabb eszköz a választók bizalmának megszerzésére. Ahol megállt az idő, ott a Fidesz az úr, ám szerencsére vannak olyan társadalmi csoportok, melyek kiszakadtak már a múlt fogságából, és nem akarnak visszatérni a Kádár-kor reflexeihez. A 2018-as választás két Magyarország küzdelméről szól majd, és ha a múlt diadalmaskodik a jövő felett, akkor a lemaradásunk a fejlett világhoz képest már ledolgozhatatlan lesz.

vastagbor_atlatszo.gif

Fotó: vastagőr-átlátszó

A közelmúlt közéleti eseményei jól alátámasztják azt a vélekedést, mely szerint a Fidesz bázisa azokból a társadalmi csoportokból verbuválódik, melyeknek tökéletesen megfelel Orbán Viktor populista kormányzása, akik számára a Kádár-korszak is épp oly elviselhető volt, mint a mai rezsim országlása. Bözsi néni akár naponta is szavazna Orbán Viktorra, bár a közügyekből alig ért valamit, nyírségi falujában pedig mintha még mindig a tanácselnök gyakorolná a helyi hatalmat. Nem véletlen, hogy épp ide kopogtatott be Orbán Viktor, amikor propagandavideót akart forgatni a stábja.

Ugyanezt a tendenciát mutatja az a felmérés is, melyet az Index közölt a nemzeti konzultáció társadalmi fogadtatásáról. Többnyire az alacsony iskolázottsággal rendelkező, kis településeken élők hiszik el ugyanis erről az alig álcázott propagandafogásról, hogy valós problémákat vetnek fel, és kormány valóban kíváncsi az emberek véleményére. Az aki visszaküldte a kérdőívet, nem érzékeli, hogy a demokrácia megcsúfolása, az állampolgárok mély megvetése húzódik az „Állítsuk meg Brüsszelt!” címet viselő konzultációs csomag mögött. Pedig, aki még most sem kételkedik az Orbán-kormány valódi céljait illetően, annak szinte bármit be lehet adni, ami úgymond "föntről jön".

És itt egy harmadik bizonyság is, mely arról árulkodik, hogy a kormány tényleg azokat a tömegeket célozza meg, melyek egyrészt jóhiszeműek, másrészt viszont nem igazán érzékelik a politikai manipuláció eszközeinek durvaságát. Az a kormányzati ötlet ugyanis, hogy nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával segítsenek az egyre kínzóbbá váló munkaerőhiányon, azt sugallja, hogy a Kádár-korszak iránt keltett nosztalgiát is bevetné a kabinet a közelgő kampányban. Ez blöff tényleg retro a köbön, és egyrészt arról árulkodik, hogy semmi épkézláb ötlete nincs a kormánynak arra, hogyan kezeljen egy égető gazdasági problémát, másrészt ezzel palástolná a tényt, hogy nincs forrása a nyugdíjak érzékelhető emelésére.

A kormány mögül lassan teljesen eltűnik az az értelmiségi holdudvar, amely valaha karaktert és tartást adott a Fidesz politikájának. Nyíltan értelmiségellenes politikával nem is igen lehet megnyerni olyan társadalmi rétegek szimpátiáját, melyek az ország felemelkedését elsősorban az oktatás színvonalának és körülményeinek javításában látják. Orbán azonban azoknak a szavazatára cserélné az euro-atlanti orientáltságú konzervatív tábor támogatását, akik számára elfogadható a sorosozás, a migránsozás, az oroszbarátság, és a verbális erőszakot is előszeretettel alkalmazó kormányzás. Orbán úgy számol, hogy minden elvesztett mérsékelt jobbosnak számító szavazat helyett legalább hármat szerez azok táborából, akik számára a paternalista állam mindenható, a homofóbia pedig követendő példa. Nem a szavazó minősége, hanem a mennyisége a fontos tényező, ami persze nem meglepő egy olyan politikustól, aki szitokszóként használja a politikai korrektség fogalmát. 

atv_hu_1.jpg

      Fotó: atv.hu

Azok között toboroz magának szavazókat Orbán a hatalma átmentéséhez, akik legjobban illusztrálják, miért kellene Magyarországnak végre a modernitás útjára lépnie. Ott szavaznak legtöbben a Fideszre, ahol a párt kiskirályai zsarolják a közmunkásokat azzal, hogy ezt a kis pénzt is elveszíthetik, ha nem szavaznak rájuk, ezekben a falvakban a legalacsonyabb szintű az egészségügyi ellátás, az iskolai képzés, és ezekben a térségekben okozza a legnagyobb gondot, hogy az állam lényegében kivonult a szociális ellátórendszerből. Paradox módon épp ott támogatják a legtöbben az Orbán rezsimet, ahol elementáris erővel kellene a felszínre törnie az elégedetlenségnek. Magyarországot a leggyengébb pontjainál ragadja meg a Fidesz, és úgy tesz, mintha felemelné, pedig csak még mélyebbre akarja lenyomni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg messziről nézel egy lovast a prérin, nem tudod eldönteni, hogy jön-e vagy megy, de ha mégis közelít, akkor jobb, ha eliszkolsz, mert fogalmad sincs róla, hogy barát vagy ellenség.”    

