Sokan, sokféleképpen fogják értékelni Orbán Viktor legújabb országértékelő beszédét, ám egyben valószínűleg minden elemző egyetért majd pártállástól függetlenül: a miniszterelnök mostani előadásával végleg leragadt az illiberális demokrácia, a gazdasági unortodoxia és a politikai inkorrektség keleti, misztikus világában. A gyorsan változó világpolitika épp ezért úgy száguld el mellette és pártja mellett, mint egy sebesvonat.

           Fotó: prherald.hu

Hol van már a tavalyi lelkesedés? Az októberi önkormányzati választások előtt arról szóltak a hírek, hogy a miniszterelnök alig várja az 2014-es év utolsó nagy erőpróbájának végét, mert már nagyon belevágna grandiózus tervei megvalósításába. Utólag valószínűsíthető, hogy ez csak részben volt így, mert az utána következő időszak tétovasága azt sugallta, mintha Orbán Viktor megijedt volna a nagy lehetőségtől, hogy most aztán tényleg belecsaphat a lecsóba.

Úgy tűnik, Magyarországon rosszul jár az, aki két egymást követő ciklusra kap lehetőséget a választóktól. Gyurcsány Ferenc volt az első az újabb magyar demokrácia történetében, aki ha nem is egy teljes négyéves kormányzást követően, de újra megkapta a lehetőséget a választópolgároktól arra, hogy kiteljesítse a korábban megkezdett munkáját. Mint tudjuk, elk...ta. Nagyon úgy fest, hogy Orbán Viktor sem jár sokkal jobban, mivel az októberi önkormányzati választások után mintha sokáig tartott volna az ünneplés saját pártja háza táján. Már a tavaszi országgyűlési voksoláson aratott fölényes győzelem után is gyanakodásra adott okot, hogy hosszú hónapokig nem alakult meg az új kormány, pedig az ígéret hivatalosan is az volt, hogy „folytatjuk”, így eléggé érthetetlennek tűnt az a „tökölődés”, ami a minisztériumok stábjának felállítását előzte meg. Később egyértelművé vált, hogy az idő belső játszmák lejátszására kellett, hiszen olyan „nagytakarítás” volt néhány minisztériumban, ami kormányváltásoknál is ritka.

Folytatva a Gyurcsány-korszakkal való összehasonlítást, az is nyilvánvaló, hogy az Orbán-adminisztráció most épp úgy defenzívából kormányoz, mint a szocialisták az öszödi beszéd kiszivárgása után. Ennek oka elsősorban az, hogy ha voltak is előre eltervezett lépéseik, azok sorra megvalósíthatatlannak bizonyultak. Emlékezzünk csak arra a kósza ötletre, amikor egy közigazgatási reform elővágásaként Lázár János miniszterelnökséget vezető tárcavezető arról kezdett beszélni, hogy túl sok hivatalnokot tart el az ország. Ez bevett tüzérségi előkészítés az Orbán-kormányok idején, hiszen előbb a megcélzott szakma vagy civil csoport ellen hangolják a társadalmat, és akkor megszorongatják meg őket, amikor már a minimálisra csökken a szolidaritás a megtámadottak iránt. Az állami alkalmazottak esetében azonban elmaradt a tüzérségi előkészítést rendre követő gyalogsági roham. Ennek oka abban keresendő, hogy a kormánypárt jelenlegi helyzetében nem vállalhatja fel a konfliktus azokkal, akik lojalitása most szinte létkérdés számára, ráadásul már szinte minden állami alkalmazott valamilyen szinten lekötelezettje a regnáló hatalomnak. A közhangulat ugyanis radikálisan megváltozott tavaly október óta, már nem ronthatnak kapával, kaszával bárkire, amit az RTL Klub reklámadója és a netadó ügyében elszenvedett vereség is bizonyított. A kormányt kétségbe ejtette az a nagyarányú és hirtelen bekövetkezett népszerűségvesztés, ami egymillió támogató elvesztését jelentette szűk három hónap alatt.  

             Fotó: hvg.hu

A sokadik pofon után az ember már meggondolja, hogy elkezdjen-e kötekedni a szomszédos banda tagjaival. Az utca törvénye legalábbis ezt diktálja, és mivel Orbán Viktor kormányzása alatt nem egyszer alkalmazta a bandaháborúk logikáját, most, ha késve is, de rádöbbent, hogy a régi módszerekkel már nem irányíthatja ezt az országot. Más kérdés, hogy vannak-e más módszerei.

