Orbán Viktor a kormánypárt hétvégi tisztújító kongresszusán vállaltan keleti despotává lett, akinek legfőbb célja a Nyugat legyőzése. A kormányfő nem mondana ilyeneket, ha nem tudná, hogy a magyar társadalomban erős a hajlandóság a nyugati értékek elleni harcra, ugyanakkor milliók szimpatizálnak itthon a keleti diktatúrák módszereivel. A dolog abszurditása, hogy a szavak szintjén mindig Nyugat részének tekintette magát a magyarság, ám egy kis keleti szellő sokszor elcsábította az ország vezetőit. A 2018-as választás e két értékrend harca lesz Magyarországon, és ha a keleti irány győz, akkor már nem tartható tovább, hogy nyugati szövetségi rendszerek részeként keleti intézményrendszereket működtessünk.
Fotó: Hírpatak
Lényegében feladta a pávatáncot a hétvégén Orbán Viktor. Ennek lényege ugyanis az, hogy Nyugat pénzén építjük a keleti autokráciát, amíg csak lehet. A Fidesz kongresszusán olyan nyílt hadüzenetet küldött a kormányfő a nyugati szövetségeseknek, amely után a híres orbáni sasszézás már igencsak bravúr lenne. Valószínűleg Orbán is érzi, a finom kis visszatáncolásoknak már nem dől be az Európai Unió vezetése, ezért feltette kampányát a nyílt ellenállásra.
Nincs abban persze semmi meglepő, hogy a magyar miniszterelnök nekiront a Nyugatnak, hiszen ezt tette nyáron Tusnádfürdőn is, de évekkel korábban is pedzegette már, hogy szerinte vége a nyugati demokráciáknak, ergo, neki, illetve a visegrádi országoknak kell átvenniük az unió vezetését a dekadens nyugati hatalmaktól. Azért nem eszik olyan forrón a kását a németek vagy a franciák sem, hiszen nem igazán lehet e két nagyhatalom súlyát összevetni a V4-ekével. Lengyelország ugyan az orbáni illiberális államot építi, és igen erős szerepet játszhatna egy politikai átrendeződésben, ám egy dologban nagyon szembemegy a magyar elképzelésekkel. A regnáló lengyel kormány ugyanis jobban utálja az oroszokat, mint a nyugatiakat, így van egy nagyon érzékeny pont a lengyelek és a magyarok viszonyában, amin egyik fél sem tud, vagy akar változtatni.
Orbán sem volt mindig a nyugati liberális demokráciák kérlelhetetlen ellensége, hiszen maga is liberális politikusként indult a 90-es évek elején. Akkor azért kellett éles fordulatot vennie a Fidesznek, mert Orbán felismerte, hogy az SZDSZ mellett soha nem rúg labdába ezen a térfélen, a kudarcot kudarcra halmozó MDF helyét azonban átveheti a jobboldalon. Valahogy most így gondolkodik a nyugati hatalmakról is. Nincs reális esélye arra, hogy az EU jelenlegi ideológiája, szervezeti felépítése és gazdasági erőviszonyai között meghatározó szerepet játsszon a szövetségen belül, ezért igyekszik egy ellenpólust képezni, amely megerősödve támogathatná őt személyes ambíciói megvalósításában. Erre szolgálna a V4-ek, amely kétségtelenül növelte gazdasági és ezáltal politikai súlyát az EU-n belül, ám ez nagyrészt annak köszönhető, hogy rengeteg kohéziós pénz áramlik ezekbe az országokba a központi büdzséből. Vagyis, akár tetszik, akár nem, a nyugati országok jóindulatán múlik, hogy ez a viszonylag gyors gazdasági fejlődés meddig tartható fenn.
Márpedig Orbánnak nagyon nem hiányozna egy gazdasági visszaesés a választások előtt, így ez a nyílt szembeszegülés az unió nyugati felével akár öngyilkosságnak is tűnhet. Van azonban egy biztosítéka (ha úgy tetszik vésztartaléka) a magyar kormánynak. Paks II ugyanis egy olyan folyamatosan rendelkezésre álló orosz pénzforrást biztosít, amelyet akár úgy is le lehetne hívni, ha egyetlen kapavágás sem történne az atomerőmű építésénél. Ez persze nem ingyen pénz, ráadásul az idő előrehaladtával egyre előnytelenebbek a kamatfeltételei, de ismerve Orbánt, ő nem igazán tépelődik azon, hogy 15-20 év múlva miből gazdálkodja ki az ország ezeket a terheket.
Neki csak az a fontos, hogy rendelkezésére álljanak olyan pénzforrások, melyek segítségével azt a látszatot tudja kelteni, hogy Magyarország jobban teljesít. Amíg ezt a tündérmesét el tudja hitetni két és félmillió magyar választóval, nagy baja nem lehet. Orbán nyílt hadüzenete Nyugatnak ugyanakkor azt is jelezheti, tisztában van már azzal, hogy az EU vezetőinek elfogyott a türelme, és rövidesen elzárják a pénzcsapokat. Kérdés, hogy kinek lesz jó, ha a választásokon a magyaroknak Kelet és Nyugat közül kell választania, hiszen nagyon úgy fest a dolog, hogy a migrációs kérdésnél is fontosabb téma lehet az uniós tagságunk a kampányban.
Fotó: hvg.hu
Orbán most azt kockáztatja, hogy elveszíti a hagyományosan nyugat-barát hazai jobboldali értelmiség támogatását, mert azt feltételezi, hogy cserébe olyan jobbikos tömegek csatlakoznak hozzá, melyek határozottan nyugat-ellenesek, kirekesztők és rasszisták. Nekik az sem számít különösebben, hogy az orosz érdekszférába sodródik az ország, mert számukra a liberális, toleráns nyugati felfogás veszélyesebb, mint az erőből politizáló keleti. Magyarország tehát ismét válaszút előtt áll: Vagy visszavezetik a jelenlegi kormány vezetői az országot egy despotikus, feudális elemekkel gazdagon átszőtt társadalmi rendszerbe, és valahol egy senki földjén találjuk magunkat az orosz érdekszféra és az EU között, vagy csatlakozunk az integrációt szorgalmazó, a nagyobb gazdasági teljesítményre ösztönző eurozónához, és megpróbáljuk ellökni magunktól Vlagyimir Putyin ölelő karjait. A pávatáncnak tehát vége, lássuk, milyen egy bécsi keringő Orbán Viktor előadásában! Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Aki egyszer elfelejti az ősi törzsi táncokat, az előbb utóbb a fehér ember fülsiketítő zenéjére kezdi ropja majd."
