Szegedi Kattintós

Pórázon tartják Lázárt, vagy csontot dobtak neki?

Pórázon tartják Lázárt, vagy csontot dobtak neki?

Úgy tűnik, láthatatlan pórázon vezeti Orbán Viktor Lázár Jánost, ugyanis egy olyan kormányzati feladattal bízta meg, amely első ránézésre passzol a hódmezővásárhelyi parlamenti képviselő egyéniségéhez. A lényeg mégis az, hogy nemes gesztus helyett inkább csontot dobott a miniszterelnök annak a Lázárnak, akit néhány még nagy csinnadrattával „kért ki” az alföldi város lakosaitól. Tény, hogy Lázár korábban halmozta a funkciókat, most pedig keresgélte a helyét, ám azzal, hogy Orbán Viktor kinevezte dohányügyi miniszterelnöki biztossá, nem valószínű, hogy meg is találja azt a jelenlegi kormányzati struktúrában.

index_136.jpg

Fotó: index.hu

Igazi fideszes álszent indoklást találtak ki ahhoz, hogy egy új posztot kreáljanak Lázár Jánosnak. Azért kell ugyanis dohányügyi miniszterelnöki megbízottá kinevezni az egykori kancelláriaminisztert, hogy a nemdohányzók védelme érdekében eddig tett kormányzati intézkedések eredményeit megőrizzék, újabb intézkedéseket készítsenek elő, és összehangolják az ezzel kapcsolatos kormányzati feladatokat. A Nemzeti Együttműködés Rendszere elérte, hogy ma már szinte senki sem veszi komolyan az ilyen körmönfont magyarázatokat, ugyanakkor mindenki a mögöttes szándékot kezdi kutatni.

Lázár esetében van is mit keresgélni, hiszen az áprilisi parlamenti választás után olyan hirtelen szaladt ki a kormányzati talaj a vásárhelyi képviselő alól, hogy még most is az egyensúlyát keresgéli. Nyilvánvaló, hogy nem önszántából húzódott háttérbe, bár Orbán Viktor szándékát ismerve Lázár igyekezett úgy beállítani a háttérbe húzódását, mint a saját döntését. Egy olyan ambiciózus politikusról, mint Lázár, nagyon nehéz elképzelni, hogy saját szándékából otthagyná a kormányzati nyüzsgést, korábbi frakcióvezetőként pedig önként és dalolva beülne frakciója leghátsó székébe.

Elképzelhető, hogy megalázónak tartja a kinevezést (főleg azt, hogy fizetség nem jár érte), de nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa a pozíciót.

Jól hangzott ugyan az indoklás, hogy választókörzetével szeretne többet foglalkozni, ám köztudott, hogy a februári időközi hódmezővásárhelyi választásig lényegében ő irányította szülővárosát a kormánypárti polgármester és a fideszes többségű képviselő-testület közbeiktatásával. Sok újat nem fog megtanulni szűkebb pátriája másik nagyobb településéről, Makóról sem, ugyanis mióta hozzácsapták ezt a várost is a választókörzethez, Lázár befolyása igen erős lett itt is. Lázár háttérbehúzódásának hivatalos magyarázata tehát épp olyan képmutatásról árulkodik, mint dohányügyi miniszterelnöki megbízottá kinevezésének indoklása.

Mi lehet hát a valós indoka annak, hogy Orbán megkínálta most Lázárt egy olyan valós tartalom (és fizetés) nélküli pozícióval, aminek ellátása finoman szólva nem fogja felemészteni a hiperaktív Lázár idejét és energiáját? Egyrészt érezhette a kormányfő, hogy a kormány korábbi második emberének valami látszatfeladatot kell adnia, ami egyben némileg kielégíti Lázár hiúságát is. Akik közelről ismerik az egykori vásárhelyi polgármestert, tudják, hogy hatalmas munkabírású, ugyanakkor a kapcsolatépítés nagymestere, így amikor elvették tőle az összes kormányzati funkcióját, ezek az erősnek tűnő kötelékek kezdtek meglazulni. Ha nyíltan nem is mondták ki az emberek, mindenki tudta, Lázár már nemcsak, hogy nem tagja a kormánynak, de már erős embere a Fidesznek sem.

24_hu_75.jpg

Fotó: 24.hu

Ezért tűnt úgy az utóbbi hónapokban, hogy az egykori kancelláriaminiszter új kapcsolatokat keres. Odáig ment, hogy gesztusokat tett az ősellenség Márki-Zay Péter felé, amit nyilván nem nézett jó szemmel Orbán Viktor és pártja. Nyilván nem akar Simicska Lajos sorsára jutni, ezért nagyon óvatos lépésekkel manőverez Lázár, és ezzel azt nyilván elérte, hogy a kormányfő belátta: valamit kell kezdenie egykori kedvencével, mert ha teljesen elmarja magától, akkor károkat okozhat neki a Fideszen belül és azon kívül is. Kérdés, hogy a mostani látszatfeladat és kirakatpozíció mennyire kielégítő Lázár számára. Elképzelhető, hogy megalázónak tartja a kinevezést (főleg azt, hogy fizetség nem jár érte), de nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa a pozíciót. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha cúgos mokaszint kínál valaki, ne utasítsd vissza, mert még mindig jobb azt hordani, mint mezítláb járni.”   

Pórázon tartják Lázárt, vagy csontot dobtak neki? Tovább
Tényleg teljesen reménytelen országban élünk?

Tényleg teljesen reménytelen országban élünk?

Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere erősebb, mint valaha. A Fidesz országlásának haszonélvezői szinte minden olyan területet az ellenőrzésük alá vontak, melyek pénzt fialnak, vagy erős befolyást biztosítsanak a jövőben. Az ellenzék pártjai vagy a sebeiket nyalogatják, vagy egymás ellehetetlenítésén fáradoznak, esetleg saját hitelességük visszaszerzésén munkálkodnak. A helyzet tehát rossz, de kérdés, hogy a változás reménye is végleg elúszott-e. Ha van valami biztató ebben a helyzetben, az az, hogy nem csak az ellenzéki érzelmű polgárok, de a kormánypártiak is belefásultak az utóbbi nyolc év folyamatos hadakozásába.

hataratkelo.jpg

Fotó: határátkelő

A Fidesz számára az lenne a legideálisabb, ha az elkövetkezendő választásokon megszokásból szavaznának rájuk a magyar polgárok. Már nem kell ideológia, meggyőzés, pörgős kampány, az emberek (ha kis számban is) elbandukolnak a szavazófülkéig, és jobb híján behúzzák az X-et a kormánypártra. Az április 8-i választás ugyanis már felvillantotta annak a lehetőségét, hogy Magyarország eljuthat arra a pontra, amikor állampolgárai arra a pártra voksolnak, mely uralja az életüket, és ennek következményeként pontosan tudják, hogy mit várhatnak el ettől a politikai erőtől. És valljuk meg őszintén, ma nincs egyetlen párt sem hazánkban, melytől sokat várnának a választók.

Lassan egy évtizede próbálja ezt az állapotot konzerválni a magyar társadalomban a Fidesz. Folyamatosan harci lázban tartotta a táborát, fárasztotta, majd ledarálta a másik oldalt, aztán pedig igyekszik elvenni mindent a legyőzöttektől. A magyarok pedig azt látják, hogy a hangzatos ideológiák mögött kicsinyes gazdasági érdekek húzódnak meg, és olyan csoportok alakítják az életünket, melyek számra a kampányok csak politikai termékek, melyeket úgy kell eladni, mint bármelyik mosóport. A cél az, hogy a magyar választópolgár inkább védje magát valamitől, minthogy bármit is építeni tudjon. Tudatos destruktív szemléletével az Orbán-kormány elvette tőlünk azt az illúziót, hogy léteznek állandó értékek és hosszútávú célok a politikában.

Az egész kultúrharc igazából izzadságszagú pótcselekvés.

Megalázott sajtóval, kivéreztetett oktatással és egészségüggyel, propaganda célokra használt sporttal, az oligarchák csettintéseire működő gazdasággal vág neki a negyedik Orbán-kormány annak a parlamenti ciklusnak, melyben már biztosan nem érvényesülnek a klasszikus plurális demokráciákra jellemző szabályok. Az ellenzék annyira sem tudja majd fékezni a kormányzati akaratot, mint eddig, a bírók, az ügyészek, az alkotmánybírák már alig tudnak (vagy akarnak) fejtörést okozni a hatalom embereinek, a szakmai szervezetek pedig sokkal szervilisebbek lesznek, mint eddig. Van egyáltalán remény arra, hogy ne térdig meghajolva járuljanak a kormány elé azok a szakmai, intézményi vezetők, akik valaha a kormányzati ellensúly garanciái voltak?

