Szegedi Kattintós

Így használja Szijjártó Pétert az orosz diplomácia saját céljai elérésben

Így használja Szijjártó Pétert az orosz diplomácia saját céljai elérésben

Szijjártó Péter amellett, hogy néhány hónap alatt körbefutja a Földet, olyan kijelentésekkel borzolja a kedélyeket, melyeket nehezen tudnának megemészteni Magyarország szövetségesei, ha már nem mondtak volna Orbán Viktor kormányáról régen. Az öltönyt tréningruhával cserélgető magyar külügyér szinte kéjes örömöt érez akkor, amikor orosz barátai vállát veregetheti, illetve olyan diktátorok markába csaphat, akik kimondva vagy kimondatlanul azt a békés, kölcsönös kompromisszumok alapján működő világot készülnek lerombolni, amelynek előnyeit mi magyarok is élvezhettük ezidáig.

szijjarto_1.jpg

Fotó: facebook

A világpolitika viszonylagos stabilitásának úgy tűnik vége, és ebben döntő szerepe van az orosz vezetésnek, főként Vlagyimir Putyinnak. Nem az Ukrajna ellen zajló agresszióval kezdődött mindez, hiszen lassan 10 éve, hogy Oroszország megszállta a Krím félszigetet, és hathatós támogatásával a szakadárok kiharaptak egy nagy falatot Kelet-Ukrajnából. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Wagner-csoport zsoldosai évek óta támogatnak olyan szélsőséges fegyveres csoportokat Afrikában, melyek nyugatbarát kormányokat igyekeznek megdönteni a kontinensen.

Oroszország már nagyon régen proxy háborút folytat az Egyesült Államok és európai szövetségesei ellen, és céljai elérése érdekében lényegében bármilyen segítséget elfogad olyan brutális diktatúrákat működtető országoktól, mint Irán, Szíria vagy Észak-Korea. Ennek a furcsa szövetségi képződménynek lehetett érdeke destabilizálni a Közel-Keletet, így a Hamasz egy héttel ezelőtt Izrael ellen indított háborúja mögött is felsejlik Irán és Oroszország szerepe.

Még sokáig lehetne sorolni azokat az eseményeket és tényeket, melyek rávilágítanak arra a törekvésre, hogy Oroszország a Nyugat rovására teret nyerjen a világ több régiójában, ezért nem csoda, hogy az Európai Unió és az USA határozottan kiáll Ukrajna, Izrael és mindazon államok mellett, melyek elszenvedik e terjeszkedés közvetlen vagy közvetett hatásait. Van persze egy uniós ország, amely ezek ellenére is határozottan vállalja barátságát Vlagyimir Putyin rendszerével, sőt tettekkel is bizonyítja lojalitását az orosz elnök iránt.

Ezzel ugyanis a hűvös racionalitás alapján meg lehetett volna magyarázni kitartásunkat az oroszok mellett a háborús atrocitások ellenére, ám ez már egy globális konfliktus, amelynek tétje sokkal nagyobb, minthogy ki tud némi előnyt kicsikarni a háborús konfliktusból.

Ez természetesen Magyarország, amelynek vezetése még akkor sem mond semmi rosszat az orosz vezetésről, amikor az ottani hivatalos történelemkönyv tanulsága szerint 1956-ban fasiszták lázadtak fel az akkori államhatalommal szemben Budapesten. Szijjártó Péter külügyminiszter - és egyben vezető külkereskedő – a nagymestere annak a maszatolásnak, amit a kínos szituációkban a magyar diplomáciának produkálnia kell. Ő híres arról, hogy rendkívüli módon fel tud háborodni azon, ha a magyar kormány ténykedéséről valaki valami rosszat mondott, de az oroszok nyugodtan lefasisztázhatják a magyar forradalmárokat, ő akkor sem fog tiltakozni Moszkvánál.

Sőt, most éppen több napos látogatást tett az orosz fővárosban, és ez alatt szinte minden fontos kérdésben a hivatalos uniós állásponttal szemben foglalt állást. Támogatja például az orosz sportolók indulását a párizsi olimpiai játékokon, továbbra is prioritásnak tartja az energiahordozók területén kialakult együttműködést a két ország között, ugyanakkor Moszkvában is felmondta a magyar kormány propagandaszövegét a szankciók értelmetlenségéről. Az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva még panaszkodott is az uniós politikusokra, akikkel szerinte nem lehet érdemben tárgyalni erről a kérdésről.

Szijjártó csak azt nem veszi észre, hogy Putyin hasznos idiótaként mutogatja a világnak a magyar külügyminisztert. Az orosz elnök legfőbb problémája ugyanis, hogy teljesen elszigetelődött a nemzetközi diplomáciában, és ha akad egy uniós politikus, aki hajlandó naponta többször felmondani az orosz narratívát, azt úgy fogják mutogatni Moszkvában, mint egy bazári majmot. Persze a száguldó Szijjártó jelenség nem magától működik. Orbán Viktor megbízható bábjaként ugyanis a magyar kormány irányvonalát képviseli minden országban, ahol a tárgyalások mellett le is fut néhány kilométert.

A legfontosabb kérdés viszont az, mi haszna Magyarországnak abból, hogy legfőbb diplomatája lényegében az orosz érdekek képviselőjeként járja a világot? Maga Szijjártó is elismerte ugyanis Moszkvában, hogy ma már nem működik az a modell, hogy az olcsó keleti energiahordozók beszerzésének köszönhetően Magyarország gazdasági előnyökre tesz szert versenytársaival szemben, hiszen Oroszország piaci áron szállít földgázt és kőolajat hozzánk is. Ezzel ugyanis a hűvös racionalitás alapján meg lehetett volna magyarázni kitartásunkat az oroszok mellett a háborús atrocitások ellenére, ám ez már egy globális konfliktus, amelynek tétje sokkal nagyobb, minthogy ki tud némi előnyt kicsikarni a háborús konfliktusból.

borsod23.jpg

Fotó: borsod24

Ha a magyar kormány nem veszi észre, hogy ez a kettős játék már nem tartható fenn a háború nemzetközi eszkalálódása után, akkor súlyos árat kell majd fizetnie az országnak ezért a tévedésért. Putyin ugyanis nem csak a birodalma határait kívánja kelet felé kitolni, hanem olyan értékrendet akar ráerőltetni azokra az országokra, melyek valaha a szovjet érdekszférába tartoztak, melyekre sok millió magyar, lengyel, szlovák, román, moldáv, bolgár, cseh, észt, lett és litván emlékszik még. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha a szellemeket engeded visszatérni a valóságba, akkor előbb-utóbb magad is szellemé válsz.”

Így használja Szijjártó Pétert az orosz diplomácia saját céljai elérésben Tovább
Ez a svédcsavar Orbán Viktort is megtréfálhatja

Ez a svédcsavar Orbán Viktort is megtréfálhatja

A magyar kormány azt a látszatot kelti, hogy addig akadályozhatja Svédország csatlakozását a NATO-hoz, amíg csak akarja. Ez nem igaz, hiszen a skandináv ország csuklóztatása komoly károkat okoz Magyarországnak is, hiszen növeli a politikai és gazdasági elszigetelődésünket. Aki azt gondolja, hogy a ratifikálás bojkottálása Svédországnak szól, az téved, a derék északiakon keresztül ugyanis üzenni kíván a magyar politika mindazoknak, akik komolyan veszik a demokratikus értékeket, no meg a politikai korrektséget.

nepszava_44.jpg

Fotó: nepszava.hu

Svédország védelmi doktrínája eddig leginkább Svájcéhoz hasonlított. A régóta semleges ország a hidegháborús időkben alakította ki katonai stratégiáját, amikor társadalmi berendezkedését tekintve Nyugathoz kötődött, de katonailag nem akart elköteleződni egyetlen nagy szövetségi rendszer mellett sem. Ezért – Svájchoz hasonlóan – igen erős hadiipart épített ki, a hadserege pedig jóval erősebb, mint a NATO tagországok többségéé, többek között Magyarországé.

Valahonnan innen eredeztethetjük azt a frusztrációt, ami táplálja a magyar vétót. Orbán Viktor már korábban is kiélvezte ugyanis azokat a kínálkozó szituációkat, amikor betarthattunk a nálunk erősebb gazdasággal vagy politikai súllyal rendelkező országoknak. Az EU-n belül ez a zsarolási potenciál megkopni látszik, ám a NATO-ban még komoly fejtörést okoz az Egyesült Államoknak, más nyugati államoknak, és persze Svédországnak.