A Fidesz ott erős, ahol Magyarország gyenge Tovább
Magányos Fidesz, avagy így jár egy párt, ha nincsenek szövetségesei

Magányos Fidesz, avagy így jár egy párt, ha nincsenek szövetségesei

A Fidesz szó szerint az életéért küzd majd a 2018-as választásokon. Ha nem tudnánk, hogy még mindig magasan vezet a közvélemény-kutatásokban a kormánypárt, azt hihetnénk, hogy a frusztrációjuk onnan táplálkozik, hogy hátrányban érzik magukat a politikai ellenlábasokkal szemben. A helyzet viszont az, hogy a Fidesz majdnem annyi szavazatra számíthat, mint 2014-ben, ám ha a hátralévő egy évben elveszítenek félmillió szavazót, az általuk kidolgozott aránytalan választási rendszernek köszönhetően súlyos vereséget szenvedhetnek. Ennek legfőbb oka az, hogy a párt elárvultan áll a magyar politika mezején, mint Csontváry magányos cédrusa.

mek_oszk_hu.jpg

Fotó: mek.oszk.hu

Orbán Viktor nehezen viselte, hogy első kormányzása idején kompromisszumokra kényszerítették akkori politikai szövetségesei. Kormányában ott voltak az MDF, a kisgazdák és az akkor még önálló identitással bíró kereszténydemokraták, és ez a sokszínűség nem igazán feküdt a miniszterelnöknek. Nyilván akkor fogalmazódott meg benne az elhatározás, hogy az a jó szövetséges, aki ugyanazt és ugyanúgy akarja, mint ő, így ha a partnerpártok vezetői nem simultak bele a rendszerébe, akkor szépen leszalámizta őket. Orbán politikai filozófiája nem viseli el a kompromisszumokat, nem gyakorol gesztusokat, ugyanakkor bőségesen megjutalmazza a dezertőröket, ha az ő táborát erősítik.

Valószínűleg a 2002-es bukás egyik okát is abban látta, hogy túl sok energiáját vette el a belső feszültségek kezelése, Torgyán kisgazdáinak ledarálása, az MDF lázadóinak ellehetetlenítése, a KDNP-sek beolvasztása. Számára az az igazi kormányzás, ha tömény masszaként áll össze mögötte a mameluk képviselők csoportja, akik lényegében bármit megszavaznak, amit eléjük tesznek, illetve a saját bizalmasaival tölti fel az összes közhivatalt, a minisztériumok élén pedig olyan megbízható káderek serénykednek, akik nem mondnak le a legnagyobb botrányok idején sem, legfeljebb, ha ő azt parancsolja nekik.

Ha nem sikerül legalább 2, 2,5 millió hívet szereznie (illetve megtartania) jövő tavaszra, akkor a Fidesz egymaga nem tarthatja meg a hatalmat.

A Fidesz valóban egy masszív politikai csoportként irányítja Magyarországot immár hét esztendeje, és kisebb megingásoktól eltekintve ez a szektaszerű képződmény uralja a közéletet majdnem két parlamenti ciklus óta. Igen ám, de ez a rendszer arra épül, hogy csak az a jó jobboldali, aki fideszes, aki bármilyen konzervatívnak mondott szavazóbázisra ácsingózik a Fidesz kárára, az számoljon azzal, hogy Orbán Viktor haragja lesújt rá. Ezt most a Jobbik esetében látjuk legdrasztikusabban, de ezért próbálják még csírájában elfojtani például a Gémesi György vezette Új Kezdet nevű pártot is.

Amíg a Fidesznek jó esélye van az egyszerű többség megszerzésére, sőt lehetősége nyílik akár kétharmadot is szerezni, addig ez a taktika rendkívül sikeresnek tűnik, ám tegyük fel, hogy a normál demokráciákra jellemző polarizáció eléri a magyar politikai életet is. Ha úgy alakulnak a választások 2018 tavaszán, hogy a Fidesznek csak koalícióban lesz esélye kormányt alakítani, akkor bizony nagy kihívással kell szembenéznie. Egy évvel ezelőtt még úgy nézett ki, hogy a Jobbik akár koalíciós partnerként is szóba jöhet, ám olyannyira elmérgesedett a viszony a két párt között elsősorban a Jobbik mögött sejtett Simicska Lajos és Orbán Viktor ellentéte miatt, hogy ez az opció most meglehetősen gyengének tűnik.