Az egyetlen bizakodásra okot adó körülmény, hogy a kormányzati oldalon is kifújni látszik a lendület. Ha csak a Fidesz potentátjai által újraindított kultúrharc első csatáit vesszük szemügyre, érződik az egész mögött a visszafogott harci kedv. Néhány kormányzati megmondó ember igyekezett tűzbe hozni saját táborát, és első menetben azok ellen a mérsékelt pártkatonák ellen vezényelni nem túl népes seregüket, akik szerint a kultúra területén különösen ízléstelen lejárató, megbélyegző hadjáratokat folytatni. El lehet távolítani olyanokat a kulcspozícióikból, akik szerint egy mű nem elsősorban jobboldali vagy baloldali, hanem jó vagy értéktelen, ám ettől még nem fogják az emberek kidobálni a magyar kultúra hajójából azokat, akiket nem kedvelnek a kormány kultúrharcosai.

Az egész kultúrharc igazából izzadságszagú pótcselekvés. Annak a jele, hogy menekültek hiányában kifulladni látszik a migráció témája, és egyébként is, kétségbeesetten próbálnak új ellenségeket felhajtani a kormány propagandistái, mert a régieket vagy legyőzték, vagy már nem érdemes küzdeni ellenük. A negyedik Orbán-kormány nagy dilemmája kezd kirajzolódni előttünk: Már mindenkinek nekimentek, akit nem szeretnek, és döntő többségüket el is távolították az útból, ám most valami olyasmivel kéne előállni, ami közös értékként él bennünk, és érdemes is felépíteni azt. Eddig azon kívül, hogy látványosan a múltba réved a kormány, semmi érdemlegeset nem sikerült felmutatniuk.

alfahir_hu_3.jpg

Fotó: alfahir.hu

Nyíltan nekimentek például Soros Györgynek, de csak szőr mentén merték dicsérni Putyint vagy Erdogant. Elutasítják a liberalizmust, ám a mai napig nem tudtuk meg, hogy mi is az illiberalizmus lényege. Folyamatosan ostorozza Orbán Viktor az Európai Uniót, ám egy morzsányit nem tudtunk meg arról, hogy milyen szövetségi rendszert képzel el helyette. Könnyebb állami kampányokkal menekültek ellen hangolni a magyarokat, mint a migrációs problémát a lényegénél megragadni, és valódi megoldásokat kidolgozni. Ha egy kormány csakis destrukciós eszközökkel operál, előbb-utóbb hiteltelenné válik, mert ha valaki csak rombol, arról egy idő után nem hiszik el, hogy építeni is tud. Ahogy egy bölcs dakota mondás tartja: "A sápadtarcúak szeretik a biztonságos kőházaikat, de amikor jön az ellenség, nem tudják azokat magukkal vinni, mint ahogy mi a sátrainkat.”  

Tényleg teljesen reménytelen országban élünk? Tovább
A NER szintet lépett: A szakmaiságot már az oktatásban is felülírja a lojalitás

A NER szintet lépett: A szakmaiságot már az oktatásban is felülírja a lojalitás

Harmadvonalbeli kádereivel igyekszik feltölteni az oktatási intézmények vezetését a Fidesz. Szinte naponta érkeznek ugyanis olyan hírek, melyek szerint szakmai körökben elismert intézményvezetőket állítanak fel az igazgatói székekből azért, hogy harmatgyenge, sokszor a pedagógus szakmával csak érintőleges kapcsolatban lévő pártkatonáknak csináljanak helyet. A NER most úgy érzi, hogy mindenre van már jogosítványa, ugyanakkor azok a csinovnyikok, akiket most pozícióba juttatnak, a szakmaiság helyett inkább a lojalitást fogják megkövetelni a tantestületekben.  

zoom.jpg

Fotó: zoom.hu

Pásztó, Debrecen, Vác. Három olyan település, ahol a Nemzeti Együttműködés Rendszere a régi pártállami időket idézve saját kádereit emelte pajzsra. Pedig ők csak kishalak, mégis a kedvükért kinyírták azokat a vezetőket, akik mögött ott álltak a közvetlen kollégáik, mellettük szólt a szakmai múlt, a tapasztalat, saját közösségük elismerése. Vácin például Madách Imre Gimnázium igazgatója is egy helyi fideszes képviselő lesz, éppen úgy, mint ahogyan az Debrecenben is megtörtént az Ady Endre Gimnázium esetében.  

Ezzel egy szintet ugrott a Nemzeti Együttműködés Rendszere, hiszen visszakézből vágta az arcunkba azt, amit eddig is tudtunk: A KLIK nevű műintézményt csak azért kellett létrehozni, hogy a közvetlen állami felügyelet alá vont intézmények élére politikai alapon lehessen kinevezni a vezetőket. Korábban ugyanis az önkormányzatok felügyelete alá tartoztak ezek az oktatási intézmények, így előfordulhatott például az a csúfság is, hogy egy megbecsült vezető annak ellenére maradt a helyén, hogy nem volt feltétlen híve a jelenlegi kormánynak.

A kinevezések már nem is a minisztériumokban, hanem a pártirodákban dőlnek el.

Igazi rákosista szemlélet hatja át a mostani kinevezési gyakorlatot, hiszen a politikai meggyőződés (jelentsen ez bármit is) már egyértelműen felülírja a szakmai szempontokat. És ez már szinte minden területen érvényes elv a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Ugyanilyen önös érdekből államosították a kórházakat, de az egyetemekre, főiskolákra is azért küldtek központilag kinevezett kancellárokat, hogy személyükön keresztül képviseljék a kormányzat érdekeit. Másként fogalmazva: nincs olyan terület már Magyarországon, ahol a szakmaiságot a pártérdekek fölé lehetne emelni. Ez a legegyszerűbb út az intézmények belső autonómiájának felszámolásához.

Mindez azt is jelenti, hogy a helyi önkormányzat állásfoglalása, illetve az érintett intézmények dolgozóinak véleménye teljesen érdektelen a döntéshozó állami KLIK számára. A kinevezések már nem is a minisztériumokban, hanem a pártirodákban dőlnek el. Aki élt és dolgozott a 70-es, 80-as évek kádári Magyarországán, az most görcsöt érezhet a gyomrában, és természetesen mérhetetlen dühöt az elméjében. Ezért volt rendszerváltás? Ezért igyekeztünk lerázni az állampárt zsarnokságát? Ezért örültünk annyira, hogy kivonultak a szovjet csapatok? Hiszen mindaz, amit gyűlöltünk a Kádár-korszakban, visszatért. A központban kinevezik X elvtársat, mert hű katonája a szocialista hazának, nem számít, hogy ért-e ahhoz a területhez, melyet rábíznak.

index_135.jpg

Fotó: index.hu

Igaza van Vona Gábornak abban, hogy Orbán Viktor mixeli a Horthy-rendszert és a Kádár-kort. Egyfelől visszasírja a 30-as évek revizionista, soviniszta ideológiáját, másrészt úgy telepszik rá az életünk minden négyzetcentiméterére, mint a történelmi materializmus kora. Orbán Viktor meggyőződése, hogy a magyarok csak az ilyen önkényuralmi rendszerekben képesek élni és alkotni, ezért növeszti e két ideológia peremvidékén az arrogancia és illiberalizmus vadhajtásait. Nem érdekli, hogy az ország többsége nem ért egyet azzal, hogy ezeket a hagyományokat kellene követnünk, Orbán Viktor szerint ugyanis a magyarok olyanok, amilyennek ő elképzeli őket. Mert, ahogy egy bölcs dakota mondta egykor: „Azzal, hogy ha meghallgatod mások véleményét, csak a saját gondolataidat zavarod össze. Úgyhogy mielőtt megszólalna valaki, inkább nyilazd le, minthogy mondjon valami furcsaságot.”

A NER szintet lépett: A szakmaiságot már az oktatásban is felülírja a lojalitás Tovább
Orbán Viktor nehezen viseli, ha nem vele foglalkozik a fél világ

Orbán Viktor nehezen viseli, ha nem vele foglalkozik a fél világ

Már több mint egy hete megkezdte meg négy héten át tartó maratoni szabadságát Orbán Viktor, mégis olybá tűnik, mintha itt maradt volna velünk, hiszen mintha továbbra is mindenbe belekotyogna, osztaná az észt és mozgatja a politika alig látható szálait. Az tény, hogy utolsó nyilvános fellépésén Tusványoson olyannyira „odatette magát”, hogy még hetekkel később is igen erős belpolitikai és külpolitikai hullámokat keltett a mondandója. Az azonban, hogy Orbán ott motoszkál az agyunkban akkor is, amikor nyugodtan el is felejthetnénk, annak a jele, hogy sikeresen gyarmatosította a magyarok gondolkodását.

ellenszel_hu.jpg

Fotó: ellenszel.hu

Nem véletlen, hogy a kormány szócsöveinek számító televíziók és rádiók többször szajkózzák, ha a világpolitika valamelyik meghatározó szereplője Orbán Viktort méltatja vagy hivatkozik rá, mint a vélt vagy valós gazdasági eredményeket. A kormányfő ugyanis nagyon szereti, ha személye és gondolatai ott rezonálnak a világpolitika falai között, és az ellenségektől a semlegeseken át a barátokig többször megismétlik az illiberalizmus általa megálmodott tételeit. Az Orbán megkerülhetetlenségét taglaló tudósítások, cikkek gondoskodnak arról, hogy egyetlen percre se gondoljuk azt, számunkra teljesen mindegy, mit tesz vagy mond az ország politikai vezetője.

Pedig titkon sokan arra készültek amikor értesültek a kormányfő hosszú szabadságáról, hogy most egy kicsit „orbátlanítja” a hétköznapjait, vagyis, igyekszik olyan dolgokkal foglalkozni, melyeknek véletlenül sincs közük sem a kormánypárthoz, sem a kormányfőhöz. Most azonban azt kell látnunk, hogy az Orbán-rendszer már maga Orbán Viktor nélkül is tökéletesen működik, vagyis uralja a hétköznapjainkat. Nincs például kétségünk, hogy szabadságra vonulása előtt kiadta az ukázt a Hír TV visszafoglalására, és a kormányfő utasításba adta a hatalomátvétel minden részletét. Valószínűleg arról is döntött a vakáció megkezdése előtt, hogy a szintén visszahódított Magyar Nemzet megint ragyogjon régi (értsd: kormánypárti) fényében, vagyis induljon újra még azon az áron is, hogy közben küldjék a süllyesztőbe a helyette ideiglenesen kormánylapként funkcionáló Magyar Időket.

A kormányfő nem győzi hangsúlyozni ugyanakkor, hogy 2030-ig tervez, vagyis ne is álmodjon arról a szerencsétlen ellenzéki szavazó, hogy a közeljövőben megúszhat akár egyetlen napot is anélkül, hogy Orbán Viktor ne rondítson bele az életébe.

Orbán tehát sínre tette a dolgokat, mielőtt lement a térképről, vagyis semmit sem bízott a helyetteseire, annál is inkább, mert csak papíron vannak helyettesei. Bárhol piheni ki a fáradalmait a kormányfő, biztos lehet abban, hogy nélküle még piti ügyekben sem mer döntést hozni Semjén Zsolt vagy Pintér Sándor. Igazából nincs is min aggódnia, az ellenzék szétforgácsolódott, Simicskát térdre kényszerítette, Lázár Jánost semlegesítette, és amúgy is olyan irdatlan meleg van most egész Európában, hogy nincs az a bátor és kitartó Toldi Miklós, aki ebben a tikkasztó időben malomkövet próbálna felé hajítani. A legmegnyugtatóbb érzés azonban az lehet Orbán számára, hogy a Hír TV visszafideszesítésével otthagyta keze nyomát az egyre gyalázatosabb állapotba jutó magyar médián is, így bosszantva a kis békességre vágyó magyar polgárokat.

mandiner_3.jpg

             Fotó: mandiner.hu

A kormányfő nem győzi hangsúlyozni ugyanakkor, hogy 2030-ig tervez, vagyis ne is álmodjon arról a szerencsétlen ellenzéki szavazó, hogy a közeljövőben megúszhat akár egyetlen napot is anélkül, hogy Orbán Viktor ne rondítson bele az életébe. A magyar miniszterelnök imádja, ha róla szól minden, még akkor is, ha ellenséges hangvételű cikkek és tudósítások készülnek róla. Egója talán csak ahhoz a Donald Trumpéhoz hasonlítható, aki szintén nehezen viseli, ha egyetlen napra kimarad a hírfolyamokból. Ezek a nárcisztikus személyiséggel rendelkező politikusok igyekeznek olyan nagyokat mondani, hogy azokat még sokáig idézzék mások. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy valami nagy bölcsességről vagy egetverő butaságról van szó, lényeg, hogy előre biztosítsák maguk számára, hogy a hírek még sokáig visszhangozzák gondolataikat. Érdemes lenne tehát meggondolniuk a hírszerkesztőségek munkatársainak, hogy kielégítik-e a jövőben is önimádó politikusok óhajait, vagyis foglalkoznak-e velük akkor is, amikor éppen több hetes szabadságukat töltik. Mert, ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Ha valakihez nem szólunk a törzsi gyűlésen, az olyan, mintha nem is létezne, hiába mondja folyamatosan a magáét.”  

    

Orbán Viktor nehezen viseli, ha nem vele foglalkozik a fél világ Tovább
Orbán a Hír TV-vel üzent: Semmit sem lehet tőle büntetlenül elvenni

Orbán a Hír TV-vel üzent: Semmit sem lehet tőle büntetlenül elvenni

Látszólag erődemonstrációt tart a Fidesz a sajtófronton azzal, hogy minden átmenet nélkül, brutális leszámolás kíséretében visszafideszesítette a Hír TV-t, ám valójában előre menekül. Az Orbán-rendszer természetéből adódóan mindenkit példásan meg kell büntetniük, aki beleköp a nagyfőnök tányérjába, ám most ennél többről van szó. Nehéz idők jöhetnek ugyanis a kormánypártra is. hiszen gazdasági problémák gyűrűzhetnek be a következő hónapokban, ezért nem árt, ha minden sajtóorgánum kórusban hibáztatja majd mindezért Gyurcsány Ferencet, Soros Györgyöt netán az Európai Unió vezetőit. A nép pedig nagy erőpróba előtt áll, ugyanis végső stádiumába ért a magyarok elbutításáért indított harc.

hvg_45.jpg

Fotó: hvg.hu

Orbán Viktor sem gondolhatja komolyan, hogy többen fogják behúzni az X-et a Hír TV eddigi nézői közül a Fideszre a következő választáson azok után, hogy ismét nézhetetlen propagandacsatornává silányították az utóbbi két és fél évben a szakma élcsapataként működő szerkesztőséget. Ha meg akartuk tudni eddig, hogy mi történt itthon és külföldön az utóbbi 24 órában, akkor arról a leggyorsabban és legkorrektebbül a Hír TV-ből értesülhettünk ezekről. Eddig. Nem a szolidaritás mondatja a szakma képviselőinek többségével, hogy az amúgy is mélyrepülésben lévő magyar sajtó egyik legkiválóbb műhelyét szalámizták fel szinte percek alatt a Fidesz végrehajtó emberei, ugyanis tény, hogy ők meglehetősen elfogulatlanul tudósítottak az ellenzékről is, ami más független orgánumokról nehéz lenne állítani.

Épp ez a korrektség, gyorsaság, szakmaiság zavarta nagyon Orbán Viktort és csapatát, ezért csaptak le hirtelen, kíméletlenül, és vetették vissza egy nap alatt évtizedekkel a hírszerkesztés elveit. Ráadásul a nyári uborkaszezont kihasználva arra sem adtak igazán lehetőséget, hogy demonstrációk szervezésével nyilváníthassák ki szolidaritásukat a szakma képviselői az ellenzéki pártok és a kormány cinizmusát egyre nehezebben viselő polgárok. Lényegében a Hír TV visszafoglalásával fejeződött be az április 8-i parlamenti választás, hiszen a kormányfő legfőbb célja az volt, hogy az ellenzék ellehetetlenítése mellett elüldözze legfőbb ellenlábasát, Simicska Lajost is. Miután már az elbukott voksolás másnapján kitűzte a várfokra a fehér zászlót a renitens oligarcha, csak idő kérdése volt, hogy a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz, valamint a Magyar Nemzet után mikor kap utasítást legyőzőitől a Hír TV feladására is.

Tudja, hogy az ellenzéknek is valahol ki kell engednie a gőzt, és egyébként is tudomásul kell vennie, hogy nem Azerbajdzsánban vagy Türkmenisztánban vagyunk, hanem az Európai Unióban, ahol a többség számára a liberális demokrácia nem szitokszó, hanem alapérték.

A Fidesz eddig is szinte megszámlálhatatlan orgánumon keresztül hirdethette az illiberalizmus ideológiáját (jelentsen ez a szóösszetétel bármit is), hiszen a nagy, országos sugárzású televíziókon, rádiókon, a kormányzati finanszírozású, vagy kormányhoz közeli oligarchák által kiadott napilapokon, hetilapokon, illetve internetes portálokon kívül a fideszes vezetésű önkormányzatok is rengeteg helyi újsággal, tévével, internetes felülettel és rádióval rendelkeznek. Ezért a Hír TV visszaintegrálása ebbe a hatalmas propagandagépezetbe inkább az ellenzéki szavazók bosszantására jó, mintsem újabb agymosott kormánypárti szavazók kinevelésére.

Gondoljuk csak el, egy kormánypropagandára szomjazó magyar polgár milyen hatalmas választékkal bír, ha csak a televíziókat vesszük! Megnézheti a közszolgálatinak csúfolt M1 szájbarágós híradóját, amelyből nem csupán a migránsozás árad, de csicsog az orosz álhírektől, és alkalmanként odacsapnak az Európai Uniónak is. Nagyjából ugyanezt az étlapot kínálja az Echo TV és a TV2-is, bár ez utóbbiban azért előkelő helyen szerepelnek a balesetek, gyilkosságok, és egyéb bulvárhírek is. Mostantól ezt a szemléletet fogja visszhangozni a Hír TV is, amit nyilván elhagynak az eddigi kormánykritikus nézők, és ideiglenesen felkeresnek a nosztalgiázni vágyó fideszes érzelműek. Ám ettől még egy lesz a sok ostobaságot, féligazságot, szilvafesztivált, félóránként pedig időjárás-jelentést sugárzó méregdrágán működő, és csakis pártérdekeket szolgáló csatornák közül.  

Bár a Nemzeti Együttműködés Rendszerében rengeteg pénzt halmoztak fel, azért ennyi csatornát értelmetlen finanszírozniuk. Ezért röppentek fel olyan hírek, hogy az Echo TV-t és a Hír TV-t összevonnák, de legalábbis valamiféle munkamegosztást alakítanának ki a két kormánypárti orgánum között. Van azonban egy ennél is fontosabb szempont. Ha tényleg beüt a krach, vagyis magyarázni kell a romló gazdasági eredményeket, a növekvő inflációt, netán megszorításokra kényszerülne a kormány, fontos lehet, hogy a néző bármelyik gombra nyomjon rá a távirányítóján, mindenhol ugyanazokat a magyarázatokat lássák, hallják.

Ne felejtsük el azonban, hogy a kormánypárti gőzhenger még nem ment át mindenen. Ott van még a korábbi Hír TV-nél lájtosabban kritizáló ATV, no meg a kőkemény RTL Híradó. Az "egészpályás letámadás" azonban veszélyes lenne, hiszen a média teljes megszállását már nem néznék el a sajtószabadságra igencsak érzékeny amerikaiak és uniós vezetők sem. Ezt tudja Orbán, és ha nem is szívesen, de valószínűleg megtart mutatóba néhány kritikus hangvételű televíziós csatornát. Tudja, hogy az ellenzéknek is valahol ki kell engednie a gőzt, és egyébként is tudomásul kell vennie, hogy nem Azerbajdzsánban vagy Türkmenisztánban vagyunk, hanem az Európai Unióban, ahol a többség számára a liberális demokrácia nem szitokszó, hanem alapérték.

merce.jpg

Fotó: Mérce

Ha ebből indulunk ki, akkor nem történt semmi különös azzal, hogy a Hír TV elesett, illetve, fogalmazhatunk úgy is, hogy visszaszerezte az a párt, amelyik létrehozta. Persze, azok számára, akik elveszítették a munkájukat ez igen tragikus esemény, és valószínűleg azok is igen rosszul érzik magukat, akik maradtak, hiszen csorbát szenvedett a szakmai önérzetük. Ami azonban az összképet illeti, pusztán arról van szó, hogy a Fidesz legfőbb vezetője be akarta bizonyítani, hogy semmit sem lehet elvenni tőle büntetlenül. A mostani Hír TV azonban azon kívül, hogy egy újabb hang lesz a kormánypropaganda lelkesen daloló kórusában, lényegében jelentéktelen szereplője lesz a televíziós piacnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „A visszhang a legmegbízhatóbb társ az életben, hiszen, bármilyen nagy hülyeséget kiabálsz, ő nem kérdez vissza, hanem megismétli.”

Orbán a Hír TV-vel üzent: Semmit sem lehet tőle büntetlenül elvenni Tovább
Így gondolkodott 28 éve Matolcsy György gazdaságról, privatizációról és az állami vagyonról

Így gondolkodott 28 éve Matolcsy György gazdaságról, privatizációról és az állami vagyonról

Mintha a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank kezdene más úton járni, mint a hivatalos kormányzati gazdaságpolitika. A jegybank nemrégiben megjelentetett 180 pontban összefoglalt reformprogramja nem is oly burkoltan bírálja az elmúlt nyolc év politikai irányát, főként azokat, melyek mostanában kezdik éreztetni a hatásukat a magyar gazdaságban. Matolcsy talán túljutott a tündérmesés időszakán, valamint a japán és magyar gyerekek popójának összehasonlításán, és visszatér ahhoz a gondolkodásmódhoz, mely 1990-ben jellemezte, amikor az MDF vezette kormányban államtitkárként a gazdasági reformok szükségességének egyik szószólója volt.

24_41.jpg

Fotó: 24.hu

Matolcsy György, az Antall-kormány gazdasági kabinetjének államtitkára 1990. június 2-án hosszú interjút adott a Magyar Nemzetnek. Ez a tény önmagában talán nem is olyan érdekes, de, ha azt vesszük, hogy azóta sem a Magyar Nemzet, és az akkor vezető kormánypárt, az MDF sem létezik, akkor felértékelődik az MNB jelenlegi vezetőjének minden szava.

magyarnemzet19900602_p9.JPG

Fotó: Szegedi Kattintós

Mindjárt egy meglepő ténnyel kezdődik az interjú. Matolcsy ugyanis olyan kormányzati körökben nem túl népszerű közgazdászok és társadalomtudósok köréhez tartozott akkoriban, akiket a mai Orbán-kormány sem igazán szívlel. A jelenlegi kormányfő közvetlen környezetéhez már a 2000-es évek elejétől tartozó MNB elnök ugyanis többek között Lengyel László, Surányi György, illetve Hankiss Elemér neveivel fémjelzett körhöz tartozott a rendszerváltás időszakában. Tehát Matolcsy finoman szólva sem NER-kompatibilis szakemberek között töltötte ifjú éveit.

magyarnemzet2.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

Az úgynevezett előprivatizáció kezdeményezőjeként főként olyan szektorok magánkézre adását kezdeményezte, mint a vendéglátóipar, benzinkúthálózat, gyógyszertárak, illetve néhány szolgáltató vállalat. Ebben a körben elsősorban lakossági tőkét szeretett volna bevonni. Ez részben sikerült is, bár nagy áttörést nem eredményezett e a privatizációnak ez a köre. Az akkori veszteséges állami nagyvállalatok megmentésével nem értett egyet. Az akkor alig néhány hónapja regnáló MDF által vezetett kormánykoalíció ugyanis folyamatosan finanszírozta azt a 30-40 vállalatot, melyek a kor akkori szóhasználatával élve a sorban állást (ma körbetartozás) indukálták. Ő a kisvállalkozások megmentését preferálta, ami ma is elvárható magatartás lenne az Orbán-kormány részéről.

magyarnemzet3.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

Mielőtt azonban követendő példaként állítanánk Matolcsyt minden magyar közgazdász elé, idézzük fel azt a részt az interjúból, melyben odaszúr az IMF-nek. Bár évtizedekkel később zavarta haza a nagy nemzetközi hitelezőt a magyar kormány nevében, egy érdekes félmondatból kiderül, hogy már 1990-ben sem szívlelte a szervezetet Matolcsy. A hitelezők ugyanis kemény reformokra sarkallták volna az MDF-es kormányt már 1990 tavaszán, ám az államtitkár félt az infláció begyűrűzéséből. Aztán ősszel jött a nagy benzináremelés, aminek következtében a taxisblokád bénította meg az országot. Mindenki döntse el, jól okoskodott-e akkor Matolcsy!

magyarnemzet4.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

Végül idézzünk egy sokatmondó részt az interjú végéből. Az újságíró ugyanis feszegeti a kormány és Matolcsy korábbi munkahelye, a Pénzügykutató Rt. közti ellentéteket. Matolcsy igazi pávatáncos magyarázattal vágja ki magát, sőt, még ennél is tovább megy. Megvédi a kormányt az antiszemitizmus vádjától.

magyarnemzet5.jpg

Fotó: Szegedi Kattintós

Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Szövetségesek jönnek és mennek, egyedül az biztos, hogy a dakota mindig az ellenség szeme közé lövi a nyilát.”  

Így gondolkodott 28 éve Matolcsy György gazdaságról, privatizációról és az állami vagyonról Tovább
Orbán jól odamondogatott a liberális Európának, aztán elment egy hónap szabira

Orbán jól odamondogatott a liberális Európának, aztán elment egy hónap szabira

Nagy adag illiberalizmust oltott híveibe tusványosi beszédével a miniszterelnök annak tudatában, hogy egy hónapra elhagyja a frontvonalat. Orbán Viktor lelkesítős, sőt sok elemében harcias beszéde arra utal, hogy egyre nagyobbakat kell mondania annak érdekében, hogy továbbra is odafigyeljenek rá itthon és külföldön. Valójában már nem is a beszédek tartalma a lényeg, hanem, hogy valaki vagy valakik fenyegetve érezzék magukat. Orbán ugyanakkor elfáradt, és láthatóan időt szeretne nyerni, mielőtt nekigyürkőzne a végső összecsapásnak.

index1_30.jpg

Fotó: index.hu

Nehéz eldönteni, hogy mostanában tudatosan mond butaságokat nagy nyilvánosság előtt Orbán Viktor, vagy komolyan is gondolja azokat a képtelenségeket, melyekkel hallgatóságát bombázza. Az áprilisi kétharmados választási győzelmet például úgy értelmezi, mely által új korszak megalapozására hatalmazták fel a magyar polgárok. Az hagyján, hogy a magyar választók többsége a kormánypárt ellenében adta le szavazatát, de mióta ismerjük Orbánt, szinte minden jelentősebb megszólalásában arra utalt, hogy ő és kormánya valami új letéteményese.

Ennek ellenére nem látunk mást, minthogy a régi politikai sémákat másolja. Ha egy külső vagy belső politikai erő nem azt teszi, ami számára kedvező vagy előnyös, akkor elrohan annak ellenlábasaihoz, alkalmi szövetségeket köt, hamis ígéretekkel kábítja azokat, akik ingadoznak. A magyar kormányfő ugyanakkor sok korábbi kollégájához hasonlóan abban látja hatalma stabilitását, ha a kritikusai fölé nő. Most éppen az európai politikai elitet akarja egy az egyben leváltani. Putyin elnök is megirigyelhetné azt az elszántságot, ahogy ostorozza az európai liberális demokráciákat, mindezt valószínűleg annak tudatában teszi, hogy pártcsaládja, az Európai Néppárt már megüzente neki: ennyi volt, a jövőben nem kérnek belőle.

Ezekben az országokban, ha van is kormányhoz hű média, nem rágja a polgárok szájába, mit kell a világról gondolniuk. És ezt a helyzetet Orbán Viktornak elég nehéz lehet értelmezni.

A harcias külső mögött tehát egy sértett és sok tekintetben bizonytalan belső húzódik. Orbán ugyanis abban bízik, hogy jövő tavasszal az uniós választásokon győznek az euroszkeptikus erők, és akkor ő lehet majd az EU erős embere, esetleg legfőbb vezetője. Ki is adta a jelszót Tusványoson: Most mi jövünk! Lelkesedését kissé túlzónak érezhetjük akkor, ha Orbán lényegében egyetlen ügyre koncentrálva igyekszik eltakarítani az EU jelenlegi vezetőit. Ez pedig a menekültügy, ami kétségtelenül az egyik legfontosabb téma ma a kontinensen, ám egyrészt rengeteg egyéb fontos kérdés foglalkoztatja az európai polgárokat, másrészt a kontinensre nehezedő migrációs nyomás jelentősen enyhült az utóbbi években.

Nehéz logikát találni Orbánnak abban a reményében, hogy azoknak az uniós polgároknak a szavazatára alapoz, akiket ő maga győzköd naponta arról, hogy az EU egy elhibázott konstrukció, és csak egy laza szövetség szintjére kéne visszabontani azt, amit a nyugati kormányok szorosabbra szeretnének húzni. Oroszország, Kína, de a Trump vezette Egyesült Államok is azért érdekelt az Orbánhoz hasonló európai vezetők támogatásában, mert az egységes EU-val sokkal nehezebb dolguk van, mintha külön-külön kéne a tagállamokat meggyőzni bizonyos ügyekben. Orbán csak azt felejti el, hogy az uniós tagországok többségében ezzel tisztában vannak a polgárok, ugyanakkor azt is tudják, hogy a krízishelyzeteket sokkal jobban tudja kezelni az EU, ha egységesen lépnek fel a tagországok. Ezekben az országokban, ha van is kormányhoz hű média, nem rágja a polgárok szájába, mit kell a világról gondolniuk. És ezt a helyzetet Orbán Viktornak elég nehéz lehet értelmezni.

Egyszóval, Európa nem egyenlő Magyarországgal. Orbán azonban úgy gondolja, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és Oroszország segítségével olyan országokban is győzelemre viheti az illiberalzmus eszméjét, melyekben őt személy szerint nem kedvelik. Orbánt épp úgy a reváns fűti a liberális demokráciákkal szemben, mint annak idején az SZDSZ vezetői ellenében, akik úgymond elszívták a levegőt előle, amikor a 90-es évek elején megpróbált meghatározó liberális politikai erőt alkotni a Fideszből. Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán Viktor korábbi gyakorlatának megfelelően ezúttal is személyes ambícióinak rendeli alá pártja, kormánya, és természetesen az általa vezetett ország érdekeit. Nem hinnénk ugyanis, hogy akár csak az egyszerű fideszes is egyetértene azzal, hogy Orbán nagyravágyása miatt érdemes lenne szétverni egy olyan intézményrendszert, amelynek ugyan vannak hibái, de garantálja a gazdasági és demokratikus stabilitásunkat, ugyanakkor felértékeli a külvilág szemében azt a kis országot, amely önmagában jóval sebezhetőbb lenne, vezesse azt akár Orbán Viktor, akár bárki más.

index_134.jpg

Fotó: index.hu

Így aztán azzal a tudattal vág neki a kormányfő egy hónapos szabadságának, hogy kiadta híveinek a jelszót. Bizonyára gyorsabban tudja majd feltölteni a lemerült akkumulátorait, ha érzi majd híveiben az elszántságot, hogy végre az egész kontinenst illiberálissá tegyék. Csak azt nem mondta még meg a Fidesz szimpatizánsainak, milyen lenne az az Európa, amelyet ő vezetne? Azt ugyanis már tudjuk, milyen EU-t gyűlöl, de még nem igazán vetítette elénk azt az ideáját, milyen lenne a független országok laza szövetsége, amely egyenlő partnerként léphetne fel Oroszországgal, Kínával vagy az Egyesült Államokkal szemben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja”Mindig könnyebb megmondani, mit csinálnak mások rosszul, ám azt már nehezebb megfogalmazni, hogyan csinálnánk mi jobban a dolgokat.”    

  

 

Orbán jól odamondogatott a liberális Európának, aztán elment egy hónap szabira Tovább
A Fidesz vezetői úgy tesznek, mintha az ország problémáit nem ők idézték volna elő

A Fidesz vezetői úgy tesznek, mintha az ország problémáit nem ők idézték volna elő

Tusványoson mindig történik valami váratlan. Ezúttal sem kellett csalódnunk a Fidesz erdélyi szabadegyetemében, hiszen a kormányfő éves nyári észosztását előkészítő fórumokon hirtelen kirajzolódtak a NER törésvonalai. Gazdasági kérdésekben példáig odáig mentek a vitapartnerek, hogy elkezdtek „elmúlt nyolcévezni”, noha ebben az időszakban Orbán Viktor és csapata alakította az ország sorsát. A hatalom bekein belül lévők tehát érzik, hogy valami nagyon nincs rendben, ám még mindenki azt lesi, hogy a nagyfőnök milyen iránymutatást ad majd a tusványosi rendezvény végén.

index_133.jpg

Fotó: index.hu

Nem volt olyan rég, hogy Magyarország kormánya még Soros Györgynél is veszélyesebb figurának tartotta a Holland Királyság Budapestről távozó nagykövetét. Gajus Scheltema bűne az volt, hogy éles kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal kapcsolatban, így többek között azt nyilatkozta: „Olyan nincs, hogy egyes országok csak profitálnak az EU pénzéből, de nem hajlandók hozzájárulni és segíteni a minket érő kihívásokban.” A külföldi bírálatokra mindig sértődötten reagáló magyar kormányt ekkor még Deutsch Tamás EU-s képviselő is megtámogatta azzal, hogy finoman szólva lefitymálta a területileg ugyan hozzánk hasonlatosan kicsi, ám gazdasági súlyát tekintve igencsak fontos flamand királyságot.

Azóta nagyot fordult a világ, hiszen Tusványoson kormánytagok azzal példálóztak, hogy valahogy úgy kéne csinálnunk a dolgokat, ahogy azt a hollandok teszik. Varga Mihály pénzügyminiszter például a következőt mondta: „Egy holland munkás kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar, itt hatékonysági problémák vannak.” Ha nem Vargától halljuk, el sem hisszük. De talán még rajta is túltett Palkovics László, a magyar kormány innovációs és technológiai minisztere, aki amellett, hogy asszisztál a magyar tudományos élet államosításához, néha támadnak világos gondolatai is. Palkovics ugyanis Tusványoson a következőket mondta: Ha egy holland kkv-t és egy magyart összehasonlítunk, akkor hatékonyságban, termelékenységben jelentős a különbség. És a holland javára.”

Olyan magabiztosan savazzák saját kormányuk teljesítményét ezzel, hogy most már tényleg kíváncsiak vagyunk arra, mit szól majd ehhez a nagyfőnök. Orbán Viktornak ugyanis nem kenyere az önkritika, de elképzelhető, hogy beosztottjait most arra biztatja, lebbentsenek fel valamit az ország valós problémáiból. Talán épp azért van erre szükség, mert, ahogy ezt már korábban sokszor előrevetítették a kormány emberei, gazdasági értelemben sokkal visszafogottabb időszakra kell berendezkednünk a következő években, mint amit az elmúlt nyolc évben tapasztaltunk. A problémák nem csupán abból adódnak, hogy a világgazdaságban sokkal rosszabb kondíciókra kell számítanunk, hanem abból is, hogy a kedvező nemzetközi pénzügyi környezet ellenére nem nőtt a lehetőségeknek megfelelő ütemben a magyar gazdaság. Sőt!

facebook_1.png

Kép: Marabu

És itt nem csak arra gondolunk, hogy a magyar kormány kényelmesen ráfeküdt az EU-s pénzek nyújtotta biztos, ám visszafogott növekedési hullámra ahelyett, hogy gazdaságélénkítéssel készült volna a nehezebb időkre, hanem arra is, hogy megfojtották a valódi piaci versenyt, oligarcháknak osztották ki a zsírosabb falatokat, az állam pedig elüldözte azokat a külföldi cégeket, melyekkel nem szimpatizált, ám a kegyeit kereste azoknak, amelyek hajlandók voltak belesimulni a NER protekcionizmusába. Nem véletlen, hogy a hazai kis és középvállalkozásokkal példálózott Palkovics miniszter is, hiszen ezek lettek volna a gazdasági lendület továbbvivői, ha nem nyomorgatták volna ezeket súlyos adókkal és adminisztrációs terhekkel, ha nem vitték volna el előlük a zsírosabb falatokat az utóbbi években a Fidesz oligarchái. Így aztán nem csoda, ha a holland vállalkozások fényévekkel a mieink előtt járnak, így az ottani kormányok bizton építhetnek erre a szektorra is, míg nálunk egy-egy nagyobb autógyár befektetései és az uniós támogatások határozzák meg döntően a költségvetés lehetőségeit.

Nyilván egyetlen mondattal nem gyakoroltak önkritikát azok a döntéshozók, akik most a hét szűk esztendőt vizionálják, pedig döntően ők tehetnek arról, hogy a magyar gazdaság nem termelékeny és a legkevésbé sem hatékony. Már nem lehet Gyurcsány Ferencre és Bajnai Gordonra mutogatni, el kéne ismerni, hogy kicsinyes politikai érdekből elhanyagolták a gazdaságélénkítést, hogy az oktatás színvonalának visszaesése (például szánalmas idegennyelv-tudás) kezd begyűrűzni a gazdaságba, és, hogy a kormány kommunikációját az elmúlt négy évben szinte kizárólag a menekültellenesség uralta, aminek következtében még az a lehetőséget is eljátszottuk, hogy az egyre szorongatóbb munkaerőhiányon külföldről érkező munkavállalók segítségével enyhítsünk. És akkor még nem beszéltünk az elvándorlásról, a romló egészségügyi és szociális helyzetről, melyek szintén fontos tényezők, ha a gazdaság lehetőségeit akarjuk felmérni.

gyengulo_forint.jpg

                Fotó: facebook.hu

Többet érne tehát, ha Varga és Palkovics a siránkozás helyett inkább azzal kezdené a problémák orvoslását, hogy saját kormányuk hibáiról beszélnek őszintén. Biztosak lehettünk ugyanis abban, hogy egyszer megisszuk a levét annak, hogy a felzárkózáshoz biztosított EU-s forrásokat nem használtuk fel hatékonyan, sőt ezeknek az összegeknek jelentős része el is tűnt a kormány oligarcháinak zsebeiben, ám maga a kormány sem számolt azzal, hogy a bőség időszaka ilyen váratlanul érhet véget. Ha ugyanis egy komolyabb válság köszönt ránk a következő időszakban, az egy külvilág felé kiszolgáltatott magyar gazdaságban komoly károkat okozhat. Lett volna rá idő, hogy stabilizálják, fejlesszék, strukturálisan átalakítsák a magyar gazdaságot, ám a Fidesz számára fontosabb volt harcolni Brüsszellel, migránsozni, sorosozni, vagy a hollandokat szidni, amikor felhívták a kormány figyelmét a rossz politikai és gazdasági tendenciákra. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha valaki szóvá teszi, hogy görnyedten jársz, vágj vissza azzal, hogy neki meg néger volt a nagyanyja.”   

A Fidesz vezetői úgy tesznek, mintha az ország problémáit nem ők idézték volna elő Tovább
Gőzerővel folyik a magyar sport elfideszesítése

Gőzerővel folyik a magyar sport elfideszesítése

A miniszterelnök számára kiemelt terület a sport, ezért nem is igazán engedi meg, hogy bármilyen szinten maradjanak politikailag semleges, netán kritikus csoportok a sportágak képviselői között. Szinte naponta szembesülünk olyan hírekkel, melyek elvileg a sportról, ám valójában a Fidesz határtalan befolyásszerzéséről szólnak. Akik pedig szóvá teszik, hogy nem igazán tesz jót a hazai sport megítélésének, a versenyzők felkészülésének és pszichés állapotának, ha a politika folyamatosan rájuk telepedik, azoknak soha többé nem osztanak lapot a területet felügyelő pártemberek.

nyugat_hu_6.jpg

Fotó: nyugat.hu

Miért éppen Mészáros Lőrinc maradna ki az évszázad hazai sportruházati bizniszéből? Orbán Viktor barátja, harcostársa és földije mert nagyot álmodni, és olyan sportszergyártókkal próbál konkurálni, melyek évtizedek óta meghatározzák a piac viszonyait. A furcsa kutyuléknevet viselő 2Rule lehet a magyar sportszergyártás zászlóshajója, ha a politika rákényszeríti a sport szereplőit arra, hogy Mészáros Lőrinc cégének termékeit vásárolják és reklámozzák. Az ötlet állítólag nem Mészárostól származik, ám Kővári Ágnes a Magyar Paralimpiai Bizottság jelenlegi igazgatója sikerrel lobbizott egy ilyen márka elindításáért, később pedig állítólag személyesen Orbán Viktor választotta a ki a logó végső formáját.

