Már több mint egy hete megkezdte meg négy héten át tartó maratoni szabadságát Orbán Viktor, mégis olybá tűnik, mintha itt maradt volna velünk, hiszen mintha továbbra is mindenbe belekotyogna, osztaná az észt és mozgatja a politika alig látható szálait. Az tény, hogy utolsó nyilvános fellépésén Tusványoson olyannyira „odatette magát”, hogy még hetekkel később is igen erős belpolitikai és külpolitikai hullámokat keltett a mondandója. Az azonban, hogy Orbán ott motoszkál az agyunkban akkor is, amikor nyugodtan el is felejthetnénk, annak a jele, hogy sikeresen gyarmatosította a magyarok gondolkodását.
Fotó: ellenszel.hu
Nem véletlen, hogy a kormány szócsöveinek számító televíziók és rádiók többször szajkózzák, ha a világpolitika valamelyik meghatározó szereplője Orbán Viktort méltatja vagy hivatkozik rá, mint a vélt vagy valós gazdasági eredményeket. A kormányfő ugyanis nagyon szereti, ha személye és gondolatai ott rezonálnak a világpolitika falai között, és az ellenségektől a semlegeseken át a barátokig többször megismétlik az illiberalizmus általa megálmodott tételeit. Az Orbán megkerülhetetlenségét taglaló tudósítások, cikkek gondoskodnak arról, hogy egyetlen percre se gondoljuk azt, számunkra teljesen mindegy, mit tesz vagy mond az ország politikai vezetője.
Pedig titkon sokan arra készültek amikor értesültek a kormányfő hosszú szabadságáról, hogy most egy kicsit „orbátlanítja” a hétköznapjait, vagyis, igyekszik olyan dolgokkal foglalkozni, melyeknek véletlenül sincs közük sem a kormánypárthoz, sem a kormányfőhöz. Most azonban azt kell látnunk, hogy az Orbán-rendszer már maga Orbán Viktor nélkül is tökéletesen működik, vagyis uralja a hétköznapjainkat. Nincs például kétségünk, hogy szabadságra vonulása előtt kiadta az ukázt a Hír TV visszafoglalására, és a kormányfő utasításba adta a hatalomátvétel minden részletét. Valószínűleg arról is döntött a vakáció megkezdése előtt, hogy a szintén visszahódított Magyar Nemzet megint ragyogjon régi (értsd: kormánypárti) fényében, vagyis induljon újra még azon az áron is, hogy közben küldjék a süllyesztőbe a helyette ideiglenesen kormánylapként funkcionáló Magyar Időket.
A kormányfő nem győzi hangsúlyozni ugyanakkor, hogy 2030-ig tervez, vagyis ne is álmodjon arról a szerencsétlen ellenzéki szavazó, hogy a közeljövőben megúszhat akár egyetlen napot is anélkül, hogy Orbán Viktor ne rondítson bele az életébe.
Orbán tehát sínre tette a dolgokat, mielőtt lement a térképről, vagyis semmit sem bízott a helyetteseire, annál is inkább, mert csak papíron vannak helyettesei. Bárhol piheni ki a fáradalmait a kormányfő, biztos lehet abban, hogy nélküle még piti ügyekben sem mer döntést hozni Semjén Zsolt vagy Pintér Sándor. Igazából nincs is min aggódnia, az ellenzék szétforgácsolódott, Simicskát térdre kényszerítette, Lázár Jánost semlegesítette, és amúgy is olyan irdatlan meleg van most egész Európában, hogy nincs az a bátor és kitartó Toldi Miklós, aki ebben a tikkasztó időben malomkövet próbálna felé hajítani. A legmegnyugtatóbb érzés azonban az lehet Orbán számára, hogy a Hír TV visszafideszesítésével otthagyta keze nyomát az egyre gyalázatosabb állapotba jutó magyar médián is, így bosszantva a kis békességre vágyó magyar polgárokat.
Fotó: mandiner.hu
A kormányfő nem győzi hangsúlyozni ugyanakkor, hogy 2030-ig tervez, vagyis ne is álmodjon arról a szerencsétlen ellenzéki szavazó, hogy a közeljövőben megúszhat akár egyetlen napot is anélkül, hogy Orbán Viktor ne rondítson bele az életébe. A magyar miniszterelnök imádja, ha róla szól minden, még akkor is, ha ellenséges hangvételű cikkek és tudósítások készülnek róla. Egója talán csak ahhoz a Donald Trumpéhoz hasonlítható, aki szintén nehezen viseli, ha egyetlen napra kimarad a hírfolyamokból. Ezek a nárcisztikus személyiséggel rendelkező politikusok igyekeznek olyan nagyokat mondani, hogy azokat még sokáig idézzék mások. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy valami nagy bölcsességről vagy egetverő butaságról van szó, lényeg, hogy előre biztosítsák maguk számára, hogy a hírek még sokáig visszhangozzák gondolataikat. Érdemes lenne tehát meggondolniuk a hírszerkesztőségek munkatársainak, hogy kielégítik-e a jövőben is önimádó politikusok óhajait, vagyis foglalkoznak-e velük akkor is, amikor éppen több hetes szabadságukat töltik. Mert, ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Ha valakihez nem szólunk a törzsi gyűlésen, az olyan, mintha nem is létezne, hiába mondja folyamatosan a magáét.”