Ma minden ellenzéki párt a Fidesz ellenében határozza meg magát, így bárki is lesz esetleg a mérleg nyelve egy év múlva, nem csaphatja be a választóit azzal, hogy összeáll a jelenlegi kormánypárttal. A Fidesz „győzelem vagy halál” szemlélete akkor érthető meg legjobban, ha felvetjük azt az eshetőséget, hogy minden Parlamentbe jutó ellenzéki párt összefog a Fidesz ellen (még a Jobbik is), így megfelelő létszámú képviselőcsoport híján képtelen kormányt alakítani Orbán Viktor. Így egy esetleges választási győzelem esetén is szertefoszolhat a miniszterelnök álma, hogy a rendszerváltás után első miniszerelnökként egymás után három ciklust vigyen végig.

Pedig Orbán nem véletlenül akar a Várba költözni, és nem másnak újíttatja fel súlyos milliárdokból az új miniszterelnöki rezidenciát. Ő biztos abban, hogy nem más fog lenézni a budai hegyoldalról a Parlamentre jövő tavasszal. Ha nem sikerül legalább 2, 2,5 millió hívet szereznie (illetve megtartania) jövő tavaszra, akkor a Fidesz egymaga nem tarthatja meg a hatalmat. A díszpintyekként mutogatott kereszténydemokraták lényegében beolvadtak a Fideszbe, így ők csak statisztikailag számítanak szövetséges pártnak. Orbán keménykedése minden ellenzéki politikai erővel oda vezetett, hogy teljesen magányosan áll az egyik oldalon, és mindenki átrohant a másik oldalra, hogy onnan próbálja kimozdítani a hatalomból a kormánypártot.

kanadai_magyar_hirlap.jpg

Fotó: Kanadai Magyar Hírlap

A Fidesz konszolidálhatatlan politikai rendszere eleve lehetetlenné teszi, hogy akár a választási kampány finisében megnevezzenek egyetlen politikai erőt is, mellyel hajlandóak lennének együtt kormányozni. Korábban az LMP-ről gondolták sokan, hogy lehet akár a Fidesz szatelit-pártja, ám Schiffer András távozása óta ez az opció sem életszerű. Korábban felvetődött, hogy a szocialistákkal is összeállna végszükség esetén a Fidesz, de a mostani gyomrozást látva ez sem tűnik valós lehetőségnek. Bármerről közelítünk a kérdéshez, be kell látnunk, nem véletlen szólta el magát Orbán Viktor, miszerint be van kerítve, és el akarják veszejteni. Ez a belföldi front mellett a külpolitikára is értendő, így a miniszterelnök igyekszik úgy tenni, mintha támadna, pedig lényegében foggal-körömmel védekezik. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Harcolhatsz egyszerre az apacsok és a sápadtarcúak ellen, de mennyivel több katonád maradna, ha az apacsok és a sápadtarcúak egymással harcolnának, te pedig a dombról néznéd a csatát.”  

    

Magányos Fidesz, avagy így jár egy párt, ha nincsenek szövetségesei Tovább
Újult erővel zendített rá Orbán Viktor „az elmúlt nyolc évezésre”

Újult erővel zendített rá Orbán Viktor „az elmúlt nyolc évezésre”

Azt is mondhatnánk, hogy minden Bözsi nénivel kezdődött, pedig a vidéki nyugdíjas néni csak egy mellékszereplő a miniszterelnök „elmúlt nyolc évezős” sorozatának sokadik évadjában. Bár hivatalosan leállt a Fidesz a szocialisták két kormányzati ciklusának köpködésével, Orbán Viktor mégis csodafegyvert lát abban, hogy még minidig minden rosszat Gyurcsány és csapata nyakába varrjon. Valami azt súgja nekünk, a miniszterelnök is érzi, hogy ciki 10-12 évre visszamutogatni a történelemben, amikor ő már hetedik éve járja a pávatáncot, ám ő az ősi futballbölcsességet vallja magáénak: Győztes taktikán ne változtass.

24_hu_2.png

Fotó: 24.hu

Balog emberminiszter egy sajtótájékoztatón elszólta magát, miszerint már nem központi direktíva az „elmúlt nyolc évezés”, ám az élet (no és Orbán miniszterelnök) mindig felülírja a kommunikációs stratégák által kiagyalt elképzeléseket. Habony Árpád és csapata bizonyára úgy gondolta, hogy most nemzetközi színtérre emelték az ellenségkeresést, így a sorosozással és brüsszelezéssel helyettesíteni lehet a gyurcsányozást és bajnaizást, ám jött a Bözsi néni-gate, és elsöpört mindenféle kommunikációelméleti okoskodást.

Hogy mindenki képben legyen, idézzük fel mi történt Bözsi néni házában, ahol váratlanul (?) megjelent Orbán Viktor, mint egy kései Mátyás király. A miniszterelnök az '50-es éveket idéző párbeszédbe keveredett az idős hölggyel. Ebben a párbeszédben több dolog is elhangzott, ezek közül szép az is, ahogy Orbán egyes szám első személyben beszél arról, hogy akkor év végén emel-e nyugdíjat, vagy nem. (Tényleg Mátyás király, ám a rosszabbik fajtából). Bözsi néni 13. havi nyugdíjra vonatkozó mondatára, mely szerint azt Gyurcsány elvette, Orbán csak helyeslően hümmögött. Pedig azt a Bajnai-kormány idején szüntették meg. Arról sem nem szólt a fáma, hogy ki vezette be, és hogy Orbánnak hét éve lett volna azt visszaadni.

Bözsi néni nem ismerheti azoknak a közgazdászoknak a véleményét sem, akik szerint óriási hiba volt bevezetni a 2002-es szocialista-szabaddemokrata választási győzelem után, aminél csak az lett volna nagyobb tragédia, ha a Fidesz 2006-os választási ígéreteként bevezetik a 14. havi nyugdíjat is.

Már korábban is sejtettük, hogy minden idők legszínvonaltalanabb és legdurvább kampánya jön, ám a Rákosi-korszakot idéző propaganda tényleg mindennek az alja. Orbán tudja, hogy komoly restanciája van a nyugdíjasok és a fiatalok felé. Megalázóan alacsonyak a nyugdíjak ma Magyarországon, a fiataloknak pedig elegük van a retrokormányzásból, nem tudnak, és nem is akarnak olyan országban élni, ahol az üres ígéretek és diktatórikus kormányzás násztáncából olyan alakok születnek, mint Németh Szilárd, Mészáros Lőrinc vagy Rogán Antal. Orbán tudja, hogy dobni kell néhány csontot mindkét korosztálynak, ha nem akarja elbukni a következő parlamenti választást.

Jól megfigyelhető a parlamenti adok-kapokban is, hogy a kormányzat képviselői rendszeresen visszamutogatnak az időben (és legalább 8-10 évre), ha az ellenzék számon kéri rajtuk az „elmúlt hét évet”.  Az embernek olyan érzése támad a kormányzati padsorokban ülők mondókáját hallgatva, mintha számukra megállt volna az idő, így nem is érzik szükségét annak, hogy kutassanak az emlékezetükben. Bözsi néni nem történelem tanár és nem is politológus, hogy emlékeznie kéne arra, a Medgyessy-kormány vezette be, hogy aztán a 2008-as gazdasági válságot követően a Bajnai-kormány törölje azt el. Bözsi néni nem ismerheti azoknak a közgazdászoknak a véleményét sem, akik szerint óriási hiba volt bevezetni a 2002-es szocialista-szabaddemokrata választási győzelem után, aminél csak az lett volna nagyobb tragédia, ha a Fidesz 2006-os választási ígéreteként bevezetik a 14. havi nyugdíjat is.

nepszava_20.jpeg

Fotó: nepszava.hu

Orbán így könnyen ígér tejjel, mézzel folyó Kánaánt Bözsi néninek, hiszen nem koppintanak az orrára minden egyes csúsztatása alkalmával azok a választópolgárok, akiknek emlékezete valahogy nem akar kopni. Orbán taktikája továbbra is az, hogy akik utánunk jönnének, már bebizonyították, hogy gonoszabbak nálunk is. Egy dologra nem alkalmas ez a kommunikáció: azokat az ellenzéki pártokat nem képes lejáratni (sőt előnyös helyzetbe hozza), melyek még nem kormányoztak soha Magyarországon. A miniszterelnök Bözsi néninél tett látogatásával ugyanis tett egy nagy szívességet a Jobbiknak, az LMP-nek, sőt az Együttnek, Momentum Mozgalomnak és számos most alakuló pártnak is. Önmagát és az előtte kormányzó szocialistákat is lejáratva lökést adott azoknak a választóknak, akik valami teljesen újat szeretnének látni Magyarországon 2018 után. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha rágós bölényhúst forgatsz a szádban, alig várod, hogy leváltsák a törzs szakácsát, és a helyébe léphessél.”  

Újult erővel zendített rá Orbán Viktor „az elmúlt nyolc évezésre” Tovább
Öt jele annak, hogy a Fidesz brutális választási kampányt igyekszik ránk erőltetni

Öt jele annak, hogy a Fidesz brutális választási kampányt igyekszik ránk erőltetni

Ha valaki még hitt abban, hogy valaha is konszolidálható lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszere, az idén tavasszal kénytelen volt felhagyni ezzel az illúzióval. Jól látszik, hogy a Fidesz a félelemkeltő, megosztó, brutális kampányban hisz, így már a pávatánc sem rángathatja vissza a kormánypártot a higgadt politikai erőtérbe. Szerintük mindenki Soros György köpönyegéből bújt elő, akik megkérdőjelezik a Fidesz dominanciáját, és akik szóvá teszik a demokrácia elsorvasztását, illetve a korrupció burjánzását. Ne legyenek kétségeink, ha győz a Fidesz 2018-ban, mindenkit letarolnak, akire ráfogják, hogy külföldi érdekeket szolgálnak. Kivéve persze, ha orosz érdekek kiszolgálói.

index_91.jpg

Fotó: index.hu

1. A Fidesz kommunikációja kifejezetten provokatívvá vált az utóbbi hónapokban. Falusi kocsmák szintjére süllyedtek a politikai ellenfelek pocskondiázásában, a távgyógyászok magabiztosságával állítják a legképtelenebb vádakat mindenkiről, aki még ellent mer mondani nekik. Olyan összeesküvés-elméletet tettek meg kommunikációjuk hivatkozási pontjává (Soros György minden gonoszság eredője), melyet erősen illuminált vendégek szoktak egymással megvitatni a bélapátfalvi kocsmák homályában. Jól látszik, hogy a normális érvelések, a kiegyensúlyozott viták ideje már rég lejárt Orbán Viktor értékrendjében, statáriális eljárásban igyekszik kiiktatni mindenkit, aki másként gondolkodik a világról, mint ő.

2. Ugyanez a tendencia játszódik le nemzetközi színtéren. Az Orbán-kormány provokálja az Európai Unió különböző szerveit, például szinte követeli, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson ellene a menekültekkel való embertelen bánásmód miatt. A néppárti frakció arcába vágja a lex CEU-t, a kormánnyal kritikus civileket pedig legszívesebben kikötözve közszemlére tennék Brüsszel főterén, hogy így jár mindenki, aki nem a kormány híve Magyarországon. Úgy hecceli az unió politikusait, ahogy eddig csak itthon tette ezt a saját ellenzékével, így már egészen biztos, hogy a kampány a Brüsszel ellen folytatott szabadságharc jegyében telik majd el. Ez azért jelent fordulatot, mert eddig az volt a jellemző Orbán taktikájára, hogy itthon szapulta Brüsszelt, kint viszont megengedőbb volt, a Fidesz képviselői pedig megszavazták azokat a jogszabályokat az Európai Parlamentben, ami ellen itthon nemzeti konzultációt és plakátkampányt indítanak.

3. Ha eddig szekértáborok voltak a magyar politikai életben, akkor mostantól csak a Fidesz halálcsillaga létezik, és körülötte mindenki végzetes csapás ér, aki nem hajlandó behódolni neki. Olyan kiindulópont ez egy választási kampány előtt, amely azt sejteti, hogy a Fidesz a mindent vagy semmit elv alapján vág neki 2018-nak. A „Minden hatalmat a szovjeteknek” jelmondat persze nem meglepő Moszkva leghűségesebb uniós csatlósaként. Orbán tényleg másolja az orosz példát, ami szintén azt bizonyítja, hogy a keleti politikai kultúrában látja biztosítottnak hatalma bebetonozását. Máris megkezdte a választási szabályok átalakítását olyanná, amilyen számára a legkedvezőbb. Nincsenek már köbe vésett dolgok, bárkihez és bármihez hozzá lehet nyúlni, aki, és ami akadályozhatja a kormányt az újrázásban.

4. Ezzel szoros összefüggésben azt tapasztaljuk, hogy az agresszió és a butaság hivatalos szintre emelkedett. Egy Fidesz párttag (aki egyben köztisztviselő is) csavarja ki az újságírónő kezéből a telefont egy olyan nyilvános eseményen, ahol senki sem tilthatta volna meg, hogy a munkáját végezze. Vegzálják azokat a tüntetőket, akik ki mernek állni a nyilvánosság elé, megbüntetik azokat az ellenzéki képviselőket, akik tiltakoznak a kormány autokratikus módszerei ellen, kopaszokat rendelnek ki tiltakozók megfélemlítésére. Mindezt megfejik azzal, hogy a kormány díjbirkózóját, a már megjelenésében is agressziót sugárzó Németh Szilárdot tolják az előtérbe, hogy személyével jelezzék: nem számíthat semmi jóra az, aki épp most kezd kekeckedni a kormánnyal. A Fidesz a hívei számára azt igyekszik jelezni, hogy bármi megengedhető egy ilyen fontos kampányidőszakban azokkal szemben, akik a kormány leváltására törnek, ennek eredményeként egyre több az utcai atrocitás aláírásgyűjtő pultoknál, utcai demonstrációkon.

nepszava_hu_4.jpeg

Fotó: nepszava.hu

5. Ami szintén teljesen új elem a rendszerváltás után eltelt időszakban, hogy nyíltan megbélyegeznek mindenkit, aki nem akar önként bevonulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Eddig csak titokban kezelt Kubatov-lista volt, elszórtan munkahelyi atrocitások, ha kiderült valakiről, hogy nem éppen a trendi politikai vonalat kultiválja, ám rövidesen törvény is előírja, hogy azok a civil szervezetek, melyek külföldről kapnak támogatást, minden kiadványukon feltüntessék, hogy lényegében külföldi ügynökök. Rákosi pajtás szelleme kísért akkor is, amikor sajtóorgánumokat bélyegeznek Soros vagy Simicska ügynökének, ám ha Habony Árpád vagy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik egy-egy sajtótermék, már nem hangzik el a kenyéradó gazdik neve. Érezze magát mindenki fenyegetve, viselje a bélyeget, melyet a kormányzat ráütött, és így próbáljon meg visszaélésekről, korrupcióról faggatózni. Körülbelül így igyekszik nyerő pozícióba kerülni a kormány egy évvel a választások előtt. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy zöld anakonda tekeredik a testedre, nem a globális felmelegedés problémájával leszel elfoglalva.”    

Öt jele annak, hogy a Fidesz brutális választási kampányt igyekszik ránk erőltetni Tovább
Hat bizonyíték arra, hogy a Fidesz vezetői rettegnek Simicskától

Hat bizonyíték arra, hogy a Fidesz vezetői rettegnek Simicskától

A régi spanok tudnak egymásról legtöbbet, így egy harminc éves barátság után nem igazán érdemes összerúgni a port olyanokkal, akikkel a katonaságnál együtt tusoltunk, a koleszban egymás lábszagát szimatoltuk, vagy ugyanazoknak a csajoknak csaptuk a szelet. Orbán és Simicska mégis úgy döntött röviddel a Fidesz 2014-es győzelme után, hogy a múlt most már nem tarthatja össze őket. Nagyot kockáztattak mindketten azzal, hogy hagyták a dolgokat egészen a G-napig eldurvulni, ám most úgy néz ki, hogy a kegyvesztett oligarcha jöhet ki jobban a politikai és gazdasági „cicaharcból”. Lássuk az érveket amellett, hogy Simicska Lajos többet tud ártani Orbán Viktornak, mint fordítva:

24_hu_56.jpg

Fotó: 24.hu

1. Simicska Lajos személye legalább annyira megosztó a magyar társadalom számára, mint a miniszterelnöké, ám a Fidesz belső köreiben eltöltött éveit most az ellenzéket támogató választók viszonylag könnyen megbocsátották, mivel sokan benne látják az Orbán-kabinet megbuktatásának kulcsfiguráját. Így azok a kormányzati vezetők, akik naponta „simicskáznak” egyrészt magáról a Fideszről mondanak lesújtó véleményt, hiszen amivel vádolják, azt a párttal tette hosszú évekig, másrészt a milliárdos vállalkozó ellen már nem lehet olyan könnyen hergelni a választókat, mint mondjuk két éve. Simicska konszolidálta magát a mostani politikai erőtérben, talpon maradt, sőt a Jobbik „háttérhatalmaként” komoly közéleti befolyásra is szert tett. És ezt jól érzékelik a Fidesz vezetői is…

2. Orbán Viktor és csipetcsapata arra számított, hogy ha a G-nap után elzárja a csapokat a Simicska-birodalom elől, akkor a 2018-as választásokra teljesen ellehetetleníti. Nos, ez nem csak hiú ábránd maradt, de a nagyvállalkozó bizonyos értelemben még combosodott is. Egyedül neki van befolyásos országos napilapja, hetilapja, tévéje és rádiója egyedül a sajtópiacon, ráadásul ezek szakmailag jó színvonalra emelkedtek, mióta lerázták magukról a Fidesz politikai felügyeletét. Ma már nem csupán az ATV-vel és az RTL Klubbal kell hadakoznia az állami médiának, valamint a Mészáros Lőrinc által összevásárolt sajtóbirodalomnak, hanem a Lánchíd Rádióval, Hír TV-vel, Heti Válasszal és a Magyar Nemzettel. Most, hogy az Index is a vállalkozó érdekeltségi körébe került, egy igen stabil ellensúly képződött a kormány által pénzelt lakájmédiával szemben. Jól látszik, hogy Simicska pénze kitart, így keményen odasózhat a kampányban egykori szobatársának.

3. Ez azért roppant idegesítő a Fidesz felől nézve, mert Simicskának lesz médiafelülete azoknak az ügyeknek a kiteregetésére, melyek megroppanthatják a kormánypártot a kampányban. Már az utóbbi negyedévben is közel félmillió szavazót veszített a Fidesz, mi lesz, ha azok a cikis ügyek is terítékre kerülnek, melyekre egyelőre csak célozgat Simicska. Kétségtelen, a kegyvesztett oligarchánál kevesen tudhatnak többet a Fidesz régi motorosain kívül, így nem véletlen, hogy médiáin keresztül azokra a pontokra irányít össztüzet, ahol a legsebezhetőbb a kormány. Hogy csak egy példát említsünk, a Magyar Nemzet kezdte firtatni a letelepedési kötvények körüli korrupciógyanús összefüggéseket, majd a Jobbik is keményen beleállt a témába. Pedig egyelőre csak a jéghegy csúcsát látjuk

Nem lenne csoda, ha egyes fideszesek már visszasírnák Simicskát, és azt kívánnák, hogy bárcsak soha nem épült volna meg a felcsúti kisvasút.

