Úgy tűnik, nem csupán a szalonnamutyi múlt ki a héten, hanem az atommutyinak is harangoztak. Orbán Viktor kormánya most szembesül igazán azzal a ténnyel, hogy az Európai Unió nem egy kupleráj, hanem egy világos elvek szerint működő szövetségi rendszer, melyben előbb-utóbb megbüntetik azokat, akik csak a markukat tartják. Egyre világosabb, hogy közeleg az utolsó pávatánc Budapesten.
Foto: feher.lapunk.hu
A keményen dolgozó magyar emberek legalább akkora csúszásban vannak a paksi beruházás legújabb fejleményeit illetően, mint annak idején a csernobili katasztrófa idején. 1986-ban ugyanis már rég átvonult rajtunk az a radioaktív felhő, amely elszabadult a szovjet atomerőműből, mire értesültünk a balesetről. A kádári kommunikáció ilyen értelemben semmiben nem különbözik az orbánitól. Már rég lenyomtunk a torkunkon több kiló zöldséget, melyeket megfertőzhetett a sugárzás, mire szóltak hogy most inkább ne együnk salátát, még akkor se, ha ingyen kínálják a piacon. De mit is várhatunk egy Giró-Száz András, Habony Árpád és Kovács Zoltán neveivel fémjelzett kommunikációs apparátustól? Az ő jelmondatuk nem a lenini: Tanulni, tanulni, tanulni, hanem az orbáni: Tagadni, tagadni, tagadni. Egyszerűbb szabadságharcot hirdetni, mint beismerni, hogy tévedtünk, helyreigazítást kérni a Financial Times-től, mint elnézést kérni a magyar polgároktól, hogy onnan kell értesülniük a jövőjüket alapvetően meghatározó döntésről.
Ez a mindenáron elhárító alapállás nem csak inkorrekt viselkedés a keményen dolgozó kisemberekkel szemben, de roppant veszélyes a kormány számára is. A sokadik olyan politikai történést éljük meg ugyanis, amikor a kormány nem magyarázhatja ki magát saját hazugságaiból, így a még foszlányokban meglévő hitele is végleg elillanni látszik. Azok a jól fizetett kormányzati tisztségviselők próbálják kioktatni az ellenzéket, a keményen dolgozó magyar választópolgárokat és sok esetben a világ nagyhatalmait képviselő politikusokat, akik végigasszisztálták a magyar jogállam főbb intézményeinek lezüllesztését, segédkeztek a demokratikus elvek fontosságának relativizálásában, és nem utolsó sorban támogatták a magyar kormány szembefordulását legfontosabb szövetségeseivel. Ilyen emberektől sajnos semmilyen körülmények között sem várható el, hogy amikor értesülnek egy számukra kedvezőtlen hírről, azt közkinccsé tegyék a magyar társadalom számára. Úgy bánnak az információkkal, mintha a saját tulajdonuk lenne, holott az Unió döntéséről épp úgy jogunk lenne tudni, mint arról, mit titkosítottak 30 évre a paksi szerződésből.
Fotó: sildeshare.net
Tény azonban, hogy a Fideszes táboron belüli egyre mélyebb hasadékok ezúttal is világosan kirajzolódnak, hiszen a kormányzati halandzsa ellenére Navracsics Tibor EU-biztos elismerte, hogy az Európai Bizottság szavazás nélkül jóváhagyta a Paks-II vétóját eredményező Euratom-jelentést, amiben az európai atomszervezet többek között azt nehezményezi, hogy a magyar fél a Roszatom leányvállataitól szerezné be a fűtőanyagot. Naracsics úgy fogalmazott, hogy ők megkérdezték, hogy nyilvánosságra hozhatják-e az Euratom jelentésének tartalmát, ám mielőtt választ kaptak volna, kiszivárgott a lényeg. Ha pedig így történt, akkor minek itt huncutkodni, cáfolgatni, helyreigazíttatni? A kormánynak inkább örülnie kéne, hogy a rossz hírt nem nekik kell közölniük, hiszen tudjuk, mi szokott történni a rossz hír hozójával. Azzal persze tisztában vannak, hogy ami számukra rossz, az az ellenzék, és sok keményen dolgozó magyar választópolgár számára jó hír. Ha besül a magyar atom, akkor sok minden másnak is vége szakad. A kormányzati szintű sunnyogás arról árulkodik, hogy a kabinet is tudja, hogy itt a lét a tét. Azt még el tudják viselni, ha Mészáros Lőrinc nem tud jó magyar szalonnát exportálni Oroszországba, de ha nem ér ide a Paksra szánt óriáshitel, már végzetes csapás lehet.
