Régóta közismert tény a kommunikációs szakemberek a szociológusuk és pszichológusok körében, hogy a digitális térben gerjesztett erőszak a való életben komoly kockázatokat idéz elő, vagyis az online termékek mélyén terjedő indulatok előbb-utóbb felcsaphatnak a hétköznapjainkban. Nem valószínű, hogy ezt mérlegelte a Fidesz kommunikációs agytrösztje, amikor kiagyalta a Harcosok Klubja névre keresztelt projektet, de ha mégis, az komoly probléma. A hazai közélet légköre ugyanis enélkül is elég puskaporos, és ha az agresszió egy újabb lökést kap a kormányzati oldalról, akkor ennek könnyen az utcákon tapasztalhatjuk meg a következményeit.

Fotó: index.hu

Sokan, sokfélét írtak és mondtak már a Fidesz által indított Harcosok Klubjáról, ami lényegében annak a megnyilvánulása, hogy a kormánypárt prominensei érzik a bajt, ezért minden lehetséges eszközzel igyekeznek aktivizálni a saját táborukat. Ezúttal a digitális térben szeretnék lenyomni elsősorban a Tisza Párt szimpatizánsait. Tipikus egész pályás letámadás, igaz, nem a valós, hanem az online térben, ami persze nem azt jelenti, hogy az ott bevitt ütések kevésbé fájnak, mint a fizikai valóságban. És erre veszélyre még kevesen hívták fel a figyelmet.

Nem véletlen, hogy a közélet szereplői, zenészek, tudósok, művészek egymás után szólalnak meg az ügyben. A Fideszhez közel állók örvendeznek, és többek között azt mondják, a projekt által gerjesztett indulatok igazolják a Harcosok Klubja létjogosultságát. Ők valószínűnek már azt nagy eredménynek tartják, hogy a kormánypárt szavazótábora egy kicsit kimozdult a komfortzónájából, hiszen az utóbbi 15 év egy kissé elkényelmesítette ezt a közösséget. Ám most nem Békemenetre szólítja őket a párt vezetése, hanem arra, hogy váljanak digitális harcossá, ami persze kényelmesebb, mint kutyagolni Budapest utcáin forróságban vagy hidegben.

A kormánnyal kritikus hangok viszont azt nehezményezik, hogy a Fidesz továbbra is a társadalom pólusainak szétfeszítésében látja a politikai túlélésének zálogát, holott már most is szinte elviselhetetlenek az ellentétek a különböző véleményen lévő emberek között. Az is komoly ellenérzéseket szül, hogy a békepártiságát hangsúlyozó Orbán-kormány a harcot, sőt az erőszakot propagálja minden megnyilvánulásában, pedig a magyar társadalomnak most tényleg békésnek és egységesnek kellene lennie, hiszen komoly gazdasági nehézségekkel és egyre erősödő külső fenyegetésekkel kell megküzdenie az országnak.

Kétségtelen tény, hogy Magyar Péter személyében egy valós- és online térben is jól kommunikáló politikus veszélyezteti a Fidesz 15 éve tartó regnálását, aki ráadásul jól ismeri az őt féken tartani igyekvő hatalom belső viszonyait és működését.

Azzal, hogy másokat külföldi ügynöknek bélyegeznek, hogy ellehetetlenítik azokat a kritikus hangot megütő szerkesztőségeket, szakmai- és civil szervezeteket, melyek felhívják a figyelmet a kormány tevékenységében jelentkező visszásságokra és ellentmondásokra, hogy egyre inkább putyinizálódik a politikai rendszer, nem oldódnak meg Magyarország legfőbb problémái, legfeljebb meghosszabbítják néhány évvel a Fidesz kormányzását. Valójában az úgynevezett nagytakarítási törvény és a Harcosok Klubja is pótcselekvések, melyek segítségével a kormány igyekszik elszabotálni a valódi reformok elindítását.

Nem az a baj ugyanis ma Magyarországon, hogy léteznek még a hatalom nyomásának ellenálló sajtótermékek és civil szerveződések, de nem is az, hogy a véleménynyilvánításnak még megmaradtak különböző formái a Fidesz megbélyegző politikája ellenére, hanem, hogy leépült az egészségügy, az oktatás, hogy a kormány számára fontosabb a jogállamiságot sértő törvények megtartása, mint az uniós források, és persze az is egyre nagyobb gond, hogy az elhibázott gazdaságpolitikának köszönhetően egyre nehezebb finanszírozni az állam működését.

A kormány azt gondolja, hogyha nem lesznek olyan sajtótermékek, melyek folyamatosan emlékeztetik az embereket és a kormányt ezekre a problémákra, akkor azok maguktól megoldódnak. Több kormánypárti politikus is azt nyilatkozta korábban, hogy olvassák az úgynevezett ellenzéki sajtót, és nem azért teszik ezt, mert tudni akarják kik ellen küzdenek, hanem, mert már csak ott érhetők el a valós tények. Épp ezeket a valós tényeket szeretnék kiszorítani a hétköznapokból a Szuverenitásvédelmi Hivatal csinovnyikjai, és ezt a célt szolgálja a Harcosok Klubjába toborzott trollsereg is.

A kormánypárt prominensei szerint tehát van alapja annak a mondásnak, mely szerint amiről nem tudunk, az nincs is. A hatalom mind erőszakosabbá válása annak a jele, hogy a hagyományos eszközökkel már nem tudja féken tartani az elégedetlenkedőket, akik ráadásul most találtak maguknak egy olyan vezért, aki valós alternatívája lehet Orbán Viktornak. Kétségtelen tény, hogy Magyar Péter személyében egy valós- és online térben is jól kommunikáló politikus veszélyezteti a Fidesz 15 éve tartó regnálását, aki ráadásul jól ismeri az őt féken tartani igyekvő hatalom belső viszonyait és működését.

Fotó: budapestkornyeke.hu

A kifinomult eszközök ideje tehát lejárt, a kormánypárt most a nyílt agressziót hívja segítségül, ahogy azt már Menczer Tamás Magyar elleni utcai inzultusából sejteni lehetett. Kérdés, hogy a nyugalomra és békés egymás mellett élésre áhítozó többség mennyire fogja ezt tolerálni, és az erőszak az online térből valóban átlép-e a való világba? Ha ez utóbbi megtörténik, az nem tesz jót sem a Fidesznek, sem az ellenzéknek, sem azoknak a polgároknak, akik mindeddig igyekeztek távol tartani maguktól a pártpolitikát. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Ha eldugják a békepipát a törzsfőnökök elől, előbb-utóbb háború lesz.”

Egészen abszurd fordulatok borzolták a kedélyeket az utóbbi napokban a magyar kül- és belpolitika színpadán. Egyrészt Magyar Péter bedobott a közösbe egy hangfelvételt, ami arról árulkodik, hogy a magyar kormány egy éve már nem is annyira békepárti, másrészt egy állítólagos magyar kémhálózatot leplezett le Kárpátalján az ukrán elhárítás. Már ez is egészen rendkívüli esemény egy NATO tagország esetében, ám az ukránok vádjai a sokat látott magyar elemzőket is meglepték. Ezek szerint ugyanis a kémek feladata az volt, hogy információkat gyűjtsenek Kárpátalja régió katonai biztonságáról, felderítse a térség földi és légvédelmi rendszerének sebezhetőségeit, valamint tanulmányozza a helyi lakosság társadalmi-politikai nézeteit: különösen azt, hogy milyen viselkedési forgatókönyveket követnének, ha magyar csapatok lépnének be a régióba. Ezek az információk egy magyar katonai akció lehetőségét vetítik előre.

Fotó: hvg.hu

Gyurcsány Ferenc távozásának bejelentése a magyar politikai életből nem is történhetett volna szerencsétlenebb időpontban. Egyrészt ekkor választották meg az új pápát, aki a XIV. Leó nevet vette fel, másrészt - Magyar Péter megfogalmazásában – „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került nyilvánosságra. A hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt mondja, hogy az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes magyar haderőt épít fel. Ez azt jelenti, hogy szakítanak az eddigi béketevékenységeikkel és békementalitásukkal.

Első hallásra nem volt olyan eget rengető ez a bejelentés, ám az ukrán elhárítás nem sokkal később bejelentette, hogy egy magyar kémhálózat tagjaira csapott le, akiket rövidesen le is tartóztattak. Annyit lehet egyelőre biztosan tudni az ügyről, hogy két egykori katonáról van szó, akik az ukrán hadseregben szolgáltak. A nyomozás szerint katonai bázisokat derítettek fel, a kárpátaljai magyar közösség hangulatát monitorozták, és minderről jelentettek egy magyar katonai összekötőtisztnek.

Ezek önmagukban is rendkívül súlyos vádak, ám, ha mellé tesszük a Magyar Péter által közzétett hangfelvételt, akkor egy egészen abszurd történet kezd kirajzolódni. Tegyük hozzá, hogy korábban is szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint Magyarország azért segíti meglehetősen egyértelműen és hatékonyan Oroszország invázióját, mert arra számít, hogy területeket szerezhet meg a darabjaira hulló Ukrajnától, ám ez egy olyan összeesküvés-elméletnek tűnt, amit valós tényekkel nem igazán lehetett megtámogatni. Most azonban felmerültek olyan összefüggések, melyek abba az irányba mutatnak, hogy a magyar kormány nem a valódi indokait kommunikálja, amikor Ukrajnát ellenségnek, Oroszországot pedig barátnak nevezi.

Arról nem is beszélve, hogy a terület 1,3 millió lakója közül csak 150 ezer magyar, így Magyarországhoz csatolása teljesen megváltoztatná hazánk nemzetiségi összetételét, ráadásul gazdaságilag egy meglehetősen elmaradott vidékről van szó, aminek felzárkóztatására rengeteg erőforrást kéne biztosítani.

