A győztesek tort ülnek, a vesztesek egymást marják. Ez törvényszerű a politikában, ám a jelenségnek színe és fonákja van. Ami ugyanis Szegeden a Fideszben történik, az országosan a széttrancsírozott baloldalra jellemző. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egység látszatának fenntartása épp úgy kommunikáció kérdése, mint a szétforgácsolódás demonstrálása.
Ha egy bokszoló bekap egy megrendítő ütést, annak hosszú ideig kell várnia a revánsra. Évek telhetnek el, mire megérik a helyzet egy visszavágóra. A politikában sem olyan könnyű visszaszerezni a bajnoki övet, erről a szegedi Fidesz, országos viszonylatban viszont a baloldal tudna mesélni. Vegyük először az alföldi város esetét. A Fidesz kétszer volt eddig hatalmon Szegeden. Először 1990-től 94-ig, egy Fidesz-SZDSZ liberális koalíció idején, amikor az MDF és a KDNP ellenzékben politizált, majd 1998 és 2002 között, amikor már úgymond polgári kormányzást valósított meg a Bartha László vezette fideszes többség.
Ez utóbbi időszakot olyan mértékben átjárta a korrupció, a protekcionizmus, valamint a nepotizmus szellője, hogy senki sem lepődött meg azon, hogy egy ciklus után Botka László vezetésével a baloldal szinte elfújta őket a városháza környékéről. Ez olyan pofon volt a helyi jobboldalnak, amit a mai napig nem tudott kiheverni.
Illusztráció: NÉGYmadár
Sőt…A sorrendben negyedik önkormányzati vereség után már azon sem lehetne csodálkozni, ha darabokra hullana a helyi alapszervezet. Szegeden eddig is minimum három Fideszről lehetett beszélni. A színfalak mögött sokat civakodtak egymással a különböző érdekcsoportok, platformok, legutóbb a polgármester-jelölt állítás ürügyén mutatkoztak meg a markáns véleménykülönbségek.
A mostani fiaskó rámutat arra, hogy minél több pofont nyel be egy politikai oldal, annál nehezebb lesz újra talpra állnia. A méltányosság kedvéért meg kell említenünk, hogy ilyen okok miatt nincs esélye már évtizedek óta a baloldalnak például Debrecenben, Kaposváron vagy Hódmezővásárhelyen.
Ez intő jel az önmagát kereső baloldal számára is. 1994-ben még látványos többséggel szerezte vissza a hatalmat a hibát hibára halmozó MDF vezette kormánytól, ám váratlan 98-as veresége után még volt ereje visszavágni. 2002 után a Fidesz ízlelhette meg, milyen nehéz visszajutni a csúcsra. 2010-ben azonban olyan elsöprő erejű győzelmet aratott, amely után szinte csoda lett volna, ha a közben atomjaira hulló baloldal rövid időn belül vissza tudott volna vágni. Az utóbbi 25 év magyar politikai krónikája azt bizonyította, hogy nincsenek csodák: a sikerhez az ellenfél hibái és saját politikai erőtér szisztematikus építése egyaránt szükséges. Akár győztes valaki, akár vesztes, mérlegre kell tennie az ellenfél, és s saját teljesítményét, csak így tud helyes következtetéseket levonni.
A Fidesz országos vezetése a napokban álló tapssal ünnepelte vezérét, mintha az önkormányzati választások nem mutattak volna rá arra, hogy ahol az ellenfél egységes volt, jól sáfárkodott az erőivel, illetve ahol rosszul teljesítettek a fideszes politikusok, ott nem voltak legyőzhetetlenek a jobboldal jelöltjei. Ha például nem tudják rendbe tenni a szegedi alapszervezetüket, nem teremtenek egységet a tagságon belül, és nem jönnek rá, a szegedi baloldal sikerének a titkára, megeshet velük az a csúfság, hogy a már legyőzöttnek hitt ellenfél feláll a padlóról, és egy kíméletlen balhoroggal álcsúcson vágja őket. Nem csupán Szegeden.
Trombitás Alfréd
