Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Egy egyszerű trükk, melynek segítségével felelősből hőssé válhat Orbán Viktor

Orbán Viktor annak köszönheti több mint 10 éve fennálló hatalmát, hogy átlátszó trükkjein a magyarok többsége a mai napig se lát át. Pedig kezd nagyon kiismerhető lenni a kormányfő, főleg mióta lépéshátrányba került a koronavírus elleni küzdelemben. Úgy tűnik, a Fidesz kommunikációs csapata még mindig képes úgy eladni a semmit, mintha az valami lenne, de ha ez véletlenül nem sikerülne, akkor is ott van még a kioktató stílus vagy, ha a helyzet úgy hozza, a parttalan ígérgetés.

portfolio_8.jpg

Fotó: portfolio.hu

Soha nem fogjuk azt hallani Orbán Viktortól, hogy valamit nem jó ítélt meg, vagy késlekedett megtenni szükségszerű lépéseket. A járvány megfékezésére tett korlátozó intézkedések elrendelésére is csak akkor adott utasítást, amikor az ellenzék már egy olyan követeléslistával akart előállni, amely lényegében azokat az intézkedéseket tartalmazta, melyeket mindenképpen be kellett vezetnie a kormánynak. Ahhoz tehát, hogy ne kerüljön véletlenül se egy platformra a politikai ellenfeleivel, Orbánnak be kellett előznie az ellenzéket.

Kár, hogy ilyen kiélezett helyzetben is a politikai preferenciák diktálják a tempót. Miután a miniszterelnök tanácsadói hetek óta kérlelték, hogy a maszkviselésen és a kötelező távolságtartáson kívül rendeljen el jóval hatékonyabb intézkedéseket, Orbán végül beadta a derekát. Az ügy tálalása azonban hamisítatlan fideszes átverés volt. Míg egyik nap azt mondta a kormányfő, 50 százalék, hogy az egészségügy kitart a nehéz helyzetben, a korlátozó intézkedések bejelentése után erre már 90 százalék esélyt adott.

A baj csak az, hogy ettől a magyar egészségügy még igen válságos helyzetbe kerülhet, és félő, hogy ha Orbán jóslata nem válik be, akkor a kudarcot egy másik trükkel fogja elfedni.

Ezt megfejelte még azzal, hogy amennyiben nem vezették volna be a szigorú rendelkezéseket, a magyar egészségügy beszakadt volna. Orbán tehát megint sajátos szempontból közelíti meg a kérdést: Ha ő nem lépett volna, a magyar egészségügy képtelen lett volna megbirkózni a hatalmas feladattal. Nem arról beszél természetesen, hogy a késlekedése miatt alakult ki ez az éles helyzet, azt meg nyilván nem is említi, hogy néhány napja is azt hangsúlyozta, mennyire felkészülten várja a magyar egészségügyi ellátórendszer a nehéz napokat.

Orbán tehát felelősből csodatevővé válik egyetlen apró trükknek köszönhetően. Már most azt harsogja, hogy ilyen rátermett kormány kell a nehéz időkben, az ellenzék meg azt se tudja, mi, merre, hány lépés. Kétségtelen, hogy kormányzása 10 éve alatt tökélyre fejlesztette a kommunikációs trükközést, amivel az ellenzék valóban nem tud mit kezdeni egyelőre. A baj csak az, hogy ettől a magyar egészségügy még igen válságos helyzetbe kerülhet, és félő, hogy ha Orbán jóslata nem válik be, akkor a kudarcot egy másik trükkel fogja elfedni.

portfolio1.jpg

Fotó: portfolio.hu

Kezd nagyon úgy tűnni, hogy a kormány számára csak az a fontos a járványhelyzetben is, hogy megőrizze a népszerűségét, így eshet meg olyan, hogy a népszerűtlen korlátozó intézkedések meghozatalával heteket késik. A kommunikációs trükközéssel ugyanakkor elfedik az igazi hiányosságokat, a felelősséget és a védekezés veszélyes és fáradságos munkáját pedig az egészségügyi dolgozókra hagyják. Pedig egy olyan központosított struktúrában, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, minden felülről hozott döntésnek nagyon komoly következménye van az alul lévők számára. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Az égeti meg magát, aki parázsba nyúlkál, és nem az, aki csak veregeti a vállát, hogy milyen bátor.”

