Nagy adag illiberalizmust oltott híveibe tusványosi beszédével a miniszterelnök annak tudatában, hogy egy hónapra elhagyja a frontvonalat. Orbán Viktor lelkesítős, sőt sok elemében harcias beszéde arra utal, hogy egyre nagyobbakat kell mondania annak érdekében, hogy továbbra is odafigyeljenek rá itthon és külföldön. Valójában már nem is a beszédek tartalma a lényeg, hanem, hogy valaki vagy valakik fenyegetve érezzék magukat. Orbán ugyanakkor elfáradt, és láthatóan időt szeretne nyerni, mielőtt nekigyürkőzne a végső összecsapásnak.

Fotó: index.hu

Nehéz eldönteni, hogy mostanában tudatosan mond butaságokat nagy nyilvánosság előtt Orbán Viktor, vagy komolyan is gondolja azokat a képtelenségeket, melyekkel hallgatóságát bombázza. Az áprilisi kétharmados választási győzelmet például úgy értelmezi, mely által új korszak megalapozására hatalmazták fel a magyar polgárok. Az hagyján, hogy a magyar választók többsége a kormánypárt ellenében adta le szavazatát, de mióta ismerjük Orbánt, szinte minden jelentősebb megszólalásában arra utalt, hogy ő és kormánya valami új letéteményese.

Ennek ellenére nem látunk mást, minthogy a régi politikai sémákat másolja. Ha egy külső vagy belső politikai erő nem azt teszi, ami számára kedvező vagy előnyös, akkor elrohan annak ellenlábasaihoz, alkalmi szövetségeket köt, hamis ígéretekkel kábítja azokat, akik ingadoznak. A magyar kormányfő ugyanakkor sok korábbi kollégájához hasonlóan abban látja hatalma stabilitását, ha a kritikusai fölé nő. Most éppen az európai politikai elitet akarja egy az egyben leváltani. Putyin elnök is megirigyelhetné azt az elszántságot, ahogy ostorozza az európai liberális demokráciákat, mindezt valószínűleg annak tudatában teszi, hogy pártcsaládja, az Európai Néppárt már megüzente neki: ennyi volt, a jövőben nem kérnek belőle.

Ezekben az országokban, ha van is kormányhoz hű média, nem rágja a polgárok szájába, mit kell a világról gondolniuk. És ezt a helyzetet Orbán Viktornak elég nehéz lehet értelmezni.

A harcias külső mögött tehát egy sértett és sok tekintetben bizonytalan belső húzódik. Orbán ugyanis abban bízik, hogy jövő tavasszal az uniós választásokon győznek az euroszkeptikus erők, és akkor ő lehet majd az EU erős embere, esetleg legfőbb vezetője. Ki is adta a jelszót Tusványoson: Most mi jövünk! Lelkesedését kissé túlzónak érezhetjük akkor, ha Orbán lényegében egyetlen ügyre koncentrálva igyekszik eltakarítani az EU jelenlegi vezetőit. Ez pedig a menekültügy, ami kétségtelenül az egyik legfontosabb téma ma a kontinensen, ám egyrészt rengeteg egyéb fontos kérdés foglalkoztatja az európai polgárokat, másrészt a kontinensre nehezedő migrációs nyomás jelentősen enyhült az utóbbi években.

Nehéz logikát találni Orbánnak abban a reményében, hogy azoknak az uniós polgároknak a szavazatára alapoz, akiket ő maga győzköd naponta arról, hogy az EU egy elhibázott konstrukció, és csak egy laza szövetség szintjére kéne visszabontani azt, amit a nyugati kormányok szorosabbra szeretnének húzni. Oroszország, Kína, de a Trump vezette Egyesült Államok is azért érdekelt az Orbánhoz hasonló európai vezetők támogatásában, mert az egységes EU-val sokkal nehezebb dolguk van, mintha külön-külön kéne a tagállamokat meggyőzni bizonyos ügyekben. Orbán csak azt felejti el, hogy az uniós tagországok többségében ezzel tisztában vannak a polgárok, ugyanakkor azt is tudják, hogy a krízishelyzeteket sokkal jobban tudja kezelni az EU, ha egységesen lépnek fel a tagországok. Ezekben az országokban, ha van is kormányhoz hű média, nem rágja a polgárok szájába, mit kell a világról gondolniuk. És ezt a helyzetet Orbán Viktornak elég nehéz lehet értelmezni.

Egyszóval, Európa nem egyenlő Magyarországgal. Orbán azonban úgy gondolja, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és Oroszország segítségével olyan országokban is győzelemre viheti az illiberalzmus eszméjét, melyekben őt személy szerint nem kedvelik. Orbánt épp úgy a reváns fűti a liberális demokráciákkal szemben, mint annak idején az SZDSZ vezetői ellenében, akik úgymond elszívták a levegőt előle, amikor a 90-es évek elején megpróbált meghatározó liberális politikai erőt alkotni a Fideszből. Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán Viktor korábbi gyakorlatának megfelelően ezúttal is személyes ambícióinak rendeli alá pártja, kormánya, és természetesen az általa vezetett ország érdekeit. Nem hinnénk ugyanis, hogy akár csak az egyszerű fideszes is egyetértene azzal, hogy Orbán nagyravágyása miatt érdemes lenne szétverni egy olyan intézményrendszert, amelynek ugyan vannak hibái, de garantálja a gazdasági és demokratikus stabilitásunkat, ugyanakkor felértékeli a külvilág szemében azt a kis országot, amely önmagában jóval sebezhetőbb lenne, vezesse azt akár Orbán Viktor, akár bárki más.

Fotó: index.hu

Így aztán azzal a tudattal vág neki a kormányfő egy hónapos szabadságának, hogy kiadta híveinek a jelszót. Bizonyára gyorsabban tudja majd feltölteni a lemerült akkumulátorait, ha érzi majd híveiben az elszántságot, hogy végre az egész kontinenst illiberálissá tegyék. Csak azt nem mondta még meg a Fidesz szimpatizánsainak, milyen lenne az az Európa, amelyet ő vezetne? Azt ugyanis már tudjuk, milyen EU-t gyűlöl, de még nem igazán vetítette elénk azt az ideáját, milyen lenne a független országok laza szövetsége, amely egyenlő partnerként léphetne fel Oroszországgal, Kínával vagy az Egyesült Államokkal szemben. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja”Mindig könnyebb megmondani, mit csinálnak mások rosszul, ám azt már nehezebb megfogalmazni, hogyan csinálnánk mi jobban a dolgokat.”