Az első Orbán-kormány emlékezetes kurzusfilmje, a Hídember még azt sugallta, hogy a miniszterelnök a legnagyobb magyar nyomdokain szeretné vezetni az országot, ám a gróf öröksége ma már nem vonzó a harmadik kormányzati ciklusa vége felé járó fideszes vezető számára. Míg a 2002-ben bemutatott film arról tanúskodott, hogy a fejlődés, a nyugati civilizációhoz való közeledésünk az elsődleges célja Orbán Viktornak, addig most naponta kapja a kokikat és sallereket a miniszterelnöktől a dekadensnek tartott nyugati civilizáció. Közben a forradalmainkat eltipró és demokratikus hagyományainkat semmibe vevő keleti despoták előtt hajlong az egykori Széchenyi-rajongó Orbán.
Fotó: FilmDROID
Széchenyi István az egyik legősibb nemesi család tagjaként képes volt túllépni a kiváltságosok szűk csoportjának érdekein. Tükröt tartott a nemesség elé a nemzet felemelkedését pedig a jogfosztott társadalmi rétegek helyzetének javításában látta. Fontosnak tartotta a törvény előtti egyenlőséget, a haladás korlátjának tekintette az ősiség törvényét, amely akadályozta a nemesség hitelfelvételét. Elengedhetetlen volt a nemzet felemelkedése érdekében, hogy a polgárosodás és a modern tudományos vívmányok meghonosodjanak Magyarországon. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy a magyar társadalom ne merevedjen meg, engedje kibontakozni a tehetségeket, tanulhassanak azok is, akiknek nincsenek tehetős rokonai, ugyanakkor a tudományokban, az oktatás színvonalának emelésében látta a nemzet jövőjének zálogát.
Orbán Viktor éppen az ellenkező utat igyekszik bejárni. Új, hozzá hű nemességet igyekszik létrehozni, kormánya intézkedéseivel akadályozza az esélyegyenlőséget, elszakítja az országot a nyugati értékrendtől, keleti diktátorok despotikus hatalmi berendezkedését emlegeti követendő példaként, ugyanakkor az elvek nélküli politizálás apostolaként más országok vezetőit is igyekszik arról meggyőzni, hogy a politikai korrektség ideje lejárt. Nyolc év ellenzéki politizálás és hét év kormányzás után Orbán Viktor eljutott odáig, hogy a nemzet felemelkedését saját oligarchiáinak kistafírozásában látja, Magyarország érdekeit és saját politikai céljai közé pedig egyenlőségjelet tesz.
Orbán mindig nagy államférfi akart lenni, ezért keresgéli folyamatosan a nagy példaképeket a múltban, ám míg tizenöt esztendeje még egy nagy reformer, felvilágosult, liberális szellemiségű nemes volt a minta számára, addig most egyre inkább Horthy Miklós alakját és politikai tevékenységét favorizálja a kormányfő. Nem meri persze nyíltan felvállalni az egykori kormányzó szellemi hagyatékát, de többször utalt már arra, hogy a lényegében az elűzött király szerepét betöltő kormányzó poszt szimpatikus számára.
Fotó: blikk.hu
Talán nem véletlen, hogy annak ellenére fordult el Széchenyi alakjától Orbán, hogy személye, hagyatéka megítélése körül szinte teljes a konszenzus a magyar társadalomban, míg Horthy továbbra is megosztó személyiség, ahogy a jelenlegi kormányfő is az. Talán elképzelhető az is, hogy Orbán Viktor elfogadta azt a tényt, hogy soha nem tud olyan magaslatokba emelkedni, mint Széchenyi István, ezért lejjebb tette a lécet saját maga számára. Ha nem Orbán Viktorról lenne szó, talán ezt az opciót is figyelembe vehetnénk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak olyan ember tetteivel példálózzál, akivel legalább néhány dologban egyetértesz.”