Orbán a tettek embere, és ezt szerették benne a választói, akik egy része vallásos áhítattal szemlélte utóbbi ötéves ténykedését. Beszédeiben, ahogy mostani országértékelőjében is a verbális harciasságot helyezte előtérbe, ám fogatlan oroszlán benyomását keltette. Ha elveszik a mozgásterét, ha csak kullog az események után, ha magyarázkodnia kell választási vereségek és külpolitikai fiaskók miatt, akkor eltűnik lényéből az a varázs, melyet követői fenntartások nélkül imádtak. Tudja ezt ő is, és közvetlen környezetének tagjai is tisztában vannak ezzel. Ezért viselkedik még mindig úgy, aki élet-halál ura, akinek szavára nem csak pártjában, kormányában, országában, de a világon is mindenki figyel. Pedig egyre több magyar polgár számára válik egyértelművé, hogy Orbán Viktor épp úgy csak imitálja a kormányzást, mint ahogy Gyurcsány Ferenc tette azt az öszödi beszéd előtt, és részben utána is.

Ha csak az október 12-e után eltelt időszakot vesszük alapul, akkor csak a szokásos figyelemelterelő intézkedések sokasága jut eszünkbe, mint kvázi kormányzati teljesítmény. Nem tartozik a kormányzás témakörébe sem a kisdiákok, politikusok, újságírók pisilős drogtesztjének ötlete, sem a civilek vegzálása, sem a vasárnapi boltbezárás. Egyetlen valamire való teljesítmény Varga Mihály nevéhez fűződik, aki vérrel és verítékkel összehozott egy olyan költségvetést, melyről már most, az év elején tudjuk, hogy tarthatatlan lesz, és szükség lesz kiigazító intézkedésekre, melyeket magyarul megszorításnak szoktak hívni. Akkor mire megy el az a hihetetlen sok energia, ami a Fideszt szokta jellemezni, amikor a kormányrudat magához ragadja? A válasz egyszerű: belső harcokra, intrikákra, pótcselekvések megtervezésére és véghezvitelére. Hihetetlen energiát emészt fel a minisztériumok egymással folytatott presztizsharca, a miniszterek saját hatáskörük bővítésére, illetve megvédésére tett erőfeszítései, az oligarchák marakodása a kormányzati koncokért. Ezért nem nevezhetjük az Orbán-kormány utóbbi három hónapját a szó klasszikus értelmében kormányzásnak. Amit éppen annak szánnak, már a téma megpendítésekor tudjuk, hogy vagy figyelemelterelés, vagy eleve kudarcra van ítélve a kormányzati ötlet.

Példaként említsük meg az egészségügyi államtitkár minapi bejelentését, miszerint a hálapénzért és röghöz kötésért cserébe emeljék az egészségügyben dolgozók bérét. Zombor Gábornak pontosan tudnia kell, hogy a magyar egészségügyet a hálapénz tartja életben, és a dolgozóknak eszük ágában sincs lemondaniuk a külföldi munkavégzés lehetőségéről. Ez is olyan ötletelés a kormányzat részéről, mint az állami közműszolgáltató elindítása. Semmi más funkciója nem lesz ennek az életképtelen cégnek, mint hogy térdre kényszerítse a külföldi tulajdonú szolgáltatókat, és munkát adjon a póstai dolgozóknak. Ha a kormány egyetlen ötletét sem tudja végigvinni, az annak a jele, hogy retteg a népszerűségvesztéstől, illetve, hogy nem tud kormányozni. Orbán Viktor hangzatos szavai mögött a kétségbeesés, a tehetetlenség tónusait halljuk, a mindent elsöprő kormányzás helyett lassított köldöknézéssel igyekszik kihúzni az időt 2018-ig. A szocialistáknak sikerült ellavírozniuk magukat 2010-ig, és az lett az eredménye, hogy a Fidesz kétharmadot szerzett a választásokon. Érdemes átgondolnia a most kormányzó elitnek, hogy a baloldal sorsára szeretne-e jutni négy év múlva. És vajon ki követeli leghangosabban az előrehozott választásokat? Természetesen Gyurcsány Ferenc...