Ehhez a kommunikációhoz most is ragaszkodik az Orbán-kormány, hiszen Szijjártó Péter külügyminiszter szándékos provokációról beszélt, ami elsősorban az ukránok magyarellenes propagandájának része, ezért a bejelentést óvatosan kell kezelni. A szokásos diplomáciai csörte részeként nagykövetségi diplomatákat utasítottak ki kölcsönösen a vitában álló felek, ám az ügy lényegéről továbbra is kevés információ szivárgott ki. Persze, ez érthető, hiszen a kémügyek lényege, hogy az igazán fontos információkat a felek nem osztják meg a nyilvánossággal. Érdemes azonban a fejlemények fényében visszatekintenünk az utóbbi három év magyar külpolitikájára, és kicsit alaposabban megvizsgálni az Oroszországhoz, illetve Ukrajnához fűződő viszonyt.

Az egyik fontos megjegyzés ezzel kapcsolatban, hogy a magyar kormány lényegében a háború kezdete óta Ukrajna ellen hangolja a közvéleményt, ami egy combos feladat volt a Rogán-féle propagandaminisztérium számára, hiszen egy agressziót elszenvedő országot állított célkeresztbe. Ám a kitartó és persze javarészt hamis tényekkel operáló kommunikáció olyan eredményes volt, hogy még a Tisza Párt hívei körében sem éri el a 60 százalékot Ukrajna EU-s csatlakozásának támogatása. Nem véletlen, hogy Magyar Péterről folyamatosan azt kommunikálja a kormány, hogy Ukrajna érdekeit szolgálja, sőt Kijevből pénzelik a pártját.

A Fidesz propagandagépezete felmérte, hogy olyan sikeresen járatták le Zelenszkij elnököt, és olyan eredményesen mosták tisztára Vlagyimir Putyint, hogy még az ellenzéki táborban sem mernek ukránbarát szlogeneket hangoztatni, mert az azonnal meglátszana a népszerűségi mutatókon. Ez az egyik oka annak, hogy az Orbán-kormány egyre közelebb sodródik Moszkvához, és egyre távolodik attól az EU-tól, amelyik az amerikai szerepvállalás radikális csökkenésére reagálva Ukrajna közvetlen támogatását szorgalmazza. A magyar kormány Ukrajna EU-s csatlakozásáról szóló nemzeti konzultációjával is azt igyekszik üzenni Európának, hogy belpolitikai hasznot kíván húzni a magyar lakosság ukrán-ellenességéből.

De mik is a külpolitikai szempontok? Először is vizsgáljuk meg, a Magyar Péter által publikált hanganyag időpontját! Körülbelül egy éve rögzítették egy egyelőre nem ismert helyszínen Szalay-Bobrovniczky Kristóf mondatait. Ekkor valós veszély volt, hogy összeomlik az ukrán védelem, ráadásul akadoztak az amerikai fegyverszállítmányok is. Ennél talán fontosabb, hogy reális lehetőségként merült fel Donald Trump visszatérése a Fehér Házba, és ez Orbán Viktor számára igen jó hír volt.

A magyar kormányfő a feltételezések szerint ekkor lényegében közvetítő szerepet töltött be Putyin és Trump között. Ő tehát már egy éve tudhatta, hogy Trump hajlandó területi engedményekre annak érdekében, hogy Ukrajna és Oroszország között béke szülessen. Vagyis, felcsillant annak a lehetősége, hogy az asztalról lehulló morzsákból ő is felcsipegessen valamennyit. Orbán lényegében úgy tekintett Ukrajnára, mint most Trump, aki kihasználva az ukránok szorult helyzetét, rátette a kezét az ország erőforrásainak egy részére. Nem ördögtől való tehát a feltételezés, hogy Orbán egy feltételezett Trump-Putyin alku részeként területeket szeretne megszerezni Ukrajnától.

Ezt az elméletet gyengíti, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy Trump és Putyin megegyezzen egymással, de, ha ez be is következne, nem lehet figyelmen kívül hagyni az Európai Unió, Ukrajna és Kína érdekeit. Annak tehát, hogy Kárpátalja érett gyümölcsként Orbán Viktor ölébe hulljon, nem igazán reális opció. Arról nem is beszélve, hogy a terület 1,3 millió lakója közül csak 150 ezer magyar, így Magyarországhoz csatolása teljesen megváltoztatná hazánk nemzetiségi összetételét, ráadásul gazdaságilag egy meglehetősen elmaradott vidékről van szó, aminek felzárkóztatására rengeteg erőforrást kéne biztosítani.

Fotó: 444.hu

De ezeknél is lényegesebb akadály, hogy Magyarország az Európai Unió tagországaként nem annektálhat kénye-kedve szerint területeket egy szomszéd országtól. És persze a NATO-nak is lenne néhány szava ahhoz, ha a jelenlegi biztonsági egyensúlyt egy ilyen kalandor akcióval, ráadásul Oroszország támogatásával vinne véghez Magyarország. Még ezeknél is van egy fontosabb ellenérv: A magyar hadsereg még úgy is kicsi és gyenge lenne egy ilyen akció sikeres végrehajtásához, hogy Ukrajna katonai erejét keleten és délen leköti az oroszokkal vívott háború. Ám Orbán Viktor fékezhetetlen ambícióit ismerve nem zárhatjuk ki, hogy még mindig egy ilyen tervet dédelget a keblén. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Lehet nagyot álmodni, de aztán kicsit fel kell ébredni.”

Rendkívül zavaros kommunikáció, korábban elképzelhetetlen beismerések, a perspektivikus gondolkodás teljes hiánya. Röviden így lehetne összefoglalni a Fidesz elmúlt néhány hetét. Most újra felvetődik a korábban is feszegetett kérdés: Lehet-e konszolidálni a NER-t? A magyar közélet ismét izgalmas lett, komoly rivalizálás indult meg mind az ellenzéki-, mind a kormányoldalon. A képletet bonyolítja az is, hogy Donald Trump egyre nehezebb helyzetbe sodorja európai szövetségeseit, a jobboldali populista politikusokat, köztük Orbán Viktort.

Fotó: Magyar Nemzet

Lázár János meglátta a lehetőséget pártja kommunikációs zavarodottságában. Országjárásra indult, és hasonló nyilvános eseményeken igyekszik erősíteni a Fidesz pozícióit, ahogy azt Magyar Péter tette a Tisza Párttal az elmúlt időszakban. Úgy tűnik, most már a kormánypárt igyekszik tanulni Magyartól, és nem fordítva. Az a módszer ugyanis, hogy a hűséges szavazókat egy zárt körű megbeszélésre invitálják a falusi művelődési házakba, ahol elmondják nekik a tutit, már vidéken sem működik. A nyilvánosság, sőt az őszinteség lehet talán kiút abból a csapdából, amibe önmagát zárta az elmúlt 15 évben a Fidesz.

Lázár most a kormányos szerepében tetszeleg, aki a hánykódó tengeren igyekszik nyugodt vizek felé irányítani a kormánypárt hajóját. Régi rivalizálása Rogán Antallal új szintre lépett, hiszen a propagandaminisztert hátrébb vonták a frontvonaltól, az építési és közlekedési tárca első embere így jóval szabadabban mozoghat abban a közegben, amit a Fidesz jelenleg nem igazán tud megszólítani. Lázár utcafórumainak komoly hagyománya van Hódmezővásárhelyen, ahol elvileg mindenki ott lehetett, és kérdezni is lehetett a térség országgyűlési képviselőjétől. Azt a laza, odamondogatós stílust, amivel most igyekszik magához ragadni a kezdeményezést a saját szülővárosában alakította ki, és ott egy darabig működött is ez a módszer.

Ám most nagyon más a helyzet. A Fidesz elveszítette a kezdeményezést, már a kormányhoz ezer szállal kötődő közvélemény-kutatók is arról beszélnek, hogy minimum utolérte a Tisza Párt a Fideszt, de arra is céloznak, hogy Magyar Péter politikai tömörülése elhagyta a kormánypártot. Egyre több fideszes politikus kezdi feszegetni a felelősség kérdését, hiszen a tavaly februárban kipattant kegyelmi-ügytől datálható a Fidesz mélyrepülésének és Magyar Péter felemelkedésének kezdete. Sokan abban bíznak, hogyha sikerül az oroszlánok elé vetniük a valódi felelősöket, a választópolgárok szemében visszatér valamennyire a Fidesz politikájának hitelessége.

Vagyis a NER konszolidálhatatlan, ugyanis épp az a lényege, hogy titkolózik és mellébeszél.

Ám, még ettől is nagyon messze vagyunk, hiszen a legnagyobb bűnbaknak kikiáltott Balog Zoltán továbbra sem hajlandó semmilyen posztjáról lemondani, ráadásul a református egyházon belüli rendcsinálás is várat magára. Orbán Viktor hiába akarja eltolni magától a kínos ügyeket, egykori bizalmi embere és minisztere ügyében csak ő ítélkezhetne. Ez egy olyan csapda, amiből egy olyan dörzsölt politikus is nehezen tud kiszabadulni, mint a miniszterelnök. Láthatóan továbbra is azt a taktikát követi így Orbán, hogy az érzékeny kérdésekről csak elnagyoltan, többértelműen nyilatkozik, így mond is valamit, meg nem is. Erre például eklatáns példa az amikor a szövetségesnek tartott Donald Trump keményen beleszáll az európai országokba, ami Magyarországot is rendkívül hátrányosan érinti.

Ez a homályos kommunikáció jellemezte a kormányzati sajtóban szenzációként tálalt interjút is, amit Hont Andrásnak adott a kormányfő. A most induló Öt YouTube-csatorna produkciója ugyanis csak egy kósza kísérlet volt arra, hogy kellemetlen kérdésekre őszinte és nyílt válaszokat kapjon Orbán Viktortól a műsorvezető. Egyrészt nehezen nevezhető független médiának az Öt, másrészt a merésznek tűnő kérdések érdemi megválaszolása épp úgy elmaradt, mint egy szokásos péntek reggeli rádióinterjúban a közszolgálatinak nevezett rádióban. Valószínűleg maga Orbán is elhitte már, hogy soha életében nem kell majd egy valóban független, a mellébeszélést nem toleráló újságíróval beszélgetnie élő adásban.

Itt vetődik fel újra az a kérdés, hogy konszolidálható-e a NER? A valódi megoldás ugyanis az lenne a Fidesz számára, ha nem tavaszi nagytakarításról hadoválnának (amit állítólag már el is elvégeztek), hanem a párt és a kormány felső vezetői őszintén elkezdenének beszélni a problémákról, a független sajtót és a kritikus civil szervezeteket pedig nem fenyegetnék, hanem partnerként kezelnék. Valahogy az az ember érzése, hogy Orbán a volt szovjet főtitkárokhoz hasonlóan úgy vélekedik, hogy a népnek nem szabad elmondani az igazságot, mert abból csak káosz lesz. Ezzel lényegében választ is adtunk az eredeti kérdésre: Vagyis a NER konszolidálhatatlan, ugyanis épp az a lényege, hogy titkolózik és mellébeszél.

Fotó: Magyar Nemzet

És itt térjünk vissza egy kósza gondolat erejéig Lázár János országjárására! A miniszterről régóta tudjuk, hogy komoly politikai ambíciói vannak, így nem csoda, hogy pártja vergődésében meglátta a lehetőséget. Elmegy az emberek közé, hagyja, hogy szabadon kérdezzenek tőle, és ő közvetlen, hétköznapi stílusban igyekszik válaszolni nekik. Egy baj van ezzel: Lázárnak épp úgy sumákolnia kell bizonyos ügyekben, mint párttársainak, ugyanis például hiába hívja kullancsoknak a NER bizonyos szereplőit, ha nem nevezheti meg őket, akkor az egész csak porhintés. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Aki Á-t mond, mondjon B-t is, sőt, néha C-t, meg D-t is.”

Új arculattal, ám régi, kipróbált, megbízható emberekkel kíván nekivágni a 2026-os országgyűlési választás kampányának a Fidesz. Egyrészt igyekszik úgy tenni, mintha a NER 15 éve alatt felhalmozódott korrupciós ügyeknek semmi közük nem lenne a kormánypárthoz, másrészt az eddigieknél is keményebben kívánja korlátozni a politikai ellenzék, a sajtó és a kormánykritikus civil szervezetek mozgásterét. A Fidesz saját hajánál fogva igyekszik kirántani magát abból a mocsárból, amibe az utóbbi egy évben beleragadt. A bajt csak tetézi, hogy Magyar Péternek egyre több fideszes potentát segít a háttérből, így egyáltalán nem szabad félvállról venni azt, amit a Tisza Párt vezetője jövendöl a következő időszakra.

Fotó: Klubrádió

Orbán Viktor fordulatot várt attól a március 15-i beszédétől, melyben nyíltan megfenyegette ellenfeleit, akiket olyan poloskákhoz hasonlított, melyeknek sikerült áttelelniük, de a tavasz pusztulást hoz számukra. Bár nagy volt a felháborodás határon innen és túl is, mégsem ijedt meg túlságosan senki Orbán fenyegetőzésétől. A miniszterelnök erős retorikája mögött ugyanis érezni lehetett a kétségbeesést, és bár már nem kell számolnia az USA vezetőinek rosszallásával, tudnia kellett, hogy a hazai tiltakozások mellett a nemzetközi elszigeteltsége is egyre csak fokozódik, ami tovább csökkenti a mozgásterét.

A kormányfő a nehéz helyzeteket szokása szerint most is úgy próbálja kezelni, hogy radikalizálódik a retorikája, így mélyíti a gödröt hívei és az ellenségei között. Ezzel egyrészt jobban össze tudja kovácsolni a saját táborát, másrészt jelzi az ellenfeleinek, hogy semmitől sem riad vissza annak érdekében, hogy megtartsa a hatalmát. Azt a látszatot igyekszik kelteni a híveiben, hogy az ellenzék csak azért versenyképes még a Fidesszel, mert eddig külföldről támogatták a politikusait, a kormánykritikus sajtót és civileket. Donald Trump hatalomra kerülésével azonban az amerikai nagybácsi elzárta a pénzcsapokat, így a támogatások nélkül maradt ellenzék pusztulásra van ítélve.

Orbán csak arról feledkezik meg, hogy ma már nem kell a független sajtónak vagy az ellenzéki pártoknak az emberek szájába rágni a tényt, hogy a NER 15 éve alatt hatalmas vagyonok halmozódtak fel kormányhoz közeli oligarchák kezében, de ha csak azt nézzük, milyen rongyrázás folyik a kormányfő közvetlen környezetében, könnyen beláthatjuk, hogy ez a hajó már elment a Fidesz számára. A kormánypártra ugyanis végleg ráégett a korrupció, és ezen az sem segít, ha néhány túlságosan kapzsi és renitens fideszest olykor bíróság elé állítanak.

Az úgynevezett zebra-gate tanulsága, hogy egy komoly ügy élét hogyan lehet kicsorbítani egy ilyen elterelő ostobasággal.

Most is valami hasonló következhet, ám ezúttal egy igazán komoly horderejű ügyről van szó. A kormány ugyanis egy olyan „nagyvad” levadászására készül, mint Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank március 1-jén leköszönt elnöke ugyanis ideális célpont egy olyan kormány számára, amely arról próbálja meggyőzni a választókat, hogy nem hagyja elveszni a közvagyont még akkor sem, ha egy korábban megbízható fideszes káderről van szó. Matolcsy azonban már évek óta szálka a kormány szemében, hiszen az utóbbi időszakban rendszeresen kritizálta annak gazdaságpolitikáját.

Mielőtt azonban a jegybank elnöke éles kritikákat fogalmazott volna meg az Orbán-kormánnyal szemben, szinte mindent elért, amit szeretett volna a legfőbb döntéshozóknál. Így történhetett meg, hogy az MNB nyereségéből (ami főként a gyengülő forint átváltásából keletkezett) olyan alapítványt hozott létre, amelyben Kósa Lajos szóhasználatával élve ez a pénz „elveszítette közpénz jellegét”. Így aztán a Matolcsy-klán teljesen átláthatatlan pénzügyi folyamatok révén a feltételezések szerint rokonoknak és haveroknak juttatott forrásokat az eredetileg közel 300 milliárd forintos tőkealapból.

Érdekes módon Matolcsy regnálása alatt nem igazán feszegették ennek az alapítványnak az ügyleteit, de az új elnök, Varga Mihály azonnal rendcsinálásba kezdett, és azt ígéri, a felelősök elnyerik méltó büntetésüket. Az igazságosztókhoz közben csatlakozott Lázár János is, aki egy kisvárdai fórumon szállt bele azokba a kormányközeli emberekbe, akik hatalmas vagyonokat harácsoltak össze az utóbbi 15 év alatt. „Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról” - mondta a miniszter.

Ha nem Lázár kelt volna ki a fénysebességgel gazdagodó fideszesek ellen, talán még hiteles is lenne a párt megújulására tett próbálkozás. Ám a hódmezővásárhelyi politikus nem is igen szégyelli a vagyonát, és urizálása régóta irritálja az ellenzéket és bizonyos kormányzati körök tagjait. Magyar Péter sem volt rest lecsapni a magas labdát: „Őt szánják az oligarchák elleni kormányzati fellépés és a Fideszen belüli megtisztulás arcának... mennyire kell cinikusnak lenni ahhoz, hogy a tízmilliárdokat, luxus áruházat, kastélyt, több száz hektáros birtokot összeharácsoló földesúr, Lázár János beszéljen a fideszes luxus visszaszorításáról?” - reagált a hírre a Tisza Párt elnöke.

                                           Fotó: Magyar Hang

Közben Orbán Viktor a cukiságban találta meg annak ellenszerét, hogy az ő és közvetlen környezetének és családtagjainak gazdagodásával foglalkozzon az ellenzék. Mivel kiderült, hogy Mészáros Lőrinc egy birtokán több egzotikus vadon élő állat mellett zebrákat is tartanak, úgy érezte, ideje elmerülnie a bulvárban, és bejelentette, örökbe fogad egy zebrát. Az úgynevezett zebra-gate tanulsága, hogy egy komoly ügy élét hogyan lehet kicsorbítani egy ilyen elterelő ostobasággal. És, hogy a bulvárhír sekélyessége tovább fokozódjon, Győzike is beszállt az ügybe, akit Orbán levélben kért meg rá, hogy találjon számára egy megfelelő állatot a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Győzike gyorsan szolgálatba helyezte magát, és alapos megfontolás után kiválasztotta Romy-t, a legszebb zebrát. Mert, hogy egy dakota mondás tartja: „Megfelelő embert kényes feladatra.”

Másfél hónappal újbóli hivatalba lépése után Donald Trump egyértelművé tette, hogy az első elnöki ciklusánál is kaotikusabb négy évre lehet számítani. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ezúttal nemcsak ő, de alvezérei is az improvizációkban látják a kormányzati munka lényegét. Pedig a kiszámíthatóság volt az alapja az eddigi a világrendnek, amelyben ugyan rengeteg a hiba és ellentmondás, de legalább stabilitást biztosított a bolygónk legtöbb régiójában. Ennek köszönhetően Európában és Észak-Amerikában viszonylagos jólétben és demokráciában élhettek az emberek, a gazdaság virágzott, a nagy politikai és katonai hatalommal rendelkező nyugati országok pedig hol nyomásgyakorlással, hogy diplomáciai trükkökkel garantálták a békét. Ennek a világnak vethet most véget Putyin és Trump barátsága, és ehhez az áramlathoz igyekszik közel sodródni Orbán Viktor is.

Fotó: 444.hu

Nemcsak hogy nem vetett véget az orosz-ukrán háborúnak, de újabb háborús tűzfészkeket hozott létre Donald Trump. Az elnöki székben töltött első néhány hete tele volt meghökkentő bejelentésekkel, egymásnak ellentmondó intézkedésekkel, sőt olykor letagadott olyan kijelentéseket, melyeket néhány nappal korábban tett. A világ kezdi újra megszokni azt, hogy Donald Trump önimádó, labilis személyisége alapjaiban határozza meg a világpolitika hétköznapjait, és soha senki sem érezheti magát biztonságban, amíg egy ilyen kiszámíthatatlan elnöke lesz az Egyesült Államoknak. Nincs ugyanis garancia arra, hogy akit eddig barátnak tekintet az elnök, az holnaptól nem lesz ellenség, akit pedig eddig le akart győzni, abban nem látja meg benne a potenciális szövetségest. A legtöbb ország vezetői most úgy érzik, hogy egy lengő teher alatt kell a munkájukat végezni, ami miatt meglehetősen ideges légkörben zajlanak a nemzetközi megbeszélések.

Ez komoly fejtörést okoz olyan politikusoknak is, akik már évek óta ott legyeskedtek Trump körül, és úgy gondolják, az Egyesült Államok régi-új elnökének segítségével megvalósíthatják régóta dédelgetett terveiket. Ezek között az első Orbán Viktor, aki most, hogy két régi szövetségese kezd egymásra találni, úgy érzi magát, mint egy kerítő, akinek a vőlegény és a menyasszony is hálával tartozik. Trump ígéretei még a levegőben lógnak, de Orbán biztos, hogy a hála nem marad el. Ami Vlagyimir Putyint illeti, ő is adósa még Orbánnak, de legalább kiszámítható partner, hiszen az álláspontja évek óta változatlan Ukrajnával és az EU-val kapcsolatban. Véleménye szerint ugyanis mindkettőt el kell törölni a föld színéről. Ebben lényegében egyetértettek Orbánnal, aki olykor még a lehetőségein felül is segítette ezt a törekvést.

Vagyis olyan vazallus állammá válnánk, amelyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem maradna feladata, hiszen nyugati befolyás nem maradna, a keletit pedig nem vizsgálhatná.

Más tészta azonban Trump, aki hiába kezdi magáévá tenni Orbán és Putyin álláspontját, lobbanékony, kiszámíthatatlan természete miatt sok mindennel lehetne vádolni őt, csak következetességgel nem. Ez sok fejtörést jelent Orbánnak és Putyinnak egyaránt, de most koncentráljunk inkább a magyar miniszterelnökre. A fő gond az, hogy nehéz egy fő irányvonalat felfedezni a Trump-adminisztráció eddigi tevékenységében, ezért nehéz is azt hűségesen követni és következetesen támogatni. Amikor például vámok kivetésével fenyegeti meg az EU-t az elnök, akkor kutyaszorítóba kerül a magyar kormány, hiszen, ha tetszik, ha nem mi is elszenvedjük ezt. Ezt el is ismerte az iparkamara gazdasági évnyitóján mondott beszédében, igaz, szerinte az amerikaiak valahogy majd kompenzálják a magyar gazdaságot.

Ennél komolyabb gond, hogy Magyarország olyanokkal barátkozik, akik szálkát jelentenek az amerikai vezetés szemében, bár ezeket a súrlódásokat sikerült eddig fű alatt rendezni. Nem pusztán az Orbán-kormány Kínával ápolt mély barátsága zavarja a Fehér Ház urait, de az is, hogy a magyar miniszterelnök olyan magánakciókba kezd, amelyekről korábban nem egyeztetett Trump embereivel. Kirívó példa erre az az akció, amit Bosznia-Hercegovinában, pontosabban annak szerb részén hajtott végre a TEK. A szeparatizmussal vádolt és első fokon börtönbüntetésre ítélt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke sajtóhírek szerint lényegében megegyezett Orbán Viktorral arról, hogy a magyar terrorelhárítók kimenekítik az országból, amennyiben a helyi hatóságok le akarnák tartóztatni.

Erre azért nem került sor, mert egyrészt Dodik fellebbezett az ítélet ellen, másrészt az amerikaiak egyértelművé tették, hogy nem támogatnak semmilyen akciót, ami aláássa Bosznia-Hercegovina stabilitását. Bár a TEK különítménye semmilyen akciót nem hajtott végre, a magyarok iránti bizalomvesztés eredményeként a boszniai hatóságok kérték a magyar békefenntartó egységek kivonását az országból. Orbán természetesen eltolta magától az ügyet, hiszen itt élesen szembement az amerikai érdekekkel, de jól mutatja ez az eset is, hogy nehéz egyszerre Putyin érdekeit szolgálni és megfelelni az amerikaiak elvárásainak. Az oroszok ugyanis évek óta igyekeznek aláásni a velük ellenaséges balkáni országok stabilitását, és ebben a magyar kormány hathatós segítséget nyújt nekik az EU-n belülről.

Orbán régi vágya ennek ellenére teljesült, hiszen Trump és Putyin közeledése lehetővé teszi számára azt, hogy helyet foglaljon a nagyok asztalánál. Egyelőre azonban elmaradt a nagy áttörés, hiszen az amerikai elnök nem igazán képes nyomást gyakorolni az oroszokra annak érdekében, hogy előbb tűzszüneti megállapodás jöjjön létre a felek között, majd tető alá hozzák az orosz-ukrán békét is. Trump és emberei ugyanis egyrészt nem igazán értik ennek a konfliktusnak a lényegét, másrészt minden más területhez hasonlóan itt is az erő nyelvét használják az ukránokkal és az oroszokkal folytatott tárgyalásokon is. Arról nem is beszélve, hogy Európáról úgy akarnak megegyezni az oroszokkal, hogy az érintett országokat és az EU-t teljesen kihagynák a tárgyalásokról. Orbán most abban reménykedik, hogy ez alól ő kivétel lesz.

A magyar kormányfő lényegében ehhez az elhibázott stratégiához asszisztál, holott neki is pontosan tudnia kell, hogy Ukrajna stabilitása és Európa biztonsága azon múlik a következő évtizedekben, hogy Oroszországgal szemben milyen katonai és gazdasági erőt tudnak felmutatni a kontinens országai. A magyar miniszterelnök már nyíltan hangoztatja azt a nézetét, hogy örülne az EU szétesésének és Ukrajna megcsonkításának, ám amennyiben újra az orosz befolyási övezetbe kerülnénk, az lenne a jutalmunk a nagyhatalmi törekvések támogatásáért, mint Fehéroroszországnak. Vagyis olyan vazallus állammá válnánk, amelyben a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak nem maradna feladata, hiszen nyugati befolyás nem maradna, a keletit pedig nem vizsgálhatná.

Fotó:hvg.hu

Bár Orbán víziója Európa, illetve a világ jövőjéről koherensebb, mint Trumpé, egyelőre inkább csak azt látjuk ebből, mit szeretne elpusztítani, de arról, hogy milyen lenne az általa elképzelt új világrend, még keveset árult el. Tudjuk, hogy gyűlöli a liberális demokráciákat, kedveli a nacionalizmusra vagy vallási fundamentalizmusra, esetleg a kommunista autokráciára épülő diktatúrákat, ám ezek egymással is sok tekintetben ellentétben állnak. Az is elképzelhető, hogy Putyin és Trump barátsága se tart sokáig, és akkor neki is döntenie kell, melyik barát fontosabb számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A barátom barátja lehet az ellenségem is.”

Annyira kiszámíthatatlanná vált az amerikai külpolitika Donald Trump hivatalba lépését követően, hogy a magyar kormánypárt prominensei sem igazán tudják lekövetni az USA diplomáciai vargabetűit. Pedig az Orbán-kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy az új elnök minden lépését nagy sikerként értékelje. Az eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a Trump-adminisztráció rögtönzések sorozatával igyekszik minél jobban összekuszálni a dolgokat, és egyelőre az sem világos, hogy melyik kormányzati vezető szavait kell komolyan venni, és kik azok, akik csak tesztelik a nemzetközi közvéleményt. Azért nagy általánosságban össze lehet foglalni, hogy mi is az új amerikai politika lényege, így az is nyomon követhető, hogy Orbán Viktor milyen reményeket fűz Donald Trump új elnöki ciklusához.

Fotó: 444.hu

Szimbolikus helyszínen zajlott az idei év eddigi legfontosabb globális politikai eseménye. A Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciától ugyanis sokan azt várják, hogy végre körvonalazódik az a diplomáciai terv, amely megteremti a békét Ukrajnában, véget vetve a lassan három éve tartó öldöklésnek és rombolásnak. A konferencián felszólaló politikusok közül többen emlékeztették az amerikai küldöttség tagjait, hogy Európában korábban már egyszer megegyeztek a nagyhatalmak egy olyan ország sorsáról, amelyet nem hívtak meg a tárgyalásokra, amelynek helyszíne történetesen München volt. A következményeket ismerjük: Csehszlovákia feldarabolása, Hitler ígéreteinek be nem tartása, a második világháború kitörése.

Az európaiak még jól emlékeznek az 1938-ban aláírt müncheni egyezményre, amely akkor nagy megkönnyebbülést jelentett a kontinens lakossága számára, ám a német hadi gépezet egy év múlva mégis rátámadt Lengyelországra, majd rövid időn belül lángra lobbant az egész kontinens. Hasonló a helyzet most is, amikor az új amerikai vezetés egyezkedni próbál Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, miként vessenek véget az ukrajnai háborúnak. A konferencián felszólaló ukrán elnök is arra figyelmeztetett, hogy a történelmi párhuzamokat érdemes komolyan venni. Volodomir Zelenszkij egyértelművé tette, hogy Ukrajna és az európai országok részvétele nélkül nem lehet alkudozni az agresszor ország vezetőjével, mert az nem a békét fogja elhozni, hanem megteremti egy új konfliktus alapjait.

Ilyen lenne például Ukrajna megcsonkítása, így ha amerikai beleegyezéssel vihetne el megszállt területeket Putyin, akkor véget érne az oroszok nemzetközi elszigetelődése. Kína esetében Tajvan jöhetne szóba, amit koncként odavethetne a kommunista nagyhatalomnak, hiszen amerikai támogatás nélkül a szigetország nem tudná megvédeni magát.

Az amerikai küldöttség tagjai ennek ellenére meglehetősen arrogánsan láttak neki a konfliktus lezáráshoz, és többször lekezelően beszéltek az európai vezetőkkel. Bizonyára nem szeretnének úgy hazamenni a főnökükhöz, hogy nincs a kezükben a megoldás kulcsa. Ezért a Trumpnál már megszokott vadnyugati stílusban igyekeztek falhoz állítani azokat a diplomatákat, akik óva intettek attól, hogy komoly engedményeket adjanak Putyinnak. Zelenszkij pedig egyenesen arra figyelmeztetett, hogy az orosz elnöknek semmit sem szabad elhinni, bármikor, bárkit hajlandó becsapni annak érdekében, hogy elérje a céljait.

Ezt a figyelmeztetést akár Orbán Viktornak is szánhatta, aki éppen a napokban jelentette ki, hogy az oroszok mindig betartják az ígéreteiket. A magyar kormányfő most már tényleg leplezetlenül gazsulál Vlagyimir Putyinnak, ugyanakkor nyíltan ostorozza azokat az európai vezetőket, akik Ukrajna további gazdasági, humanitárius és katonai támogatását szorgalmazzák. Orbán ma már olyannyira egyértelműen oroszbarát politikát folytat, hogy már azokkal a szélsőjobboldali politikusokkal sem áll szóba, akik Putyint ellenségnek tekintik. A magyar miniszterelnök most úgy látja, hogy politikai éleslátását azzal igazolhatja legfényesebben, ha az ukrajnai konfliktus lezárását két közeli szövetségese, Donald Trump és Vlagyimir Putyin mutyizza le egymás között az agressziót elszenvedő ország és európai szövetségesei részvétele nélkül.

Erre egyelőre kevés az esély, de a Trump-adminisztráció szinte naponta változtatja az álláspontját ebben a kérdésben, úgyhogy semmit sem lehet kizárni. Van azonban egy távolabb mutató víziója az amerikai elnöknek a globális szövetségi rendszerek átalakításáról, ami talán fogódzót adhat a kezünkbe, ha a jövőt próbáljuk kitapogatni. Ez nagy vonalakban a következő: Trump enyhíteni akarja a nagyhatalmak közötti feszültségeket, sőt stratégiai szövetségre törekszik olyan szereplőkkel, mint például Kína és Oroszország. Ennek egyik oka, hogy belátta, túl sokba kerülnek a katonai konfliktusok, ugyanakkor az intenzív gazdasági együttműködés ilyen nagyhatalmakkal fellendítheti a gazdaságát.

Azonban szögezzük le, hogy Trump igazi vadkapitalista, vagyis csakis a haszon érdekli, így nem számítanak nála sem morális, sem ideológiai megfontolások. Ez történetesen azt jelenti, hogy nem azért akar véget vetni a globális konfliktusoknak, mert rengetegen halnak meg vagy válnak földönfutóvá ezekben a háborúkban, hanem mert ártanak a biznisznek. Az amerikai elnök autokrata szemlélete ráadásul nem sokban tér el a kommunista kínai és a nacionalista orosz modelltől. Trump úgy szeretné vezetni az Egyesült Államokat, mint egy globális céget, amely nem ódzkodik üzletelni háborús bűnösökkel és kommunista diktátorokkal. Ráadásul egy ilyen kvázi szövetséggel semlegesíthetné az örök ellenség Iránt és Észak-Koreát is, és talán az elé sem gördítenének akadályt a lehetséges szövetség tagjai, hogy tengerparti nyaralóövezetté alakítsa a Gázai övezetet, miközben kipaterolja onnan a palesztinokat.

Csakhogy egy ilyen fordulat nem megy olyan simán, mintha elcsavarnánk egy gombot a gázsütőn. Egyrészt hatalmas a bizalmatlanság Oroszország és az USA, valamint Kína és az amerikaiak között, másrészt jól kitapintható érdekellentétek is feszülnek e nagyhatalmak között. Trump és csapata ezért is hajlandó lehet arra, hogy gesztusokkal enyhítse ezeket az ellentéteket. Ilyen lenne például Ukrajna megcsonkítása, így ha amerikai beleegyezéssel vihetne el megszállt területeket Putyin, akkor véget érne az oroszok nemzetközi elszigetelődése. Kína esetében Tajvan jöhetne szóba, amit koncként odavethetne a kommunista nagyhatalomnak, hiszen amerikai támogatás nélkül a szigetország nem tudná megvédeni magát.

Fotó: index.hu

Nagyon emlékeztet ez a globális vízió Orbán gazdasági függetlenségére, amiről még nemzeti konzultációt is indított. A magyar kormányfő tehát nyakló nélkül üzletelne akár véres gyémántokkal is, ha megfelelő nemzetközi partnereket találna hozzá. Ő tehát Trumphoz hasonlóan nem azért szeretne békét a világban, mert megrázza az emberek szenvedése, hanem, mert az árt az üzletének. Ők ketten egy igazságtalan békét is ráerőltetnének egy országra, csak azért, hogy a biznisz jobban pörögjön. Nem a humánum irányítja őket tehát, hanem az, hogy merről csurran-cseppen egy kis pénz. Aki így gondolkodik, már régen elfelejtette az 1938-as müncheni egyezmény tanulságait. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha már leölted a lovadat, ne csak a húsát edd meg, hanem főzd meg a patáját is!”

November óta nem volt oka sok örömre a Fidesz élcsapatának, hiszen Donald Trump választási győzelme óta nem csupán a hazai népszerűségvesztés, hanem a külföldi szövetségesek vergődése is sok problémát okoz a magyar kormánypárt számára. Különösen Szlovákiára és Szerbiára érdemes odafigyelni, hiszen Orbán Viktor közeli szövetségesei komoly belső bajokkal küzdenek, a politikai túlélésük pedig egyáltalán nem garantált a következő hónapokban. A nagy nemzeti, konzervatív, unióellenes szövetség tagjai tehát egyelőre belső problémáikkal küzdenek, így az amerikai politika új hullámaira sem sikerült eddig felkapaszkodniuk.

Fotó: index.hu

Az oroszok ukrajnai inváziójának kezdete óta gyakorlatilag teljesen szétesett a visegrádi négyek szövetsége. Magyarország és Szlovákia lényegében elkötelezte magát Vlagyimir Putyin agressziója mellett, és vezetőik nyíltan ki is mondják, hogy több problémájuk van Ukrajnával, mint Oroszországgal. Nemzeti érdekekre hivatkozik Orbán Viktor és Robert Fico is, noha soha nem magyarázták meg, hogy miért is olyan fontos országaik számára, hogy függésben maradjanak az orosz energiahordozóktól. Lengyelország és Csehország ugyanakkor Ukrajna elkötelezett támogatói, és büszkén vállalják, hogy leváltak az orosz gázról és kőolajról.

A V4 országok nemhogy nem működnek együtt az utóbbi években, de gyakran egymással is komoly vitákba keverednek. Az addig harmonikusan működő cseh-szlovák és lengyel-magyar kapcsolatok is nagyon megszenvedték ezt az időszakot, ráadásul ez utóbbi viszonyra komoly árnyékot vet, hogy a magyar kormány menedékjogot adott a bukott lengyel kormány egyik magas rangú tisztségviselőjének, aki ellen komoly bűncselekmények gyanúja miatt eljárás folyik hazájában. Mindeközben Orbán és Fico egymással verseng Vlagyimir Putyin barátságáért, amit sem a szlovák, sem a magyar közvélemény nem néz jó szemmel.

Különösen Robert Ficonak áll rosszul a szénája, hiszen a szlovák kormánykoalíció recseg-ropog, amit a kormányfő is rosszul visel. Hatalmas tömegtüntetések zajlanak országszerte, a kormányzó szociáldemokraták koalíciós partnerei pedig sakkban tartják a kormányfőt. Mintha Robert Fico megirigyelte volna Orbán Viktort, aki unióellenes retorikájával elnyerte mind a kínai, mind az oroszvezetők, mind az új amerikai elnök szimpátiáját. Kevésbé zavarja, hogy országa lakosságának többsége elkötelezett az EU integrációs politikája és Ukrajna támogatása mellett. Nem igazán látszanak a távlati céljai, hiszen jobbára kormánya politikai túléléséért küzd, miközben nem igazán jövedelmez számára semmit Orbán Viktor vagy Vlagyimir Putyin barátsága.

Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Nincsenek túl fényes kilátásai Aleksandar Vucicnak sem, hiszen a Szerbiát több mint 10 éve vaskézzel irányító elnök is jobbára csak lavíroz abban a politikai zűrzavarban, amelybe az ország süllyedt a 15 halálos áldozatot követelő tavaly novemberi újvidéki tragédia óta. Ráadásul nem az ellenzéki politikai pártok szervezik azokat a tömegtüntetéseket, melyek hatására már lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere is, hanem főként a diákok, azok közül is leginkább az egyetemisták. Az újvidéki vasútállomásnál történt tragédia csak begyújtotta a szikrát, ugyanis a korrupció burjánzása már régóta borzolja a szerb polgárok idegeit, így ez az eset jóval távolabb mutat annál, hogy felelősségre vonják az állomás betonkoronkoszorújának leszakadásáért felelős vezetőket.