1739 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Egy egyszerű trükk, melynek segítségével felelősből hőssé válhat Orbán Viktor Tovább
Facebook Tetszik
0
1739 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr2716285182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (1739)
Az utolsó 100 komment:

2020.11.15. 22:05:37

@Ménár Atya: Orbanisztánban hónapok óta többen halnak meg lakosság arányosan, mint Olaszországban, te selejt. Orbán "világbajnok" válságkezelése halottakban világbajnok. Ezek a tények, te kis mongolFidióta elmebeteg! Nem jut el a totálkáros agyadig, mert selejt vagy, te kis pedofil papocska!

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-09-14..2020-11-14&country=ITA~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:06:41

@Ménár Atya: "Bocs, de hol dőlt be a forint?"

itt, te kis mongolFidióta!

azenpenzem.hu/cikkek/a-terseg-legbetegebbje-a-forint/7079/
Válasz erre 

enrikokaruszo 2020.11.15. 22:06:44

a végén meglátjuk
a huhogókórus már párszor lukra futott:)
Válasz erre 

2020.11.15. 22:07:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:07:45

remélem, hogy ma, hozzám hasonlóan kirándulni voltatok, vagy valami egyéb hasznos dolgot csináltatok, ahelyett, hogy a Fideszes baromságot nyomtátok volna, vagy a Fideszes droidokkal vitáztatok volna tök feleslegesen, mert a Fideszes droidoknak nincs eszük. én úgy látom, hogy ez egy pár blogban már ragyogóan sikerült, ez már nagy eredmény. se Fideszes droidot nem látok, sem pedig azt a nácibuzi selejtet, akinek orális fixációja van a mongolFidióták szopására.

tudom, nehéz megszabadulni a függéseitektől, mert selejtek vagytok, de ezért kellett drasztikus intézkedéseket hozni.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:08:17

2020.11.15. 22:08:49

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:09:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:10:24

Orbán világbajnok járványkezelése halottak számában világbajnok. Orbán egy népirtó geci, egy alkalmatlan selejt.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-10-30..2020-11-14&country=GBR~NLD~ITA~DEU~SVK~SRB~ROU~AUT~UKR~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=daily&perCapita=true&smoothing=0&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.15. 22:10:25

@hunyadi_janos_111: Nnemtom, én 4-5 éves korombat azt tanultam, hogy n em szabad a túzbe nyúlni , mert megég a kezem és n agyon fájni fog !!!!! és nemtuttam még, hogy mijafasz az a genderideggolóógijja.....sehhh asszt, hogy trasz-szexuális.......mert az ijjjen korú gyerek sokat kérdezve tanul...és minden kérdésre új kéerést tesz fööööl...... és mindre választ kell adni. NE GON DOLOM, HOGY A MELEGEK SZEXUALITÁSA ÉRDEKELNÉ MÉG.........CSAKJHOGY....., HA EZT NEKED MAGYARÁZNI KELL MÉG. AKKOR TE EGY KURVÁRA KISIKLOTTAGYÚÚÚ EMBERKE VAGY !!!!!!!!!!!!! :o))))))))))))))))))

EZ EGYBKÉNT NEM VICC. KOMOLY DOLOG. AKI NEM ÉRTI, MÉG ÉRETLEN, FEJLŐDNIE KELL.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:10:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

PomberMaci 2020.11.15. 22:11:26

Tehát ha jól értem, a "trükkök százai" után van arcbőre baloldalról bárkinek is pofázni a trükkök tucatjairól.
És mielőtt jönne a szokásos liberális toposz, hogy az egyik disznóság mennyire menti a másikat, határozottan jelzem, én arról beszélek, hogy a ballibnek mégis milyen erkölcsi piadesztálja van pofázni bármiről is a 2002-10-es ámokfutásuk után.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:11:28

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:11:59

Így hazudik és csal Orbán: BAZ megyében, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmárban gyakorlatilag nem regisztrálják a koronavírus betegeket. És így volt tegnap 107 halottunk. 3 megyével kevesebbel. Orbán kurvára elbaszta.

