Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Öt magyarázat arra, miért hálóz be a Fidesz volt ellenzéki politikusokat

Öt magyarázat arra, miért hálóz be a Fidesz volt ellenzéki politikusokat

Itt a vég, Ertsey Katalin is elesett. A volt LMP-s politikus a sokadik a sorban, aki nem tudott ellenállni a kormánypárt hívó szavának. Míg az egykori fideszes potentátok közül többen harcos ellenzékivé válnak, addig saját pártjukban háttérbe szorított ellenzékiek csapnak fel diplomatának, államtitkárnak, tanácsadónak a korábban sokat bírált Orbán-kormány környékén. Az ember csak néz, mint Lázár Jani a moziban, és nem érti, mi történik itt, pedig elég egyszerű. A Szegedi Kattintós most igyekszik rávilágítani a sötét tényekre.

atv_hu.jpg

Fotó: atv:hu

1. Orbán Viktor rájött, hogy belülről nem tudja konszolidálni a pártját, ezért hív megvesztegethetőnek tartott politikusokat a szolgálatába. Ha külföldön azt látják, hogy egykori MSZP-s, LMP-s, DK-s, esetleg liberális vagy munkáspárti politikusok állnak a kormány szolgálatába, akkor kevésbé lehet bírálni az autoriter vezetési stílust, kevésbé lehet elfogultsággal vádolni a kormány fennhatósága alá eső intézményeket, és még azt is el lehet hitetni a naiv külföldiekkel, hogy a szakértelem többet számít a miniszterelnöknél, mint a politikai elkötelezettség.Mellesleg a Fidesz tényleg kínos kínos káderhiánnyal küzd. 

2. Azt kell mondanunk, hogy az Orbán-kormány egyik legzseniálisabb húzása az egykori ellenzéki politikusok beszervezése. Zavart kelt az ellenzéki táboron belül, ugyanakkor fenyegetést jelent olyan kormánybérenceknek, akik a tehetségtelenségüket a lojalitással kompenzálják. Ez utóbbiak vagy kikopnak a pártból, vagy még a korábbinál is intenzívebben kezdenek pitizni a közvetlen főnökeiknél egy kis jutalomfalatért. A Fidesz most azzal, hogy lekenyerezi az egykori ellenzékieket azt demonstrálja, hogy a párt hosszú uralkodásra készül, és aki még ebben az életben szeretne magas állami beosztásba kerülni, jó, ha most vált színt, mert később talán erre már nem lesz alkalma.

3. A Fidesz vezetősége eddig jobbára zárt férfi klubként működött, ám most feltűnően sok hölgyet teleportált a soraiba különböző ellenzéki formációkból (Ertsey mellett Dobolyi Alexandra, Osztolykán Ágnes és Szili Katalin), így két legyet ütött egy csapásra: egyszerre mutatta meg, milyen nyitott a nők és a szakértelem felé. Persze, mindez csak púder az Orbán-rendszer durva arcvonásain, az igazán fontos posztokat továbbra is a szűknadrágos, feltörekvő, olykor pedig kifejezetlen gátlástalan pasasok töltik be.

4. A Nemzeti Együttműködés Rendszere nevével ellentétesen semmiféle együttműködésre sem képes sem civilekkel, sem ellenzékiekkel, sem olyan egyházakkal, érdekvédelmi szervezetekkel, melyek ellentmondanak neki a lényeges kérdésekben. Nos, most a NER igyekszik úgy mutatkozni, mint amely nyit a más véleményen lévők felé. Ehhez a porhintéshez adja a nevét a fent felsorolt hölgyeken kívül Kóka János, Eörsi Mátyás, Mile Lajos és Szent-Iványi István. Ők nagyban segítik az ellenzék morális szétesését, ugyanakkor erősítik a meggyőződést az emberekben, hogy minden politikus csak a saját hasznát lesi. Ez azért gyengíti nagyban a baloldal szavahihetőségét, mert jobbikos politikust még nem igazolt magának az Orbán-kormány. 

coub_cob.jpg

Fotó: coub.com

5. Az Orbán-kormány eddig jobbára fenyegetéssel, zsarolással érte el céljait, most megmutatta, hogy jóval színesebb az eszköztára, mint ahogy ezt eddig hittük, hiszen a megvesztegetés is jól működik az esetében. A most behálózott politikusokkal azt demonstrálja Orbán Viktor, hogy nincs erkölcsi tartás a politikai elit képviselőiben, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti. Talán ez utóbbi állításával nem is érdemes vitatkozni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha az ellenségedtől kérsz kölcsön, akkor legalább ne köpd szembe a barátaidat, akik ugyanolyan szegények, mint te, ezért nem adtak pénzt neked.”  

 

75 komment Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Öt magyarázat arra, miért hálóz be a Fidesz volt ellenzéki politikusokat Tovább
Facebook Tetszik
0
75 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1611655320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Potyka Kálmán 2016.08.27. 15:17:40

Na látod óriásit tévedsz. Orbán logikája sokkal egyszerűbb: akiket kiutáltak az ellenzékből, azok sértettek, az ellenzék elelnségeivé váltak.

__Tehát__ megbízhatóak. Sokkal megbízhatóbbak, mint valaki, például Vona Gábor, aki az utcáról jött be, és/vagy "megvásárolták" őt.

Merthogy ez esetben akad érzelmi töltés is. Mégpedig az, hogy ha a Fidesz győz, akkor ők is egy kicsit bosszút áltak az ellenzéken.

Ez ilyen egyszerű.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 21:14:20

Lényegébn egyetértek az elemzéssel.

Szeretném kihangsúlyozni a lényeget: a valamennyire is gerinces emberek kikopnak a fideszből, és megélhetési meztelencsigákkal pótolják a hiányzó kádereket.