Erdogan szintén zsarolási potenciálnak tekinti a ratifikációt, hiszen többek között modern repülőket szeretne vásárolni az Egyesült Államoktól, így alaposan megkéri az árát Svédország támogatásának.

A magyar kormány időről időre persze előáll olyan falrengető hülyeségekkel, melyek megmagyarázni hivatottak, miért akadályozza a svédek integrálását a világ legerősebb katonai szövetségébe. Ezek lényegében mind arra utalnak, hogy a svéd kormány és parlamenti ellenzéke sokszor csúnyákat mondanak a magyar politikai vezetésre, ezért elvárható lenne, hogy bocsánatot kérjenek, illetve vonják vissza az állításaikat. Ha arra gondolunk, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter naponta hány ország politikusaiba száll bele páros lábbal, akkor könnyű belátnunk, hogy ez egy igencsak irreális elvárás.

Érdemes ezért inkább valódi okokkal foglalkoznunk. Elsőként az orosz érdekek kiszolgálását kell említenünk, amit évek óta nyomon követhetünk a magyar politika irányvonalán. A svéd NATO-csatlakozást ugyanis az az orosz agresszió váltotta ki, amit Ukrajnában tapasztalt meg a világ. Egyértelművé vált ugyanis, hogy Putyin nem csupán néhány déli és keleti megyét kíván kihasítani a szomszédjából, de részben vagy akár egészben vissza kívánja állítani a Szovjetunió területi és politikai nagyságát.

Ez egy kifejezetten közvetlen fenyegetés, mely elsősorban Moldovát, Kazahsztánt és a balti államokat érinti közvetlenül. A finnek sem érzik igazán biztonságban magukat, hiszen korábban orosz fennhatóság alatt éltek, ráadásul hosszú közös határszakaszuk van Oroszországgal. Az ő NATO-tagságuk tehát védelmi szempontból rendkívül fontos, hiszen így már a katonai szövetség védi őket. Svédországnak nincs közös határszakasza Oroszországgal, ám úgy érzik, hogy Putyin globális fenyegetést jelent a nyugati világ országaira nézve, ezért fel kell adniuk a semlegességüket a nagyobb biztonság érdekében.

Orbán ellenállása tehát egyértelműen Putyin érdekeit szolgálja, hiszen egy erős hadsereggel és fejlett hadiiparral rendelkező országot tart távol az oroszok által fő ellenségnek tekintett Észak-atlanti Szövetségtől. Nem mellékes szempont az sem, hogy ezzel a magyar kormányfő kedvez másik szövetségesének a török elnöknek is. Erdogan szintén zsarolási potenciálnak tekinti a ratifikációt, hiszen többek között modern repülőket szeretne vásárolni az Egyesült Államoktól, így alaposan megkéri az árát Svédország támogatásának.

magyar_hang_6.jpg

Fotó: Magyar Hang

Orbán Viktornak azonban van egy olyan szempontja is, amit az elemzések nem igazán szoktak hangsúlyozni. A svéd demokrácia ugyanis megtestesíti mindazt, ami ellen a magyar kormány küzd. Egy szociálisan érzékeny, nyílt, sőt befogadó demokrácia épült itt ki az utóbbi évtizedekben a skandináv országban, és ez a politikai felfogás független attól, hogy éppen melyik párt nyeri a választásokat. Orbán tehát a svédek csicskáztatásával üzen minden nyugati liberális demokráciának, hogy jobb lesz, ha tartanak tőle, mert őt nem lehet teljesen elszigetelni Európában. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Ha hívatlanul érkezel meg a szomszédod sátrába, csinálj úgy, mintha eltévesztetted volna a bejáratot, és hívasd meg magad ebédre.”

Ez a svédcsavar Orbán Viktort is megtréfálhatja Tovább
Orbán Viktor négy pontja mindent elmond a kormány szemfényvesztő kommunikációjáról

Orbán Viktor négy pontja mindent elmond a kormány szemfényvesztő kommunikációjáról

Egyre jobban vicsorognak mindenre az Orbán-kormány tagjai, ami nyugati, és továbbra is rendkívül barátságosak a keleti diktatúrákkal. Ma már azok a szövetségi rendszerek, melyeknek tagjai vagyunk sokkal inkább célpontjai a magyar kormány kommunikációjának, mint bármely ország, amely az Európai Unió vagy a NATO nyílt ellensége. Meddig lehet ezt az abszurd állapotot fenntartani? Meddig tűrik meg Magyarországot olyan partneri kapcsolatokban, melyekben a bizalom és a szolidaritás a legfőbb érték? A következő hónapokban választ fogunk kapni ezekre a kérdésekre, hiszen egy ilyen kiélezett nemzetközi helyzetben nem lehet hosszasan ilyen bújócskát játszani.

nepszava_43.jpg

Fotó: nepszava.hu

Szijjártó Péter leginkább egy savköpő menyétre hasonlít mostanában. Mindenkire megorrolt, aki közvetve vagy közvetlenül bírálja Magyarország külpolitikai irányvonalát. Stílusa finoman szólva sem diplomatikus, ami egy külgazdasági és külügyminiszter esetében azért nem lenne túl nagy elvárás, hiszen a diplomáciában nem a sav köpködésének intenzitása a mérvadó. Szijjártó kioktató stílusa persze csak halvány árnyéka a miniszterelnök észosztásainak, melyek szinte napai rendszerességgel jelennek meg a kormánypárti médiában és a közösségi felületeken.

A Fidesz kommunikációja olyannyira leegyszerűsítő, hogy azt Bözsi néni is megértse pörköltfőzés közben. Ha a háttérben szól a Kossuth Rádió, netán a közszolgálatinak csúfolt televíziójának híradójának foszlányai szűrődnek be a konyhába, akkor Bözsi néni az egyszerű népi bölcsességeket megszégyenítő igazságokkal szembesül. Kiderül például, hogy nem is Ukrajna háborúzik Oroszországgal, hanem az Egyesült Államok, és hogy az Európai Unió kerékkötője a békének, mivel fegyvereket és pénzt küldenek a honvédő háborút vívó Zelenszkijnek. Arról nem is beszélve, hogy az ellenzék a háború pártján áll, és persze vezetői egy követ fújnak az EU-val, ezért nem jönnek uniós támogatások Brüsszelből.

De mit is várhatnánk egy olyan párttól, melynek lelkes támogatói között megtaláljuk Gáspár Győzikét, Tóth Gabit és Kelemen Annát? A kormány satupad egyszerűségével magyarázza meg a bonyolult gazdasági folyamatok végeredményét, a komplex geopolitikai helyzetet, vagy a meglehetősen nehezen átlátható hadi helyzetet. Orbán Viktor odáig ment, hogy a minap négy pontban foglalta össze, mit kellene csinálnia Brüsszelnek, hogy végre mindenki boldog legyen, több gyerek szülessen erre a szép világra, és hogy a migránsokat távol, tartsák ettől a gyönyörű kontinenstől. Ha megismerjük ezt a faék egyszerűségű iránymutatást, bizony nem csodálkozunk, ha Bözsi néni kezéből kiesik a fakanál, olyan nagyot csap a homlokára: Hogy erre nem gondoltam!

A kormányfő ugyanakkor olyannyira elszigetelődött a valóságtól, hogy maga is hisz saját tévedhetetlenségében.

De vegyük sorra Orbán intelmeit! „Békét kell teremteni Európa határainál!” Könnyű azt mondani, de mit tenne a miniszterelnök, ha éppen Magyarországból készülne kiharapni egy darabot valamelyik szomszédja? „Nem a genderpropaganda és a migráció erőltetése a brüsszeli vezetés feladata, hanem az európai emberek képviselete!” Mondja egy olyan kormányfő, aki éppen vendégmunkások százezreit készül behívni az országba. „Meg kell védeni a közös határokat, és támogatni kell a családokat!” Brüsszel is ezt mondja, csak éppen nem hergel nemi és etnikai kisebbségek ellen. „A brüsszeli kettős mércét a lengyelekkel és a magyarokkal szemben meg kell szüntetni!” Nem kettős mérce van, csak a közös értékek és jogszabályok betartatása.

Orbán, Szijjártó, Rogán és a hozzá hasonló marketingpolitikusok olyannyira leegyszerűsítik a világ jelenségeit, hogy talán már ők is elhiszik például, hogy a béke megkötése pusztán szándék kérdése. A magyar kormány úgy tesz, mintha a világ legtöbb országában (főleg Nyugaton) rosszindulatú elmebajosok ragadták volna magukhoz a hatalmat, ezért nem látják meg azokat a világos és egyszerű megoldásokat, melyekre Orbán Viktor naponta felhívja a figyelmet. Közben hajbókolnak olyan diktátorok előtt, mint Erdogan, Hszi Csin-ping és Putyin, istenítik azt a Donald Trumpot és Benjamin Netanyahut, akik önimádatuk oltárán feláldoznák országuk demokráciájának legfőbb fundamentumait.

Orbán Viktor és kommunikációs csapata nem arra törekszik, hogy művelt, kreatív, és önálló gondolkodásra képes állampolgárok lakják Magyarországot, hanem arra, hogy olyan alázatos nép vegye körül, amely naponta várja tőle az iránymutatást, és akkor se legyen kritikus vele, amikor az intézkedési nyomán egyre nehezebb helyzetbe sodródik. A kormányfő ugyanakkor olyannyira elszigetelődött a valóságtól, hogy maga is hisz saját tévedhetetlenségében.

index_226.jpg

Fotó: index.hu

A magyar kormányfő az engedelmességet, a lojalitást, a birkaszellemet értékeli, ezért sem érdekli, hogy az oktatás minősége egyre romlik az országban. Ő úgy tervezi, hogy még legalább tíz évig mutatja az irányt minden magyar polgárnak, ha kéri, ha nem. Amíg többen lesznek azok, akik Orbánt szellemi vezetőnek tartják, mint azok, akik súlyos koloncként élik meg regnálását, addig joggal bízhat abban a miniszterelnök, hogy 2034-ig ő vezeti ezt az országot. Mert, hogy egy dakota bölcsesség tartja: „A törzsfőnök addig törzsfőnök, amíg a bölények csordája át nem robog rajta.”

Orbán Viktor négy pontja mindent elmond a kormány szemfényvesztő kommunikációjáról Tovább
Eltüntetett Orbán-idézetek: a szervilizmus tündöklése és bukása

Eltüntetett Orbán-idézetek: a szervilizmus tündöklése és bukása

Már nem csak araszolgatunk a személyi kultusz felé Magyarországon, hanem egyenesen rohanunk felé. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen olyan szélsebesen alakította autokráciává az országot a Fidesz, hogy a vezér szavainak felfestése egy közoktatási intézmény falaira nem a semmiből feltűnő jelenség. Egyelőre a kormánypárti közönség is csak ízlelgeti az érzést, hogy Orbán-idézetekkel szembesülhet bárhol, ahová elveti a sors e kis ország határain belül, ám ne legyenek illúzióink, a Fidesz hívei ezzel a problémával is meg fognak birkózni. Annak ellenére, hogy most még levakarták a miniszterelnök örökbecsű mondásait, ez az út valami nagyon sötét alagútba vezet.

444_24.jpeg

Fotó:44.hu

A csepeli Jedlik Ányos Gimnázium történelmet írt, igaz nem biztos, hogy épp így szeretett volna bevonulni a történelembe az oktatási intézmény. Egyelőre még nem tisztázott, pontosan ki kezdeményezte Orbán Viktor 7 törvényének kőbe vésését, de tény, hogy valakik elérkezettnek érezték az időt arra, hogy a gyerekek Orbán Viktor idézetek társaságában szívják magukba a tudást. Most még visszariadtak a hatalom emberei attól, hogy a falakon tartsák a kormányfő mondatait, de valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy egy ilyen próbálkozás után minden maradjon a régiben.

Olybá tűnik, ma már Deák Ferenc, Széchenyi István vagy Kossuth Lajos bölcseletei nem felelnek meg a modern kor kihívásainak a kormány korifeusai szerint, ezért fordultak az ötletgazdák a 21. század hivatalban lévő miniszterelnökének szellemi örökségéhez. Pedig ezek az idézetek nem túl eredetiek, sőt, mondhatni, közhelyesek. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy azok szervilizmusa, akik kitalálták az Orbán-idézetek közoktatásba való közvetlen beemelését egyáltalán nem érezték cikinek, hogy vezetőjüket ezzel egy szintre emelték Rákosi Mátyással.

Ha mindenki csak a munkahelyén vagy baráti társaságokban háborog azon, hogy a Fidesz ismét átlépett egy vörös vonalat, akkor ezt újra és újra meg fogják tenni. A miniszterelnöki szavak eltávolítása ezt a kérdést is elméletivé teszi. Egyelőre.

Több kérdést is felvet ez a jelenség. Egyrészt, hogy tudott-e Orbán Viktor arról, hogy szavai fogják díszíteni a csepeli gimnázium falait? Ha igen, akkor gratulálunk neki, hiszen áldását adta ahhoz, hogy felelevenítsék a magyar történelem egyik legsötétebb időszakának jelenségét, a személyi kultuszt. Ha nem tudott róla, akkor viszont vagy felelősségre kellene vonnia azokat, akik ilyen helyzetbe hozták, vagy legalább szóban kéne jeleznie: ez nem az ő tudtával történt meg.

A másik fontos kérdés, hogy mit tehetnek ilyenkor a diákok, a szülők és a pedagógusok? Tiltakozzanak az ellen, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök mondataival díszített épületben kell például a rendszerváltást elsajátítaniuk a gyerekeknek? Ha megtennék, komoly következményekre számíthatnak, így valószínűleg minden érintett kompromisszumot kötne a kialakult helyzettel, vagyis lényegében asszisztálnának a lopakodó személyi kultusz pajzsra emelésében. Miután egyelőre elnapolták a miniszterelnöki idézetek rendszerszintű felvésését a falakra, egyelőre ezekre a kérdésekre nem kapunk választ.

És azt se felejtsük el megkérdezni magunktól és polgártársainktól, hogy miért nem tört ki elemi tiltakozás az ellen, hogy a közpénzből felújított és működtetett budapesti oktatási intézményben politikai komisszárok döntenek arról, milyen idézetek kerüljenek ki az iskola falaira? Ha mindenki csak a munkahelyén vagy baráti társaságokban háborog azon, hogy a Fidesz ismét átlépett egy vörös vonalat, akkor ezt újra és újra meg fogják tenni. A miniszterelnöki szavak eltávolítása ezt a kérdést is elméletivé teszi. Egyelőre.

facebook_2.jpeg

Fotó:facebook.hu

Nem beszélve arról, hogy az amúgy is megalázott pedagógus társadalmat taposták meg ezzel az akcióval, hiszen jelezték a tanárok felé, a politika nem csak beszivárgott az iskolák falai közé, hanem már teljes mértékben uralja is azt. A csepeli Orbán-idézetek közül különös aktualitást adtak a harmadiknak, mely szerint: „Az igazság erő nélkül keveset ér!” Mi viszont jobban szeretjük azt a dakota közmondást, mely szerint: „Az erő igazság nélkül keveset ér!”

Eltüntetett Orbán-idézetek: a szervilizmus tündöklése és bukása Tovább
Saját maga köré épít szövetségi rendszert Orbán Viktor

Saját maga köré épít szövetségi rendszert Orbán Viktor

Jól jegyezzük meg a dátumot: 2023. augusztus 20-a. Nem azért, mert az budapesti atlétikai világbajnokságon megszületett az első magyar érem, és nem is azért, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése pontosnak bizonyult az ünnepi tűzijáték estéjére. Azért fontos ez a dátum, mert ezen a napon a Karmelita kolostorban Orbán Viktor vendégül látta legfontosabb szövetségeseit, és Magyarország nemzeti ünnepén megtette az első gyakorlati lépést az Európai Unió elhagyása felé. Reméljük, a folyamat nem éri el a végpontját, ám az biztos, hogy Orbán egy általa életre hívott és irányított szövetségi rendszer összekalapálását határozta el.

nepszava_42.jpg

Fotó: nepszava.hu

Orbán Viktor igyekezett mindent kihozni a hazai rendezésű atlétikai vb-ből, hiszen kihasználva a nemzetközi figyelmet, összetrombitálta legmegbízhatóbb szövetségeseit. Látványosan hajbókolt a Balkánról, Eurázsiából, illetve Közép-Ázsiából érkezett politikai vezetők előtt, ám azt teljesen egyértelművé tette, hogy ő a főnök ebben a társaságban. A magyar kormányfő arcáról egy pillanatra sem fogyott el az önelégült vigyor, hiszen végre hozzá hasonló mentalitású és felfogású autokraták társaságát élvezhette, ugyanakkor látszott rajta, hogy nem csupán protokoll eseménynek szánta a találkozót.

Orbán Viktor távlati terveiről már korábban is értekeztünk, ám most már teljesen egyértelművé vált, hogy a magyar kormányfő egy EU alternatívájának szánt politikai szövetség összeeszkábálásának első szakaszába lépett. Ha csak a névsort nézzük, egyértelmű, hogy a nyugati liberális demokráciákat finoman szólva is kritikusan szemlélő hibrid politikai rendszerek vezetői kaptak meghívást a Karmelita kolostorba, így értékrendjük mellett céljaik is hasonlóak. Olyan országokból érkeztek ugyanis a vezetők, melyek éppen mozgásban vannak a különböző szövetségi rendszerek között.

De lássuk a meghívott országokat! Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán egykor szovjet tagköztársaságok, melyek kezdenek eltávolodni az orosz érdekszférától, közelednek a szintén meghívott Törökországhoz, valamint Kínához. Ezek a Közép-Ázsiából érkező vezetők ráadásul jól ismerik Orbán Viktort a Türk Tanács korábbi találkozásairól, így régi barátként érkeztek a Karmelita kolostorba. Itt volt ugyanakkor az a katari emír is, aki szintén a muszlim világból érkezett, és a korábban említettekhez hasonlóan nem nevezhető a liberalizmus és az emberi jogok tiszteletben tartásának nagy bajnokának. Ez utóbbi vezető országa jelentős gazdasági erejét kihasználva már régen igyekszik megvetni a lábát Európában mind gazdasági, mind politikai téren.

Volt azonban két balkáni vezető is a meghívottak között, akik közül különösen a boszniai szerbek képviselője érdekes figura. A Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, Milorad Dodik ugyanis nyíltan szeparatista, célja, hogy a boszniai tagköztársaságot egyesítse az Alexander Vucic által vezetett Szerb Köztársasággal. Ez utóbbi politikusnak szintén nehéz problémákat kell megoldania, hiszen Koszovó ügyében került patthelyzetbe. Ha enged a koszovói albánoknak, akkor megbukik mint elnök, ha továbbra sem ismeri el a szakadár köztársaságot önálló államként, akkor lényegében elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül az Európai Unió tagja lesz Szerbia.

Magyarország pedig, mint egyetlen uniós tagország jelenlegi helyzeti előnyét kihasználva kínálna alkalmat ezeknek az országoknak arra, hogy az európai piacra lépjenek.

A meghívott országok mindegyike szoros vagy laza szövetségese Oroszországnak, így a magyar kormány stratégiai partnerei az orosz-ukrán konfliktusban képviselt különutas politikájában. Az augusztus 20-i találkozó ezért fontos diplomáciai siker volt Oroszország számára, hiszen Orbán egybe tudta gyűjteni azokat a vezetőket, akik úgy követelnek békét, hogy nem tartják előfeltétlnek a megszállt területek visszaadását Ukrajnának. Orbán és szövetségesei tehát nem ragaszkodnak ahhoz az európai katonai doktrínához, mely szerint a jelenlegi államhatárok megtartása garantálja a békét és biztonságot a kontinensen.

Ez főként a boszniai szerbek számára szimpatikus felfogás, de valószínűleg Vucic is szívesen bekebelezné a főként szerbek lakta Észak-Koszovót a szakadár állam elismeréséért cserébe. Elképzelhető, hogy ezért nem kapott meghívót a találkozóra Kazahsztán elnöke, aki jól látja Ukrajna példáján, hogy amennyiben elkezdik átrajzolgatni a térképet az oroszok vagy a szerbek, akkor országa területi integritása is veszélybe kerül. Orbán tehát a tűzzel játszik, amikor olyan vezetőkkel parolázik, akik csak azért támogatják Putyin háborúját, mert maguk is profitálnának belőle.

Orbán elsődleges célja azonban egyelőre az, hogy megteremtse egy kontinenseken és vallásokon átnyúló szövetségi rendszer alapjait. A közép-ázsiai országok bevonásával megvalósulna számára a valódi keleti nyitás, a Balkánról pedig azokat az országokat vonná be a társulásba, melyek nem reménykedhetnek rövid távon az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Törökország és némileg Katar összeköti e két régiót, ugyanakkor e két ország gazdasági erejével adna súlyt a tömörülésnek. Magyarország pedig, mint egyetlen uniós tagország jelenlegi helyzeti előnyét kihasználva kínálna alkalmat ezeknek az országoknak arra, hogy az európai piacra lépjenek.

vg_hu_3.jpg

Fotó: vg.hu

Mindez jól hangzik, ám Orbán valószínűleg ennél merészebb terveket is szövöget. Ő ugyanis az ideológiát legalább annyira fontosnak tartja, mint a gazdasági érdekeket. Számára elsődleges, hogy a partnerei demokráciafelfogása hasonló legyen, mint az övé, pontosabban magát a demokráciát csak díszletként használják, és valójában az egyszemélyi vezetést tartsák üdvözítő politikai eszköznek. Valószínűleg egyre szorosabbra kívánja majd fűzni a viszonyt a most meghívott országok vezetőivel, ugyanakkor előkészíti az ország kilépését az Európai Unióból, amely számára már csak terhet jelent. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha lassan költözöl ki a sátradból, a szomszédok nem fogják tudni, mikor búcsúzol el tőlük véglegesen.”

Saját maga köré épít szövetségi rendszert Orbán Viktor Tovább
Figyelem, Lölő a fedélzeten!

Figyelem, Lölő a fedélzeten!

Vajon ez is befér még a NER híveinek toleranciaszintjébe? Amíg a kórházak küszködnek a hatalmas adósságokkal, az egészségügyi ellátás folyamatosságának biztosításával, amíg a pedagógusokkal vígan packázik a hatalom, a közoktatás pedig az összeomlás szélére sodródik, belefér-e egy kis hajókázás egy 27 milliárd forintos „luxusteknőn”? Vajon az a minimum kétmilliós szavazótábor, amely már tizennegyedik éve hatalmon tartja Orbán Viktor rendszerét még mindig úgy érzi, hogy Mészáros Lőrinc megérdemli a sors törődését, hiszen a tehetségének és kitartásának köszönheti kivételezett helyzetét a magyar társadalomban?

444_23.jpeg

Fotó: 444.hu

Ha létezik olyan NER-es oligarcha, akinek nevét nem szívesen hallják a Fidesz szavazói, az Mészáros Lőrinc. Ő testesíti meg ugyanis azt a fajta bumfordi, újgazdag réteget, mely fénysebességgel gazdagodik attól függetlenül, hogy az ország gazdasági miként teljesít. Mészáros fizimiskáját ráadásul meglehetősen nehéz eladni a kormánypárti médiumokban is, így aztán nem is igen szerepel a hírekben a Fidesz által felügyelt lapokban, internetes újságokban, tévékben és rádiókban.

A miniszterelnök nagyra becsült barátjáról azonban nem lehet teljesen hallgatni még ezekben az orgánumokban sem, hiszen a felcsúti futballklub elnöke, ráadásul nem burkolózhat némaságba a propagandától átitatott sajtó akkor, amikor egy-egy új üzemet avatnak a Mészáros-birodalom égisze alatt. Mindenki „Lölője” tehát a közbeszéd része továbbra is, ha akarja, ha nem, így a közösségi médiában nagyot hasít, ha egyszer-egyszer olyan hír jelenik meg róla, ami nem futott át az állami cenzúra összes fázisán.

Ezért kavart hatalmas hullámokat Németh Dániel legújabb leleplező riportja, amely csupán tényeket és képeket közölt Mészáros Lőrinc és családja vakációjáról a 27 milliárd forintot kóstáló luxusjachton. Noha többé-kevésbé mindenki tisztában van azzal ebben az országban, hogy Lölő és szűkebb csapata nem fog a nép egyszerű gyermekeivel együtt pancsolni a Balatonban, a fotókról áradó rongyrázás sokaknál kiverte a biztosítékot. Az ellenzékieket nyilván megerősítette a riport abban a hitükben, hogy a NER oligarchái annak ellenére gazdagodnak, hogy az ország szegényedik. Ám ami igazán releváns a közös jövőnk szempontjából, hogy mit szóltak ehhez a Fidesz hívő tagozatának tagjai?

