„Azt felelem: inkább a világ pusztuljon el, csak én ihassak még egy teát.” - mondja Lizának az odulakó Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című művében. Gyakran szokták emlegetni ezt az idézetet annak példájaként, hogyan válik érzéketlenné a világ szenvedései iránt egy önző lény. A neves orosz író fiatal korában tele volt ideákkal, és országa társadalmi igazságtalanságai ellen lázadt. A végeredmény börtön lett, majd Dosztojevszkij le is számolt azzal a vágyával, hogy az emberi lények tiszteljék egymást, és lehetőleg ne okozzanak egymásnak szenvedést.

Fotó: vg.hu

Nem feltételezzük, hogy Orbán Viktor Dosztojevszkij életpályáját másolja, vagy hogy ihletett merített volna az orosz klasszikus valamelyik művéből, de tettei alapján jogos a hasonlóságok összevetése. Orbán 30 éve valószínűleg még hitt a társadalmi igazságosságban, az emberek egymás iránti szolidaritásában, a politika jobbító erejében, ma viszont ezt nehéz feltételezni róla. Ezt nem csak erőszakos politikai stílusa, bizonyos társadalmi csoportok érdekeinek szándékos szabotálása vagy a háborúban szenvedők iránti érzéketlensége miatt állíthatjuk róla, hanem már többször maga is kifejtette: számára a lojalitás a legfőbb érték, ezért akik nem osztják a nézeteit, számoljanak a megvetésével.

Mielőtt azonban ex katedra kijelentenénk, hogy a magyar kormányfő egy önző, cinikus, számító ember, aki emiatt gyakran elveszíti az éleslátást, érdemes emlékeztetni arra, hogy dörzsölt politikusként nem engedheti meg azt a luxust, hogy ne hagyjon menekülő útvonalat magának. Vagyis a felszín mögé is be kell néznünk, mielőtt a pragmatizmusát értékeljük. A legélesebben az orosz-ukrán konfliktus kezelésében jelentkezik az az ellentmondás, amit nem lehet egy legyintéssel elintézni. Orbán ugyanis első ránézésre Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin győzelmére fogadott a háború kirobbanásakor, ám annyira nem lehet vak, hogy ne vegye észre, ez az opció most szertefoszlani látszik.

Úgy tűnik, hogy továbbra is mereven ragaszkodik Kreml érdekeinek kiszolgálásához, sőt, egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy számára sokkal nagyobb ellenség Brüsszel, mint Moszkva. Igen ám, de az EU és a NATO legfőbb vezetői részéről igen visszafogott kritikákat hallunk annak ellenére, hogy a magyar kormányfő folyamatosan próbára teszi a két szervezet egységét az orosz agresszió elleni fellépés során. A gyanút, hogy Orbán nem teljesen azt teszi, amit kommunikál, növeli az ukrán külügyminiszter minapi nyilatkozata. Dmitro Kuleba következőt mondta ugyanis egy interjúban: „Orbán túl ravasz politikus ahhoz, hogy minden hidat felgyújtson. Még ha így is tesz, azonnal pontonátkelőt épít.”

Orbán így készülhet egy Putyin utáni időre, vagyis - Kuleba szavait idézve - „pontonátkelőt épít”.

Kicsit talányosak ezek a szavak, ám van mögöttük racionalitás. Tegyük fel, hogy Orbán Viktor már pontosan tudja, hogy Putyin nem nyerheti meg ezt a háborút, legalábbis nem úgy, ahogy ő azt elképzelte. Jelen helyzetben nincs sok értelme egy olyan hatalmat támogatni (még gazdasági előnyök reményében sem), amelynek nemzetközi megítélése egyre romlik, elszigetelődése pedig folyamatosan gyengíti a világpolitikai súlyát. Ráadásul az orosz hatalmi játszmák is hozhatnak olyan fordulatokat, melyek teljesen haszontalanná tennék Putyin korábban tett ígéreteit. Orbán viszont tényleg ravasz politikus, aki nem hagyhatja, hogy Putyin gyengülése az ő politikájára is árnyat vessen.

Nem ördögtől való tehát az a feltételezés, hogy amennyire Orbánt Putyin trójai falovának tartják egyes nyugati politikusok, úgy valójában ő az EU és a NATO trójai falova Moszkvában. Ne feledjük, Magyarország szinte az egyetlen ország, amely a szavak szintjén elítéli Ukrajna felfegyverzését, és még azt sem engedi, hogy más országokból érkező fegyverek haladjanak át Magyarország területén. Azt se feledjük, hogy meghatározó magyar politikusok közül senki se ítélte el egyértelműen azt a bohózatot, melyet az oroszok népszavazásnak tituláltak, és melynek eredményeként négy megyét elcsatoltak Ukrajnától. Szijjártó Péter az egyetlen EU-s külügyminiszter, aki rendszeresen egyeztet orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Minden jel arra mutat, hogy Magyarország elkötelezett szövetségese az agresszornak.

Ezek valóban felháborító dolgok, viszont erősítik az oroszok bizalmát a magyar vezetésben, így akár hamis információknak is hitelt adnak, ha azt a vélt szövetségeseiktől hallják. Ezekre a konspirációkra természetesen nincsenek kézzel fogható bizonyítékok, ám Orbán karakterét ismerve akár kettős játékot is űzhet. Látszólag tehát hibáztatja Brüsszelt az elhibázott szankciókért, és így belpolitikai haszonhoz jut, ugyanakkor titokban együttműködik az Európai Unióval és a NATO-val, amiből külpolitikai előnyöket szerez. Orbán így készülhet egy Putyin utáni időre, vagyis - Kuleba szavait idézve - „pontonátkelőt épít”.

Fotó: klubradio.hu

Mielőtt valaki klasszikus összeesküvés-elméletet vélne felfedezni a fenti fejtegetésekben, emlékeztetnünk kell rá, hogy mennyi előnnyel járna mind a magyar kormány, mind az EU, mind a NATO számára az, hogy az Orbán-kormány úgymond jól fekszik Moszkvánál. Mivel szinte csak a magyarok kommunikálnak az orosz vezetéssel, olyan információkkal láthatják el Moszkvát, melyek nem biztos, hogy kiállnák az igazság próbáját. Ezek a szivárogtatások megtéveszthetik az oroszokat, olyan dezinformációkkal zavarhatják meg a Kreml döntéshozóit, melyek jól fizetnek akár a csatatéren, akár a diplomáciában. A politika nem az őszinteségről és nem is a barátságról szól, sokkal inkább a megtévesztésről és a haszonszerzésről. Ezt az igazságot Orbán Viktornál kevesen ismerik jobban a világpolitika szereplői közül. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak a ruhaboltban számít, hogy színvak vagy, a csatamezőn bárkit eltalálhatsz, akár kék, akár szürke zubbonyt visel.”