A fidesz egyre jobban hasonlít a kádárkor egypártrendszerére. A gazdaság is hasonlítani kezd a szocialista kézivezérlésre. Évtizedekbe telt, míg a gazdaság annyira lerohadt, hogy az MSZMP-nek fel kellett adnia. Ez most szükségszerűen meg fog ismétlődni. Nem egy fényes kilátás.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 21:19:28

Folytatva. Érdekes párhuzam és ellentét van kádár és orbán között. Megkérdőjelezhetetlen vezetők. Gyanítom, hogy a fidesz rendszere is csak pár évvel fogja túlélni orbánt. Látványos az ellentét kádár viszonylagos puritánsága és orbán mértéket nem ismerő gátlástalan vagyonosodása közöött.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 21:22:50

kádár a viszonylagos jólét biztosításával csöndesíttte az ellenzéket. orbán minden mással, csak pont nem ezzel tartja egyben szavazótáborát. Nagyon különös.
Válasz erre 

val 2016.08.27. 22:45:02

"Itt a vég, Ertsey Katalin is elesett. A volt LMP-s politikus a sokadik a sorban, aki nem tudott ellenállni a kormánypárt hívó szavának"

Nem tudott ellenállni a lóvénak.
Pedig a zsíros állást kellene visszadobni, nem a lovagkeresztet!
Válasz erre 

JGDus 2016.08.27. 22:59:23

Ha Hitlernek olyan kommunikációs stábja lett volna, mint a Fidesznek, senki se tudta volna meg, hogy elvesztette a háborút. Sajnos ez nem vicces. A demagógiának nincs alja. Mindíg van még aljasabb trükk.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.27. 23:18:24

@JGDus: :))
Válasz erre 

szempontcsuzli 2016.08.27. 23:25:29

az ellenzek es a holdudvara a szarban tocsognak, de jo latni! kozel sem gondolom h a fityesz tokeletes, de amig minden (al)liberal szocinak csak
a homokozo jut es csak egy kavet kerek! es most lehet kopkodni :)
Válasz erre 

laci_52 2016.08.27. 23:32:46

Orbán jól csinálja, már régen rájött, hogy a pénz nagy úr. Hülye lenne az, aki nem fogadja el a zsíros állást, pártállástól függetlenül. Hogy saját pártjának ez esetleg nem tetszik, leszarja, flegmán zsebre teszi a lóvét.

Az ellenzék taccsra tett embereinek ez a lehetőség túlságosan csábító ahhoz, hogy ne fogadják el.
Válasz erre 

Bambano 2016.08.27. 23:34:06

tehát orbán Szilyvel meg ezekkel akarja azt elhitetni velem, hogy szakértelem többet számít, mint az elhivatottság?
ahhoz nem kellene szakértelmet produkálni a gerinceltávolító műtét előtt?
Válasz erre 

ColT · http://kilatas.great-site.net 2016.08.27. 23:50:54

Az benne az öngól, hogy ha megvesztegethető arcokat veszel fel, azokat más is meg fogja vesztegetni. És ha elárultak mást, téged is el fognak.
Másrészt undorító az egész. Remélem, veszít vele népszerűséget a narancs, bár a lakosságnak ettől nem lesz jobb.
Válasz erre 

Árkászati Hadimérnökség 2016.08.28. 00:30:41

"Kóka János, Eörsi Mátyás, Mile Lajos és Szent-Iványi István. Ők nagyban segítik az ellenzék morális szétesését, ugyanakkor erősítik a meggyőződést az emberekben, hogy minden politikus csak a saját hasznát lesi" - hát ezek közül Eörsi a '80-as évektől, Kóka a 2000-es évektől, Szent-Iványi a '90-es évektől már szét volt zuhanva erkölcsileg, és kábé Orbán-kormány nélkül is erősítették ezt a meggyőződést.
Ahogy pl. Farkas Flórián is, csak mostanában, hogy rámelegítik az ügyeit, már nem emlékeznek meg az előző kormányok idején betöltött pozícióira.
De simán előhúzhatták volna a türrös-szdsz-es Köpeci-Bóczot is, akit Balog most zavart el. Maga dicsekedik azzal, hogy Mister Tízszázaléknak hívják már két évtizede lassan.
És ha már százalékok: Mengyi Roland sem a Fideszben kezdte.
Válasz erre 

Treff Bubi 2016.08.28. 01:15:46

@atpijkamo116: Egyetértek. Ha Orbán valamiért munkaképtelenné válna, politikai értelemben pillanatok alatt összetöpörödne a párt. Nyilván Lázár azonnal beindulna, és elkezdené felépíteni a saját verzióját, gondolom Szájer, Rogán is beszállna az utódlás körüli harcba, de Fidesz tömegbázisa "Viktor"-ban gondolkodik, számukra nagyon gyorsan elveszíteni a varázsát.
Válasz erre 

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.08.28. 01:17:17

@atpijkamo116: "Gyanítom, hogy a fidesz rendszere is csak pár évvel fogja túlélni orbánt."

nem, nem Lopbán sorsa pont az lesz mint kádáré: az addig hüen szavazó proli társadalom honnan-honnan nem, de leszámolást követel a tolvaj pártelnökre. Ekkor Lopbán agya még annál is jobban elborul a félelemtől, mint ahogy már most van el van borulva.

Az udvari tolvajnépek pedig nem tudják hogy merre meneküljenek, valszeg mindegyik Moszkva fele fogja venni az irányt.
Putyin majd nekik is építnei fog egy Pasa parkot, meg adna nekik egy futsal termet.
Válasz erre 

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.08.28. 01:23:50

@laci_52: "Orbán jól csinálja"

Igen, mindaddig amíg a lopbáni nemzethalál potitika legnagyobb vesztes tömege a kétharmadnyi fidesz birkatábor, addig szurkolok neki hogy továbbra is így csinálja. Mert megérdemlik ezek a suttyók, hogy szopjanak tovább.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.28. 02:39:40

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: "kétharmadnyi"

Jó lesz az 40%-nak is. Viszont az szomorú, hogy az uszító gyűlöletkampánnyal még 10%-ot hozzá tud szerezni.
Válasz erre 

István Magyari 2016.08.28. 07:32:26

"Öt magyarázat arra, miért hálóz be a Fidesz volt ellenzéki politikusokat"
@Trombitás Alfréd: Azért, hogy meghágja az útszéli anyádat.
Válasz erre 

kurtakocsma 2016.08.28. 07:42:22

Az elvhûség nem a politikában alkalmazott alapvetés. A fidesz tele kommunista funkcionárisokkal, III/III-as felmenôkkel, 8-10 év saját maguk által ultraliberálisnak hirdetett korszakuk után (ezek miatt kifejezetten érdekes a vad libsizés, bolsizás fideszes szájakból) egy konszolidált polgári párt akart lenni, de az igazán nagyot a mindenkit leszalámizó, s a nemzetbôl kitagadó agressziv jobboldali dumával ment a párt. Közben kis kádári erôs és segítô állam érzést is ad, mert ezekre "iszik a választó". A 90-es évek székházügyeskedéseivel erôs rajtot vett politikai korrupció a permanens jellemzôje egyedül a pártnak. Ezek alapján is simán belefér az, hogy karriert építô, megélni kívánó kádereknél túlzottan nem érdekes az elôélet.
Válasz erre 

röf 2016.08.28. 07:54:49

1.Azért, mert csak.
2.Azért, mert nem csak.
Válasz erre 

tupamaro 2016.08.28. 07:58:33

Orbán Kádár összehasonlítás. Orbán a Kádárnak a cipőjét nem köthette volna meg. Az ellenzéki köpönyegforgatókhoz képest a Rózsák háborúja kutya fasza.
Válasz erre 