Hol vagyunk már attól az időtől, amikor közfelháborodást okozott az első magyar Forma 1-es pilóta tervezett 4 millió dolláros állami támogatása? Gyurcsány Ferenc korábbi sportminiszternek sűrűn kellett magyarázkodnia, miért is adna Baumgartner Zsoltnak a kormány csak azért pénzt, hogy legyen magyar versenyző a száguldó cirkuszban. Azóta a sport állami támogatása a TAO pénzek átláthatatlan dzsungelén és közvetlen forrásokon keresztül is lényegében napi kormányzati kiadás lett. A politika azonban nem nyitja ki ingyen a pénzcsapokat, hiszen a sportszövetségek, klubok élén már szinte mindenütt fideszes potentátok ülnek, a sportolóknak, sportvezetőknek pedig elég sűrűn kell hűségnyilatkozatokat tenniük a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, hogy megtarthassák kivételezett helyzetüket saját területükön.

A Fidesz annak ellenére önt rengeteg pénzt a magyar sportba (főleg a labdarúgásba), hogy érdemi fejlődést csak néhány sportág produkált a 2010-es fülkeforradalom óta. Orbán Viktor hiába köpködte a szotyit kedvenc csapatai (Videoton, Puskás Akadémia) és a válogatott meccsein, a fociba ölt milliárdok sem a hazai bajnokság színvonalán, sem a nemzetközi szereplések eredményeiben nem mutatkoztak meg. A kormányfő azonban tudja, hogy a nagylelkű támogatás ellenértékét másban is mérheti, mint a sportteljesítmény. Hrutka János, egykori válogatott futballista egy néhány napja megjelent interjúban egyértelművé tette, hogy a kirakatban lévő sportolók, sportvezetők egyszerűen nem mondhatnak nemet a politikai vezetőknek, ha arra kérik őket, kampányoljanak értük, és a kormánypárt mellett. „Mennyire kellemetlen már egy ilyen helyzet? Valahol sajnáltam is őket, hogy mindannyian kötődnek a klubhoz, legtöbbjük alkalmazottként dolgozik a Fradinál.” – mondta Hrutka azokról az egykori csapattársairól, akik videóban korteskedtek a Fidesz mellett a tavaszi parlamenti választás előtt.     

Hrutka azt is vérlázítónak tartja, hogy a sportot sem kíméli a kormány rasszista propagandája, így teszik a politika szolgálóleányává a legnemesebb vetélkedéseket is. A magyar kormánypárti politikusok például nem tudták megemészteni, hogy a sok színes bőrű játékost sorai között tudó francia válogatott nyerte meg a legutóbbi foci világbajnokságot. Bencsik András fideszes véleményvezér migránsozós facebookos posztjával kapcsolatban például a következőt mondta az egykori focista: „Nagyon bántott legbelül, hogy a sporttal kapcsolatban megint ilyen dolgokról kell beszélni. Rengeteg ehhez kapcsolódó bejegyzéssel találkoztam, és rendkívül feldühít az, amikor emberek sok követővel, véleménybefolyásoló erővel, fontos közéleti szereppel olyan dolgokat adnak egymás szájába, amelynek iszonyatosan súlyos következményei lehetnek.”

pesti_bulvar.jpg

Fotó: Pesti Bulvár

A magyar sport irányítását lényegében teljesen uraló állampárt elvárásaival persze kevesen mernek szembemenni, hiszen a költségvetésből származó támogatásokat úgy osztogatja a kormány, mintha kegyet gyakorolna, így téve alattvalóvá az egyesületi vezetőket, szakági edzőket, és persze a versenyzőket. A sportoló, és az általa produkált eredmények kiváló reklámhordozók, amivel tisztában van az országot irányító politikai elit is. Nem kell szépíteni tehát, a kiváló sportolókat, eredményes egyesületeket és sikeredzőket lényegében kilóra veszi meg a kormánypárt, hogy aztán velük népszerűsítsék a politikájukat, legyen az kirekesztő, rasszista vagy netán korrupt. Ez rettentő kínos a sportolók, edzők, sportvezetők többsége számára, ám kevesen tehetik ezt szóvá, mert a Fidesz politikájában komoly következményei vannak az ellentmondásnak. Ha ugyanis valakit nem sikerül lekenyereznie a kormánypártnak, akkor jön a zsarolás, fenyegetés, kioktatás, amitől mindenki igyekszik megóvni magát és környezetét. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Csak akkor kérj valamit magadnak, ha előtte megdicsérted a törzsfőnök fejdíszét.”  

Gőzerővel folyik a magyar sport elfideszesítése Tovább
A közmédia nem akar összezavarni bennünket, ezért bölcsen hallgat bizonyos eseményekről

A közmédia nem akar összezavarni bennünket, ezért bölcsen hallgat bizonyos eseményekről

Magyarország kormánya kezd a legpitiánerebb diktatúrák szintjére süllyedni. A külvilág felé csupa széppel, jóval villog, itthon viszont mindenkit igyekszik megnyomorítani, aki nem hiszi el a hazugságait. A kormány feje nem tűri a kritikát, nem viseli el, ha valaki ellentmond neki, akármelyik oldalon álljon az illető, ugyanakkor mindenkitől elvárja, hogy aládolgozzon a terveinek, akármilyen célokat szolgálnak is azok. Közben fő ellensége éppen az ország elhagyására készül, aki a biztonság kedvéért letétbe helyzete a miniszterelnök számára legkínosabb ügyekről szóló monológját.

hirolvasojo.jpg

Fotó:Hírolvasó

Vajon miért nem lepődünk meg azon, hogy a közszolgálatinak hazudott hírcsatorna nem számolt be Orbán Viktor izraeli látogatásának legérdekesebb momentumáról, ami persze legkínosabb is volt a kétnapos látogatás eseményei közül? Eljutottunk odáig, hogy a közpénzből kitömött MTVA lényegében az állami cenzúra legfontosabb intézményévé vált. A magyar miniszterelnök ellen tüntető izraeli aktivisták ugyanis egyértelművé tették, hogy Orbán hiába mond hosszas litániákat az antiszemitizmus elítéléséről, hiába ítéli el a szavak szintjén a rasszizmust, a világ fejlettebb demokráciáiban nem hisznek neki.

Az M1 tudósítása annak ellenére „feledkezett el” az Orbán konvoját feltartóztató mintegy 20 fős csoport említéséről, hogy alapvetően nem befolyásolta a diplomáciai út sikerességét a kis incidens. Azt azonban a kormányhoz dörgölőző média is felfogta, hogy komoly üzenete volt az akciónak. A magyar kormányfő ugyanis egyre többször kényszerül cáfolni azt a vádat, hogy antiszemita, ugyanakkor általánosságban is többször megsérti az emberi jogokat, a humanitás szót pedig egyszerűen kihúzta a szótárából. Orbán legendás pávatáncát ugyanis már elég jól kiismerték külföldön is, így hiába emlékezik meg a holokauszt áldozatairól, a Soros György elleni állami hecckampány antiszemita vetületeit nem fogják neki elfelejteni neki sem Izraelben, sem az Egyesült Államokban, sem Németországban.

Ez annak a posztszocialista újságírásnak a továbbélése a hazai közmédiában, mely szerint: ha Marika nénit be lehet csapni Nyékládházán, akkor miért ne hazudnánk neki?

Az M1 elsődleges feladatának tartja, hogy mindent elkövessen Orbán Viktor szavahihetőségének eléréséért. Ez főként itthon fontos a lakájmédiának, de a külföldi visszhangok is sokat számítanak a kormánynak. Nyilván nehéz dolguk van a magyar diplomatáknak, ha meg kell magyarázniuk, miért olyan fontos a kormányfőnek a CEU csuklóztatása, vagy a kritikus civil szervezetek kriminalizálása. Mindent el kell hát követnie a kormány holdudvarába tartozó véleményformálóknak annak érdekében, hogy az amúgy nyíltan kettős játékot űző miniszterelnököt egyenes embernek mutassák be a hazai és külföldi közvélemény előtt.

No, ez most, az Izraelben történt incidens kapcsán nehezen fog menni. Az ugyanis, hogy a hivatalos tudósításból kihagyták a tiltakozókat, nagyobb visszhangot keltett, mintha egyetlen mondatban megemlékezett volna a tudósító arról, hogy Izraelben nem mindenki osztja Orbán véleményét demokráciáról, humánumról, rasszizmusról. Azonban, ha egy diktatúra kiszolgálója vagy, akkor a gondolkodásodat is át kell állítanod a diktátor észjárására. Ez pedig azt diktálja, hogy az, amiről nem tudósítunk, az meg sem történt. Ez annak a posztszocialista újságírásnak a továbbélése a hazai közmédiában, mely szerint: Ha Marika nénit be lehet csapni Nyékládházán, akkor miért ne hazudnánk neki?

Talán nem véletlen, hogy épp a napokban éljük át a miniszterelnök legkeményebb ellenlábasának hazai utóvédharcait. Simicska Lajos ugyanis belátta, hogy a negyed Orbán-kormány már nem számol, mérlegel, alkudozik, hanem mindet és mindenkit igyekszik eltakarítani az útjából, ami, és aki akadályozni meri a kormánypárt teljhatalmának kiteljesedését. A Népszava tudósítása szerint az üzletember videóra vett egy hosszú monológot, amin az Orbánnal közös ügyeikről beszél, és több példányban letétbe helyezte azzal, hogy ha vele "bármi történne", kerüljön nyilvánosságra az anyag.

zarojel_2.jpg

Fotó:Zárójel

Tudjuk, hogy Simicska fia, Ádám, és üzlettársa, Fonyó Károly is az Egyesült Államokba tart, így nem lepődnénk meg azon, ha a kegyvesztett oligarcha is rövidesen külföldi emigrációba vonulna. Nem kell sokáig törnünk a fejünket azon, mely országok vezetői és egykori befolyásos emberei között mennek így a dolgok. Törökországban Erdogan elnök legfőbb ellenlábasa, Fethullah Gülen él az USA-ban él, Putyin, orosz elnök pedig szintén külföldi emigrációba kényszeríti gazdasági és politikai ellenlábasait. Ha Magyarország nem lenne az Európai Unió tagja, valószínűleg már nálunk is úgy mennének a dolgok, ahogy ebben a két illiberális államban. És akkor nem csak az maradna ki a köztévé tudósításaiból, hogy Izraelben tüntettek Orbán Viktor ellen, hanem az is, amikor itthon vonulnak utcára a kormány bírálói. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amiről nem tudunk, nem zavarja össze azt, amiről tudunk.”   

A közmédia nem akar összezavarni bennünket, ezért bölcsen hallgat bizonyos eseményekről Tovább
Nehéz Orbán Viktor bizalmába férkőzni, ám még könnyebb kiesni a kegyeiből

Nehéz Orbán Viktor bizalmába férkőzni, ám még könnyebb kiesni a kegyeiből

Ma már kormányoldalon sem fecsérelnek időt és energiát annak a ténynek a tagadására, hogy minden, ami a Fideszben történik, egyedül Orbán Viktor döntéseitől függ. A miniszterelnök hatalmának kiteljesedése azonban nem pusztán saját pártjára, hanem a kétharmados parlamenti többségén keresztül az egész országra igaz. A kormányfő sem rejti véka alá, hogy élet és halál ura az országban, viselkedése, gesztusai egyre inkább arról árulkodnak, hogy számára ez a természetes állapot.  

mno_32.jpg

Fotó: mno.hu

Minél közelebb kerülsz Cézárhoz, annál jobban félsz tőle. Az ősi római bölcsesség a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elitjére is érvényes. Miközben Orbán kemény eszközökkel igyekszik felszámolni a politikai és civil ellenállás utolsó bástyáit, saját vezérkarában is látványos módszerekkel vág rendet. Mivel a hűbéri viszonyok meglehetősen zárt körben nyernek értelmet, a kívülálló nem is igazán érti, hogyan lesz hirtelen kegyvesztett Kuna Tibor, Csetényi Csaba, Lázár János, és miért elégedetlen a főnöke Andy Vajnával.

A kívülállók tudatlanságával szemlélik a magyar polgárok, miért emel fel valakit, és miért taszít le a mélybe az az ember, aki egyre szorosabban fogja a gyeplőt, amikor a sajátjait kell irányítania. Nem akarunk rossz emlékű történelmi analógiákat felidézni, de tudnánk említeni néhány diktatórikus hajlamú politikust a közelmúltból, akik pusztán hatalomtechnikai megfontolásokból cserélgették a kegyenceiket. De mi lehet Orbán Viktor igazi szándéka, hogy időnként látszólag komolyabb indokok nélkül ledarálja a sajátjait?

Nyilván komoly nyomokat hagyott a kormányfő lelkében a G-nap, amikor látványosan összeveszett egyik legjobb barátjával, egykori szobatársával, harcostársával, Simicska Lajossal. Az egykor pártpénztárnok lázadásából Orbán levonta a megfelelő következtetéseket: Nem szabad egyetlen embernek ilyen jelentős hatalmat biztosítania sem a pártban, sem a kormányban. Így hát logikusnak tűnt az a lépés, hogy új oligarchák kinevelését és feltőkésítését kezdte meg Simicska ellenzékbe vonulása után. Most azonban ügyelt arra, hogy diverzifikálja a pénzt és hatalmat, amit a vazallusainak nyújt. Így kezdett növekedni Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Garancsi István, a szűk családhoz tartozó Tiborcz István, de lényegében Lázár János kulcsszerepe a kormányzásban is ennek a szemléletnek az eredménye volt.

Most azonban kezdenek kihullni a rostán olyan bizalmi emberek, akik eddig élvezték a kormányfő támogatását. Ha igaz, hogy Vajnától Mészároshoz vándorol a filmügyi biztos médiabirodalmának nagy része, illetve, hogy Lázár teljes kormányzati örökségét szétszedik, és új bizalmasok fennhatósága alá terelik, felvetődik ismét a kérdés: Nem törvényszerű-e, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a hatalom és pénz úgy harmonikázik, mintha soha nem tudna leállni? Vagyis, a kegyencek jönnek-mennek, a főnök marad. Ám most épp ott tartunk, hogy Mészáros Lőrinc gazdasági hatalma szinte megállíthatatlanul nő, vagyis rövidesen olyan befolyása lehet (papíron) akár a párt, akár a kormány, akár az ország jövőjére, ami Simicska Lajos egykori dominanciájával vetekszik.

blikk_7.jpg

Fotó: blikk.hu

Persze, sokan felszisszennek erre a megállapításra, hiszen egyértelmű, hogy Mészáros vagyona nem egyenlő Lőrinc barát vagyonával. Az egykor felcsúti polgármester természetesen sem kvalitásaiban, sem az Orbánhoz való viszonyában nem hasonlítható Simicska Lajoshoz. A döntéseket nem ő hozza meg, és valójában azt sem tudja, mennyi pénze van. Ettől még tény, hogy a cégbirodalma veszélyesen nagyra nőtt, és exponenciálisan nőni fog a jövőben. Orbánnak tehát valamit ki kell találnia erre a kihívásra is annak ellenére, hogy bizalma töretlen egykori iskolatársa irányában. Ha azonban arra gondolunk, hogy Andy Vajna estében is fennáll a veszélye annak, hogy az oligarcha médiabirodalma és kaszinói fiatal és a politika világában tájékozatlan felesége kezébe kerül egyszer, akkor látjuk igazán, hogy a sok állami pénzből felépített propagandagépezet egy pillanat alatt illetéktelen kezekbe kerülhet. Szóval, van miért tartaniuk a NER lovagjainak, hiszen, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha szúrósan néz rád a törzsfőnök, az nem azért van, mert a szemébe süt a nap, hanem, mert valamit rosszul tettél.”

Nehéz Orbán Viktor bizalmába férkőzni, ám még könnyebb kiesni a kegyeiből Tovább