Rengeteg tanulsággal járt a hétfői Botka-Orbán találkozó, ám a legfontosabb alig kapott nyilvánosságot a sajtóban. Nem véletlenül halogatta ugyanis a miniszterelnök a dél-alföldi baloldali fészeknek tartott Szeged meglátogatását, itt ugyanis mások voltak a játékszabályok, mint Budapesten vagy egy fideszes vezetésű nagyvárosban. Nem voltak például kitiltott szerkesztőségek, és az idő szűkössége ellenére bárki kérdezhetett a sajtótájékoztatón. Ennek is köszönhető, hogy a végére kissé szerepzavarba került a miniszterelnök, így aztán elhagyták a száját olyan mondatok is, melyeket később akár meg is bánhat.

Fotó: szeged.hu

Talán maga Lázár János is megdöbbent azon, hogy a szegedi városháza házasságkötő termében több kamerát lát, mint az ő budapesti kormányinfóin. A miniszterelnökséget vezető minisztert nyilván az is zavarta a Modern Városok Program sorozat szegedi állomásán, hogy ő most egyáltalán nem kapott szerepet. Botka László szegedi polgármester és lehetséges miniszterelnök-jelölt és Orbán Viktor párosa ugyanis teljesen elvitte a show-t előle. Lázár ugyan a szomszédvár egykori polgármestere, és a tárgyalásokon bizonyára képviselte is Hódmezővásárhely érdekeit, ám a sajtótájékoztatón nem osztottak neki lapot, és az újságírók is elsősorban a két főszereplőre koncentráltak.

Amíg Orbán Viktor nagyvonalúan dobálózhatott a milliárdokkal (körülbelül 70 milliárd forintos támogatást ígért Szegednek), addig ugyanolyan kiegyensúlyozott volt, mint egy évértékelő beszéd alatt, ahol csak a hívei előtt beszél. Amikor azonban sorjázni kezdtek a kérdések az olimpiai rendezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtésről, Donald Trump elképesztő intézkedéseiről, majd a lehetséges ellenzéki kihívókról, már kissé döcögősebbre vette a figurát. Érdekes volt látni, ahogy kikényszerült a jól megszokott propaganda biztonságot nyújtó ketrecéből, milyen nehezen találta a menekülő utakat a kommunikációs sztrádán.

Teljesen világossá vált, hogy egy kiélezett helyzetben semmiképpen, ám valószínűleg egy viszonylag nagy kormánypárti előnynél sem lehet vitára kényszeríteni Orbánt, mert tisztában van azzal, jó eséllyel vesztesként hagyná el a helyszínt.

Ami viszont láthatóan mélyütésként érte Orbánt, hogy az ATV riportere megkérdezte tőle, hogy ha már az egyik lehetséges kihívója mellett áll, elképzelhetőnek tartja-e, hogy több mint 10 év elteltével hajlandó lesz a kihívóival leülni egy miniszterelnök-jelölti vitára. Orbán először igyekezett elegáns lenni, és dicsérte Botkát, hogy milyen jól vezeti Szeged városát, (amivel mintha arra célzott volna, hogy jobban örülne, ha kihívója továbbra is ezzel foglalkozna), majd jelezte, hogy őt nyúlsággal és gyávasággal nem lehet vádolni, ám azt nem volt hajlandó kimondani, hogy kész vitázni Botka Lászlóval vagy esetleg Vona Gáborral.

A riporter szerencsére visszakérdezett, hogy akkor lesz vita vagy sem? Orbán ekkor már kénytelen volt nyíltan megkerülni a kérdést. Az idő eldönti – mondta, és arckifejezése jelezte, hogy eléggé tele van már a hócipője a kellemetlen kérdésekkel. Lett is volna még kérdés bőven, ám ekkor már érzékelhető volt, hogy a nyúlsággal nem vádolható miniszterelnök vette volna már a nyúlcipőt, mert nem szokott hozzá az ellenséges légkörhöz. Azt is fontos megjegyezni, hogy az Echo TV-n kívül csakis ellenzékinek tartott médiumok képviselői kérdeztek a sajtótájékoztatón, pedig senki sem tiltotta meg például az M1-nek, hogy akár három elterelő, udvariaskodó témafelvetéssel oldja Orbán Viktor zavarát.

Fotó: index.hu

Nos, mi a tanulság abból, ami január 30-án Szegeden történt? Orbán Viktor bizonyos értelemben szakrális vezetőnek tartja magát, aki ezért nem szereti összepiszkolni a kezét sáros dolgokkal, azt meg különösen nem kedveli, ha mások kenik rá ezt. Nem volt sárdobálás Szegeden, sőt kifejezetten szívélyes volt a sajtótájékoztatón a két fél viszonya, ám amikor a sajtó belerondított ebbe az idilli képbe, a miniszterelnök már szeretett volna odébb állni. Jól látszott rajta, hogy nem edzette magát éles helyzetekre, és a sablonos kitérő válaszokon kívül nem futotta többre részéről. Főleg Botka mellett volt ez feltűnő, aki ugyan nagyon udvarias házigazda akart lenni, ám határozottságával ellensúlyozta Orbán lekenyerező stílusát.

Teljesen világossá vált, hogy egy kiélezett helyzetben semmiképpen, ám valószínűleg egy viszonylag nagy kormánypárti előnynél sem lehet vitára kényszeríteni Orbánt, mert tisztában van azzal, jó eséllyel vesztesként hagyná el a helyszínt. Egyértelmű, mely témákban nyilatkozik meg szívesen, és mely ügyektől tart úgy, mint ördög a tömjénfüsttől. Szegeden például hosszasan elemezte a magyar kormány migrációs politikáját (bár kerítés helyett a fal szót használta a déli határszakasz műszaki zárjának leírására), az ország gazdasági kilátásairól, a munkanélküliségi ráta alakulásáról, ám nem szereti, ha Trumpról, Putyinról, a civilekről, Soros Györgyről az olimpiai aláírásgyűjtésről, és persze a korrupcióról kell nyilatkoznia. Ha 2002-ben egy Medgyessy Péter meg tudta szorongatni, akkor nyolc év kormányzás után egy nem túl dicsőséges oligarchás hátországgal és feltáratlan, homályos ügyekkel, mélyülő szegénységgel terhelve nem igazán lenne üdvözítő társalgás számára sem Vonával, sem Botkával.

Fotó: mno.hu

Szegeden lényegében kiderült, hogy a király meztelen, ám amíg nem kell kijönnie a spanyolfal mögül, addig ezt le lehet tagadni. Rogán Antal és Habony Árpád kommunikációs gépezete azon fáradozik, és költ el újabb milliárdokat kormányzati propagandára, hogy ez a meztelenség ne derüljön ki a választók milliói számára. Ha tényleg olyan jó az a bor, amelyet a kormány készít a pincéjében, nem kéne neki újra és újra újabb cégéreket készíteni. Nehogy előbb-utóbb világos legyen számunkra, hogy az a bor, melyet a pincében rejtegetnek, már évek óta pimpós, és jövőre már nem is lesz mit innunk, ha éppen arra akarunk koccintani, hogy Magyarország jobban teljesít. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amíg senki nem kér rá, hogy lőjél a nyiladdal, addig nyugodtan állíthatod, hogy te vagy a legjobb íjász az egész Vadnyugaton.”