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.28. 08:01:11

Másról van szó, egyszerűen ez a politikai taktika. A jó hadvezér:
- megosztja az ellenséget,
- nem támad esztelenül, hanem inkább az ellenség hibájára vár,
- előbb győz, aztán támad, s nem mindenáron támad,
- témát ad az ellenségnek, hogy az a belső ügyeiről vitázzon, ne harcra készüljön ellene,
- szélesíti saját bázisát, a magyar választások kulcsembere a semleges kisember, nem a vak párthívő,
- figyelmeztetést ad saját alvezerérei számára, nehogy azt higgyék azok, hogy pótolhatatlanok: a pótolhatalan alvezér előbb-utóbb vezére helyét akarja.

Azaz a taktika kiváló.
Válasz erre 

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.28. 08:03:10

@atpijkamo116:

Ez a zseniális emberek terhe: képtelenek kinevelni utódokat. Gyakorlatilag mindne nagy vezetővel ez történt.
Válasz erre 

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.28. 08:04:56

@ColT:

Ezért nem megvesztegethető embereket kell felvennil ez értelmetlen, hanem nyttni mások felé. Ez a 2 nem ugyanaz.
Válasz erre 

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.28. 08:06:24

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

A nép le akart számolni Kádárral? Mikor, hol? Viccelsz?
Válasz erre 

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.28. 08:07:25

@atpijkamo116:

Ezt nem értitek. Ez nem gyűlöletlkapmány, hanem helyes reakció egy háborús veszélyre.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.28. 08:07:36

1. A külföld pont leszarja, hogy milyen emberei vannak Orbánnak. Ahogy azt is, hogy Orbán milyen ember. Őket csak az érdekli, hogy kinek a szekerét tolják. Ha a Jobbik beállna az USA érdekei mögé, akkor pont leszarnák az is, ha közben koncentrációs táborokat állítana fel a cigányoknak. Ahogy azt is leszarják, hogy a szélsőséges muszlim törökök milyen vígan népirtják a kurdokat. Ettől még derék NATO szövetségesek és jóságos védelmezői Merkelék Németországának.
2. Egyszerűbben: Orbánék átcsábítják azt az egy-két tehetséges embert aki esetleg előfordul baloldalon, és esetleg kirúgnak egy-két hülyét a saját táborukból. Nagyon ideje.
3. Eddig is voltak női politikusok a FIDESZ-ben. Ezzel együtt a pozitív diszkrimináció ezen a téren (is) még többet árt mint a negatív.
4. A baloldalon nincs mit gyengíteni. A következő ciklusban a FIDESZ győzelmét csak a Jobbik veszélyezteti. A baloldalnak egyszerűen nincs érdemi programja, mondanivalója, semmi olyasmije amivel azt bizonyítaná, hogy érdemes rájuk szavazni.
Az alapvető gondjuk az, hogy az általuk képviselt értékrend (ami alapján Pl. betelepítenék a terroristákat Európába) köszönőviszonyban sincs az átlagpolgár értékrendjével.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.28. 08:14:23

@tupamaro: Kádárnak egész működése során végig ott volt a zabszem a seggében, hogy megint jön egy újabb 1956. És ahogy gyengült a szovjet rendszer odahaza, úgy fosott egyre jobban az öreg, és főleg a körülötte ügyködő csipet-csapat. Mert hogy a 80-as években már nem biztos, hogy a SZU már olyan lelkesen lépett volna közbe mint 56-ban. Ráadásul a SZU érdekeit is szolgálta, hogy legyen néhány olyan ország, ahol meg lehet mutatni Európának (főleg a baloldalnak) hogy a kommunizmus nem is olyan nagyon szar dolog. Ezért volt itt gulyáskommunizmus.

Az aztán más kérdés, hogy ugyanez volt a vesztünk is. Ezért lettünk mi a tesztje annak, hogy mennyire tudja átmenteni a párt a hatalmát egy rendszerváltás után. Nálunk nagyon jól volt leszervezve ez a dolog, szinte tökéletesen sikerült a dolog, a mafla Antallék orra előtt a jóelvtársi kapcsolatokon keresztül ügyesen elprivatizélődött minden. És ezért van még mindig velünk az MSZP, bár gyanítom hogy már nem sokáig.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.28. 08:16:24

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Orbánék korántsem csinálják a dolgukat annyira jól mint lehetne, de azért akkorát nem zuhant az ország mint 2002 és 2006 között.
Válasz erre 

Bafana 2016.08.28. 08:32:14

A Fidesz valódi ellenfele és ellenzéke a Jobbik. A Fidesz és a balfasz pártok közt nagyon sok a közös kapcsolódási pont. Ezt lehet hívni Quaestor nagykoalíciónak, vagy Offshore-mutyibuli összefogásnak. Azért igazolnak a balfaszoktól embereket, mert azt gondolják, akkor a másiknak betömik vele az arcát és nem fognak csicseregni a Nokiás dobozokról, vagy a kitömött reklámszatyrokról amik naponta mérgezik az egész közéletet. Az egyik kéz megmossa a másikat, az egyik holló nem bántja a másik hollót.
Válasz erre 

qwertzu 2016.08.28. 09:01:17

6. Az idióta ellenzéki média önként és dalolva tolja túl a harci retorikát és pusztán ettől centrista pozícióba a fideszt, míg a többiek kompromisszumképtelen szélsőségesnek tűnek.

Gratulálok, szép munka volt.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2016.08.28. 09:18:15

Most jöttetek rá, hogy pénz nélkül ki lehet törölhetedi a segged az állampolgári jogokkal?! Meg a többi demokratikus bullshit se ér sokat.

Gratula.
Válasz erre 

tupamaro 2016.08.28. 09:40:06

Midnight!

Igazad van. De már okádok a lopástól a korrupciótól a lehúzástól.
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 09:43:19

ugyan, nincs ember, ennyike. illetve már annyira felhígult totálisan szervilis, a seggnyaláson túl az égvilágon semmihez sem értőkkel a fidesz, hogy kénytelenek az ellenségtől leigazolni embereket.

pedig petike tényleg megpróbálta a győri focista haverjaival menedzselni egy tízmilliós ország külpolitikáját (ezzel megalázva a magyarokat is, de ez persze a fideszeseket nem érdekli csak a magyarokat), de úgy látszik a labdarúgás nem elégséges tudás a külpolitikában, gondolom teljesen meglepődött petike is amikor ezzel szembesült.

a felől ne legyenek senkinek se kétségei hogy a fideszesek gyűlölik az ellenzéket, ráadásul az orbánmaffia belső kohézióját is rombolja hogy azt látják a seggnyalásra kitenyésztett ifjú fideszesek hogy nem ők kapják a "tuti" diplomáciai fotel-állásokat, hanem az "ellenség". az, hogy még ezt a belső morál-rombolást is felvállalják, az annak a bizonyítéka hogy tényleg kurvára nincs emberük.
ott vár a sorban régóta a sok éhes fiatal fideszes farkas hogy végre összelopja magát annyi év seggnyalásának a jutalmául, előre csorog a nyáluk, remeg az inuk hogy végre lophassanak, erre azt látják hogy nem kapnak esélyt a zsákmányszerzésre, ez nekik óriási pofon, kibaszott tehetségtelenek lehetnek ha nem mernek rájuk bízni még ilyen távoli elfekvős melókat se.
Válasz erre 

cipraszon 2016.08.28. 09:52:02

Erre a blogra feminista ösztűz fog zúdulni. Ha a kormány nőket vesz fel, akik a baloldalon is politizáltak, akkor azok a nők megvesztegethetők? Egyszerűen a karrierjüket akarják kiteljesíteni és nem csak a gyerekszülő szerepben létezni. A blogger szégyellje magát, hogy ilyen nyíltan nőellenes és hímsoviniszta!
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 09:54:43

ezt csak a magyaroknak írom,a fideszesek ne olvassák el, tudom őket nem zavarja a fideszbűnözés, sőt cinkosok:

a szokás napi fideszbűnözés:

"Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége is kapott munkát a felcsúti kisvasút, valamint a szintén felcsúti Makovecz-stílusú kazánház építésénél. Az RTL Híradó kereste Mészáros Lőrincet, hogy nem érzi-e összeférhetetlennek, hogy az általa vezetett alapítvány a gyerekei cégének ad megbízásokat, de nem reagált."

24.hu/kozelet/2016/08/27/meszaros-gyerekeinek-cege-is-kaptak-megbizast-felcsuton/

- rohadt szemét tolvaj komcsik már megint looooppnak!!!!!
- hé, ezek orbán emberei.
- ja, akkor jólvan.
Válasz erre 

cipraszon 2016.08.28. 09:57:00

Durci a baloldal, hogy az értelmesebbek kezdik elhagyni. Tehetetlen dühükbe rátámadnak a kormányra.
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 10:13:13

Nem mellesleg mekkora pofára esés már ez az orbánista trolloknak akiknek örökkön örökké hisztérikusan kell gyűlölniük mindenkit aki nem fideszes, minden rosszat rájuk zúdítani, oszt hopp, orbán bevesz közülök párat, na most meg hirtelen "rá kell döbbenniük" hogy nem is rossz fejek azok, politikailag vállalhatóak, meg alkalmasak-értelmesek, stb :DDDD

durr bele arccal a betonba fiúkák, így csinált a gazdátok ma is segget a szátokból, mostantól ugathatjátok pont az ellenkezőjét mint eddig :D hányszor mondtam már nektek hogy titeket legjobban a saját gazdátok vet meg... :D
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.28. 10:29:34

@tupamaro: Ezzel nem vagy egyedül, csak sajnos a lopás és a korrupció a demokrácia velejárója. És ne hidd, hogy csak idehaza, lásd az amcsikat.
Válasz erre 

midnight coder 2016.08.28. 10:36:06

@pamut: "pedig petike tényleg megpróbálta a győri focista haverjaival menedzselni egy tízmilliós ország külpolitikáját (ezzel megalázva a magyarokat is, de ez persze a fideszeseket nem érdekli csak a magyarokat)"

Mondjuk, szerintem a legnagyobb megalázás a gengszterváltás óta az volt, amikor a szlovákok a Sólyom Lászlót hazazavarták a határról, majd a Gyurcsánynak megmondták hogy pontosan micsoda ő, és mekkora. Mindezt bármiféle következmény nélkül. Utána simán megerősítették a Benesi-féle dekrétumokat, pedig azok kb. a mi első zsidótörvényünk kategóriájában mozog ami az emberi jogokat illeti. És ez ügyben sem csinált a magyar demokrácia _semmit_. És a nagyon liberális és demokratikus Európai Unió sem lépett semmit egyik ügyben sem. A szlovák nácik pedig 2010-re euróval fizethettek, míg a derék magyar demokratáknak addigra már céldátumuk sem volt. Pedig Megyó 2003-ban, még 2006-os euróról motyogott, és akkortájt még mindenki a csóró szlovákokon viccelődött.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.08.28. 10:36:58

.
.
.
6. Ki kell fizetni a korábbi hírforrásokat.
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 10:49:25

@midnight coder:
hehe, látom téged a relativizálásra képeztek ki, esetleg még hozd fel a világháborút is hogy kisebbnek tüntesd fel az orbánmaffia magyarellenes gaztetteit :)

@István Tamasi: És tényleg!
Válasz erre 

birka menet 2016.08.28. 10:55:18

@midnight coder: "Orbánék korántsem csinálják a dolgukat annyira jól mint lehetne, de azért akkorát nem zuhant az ország mint 2002 és 2006 között."

Amikor is a fideszkomcsik nem csak hogy 100%-ban megszavazták az összes törvényt ami miatt az ország megzuhant, hanem még a maszop beikltatása előtt törvénybe is foglaltak belőlük jóhényat, hogy hadd menjen minél gyorsabban az a megzuhanás. És te meg itt sírdogálsz az ország tönkretételéről.