444.hu/2020/11/15/nagyon-szokatlan-amit-a-jarvany-halalozasi-adatai-mutatnak-magyarorszagon
Válasz erre 

2020.11.15. 22:12:32

remélem, hogy ma, hozzám hasonlóan kirándulni voltatok, vagy valami egyéb hasznos dolgot csináltatok, ahelyett, hogy a Fideszes baromságot nyomtátok volna, vagy a Fideszes droidokkal vitáztatok volna tök feleslegesen, mert a Fideszes droidoknak nincs eszük. én úgy látom, hogy ez egy pár blogban már ragyogóan sikerült, ez már nagy eredmény. se Fideszes droidot nem látok, sem pedig azt a nácibuzi selejtet, akinek orális fixációja van a mongolFidióták szopására.

tudom, nehéz megszabadulni a függéseitektől, mert selejtek vagytok, de ezért kellett drasztikus intézkedéseket hozni.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:13:04

@Ménár Atya: "Bocs, de hol dőlt be a forint?"

itt, te kis mongolFidióta!

azenpenzem.hu/cikkek/a-terseg-legbetegebbje-a-forint/7079/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:13:37

@ulpius66: Orbán végül is hónapokig egy vírustagadó fasz volt, aki nem fogta fel, hogy milyen durva a helyzet, és ezzel emberek ezreit öli meg. nincs nála felelőtlenebb vírustagadó az országban. egy emberirtó fasz.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:14:10

@Ménár Atya: Orbanisztánban hónapok óta többen halnak meg lakosság arányosan, mint Olaszországban, te selejt. Orbán "világbajnok" válságkezelése halottakban világbajnok. Ezek a tények, te kis mongolFidióta elmebeteg! Nem jut el a totálkáros agyadig, mert selejt vagy, te kis pedofil papocska!

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-09-14..2020-11-14&country=ITA~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:14:42

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:15:14

2020.11.15. 22:15:47

A valóság az, hogy Orbán, amikor elrendelte a lezárásokat, akkor azzal elismerte, hogy a korábbi elgondolása, hogy az országot nem lehet lezárni, az bukott.
Orbán megpróbálja eladni azt, hogy pontosan időben zárt. De ez nem igaz. Nem igaz, mert:
A) Orbán hetekkel később zárt, mint a környező országok.
B) Orbán hazugságai ellenére, Magyarország sokkal rosszabbul állt, mint Ausztria, vagy Szlovákia, azaz a lezárások valójában egy hónappal is később jöttek, mint kellettek volna.
Az igazság az, hogy a legjobb taktika a minél korábbi lezárás lett volna, ahogy például az írek csinálták. Ők nagyon hamar túlestek rajta, ezért nagyon kevés áldozattal estek túl rajta. Minden értelmes ember tudja, hogy az ilyen betegségek (például lyukas fog), vagy más, növekvő bajok esetén minél hamarabb kell orvosolni a problémát. Az orvoslás halasztása csak azzal jár, hogy drágább lesz, jobban fog fájni. Természetesen júniusban felesleges lett volna lezárni, mert akkor a járvány szinte teljesen vissza volt szorítva. 1-2 megbetegedésnél naponta még nem lezárni kell, hanem tesztelni, kontaktust kutatni, és karanténba zárni. Amit Orbánék szintén elmulasztottak, ld. fentebb. Augusztusban azonban már határt kellett volna zárni, és leginkább Horvátország felé. Szeptemberben pedig már maszkhordást, focimeccsek tilalmát és hasonlókat el kellett volna rendelni. Ezek az intézkedések állami szinten semmibe nem kerültek volna. Októberben pedig már az iskolákat be kellett volna zárni, mert már messze rosszabbul álltunk, mint Ausztria. Ezeket Orbán utólag, később, a mostani lezárással mind elismerte. Orbán elismerte, hogy elrontotta, most hazugságokkal próbálja megideologizálni az elrontásait.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

enrikokaruszo 2020.11.15. 22:15:53

@hunyadi_janos_111: meghal egy normál napon vagy 350, és hát járvány van, tudtad?
Válasz erre 

2020.11.15. 22:16:19

@Exploiter:
Egy pillanatra tényleg bíztam benne, hogy a saját taknyodban fuldokolsz valahol éppen koronavírusban. Te megérdemled.ó, hogy beledögölj.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:16:51

@Ménár Atya: "Bocs, de hol dőlt be a forint?"

itt, te kis mongolFidióta!

azenpenzem.hu/cikkek/a-terseg-legbetegebbje-a-forint/7079/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:17:55

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:18:27

Orbán világbajnok járványkezelése halottak számában világbajnok. Orbán egy népirtó geci, egy alkalmatlan selejt.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-10-30..2020-11-14&country=GBR~NLD~ITA~DEU~SVK~SRB~ROU~AUT~UKR~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=daily&perCapita=true&smoothing=0&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:18:59

