Valamit nagyon elrontottunk, úgyhogy mindent kezdhetünk elölről. Körülbelül ez a tanulsága a Fidesz idei térfoglalásának. Orbán Viktor ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy mélyen megveti a demokratikus alapelveket, ha kell csellel, ha kell hízelgéssel, ha pedig úgy hozza az élet, akár erőszakkal is keresztülviszi az akaratát a magyar társadalmon. Most, hogy közeledik az év vége, nem akar kétséget hagyni bennünk a miniszterelnök saját mindenhatóságát illetően.
Fotó: 24.hu
Az Orbán-kormány pragmatizmusára jellemző, hogy akár korábbi ellenfeleinek is hajlandó kedvében járni annak érdekében, hogy a hatalma stabil maradjon. Korábban már egyértelművé tették a Fidesz potentátjai, hogy számukra léteznek jó multik és rossz multik, most azonban azoknak a cégeknek is nagy szívességet akarnak tenni, melyekkel perben és haragban álltak. Ha ugyanis átpasszírozzák a Parlamenten az úgynevezett rabszolgatörvényt, abból nemcsak a kormány által preferált multinacionális cégek fognak profitálni.
A magyar dolgozók érdekképviseletének állapotára jellemző, hogy a munkavállalók számára megalázó törvénymódosítás ellenére sem voltak egyelőre képesek a szakszervezetek elemei erejű demonstrációk, esetleg a multik számára komoly veszteségeket jelentő sztrájkok megszervezésére. Orbán ugyanakkor azt a Kósa Lajost bízta meg a törvény menedzselésével, akinél alkalmatlanabb személyt aligha talált volna saját frakcióján belül. Nem tudni, hogy Kósa kijelölése merő gúny volt, esetleg elbizakodottságra utal, de az biztos, hogy a politika útvesztőiben ma már inkább csak csetlő-botló Kósa is el tudja majd végezni a feladatot, ami nem túl biztató tény a jövőre nézve.
Persze, a kommunikációs mezőben gyakran zavartan tébláboló frakcióvezetőt nem hagyták egyedül a kormány tagjai, így azért azt végre elismerték a kormány tagjai, hogy a sokat szidott, főként külföldi tulajdonú nagyvállalatok érdekeit próbálják előzékenyen kiszolgálni. A rabszolgatörvény elfogadása ugyanis komoly profittal kecsegtet számukra, ugyanis részben gyógyír a fojtogató munkaerő hiányra, másrészt olyan jogokat adnak a munkaadók kezébe, melyekkel élve az eddigieknél jobban befolyásolhatják a munkavállalók idejének és energiájának beosztását.
A kormány emberei persze szokásukhoz híven akár a cinikus hazudozásig is elmennek annak érdekében, hogy mérsékeljék az érintettek amúgy nem túl heves felháborodását. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium első ember például a következő arcpirító csúsztatással igyekezett nyugtatni a kedélyeket: "Határozottak vagyunk a tekintetben, hogy ez a jó irány, és azt gondolom, hogy a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet. Az a célunk, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A munkaerő piacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért.”
Kérésünk volna, milyen bürokratikus akadályokról beszél Palkovics? Ami számárára bürokrácia, az a munkavállaló számára munkavállalói jog. Aki pedig többet akar keresni, és ennek érdekében más céghez igazol, az nem a rabszolgatörvény miatt teszi ezt meg, hanem, mert van egy szabad munkaerőpiac, amelynek keretében ezt bármikor megteheti. Az új törvényi szabályzásnak és a szabad munkaerő-áramlásnak tehát lényegében semmi köze nincs egymáshoz, Palkovics viszont mondott egy olyat, ami jól hangzik, de lényegében sületlenség.
Fotó: 24.hu
A rabszolgatörvény tehát egy olyan próbatétel a magyar munkavállalók számára, amely eldönti, maradt-e bármiféle érdekérvényesítő képességük, illetve hajlandóságuk, és legalább jelezni tudják a kormány számára, hogy idáig, és ne tovább. Valószínűleg semmi sem mentheti meg a dolgozókat a kiszolgáltatottság fokozódásától, de azt mindenképpen jelezhetik a hatalom számára, hogy a parttalan hazudozást nem tűrik a végtelenségig. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki egyszer füllentett, az hazudni fog másodszorra is, csak az a kérdés, hogy adunk-e neki egy harmadik esélyt is.”