Uncsi vagy már azzal, hogy a fejed még mindig orbán seggében van és neked minden fidesz lopásra, pusztításrta megvan az az egy mondatod, hogy de hát ez csak természetes mert még a Holdon is előfordul hogy lopnak. Ennyi ésszel nem kellene hirdetned magad.
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 10:59:52

@birka menet:

coderce hithű fidesztálib, neki aztán hiába magyarázod :)
szíve szerint a 2008-9-es világválságot is a szocik nyakába varrná csak hogy kipipálja a napi gyűlölködését, biztos próbálkozott is vele párszor amíg annyian ki nem röhögték hogy végül kénytelen lett leszokni róla...
Válasz erre 

A Sherman megsérült, végzünk vele 2016.08.28. 11:01:21

Mile Lajost vagy Dobolyi Alexandrát tartod szakértőnek? Miben?
Válasz erre 

dumdidum42 (törölt) 2016.08.28. 11:01:26

ne hibáztassátok az orbán kormányt. akik rájuk szavaztak már sokadik alkalommal a felelősek. őket és gyermekeiket kell majd eltávolítani
Válasz erre 

dukeekud 2016.08.28. 11:08:10

@midnight coder: Ez lett a kovetkezmenye, a legvidamabb barakknak. Az emberek nem gyuloltek elege ezt a puhadiktaturat, tul jol, tul kenyelmessen eltek A rendszervaltaskor nem hogy akasztas nem volt, de meg csak egy latszat felelosegre vonas sem. A diktaturat fenntarto MSZMP egy laza nevvaltoztatassal atmentette a hatalmat, vagyonat, legitimitasat a demokraciaba. Es ennek a kovetkezmenye volt, a 20 evnyi kaosz 2010-ig. Bar jelentossen meggyengulve, de meg mindig itt vannak a nyakunkban, es diktaturat uvoltoznek ejjel nappal. Es persze ahol lehet fekezik, akadalyozzak, romboljak az orszagot.
Válasz erre 

Szalay Miklós 2016.08.28. 11:20:22

Egy magyarázat: miért ne tenné. Az ügyes ellenségből lesz a legjobb szövetséges - már ha hagyja magát.

Apropó, itt egy írás az érdekek erejéről, arról hogy sokkal inkább azok mozgatják a világot, mint bármi más.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid071

(A legfelső sor a kép tetején, "Érdekek". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

Lásd továbbá a Csoportok alapvető jellemzői című részt is, benne az elvhűséget és köpönyegforgatást.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.28. 11:22:35

@dukeekud: Mindent jól írsz, kivéve, hogy ez

"Es persze ahol lehet fekezik, akadalyozzak, romboljak az orszagot."

a fideszre érvényes. Lehet, hogy neked nem tűnt fe, de több, mint 6 éve a fidesz kormányoz. Már ha ezt az országrombolást kormányzásnak lehet nevezni.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.28. 11:25:03

@a BircaHang Média szerk.: Nem értem, egy zsarnok miért akarna kinevelni utódot? Egy pszichopatát csak saját maga érdekli.
Válasz erre 

Bafana 2016.08.28. 11:29:12

@midnight coder: Én konkrétan akkor röhögtem a szlovákokon, amikor a görög csödtömegbe talicskázták bele az eurójukat, amire oly büszkék voltak :)))
Én leszek az utolsó, aki a balfaszokat megvédi vagy megdícséri, de szerencsére Megyóék elkúrták (nem kicsit, nagyon) az egész eurósdit. Aminek szerintem többen örülnek.
Válasz erre 

nu pagagyí 2016.08.28. 12:19:52

A Fidesznek Beérett az autonómiák megszüntetése, a központosítás és a piacok elfoglalása. Egy ellenzéki politikus, ha kipottyan a parlamentből, nem sok mindent tud csinálni, hacsak nem feltaláló. Tanár csak a Klik engedélyével lehet, a piacon minden olyan ágazat, ahol nyereségre lehet számítani a Fidesz hűbérbirtokai. Előbbiek nyeresége természetesen nem a hatékony munkából, hanem közpénzből, állami megrendelésből, mesterséges monopolhelyzetből áll össze. A külföldi cégek nem vesznek fel vattaembereket, az a pár hatékony magyar cég amely független az állami megrendelésektől, pont azésrt hatékony, mert figyel a költségeire és leginkább importra dolgozik, ne feltétlenül tudja használni a befolyás és speciális tudás nélküli embereket. A kultúrát és szociális szférát kivéreztették, tanár csak a KLIK engedélyével lehet valaki.

Összeállt a diktatúra képlete. Lehet kussolni, meg gerinctelen módon betagolódni a rendszerbe.
Válasz erre 

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.28. 12:35:12

@atpijkamo116:

Mert nem zsarnok.
Válasz erre 

dukeekud 2016.08.28. 13:51:31

@atpijkamo116: "a fideszre érvényes. Lehet, hogy neked nem tűnt fe, de több, mint 6 éve a fidesz kormányoz. Már ha ezt az országrombolást kormányzásnak lehet nevezni. "

De feltunt, es orulok neki, hogy sok evtizednyi kaosz szenvedes utan, 6 eve fejlodik epul az orszag. Vegre van egy minden szempontbol normalis jol mukodo igazi orszagunk.
Válasz erre 

2016.08.28. 14:11:56

@midnight coder: Ezek szerint te még nem láttad, hogyan lopnak a diktatúrában.
Ha a demokráciának velejárója, a diktatúrában éppenséggel lényege a lopás ecsém!
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 14:14:05

Mutyit gyanítanak a félkilométeres balatoni kikötőnél
DSC 1561
nyg
nyg követés
SzD
2016.08.27. 17:08

Azzal szúrtuk el a Balatont, hogy megjelent az ember a partján

Pocsolyát csinálhat a gigakikötő a balatoni strandból
Pocsolyát csinálhat a gigakikötő a balatoni strandból
Nem arról szavazott a fenyvesi önkormányzat, ami megvalósult. Az ellenzők szerint kolosszális beruházással készülő 450 méteres mólók a strand vizének áramlását veszélyeztethetik. Az önkormányzat ezt nem osztja, a hatóság is mindent rendben talált.
Tovább

– mondta Balatonfenyves polgármestere a déli part egyik leghosszabb szabad strandján állva. Közben az idén átadott, a Balaton egyik legsekélyebb szakaszán épült, sokat kritizált, 466 méter hosszan benyúló vitorláskikötő mólóit nézte. Lombár Gábor szerint a település javát fogja szolgálni, sok félrevezető információ jelent meg róla, például, hogy ez volna a leghosszabb kikötő a tavon.

