Divat manapság azt írni Orbán Viktorról és a Fidesz vezető politikusairól, hogy elvesztették a kapcsolatukat a valósággal, ám a helyzet az, hogy ez már évekkel ezelőtt is így volt. Csakhogy akkor még nem létezett olyan politikai erő Magyarországon, amely próbára tette volna az állampártot. Most, hogy komoly kihívója akadt a Fidesznek, az ellenreakciók ügyetlensége rávilágít a párt korifeusainak gyenge realitásérzékére. Nem igazán tudják ugyanis, mi jár azoknak a választópolgároknak a fejében, akik nem követik évek óta hűségesen őket, bármilyen blődséggel kampányoltak, így fogalmuk sincs, hogyan szerezzék vissza azokat, akik kiábrándultak a 15 éve hatalmon lévő Orbán-rendszerből. Pedig a választók egy részének visszacsábítása nélkül a 2026-os parlamenti választás komoly kudarccal fenyeget számukra.

Fotó: nepszava.hu
A digitális polgári körök létrehozása végképp bebizonyította, hogy Orbán Viktor csapatának fogalma sincs arról, mi is a baj a Fidesz kormányzásával. Abból indulnak ki ugyanis, hogy alapvetően minden rendben van, csak az online térben vesztettek teret a Tisza párttal szemben. Orbán gyakran hangoztatja, hogy a Tisza csak egy digitálisan szerveződő közösség, a valóságban nincsenek is politikusai, így kormányzati szerepre totálisan alkalmatlan ez a szerveződés.
A helyzet azonban az, hogy a Tisza előbb online szervezte közösséggé szimpatizánsait, majd erre építve a való világban is megelőzte a Fideszt. A kormánypárt stratégái ugyanakkor a valóságból a digitális térbe költöztetik a pártot, mintha ezzel ellensúlyozni tudnák a Tisza térhódítását. A hibás diagnózis azonban általában azzal jár, hogy félrekezelik a beteget, ezért érdemes lenne átgondolnia a fideszes agytrösztnek, hogy mit csináltak rosszul a legutóbbi években.
Merthogy ez lenne a kulcsa annak, hogy hatékonyan küzdjenek meg a semmiből érkezett, de egyre erősebb kihívóval. Ahelyett, hogy oldalakon keresztül sorolnánk, mennyi hibát követett el a Fidesz ezen időszak alatt, most elég legyen csak annyit írnunk, hogy szinte mindent elrontottak. És miért nem büntették ezért korábban a választók a kormányt? Mert mindig volt olyan téma, amivel elterelték a figyelmet ezekről a súlyos hibákról, illetve mindig találtak olyan bűnbakokat (Soros, Gyurcsány, migránsok, Brüsszel, liberálisok stb.), akikre rá lehetett fogni, hogy miattuk döcög a szekér.
Szijjártó évek óta félreértelmezi a külpolitika lényegét, ugyanis nem képes felfogni, hogy a nagy szövetségi rendszerek azért vannak, mert azok egyrészt megvédik az olyan kicsi országokat, mint hazánk, másrészt ezek egy ideológiai közösségek is, ahol elvárják az elvek következetes gyakorlását.
Persze, a jól bevált módszerek akár működhetnének most is, hiszen például az ukránokat már sikerült annyira megutáltatniuk a magyarok többségével, hogy akár az inflációt vagy a nemzeti bank vagyonának elherdálását is rájuk lehet fogni, csakhogy ez most nem lesz elég. A Fidesz ugyanis annyiszor kiáltott már farkast, hogy most, amikor a vérszomjas lompos tényleg a kertek alatt jár, már nem veszik elég komolyan. Valószínűleg a Fidesz hűséges szavazói is érzik, hogy az ukránok gonoszságán kívül azért van még néhány oka annak, hogy Magyarország gyengén teljesít. És az is lehet, hogy néhányuknak eszébe ötlik az a dakota mondás, amit évekkel ezelőtt még Orbán Viktor idézett: Ha észreveszed, hogy halott lovon ülsz, szállj le róla!
Ha már az ukránoknál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy ezúttal a külpolitikai folyamatok sem kedveznek igazán Orbánnak és csapatának. Nem következett be például Donald Trump és Vlagyimir Putyin nagy egymásra borulása, sőt egyre élesebb az ellentét az amerikaiak és az oroszok között. Még az is bekövetkezhet, hogy az oroszokat sújtó szankciók visszaütnek Magyarországra, hiszen most az amerikaiak úgy akarnak nyomást gyakorolni Moszkvára, hogy a velük kereskedő országokat büntetik vámokkal.
Orbán ráadásul azzal sem dicsekedhet az amerikai elnök előtt, hogy jó kapcsolatokat ápol a Kínai Népköztársaság vezetőivel. A kommunista ország ugyanis egyre inkább az amerikaiak célkeresztjébe kerül azzal, hogy a háttérben támogatja Oroszországot, és bevallott érdeke az orosz-ukrán konfliktus meghosszabbítása. Nehéz Orbán külpolitikai stratégiájában logikát találni, hiszen egyszerre akart jóban lenni három olyan nagyhatalommal, melyek egymás ellenfelei, de legalábbis komoly érdekellentétek állnak fenn köztük.
A máskor igen aktív és harsány Szijjártó Péter külügyekért is felelős külkereskedelmi miniszter szokatlanul csendben van, ugyanis amikor a három barátinak hitt nagyhatalom egymással vív szócsatát, jobb, ha nem foglal állást, mert akkor vagy Kína vagy Oroszország vagy az Egyesület Államok orrol meg ránk. Szijjártó évek óta félreértelmezi a külpolitika lényegét, ugyanis nem képes felfogni, hogy a nagy szövetségi rendszerek azért vannak, mert azok egyrészt megvédik az olyan kicsi országokat, mint hazánk, másrészt ezek egy ideológiai közösségek is, ahol elvárják az elvek következetes gyakorlását.

Fotó: mandiner.hu
Mindent egybevetve kijelenthető, hogy saját csapdájában vergődik most a Fidesz, hiszen – képletesen szólva – magának ásta azt a digitális vermet, amibe most belekényszerült. Az online térben való csatározás most olyan pótcselekvés, ami elhiteti a rajongók táborával, hogy Orbán Viktor még mindig egy megbízható, karizmatikus vezető, akire érdemes lesz szavazni 2026-ban. Azonban egy másik dakota közmondás szerint: „Nem azért temetik a harcos mellé a kedvenc lovát, hogy megegye azt, hanem, hogy az örök vadászmezőkön is együtt legyen vele.”

Az utolsó 100 komment: