Szegedi Kattintós

Simonkát a farkasok elé vetették, de ő sem érti, miért pont most

Simonkát a farkasok elé vetették, de ő sem érti, miért pont most

Ha a bűvész azt mondja, hogy csak a kezemet figyeljék, mindenre kell koncentrálnunk, csak a nagy machinátor kezére nem. Mégis ezzel a módszerrel veri át a magyarok millióit évek óta a kormányzópárt. Ne gondoljuk ezért sem a Simonka György fideszes képviselő ellen folyó nyomozásról, hogy a lényeget látjuk az ügyből. Valószínűleg arra szolgál ez az eljárás, hogy elterelje a figyelmet arról, hol is matat a nagy bűvész, vagyis Orbán Viktor keze. A vidéki kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése olyan gumicsont, amit figyelemre sem szabad méltatnunk, inkább arra koncentráljunk, miről szeretné elterelni a figyelmet a rezsim!

24_hu_82.jpg

Fotó: 24.hu

„A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként, Dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt.

Az ügyben felmerült megalapozott gyanú lényege szerint Simonka György tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (a továbbiakban TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult. A termelői szervezetek ugyanis az elismerési tervben szereplő beruházásokhoz, eszközbeszerzésekhez az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az uniós támogatáson túlmenően a tagállami költségvetésből is támogatásban részesülhettek.”

Így kezdődik a hivatalos ügyészségi kommüniké, amely aztán hosszasan sorolja a lehetséges bűncselekmény további részleteit. Békés megye 4. számú egyéni választókerületének (Orosháza és környéke) kormánypárti képviselője azonban régóta a z ügyészség (és nyilván más nyomozóhatóságok) látókörében van, ezért is meglepő az időzítés. Ahogy Voldemort nagyurat (polgári nevén Mengyi Rolandot) nem engedték elindulni április 8-án a Fidesz döntéshozói, Simonkával is megtehették volna ezt, hiszen a párt berkein belül köztudott volt, hogy a képviselő finoman szólva is a zavarosban halászik. Mégsem tettek semmit, és Simonka hozta is a körzetét tavasszal.  

Mielőtt azonban bármit is állítanánk a mostani ügyészségi eljárásról, tudnunk kell, hogy Simonka egy tipikus fideszes helyi kiskirály, aki a körzetéhez tartozó településeken a csatlósai révén igen aktívan jelen van, és minden apró részletet felügyel. Az ő beleegyezése és támogatása nélkül nem lehet kinevezni művelődési házi vezetőket, iskolaigazgatókat, de a gazdasági élet szereplőit is igencsak kontroll alatt tartotta eddig. Fokozott jelenlétet a róla szóló újságon keresztül lehet leginkább érzékelni, melynek minden oldalán legalább 2-3 fényképen szerepelt a képviselőről. Simonka igazi vazallusi rendszert épített maga körül, talán ezért is érezhette úgy, hogy bármit megtehet.

mno1_1.jpg

Fotó: mno.hu

Van azonban még egy másik körülmény is, ami nem lehet mellékes, ha a mostani fejlemények eredőjét keressük. Simonka körzete határos Lázár János képviselői területével, és megesett, hogy a Hódmezővásárhelyt, Makót és a környező településeket felügyelő egykori miniszter saját kádereit küldte Simonka felségterületére különböző vezetői beosztásokba. Fontos körülmény, hogy Mezőhegyes is Simonka területén van, de az itt működő ménesbirtok már régóta Lázár hitbizománya. Nem voltak nyílt villongások a két fideszes káder között, ám elképzelhető, hogy olykor ütköztek az érdekeik.

Bár jelenleg Lázár érzékelhető kormányzati hatalom nélkül nem tűnik fajsúlyos figurának a Fidesz berkein belül, ám elképzelhető, hogy Simonka bukásában neki is szerepe lehet. Ami azonban ennél sokkal fontosabb tényező, hogy az ügyészségi eljárás ellenére a pusztaottlakai születésű képviselő szavazataira még hosszú ideig számíthat a kormánypárt. Simonka is tisztában van ugyanis azzal, hogy sorsa nem közvetlenül az ügyészségtől és a bíróságtól függ, hanem Orbán Viktortól, attól az embertől, aki kiadta rá a kilövési engedélyt.

mno_33.jpg

Fotó: mno.hu

Mivel minden érintett tudatában van annak, hogy a szálak a miniszterelnök kezében futnak össze, az igazi magyarázat is csak az ő környezetében bukkanhat fel arra nézve, miért pont most lépett az ügyészség, és miért Simonkát dobták a farkasok elé. Nem szeretnénk a sok közszájon forgó összeesküvés-elmélet mellé egy újabbat gyártani, de azt mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy addig, amíg a Fideszben és az ellenzéki pártokban próbálják kibogozni a szálakat, addig Orbán valamit machinálni fog a háttérben. Egyszóval, Simonka csak egy vidéki közkatona a miniszterelnök számára, akit be lehet áldozni egy nagyobb cél érdekében, és a köznép csak hadd gyötörje az agyát azon, mi is a végső szándék. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egy jó hadvezér minden csel nélkül támad az ellenségre, akkor a megrohamozottak azon fognak töprengeni, hogy ebben mi is volt a csel.”      

 

Simonkát a farkasok elé vetették, de ő sem érti, miért pont most Tovább
Joguk van a luxushoz?

Joguk van a luxushoz?

Nehéz eldönteni, hogy az elbizakodottság, a valóságtól való teljes elrugaszkodás vagy a provokáció számlájára írjuk-e, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vezetői egyre nyíltabban vállalják fel a gazdagságukat. Azok a mélyről jövő emberek, kik valamiféle kézzelfogható magyarázatot kívánnak adni arra, miért akarnak egyre több pénzt és minél nagyobb hatalmat, gyakran azt hangoztatják, hogy így tudják mások tiszteletét kivívni. Kérdés, hogy a magyar oligarchák és politikus cimboráik is a kisemberek tiszteletére vágynak, vagy egyszerűen hencegni akarnak azokkal a felhalmozott vagyonokkal, melyekre az utóbbi nyolc évben tettek szert.  

zsurpubi_hu_3.jpg

Fotó: zsurpubi.hu

Le luxe est un droit. Szabad fordításban: Jogunk van a luxushoz. Aki látta a Le capital (magyarul: Bennfentes játék) című, 2012-ben készült francia filmet, az emlékezhet erre a mondatra. Ebben a történetben különösen fajsúlyos ez a gondolat, hiszen a kiváltságosok számára rendezett estélynek ez volt a jelmondata. Marc Tourneuil a hatalmas Phoenix Bank vezérigazgatója feleségével megérkezik a rendezvényre, ahol interjút ad egy tévéstábnak. Amikor a riporter arról kérdezi, miért kell a luxus mellett kampányolni, Tourneuil a következőt mondja: Én a teljes demokrácia híve vagyok minden területen. Amikor visszakérdez a riporter, hogy ez tulajdonképpen mit jelent, a bankár még inkább mellébeszél.

Ekkor meghalljuk, amint Tourneuil magában cinikusan a következőt mondja: Eddig nem tudtam, hogy ilyen haszonnal jár, ha a tévében baromságokat beszél az ember. Valahogy ilyen belső monológok folyhatnak le számos NER-lovag agyában is, amikor el kell magyarázniuk, miért természetes dolog, hogy luxuskarórákat hordanak, luxusvadászatokon vesznek részt, vagy barátjuk és kegyeltjük luxusrepülőgépén repked a világban. Ők valahogy úgy érzik mostanában, hogy nem kell már titkolniuk a pénz iránti olthatatlan vágyukat, és hogy inkább kiteszik az ablakba amijük van, mintsem ügyetlenül magyarázkodjanak, ha véletlenül lebuknak egy-egy irritáló eset kapcsán.