NEM AZZAL SZÚRTUK EL, HOGY AZ EMBER JELENT MEG A PARTJÁN, HANEM A FIDESZ-MUTYI JELENT MEG AZ EGÉSZ BALATONBAN !!! ODAADTA A MAGYAR EMBEREK TENGERÉT(EGYETLEN POCSOLYÁJÁT) A JACHT-VITORLÁS TULAJDONOSOKNAK, PEDIG A BALATON A MAGYAR EMBEREK NEMZETI VAGYONA ÉS AHHOZ MINDENKI MÁSNAK KUSSSS RABLÓPRIVATIZÁLÁS CÉLJÁBÓL !!! MAJD HA A MAGYAR MILLIÓK MEGINDULNAK ÚGY MINT A TÖRÖKÖK TETTÉK , AZ OLIGARCHÁK AGYON LESZNEK TAPOSWVA !!!!! :o)
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 14:16:05

enné a katinkánál sokkal képzettebb emberkék vannak erre a posztra, MIÉRT IS A SZÁRMAZÁS A DÖNTŐ ?????!!!
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 14:27:56

@kvadrillio: EGY OKOS HSZ SZERINT:

dodóbogyó • egy napja

Izraeli-piréz állampolgár!Egyébként: :o))))))))))

ZSIDÓ ITT ! ZSIDÓ OTT ! ZSIDÓK MINDENÜTT !!!!! :o)))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 14:30:27

@dukeekud:
te miért támogatod a magyar jogállam kinyírását? magyargyűlölő vagy?
a tarfiklopást, ingatlanmutyikat, a lezsírozott közbeszerzéseket, az összes fideszbűnözést miért támogatod? szereted amikor kifosztják a magyarokat?
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 14:31:21

DOBOLYI IS AZ, KÓKA IS AZ, SZENTIVÁNYI IS AZ EÖRSI IS AZ......STB...STB.....
AMI NEM BAJ !
CSAK A NÁLUK SOKKAL TEHETSÉGESEBB MAGYAROK NEM JUTNAK LEHETŐSÉGHEZ MIATTUK !!! :))))

NU, EZÉRT BASSZA MEG A FIDESZ KURVA ISTENE IS ! :o)i)))))
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 14:33:41

IDEJE LESZ MEGKÉRDEZNI ORBÁNT: M AGYARORSZÁG SZERINTE IZRAEL ??????????????????????!
Válasz erre 

pamut 2016.08.28. 14:39:48

@kvadrillio:

tényleg, ezek az új fideszesek eddig Soros bilbodó ügynökei voltak... és most beépülnek orbánék közé!!!!

jajajajaj, mi lesz ebből, kapun belül vannak az ügynökök!!! :DDDD
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 14:45:27

2016. 08. 28. 10:06
MTI
Iszlám Állam
terrorizmus
Indonézia
Ismét katolikus papra támadt egy terrorista! Sikerült megfékezni a merénylőt

Misét tartó papra támadt egy öngyilkos merénylő egy katolikus templomban az indonéziai Észak-Szumátra tartomány székhelyén, Medanban. A támadót sikerült megállítani.
A beszámolók szerint az előzetesen a misén részt vevő támadón egy pokolgépet rejtő hátitáska volt, amely lángra lobbant, de a robbanószerkezet nem lépett működésbe. Ezért elővett egy kést, azzal támadt a papra. A merénylet végrehajtásában azonban két hívő megakadályozta.

A Szent József templomban történt merényletben a pap, a két közbeavatkozó hívő és a támadó is megsérült.

A Thestar.com azt írja, a támadó holmijai közt több Iszlám Államhoz kapcsolódó jelképet is találtak.

Bár Indonézia a világ legnagyobb muzulmán népességgel bíró országa, a többség az iszlám mérsékelt formáját gyakorolja.

Szakértők szerint azonban egyre inkább kézzelfogható az Iszlám Állam terjeszkedése Délkelet-Ázsiában, így Indonéziában is.

A térség ugyanis ideális ahhoz, hogy a Szíriában és Irakban nagy területeket ellenőrző szervezet gyökeret eresszen: több kisebb iszlamista lázadócsoport tevékenykedik a délkelet-ázsiai országokban, a Közel-Keletről - feltehetően feladattal - hazatérő harcosok pedig kapcsolatokat és tapasztalatot visznek magukkal. Értesülések szerint a közelmúltig főként helyi harcokat vívó iszlamista csoportok az IÁ hatására megkezdték a határokon átnyúló együttműködést.

Komolyabb terrortámadás legutóbb januárban történt Indonéziában: öt támadó tüzet nyitott és robbantott a főváros, Jakarta központjában. A terroristákat leszámítva két ember halt meg. Elkövetőként az Iszlám Állam jelentkezett.

"Értesülések szerint a közelmúltig főként helyi harcokat vívó iszlamista csoportok az IÁ hatására megkezdték a határokon átnyúló együttműködést." HOSSZÚÚÚÚÚÚ HÁBORÚKNAK NÉZÜNK ELÉBERHHHHH.........AZ ISZLAMISTÁK HATÁROKON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL !!!!!!!! ...csakaszt nemtom, elég lesz e ellenük a jelenlegi F-16-os kapacitás ?????
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 15:22:33

2016. 08. 27.
Izrael szerint az Iszlám Állam hasznos szervezet

Izraeliek nyilvánosan elismerték a Desnek (ISIL, ISIS) nyújtott támogatásukat, azáltal, hogy azt javasolják a nyugati államoknak, hogy ne pusztítsák el a terrorista csoport, mert az egy “hasznos eszköz” Irán, a Hezbollah és Szíria ellen az általuk végrehajtott bűncselekményen keresztül, ami biztonságot hozhat Izraelnek.

Az agytröszt intézet szerint, amely szerződéses munkát lát el a NATO-nak és az izraeli kormánynak, a Nyugatnak nem lenne szabad elpusztítania a Daest, azt a fasiszta szélsőséges csoportot, amely népirtást és a kisebbségi csoportok közt etnikai tisztogatás végez Szíriában és Irakban, továbbá számos terrorista műveletet hajtott végre még az európai államokban is, köztük Franciaországban és Belgiumban.

Miért? Az úgynevezett Iraki és Levantei Iszlám Állam (Daes) “hasznos eszköz lehet Irán, a Hezbollah, Szíria és Oroszország aláásására” állítja az agytröszt intézet igazgatója.

“Az ISIL (Daes) folyamatos létezése egy stratégiai célt szolgál”, írta Efraim Inbar “Az Iszlám Állam megsemmisítése egy stratégiai hiba” (The Destruction of Islamic State Is a Strategic Mistake) című, augusztus 2-án közzétett tanulmányában.

Azzal, hogy együttműködik Oroszországgal a népirtó szélsőséges csoport elleni harcban, az Egyesült Államok “stratégiai ostobaságot” követ el, mivel “a Moszkva-Teherán-Damaszkusz tengely erejét növeli”, érvelt Inbar.

“A Nyugatnak az ISIL (Daes) további meggyengítésének lehetőségeit kellene keresnie, de nem a megsemmisítését”, hangsúlyozta, hozzátéve: “Az ösztönös meglátásokkal ellentétben egy gyenge ISIL kívánatosabb, mint egy megsemmisített ISIL.”