Orbán tehát továbbra is makulátlan, a nemzet érdekeit szolgálja, csak ott vannak körülötte ezek a csúnya hajókázó oligarchák, akik valami megfoghatatlan okból olyan gazdagok lettek, hogy az már a Holdról is látszik.

Érdemes idézni egy igazán elkötelezett kormánypárti közéleti szereplő kritikáját az úgynevezett „Lölő-jelenség” kapcsán. Pesty László nemrégiben egy interjúban feltűnő őszinteséggel vallott az ellenérzéseiről: Ki kell deríteni, hogy az általam Lölő-jelenségnek nevezett halmaz csupán rágalmak összessége, vagy netán igazságot is tartalmaz. Ehhez alapos, tüzetes, konzekvens, igazságos, tárgyilagos jogi eljárások szükségesek, és döntéseket kizárólag bizonyítékok alapján szabad hozni. Az én szándékom a korszerű magyar konzervativizmus védelme és megerősítése.”

Ez a kijelentés egy lépés hátra ahhoz képest, hogy korábban lopással, zsarolással, gátlástalan gazdagodással vádolta meg Mészárost és a hozzá hasonló kormánypárti oligarchákat. Később azt is hozzáteszi, hogy „Orbán Viktor zseniális stratéga”, akinek „Magyarország rengeteget köszönhet”, sőt, úgy gondolja, „Orbán Viktornak semmi köze a Lölő klánokhoz”. Utóbbi után ismét hangsúlyozta, hogy ő továbbra sem „Lölőről”, hanem a „Lölő-jelenségről” beszél.

Ez már kezd hasonlítani az olyan alázatos kritikákhoz, melyeket uralkodókkal, diktátorokkal kapcsolatban fogalmaztak meg korábban. Ennek lényege, hogy a hatalom csúcsán lévő ember okos, jó szándékú és erényes, ám a körülötte lévő tanácsadók, nemesek, haszonlesők besározzák a vezető tiszta személyét. Orbán tehát továbbra is makulátlan, a nemzet érdekeit szolgálja, csak ott vannak körülötte ezek a csúnya hajókázó oligarchák, akik valami megfoghatatlan okból olyan gazdagok lettek, hogy az már a Holdról is látszik.

168ora_16.jpg

Fotó: 168ora.hu

Az interjúból azonban kiderül, hogy a Fideszen belül is nagy a zúgolódás, amikor szembesülnek Mészárosék rongyrázásával, ugyanakkor sokan látják azt is, hogy a társadalom már nem csak ideológiailag, de gazdaságilag is ketté szakadt, és már nem lehet sokáig Brüsszelre meg az ukránokra fogni, hogy rosszabbul élünk mint négy éve. De mikor nevezik mér meg azt a személyt, aki felépítette ezt a rendszert, és ott terpeszkedik a csúcsán olyan magasan, hogy már a fideszes alvezérek hangja sem jut el odáig. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem lehet úgy kitakarítani, hogy csak néhány családtag szemetét söprik össze, de van akiéhez hozzá sem érnek, sőt, úgy őrzik, mintha valami ereklyét.”

Figyelem, Lölő a fedélzeten! Tovább
Orbán próféciája messzire repített bennünket a valóságtól

Orbán próféciája messzire repített bennünket a valóságtól

Nem Orbán Viktor az első politikus, akinek küldetéstudta van, és várhatóan nem is az utolsó. Ő azonban annyiban különbözik elődeitől és vélhető utódaitól, hogy egy kifejezetten világi, sőt liberális párt élőről érkezett, de valamivel több mint 30 év után már arról prédikál, hogy maga a Jóisten jelölte ki népe vezetésére. Azok, akik régről ismerik, nem tűnnek meglepettnek, hiszen testközelből látták a folyamatot, ahogy Orbán tudatában megszületik egy olyan váteszi küldetéssel felruházott vezető képe, aki immár spirituális hatalommal is rendelkezik a már meglévő teljes politikai kontroll mellett. Most úgy tűnik, Orbán e kettősségben látja az örökkévalóság kulcsát, így nyíltan hirdeti, hogy elindult a halhatatlanság felé vezető úton.

24_67.jpg

Fotó:24.hu

Orbán Viktor számára mindig fontos volt, hogy hívei mindig az ő szemüvegén keresztül lássák a világot, így időről időre kijelöli az ideológiai irányvonalat az őt támogató milliók számára. Tusnádfürdő igazán ideális helyszín erre, hiszen itt egyszerre szólhat a hazai közönségéhez, ugyanakkor testközelből nyújthat szellemi és lelki támaszt a külhoni magyarságnak. Alaposan ki is használja ezt a lehetőséget, hiszen az erdélyi kisvárosban tartott eligazításain mindig tartogat meglepetéseket a hívei és az ellenségei számára is.

A miniszterelnök ezúttal sem fogta vissza magát, hiszen beszédét követően magára haragította a fogadó ország Románia, valamint a nem olyan rég még szoros V4-es szövetségesként számon tartott Szlovákia és Csehország politikai vezetését is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a lengyelekkel finoman szólva sem követünk hasonló irányvonalat az utóbbi években, akkor megállapíthatjuk, hogy a számunkra legfontosabb közép-európai régióban már csak Szerbiával ápolunk baráti kapcsolatokat.

Mindez elsősorban az orosz-ukrán háború kirobbanásának, és a szemben álló felekhez való sajátos viszonyulásának a következménye. Ebben a kérdésben egyre inkább úgy tűnik, hogy a kormányfő saját rögeszméinek rabjává vált, ami a magyar diplomácia folyamatosan erősödő elszigetelődéséhez vezetett. A Vlagyimir Putyinnal való korábbi szívélyes kapcsolata nemcsak megmaradt, de lehetőségeihez képest gátolja is, hogy az Európai Unió megbüntesse az agresszort, illetve támogassa Ukrajnát. Mivel azonban ezzel a gesztussal csak azt értük el, hogy az uniós országok többsége Orbánt Putyin „hasznos idiótájának” tartja, semmiféle gyakorlati előnyt nem tud felmutatni a különutas politika eredményeként.

Mivel szinte prófétai jövendölései továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a sajátjai körében, jó eséllyel ezúttal is hihető magyarázatot adott arra, miért kell felvállalnia a rosszcsont kölyök szerepét az EU-ban és a NATO-ban, és miért okoz örömmel vegyített kielégülést számára, ha bevághatja a seprűnyelet a küllők közé.

Nem csoda hát, ha Orbán egyre inkább szükségét érzi annak, hogy megmagyarázza híveinek a kitartását Oroszország érdekei mellett. Már régóta szajkózza azt a véleményét, mely szerint Kína felemelkedésével megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok, és fontos, hogy időben reagáljunk ezekre a folyamatokra. Ezt a mantráját megismételte Tusnádfürdőn is, és a háború kimenetelét nagyban ennek az elmozdulásnak a függvényévé tette. A magyar kormányfő szerint ugyanis Kína lehet a mérleg nyelve, így lényegében az amerikaiaknak azért kell kiegyezniük az oroszokkal, hogy megtarthassák jelenlegi pozícióikat a kínaiakkal szemben.

Bár ebben a fejtegetésben finoman elrejtve az is benne van, hogy Oroszország kiszolgáltatott helyzetbe hozta magát elsősorban Kínával szemben, Orbán mégis folyamatosan arra utalgat, hogy Vlagyimir Putyinnak legalább részben meg kell adni azt, amit akar, és akkor eljön a várva várt béke időszaka. Ez egyrészt igazolná a kitartását Oroszország mellett, másrészt gyengítené az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, Ukrajna pedig továbbra is instabil állam maradna, ami számára fontos annak érdekében, hogy növelje az ázsióját a nemzetközi színtéren.

Ezzel a logikával viszont az a baj, hogy egyelőre kevés a realitása. Abban bízik, hogy elapad az USA és az EU elszántsága Ukrajna támogatására, amikor látják a hatalmas kiadásokat, ugyanakkor az oroszok sikeresen megtartanak korábban elfoglalt területeket. Legutóbbi rádiós monológjában azt fejtegette, hogy a modern háborúk rendkívül költségesek, ezért minél előbb véget kell vetni a konfliktusnak, mert különben belerokkan az EU Ukrajna pénzelésébe. Csak azt felejtette el kifejteni, hogy Oroszország teherbíró képessége is a végét járja, ráadásul a fronton jelenleg védekezik, ami rontja az alkupozícióit.

