Úgy tűnik, nem kegyelmez a Nemzeti Együttműködés Rendszere senkinek és semminek. Ezúttal a tudomány kisszámú, ám befolyásos képviselőjére akarja ráerőltetni a NER kényszerzubbonyát Palkovics miniszter úr segítségével Orbán Viktor. Bár Mészáros Lőrinc viszonylatában aprópénznek számító összegekről vitáznak a felek, ám ezek a milliárdok a magyar szellemi kapacitás legjavát támogatták eddig. Most már azonban az sem számít, hogy a sikeres magyar tudományos életet milyen áron aprítja fel a kormány.

Fotó: index.hu

Palkovics László elveszítette akadémikus jellegét azáltal, hogy hajlandó saját kollégáit is beterelni a NER aklába, ahol már ott vannak a pedagógusok, az orvosok, a közhivatalnokok, az újságírók döntő többsége, az alkotmánybírák, de a Fidesz által pénzelt vállalkozók és politikusok sem kivételek. Orbán Viktor azzal, hogy a tudományos élet legmagasabban jegyzett tagjait alázza meg a kutatási pénzek központosításával, azt üzeni, senki se reménykedjen, mindenki sorra kerül egyszer.

Palkovics hiába érkezett a tudományos életből, mára már a politikusok sunyi módszereit használva szívatja egykori kollégáit. Előbb elhitette az MTA elnökével, hogy a kormányt érdekli a szakma véleménye a tervezett „reformokról”, majd Lovász Lászlónak rá kellett döbbennie, hogy a miniszter lóvá tette. Kétségtelen, hogy a tudomány nagy tiszteletben álló képviselőit olyan lendülettel rántották le a sárba a kormány végrehajtó emberei, hogy sokan elgondolkodtak azon, vajon milyen bűnük lehet azoknak az akadémikusoknak, akikkel ilyen alpári módon bánt el a bosszúálló kormány?

A válasz egyszerű: Az MTA bűne mindössze annyi volt, elhitte magáról, hogy kivételezett helyzetben van, vagyis, nem mer elmenni a kormány odáig, ahol már ők is célponttá válhatnak. Pedig a NER többször bebizonyította, az egyik legfontosabb ismérve pont az, hogy nem tesz senkivel kivételt. Ha egy szakma, egy társadalmi csoport, egy cég úgy gondolja, hogy párhuzamosan létezhet a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, vagyis, nem kell gesztusokat tennie, hajbókolnia, netán jattolnia a politika nagyhatalmú urainak, akkor nagyot tévednek.

Nyilván tisztában van azzal, hogy a távozása csak utat nyitna egy kormánypárti csinovnyiknak, aki a politikai hűség oltárán feláldozná az egész tudományos életet.

Pedig a Magyar Tudományos Akadémia mindig kerülte a nyílt konfliktusokat, de a kis súrlódásokat is az Orbán-kormánnyal. Nem háborodtak fel nyíltan azon sem, hogy az alaptörvényben az MTA szintjére emelték a Magyar Művészeti Akadémiát, amelynek azon kívül, hogy nem voltak olyan történeti hagyományai és érdemei, mint a reformkorban alapított MTA-nak, a tagjai jobbára a kormány holdudvarához tartozó művészek, tudósok, építészek. Még az is belefért az akadémikusoknál, olykor rájuk förmedt a miniszterelnök vagy valamelyik vazallusa, ha éppen nem pontosan ugyanazon a véleményen voltak bizonyos kérdésekben, mint a kormány.

A Fidesz országlása idején az Akadémia élére megválasztott nemzetközi hírű matematikus azt az utat választotta, hogy a tudomány szabadsága érdekében csak kisebb konfliktusokra merészkedik az általa irányított intézmény. Lovász László taktikája mellett az az érv szól, hogy a tudománynak épp úgy lételeme a szabadság, mint a bíróságoknak, a sajtónak és a művészeteknek. A zsinórban harmadik kormányzati ciklusa elején tartó Orbán Viktornak azonban ez is sok volt, és úgy érezte, hogy egy kis csuklóztatással jelzi a tudós uraknak, hiába van temérdek ész az agyukban, jobb, ha belátják, az igazi főnök mégis ő.

Lovász László egy interjúban már elismerte, többször gondolt a lemondásra már korábban is, ám még mindig nem jutott el erre a pontra. Nyilván tisztában van azzal, hogy a távozása csak utat nyitna egy kormánypárti csinovnyiknak, aki a politikai hűség oltárán feláldozná az egész tudományos életet. Végtelen szomorú dolog konstatálni, hogy egy listázós, megfélemlítő, kirekesztő politikát folytató kormány a magyar értelmiség legjavát is be akarja darálni, és a tudományt is saját szolgálóleányává akarja tenni.

Fotó: hvg.hu

A Németh Szilárd, Mészáros Lőrinc és Kósa Lajos neveivel fémjelzett magyar politikai és gazdasági elit most már olyan szinten szaggatja szét azt a társadalmi szövetet, amely még egyben tartotta a tradicionális értékeket, némileg egységesítette a magyar polgárokat attól függetlenül, hogy merre szavaztak, hogy mindenkinek be kell látnia: a NER-en kívüli létezés csak illúzió. Amennyiben valaki ki szeretne maradni belőle, költözzön el ebből az országból, vagy vegyen egy tanyát egy erdő közepén, próbáljon önellátóvá válni, és ne álljon szóba se a szomszédokkal, sem az arra vetődő NAV ellenőrökkel. De ez utóbbi megoldás nem biztos, hogy célra vezet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Lehet, hogy nem szimpatikus a törzsfőnököd, de mivel nem válhatsz sziúvá, a dakota főnököt kell követned egész életedben.”