Inbar egy befolyásos izraeli tudós, a Begin-Szadat Stratégiai Tanulmányok Központjának az igazgatója, és elmondása szerint az ő küldetése, hogy előrevigye a “realista, konzervatív és cionista menetrendet Izrael számára a biztonság és a béke keresése során”.

Tanulmányában Inbar azt sugallja, hogy jó ötletnek tartja a Szíriában folyó háború meghosszabbítását, amely már eddig is szörnyű pusztításokat végzett az országban, megölt több százezer embert, miközben a lakosságnak több mint a fele elhagyni kényszerült otthonát.

Azon elmélet kapcsán, hogy a Daes legyőzése sokkal stabilabbá tenné a Közel-Keletet, Inbar azt állítja: “A stabilitás önmagában nem érték. Csak akkor kívánatos, ha az érdekeinket szolgálja”.

Inbar egy sor elismeréssel büszkélkedhet. Tagja volt az izraeli Nemzeti Tervezési Tanács politikai stratégiai bizottságának, valamint az izraeli katonai történeti osztály akadémiai bizottságának és elnöke volt az Oktatási Minisztérium nemzetbiztonsági oktatással foglalkozó bizottságának.

Egy igen tekintélyes tudósnak számít, miután az alábbi egyetemeken tanított, illetve tartott előadásokat: Johns Hopkins, Georgetown, Harvard, MIT, Columbia, Oxford és a Yale. Továbbá Inbar tudósként dolgozott a Woodrow Wilson Nemzetközi Tudósközpontban (Woodrow Wilson International Center for Scholars) és kinevezték Manfred Wörner NATO munkatársként.

Néhány nappal azután, hogy Inbar tanulmánya megjelent, David M. Weinberg, a Begin-Sadat Központ közügyekkel foglalkozó igazgatója írt egy hasonló témájú anyagot “Az ISIL-t meg kellene szüntetni?” címmel az Israel Hayom-ban, ami egy ingyenes és széles körben olvasott jobboldali újság, melyet a konzervatív Sheldon Adelson milliárdos alapított, és erősen támogatja Izrael jobboldali miniszterelnökének, Benjamin Netanjahunak a programját.

Az írásában Weinberg megvédte munkatársa érvét és „hasznos idiótaként” említette a Daest.

Az Inbar és Weinberg által javasolt stratégia, hogy egy fasiszta iszlamista csoportnak közvetett módon engedik, hogy harcot folytasson a nyugati ellenséggel szemben, nem újdonság amerikai és izraeli külpolitikai körökben. Amerika hidegháborús politikájára emlékeztet, amely során szélsőjobboldali iszlám szélsőségeseknek nyújtottak támogatást a kommunisták és a baloldali nacionalisták elleni küzdelem érdekében.

Az 1980-as afganisztáni háborúban a CIA és Amerika szövetségesének számító Pakisztán és Szaúd-Arábia iszlám fundamentalistákat fegyverzett fel, képzett ki és támogatott a Szovjetunió és Afganisztán szovjet támogatást élvező szocialista kormánya elleni küzdelemhez. Ezek az USA által támogatott felkelők voltak az al-Kaida és a tálibok elődei.
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 15:23:08

@kvadrillio: ,...Izrael terrorista csoportoknak, különösen a Daesnek nyújtott támogatása a régiós országokban korábban szintén ismertté vált azzal, hogy áthelyezte a sebesült terroristákat kórházaiba.

Orvosi források augusztusban bejelentették, hogy az izraeli kórházak megkapják azokat a terroristákat, akiket a szíriai erőkkel való összecsapásokban azután sebesítettek meg, hogy Jordánia lezárta a határait előttük.

“Több militáns életét vesztette, miután Jordánia lezárta határait (40 nappal ezelőtt), valamint a helyi kórházak és az egészségügyi személyzet hiánya miatt”, ismertette Jamal al-Sayasenah, a Szíriában lévő terrorista csoportokhoz közel álló orvosi forrás, idézte a szavait a Rai al-Yom hírportál.

“Számos tábori kórház, ami a terroristák alatt működik Dara’ában és Dél-Szíriában, arra kényszerült, hogy a megszállt területekről az izraeli határkórházakba küldje a sebesülteket kezelésre, és onnan térjenek vissza Szíriába újra”, tette hozzá.

Az amerikai Wall Street Journal arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben Izrael megnyitotta kapuit Szíriával annak érdekében, hogy orvosi kezelést biztosítson a Daes, az al-Nuszra Front, az al-Kaida takfiri csoportok fegyvereseinek, akik megsebesültek a szíriai hadsereggel szembeni folyamatos harcok során.

A Wall Street Journal jelentette akkor, hogy az al-Nuszra Front “azóta nem háborgatta Izraelt, hogy a múlt nyáron megragadta a határmenti területet” a Golán-fennsík mentén.

Azok a takfiri elemek “akik ellenőrzésük alatt tartják a mintegy kétharmadát a határ 90 százalékának a Golánon, nem támadják Izraelt. Ez némi alapot szolgál megérteni, ki az igazi ellenség – talán nem Izrael”, nyilatkozta Amos Yadlin, a katonai hírszerzés volt főnöke, akinek a szavait a Wall Street Journal idézte.

Tény, hogy a megszállt Golán-fennsík mentén lévő izraeli-szíriai határmenti terület nagyrészt csendes maradt, ami szintén csak azt erősíti meg, hogy a takfiriak működése mögött cionisták állnak.

Orientalista.hu – (Persianews, Farsnews)

HAHAHA IZRAEL ÍGY LÁTJA, ÉRZI, GONDOLJA..., AKKOR MIJAFASZT KERES AZ USA, A NATO-SZÖVETSÉG SZÍRIÁBAN ÉS EGYÉB HELYEKEN ?????! I
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 15:55:39

MIÉRT GÁTOLJA A GOOGLE A LENTA.RU FORDÍTÁSSAL VALÓ OLVASÁSÁT ????????????????????????

