Mióta világ a világ, az emberek szeretnek könnyen pénzt keresni, ezért az ügyeskedő bankárok, brókerek és a munka nélkül, szerencsejátékkal vagy „jó befektetéssel” pénzét megsokszorozni igyekvő keményen spóroló kisemberek tulajdonképpen ugyanannak az illúziónak a rabjai. A közgazdaságtan örök igazsága ugyanis az, hogy csak nagy kockázattal juthatsz nagy pénzhez, ha ezt nem vállalod be, akkor görnyedhetsz egész nap a futószalag mellett, vagy kapálhatsz a kis veteményesedben, a gondtalan életről viszont ne is álmodj, amíg nem hazardíroztál eleget. Vendégszerzőnk, Karpánszky Dávid írása.
Fotó: danielbalogh.wordpress.com
Érdekes jelenség Magyarországon, hogy a nagy pénzügyi visszaélésekben a hölgyeknek sokkal jelentősebb a szerepük, mint az egyszeri vállalkozások irányításában. Ott van például a Globex-ügy Györgyikéje, a Hungária Értékpapír Jolikája, és a legújabb sztár, a Kun-Mediátor Marcsija. Azon kívül, hogy nők, közös bennük még, hogy mindannyian lebuktak, és az is rokonítja a történetüket, hogy akkor derült ki a turpisságuk, amikor már késő volt, vagyis meglovasították az ügyfelek pénzét. Nem kell persze hölgynek lenni ahhoz, hogy a pénzügyi felügyelet orra előtt ügyeskedje ki magának egy utazási iroda, egy brókercég vagy más befektetéssel foglalkozó vállalkozás a bennük keményen megbízó kisemberek pénzét.
A magyar pénzügyi felügyelet eddig sem brillírozott, hiszen képtelen volt megakadályozni olyan nagy összeomlásokat, mint amilyen Postabank csődje, vagy a Globex pénzének eltüntetése volt. A felügyelet persze nem tévedhetetlen, nem mindenható, de alapvetően ez a szerv a felelős azért, hogy a pénzügyi rendszerben olyan átlátható viszonyok uralkodjanak, melyben a lehető legkisebb a kockázata annak, hogy az ügyfelek pénze köddé váljék. Ami azonban február óta kezd kirajzolódni, az több mint tragikus kép a felügyelet ténykedéséről. Sokan magyarázzák a mulasztásokat azzal, hogy az egykori PSZÁF a Matolcsy-érában beolvadt a jegybankba, ami átmeneti zavarokat okozott a felügyelet ténykedésében. Nos, ha nem eresztették volna szélnek a szakemberek tömegét, ha hagyták volna ügyködni a felügyelet megmaradt munkatársait, akkor nyilván elkerülhető lett volna a botrányok egy része. Ha egy vizsgálat alapos, és feltárja a visszaélések lehetőségét, esetleg kiigazításokra kötelezi a pénzügyi szolgáltatót, végső esetben pedig megbírságolja a szabálytalanságokon ért pénzintézetet, akkor elkerülhető a legrosszabb, vagyis a csőd, a felszámolás, az ügyfelek kártalanításának procedúrája. Egyszerűbben fogalmazva, a pénzügyi felügyelet őrködik több millió magyar polgár bankbetétei, értékpapírjai, befektetései fölött, és ha nem végzi rendesen a dolgát, akkor vagyonok vesznek a semmibe, életek munkája illan el egy másodperc tört része alatt.
De vizsgáljuk csak meg, mely pénzintézeteken söpört végig az utóbbi hetekben a botránysorozat? Kezdődött a Széchenyi Bankkal, folytatódott a Buda-Cash-el, ami a tulajdonosok érdekszférájába tartozó DRB bankcsoportot is magával rántotta, majd jött a Hungária Értékpapír Zrt, aztán a nagy port kavart Qaestor-ügy, gyanúba keveredett a Lombard Lízing Zrt, most pedig a Marcsi nevével fémjelzett Kun-Mediátor borzolja a kedélyeket. (Persze ez utóbbit nem a pénzügyi szolgáltatók között tartjuk nyilván.) Mi is a közös ezekben a cégekben? Az, hogy mind magyar tulajdonosok kezében van, egyiknek sem volt külföldi anyabankja, és mindegyik ügyfeleit abból a Befektető-védelmi Alapból kártalanítják, melyek tőkéjének döntő hányadát azok a pénzintézetek adják össze, melyeket agyonadóztat a kormány, és ha tőkehiánnyal küzdenek, saját anyabankjuk tőkésíti fel ezeket.
Fotó: hir24.hu
Nem igazán népszerű ma Magyarországon a bankok pártján állni, de ezek nélkül a nagy multik nélkül már rég összeomlott volna a magyar pénzügyi rendszer. Ezek - az OTP kivételével - külföldi tulajdonú bankok ugyan nem ígérnek magas kamatokat, gyorsan megtérülő befektetéseket, de nagyrészt körültekintő kockázatelemzésüknek köszönhetően a nagy botrányok eddig elkerülték a pénzpiac ezen óriásait. Ha egy ilyen meghatározó bank bedőlne Magyarországon, az teljes katasztrófához vezetne, hiszen olyan bankpánikot indítana el, melynek következményei beláthatatlanok. De ne is fessük az ördögöt a falra! Inkább ennek fényében vizsgáljuk meg a magyar kormány bankokkal kapcsolatos stratégiáját az utóbb öt esztendőben: A nagy bankokat megannyi külön adóval sújtotta, visszamenőleges jogalkotással tette bizonytalanná a piaci környezetet, és amikor a pénzpiac kisebb, hazai szereplői csődöt jelentettek, az ő pénzükkel sikerült kártalanítani a károsultakat. A bankárok persze nem angyalok, ezeknek a terheknek a jelentős részét áthárította az ügyfelekre, így ennek a pénzpumpának is a keményen dolgozó magyar betétesek és hitelesek lettek a vesztesei. A piac kisebb, általában hazai tulajdonosok birtokában lévő szereplőit kevésbé sanyargatta a kormány, ezzel párhuzamosan a felügyelet is eléggé elnéző volt velük. Később bebizonyosodott, hogy nagy hiba volt ilyen eltérően viszonyulni ugyanannak a piacnak a két térfeléhez. A kicsik ügyeskedtek, nyerészkedtek, de végül elbuktak, a nagyok fizettek, alámerültek, és a túlélésre játszanak, ám az ügyfél mindkét szektorban rosszul jár. A kicsikhez már nem meri vinni a pénzét, a nagyok pedig alig fizetnek kamatot, így marad az államkötvény, aminek persze a kormány örül, de a lényeg az, hogy befelé ugyan, de az állam folytatja az eladósodást.
Újra feltéve a címben szereplő kérdést: Hol is van biztonságban a pénzünk? Otthon a párnacihában? Nem hinnénk, hiszen ott nem kamatozik, tűz vagy betörők martalékává válhat. A pénznek dolgoznia kell, és ha otthon rejtegetjük, nem dolgozik, vagyis nem kamatozik, csak az értéke csökken. Ha egy ország pénzpiacán eluralkodik a bizalmatlanság, akkor mindenki a saját pénzecskéjére hajtja le a fejét esténként, és másnap hiába találja ugyanott a megtakarítását, a párnában egy éjszaka alatt is veszít az értékéből. Szóval, mivel rossz folyamatok indultak el a magyar pénzügyi rendszerben, közel kerültünk ahhoz, hogy a megtakarítások az ágyneműtartókban pihenjenek, miközben egyre nagyobb szükség lenne a működő tőkére, a bankbetétekre, melyek stabilitást adnak a szolgáltató bankoknak és ügyfeleiknek egyaránt.
Karpánszky Dávid