A magyar nábobok olyan öntudattal kezdik vallani, hogy joguk van a luxusban dúskáló életmódhoz, hogy talán már ők is elhiszik ezt a képtelenséget. Olyan kékvérűeknek hiszik magukat, akik joggal éheztettek nincstelen menekülteket a tranzitzónában, és akiket annyira zavar a szegénység, hogy inkább megtiltják azt a magyar polgároknak. Természetes számukra, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek, hogy a kisemmizettektől még több jogot el kell venni, a hatalom csúcsain pöffeszkedőknek pedig az eddiginél is több lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kényük és kedvük szerint gazdagodjanak.

A francia film bankár főhőse is vidékről érkezett - mint a magyar újgazdagok többsége -, bár nem nincstelen családból származik, mégis irritálja, amikor a rokonok a fizetéséről érdeklődnek. Nem tudatosul benne, hogy lenézi saját feleségét és a teljes rokonságot, mert ők soha nem fogják megérezni a hatalom visszautasíthatatlan ajánlatát, nem érthetik meg a temérdek pénz okozta eksztatikus élmény egyediségét. A kiválasztottak fölényével kell mindenkire tekintenie minden magyar oligarchának is, ha nem akarja, hogy kivesse magából az a rendszer, melynek haszonélvezői.    

index_141.jpgFotó: index.hu 

A luxus arroganciája arra döbbenti rá a magyar polgárokat, hogy a politikusok számára csak addig számítanak, amíg kell a szavazatuk a hatalom megtartásához, ezt követően azonban már a számonkérés minden lehetőségétől megfosztják kisemmizett választókat. Amikor az ország miniszterelnöke látványosan mellébeszél, amikor meg merik tőle kérdezni, hogy nem tartja-e aggályosnak, hogy egy hozzá ezer szállal kötődő oligarcha fuvarozza focimeccsekre, akkor talán sokan megbánják, hogy erre a cinikus magatartásra adtak felhatalmazást április 8-án magyar politikusoknak. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem kérheted vissza az ajándékodat attól az embertől, aki időközben bebizonyította, hogy méltatlan a barátságodra.”   

 

Joguk van a luxushoz? Tovább
Miért fél mindattól Orbán Viktor, ami Franciaországból érkezik?

Miért fél mindattól Orbán Viktor, ami Franciaországból érkezik?

Orbán Viktor már egy ideje mindentől tart, ami Franciaországból érkezik hozzánk. A „frankofóbia” első hulláma az volt nála, amikor a felvilágosodást tartotta minden rossz eredőjének, napjainkban pedig az úgynevezett 68-as generációtól igyekszik megóvni nemzetünket. Az igazi veszély azonban, ami Orbán miniszterelnök úrra leselkedik nyugat felől, az maga a francia elnök. Emmanuel Macron ugyanis deklaráltan Orbán Viktor ellenpólusának tartja magát, ráadásul épp olyan pragmatikus politikus, mint a magyar kormányfő.

olkt.jpg

Fotó:OLKT

A magyar miniszterelnök kommunikációjának egyik jellegzetes vonása, hogy amikor elkezd valakit vagy valamit vehemensen támadni, csak nagyon homályosan fogalmazza meg aggályait ellenfeleivel szemben. Máig nem tudjuk például, mi is a baj a felvilágosodás eszméjével, hiszen, e szellemi irányzat hatásai nélkül talán még ma is működne az inkvizíció, nem törölték volna el a rabszolgaság intézményét, illetve egy állam polgárait nem illetné meg a törvény előtti egyenlőség joga. Nyilván gesztust szeretett volna gyakorolni a mélyen vallásos emberek felé, kik közül még mindig sokan úgy érzik, hogy a francia enciklopédisták munkássága döntötte romba az arisztokrácia és az egyház kettősének egyeduralmát, és lökte a világot a polgári forradalmak bizonytalanságába.

Finoman szólva is anakronisztikus dolog abban hinni, hogy amennyiben minden maradt volna a régiben a 18. században, ma jobb lenne a világ; az emberek jobban szeretnék egymást, elkerültük volna a véres világháborúkat, nem készült volna el az atombomba, és nem lenne migráció. Ha elmaradt volna a felvilágosodás kora, legfeljebb nem lenne vallásszabadság, a jobbágyoknak még mindig tizedet kéne fizetniük a földesuraknak, a feketék és nők nem járhatnának egyetemre, a politikai ellenfeleket pedig a diktátorok nem csupán börtönbe zárhatnák, de ki is végezhetnék. Orbán soha nem konkretizálta, hogy tulajdonképpen miért nem békélt meg a felvilágosodás eszméivel, miért tartja ördögtől valónak Voltaire, Rousseau vagy Diderot műveit. Talán azért, mert nem olvasta őket.

Ma már nem csak hogy SZDSZ nincs, de Orbán a liberális szót is indexre tette.

Mostanában azonban már nem a felvilágosodást ostorozza, hanem azt a mozgalmat, ami szintén francia földről indult, ám hatásai messze nem nevezhetők olyan egyetemesnek, mint a 18. századi nagy gondolkodók eszméi. Mostanában ugyanis szinte Soros György szintjén emlegeti az úgynevezett 68-as generáció ármánykodásait. Ahogy az amerikai milliárdos valaha a mecénása volt, úgy a 68-asok egykor az eszményképei voltak az ifjú fideszeseknek. Amikor még nem Matolcsy Ádám volt a tulajdonosa az Origónak, az internetes hírportál közölt egy nagyon érdekes írást arról, miért fordult szembe hajdani eszményeivel a magyar miniszterelnök. Csak érdekességként említjük meg, hogy a cikk fejléce alatt a következő szöveg szerepel: "Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek." Vajon hogy értelmezzük ezt?

A 2012-ben született cikk szerint a miniszterelnök Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén kikelt a nyugat-európai politikai elit általa '68-asnak bélyegzett generációja ellen, akik szerinte "szellemi rendszerükkel" Magyarországgal szemben állnak.  Orbán azt mondta, az európai társadalomfejlődés következő szakasza a tízparancsolat szellemében megfogalmazott tradicionális értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni, és a hatvannyolcasok gondolkodásmódja "nem állja ki a következő húsz év hullámverését", nem lehet rájuk jövőt építeni. Orbánban akkor nyilván még erősen éltek annak a vitának az emlékei, amelyet nem sokkal korábban azzal a Daniel Cohn-Bendittel folytatott az Európai Parlamentben, aki a 68-as párizsi diáklázadás egyik vezetője volt.

A cikk azonban ennél mélyebben keresi az okokat. A szerző úgy gondolja, hogy valószínűleg korábbi személyes sérelmekből eredeztethető Orbán Viktor hatvannyolccal kapcsolatos ellenszenve. A rendszerváltás idején ugyanis az SZDSZ képviselte markánsan '68 szellemiségét. A kezdeti időszakban a két párt vezetői között egyfajta öcs-báty viszony is volt, hiszen együtt csinálták végig a rendszerváltást, de a generációs és a kulturális ellentétek élesek voltak. Ma már nem csak hogy SZDSZ nincs, de Orbán a liberális szót is indexre tette. Manapság már ő számít az illiberális eszmény atyjának (jelentsen ez a szó bármit is), így a hat évvel ezelőtti írás logikája szerint egyenes út vezetett Orbán sértett liberális lelkétől a liberalizmust, mint eszményt kriminalizáló politikáig.

origo_27.jpg

Fotó: origo.hu

Nem lehet azonban az sem véletlen, hogy mostanában a szabatosabbnak tartott francia eszmények ellen hangolja az övéit Orbán. Mintha ezzel is a németeknek tenne gesztusokat, hiába fekszik a jelenlegi EU a viszonylag stabil francia-német szövetség alapjain. 2012-ben még sehol sem volt Macron, most viszont, hogy egy nagyon erős és kemény bírálót kapott Párizsból Orbán, jól jön neki a 68-asok elleni szónoklat, noha pontosan ezúttal sem határozza meg, hogy pontosan mi az, amit nem kedvel annak a generációnak a szellemiségéből. Azzal is tisztában van, hogy törzsszavazói számára nem is igazán fontos, hogy kik is azok a 68-asok, mi is volt a párizsi diáklázadás politikai üzenet, lényeg, hogy a vezér kiadta a jelszót, hogy utálni kell ezt a valamit vagy valakit, legalább annyira, mint Soros Györgyöt. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egyszer elkezdesz különbséget tenni a sápadtarcúak között, nem fogod gondolkodás nélkül öldösni őket, hanem azon morfondírozol majd, hogy vajon jó, vagy rossz ember-e az, akire célzol.”

      

Miért fél mindattól Orbán Viktor, ami Franciaországból érkezik? Tovább
Ha diktátor vagy, és bírálod az EU politikáját, akkor csak Orbán Viktor barátja lehetsz

Ha diktátor vagy, és bírálod az EU politikáját, akkor csak Orbán Viktor barátja lehetsz

A magyar külpolitika abszurditását mi sem példázza jobban, minthogy Orbán Viktor azokat a külhoni vezetőket udvarolja körül, akik országai többnyire leverték a forradalmainkat, illetve megszállták hazánkat. Legutóbb Erdogan török elnök jelenlétében például azt találta mondani, hogy az utóbbi évszázadokban a magyar politikának elsősorban Berlinre, Moszkvára és Isztambulra kellett figyelnie. Ha arra gondolt, hogy a fenyegetések és katonai támadások elsősorban ezekből az irányokból érkeztek, akkor igaza van. De ő nem erre gondolt…

euronews_3.jpg

Fotó: euronews.hu

Egyre követhetetlenebb Orbán Viktor politikája azok számára, akik logikai alapon közelítenek a világ dolgaihoz. A harcos muszlimellenes retorikával kérkedő magyar kormányfő ugyanis szinte naponta tesz gesztusokat olyan vezetőknek, akik amellett, hogy elnyomják népüket, semmibe veszik az emberi jogokat, ráadásként még Allahhoz is imádkoznak. Amikor például Kirgizisztánban együtt parolázott a türk népek vezetőivel (ahová a magyarságot is sorolja), akkor csupa muzulmán hitű néppel kötötte össze a sorsunkat.

Most éppen a török elnököt táncolta körbe, hogy minél inkább jelezze, ő nem ért egyet azzal az elutasító politikával, amit az Európa Unió legtöbb vezetője tanúsít Erdogannal szemben. A török vezető szokása szerint Budapesten is sajnáltatta magát amiatt, hogy az uniós vezetők évtizedek óta csak hitegetik azzal, hogy felveszik országát az EU-ba, de sajnos a szép szavakon kívül semmi sem történt. Bezzeg, Orbán Viktor kiállt barátjáért, aki terroristának nevezi a kurd kisebbség vezetőit, politikai ellenfeleit koholt vádak alapján börtönbe csukatja, ugyanakkor nyíltan beavatkozik a szír polgárháborúba.

Putyin tehát egyre követelőzőbb, és nem igazán nézi el Orbánnak, ha vele is pávatáncot akar lejteni.

Erdogan finoman szólva is megosztó személyiség, hiszen nem csupán az Európai Unió emelte fel szavát a török ellenzékiek tömeges börtönbe zárása miatt, de az Egyesült Államokkal is komoly vitában áll. Bár Törökország rendelkezik az egyik legnagyobb haderővel a térségben (katonai és hadiipari kapacitását fel is ajánlotta Orbán Viktornak), attól, hogy a NATO tagja, még elég kiszámíthatatlanok a reakciói egy-egy háborús konfliktusban. Orbán épp az ilyen izgága, pávatáncos szövetségeseket preferálja, hiszen viszonylag könnyen kicsikarhat ígéreteket belőlük, ám azok betartásával ők sem bíbelődnek túl sokat.

Valahogy így jellemezhetjük Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, aki szintén nagy barátja a magyar miniszterelnöknek. Orbánnak, mint egy uniós és NATO tag ország vezetőjének azonban olykor vissza kell fognia magát, amikor az orosz elnöknek tesz gesztusokat, ugyanis a nyílt árulást sem Brüsszel, sem Washington nem kultiválja. Putyin ezt a körülményt figyelembe is vette addig, amíg nem kezdett szorulni a hurok a nyaka körül. Országa ugyanis komoly gazdasági és társadalmi problémákkal néz szembe, ráadásul a balul sikerült és borzalmasan kommunikált angliai titkosszolgálati akciójuk (Szkripal-ügy) miatt pedig lényegében már senki semmit nem hisz el az orosz vezetőknek.

Putyin tehát egyre követelőzőbb, és nem igazán nézi el Orbánnak, ha vele is pávatáncot akar lejteni. Legutóbbi találkozásukkor nem véletlenül hazudtolta meg Orbánt, amikor az Európai Unió bürokratikus működésével magyarázta, hogy még egy kapavágás sem történt a Paks 2 beruházás kapcsán. A magyar kormányfőnek rá kell jönnie, hogy mindennek súlyos ára van, főleg, ha autokratikus vezetőkkel üzletel. Erdogan biztosan hálás a szívmelengető szavakért, de Orbánnak annál többet is kell nyújtania a török vezetőknek, mint rá hivatkozva üzengessen az EU vezetőinek.

És, akkor itt van Orbán politikájának harmadik fontos fővárosa, Berlin, ami látszólag kilóg a sorból, nem csak azért, mert történelmi távlatban inkább Bécset kellett volna megneveznie, mint fontos igazodási pontot. Németországban ugyanis nem úgy mennek a dolgok, mint Oroszországban vagy Törökországban, mégis meghatározó eleme a magyar külpolitikának, hogy rendszeresen gesztusokat tesz a németeknek. Orbán külpolitikájának ugyanis az kölcsönöz némi stabilitást - annak ellenére, hogy folyamatos harcban áll saját szövetségeseivel és ellenérdekelt felekkel barátkozik -, hogy a németek a legutóbbi időkig kitartottak mellette.

24_hu_81.jpg

Fotó: 24.hu

Ha azonban ezeket a kölcsönös gesztusokat felemészti a folytonos harc és az érdekek ütközése, akkor Orbánnak tényleg csak Putyin és Erdogán marad, akik az EU-n belül nem tudnak hátországot biztosítani számára. Orbán deklaráltan hidat szeretne létesíteni Kelet és Nyugat között, és persze ő szeretné szedni ezen az átkelőn a hídpénzt. Lassan azonban nem marad semmilyen építőanyaga a nyugati oldalon, a keletiek pedig egyre követelőzőbbek vele szemben. Ha pedig nem lesz híd, Orbán politikai súlya is erősen leértékelődik. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Édes mindegy, hogy a dakoták vagy az apacsok építették a hidat, bárki alatt összedőlhet, ha senki sem ellenőrzi az állapotát.”  

   

Ha diktátor vagy, és bírálod az EU politikáját, akkor csak Orbán Viktor barátja lehetsz Tovább
Egy mániákusan sorosozó kormánynak valószínűleg nincs semmi érdemi mondanivalója számunkra

Egy mániákusan sorosozó kormánynak valószínűleg nincs semmi érdemi mondanivalója számunkra

Mintha megrészegült volna attól a kormány, hogy bármilyen botrányt el tud tussolni Soros György emlegetésével. Akármilyen kínos ügy pattan ki a kormány vagy a Fidesz háza táján, már előre tudjuk, mi lesz a központi kommunikáció sarokköve: Soros György áll minden hátterében, ő támadja szegény kis hazánkat és annak jóravaló miniszterelnökét Brüsszelen keresztül, vagy azáltal, hogy pénzeli azokat az újságírókat, akik leleplezik Orbán Viktor néhány stiklijét. Kérdés, hogy meddig lehet még egy amerikai milliárdosra fogni minden disznóságot, ami kis hazánkban történik? Elképzelhető, hogy sokáig, de a végtelenségig nem fog kitartani ez a muníció.

hvg_50.jpg

Fotó: hvg.hu

Tényleg faék egyszerűségű az a kommunikációs stratégia, amit a 2015-ös menekültválság óta az Orbán-kormány. Több, közpénzből finanszírozott „tájékoztató kampány” segítségével a társadalom jelentős része egy összeesküvés-elmélet rabja lett, melynek lényege, hogy van egy gonosz amerikai bácsi (aki mellesleg dúsgazdag és zsidó származású), akinek feltett szándéka, hogy menekülteket telepítsen a mi kis országunkba, ezzel akarja tönkretenni a mi keresztény és nemzeti öntudatunkat. Hogy miért ilyen megátalkodott a pasas, nem tudjuk, de tény, hogy bárki bírálja a világban (és persze itthon) pártunkat és kormányunkat, arról előbb-utóbb kiderül, hogy Soros bácsi zsoldjában áll.

Ezt már olyan sokszor és olyan sokféleképpen elmagyarázta 10 millió magyarnak a kormány, hogy akad is minimum 2-3 millió honfitársunk, aki el is hiszi mindezt. Amilyen egyszerű (sőt bugyuta) ez a mese, olyan hatásos is, hiszen ennyi embert éppen elég a kormánynak hiszterizálni ahhoz, hogy uralni tudja a közbeszédet. Nincs túl sok innovációs lehetőség ebben a kommunikációs stratégiában, ám úgy tűnik nem is igazán kell. Soros György az Orbán-kormány kályhája, bárhonnan indul, és bárhová érkezik, mindig az amerikai milliomos gonosz terve a végső állomás.

index_140.jpg

Fotó: index.hu

Közben azonban magánképeken röpköd focimeccsekre a miniszterelnök, amit csak Soros helyi ügynökei tartanak elfogadhatatlannak, Mészáros Lőrinc gazdagodik, aminél természetesebb folyamat a világon nincs, és persze harcot hirdetnek a CEU ellen, amely amellett, hogy nemzetközileg a legmagasabban jegyzett magyar egyetem, természetesen az alapító Soros György érdekeit szolgálja. Mintha a kormányzati emberek számára mindig adott lenne a lehetőség, hogy vész esetén megnyomják a Soros György feliratú vörös gombot, ezzel elhárítsanak minden veszélyt, ami a teljhatalmukat fenyegeti.

Valóban csábító lehetőség folyton a Soros-gombot nyomogatni, ám ez a magatartás arra utal, hogy Magyarország kormányának lényegében semmi érdemi mondandója nincs a polgárai számára. Ez mániás sorosozás ugyanis megöl minden érdemi vitát, megkerüli a valódi problémákat, ugyanakkor kormányzati stratégiává teszi a mellébeszélést. Komoly társadalmi és gazdasági ügyeket nem lehet érdemben felvetni, mert az is előbb-utóbb sorosozásba csap át, ha az oktatás, egészségügy, elvándorlás, munkaerőhiány, netán a korrupció kérdéseit kezdi valaki feszegetni.

444_5.jpeg

Fotó: 444.hu

Most épp annak vagyunk tanúi, hogy egy olyan nemzeti konzultációt akar ránk erőltetni a kormány, amely ugyan egy fontos társadalmi problémával foglalkozik, ám azonnal mellérendeli a migrációs ügyeket, ezzel szoros összefüggésben pedig természetesen Soros György ördögi tervét is az asztalunkra teszi. A népesedéspolitika valóban égetően fontos problémára igyekszik választ keresni, de azzal, hogy ezt is a migrációs fénytörésbe helyezi a nemzeti konzultáció, máris a propaganda erősítése és nem a megoldás elősegítése lesz az elsődleges cél. Azzal ugyanis, hogy Orbán Viktor szövetséget kínál a magyar nőknek, - közben biztosít bennünket arról, hogy egyetlen menekült sem fog nálunk állást kapni -, még egyetlen magyar gyerek születését sem segítették elő. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet pofozkodni a lócitrommal, ám azon kívül, hogy büdös lesz a kezünk, semmit nem érünk el vele.”  

Egy mániákusan sorosozó kormánynak valószínűleg nincs semmi érdemi mondanivalója számunkra Tovább
Vajon Orbán Viktor a jövőben repülni fog, vagy a tévé előtt szurkolja végig a Vidi meccseit?

Vajon Orbán Viktor a jövőben repülni fog, vagy a tévé előtt szurkolja végig a Vidi meccseit?

Nem kell aggódnia Orbán Viktornak azért, mert a MOL Vidi elvesztette második Európa-liga mérkőzését is, ez a kupa ugyanis nem kiesés rendszerben működik, így számos meccs vár még a székesfehérvári legényekre, és ő - mit főszurkoló - repülhet a csapat után, bárhol lépjenek is pályára. Amiatt azonban már fájhat a feje, hogy a (még) független magyar sajtó néhány oknyomozó újságírója ezután pontosan tudni fogja, merre jár, ugyanis figyelni fogják a miniszterelnök barátjának, Garancsi István vállalkozónak a magángépét, melyen az utóbbi időben kedvenc focistái után repked. Orbán szerint nincs itt semmi látnivaló, ám ő is érzi, hogy jogi és erkölcsi értelemben is erősen megkérdőjelezhető az, amit tesz.  

24_42.jpg

Fotó: 24.hu

Tulajdonképpen egy barátja hobbiját finanszírozza egy vállalkozó, amikor magángépén repteti kedvenc csapata külföldi meccseire. A Fidesz kommunikációja körülbelül erre a tételmondatra épül, mióta kiderült, hogy Garancsi István, a MOL Vidi futballcsapatának tulajdonosa adja a miniszterelnök alá a repülőgépet, amellyel kedvenc klubja mérkőzéseire utazgat. Pedig a helyzet nem ilyen egyszerű. Sőt! Ez a barát egy miniszterelnök, vagyis hivatalos személy, akire a Büntető Törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusai vonatkoznak.

A Btk. 294. paragrafusa például elég egyértelműen fogalmaz a hivatalos személy megvesztegetésének ügyében, ugyanis az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban előnyt kér, az előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, börtönbüntetéssel számolhat. Orbán Viktor nem véletlenül hangsúlyozza, hogy őt nem lehet megvesztegetni, hiszen jogot végzett, tudja, hogy a törvény elég világosan fogalmaz ebben az esetben. Úgy tesz, mintha a megvesztegetés nem egy jogi kategória, hanem magánéleti passzió lenne. Azt próbálja elhitetni híveivel és ellenségeivel, mintha kétféle ember létezne: az egyik elfogadhat ajándékokat, mert egyébként megvesztegethetetlen, a másik meg nem, mert cserébe nyújtania kellene valamit.

Nem az a gond, hogy a kormányfő VIP páholyból szemlélheti a kedvenc csapatát a hazai meccseken (bár nyilván lenne pénze megváltani a belépőt), hanem, hogy a külföldi meccsekre egy vállalkozó szállítja, akinek üzleti sikerei nagyrészt az ő döntéseitől függenek.

Nyilvánvaló, hogy ez fából vaskarika, ahogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megannyi ellentmondása esetében tapasztaltuk. Van egy magyar filmklasszikus, amely nagyszerűen megfogalmazza ezt a sajátos észjárást. Bacsó Péter: Tanú című filmjében mondja Virág elvtárs: „Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.” Ez az orbáni logika kiindulópontja, vagyis, az ő észjárása szerint a hatalom semmit sem ad ingyen, vagyis, most azt mondjuk, hogy baráti szívességet teszünk, de igazából magunkhoz láncoljuk az alattvalókat, akiknek szolgálatait szeretnénk bebiztosítani. Tehát, teljesen mindegy, hogy Garancsi ajánlotta-e fel az ingyenes repülőszolgáltatást a kormányfőnek, vagy kérte tőle ezt Orbán, a lényeg, hogy hűbérúr és hűbéres közötti kapcsolat épült fel köztük. A Kádár-rendszer is ugyanerre a társadalmi beidegződésre épített.

A törvények épp ezeket a hatalmi és gazdasági összefonódásokat igyekeznek büntetni egy jogállamban, ahol a piacgazdaság hatékony működését elsősorban a politikai és gazdasági érdekcsoportok összefonódásának megakadályozásával lehet fenntartani. Ezek a törvények védik a közélet tisztaságát, garantálják, hogy, amennyiben valakit vagy valakiket megvesztegetésen érnek, az komoly büntetésre számíthat. Ma azonban Magyarországon lényegében egy ember dönt arról, hogy a politika és a gazdaság szereplői hogyan viszonyulhatnak egymáshoz, vagyis úgy tesz, mintha a törvények felett állna. A kormánypárti politikusok önkéntelenül is ennek szellemében mosdatták főnöküket. Gulyás Gergely miniszter például lényegében azt válaszolta a luxusrepülőzést firtató újságírói kérdésre, hogy majd Orbán Viktor eldönti-e, hogy be kell-e vallania a vagyonnyilatkozatában ezeket a szívességeket, vagy nem. No comment!

És még nem beszéltünk a másik oldalról, vagyis Pelikán (Garancsi) elvtársról. Ő már eddig is rengeteg szívességet kapott a hatalomtól, hiszen a TAO pénzeknek köszönhetően nagyrészt közpénzekből tudja fenntartani és működtetni a klubját, drága játékosokat vásárolhat külföldről, új stadiont épít csapatának az állam. Ha csak ezeket a „szívességeket” nézzük, máris bizonyítható, hogy az üzleti és állami szféra között a legmagasabb szinten olyan összefonódások jöttek létre, melyek erősen megkérdőjelezik az évek óta működő rendszer törvényességét. Nem az a gond, hogy a kormányfő VIP páholyból szemlélheti a kedvenc csapatát a hazai meccseken (bár nyilván lenne pénze megváltani a belépőt), hanem, hogy a külföldi meccsekre egy vállalkozó szállítja, akinek üzleti sikerei nagyrészt az ő döntéseitől függenek.

Ha még ezután sem tartja valaki aggályosnak Orbán Viktor ajándékrepkedését a világban, akkor sarkítsunk a képleten. Orbán Viktor nem egy élsportoló, aki szponzori szerződéseket köt különböző világmárkákkal, multinacionális cégekkel. Ő egy kormány feje, egy ország vezetője, felelős államférfi, és nem egy világhírű focista, akit hazai (vagy esetleg külföldi) vállalkozások szponzorálhatnak. Ha elfogadható lenne, hogy magáncégek adományaként magánrepülőket, netán helikoptereket bocsássanak a rendelkezésére, akkor például egy szotyolát forgalmazó cég szotyiját ropogtatná a meccseken, egy híres divatcég ingét hordaná, és nyakkendőjét kötné magára, olyan sört kortyolgatna, melynek gyártója éppen be szeretne törni a magyar piacra, vagy olyan gyorsétterem sapkáját csapná a kobakjára, amely üzleti előnyöket remél a miniszterelnök etetésétől. Egyszóval, Orbán Viktor nem véletlenül beszél mellé, hiszen tudja, hogy ő nem Cristiano Ronaldo, aki 10-20 éves szponzori szerződéseket köthet sportszergyártókkal, energiaital forgalmazókkal, vagy éppen légitársaságokkal.

zoom_1.jpg

Fotó: zoom.hu

Orbán Viktor még nem mondta ki, de többször érzékeltette már velünk, hogy lényegében XIV. Lajossal egyetértve azt vallja, hogy az állam ő maga. Vagyis, a parlament, a kormányzópárt, az államapparátus, az igazságszolgáltatás, a rendvédelmi szervek, a sajtó, és minden más, az életünket döntően befolyásoló terület fölé igyekszik nőni. Egyre nehezebben viseli a számonkérést, egyre ingerültebb, ha valaki megkérdőjelezi a döntéseit, egyre jobban eltávolodik a valóságtól. Az ösztöneiben persze érzi, hogy írott és íratlan szabályokon lépett át, ám gyorsan meg is nyugtatja önmagát, hogy ez számára megengedett, sőt szükséges. Ha Magyarország egyszer a közös Európai Ügyészség tagjává válna, valószínűleg fel kéne adnia ezt az öntörvényű politizálást, ám senki se remélje, hogy hazánk belép ebbe a szervezetbe addig, amíg Orbán Viktor a magyar miniszterelnök. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy ló nem akar bemenni a karámba este, számoljon azzal, hogy éjjel széttépik a prérifarkasok.”   

          

Vajon Orbán Viktor a jövőben repülni fog, vagy a tévé előtt szurkolja végig a Vidi meccseit? Tovább
Zsarolással, fenyegetéssel, árulással akarja bevenni az ellenállás utolsó bástyáit az Orbán-kormány

Zsarolással, fenyegetéssel, árulással akarja bevenni az ellenállás utolsó bástyáit az Orbán-kormány

Az Orbán-rendszer lényege, hogy valamitől vagy valakitől mindenki féljen az országban. Úgy alakították ki a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hogy akár kormánypárti, akár ellenzéki, akár politikával alig foglalkozó egy állampolgár, valahogy mindig a hátában érezze a hatalom szúrós tekintetét. Vannak olyanok, akik számára ez csak egy kellemetlen, csiklandós érzés, mások viszont hegyes tőrként érzékelik ezt a pressziót. Ez nyilván senki számára nem kellemes élmény, ám a közös félelem egyben tartja a NER hatalmas gépezetét. Ha azonban elmúlik a fenyegetettség érzése, egy pillanat alatt összeomolhat az, amit Orbán Viktor évtizedek alatt épített fel.  

magyarhirlap_hu_1.jpg

   Fotó: magyarhirlap.hu

A közösségi média már régóta úgy működik, ahogy azt pártunk és kormányunk szeretné. Állami hivataloknál, a közmédiánál, fideszes tulajdonú sajtótermékeknél, kormánypárti vezetésű önkormányzatoknál, államosított cégeknél, intézményeknél dolgozó polgárok öncenzúrát gyakorolnak, így nem lájkolnak olyan tartalmakat, megosztásokat, melyek bírálják, vagy rossz színben tüntetik fel a kormány működését.

Az Orbán-kormány azonban ennél többet szeretne, hiszen még mindig vannak olyan emberek az országban, akik nem függnek közvetlenül a hatalomtól, sem szakmailag, sem egzisztenciálisan nincsenek kiszolgáltatva a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, ezért sem szimbolikusan, sem konkrétan nem is részesei a NER-nek. Márpedig, aki kimarad, lemarad – vallja a kormány.

Ezért nagy sebbel-lobbal nekirontott például a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy érezzék ők is a hatalom „törődését”. A támadás valódi célja nem is igazán a kutatási pénzek elosztása fölötti kontroll megszerzése volt, hanem az, hogy az MTA tagjai ugyanúgy öncenzúrára kényszerüljenek, mint azok a polgárok, akik sorsa közvetlenül a hatalomtól függ.

Ha a hatalom rámordult egy közösségre, és annak tagjai valakit vagy valamit feláldoznak annak fejében, hogy békén hagyják őket, akkor a függetlenség már csak hangzatos szólam, mellyel igyekeznek elfedni saját gyávaságukat.

Most csak dörzsöljük a szemünket, amikor a következő hírt olvassuk: Az MTA vezetése letiltotta a Magyar Tudomány Ünnepe két tervezett előadását, mert szerintük azoknak politikai áthallásaik lehettek volna. Pedig teljesen logikus, ami történt. A kormány ugyan egyelőre nem ostromolja tovább a magyar tudomány fellegvárát, de elvárja, hogy rostálja meg azokat a szellemi termékeket, melyek kijutnak e magas falak közül.

Egyszerűbben szólva: Az MTA tegyen arról, hogy ne kelljen kívülről beavatkoznia a kormánynak, különben búcsút mondhat a függetlenségének. Mi ez, ha nem a függetlenség elvesztésének nyílt beismerése az MTA részéről? Az öncenzúra a megadás szemérmes elhallgatása. Nem lobogtatnak fehér zászlót, csak elküldenek egy futárt, hogy megsúgja az ostromlónak, hogy éjszaka beengedik őket a hátsó kapun, de ígérjék meg, hogy senkit sem fognak később bántani.

Egy olyan szerkesztőség például, amely a látszatfüggetlenségért cserébe kirúgja az egyik legjobb újságíróját (lásd: 168 óra), már rég behódolt a hatalomnak, hiába jelenik meg még számos vitriolos hangvételű cikkük később. Ha a hatalom rámordult egy közösségre, és annak tagjai valakit vagy valamit feláldoznak annak fejében, hogy békén hagyják őket, akkor a függetlenség már csak hangzatos szólam, mellyel igyekeznek elfedni saját gyávaságukat.

mandiner_5.jpg

Fotó: mandiner.hu

A félelem belerágja magát sokak lelkébe, és noha tudja mindenki, hogy a hatalom nem elégszik meg szimbolikus gesztusokkal, általában a fenyegetőzés és zsarolás kikezdi a legösszetartóbb közösségeket is. Ha azonban egyszer eredménytelenül ostromol a kormány egy-egy ilyen várat, az erőt adhat másoknak is, és ráérez arra, hogy az ellenállás nem reménytelen. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha a lóhoz kötözöd magad, hiába talál el az ellenség, messziről úgy látja majd, hogy rajtad nem fog a golyó.”

Zsarolással, fenyegetéssel, árulással akarja bevenni az ellenállás utolsó bástyáit az Orbán-kormány Tovább
A magyar közmédiánál bebizonyították: Mindig van lejjebb!

A magyar közmédiánál bebizonyították: Mindig van lejjebb!

A szakértelem morzsáit is lesöpörte a Fidesz a közmédia asztaláról, ugyanis mostantól az a Papp Dániel vezeti a közpénzen fenntartott, és a kormány szája íze szerint működő MTVA-t, akinek papírja van arról, hogy hírhamisító. Egyre inkább az az ember érzése, hogy a Fidesz szánt szándékkal köpi szembe a választókat, hogy ezzel is jelezze: most már bármit megtehet, mi pedig semmit sem tehetünk a kormány szándékaival szemben. A magyar közszolgálati televíziózásra és rádiózásra most olyan idők jönnek, melyek jellegéről leginkább az észak-koreai kollégák tudnának mesélni.

euronews_2.jpg

Fotó: euronews.hu

Finoman szólva sem hagyta korábban sem az út szélén a Fidesz vezetése azt a Papp Dánielt, aki a kormány iránti hűsége jeleként még arra is hajlandó volt, hogy a szakma szabályait durván áthágva olyan híradós anyagot készített, ami azt sugallta, hogy  Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő, amikor Magyarországon járt, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. Alaposan összevagdosta a képanyagot, felcserélte az időrendet, csak, hogy az a kép alakuljon Cohn-Benditről - aki az akkor keményen bírálta Orbán Viktor politikáját – mintha elmenekült volna a kínos kérdés elől.    

Papp igen messziről indult, hiszen még a Jobbik környékén kezdte bontogatni szárnyait, de amikor televíziós pályafutása elkezdődött a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után, akkor is inkább politikai küldetéseket hajtott végre, minthogy objektíven tájékoztatott volna az eseményekről. Sokat elárul a szemléletéről az az eset, amikor a vezetése alatt lévő szerkesztőségben egy tudósításból egyszerűen kiretusálták idősebb Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét. Korábban elképzelhetetlen lett volna ilyen eset a magyar televíziós szerkesztőségek életében, a most nagyfőnökké kinevezett Papp ezt is meghonosította, ráadásul a közszolgálatinak csúfolt tévében.

Az, hogy a Fidesz méltányolja Papp minden határon átnyúló hűségét a párthoz, eddig is egyértelmű volt. Miután ugyanis a Kúria jogerős ítéletben mondta ki, hogy a Cohn-Benditről készült anyagban Papp a szakmai szabályok ellen követett el vétséget, és hogy nem túlzás őt hírhamisítónak nevezni, a munkahelye még kisebb megrovásban sem részesítette őt. A Kúria szerint erőteljes vélemény volt annak idején az Index részéről, hogy hírhamisítónak nevezte Papp Dánielt, de tény, a szerkesztő a szakma alapvető etikai szabályaival sem törődött, amikor összevágta az anyagot.

Ezt a szemléletet emelte most annak a gigaintézménynek az élére a magyar kormány Papp személyében, amely elvileg a köz tájékoztatására kap a központi költségvetésből 80 milliárd forintot. A tények innentől tényleg nem számítanak, az elsődleges, hogy Orbán Viktor ellenfeleiről csakis negatív hírek kerüljenek adásba, és az MTVA televíziós és rádiós csatornái, valamint az MTI csak olyan híreket adjon ki, melyek pártunk és kormányunk érdekeit szolgálja. Mintha a kormány Soros Györgyöt lejárató „tájékoztató filmjeit” tennék meg minden közéleti tudósítás sarokkövének, és csak annyira kellene figyelembe venni a tényeket a jövőben, ahogy ezek a lejárató propagandafilmek teszik.

index_139.jpg

Fotó: index.hu

Az első gondolata mégis az az embernek, hogy az a hatalom, amely ilyen görcsösen ragaszkodik a politikai kinevezettekhez, nem azért teszi-e mindezt, mert retteg a jövőtől. Nem azért távolítja el a szerkesztőségek, egyetemek, tudományos műhelyek, állami cégek, intézmények éléről azokat a szakembereket, akik egyébiránt hű katonái voltak a pártnak, csak olykor a szakmaiság okán felemelték a hangjukat? Nem azért kell a pártközpont utasításait leső csinovnyikot kinevezni a közpénzből fenntartott, egyébként minden kormányigényt kielégítő intézmény élére, mert attól fél, ha kissé másként fújnak majd a szelek, csak a leghűségesebb katonáiban bízhat majd? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem biztos, hogy a csatában az a jó katona, aki bármi áron meg akar halni a vezéréért, ezért lovagolj olyanok között, akik időben figyelmeztetnek a veszélyre.”  

   

A magyar közmédiánál bebizonyították: Mindig van lejjebb! Tovább
Elképesztő szerecsenmosdatásba kezdett a kormánymédia Orbán Viktor luxusrepülései kapcsán

Elképesztő szerecsenmosdatásba kezdett a kormánymédia Orbán Viktor luxusrepülései kapcsán

A magánrepülő magánügy. Lényegében ezzel a faramuci bölcsességgel elintézi a kormánysajtó azt, hogy pártunk és kormányunk vezetőjét egy oligarcha repteti focimeccsekre. Az egykor plebejus szemléletére oly büszke Fidesz most olyan patríciusok gyűjtőhelye, akik szinte minden kapcsolatukat elveszítették a plebsszel. Orbán Viktor most már tényleg úgy gondolja, hogy a migránsokkal való riogatás ellensúlyozza azt a luxust és arroganciát, amely kezd hatalma védjegyévé válni.

nepszava_6.jpg

Fotó: Népszava

Kezd teljesen elmosódni Magyarországon, hol kezdődik az állam, meddig nyújtózkodik a magánszféra, meddig szolgálják a köz érdekeit a kormánypárt által kinevezett vezető tisztségviselők, és mikor látják úgy, hogy az állampolgárok kiszolgálásánál előrébb való a Fidesz segítése. Nem beszéltünk még a sajtóról, amelynek egy része már lényegében a kormány egyfajta nyúlványaként régen nem tájékoztatni akar, hanem megtéveszteni, illetve a kínos tényeket elhallgatni, az összefüggéseket pedig sajátos megvilágításba helyezni.

Aki vitatja a Sargentini-jelentés megállapításait, nem igazán emlékszik már arra, hogy nem is olyan régen Magyarországon is komolyan vették a hatalmi ágak különválasztását és függetlenségét. Kemény ellensúlyt képezett például a kormányokkal szemben az Alkotmánybíróság, a mindenkori köztársasági elnök hivatala, az ügyészség vádat emelt, ha bűncselekményre utaló tények merültek fel egy nyomozás során, a sajtó pedig az állampolgárokat objektív, a lehető legkevésbé elfogult módon igyekezett tájékoztatni az országban történő eseményekről.

A Fidesz kormányzásának egyik legszomorúbb következménye, hogy ma már sem az ellenzéktől, sem a kormánypárti sajtótól, sem az ügyészségtől nem várja senki sem, hogy érdemi lépéseket tegyen olyankor, vagy egyáltalán valamit reagáljon, amikor a korrupció egyértelmű bizonyítékai kerülnek a felszínre. Legfeljebb a választópolgárok háborognak néhány napig azon, hogy egy kormánymegbízásokban dúskáló vállalkozó luxusgépén repked a miniszterelnök, hogy kedvenc időtöltésének, a focimeccseken való szotyizásnak hódoljon.

Elvesztett ugyan a Fidesz félmillió szavazót, de az ellenzék nem képes ebből profitálni, ugyanakkor van annyi tartaléka a kormánypártnak, hogy ne essen kétségbe néhány luxusút nyilvánosságra kerülésétől.

A magyar társadalom ingerküszöbét már alig éri el egy olyan történet, amely világosan megvilágítja azt az utat, ahová a kormányhoz közeli gazdasági elit és a hozzá szorosan kötődő politikusok tartanak. Saját gazdagságuktól és hatalmuktól megrészegült oligarchák szövetkeznek olyan pártkatonákkal, akik természetesen elég jól járnak ezekkel a kapcsolatokkal. Kialakul egy olyan új arisztokrácia, amelynek elemi érdeke, hogy életben tartson egy olyan politikai rendszert, mely megvédi a rendőrségi nyomozásoktól, az ügyészségi vádemelésektől, a gazdasági versenyhivatal kukacoskodásától. Olyan érdekszövetség alakult ki a szédületesen gazdagodó elit tagjai között, hogy mindannyiuk elemi érdeke az: sokáig éljen és virágozzon a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

A rendszer lelke persze Orbán Viktor, így mindig akkor zár össze a legjobban ez a társaság, ha magát a főnököt éri támadás. Ezúttal a nép egyszerű fiaként pálinkát kortyoló, pörköltet főző, meccseken szotyolát köpködő miniszterelnökről derült ki, hogy finoman szólva sem áll távol tőle (és családjától) a luxus, így gyorsan a lehető leghatásosabb eszköz után kellett nyúlnia a kormánysajtónak: Soros György. De meddig ámíthatja még saját népét azzal egy kormány, hogy egy amerikai milliárdos nagyobb probléma számára, mint a saját miniszterelnöke, aki közpénzeken felhizlalt oligarcháitól fogad el luxusszolgáltatásokat?

Az, hogy a kormánymédia a szerecsenmosdatásban újabb csúcsokat döntöget, és hogy minden kínos kormányzati ügy ellenreakciójaként a bevándorláspárti EU-t és Soros György ördögi alakját festik a falra, azt jelzi, hogy még mindig működik ez a stratégia. Elvesztett ugyan a Fidesz félmillió szavazót, de az ellenzék nem képes ebből profitálni, ugyanakkor van annyi tartaléka a kormánypártnak, hogy ne essen kétségbe néhány luxusút nyilvánosságra kerülésétől.

index_138.jpg

Fotó: index.hu

A Fidesz olyan mélyen beásta magát a védvonalai mögé, hogy szinte esély sincs arra, hogy csak néhány katonáját is kifüstöljék onnan. Akkor viszont más lehet a helyzet, ha a luxus fenntartására és növelésére már nem lesz mód, így az érintettek egymásnak eshetnek a jól védett lövészárok mélyén is. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A sápadtarcúak akkor érzik magukat biztonságban, amikor fedezékbe vonulnak, pedig olyankor veszik észre legkevésbé, hogy a hátuk mögé kerültünk.”

Elképesztő szerecsenmosdatásba kezdett a kormánymédia Orbán Viktor luxusrepülései kapcsán Tovább
A Fidesz kultúrharca nem vezet sehová, ráadásul senki sem nyerheti meg ezt a háborút

A Fidesz kultúrharca nem vezet sehová, ráadásul senki sem nyerheti meg ezt a háborút

Kormánypártiként nyilvántartott szerkesztőségeket szánt be a kormány, egykori kormánytagok exkuzálják magukat, mert nem akarnak azonosulni sokkal kormánypártibb kultúrharcosok kijelentéseivel. Ha van valami haszna a Nemzeti Együttműködés Rendszerének az az, hogy az ifjú generációknak nem a tankönyvekből kell megtanulniuk, hogyan működött a kádári kultúrpolitika, elég, ha reggelente felmennek egy-egy hírportálra, és megelevenedik előttük a nem is oly távoli múlt. A gond akkor kezdődik igazán, amikor már Rákosi Mátyás gyakorlatát veszik át a mai kormánypárt fő ideológusai. Ennél azonban valószínűbb, hogy a kultúrharcot csak a harci szellem életben tartására találta ki Orbán Viktor. 

napi_hu_6.jpg

Fotó: napi.hu

Mottó: „A harc senkit nem tesz naggyá.” (Yoda mester)

Vajon a Fidesz már annyira nem talál magának elég ellenfelet itthon, hogy vezetői elhatározták, saját soraikból próbálják kiszűrni az ocsút? Olyan fogalmak kerültek ismét a közbeszédbe, mint kultúrharc, elhajlók, központi irányvonal, mérsékelt szárny. A bolsevik forradalom idején bontakozott ki ilyen nyelvezet a politikai kommunikációban, hiszen nem csupán a burzsoá nagyhatalmakkal, a cári revizionizmus ellen kellet harcolni, hanem az eszerekkel, a narodnyikokkal, a mensevikekkel, esetleg az oktobristákkal is meg kellett vívni a szovjet hatalomnak.

Orbán Viktor most úgy viselkedik, mintha a harmadik kétharmaddal arra kapott volna felhatalmazást, hogy megmondja, melyik mű jó, melyik színházi előadás értékes, mely tudományos kutatás érdemli meg az állami támogatást.

Úgy tűnik, Orbán Viktor most mindenkit félre akar söpörni, aki nyomokban még őriz valamit pártja egykori szellemiségéből. A párt ökle ugyanis most lecsap azokra, akik fontosnak érzik egy demokráciában a vélemények ütköztetését, akik saját pártjukon belül valódi vitákat szeretnének olyan fontos kérdésekről, mint a gazdasági fejlődés, a migráció ügye, az Európai Unióhoz való viszonyunk, az elvándorlás problémája, az oktatás vagy az egészségügy válsága. Orbán Viktor központi akaratának kell érvényesülnie az új direktívák szerint most már a kultúrában is, így valahogy ki szeretnék söpörni a liberálisnak bélyegzett szellemiséget a könyvkiadásból, a színházakból, de a zeneművészetből és képzőművészetből is.

Bántóan sok az azonosság az olyan diktatórikus rendszerekkel, melyek azt gondolták, hogy a művészetekben és a tudományos életben is működnek a pártutasításos rendszerek mechanizmusai. Orbán Viktor most úgy viselkedik, mintha a harmadik kétharmaddal arra kapott volna felhatalmazást, hogy megmondja, melyik mű jó, melyik színházi előadás értékes, mely tudományos kutatás érdemli meg az állami támogatást. Pedig ez az a terület, ahol soha nem fognak lapot osztani a politikusoknak, ugyanis a művészetben nincs jobboldal és baloldal, esetleg liberális irányzat, csak jó mű és rossz alkotás létezik. A művészet és a tudomány mércéi olyan kamrában lelhetők meg, melyekbe soha nem léphetnek kultúrharcosok, megmondó emberek, vagy kutatóból pártkatonává avanzsált miniszterek.

Egy társadalom kulturális átnevelése olyan közegben is nehézkesen megy, mint Kína, Észak-Korea vagy Kuba, nemhogy uniós tagállamban.