400. That’s an error.

Your client has issued a malformed or illegal request. That’s all we know. ,,,ÉS MEGJELENIK A SZERSZÁMKULCSOS BÁDOGEMBERE ! :o)

LENTA.RU-T AKAROK OLVASNI FORDÍTÁSSAL !!!!! MERT ÉRDEKELNEK A HÍREK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

kvadrillio 2016.08.28. 16:16:27

Ukrajnai zsidó szervezetek tiltakozása

Hírek
Sajtószemle
Elemzések, interjúk
Történelem
Kultúra, programok
Színes hírek, sport

Címlap » Hírek » A posztszovjet térség hírei
| 2016-08-04 13:23:33 |
Oroszvilag.hu
Ukrajnai zsidó szervezetek tiltakozása
A nácik az új hősök

Ukrajnai zsidó szervezetek tiltakozása

29 ukrajnai zsidó szervezet tett közzé nyílt levelet az országban zajló történelemhamisítás és a nácik heroizálása miatt. „Komoly aggodalmunkat és bizalmatlanságunkat fejezzük ki közös történelmünk tudatos meghamisítása miatt, melyet az utóbbi időben az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézetének (UINP) aktivistái folytatnak. Az UINP és vezetése más szervezetekkel, tömegtájékoztatási eszközökkel, tudományos intézetekkel együtt ki akarja törölni közös emlékezetünkből azokat a tragikus fejezeteket, melyek az Ukrán Nacionalista Szervezet (OUN) és az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) és vezetőinek antiszemita tevékenységével foglalkoznak.”

A zsidó szervezetek szerint fent nevezett szervezetek antiszemita tevékenysége jól dokumentált történelmi tény. A zsidó közösségek szerint elhallgatják az OUN és az UPA antiszemita múltját, ezzel meghamisítják Ukrajna történelmét, és megsértik azon több mint 1 millió zsidó emlékét, akik a nácik és cinkosaik áldozatává váltak Ukrajnában.

„Ez vonatkozik arra is, hogy utcákat neveznek el olyan emberekről, akiknek neve nemcsak a zsidók, de a világ más népei körében is megbotránkozást kelt. Elfogadhatatlannak tartjuk a Kijevi városi közgyűlés döntését, mely szerint az egyik főutcát Sztepan Banderáról nevezték el, és azt a tervet is, hogy az egyik utcát Roman Suhevicsről nevezzék el.”

A levél írói arra kérik a Radát, a Kijevi városi közgyűlést, a kormányszerveket, segítsenek a nemzetek közti béke megőrzésében. Aggodalmat kelt az is a levélírók szerint, hogy Ukrajna az egyik utolsó európai ország, mely nem csatlakozott a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetséghez.

(korrespondent.net)

EZEK AZ USZÍTÓ ZSIDÓK MINDEN VOLT SZOCIALISTA ORSZÁGBAN USZÍTANAK, AKCIÓZNAK ????? :o) BESZARÁÁÁS !!!!!

AZ INTERNET MINDENKIT LEBUKTAT ! :o)))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.28. 21:25:43

@dukeekud: "Vegre van egy minden szempontbol normalis jol mukodo igazi orszagunk."

Örülök neki, minden jót kívánok neked és Ausztriának.

Itt viszont Magyarországról beszélünk, erről a 6 éve leszakadó siralomvölgyről, ahol SEMMI nem működik normlisan.
Válasz erre 

dukeekud 2016.08.29. 00:03:44

@pamut: @atpijkamo116: "erről a 6 éve leszakadó siralomvölgyről, ahol SEMMI nem működik normlisan."

Meg jo hogy ezt csak a feleszu libbantak akarjak igy latni, mert az orszag es a 10 millio lakos koszoni jol van.
Az orszag vitathatatlanul, fejlodik, gazdagodik, erosodik. Az inflacio nulla, allamhaztartasi hiany nulla, a munkanelkuliseg kozelit a nullahoz. Az orszag nemzetkozi megitelese, presztizse sosem volt meg ilyen magassan. 10 millio magyar buszke lehet a kormanyra, buszke lehet a miniszterelnokere. Es ha meg azt is hozzaveszuk, hogy 2010-ben allamcsodbol indultunk, akkor bizony fele ennyi fejlodes is oscar es nobel dijjas teljesitmeny lett volna.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 00:13:18

@dukeekud: "koszoni jol van."

Jó neki! 2006-ban, mikor öntve volt a pénz, 13. havi nyugdíj, miegymás, akkor nyígtak, hogy rosszabbul élnek, mint 4 éve. Most, hogy 27% az ÁFA, dől össze a gazdaság, boldogan megvannak. Nagy az orbán állatkerje, és alacsony a kerítés. :))

"a munkanelkuliseg kozelit a nullahoz"

:)) Mert elüldözték a munkát kereső félmilliót nyugatra, és a maradék munkanélkülit alibi közmunkával "foglalkoztatják". Te tényleg ENNYIRE hülye vagy?

"Az orszag nemzetkozi megitelese, presztizse sosem volt meg ilyen magassan."

Orbánt snki nem fogadja, a külügyminiszterét a 4. rangú ameerikai hivatalnok. Szánalom. orbán közútálat tárgya.

"10 millio magyar buszke lehet a kormanyra, buszke lehet a miniszterelnokere."

A Bonsai Ducéra és a seggnyaló kormányára Azerbajdzsán se lehetne büszke.

"2010-ben allamcsodbol indultunk"

Tényleg ennyire hülye vagy.

Szokj le az M1 nézéséről, mert teljesen kiég az agyad.
Válasz erre 

dukeekud 2016.08.29. 00:32:18

@pamut: Es a gazdasagi sikerekhez tegyuk, hozza a sportsikereket, futbal EB, olimpia. Az mszp ideje alatt 3 arany erem volt az olimpian, mig a fidesz idejeben ketszer is 8 arany lett. Ez vitathatatlan es tovabb emeli az orszagunk nemzetkozi tekintejet, es a nemzet elegedettseget, buszkeseget, boldogsagot.
Válasz erre 

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 09:11:31

@dukeekud: :))
Válasz erre 

pamut 2016.08.29. 10:19:30

@dukeekud:
egész jól parodizálod az agyhalottakat :)
Válasz erre 

stevie balkanski 2016.08.29. 11:03:45

Nem teljesen világos, Szent-Iványi miért került a listára. Ő valóban ljubljanai nagykövet volt, de még a Bajnai-kormány nevezte ki. Az ő "bűne" maximum annyi, hogy nem hívta haza az Orbán-féle külügy idő előtt, csak a mandátuma lejártával.
Válasz erre 

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.09.13. 00:10:25

@stevie balkanski: Számomra se világos Szent-Iványi szerepeltetése. Még az "Igen" kampány miatt merül fel, csak hát pár cikk alapján úgy tűnik, hogy lehet elvi alapon is érvelni az "Igen" mellett. Még akkor is, ha szerintem összeségében a bojkott és az érvénytelen szavazás jobb ötlet.
Mile Lajost ha csak futólag is, de személyesen is ismertem, az ő esetét se tudom magamba hová tenni.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard