Nem lett igazuk azoknak, akik Matolcsy György távozásával és Varga Mihály érkezésével minőségi változást reméltek a gazdasági tárca élén. Varga a 2015-ös költségvetés tervezetével végleg bebizonyította, hogy hiú remény volt tőle kiszámítható és kicsinyes trükköktől mentes gazdaságpolitikát várni.
Mi a különbség Matolcsy György és Varga Mihály között? Már szinte semmi, ha csak azt nem vesszük számításba, hogy utóbbi még nem mesélt a japán és magyar babák pöttyös popsijáról. Varga viszont bevezetett egy új módit a sajtó megregulázására: munkatársai félrelökdösik a kellemetlenkedő médiamunkásokat, mintha ezzel palástolni lehetne azokat a bajokat, melyek a magyar gazdaságban évről évre újratermelődnek.
A költségvetés mostani tervezete kerek-perec bebizonyította, hogy Varga Mihály Matolcsy György legjobb magyar tanítványa, akár katedrát is kaphatna a bankelnök alapítványi iskolájában. Varga ugyanúgy szipolyozza a vállalkozásokat, mint elődje, ugyanúgy az adózás sávjának mértékével tesz különbséget barát és ellenség között, ugyanúgy nem támasztja alá ész érvekkel és hatástanulmányokkal az új adónemek bevezetését. Varga Mihály épp úgy tarhálásként fogja fel a költségvetést, mint Matolcsy, alig foglalkozik a kiadások csökkentésével, ugyanakkor rettenetes terhet tesz az adófizetők és a versenyszféra szereplőire.
Fenntartja azt a képtelen állapotot, hogy míg a személyi jövedelem esetében egykulcsos adót vet ki, a gazdaság szereplőit sávosan adóztatja. Nyilván érzi a feloldhatatlan ellentmondást abban, hogy míg a gazdagokat támogatva úgymond az adófizetőknél hagyja a pénzük nagy részét, elősegítve a fogyasztás növekedését, addig a cégeket jól megkopasztja, hogy véletlenül se tudjanak fejleszteni, beruházni, ezzel új (valódi) munkahelyeket teremteni. Amikor valami váratlan oknál fogva (például elementáris tiltakozás) kénytelen visszavonni egy tételt a tervezett költségvetésből, benéz a kredenc alá, és ha meglát a földön két elgurult krajcárt, azonnal félrehúzza a bútort és lehajol érte.
Ez történt most a magánnyugdíjpénztárak esetében. A már alaposan megsanyargatott szektor megmaradt 200 milliárdját most azért pécézte ki, mert főként a netadó elmaradásával még mindig hatalmas lyuk tátong a költségvetésben. A legborzalmasabb azokat az arcpirító csúsztatásokat hallgatni a nemzetgazdasági minisztertől, melyekkel bizonyos értelemben már túl is tesz Matolcsyn, aki az egész enistandolást kitervelte és a nagy részét végrehajtotta. Mindezt azok után, hogy a kormány a zsarolással megszerzett háromezer milliárd forinttal nem igazán tud (vagy nem akar) elszámolni. Varga jól tudja, hogy az a 60 ezer ember, aki a fenyegetőzések ellenére pénztártag maradt, nagyon elszánt, fejenként átlagban 3 millió forint megtakarítással rendelkezik, és tisztában van azzal, hogy az a pénz, mely örökölhető, az magántulajdon, így az állam nem nyúlhatna. De nyúlkál, és akinek a zsebéig elér, az nagyon dühös lesz.
Varga épp akkor szánja rá magát erre, amikor a parlament enyhíteni készül az összeférhetetlenségi szabályokon, így közvetlenül és büntetlenül közpénzhez juthatnak képviselők, kormánytagok, és azok családtagjai. Ha ez az unortodox szemlélet, akkor kár 200 milliárdot a népszerűsítésére költeni, mert a nép nem kér belőle. Semmi pénzért.
Frédi és Béni