4. Jól érzékelhető a kormánypárton belüli ideges hangulat minden egyes megszólalásukban is. Ma már szinte minden válaszát úgy kezdi Halász János, az emberminisztérium parlamenti államtitkára vagy Kósa Lajos frakcióvezető, hogy emlékezteti közönségét arra, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó média képviselője számára válaszol. Ez tekinthető főpróbának a civil törvény elfogadása utáni időszakra, amikor minden szervezetnek, amely 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapott, azzal kell kezdenie a mondókáját, hogy külföldről pénzelt civil szervezetként mondja, amit mond. Rossz hír a Fidesz számára, hogy ez egyrészt lejárt lemez, másrészt kontraproduktív. hiszen az általuk kitömött médiáknak és civileknek soha nem kell a gazdájuk nevét kimondani minden egyes megnyilvánulásukkor.

5. A médiánál is jobban aggasztja a Fidesz vezérkarát az a plakátkampány, melyet Simicska hirdetési felületein indított a Jobbik. A kormány korrupcióját a maga pőreségében ábrázoló „lopós plakátok” meg is hozták a néppártosodó Jobbik számára a népszerűséget, hiszen a legújabb közvélemény-kutatások szerint egyre több kiábrándult fideszes kúszik át hozzájuk. Gyorsan össze is ütött a kormánytöbbség egy törvénytervezetet, amelyet kifejezetten a Simicska-Jobbik páros ellen fogalmaztak meg az illetékes minisztériumban. Ez a kétségbeesett lépés is mutatja, hogy lépéshátrányba került a Fidesz, mindig csak reagál a felmerülő vádakra, és már nem képesek lepattintani olyan cinikusan a korrupciós vádakat magukról, mint korábban.   

hvg_10.jpg

Fotó: hvg.hu   

6. És akkor vegyük azt a „minőségi cserét” ami abban nyilvánult meg, hogy a G-nap után Mészáros Lőrinc lépett Simicska helyébe. A felcsúti polgármester szorgalmas méhecskeként gyűjtögeti a pénzt, mióta ő lett Orbán Viktor kedvenc oligarchája, így ha nem vigyáz, jövőre már a leggazdagabb magyar címére is pályázhat. Simicska gazdagodása is szembetűnő, sőt irritáló volt, ám a háttérben maradt, nem hivalkodott a gazdagságával. Mészáros azonban nem tudja visszafogni magát, elhitte, hogy tényleg a tehetségének és kitartásának köszönhetően gazdagodik szuperszonikus sebességgel, ráadásul, ha mikrofont lát, nem tud parancsolni a hiúságának, és nyilatkozik. Nos, ezt nehéz kezelni a Fideszen belül, hiszen Mészáros nem csak Orbán Viktor barátja, hanem annál sokkal több, ugyanakkor mindenki tudja, hogy Lőrinc barát rengeteget árt a kormány népszerűségének. Nem lenne csoda, ha egyes fideszesek már visszasírnák Simicskát, és azt kívánnák, hogy bárcsak soha nem épült volna meg a felcsúti kisvasút. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.”

Hat bizonyíték arra, hogy a Fidesz vezetői rettegnek Simicskától Tovább
Bemutatjuk az utóbbi 27 év 12 legszellemesebb kampányagát

Bemutatjuk az utóbbi 27 év 12 legszellemesebb kampányagát

Ha azt hinnénk, hogy a rendszerváltás utáni magyar politikai életnek nem voltak kiemelkedő teljesítményei, akkor cáfolnunk kell minden ilyen jellegű híresztelést. Szerencsére a Szegedi Kattintós archívuma megőrzött olyan kortörténeti dokumentumokat, melyekből egyértelműen kiderül, a józan észt és a humort csak az utóbbi néhány évben próbálják száműzni a közbeszédből.  Nosztalgiázzunk egy kicsit, és szavazzuk meg, melyik választási szóróanyag volt a legszellemesebb az utóbbi bő negyedszázadban Magyarországon!

fidesz1990.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

1. Még az 1990-es választás időszakából való ez a söralátét. A mai Fideszt ismerve meglepően szellemes, praktikus, ugyanakkor fiatalos. A söralátét később olyan összefüggésben került ismét szóba a Fidesznél, hogy Orbán Viktor a 2010-es választások idején megígérte, hogy egy ekkora helyen is elfér majd az adóbevallásunk. Nos, azóta tudjuk, Mészáros Lőrinc adóbevallásának egy egész étteremlánc alátét-mennyisége se lenne elég, de kétségtelen, vannak szép számmal szegények, akiknek még ez a felület is sok, hogy bevallják, amit kerestek. 

