A kormánypárt mindenképpen szeretné fenntartani azt a látszatot, hogy Magyarországon csak azok a dolgok történhetnek meg, melyeket a Fidesz akar. Kétségtelen, szinte minden fontos intézményt a kezükben tartanak a hatalom birtokosai, ám azért az mégis túlzásnak tűnik, hogy ide vágó titkosszolgálati információk nélkül is arra a megállapításra jutott Rogán Antal és Kövér László, hogy utcai rendbontások, politikai hátterű zavargásokra lehet számítani az ősz folyamán.
Fotó: holvoltal.reblog.hu
Rogán Antal és Kövér László titokzatos összeesküvéssel való riogatása annyiban biztos elérte a célját, hogy napok óta próbálják kitalálni az újságírók, politológusok, ellenzéki politikusok, mi áll annak a hátterében, hogy ilyen kijelentésekre ragadtatják magukat magas rangú kormánypárti politikusok. Nagy talány biztos nincs ebben az ügyben, hiszen valószínűleg a Fidesz jó szokásához híven akkor is úgy akar viselkedni, hogy uralja a helyzetet, amikor valószínűleg ez nem így van.
Egyetlen logikus magyarázata van ugyanis a Rogán-Kövér páros riogatásának. Valószínűleg információjuk van arról, hogy egy ellenzéki erő, esetleg Simicska Lajos és köre olyan leleplezésre készül, melyek utcai zavargásokat is eredményezhetnek. Magyarán a cél a megelőzés, hiszen, ha előre megmondják, hogy Soros György pénzén toborzott tüntetők fogják ellepni Budapest és a nagyvárosok utcáit, akkor kevésbé lesznek fájdalmasak számukra a következmények. Ha meg véletlenül nem lesz ilyen ellenzéki leleplezés, és ezért semmiféle zavargás nem bosszantja a kormányoldalt, akkor sem bukott nagyot a hasztalan riogatással a Fidesz.
A kormánypártnak nagy gyakorlata van abban, hogy úgymond előremeneküljön bizonyos szituációkban. Az egész politikai kommunikációjuk arról szól, hogy miként lehet elterelni a figyelmet a lényeges kérdésekről. Minden fontos reformot elszabotáltak hét év alatt, és ha ennek negatív következményei kezdtek a körmükre égni, akkor jött a sorosozás, brüsszelezés, migránsozás, civilezés, hollandozás, meg miegymás. Soha nem azt kell nézni, mit tesz az Orbán-kormány, hanem, hogy miért teszi. Nem a problémák megoldása a lényeg, hanem a figyelem elterelése a problémáról. Lényegében ez a helyzet szüli a folyamatos ellenségkeresés kényszerét.
Fotó: Abcug.hu
Ennek fényében kell értelmeznünk a vezető fideszes politikusok figyelmeztetését. Ha már úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen egy nagy felháborodást kiváltó ügy kipattanása, tegyünk úgy, mintha továbbra is mi szabnánk irányt az eseményeknek, hiszen előre szóltunk a zavargásokról, és azt is megmondtuk, milyen sanda összeesküvés eredményeként izzanak fel majd az indulatok. Rogán és Kövér előre lelocsolta vízzel a rőzsét, hogyha lángra is kap, kisebb intenzitással égjen. Így el lehet tántorítani talán több ezer embert attól, hogy felháborodásában az utcára vonuljon, hiszen Kövér Laci bácsi és Rogán Tóni előre megmondták, hogy a Soros Gyurka pénzeli az egész cécót.
Nyilván ennél sokkal jobban izgat mindenkit az a kérdés, hogy vajon ki, milyen meglepetést tartogat mások számára a kampányban. Gyurcsány Ferenc régóta célozgat olyan számlákra, melyek kellemetlen helyzetbe hozhatják a miniszterelnököt, Simicska Lajos tarsolyában pedig rengeteg olyan ügy lehet, melyeket saját médiabirodalmán keresztül kürtölhet világgá, ha elérkezettnek érzi az időt erre. Persze a Fidesz sem tétlenkedik, hiszen az egykori kémügy felmelegítésével szeretné rombolni az MSZP és a DK imázsát.
Ha a klasszikus baloldal és a kormánypárt ismét egymásnak feszül, és mindét pólus elemi erővel kezdi ismét az „elmúltnyolcévezést” az előnyös lehet a 2000-es években létrejött friss politikai erők számára. Nehéz lesz az LMP, az Együtt, a Párbeszéd vagy a Momentum Mozgalom ellen hatásos kompromittáló ügyeket felhozni azon kívül, hogy természetesen mind Soros György szolgálatában áll. A Jobbik ellen is csak egy nehezen kommunikálható ügy van, Kovács Béláé, aki a gyanú szerint orosz érdekeket szolgált, ám ugyanez hatványozottan érvényes a kormányoldalra is, így ez a hatlövetű sem szólhat túl nagyot.
Fotó: blikk.hu
A nagy durranás azonban a másik oldalon várható, hiszen láthatóan kezdik előrángatni az Európai Unióban is azokat az ügyeket, melyek kínosak lehetnek a Fidesz számára. Az uniós források elköltését vizsgáló EP bizottság például ellátogat Orbán Viktor szülőfalujába, hogy megtekintse az ott uniós forrásból megvalósult kisvasutat, de talán nem véletlen, hogy épp most robbant ki az azeri piszkos pénzek ügye, mely más fénytörésbe helyezi a baltás gyilkos néhány évvel korábbi kiadatását. A jó pókeres azonban nem játssza ki a nyerő lapjait nyolc körrel a vége előtt, így a Fidesz joggal tart az előzőeknél is kínosabb ügyek nyilvánosságra kerülésétől. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a ciki, hogy elloptál a csejenektől egy lovat, hanem az, hogy emiatt kitör a csejen-dakota háború.”