Orbán nagy mestere annak, hogy a nem túl következetes magatartást is előremutatónak, sőt logikusnak állítsa be. Mivel szinte prófétai jövendölései továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a sajátjai körében, jó eséllyel ezúttal is hihető magyarázatot adott arra, miért kell felvállalnia a rosszcsont kölyök szerepét az EU-ban és a NATO-ban, és miért okoz örömmel vegyített kielégülést számára, ha bevághatja a seprűnyelet a küllők közé.

index_225.jpg

Fotó: index.hu

Olyan játékosként pakolgatja a bábokat a sakktáblán, aki nem 2-3 lépéssel gondol előre, hanem legalább 6-7-el. Ez a tudat megnyugtatja a sajátjait, ő pedig továbbra is uralhatja több millió ember gondolkodását. Olybá tűnik, hogy Orbán a fikciót épp úgy uralni tudja, mint a valóságot. De mi van akkor, ha kiderül, hogy ő nem próféta, hanem csak egy szerencsejátékos, aki mindenét feltette a feketére? Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem azért kapták az indiánok a kaszinókat, hogy a saját pénzüket verjék el ott.”

Orbán próféciája messzire repített bennünket a valóságtól Tovább
Vajon mi lehet Orbán Viktor mesterterve?

Vajon mi lehet Orbán Viktor mesterterve?

Még legalább egy évet kell kihúznia az Orbán-kormánynak nemzetközi elszigeteltségben és pénzszűkében ahhoz, hogy bármi esélye legyen a túlélésre. A miniszterelnök ugyanis arra bazíroz, hogy a jövő tavaszi uniós parlamenti és hazai önkormányzati választósokon átütő sikereket ér el a Fidesz, és nemzetközi szövetségesei is megerősödve kerülnek ki az EU-s voksolásból. Ezzel újra lehetne osztani az uniós pozíciókat, itthon pedig végleg marginális szerepbe tudná kényszeríteni az ellenzéket. A terv merész, hiszen a csillagok jelenlegi állása szerint főleg a gazdasági problémákat nehéz lesz áthidalni, de azért nem teljesen reménytelen. A legmeghatározóbb tényező most az, mikor ér véget az orosz-ukrán háború, és ki nyeri azt?

amerikainepszava.jpg

Fotó: Amirekai Népszava

Orbán Viktor a pókerjátékos merészségével veti bele magát abba a játszmába, amelyet egyszerűen nem veszíthet el, hiszen arra rámehet a hatalma is. Olyan magabiztos, mintha nyerő lapokat szorongatna az ujjai között, ám egyelőre nem világos, hogy tényleg így van-e, vagy egyszerűen blöfföl. Egyrészt jottányit sem enged az EU-nak abban az ügyben, hogy az uniós támogatások megnyitásáért cserébe megkezdje illiberális rendszerének lebontását, másrészt továbbra is Oroszország részleges vagy totális győzelmében hisz, így inkább vállalja a konfliktust a NATO-val, az EU-val és Ukrajnával, minthogy elengedje Vlagyimir Putyin kezét.

A dolgok jelenlegi állása szerint ez öngyilkos politikának tűnik, hiszen Magyarországnak komoly gazdasági és pénzügyi nehézségei vannak, ugyanakkor a szomszédunkban dúló konfliktust valószínűleg nem orosz győzelemmel zárják le a felek. Orbán politikájának fundamentumai kerültek veszélybe, hiszen az utóbbi 10 évben bőven álltak rendelkezésére források ahhoz, hogy populista politikáját működtesse, ugyanakkor a két erős nemzetközi szövetségi rendszerben fajsúlyos szereplőnek számított akkor is, amikor folyamatosan megakasztotta azok döntéshozó mechanizmusait.

Orbán pávatáncának talán leglényegesebb eleme ugyanakkor az, hogy amíg maximálisan kihasználja az EU-s és NATO tagságból adódó előnyöket, addig erős barátokat szerez a másik oldalon is, így a Kínával és Oroszországgal való flörtölésnek is kézzel fogható haszna volt számára. A helyzet azonban radikálisan átalakult azóta, hogy az oroszok tavaly februárban megindították offenzívájukat Ukrajnával szemben, ugyanis Vlagyimir Putyin olyannyira elvesztette befolyását a nemzetközi politikában, hogy ma már a Kremlt is alig hagyja el, Kína pedig sajátos semlegességi politikát folytatva a háborút kihasználva a korábbi orosz befolyási övezeteket próbálja megszerezni.

Közben persze fű alatt megszorító intézkedéseket is életbe léptet a kormány, ám ezeket sem lehet sokáig takargatni a nép előtt.

A magyar kormányfőnek bőven volnának eszközei ahhoz, hogy ezeket a fontos tényezőket figyelembe véve fokozatosan átalakítsa politikáját, vagyis kevésbé látványosan segítse Vlagyimir Putyin törekvéseit, illetve legalább némi kompromisszumkészséget mutasson az uniós intézmények irányában, annak érdekében, hogy megnyíljanak a brüsszeli pénzcsapok. Ehelyett fokozódik a kormánypárti médiában az a kommunikáció, amely minden rosszért Az EU-t, az Egyesült Államokat, valamint Ukrajnát teszik felelőssé. Putyin rezsimjének megítélése azonban még a meglehetősen erős jelzést küldő Wagner-lázadás után sem változott a kormány üzeneteiben.

Nyilván sok kormánypárti szavazó és politikus is szeretne belelátni Orbán Viktor fejébe, hiszen az egyszerű halandók számára nem túl logikus Belarusz szerepében tetszelegni akkor, amikor Orbán Viktornak sokkal nagyobb a mozgástere, mint Lukasenkának. Még most is lenne lehetőség arra, hogy gesztusokat tegyünk Ukrajna irányában, főként azért, mert a kárpátaljai magyarságnak is ez lenne az érdeke. Emellett persze jóval engedékenyebbek lennének a brüsszeli bürokraták is akkor, ha Orbán Viktor és Szijjártó Péter nem hencegnének naponta azzal, milyen jó a viszonyuk a moszkvai felső vezetéssel.

Ennek a politikának tényleg semmi értelme nincs akkor, amikor lényegében üres az államkassza, a lakosságot hónapok óta sújtja a magas infláció, a NER oligarchái pedig azon aggódnak, hogy a válság előbb-utóbb eléri őket is. Orbán viszont inkább olyan átmeneti megoldásokra adja az áldását, mint például a magas hozamú államkötvények kibocsátás, illetve a rekordszinten tartott jegybanki alapkamat. Ezek a megoldások ugyan elodázzák a teljes összeomlást, ám, olyan terhet raknak a költségvetésre, amit egyetlen jövőbeli kormány sem tud majd érdemben kezelni. Közben persze fű alatt megszorító intézkedéseket is életbe léptet a kormány, ám ezeket sem lehet sokáig takargatni a nép előtt.

mti_13.jpg

Fotó:MTI

Már több mint egy éve különböző őrült, vagy logikusnak tűnő elméletek terjednek politikai és civil körökben arról, vajon Orbán miért kormányozta Magyarországot ilyen sekély vizekre? Itt ugyanis bármikor zátonyra futhat a hajónk, és még segítséget sem igazán tudunk majd kérni senkitől. Egyelőre az tűnik a legracionálisabb magyarázatnak, hogy a kormányfő szerint elérhető távolságba került egy világméretű szélsőjobboldali politikai fordulat, amely megfordítja majd a széljárást, és akkor ő is mélyebb vizekre kormányozhatja majd az ország hajóját. De mi van akkor, ha ez csak vágyálom, amiben Orbán akkor is hinni akar, ha a tények az ellenkező irányba mutatnak? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Csak a törzs varázslója engedheti meg magának azt, hogy higgyen az álmainak.”

Vajon mi lehet Orbán Viktor mesterterve? Tovább
Ukrajna lett Orbán tökéletes bűnbakja

Ukrajna lett Orbán tökéletes bűnbakja

Minél inkább elhúzódik az orosz-ukrán háború, annál egyértelműbb, melyik fél oldalán áll Orbán Viktor. A pragmatizmusáról elhíresült magyar miniszterelnök álláspontját azonban ezúttal inkább az ideológiai rokonság, mintsem a józan megfontolás formálta, ugyanis az elhúzódó konfliktusban most az ukránok a kezdeményezők. Ráadásul Putyin hatalmát megrendítette az egy héttel ezelőtt lezajlott katonai zendülés, amely ugyan nem söpörte el az elnököt, de rávilágított a tényre, hogy Oroszországban már semmi sem az, aminek látszik.

blikk_16.jpg

Fotó: blikk.hu

Megszokhattuk már Orbán Viktortól, hogy külföldi látogatásain is inkább a hazai publikumhoz szól, mint a nemzetközi politika szereplőihez. Az európai állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács legutóbbi ülésén például egyértelmű célzást tett arra, hogy azért tartják vissza a Magyarországnak járó uniós forrásokat, mert az európai közösség Ukrajnát pénzeli, és így bizonyos területekről el kell vonni jelentős összegeket. Ez persze erős csúsztatás, hiszen az EU költségvetésében továbbra is ott van a magyaroknak szánt pénz, ám a jogállami feltételek megteremtésében nem igazán jeleskedik a kormány.

A hazai közvélemény számára azonban igen jól cseng az a gyanúsítgatás, amit korábbi kijelentéseivel már alaposan előkészített a kormányfő. Az utóbbi hetekben olyan éles vita alakult ki Ukrajna és Magyarország között, mintha hadban álló felekről volna szó. Ezzel szemben a Magyarországot a tagjai között tudó NATO és EU Ukrajna szövetségesei, Oroszország pedig jelenleg komoly biztonsági kockázatot jelent e szövetségek számára. Az ellentmondás feloldása nem egyszerű, de Orbán kommunikációs gépezete gyorsan rálelt a megoldásra.

A képlet egyszerű: a kormány hiába ügyködik jobbá tenni a magyar emberek életét, a makacs ukránok és európai szövetségeseik, valamint az Egyesült Államok miatt ezek a törekvések nem érik el a céljukat.

A magyar kormány ugyanis legnagyobb probléma most az, hogy nehézségekkel küzd a gazdaság, így égető szüksége lenne azokra az uniós forrásokra, melyeket a jogállami kritériumok be nem tartása miatt zárolt az EU. Orbán most lényegében azt állítja, hogy az uniós bürokraták az ukránoknak adják azt a pénzt, ami Magyarországnak járna. A kormánypárti szavazók számára így ideális bűnbakot talált az oroszok által részben megszállt ország képében. Ráadásul értelmet nyer a másik Orbán által hangoztatott kommunikációs panel is, mely szerint azért kell azonnal békét kötni az oroszokkal, mert az uniós polgárokkal fizettetik meg a háború árát.

Vajon mit mondana Orbán akkor, ha egy ilyen agresszió áldozata Magyarország lenne, és egy szomszédos ország a saját jólétét fontosabbnak tartaná, mint az áldozat megsegítését? De ne is tegyünk fel olyan kérdéseket, melyekre soha nem szeretnénk választ kapni! Azt a hazugságot azonban cáfolni kell, hogy a magyar háztartások sújtó inflációért és gazdasági visszaesésért az ukránok lennének a felelelősök. A bajok gyökere ugyanis nem az elsősorban, hogy a szomszédunkban háború dúl, hanem, hogy az Orbán-kormány a gazdasági fellendülés éveiben úgy tett, mintha örökké tartana a pénzbőség, és nem invesztált fenntartható beruházásokba, illetve következetesen kiosztotta a hozzá hű intézmények között minden év végén azokat a milliárdokat, melyeket eltehetett volna a nehezebb időkre.

Ezekről a hibákról most nem beszélnek a kormány illetékesei, meg persze arról sem, hogy Orbán szinte semmit sem enged az évek alatt felépített illiberális állam céljaiból, ezért szinte semmi esély arra, hogy az uniós pénzcsapok végre megnyíljanak. Ellenben szerintük az ukránok csak követelőznek, ráadásul elnyomják a kisebbségeiket, az oroszoknak pedig nem hajlandók engedményeket tenni. A képlet egyszerű: a kormány hiába ügyködik jobbá tenni a magyar emberek életét, a makacs ukránok és európai szövetségeseik, valamint az Egyesült Államok miatt ezek a törekvések nem érik el a céljukat.

ujszo.jpg

Fotó: ujszo.com

Mivel a magyar kormány szisztematikusan építette fel az ukránellenes kommunikációját, a most hangoztatott vádat valószínűleg megalapozottnak fogják tartani a Fidesz támogatói, de talán még sokan azok közül is, akik nem szimpatizálnak Orbán Viktor politikájával. Egy újabb hazugság, amely termékeny talajra hullik, mert olyan leegyszerűsítő logikára épül, melyet az összeesküvés-elméletekhez szokott magyar polgárok már régen ízlelgetnek. Egyetlen dolog hiányzik ezekből az orbáni tirádákból: az az igazság, amely talán összetettebb, de hihetőbb magyarázatokkal szolgálna a magyar választók számára, mint a kormány kommunikációs sémái. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „A kígyó hiába veszi fel egy kötélcsomó alakját, attól az még csak egy hosszú, egyenes vonal.”

Ukrajna lett Orbán tökéletes bűnbakja Tovább
Mit kezd Orbán egy gyenge Putyinnal?

Mit kezd Orbán egy gyenge Putyinnal?

Június 24-e után egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin immár a Kremlben sincs biztonságban, így fizikai értelemben is teljesen beszűkült a mozgástere. A világ legnagyobb alapterületű országának vezetője nem utazhat külföldre, ha nem akarja megkockáztatni a letartóztatását, ugyanakkor hatalma megőrzése érdekében kénytelen volt egyezkedni egy olyan hadúrral, aki nyíltan szembefordult vele. Egy nap alatt világossá vált, hogy a Kreml ura már nem irányítja a saját országát, a háború pedig, amit másfél éve indított, kezd öngyilkos küldetéssé válni. Mindeközben a magyar kormány mélyen hallgat.

direkt36_3.jpg

Fotó: direct36

Első látásra döntetlenben egyeztek ki a felek, de tulajdonképpen mind a ketten vesztesnek érezhetik magukat. Jevgenyij Prigozsin nemzeti hősből áruló lett, és bár zsarolással elérte, hogy ejtsék ellene a vádakat, mostantól bármelyik percben utolérheti Putyin bosszúja. Az orosz elnök viszont talán még nála is többet veszített a hétvégi villámpuccsal. Ahogy Rácz András Oroszország-szakértő írja elemzésében: Az orosz állam és annak irányítása ugyanis tegnap tragikusan leszerepelt. Olyan a második világháború óta nem történt, hogy egy nem állami fegyveres erő több mint nyolcszáz kilométert masírozzon Oroszországban anélkül, hogy érdemi ellenállásba ütközött volna.”

A történtek ugyanakkor rávilágítottak arra is, miért olyan nyögvenyelős Oroszország ukrajnai inváziója. Nincs egységes katonai irányítás, a különböző fegyveres csoportok egymással is rivalizálnak, sőt kemény kritikát fogalmaznak meg mások tevékenységével kapcsolatban. A Wágner-csoport mellett ugyanis ott vannak a csecsenek, luhanszki és donyecki területekről érkező szakadárok, a reguláris haderő különböző potenciállal rendelkező egységei, nem beszélve a frissen besorozott újoncokról. Nehéz ezeket a harci alakulatokat központilag irányítani, főleg, ha a legfőbb tisztek Moszkvában vannak.

Ehhez hozzájön az a megtévesztő propaganda, amit az orosz média ont magából a háború első napjától fogva, és melynek farvizén a magyar kormánypárti sajtó is napról napra hamis képet nyújt a háború eseményeiről. Erre hívta fel többször is a figyelmet a lázadó Wágner-vezér, de az orosz polgárok többsége többre tartotta saját lelki békéjét, ezért inkább hitt Putyin kézi irányítású médiumainak, mint a dühöngő zsoldosvezérnek. Ne feledjük, hogy az Európai Unió tagországai közül egyedül Magyarországon másolják szolgai módon a központi orosz narratívát, ezért is lephetett meg sok kormánypárti szavazót az, ami szombaton történt.