Azzal, hogy popzenészeket, írókat, színházi rendezőket listáznak pártlapokban, a kardnyelők szintjére próbálják lerántani e művészeti ágak képviselőit. Valaki ugyanis vagy képes magával ragadni a közönséget (függetlenül attól, hogy melyik pártra szavaztak annak tagjai), vagy egyszerűen rosszul csinálja a dolgát. Nem lehet megmondani egy jobboldali szavazónak, hogy holnaptól nem olvashatja Závadát, nem nézhet meg olyan színdarabot, amelyet, Alföldi rendezett, vagy kapcsolja a ki a rádiót, amikor meghallja Fluor Tomi egyik számát. Ha elvakult kormánypárti szavazó, akkor ezt már rég megteszi, ha pedig csak a saját ízlésére szeretne hagyatkozni, mint ahogy egy szabad országban szokás, akkor kikéri magának, hogy egy politikai párt mondja meg neki, kit szerethet, és kit gyűlöljön.

Az Orbán-kormány olyan frontot nyitott a kultúrharccal, melyen nem arathat győzelmet. A Fidesz szavazóbázisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága, ez a réteg pedig nem igazán érdeklődik a téma iránt még akkor sem, ha ideológiai harcként állítják be ezt a kormánypropagandában. Az ellenzéki szavazók kulturális irányultságát maximum úgy befolyásolhatják a Fidesz megmondó emberei, hogy innentől ki sem nyitnak olyan könyveket, folyóiratokat, melyekben az általuk irányadónak vélt szerzők publikálnak. Egy társadalom kulturális átnevelése olyan közegben is nehézkesen megy, mint Kína, Észak-Korea vagy Kuba, nemhogy uniós tagállamban.

ugytudjuk.jpg

Fotó: ugytudjuk.hu

A központi irányelvek szerinti működő kulturális élet a Fidesz tagsága, illetve a benne még nyomokban fellelhető szellemi holdudvar miatt is működésképtelen. Olyan belső leszámolást indít el ugyanis, aminek következményei kiszámíthatatlanok. Őket előszeretettel sorolják a párt liberális szárnyához, pedig csak európai módon közelítenek a kultúrához. Ha Orbán az ő támogatásukat is elveszíti, akkor kizárólag pártcsinovnyikokra támaszkodhat ezen a területen is. Ezeknek az embereknek azonban nincs jó ízlésük, ezért nincs kapcsolatul a valódi művészekkel, olyanokat kívánnak majd felemelni, akik politikai támogatás nélkül az érdektelenség homályába vesznének. És, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha tehetségtelen a törzsfőnök unokaöccse, csinálj belőle mesemondót, így árt a legkevesebbet a törzsnek.”     

       

A Fidesz kultúrharca nem vezet sehová, ráadásul senki sem nyerheti meg ezt a háborút Tovább
Úgy tűnik, hogy Orbán Viktorral riogatják majd a nyugati polgárokat az uniós választási kampányban

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktorral riogatják majd a nyugati polgárokat az uniós választási kampányban

Saját fegyverét fordítják most az európai liberálisok Orbán Viktor ellen. Most úgy tűnik, hogy minden mérsékelt politikai erő a magyar miniszterelnök ellenében kívánja meghatározni saját politikai krédóját. A magyar modell most akár jól is jöhet az európai szocialistáknak, zöldeknek, liberálisoknak, sőt még a kereszténydemokratáknak is, hiszen ha Orbán Viktor rendszerével tudják illusztrálni, milyen rezsimektől kívánják megvédeni a kontinens demokráciáit, akkor egészen ütős kis kampányt hozhatnak össze jövő tavasszal.

blikk_8.jpg

Fotó: blikk.hu

Nagyon szemléletes kis videót tett közzé a Twitteren az ALDE, az Európai Parlamenthez tartozó európai liberálisok szövetsége. Az animációs filmecske bemutatja, hogyan jár kéz a kézben a demokrácia leépítése és a hihetetlen mértéket öltő korrupció. Orbán Viktor barátainak és családtagjainak gazdagodásán keresztül elég elrettentő példáját mutatják meg saját választóiknak a liberálisok, miért fontos az uniós alapértékek betartása és persze, ha rájuk szavaznak az európai polgárok, akkor nem fog elfolyni keleti kiskirályok és oligarchák zsebeiben a központi büdzsébe becsengetett adójuk jelentős része.

A magyar kormány rendületlen szabadságharca Brüsszel ellen, no és a közelgő uniós választások végre ráébresztették a legnagyobb politikai szövetségek vezetőit arra, hogy most már nem babra megy a játék, és ideje felvenni az eléjük dobott kesztyűt. Valószínűleg nem a liberálisok politikai tömörülése lesz az egyetlen, amely Orbán Viktor rezsimjét fogja arra használni, hogy valami ellenében mutassák be saját törekvéseiket. Emmanuel Macron francia elnök már többször kijelentette, hogy az ő elképzelései Európa jövőjéről nem igazán egyeztethetők azzal, amit a magyar miniszterelnök hirdet.

Az uniós országok döntő többségében működhet is az a koncepció, amely Orbán Viktort mutatja be olyan ördögi figuraként, mint nálunk például Soros Györgyöt a magyar állam propagandagépezete. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy külföldi üzletemberek vagy politikusok képeivel riogassák a lakosságot, ám ezt Magyarország kormánya lényegében napi rutinná tette, így Orbánnak sem szabad csodálkoznia majd azon, ha a képe mondjuk Salvini, olasz külügyminiszter és Putyin, orosz elnök társaságában tűnik fel a berlini vagy párizsi utcákon, és alá azt írják: „Rájuk akarjátok bízni Európát?”

Lenne még néhány ötletünk arra, hogyan lehetne Orbánnal kampányolni az illiberalizmus ellen, ám inkább térjünk vissza egy pillanatra még az ALDE kampányfilmjére. Nagyon fontos adatokat, tényeket közöl ugyanis ez a kis összeállítás, de ami ennél is fontosabb, hogy megnevezi a fő oligarchákat (Simicska Lajos, Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és Garancsi István), ugyanakkor egyértelműen elítélik az Orbán-rendszerre egyre jellemzőbb nepotizmust. Ha van valami, amitől ódzkodnak a nyugati demokráciában a választók, az a közpénzen felhizlalt barátok és rokonok gyülekezete. Nem nehéz megjósolni tehát, hogy aki sűrűn fogja emlegetni a magyar oligarchákat a kampányban, begyűjti majd a hagyományos nyugati értékeket valló polgárok szavazatainak jelentős hányadát.

Ez a néven nevezés ugyanakkor rendkívül kínos az érintetteknek. Egy putyini rendszer fontos gazdasági szereplőjeként lényegében olyan helyzetbe kerülhetnek ugyanis ezek a személyek, mint az orosz elnök bizalmasai, akiket kitiltottak nyugati országokból, bojkottálják a cégeiket, a külföldi számláikhoz pedig nem férhetnek hozzá. A liberálisok kisfilmjének nem véletlenül az a kicsengése, hogy az EU szétverésére törekvő oroszok bábjai ezek az emberek, a magyar gazdasági rendszer pedig a Putyin-féle orosz gazdasági modell miniatűr változata. Simicskának fáj talán a legjobban ez a besorolás, hiszen ő épp az oroszbarát politika miatt fordult szembe Orbánnal, ám a többiek számára is kínos, ha egy összeurópai kampányban kezdik emlegetni a nevüket, nem a legkedvezőbb kontextusban.

nepszava_5.jpg

Fotó: nepszava.hu

Nem kérdés, hogy mi lesz a Fidesz reakciója az ALDE kampányfilmjére. Guy Verhofstadt, a liberálisok európai vezetője máris feltűnt abban a kormányzati „tájékoztató kampányban”, mely Judith Sargentini holland uniós képviselővel egyetemben Soros György fizetett embereként igyekszik bemutatni a belga politikust. Biztos, hogy személyeskedő, meglehetősen mocskos kampányra számíthatunk, de ne feledjük, ezeket a módszereket először Orbán vetette be ellenfeleivel szemben, most pedig csak visszakapja azt, amit ő művelt másokkal. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem szorított elég jól a puskádat alvás közben, arra ébredhetsz, hogy a saját fegyvered csövével nézel farkasszemet.”

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktorral riogatják majd a nyugati polgárokat az uniós választási kampányban Tovább