Vucic azonban egyelőre kitart, legalábbis lebegteti, hogy új kormányt nevez-e ki, esetleg előrehozott választásokat ír ki. A szerbiai autokrácia sokban hasonlít a magyarhoz, hiszen ott is van egy igen erős, politikai vagy családi alapon a hatalomhoz kötődő oligarcha réteg, amely haszonélvezője a jelenlegi rezsim regnálásának. A kormánypárt legfőbb bázisát a magyarhoz hasonlóan ott is főként az alacsony iskolázottságú, jellemzően kis településeken élő idős emberek adják, akik választásról választásra biztosítják Vucicnak a többséget az elaprózódott ellenzékkel szemben. Ha az elnöknek mégis távoznia kell hivatalából, az főként a korrupcióba, az oroszok feltétel nélküli támogatásába belefáradt fiataloknak lesz köszönhető.

Nem csoda, hát, ha Orbán Viktor szívesebben néz most dél és észak helyett nyugatra, ahol minden jel szerint egyik szövetségese alakíthat majd kormányt. Herbert Kickl ugyanis - aki szabadság párti miniszterelnök-jelöltként megbízást kapott az új osztrák kabinet megalakítására - most buzgón próbál tető alá hozni egy konzervatív kormánykoalíciót. A szélsőjobbos előretörés Németországban sem zárható ki, hiszen az előrehozott választások egyik nagy esélyese az AfD, vagyis az Elon Musk, amerikai technológiai guru által támogatott neonáci párt. Ez utóbbi kormányra kerülése Orbán számára akkora öröm lenne legalább, mint Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban.

Fotó: 444.hu

Két egymással ellentétes folyamatot látunk tehát Európában. Orbán, Fico és Vucic gyengélkedése azt jelzi, hogy a korrupt, autokrata rendszerek csak olyan prosperáló gazdasági környezetben lehetnek sikeresek, ami feledteti az emberekkel a politikusok kapzsiságát, az állam visszaéléseit, a jogaik csorbítását. Ha azonban a saját bőrükön érzik ennek negatív hatásait, akkor hajlandók fellázadni a vezetőik ellen. A szélsőséges, idegenellenes, megbélyegző retorika már nem olyan hatásos olyankor, amikor a társadalom többsége úgy süllyed egyre mélyebbre, hogy közben a politikai elit szélsebesen tollasodik. A demagógia szlogenjei tehát elkopnak, az emberek pedig valós problémákra várnak reális megoldásokat. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az élet nem egy habos Bindzsi-szelet.”

Néhány nappal a Biden-kormány leköszönése előtt frissítette az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) azt a listát, melyen a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek szerepelnek. Rejtélyes módon ezen most feltűnt az Orbán-kormány egyik kulcsembere, Rogán Antal, aki érdemben azóta sem reagált erre a fejleményre. Pedig a vád súlyos, hiszen az úgynevezett SDN-listán azok a személyek, vállalatok és szervezetek szerepelnek, akiket az Egyesült Államok kormányzata különféle okokból pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett.

Fotó: 24.hu

Két komoly hazugságba is belekényszerült a magyar kormány azóta, hogy kiderült, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező minisztere felkerült az Egyesült Államok SDN-listájára, ami példátlan fejlemény még a jelenleg igen feszült magyar-amerikai viszonyban is. Az egyik hazugság az, hogy az intézkedés a leköszönő amerikai nagykövet kicsinyes bosszúja, ugyanis közismerten rossz volt David Pressman és az Orbán-kormány közti viszony a hivatali ideje alatt. Ez azért nem életszerű, mert egy nagykövetnek semmiféle befolyása nincs kormányzati döntésekre, főleg úgy, hogy az ominózus listát nem a külügy, hanem a pénzügyminisztérium állítja össze. Igaz, hogy a döntést Pressman jelentette be Budapesten, de egy nagykövetnek ez a kötelessége, akármilyen viszonyban van az adott ország kormányzatával.

A másik hazugság csak vélhetően van összefüggésben a Rogán-üggyel. Néhány nappal ugyanis Donald Trump elnöki beiktatása előtt kiderült, hogy Orbán Viktor nem lesz ott Washingtonban a ceremónián. Ez annál is meglelőbb, mert Orbán már az elnökjelöltség megszerzése előtt is igen kedélyes viszonyt ápolt a régi-új elnökkel, és nagy várakozással tekintett a január 20-a után induló új elnöki ciklusra. A kormány folyamatosan azt kommunikálta, hogy nem hívták meg az eseményre a magyar kormány egyetlen képviselőjét sem. A kormánymédia magyarázata szerint az amerikai elnök beiktatása hagyományosan a hatalom békés átadását ünneplő esemény, nem pedig külföldi méltóságok összejövetele. Később azonban kiderült, hogy mindez csak porhintés, Orbán Viktor igenis szerepelt a meghívottak listáján, de ő inkább egy konferencián fog előadni a magyar EU elnökség tapasztalatairól.

Elég egyértelműnek tűnik tehát, hogy valamit takargat a kormány, amikor hajánál előrángatott indokokkal akarja megmagyarázni Orbán távolmaradását egy olyan amerikai elnök beiktatásáról, akivel szinte baráti a viszonya. Ez olyan magyarázat, mintha valaki azzal utasítaná el barátja esküvői meghívását, hogy inkább nem megy el, mert ott túl sokan lesznek, így ott nem tudnának nyugodtan beszélgetni. Valami nagyon komoly oka lehet tehát annak, hogy Orbán lemond a reprezentálásról a világ legnagyobb hatalmú embere mellett, és helyette inkább egy meglehetősen sikertelen periódus tanulságairól tart előadást egy budapesti konferencián.

Bármi is az ellentét alapja, Orbán a távolmaradásával jelzi, hogy többet várna el az új amerikai elnöktől.

Anélkül, hogy megalapozatlan találgatásokba bocsátkoznánk, érdemes megjegyezni, hogy a magyar kormányzati politikusok nem intézték el a Rogán-botrányt azzal, hogy az új amerikai vezetés majd úgyis leveszi a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét az SDN-listáról. Ha ugyanis bíznának abban, hogy a Trump-adminisztráció néhány nap alatt elsimítja az ellentéteket a magyar kormány és az USA pénzügyminisztériuma között, akkor ezt kommunikálnák éjjel-nappal. Az ügy azonban valószínűleg ennél jóval összetettebb, és amennyiben valóban amerikai érdekeket sértett Rogán és köre, akkor az új elnök sem fogja lehúzni a szégyenlistáról. Orbán távolmaradása a beiktatási ceremóniától tehát akár összefüggésben is lehet a Rogán-botránnyal.

Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy vége a mézes heteknek Orbán és Trump között. Nem tudhatjuk, miről egyeztettek az új amerikai elnök floridai birtokán, amikor még nem lépett hivatalba, és ehhez képest mi változott közvetlenül a beiktatása előtt. Orbán nyilván nem fogja kiteregetni a szennyest, de több olyan terület is lehet, ahol a súrlódások elkerülhetetlenek az amúgy is szeszélyes elnökkel és köreivel. Ilyen például az oroszokhoz és főleg a kínaiakhoz fűződő baráti viszony, illetve Trumpmak az a terve, hogy alaposan megadóztatja az EU-ból érkező termékeket. Az sem töltheti el nagy örömmel Orbánt, hogy Trump radikálisan növelné a NATO tagországok hadi kiadásait, ami Magyarország esetében felérne egy katasztrófával. Bármi is az ellentét alapja, Orbán a távolmaradásával jelzi, hogy többet várna el az új amerikai elnöktől.

Fotó: 444.hu

Még meg kell említenünk egy olyan közszájon forgó pletykát is, mely szerint Trump egy amerikai segélyprogramot ígért Orbánnak, hogy talpra állítsák a gyengélkedő magyar gazdaságot, és elképzelhető, hogy ebből sem lesz semmi. Orbán dörzsölt politikus, és pontosan tudja, hogy egy olyan vezetőtől, aki mindent alárendel a saját érdekeinek, nem számíthat túl sok jóra. Trump szeret nagyokat mondani, és mivel a világ legerősebb katonai- és gazdasági hatalma, ezekből annyit tart be, amennyit jónak lát. Számára jól jött Orbán barátsága és támogatása a kampányban, ám elnökként már nem tartozik elszámolással egy olyan kis ország vezetőjének, mint Orbán. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A medve addig barátja a lazacnak, amíg meg nem éhezik.”

Bár a következő parlamenti választást mai tudásunk szerint 2026-ban rendezik Magyarországon, 2025-ben valószínűleg már tudni fogjuk, hogy 15 év regnálás után megbukik-e az Orbán-rendszer. Nem kell ugyanis Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk: ha folytatódik a Fideszben idén elkezdődött erózió, akkor csak egészen extrém módszerekkel tudja a kormány megakadályozni az ellenzék térnyerését, ami másfél év múlva az erőviszonyok teljes átrendeződéséhez vezethet. Ehhez persze lesz még egy-két szava Orbán Viktornak, de egyelőre nem látszik semmilyen innováció a kormány kommunikációjában, vagyis a régi panelek pufogtatásán kívül nincs ötletük arra, hogyan állítsák meg Magyar Pétert és pártját. A szeka bolg ezredeik bejegyzése következik 2024 végén.

Fotó: hvg.hu

Erőtől duzzadt a Fidesz 2024 első heteiben, hiszen minden mutatóban javult a párt és a kormány megítélése a közvélemény-kutatások adatai szerint. Az ellenzéki pártok csak vergődtek, egyedül a magányos harcosként küzdő Hadházy Ákos tudta érdemben bosszantani a NER-t azzal, hogy a felszínen tartotta a korrupciógyanús ügyeket. A magyar társadalom apátiája azonban olyan mély volt, hogy szinte már mindenki beletörődött a rendszer megváltoztathatatlanságába. A kormánypárt letarolta azokat az intézményeket, melyek eredeti funkciója az állam kontrollálása, a kételyek megfogalmazása lett volna. Orbán emberei irányították az ügyészséget, az Alkotmánybíróságot, a bíróságok erős nyomás alatt dolgoztak, a köztársasági elnök a kormányfő bábjaként szinte csak reprezentált, a sajtóban pedig olyan erős volt az állampárt túlsúlya, hogy a nagy politikai botrányokat is gyorsan elnyomta a többség ereje.

Így érkeztünk meg az úgynevezett kegyelmi botrányhoz, amely első látásra csak egy szúnyogcsípésnek tűnt a NER hátsó felén. Ez a kis seb azonban rövid idő alatt elfertőződött, és azon kaptuk magunkat, hogy február elején távozni kényszerült posztjáról Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter. Talán itt véget is ért volna a történet, ha Varga volt férje nem írt volna egy felháborodott bejegyzést a közösségi médiában. Magyar Péter azt kérte számon a kormányon, miért olyan közszereplőkön verik el a port, akik csak végrehajtották a központ utasításait? Mindenki tudta már akkor is (hisz ez a rendszer lényege), hogy azok mentették magukat a kirúgásokkal, akiknek felelősséget kéne vállalniuk azért, hogy K. Endre, egy pedofília miatt elítélt intézeti vezetőt mentegető elítélt kegyelmet kapott Novák Katalintól.

A kormányhoz hű közszolgálatinak csúfolt televízió természetesen gunyorosan visszautasította Magyar ajánlatát, hogy beugrik Sulyok helyett az év első néhány percében, ám így is biztos az ellenzéki politikus taktikai győzelme 2025 első politikai csörtéjében.

Az a bizonyos szúnyogcsípés azonban továbbra sem akart begyógyulni, mert az ügy minden korábbi esetnél világosabban rámutatott az Orbán-rendszer kétszínűségére. Az sem tett jót a Fidesz népszerűségének, hogy hosszas kasztingolás után egy olyan színtelen, szagtalan, mélyen szervilis köztársasági elnököt sikerült találni Novák helyett, mint Sulyok Tamás. A volt alkotmánybíró még Schmitt Pálnál, Áder Jánosnál és Novák Katalinnál is jobban kiüresítette a köztársasági elnöki pozíciót, így Sulyok lényegében Orbán hű fegyverhordozójaként tengeti napjait a Sándor-palotában azóta is.

Ennél is nagyobb gond volt a rendszer számára, hogy a semmiből induló Magyar Péter mozgalma gyorsan és biztosan kezdett erősödni. Magyar sikere elsősorban lényegre törő rendszerkritikájának köszönhető, vagyis kimondta azt, amit sok millió magyar gondolt az elmúlt 14 évről, nem kímélve a hagyományos ellenzéki pártokat sem. Mintha mégsem vették volna eléggé komolyan a Tisza párt erősödését a Karmelitában, hiszen Orbán és Rogán már annyi hasonló krízist megoldottak már lejáratással, fenyegetéssel, esetleg megvesztegetéssel, hogy fel sem merült bennük a helyzet eszkalálódásának lehetősége. A NER látszólag annyira biztos alapokon nyugodott, hogy egy egyszemélyes párt nem okozhatott számára gondot akkor sem, amikor közvetlenül az EP- és önkormányzati választások előtt a felmérések szerint már látható távolságba került a Fideszhez Magyar Péter politikai alakulata.

A júniusi választásokat ugyan hozta a Fidesz, de ez a győzelem közel sem látszott annyira a Holdról, mint a korábbi nagy diadalok. A Fidesz vezetőinek arcáról leolvasható volt a választási éjszakán, hogy a párt megtorpanása, sőt visszaesése határozottabb cselekvésre fogja sarkallni őket. Ezt követően vetették be Magyar ellen az igazi nehéztüzérséget, aminek kicsúcsosodása Menczer Tamás kommunikációs igazgató magánszáma volt, amikor a pécsi gyerekotthonnál tett látogatása alkalmából rontott rá a tiszás politikusra. A Fidesz agytrösztje még ekkor sem jött rá arra, hogy az ilyen és hasonló lejárató akciók Magyar esetében visszaütnek. Egyrészt az ellenzéki párt vezetője igazi harcos karakter, amit Orbán is folyamatosan hangoztat magáról, ám Magyar többszöri felszólítására sem hajlandó érdemi vitát folytatni vele, másrészt épp ez az agresszivitás teszi ellenszenvessé sok millió magyar számára a Fideszt.

Így érkeztünk el az év végéhez, amikor a független közvélemény-kutatók szerint már a hibahatáron túli előnnyel vezet a Tisza párt a Fidesz előtt. Ráadásul Sulyok Tamás hivatala súlyos hibát vétett azzal, hogy a karácsonyi ünnepi időszakra hozta előre a köztársasági elnök szokásos újévi beszédét, így a szemfüles Magyar Péter bejelentkezett a fennmaradt műsoridőre. A kormányhoz hű közszolgálatinak csúfolt televízió természetesen gunyorosan visszautasította Magyar ajánlatát, hogy beugrik Sulyok helyett az év első néhány percében, ám így is biztos az ellenzéki politikus taktikai győzelme 2025 első politikai csörtéjében.

Fotó: Keleten.hu

És, hogy mi lesz a folytatás? Fontos kérdés, a Fidesz meddig hajlandó elmenni a rendelkezésére álló eszközök felhasználásában, hiszen tudjuk, hogy még mindig hatalmas az erőfölényük mind a politikai eszközök, mind az anyagi források tekintetében. Sok múlik Magyar Péter és híveinek kitartásán, hiszen, ahogy közeledik majd a választás éve, a rezsim egyre nagyobb nyomás alatt igyekszik tartani az ellenfeleit. És persze sok minden múlik azon is, hogy a hagyományosnak nevezett ellenzéki pártok miként viszonyulnak majd a megváltozott helyzethez. Sok hosszú politikai pályafutás végére tehet pontot az, ha végleg kétpólusúvá válik a magyar közélet, de kérdés, hogy a közérdek és a magánérdekek között megtalálják-e az egyensúlyt az érintettek. És ez vonatkozik a Fidesz potentátjaira is. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha becsukódik egy sátor bejárata, kinyílik egy másik.”

A magyar kormánypárt már korábban is kimutatta a foga fehérjét azzal, hogy az erőt politikája középpontjába állította, de Menczer Tamás kommunikációs igazgató ámokfutása egy új szintre emelte a politikai agresszió fogalmát. Az utcai harcos módjára támadó fideszes potentát ráadásul büszke is arra, amit tett. A magyar kocsmákban mindennapos stílus ugyanakkor megágyaz egy olyan durva kampánynak a 2026-os választások előtt, amire a magyar történelemben aligha volt példa.

Fotó:24.hu

Amikor idén augusztusban Fásy Ádám megkapta a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, sokan azt gondoltuk, hogy ennél már nincs lejjebb. Az elmúlt napok eseményei azonban bebizonyították, hogy a Fidesz képes lemenni a bányászbéka feneke alá is. Menczer Tamás ugyanis a verbális erőszak olyan szintjére kapaszkodott fel, amit az amúgy nem túl békés magyar közélet sem igazán látott az utóbbi 30 évben. A Fidesz kommunikációs igazgatójaként kocsmai stílusban rontott Magyar Péterre, aki éppen a pécsi gyermekotthont próbálta meglátogatni.

Menczert nem zavarta az sem, hogy a hosszas szájkarate után feljelentést tettek ellene garázdaság miatt. Sőt, rendkívül büszke volt arra, amit tett, és azt írta a közösségi médiában: „Csak a gyenge és a gyáva ember menekül a politikai ellenfele elől a bíróságra.” A kormányfő is megdicsérte pártja kommunikációs igazgatóját, így lényegében zöld lámpát adott a fideszes tábor tagjai számára ahhoz, hogy a jövőben hasonló stílusban rontsanak neki az ellenzéki pártok politikusainak.

Több kérdést is felvet az, ami Pécsett történt. Egyrészt, hogy Menczer partizánakciójáról volt-e szó, esetleg a főnöke kifejezetten utasította arra, hogy minél durvább stílusban rontson neki a Tisza Párt vezetőjének? Orbán dicsérő szavai azt sugallják, hogy a Fidesz legfelsőbb vezetése ezt főzte ki végső kétségbeesésében. Azonban nem szabad elvetnünk azt a lehetőséget sem, hogy Menczer szervilizmusa olyan szintre ért, hogy önként és dalolva sétált bele ebbe a kínos helyzetbe. Bármi is az igazság, most úgy tűnik, hogy a kormánypárt meghatározó vezetői felsorakoztak Menczer mellé, így lényegében legalizálták a verbális agresszió eszközét a politikai küzdőtéren.

Ami még szintén zavarhatja Orbánt, hogy a Tisza Párt elnöke korábban a fideszes káderek második vonalához tartozott, és rendkívül megalázó lenne számára, ha egy korábbi közkatonájával kellene nyílt vitába bocsátkoznia.

Érdemes azonban elgondolkodni a történetnek egy másik aspektusán. Mivel Menczer egy pitbull elszántságával tapadt Magyar Péterre, és valószínűleg nem ez volt az utolsó akciója a Tisza Párt elnökével szemben, az is előfordulhat, hogy Rogán Antal boszorkánykonyhájában a párt kommunikációs szakemberei valami egészen más célt tűztek maguk elé, mint szimplán felidegesíteni Magyart. Azzal, hogy Menczer-Magyar csörtéről írnak a sajtóban és a közösségi médiában, a Tisza Párt vezetőjét valószínűleg le akarják rántani arra a szintre, ami már a kocsmai dulakodás terepe. Ezzel egyrészt Menczer szintjére nyomják le az ellenzéki politikust, másrészt Orbán Viktor továbbra is úgy viselkedhet, mint aki számára rangon aluli egy ellenzéki politikussal szóba állni.

Magyar Péter meg is érezte ennek a veszélyét, és a pécsi csörte után azonnal vitára hívta Orbánt. A miniszterelnök természetesen semmit sem reagált erre, ellenben nagy piros pontot írt be stréber diákjának Menczer Tominak. Nem lehet egyelőre megjósolni, Orbán számára meddig áll rendelkezésére a hárítás lehetősége, de elérkezhet az az idő, amikor már inkább viszi a szavazatokat egy ilyen magatartás, mint hozza. Orbánnak ugyanis egyszer fel kell vennie a kesztyűt, hiszen állításával szemben Menczer nem állította meg Magyart. Erre csak ő lenne képes, ám ahhoz nyílt, korrekt, kiegyensúlyozott vitára lenne szükség közte és legfőbb kihívója között.

Orbán kezd azonban úgy viselkedni, mint egy öregedő bokszbajnok, aki ragaszkodik bajnoki övéhez, és ezért nem hajlandó tudomást venni fiatalabb kihívóiról. A hatalomban megcsontosodott kormányfő persze sokat kockáztatna egy ilyen nyílt vitával, hiszen lassan 15 éve egy burokban él, nem voltak érdemi vitái politikai ellenfeleivel, és nem adott interjút ellenzéki vagy független sajtóorgánumoknak. Elképzelhető, ő maga is tisztában van azzal, hogy berozsdásodott, ráadásul Magyar kemény stílusa sem feküdne neki. Ami még szintén zavarhatja Orbánt, hogy a Tisza Párt elnöke korábban a fideszes káderek második vonalához tartozott, és rendkívül megalázó lenne számára, ha egy korábbi közkatonájával kellene nyílt vitába bocsátkoznia.

Fotó: index.hu

Menczer viszont a Fidesz egy középszerű, ám annál lojálisabb kádere. Ha sűrűn emlegetik együtt a nevét Magyar Péterével, azzal ő a valós értékénél feljebb, míg Magyar lejjebb kerül. A kormánypárt kommunikációs igazgatójaként nem kéne utcai csetepatékon részt vennie, ám ő megtiszteltetésnek érzi, hogy a főnöke helyett bunyózhat. Menczer tipikus példája azoknak a fideszes kádereknek, akik lelkesedésükkel igyekeznek pótolni a hiányzó tudásukat és politikai tapasztalatukat. Ha azonban kapnak egy feladatot, gyakran túl lőnek a célon, és valószínűleg esetünkben is ez történt. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A buta bölény addig próbálja felöklelni a társát, amíg neki nem rohan egy fának.”

Ismét robog a kormány nemzeti konzultációs vonata. A 11 szájbarágós kérdés közül a legelső az úgynevezett gazdasági semlegességre vonatkozik. Ebben a kormány szembe állítja saját álláspontját Brüsszelével, miszerint nem szabad politikai szempontok szerint válogatni a kereskedelmi partnerek között. Ezzel lényegében azt állítja, hogy teljesen külön választható az a szempont, hogy politikailag, kulturálisan és katonai szempontból milyen szövetségi rendszerhez kötődik egy ország, és hogy kikkel kereskedik. Ez egyrészt nem igaz, másrészt eddig sem írta elő egyetlen szövetségesünk sem, hogy kikkel létesítsünk gazdasági kapcsolatokat, és kikkel ne.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor a keleti országok nagy csodálója volt már 2010-es újbóli kormányra kerülésekor is, hiszen már ekkor meghirdette az úgynevezett keleti nyitás politikáját. Ez egyrészt politikai közeledést jelentett olyan országok felé, mint Azerbajdzsán, Kína, Vietnam, és természetesen Oroszországgal is egyre inkább elmélyítette együttműködést ezen a téren amellett, hogy az addigi energiafüggőségünket tovább erősítette a világ legnagyobb alapterületű országától. Orbán mostani állítását, miszerint társadalmilag és kulturálisan más hagyományokkal rendelkező országokkal úgy is lehet üzletelni, hogy azokkal nem alakítunk ki szoros politikai együttműködést ő maga cáfolta azzal, hogy az említett országokhoz diplomáciailag is egyre közelebb kerül Magyarország.

Orbán és csapata főleg a nemzeti konzultáció eszközével érik el azt, hogy a kormány gondolkodása rendkívül racionálisnak és logikusnak tűnjön. Az emberek számára első látásra nagyon egyértelmű dolgot állítanak ugyanis, amit a kormány képvisel, ellenben az ellenfeleink nyakatekert gondolkodásából nem sül ki semmi jó. Csak néhány nagyon egyszerű tény említésével szeretnénk érzékeltetni: attól, hogy valami nagyon logikusnak tűnik, még nem biztos, hogy igaz, és a bonyolultnak tűnő állítások is lehetnek rendkívül ésszerűek. Például, nem lehet egyszerre jóban egy kormány Iránnal és Izraellel, ugyanis ez a két ország halálos ellenségei egymásnak. Orbán azért próbálkozott megfelelni mindkét ország vezetésének, de a közel-keleti konfliktus kiszélesedésével le kellett tennie a voksát Izrael mellett. Végül eljutott oda, hogy a nemzetközi elfogatóparancs kiadása után meghívta Benjámín Netanjáhút Magyarországra, amivel nemcsak Irán, de más muszlim országok haragját is kiváltotta, úgyhogy az arab világban sem fogunk egy darabig sikeres üzleteket kötni.

Nem Brüsszel indított kereskedelmi háborút a keleti országok Kína és Oroszország ellen, hanem a kormány által napokig ünnepelt újraválasztott amerikai elnök kampányolt ezzel. Donald Trump emellett büntetővámot vetne ki az európai termékekre is, ami végképp betenne a magyar gazdaságnak, ha e szavakat tettek követik.

Oroszországgal kapcsolatban is meg lehet említeni egy ellentmondást. A háborús agresszor számára rendkívül fontos annak fitogtatása, hogy nem sikerült elszigetelnie teljesen az EU-nak, hiszen Magyarország és részben Szlovákia továbbra is javában üzletel vele, ugyanakkor nem igazán látszik ennek sem a gazdasági, sem a diplomáciai haszna Orbánék számára. Ez főként igaz akkor, ha azt látjuk, hogy a gazdasági együttműködés egyre mélyebb politikai szövetséggel párosul az orosz-magyar viszonylatban. Vagyis a gazdasági semlegesség fogalma csak egy lózung, ha nem párosul politikai együttműködéssel, nem tart sokáig.

Fordítsuk meg ezt a kérdést úgy, hogy miként alakulnak a gazdasági kapcsolataink azokkal az országokkal, melyektől politikai értelemben egyre inkább távolodunk? Kétségtelen, hogy a legfontosabb kereskedelmi partnerünk általában az EU, azon belül pedig kiemelkedik Németország. A magyar GDP nagyban függ a nálunk működő német autógyárak teljesítményétől, ezért is rossz hír, hogy ez a szektor gyengélkedik mostanában. A korábban nagy csinnadrattával beharangozott német gyárépítések helyett ma már a kínai akkumulátor- és autógyártók érkezésétől hangos a kormányzati média. Míg visszaesés látszik a nyugati országokkal folytatott kereskedelemben, addig egyre több keleti beruházást igyekszik bevonzani a kormány.

A gazdasági semlegesség tehát csak egy olyan szóösszetétel, amit Orbán Viktor igyekszik pozitív üzenetként felmutatni. Ennek oka, hogy egyre nyilvánvalóbb a magyar gazdaság vergődése, és kell egy csodafegyver, aminek bevetésétől a magyar választók fordulatot várhatnak. Csakhogy ez fából vaskarika. Az Orbán-kormány regnálása óta lényegében az a gazdasági irányelv, hogy minél több uniós forrást kell lehívni, ki kell használni az EU-s tagsággal járó kereskedelmi előnyöket, ugyanakkor a globális Déllel és Kelettel is üzletelni kell. A Fidesz által irányított gazdaságpolitika tehát eddig is csupán a hasznosság elve alapján kötött kereskedelmi megállapodásokat különböző országokkal, az ideológiai, kulturális és politikai szempontok alig számítottak valamit.

Végül hadd világítsunk rá a friss nemzeti konzultáció első pontjában megbúvó hazugságokra! Az első bekezdésben ugyanis ez szerepel: „Brüsszel kereskedelmi háborút indított a keleti országok, elsősorban Kína és Oroszország ellen. Véleményük szerint minden uniós országnak csatlakoznia kell a meghirdetett szankciós politikához és kereskedelmi büntetőintézkedésekhez, akkor is, ha ez kárt okoz az adott ország gazdaságának.” Nem Brüsszel indított kereskedelmi háborút a keleti országok Kína és Oroszország ellen, hanem a kormány által napokig ünnepelt újraválasztott amerikai elnök kampányolt ezzel. Donald Trump emellett büntetővámot vetne ki az európai termékekre is, ami végképp betenne a magyar gazdaságnak, ha e szavakat tettek követik.

Fotó: infostart.hu

Ezen kívül teljesen félrevezető egymás mellett emlegetni úgy általában a keleti országokat, Kínát és Oroszországot. Az EU ez utóbbi ellen valóban szankciókat vezetett be, mert nemzetközi egyezményeket felrúgva megtámadta Ukrajnát. Kína ellen viszont nem folyik kereskedelmi háború, sőt a francia elnök és a német kancellár nemrég tárgyalt Pekingben a legfelsőbb kínai vezetéssel. És, hogy milyen keleti államokra gondolnak még a konzultáció szerzői, melyek ellen kereskedelmi háborút indított az EU? Indiára, Japánra, Indonéziára, esetleg Dél-Koreára? Az orbáni nyelvezet épp olyan általánosan beszél Keletről, amilyen általánosan ellenségnek nevezi a Nyugatot az orosz propaganda. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Lehet szürke lova egy sziúnak és egy dakotának is, ettől még nem barátok.”