Az orosz polgárokat meglegyintette a háború szele, így már nem tehetnek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történik.

Ha ugyanis tudták volna, hogy rendkívül megosztott az orosz katonai vezetés, hogy szerény számítások szerint is legalább 170-180 ezer katonát vesztettek Ukrajnában, és hogy Putyin egyre kevésbé tud úrrá lenni azon a káoszon, amit többek között az országa ellen hozott gazdasági szankciók idéztek elő, akkor nem csodálkoztak volna rá a Moszkva felé masírozó katonai konvojra. A szombati történések egyik legfőbb tanulsága az, hogy ha a hatalom elhallgatja a tényeket a saját polgárai elől, akkor olyan váratlan összeomlásokkal kell számolniuk az embereknek, mint amilyen egy nap alatt lezajlott Oroszországban.

A háborúkat a hátországban lehet megnyerni, de ott is lehet elveszíteni. Ennek volt ékes példája az Egyesült Államok vietnami kudarca, de a szovjetek afganisztáni veresége is. Az ukrán vezetők már többször utaltak arra, hogy az oroszországi politikai viszonyok átrendeződése hozhatja meg a békét, hiszen Putyinnal nem lehet egyezséget kötni. Az elnök most megúszta ugyan, de gyengesége, sőt kiszolgáltatottsága egyértelművé vált. Az orosz polgárokat meglegyintette a háború szele, így már nem tehetnek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történik.

magyarhang.jpg

Fotó: magyarhang.hu

Mindeközben a magyar kormány egy semmitmondó közleményen kívül semmit sem reagált az eseményekre, a kormánypárti sajtó pedig finoman szólva is mérsékelten foglalkozott a belső lázadással. Érzékelhető a tanácstalanság, hiszen egy meggyengült Putyin mellett állni egészen más, mint egy magabiztos orosz elnökkel smúzolni. Ha új vezető kerül Oroszország élére, mindent újra kell tervezni az Orbán-kormány külpolitikájában, ami nem lesz egyszerű. Ráadásul a gazdasági kapcsolatokra is erősen hathat egy ilyen fordulat, és természetesen új kommunikációs stratégiát is ki kell találnia Rogán Antalnak és csapatának. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Semmi sem örök, csak a vadászmező, ahová mindenki belovagol egyszer az életében.”

Mit kezd Orbán egy gyenge Putyinnal? Tovább
Ilyen az, amikor Semjén Zsolt mellé trafál

Ilyen az, amikor Semjén Zsolt mellé trafál

Nagy a titkolózás a Magyarországra szállított ukrajnai magyar nemzetiségű hadifoglyok ügyében, amin nem lehet csodálkozni. Valószínűleg most próbálja hatástalanítani azt a politikai pokolgépet a magyar kormány, amit saját széke alá rejtett. Ha igazak a hírek, akkor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes magánakciójáról van szó, ami meglehetősen balul sült el. Bárhogy is fog végződni az ügy, az eset rávilágít arra, hogyan keveredik egyes kormánytisztviselők személyében a hozzá nem értés és az önzés.

ezalenyeg_4.jpg

Fotó: ezalenyeg.hu

Egy olyan brutális konfliktus esetében, mint az orosz-ukrán háború üde színfolt lehet az, amikor az egyik fél önzetlenségről tesz tanúbizonyságot. Akár így is értékelhetnénk, amikor állítólag az orosz ortodox egyház közvetítésével magyar nemzetiségű ukrán hadifoglyokat adtak át a magyar államnak az agresszor képviselői. A dolog szépséghibája az, hogy önzetlenségről szó sincs, ugyanis az eddigi ismereteink szerint mind az ortodox egyház, mind az orosz vezetés, mind a magyar kormány tőkét szeretne kovácsolni az ügyletből.

Egyedül a szabadon bocsátott katonák és hazájuk, Ukrajna nem járt jól a Semjén Zsoltnak tulajdonított akcióval. Előbbiekről a mai napig nem tudjuk, hol vannak pontosan, illetve milyen feltételeket szabtak számukra ahhoz, hogy végre valóban szabadok legyenek, utóbbit pedig nemhogy nem értesítették a szabadító akcióról, de a magyar hatóságok az ügylet nyilvánosságra kerülése után sem közöltek semmilyen információt az ukrán féllel.

Egyelőre tehát több a kérdőjel, mint a tény ebben a történetben, ennek ellenére is elég világosan kirajzolódik a magyar fél szándéka. Ha igazak az ukrán hírszerzés információi, miszerint propagandacélokra akarták felhasználni a 11 katonát, akkor sem lepődünk meg, hiszen az Orbán-kormány eddigi kommunikációja ebbe az irányba mutatott eddig is. Célja, hogy Ukrajnát minél rosszabb színben tüntesse fel, javítsa az agresszor Oroszországról kialakult képet, ugyanakkor egy humanitárius akció némileg rehabilitálná a háborús uszítóként ismertté vált ortodox egyházat.

Ha tényleg Semjén Zsolt magánakciója volt a foglyok Magyarországra szállítása, akkor komolyan büntetni kéne őt azért, hogy ilyen balul sült el a dolog.

Volna a hazai közönség számára is pozitív üzenete annak, ha Magyarország sajátos orosz kapcsolatainak köszönhetően meg tudna menteni 11 katonát a fogságtól. Az Orbán-kormány ugyanis ezzel azt demonstrálhatná, hogy nem csak papol a magyar kisebbség védelméről, de tesz is érte. Ha pusztán erről lenne szó, nagy kalapemelést érdemelne a magyar kormány, ám ez az akció egyelőre messze van az önzetlen segítségnyújtásnak még a látszatától is.

Egyelőre azonban úgy rejtegetik a 11 katonát, mintha attól kéne tartani, hogy kellemetlen dolgokat árulnának el az akció körülményeiről. Nem engedik az ukrán félnek, hogy kapcsolatba lépjen velük, sőt Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa szerint minden megkeresési kísérletüket merev elutasítás követte. Közben az összes hadifoglyot azonosították, és azt is tudják, hol és mikor estek fogságba, és milyen útvonalon szállították őket Magyarországra. A nevüket és rangjukat viszont nem hozhatják nyilvánosságra, pedig a foglyok családtagjai számára nyilván ez fontos lenne.

Ha igaz, hogy a kárpátaljai katonáknak azt a szerepet szánta a magyar kormány, hogy relativizálják Oroszország, illetve az ortodox egyház bűneit, Ukrajnát pedig erőszakosan toborzó, saját kisebbségeit elnyomó államként mutassák be, akkor az olyan érzéketlenségről, sőt rövidlátásról árulkodik, amire az Orbán-kormány 13 éves országlása alatt nem volt példa. Ha ugyanis ezt megteszik a katonák, akkor mind ők, mind az otthon lévő családtagjaik is óriási veszélybe kerülnek. Ez ugyanis nyílt hazaárulás, és gyakorlatilag ellehetetlenítik ezeket az embereket a saját környezetükben.

Bárki is főzte ki ezt a tervet, olyan bűnt követett el, amivel főként azoknak ártott, akiket elvileg meg akart menteni. Mivel azonban az ukrán titkosszolgálat állítólag hozzájutott a magyar fél terveihez, ez a forgatókönyv már biztos, hogy nem valósul meg. A terv kiagyalója és végrehajtója ugyanakkor a saját kormányának is sokat ártott, így nem csoda, hogy forrnak az indulatok a Fidesz felső vezetésében. Ha tényleg Semjén Zsolt magánakciója volt a foglyok Magyarországra szállítása, akkor komolyan büntetni kéne őt azért, hogy ilyen balul sült el a dolog.

24_66.jpg

Fotó:24.hu

Ne legyenek illúzióink, valószínűleg senkinek sem kötnek útilaput a lábára a blamázs miatt, Semjén Zsoltnak pedig biztosan nem kell nyugtalankodnia, hogy elveszíti miniszterelnök-helyettesi pozícióját. A kormány majd valahogy kimászik ebből a csávából is, és valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mi volt az eredeti tervük a foglyokkal. Most azonban az a legfontosabb, hogy a 11 katona - akikről igazából azt sem tudjuk, hogy túszok vagy szabad emberek – valahogy hazajussanak, és találkozzanak a családtagjaikkal. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A háború legjobb része az, amikor a harcosok hazatérnek.”

Ilyen az, amikor Semjén Zsolt mellé trafál Tovább
süti beállítások módosítása