Szinte a kormányzópárt védjegyévé vált: senkit sem méltat arra, hogy egyenlő feltételek mellett, nyílt vitában védhesse meg álláspontját. Ezért kell számára a médiatúlsúly, ezért csökevényesedett a parlamenti munka törvénygyárrá, ezért vörös posztó a Fidesz számára a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő liberális demokrácia. Jól odamondogatni a válaszadásra képtelen ellenfélnek, teleplakátolni az országot kormányzati hazugságokkal, nemzeti konzultációnak nevezni egy szimpla politikai propagandát, na, ez az, amit igazán szeret csinálni a kormánypárt.

Fotó: 24.hu

Könnyebb azt állítani, hogy rendbe tették az oktatást, sínen van az egészségügy, a munkanélküliség pedig már csak mikroszkóppal látható, minthogy érdemi szakmai és társadalmi párbeszédet folytatnának a kormány illetékesei ezekről a témákról. Most, hogy az iskolaigazgatói székekben már a saját kádereik ülnek, az egészségügyi intézményekben is jobbára saját, megbízható embereiket helyezték vezetői posztokra, azt remélik, a belső feszültségeket már házon belül fel lehet oldani. Ami azonban a Honvédkórházban történt az utóbbi napokban, rámutat ennek a szemléletnek az abszurditására.

Könnyű ugyanis egy darabig a szőnyeg alá söpörni a problémákat, elverni a port azokon, akik eddig működésben tartották a rendszert, minthogy az alapoktól elkezdeni a reformokat közösen kidolgozott koncepció alapján. Könnyebb közleményekben biztosítani a közvéleményt arról, hogy nem is áll összeomlás előtt a magyar egészségügy, mint rászánni az időt, energiát, szaktudást, és teljes társadalmi összefogás keretében meggyógyítani a beteg oktatást, és egészségügyet. Könnyebb ellehetetleníteni azokat a szakembereket, illetve szakmai szervezeteket, melyek a valódi megoldást sürgetik a látszatmegoldások helyett, mint békejobbot nyújtani nekik, és elismerni, hogy a kormány komoly mulasztásokért felelős.

Amíg olyan külügyminisztere van Magyarországnak, aki még vitázni sem lenne hajlandó azzal az emberrel, akit a kormány legnagyobb ellenségének tart, addig ez a rövidlátó szemlélet a kormányzás minden területét meghatározza. Ha Szijjártó Péter eleve elveti a lehetőségét annak, hogy egyszer Soros Györgytől hallja, tulajdonképpen hogyan is képzeli az amerikai milliárdos a migrációs válság megoldását, akkor tényleg csak önmagával kommunikál Magyarország kormánya. Amíg a magyar miniszterelnök egyetlen ellenzéki politikussal sem hajlandó érdemi vitába bocsátkozni az ország égető kérdéseiről, addig a parlamentarizmus csak egy kirakat marad, a politikai ellenzék pedig csak egy apró dísz a kormány giccses karácsonyfáján.

Az Orbán-kormány igyekszik elhitetni a magyar polgárokkal, hogy jó kezekben van az ország, ezért kár aggódniuk azért, hogy semmibe veszik a demokrácia alapvető szabályait. Kormányprogram nélkül vágnak bele egy kormányzati ciklusnak, aztán, amikor hajmeresztő dolgokat művelnek, arra hivatkoznak, hogy erre kaptak felhatalmazást a néptől. Pedig választási programjuk sem volt. Nyilván nem bízták volna meg Orbán Viktort és csapatát a magyar polgárok az ország vezetésével, ha azzal kampányolnak, hogy még több stadiont akarnak építeni, és még kevesebb pénzt fordítanak az oktatásra.

 Fotó: Magyar Narancs

Párbeszéd nélkül nincs érdekek és vélemények ütköztetése, így nyilvánvaló, hogy a végeredmény valakinek fájni fog. A Nemzeti Együttműködés Rendszere épp ellenkező módon működik, mint amit az elnevezése sugall. Nem nemzeti, nem működik együtt, és nem áll össze egyetlen rendszerré sem. Ugyanakkor kirekeszt, senki véleményére sem kíváncsi, és ad hoc döntésekkel operál. Maga előtt tolja az ország legégetőbb problémáit, aki pedig nyikkanni mer, hogy ebből nagy baj lehet, annak odasóznak egy jó nagyot. Csak a rövidtávú megoldásokban érdekelt a kormány, ugyanakkor az ország számára égetően fontos lenne, hogy hosszútávon gondolkozzunk és cselekedjünk. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: ”Hiába lovagolsz mindig cikkcakkban, egy kóbor nyíl előbb-utóbb úgyis eltalál.”