mdf94.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

2. Az 1994-es választások nagy ötlete az amúgy brutális vereséget szenvedő MDF-tól. Virágmagot adtak ebben a zacskóban, melyet nem bontottunk ki, így nem szökkent szárba a csomagoláson látható virágcsokor. Az egykori kormánypárt azóta eltűnt a Fidesz éhes szájában, a virágmagoknak meg lejárt a szavatosságuk.

narancsbor2002.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

3. Az SZDSZ 2002-ben igen szellemes kampánnyal rukkolt elő, hogy leváltsa az első Orbán-kormányt. Ennek egyik ékes példáját látjuk ebben a feszes női combban, amint arra csábít, hogy váltsuk le a Fideszt, amely nem tudott maradandót alkotni 1998 és 2002 között.

szdsz2002.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

4.Egy másik SZDSZ-es képeslap ebből az időszakból. A "haverok, buli, junta" jelige ma is nagyon aktuális, ám a végén mégis a liberálisok pártja tűnt el a történelem süllyesztőjében, a Fidesz pedig él és virul, sőt, újabb kormányzati ciklusra készül 2018-tól. Kérdés, hogy milyen koktélt kevernek nekünk a következő egy évben?

mrbean2002.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

5.2002-ben a Fidesz sem tétlenkedett, hiszen még Mr. Bean is beszállt a kampányukba. Ilyen megdöbbentő hasonlóságot a miniszterelnök és a humorista között csakis Habony Árpád tudott kiaknázni, pedig akkor még csak koronaőrként kereste a kenyerét. Nos, az ötlet nem jött be, se Mr. Bean, sem Orbán Viktor nem folytatta egyelőre. Azért arra még felhívnánk a figyelmet, hogy "A tett az első, a szó második" szlogennel nyomult a Fidesz, ami ma különösen aktuális

miepeuvalasztas2004.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

6.Ez már 2004, az első uniós választás időszaka. Akkor még csak a MIÉP ütötte az EU lovát, ma már a kormánypárt is. A Fidesz nagy utat járt be addig, amíg Brüsszel ostorozásában beérte a szélsőjobboldali pártot.


szdsz2004nepszavazas.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

7.Igen, ez a plakát már napjainkat idézi. hiszen 2008-ban az úgynevezett szociális népszavazáson a Fidesz szinte a Munkáspárt programját másolva állt ki a piacgazdaság ellen. Az SZDSZ Újgeneráció plakátja jól érzékelteti a következő 8 esztendő folyamatait. A Fidesz hatalomra jutása után nagy lendülettel kezdte államosítani a különböző szektorokat, ugyanakkor sutyiban bevezette a tandíjat, ugyanakkor forrásokat vont ki az egészségügyből és oktatásból. 


ketfarku2006.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

8.És elérkeztünk 2010-hez, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt első nagy plakátkampányához. A KutyoStat felmérések szerint az MKKP nagyon hasított, úgyhogy minden felmérés szerint ők lettek a kormánypártok legfőbb kihívói.

ketfarku20061.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

9. És akkor egy újabb MKKP-plakát ugyanebből a sorozatból. A pénzosztásnál talán csak a Fidesz tudott általánosabb ígéretet tenni 2014-ben, amikor a programjuk annyi volt: Folytatjuk. És bejött nekik!

a_hazanem_eledo2014.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

10. Szintén megdöbbentő kordokumentum a 2014-es választásról. A Haza Nem Eladó Mozgalom egyszerre üzen Szent István híveinek, a környezetvédőknek, és mindenkinek, aki önkéntes plakátragasztó szeretne lenni náluk. Nem jött be, a mai napig létező politikai tömörülés elsősorban a devizahitelesek tüntetéseinek szervezésében tűnik ki. Ám ismerjük el, azt jól csinálják. 

munkaspart2014.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

11. És akkor itt egy másik örök vesztes, Thürmer Gyula, aki magával Kádár Jánossal kampányolt 2014-ben, ám a nagy időutazás nem jött be. A Munkáspárt egyébként is úgy viselkedik, mintha a Fidesz baloldali tagozata lenne, mert általában mindennel egyetértenek, amit az Orbán-kormány csinál.

ketfarkukvota.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

12. És végül a tavalyi kvótanépszavazás egy kutyapárti plakátja hívja fel a figyelmet arra, hogy olykor a  kétfarkú kutya is a saját farkába harap. Ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: " Ha a varázsló mindig ugyanazt a trükköt dobja be, a törzs elhülyül, a törzsfőnök megvénül, a varázsló semmilyen új trükköt nem tanul." Persze, ha valakinek ez is elég, akkor legalább azt hiheti, hogy megállt az idő. Pedig nem!

Bemutatjuk az utóbbi 27 év 12 legszellemesebb kampányagát Tovább