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:20:03

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:20:35

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:21:07

@ursus artos:

Korábban soha nem látott mértékű hiány jött össze októberben

24.hu/fn/gazdasag/2020/11/09/hiany-oktober-soha-nem-latott/

a tények makacs dolgok, te kis mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:21:39

@ulpius66: a menekültek senkit nem öltek meg Magyarországon. Orbán napi száz embert öl meg. de te vagy olyan idióta, hogy még mindig a menekültekkel foglalkozol, nem azzal, hogy Orbán szétbassza az egész országot.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:22:11

@ulpius66: Orbán végül is hónapokig egy vírustagadó fasz volt, aki nem fogta fel, hogy milyen durva a helyzet, és ezzel emberek ezreit öli meg. nincs nála felelőtlenebb vírustagadó az országban. egy emberirtó fasz.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:22:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:23:16

remélem, hogy ma, hozzám hasonlóan kirándulni voltatok, vagy valami egyéb hasznos dolgot csináltatok, ahelyett, hogy a Fideszes baromságot nyomtátok volna, vagy a Fideszes droidokkal vitáztatok volna tök feleslegesen, mert a Fideszes droidoknak nincs eszük. én úgy látom, hogy ez egy pár blogban már ragyogóan sikerült, ez már nagy eredmény. se Fideszes droidot nem látok, sem pedig azt a nácibuzi selejtet, akinek orális fixációja van a mongolFidióták szopására.

tudom, nehéz megszabadulni a függéseitektől, mert selejtek vagytok, de ezért kellett drasztikus intézkedéseket hozni.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:23:49

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:24:21

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:24:53

@Ménár Atya: "Bocs, de hol dőlt be a forint?"

itt, te kis mongolFidióta!

azenpenzem.hu/cikkek/a-terseg-legbetegebbje-a-forint/7079/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:25:24

Így hazudik és csal Orbán: BAZ megyében, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmárban gyakorlatilag nem regisztrálják a koronavírus betegeket. És így volt tegnap 107 halottunk. 3 megyével kevesebbel. Orbán kurvára elbaszta.

444.hu/2020/11/15/nagyon-szokatlan-amit-a-jarvany-halalozasi-adatai-mutatnak-magyarorszagon
Válasz erre 

2020.11.15. 22:25:56

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:26:29

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.15. 22:26:53

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus
2020. november. 15. 17:22 hvg.hu Világ
Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.

SZLOVÉNIÁBAN LEÁLLÍTJÁK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉST.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:27:01

@ursus artos:

Korábban soha nem látott mértékű hiány jött össze októberben

24.hu/fn/gazdasag/2020/11/09/hiany-oktober-soha-nem-latott/

a tények makacs dolgok, te kis mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:27:32

@ursus artos:

Korábban soha nem látott mértékű hiány jött össze októberben

24.hu/fn/gazdasag/2020/11/09/hiany-oktober-soha-nem-latott/

a tények makacs dolgok, te kis mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:28:05

A valóság az, hogy Orbán, amikor elrendelte a lezárásokat, akkor azzal elismerte, hogy a korábbi elgondolása, hogy az országot nem lehet lezárni, az bukott.
Orbán megpróbálja eladni azt, hogy pontosan időben zárt. De ez nem igaz. Nem igaz, mert:
A) Orbán hetekkel később zárt, mint a környező országok.
B) Orbán hazugságai ellenére, Magyarország sokkal rosszabbul állt, mint Ausztria, vagy Szlovákia, azaz a lezárások valójában egy hónappal is később jöttek, mint kellettek volna.
Az igazság az, hogy a legjobb taktika a minél korábbi lezárás lett volna, ahogy például az írek csinálták. Ők nagyon hamar túlestek rajta, ezért nagyon kevés áldozattal estek túl rajta. Minden értelmes ember tudja, hogy az ilyen betegségek (például lyukas fog), vagy más, növekvő bajok esetén minél hamarabb kell orvosolni a problémát. Az orvoslás halasztása csak azzal jár, hogy drágább lesz, jobban fog fájni. Természetesen júniusban felesleges lett volna lezárni, mert akkor a járvány szinte teljesen vissza volt szorítva. 1-2 megbetegedésnél naponta még nem lezárni kell, hanem tesztelni, kontaktust kutatni, és karanténba zárni. Amit Orbánék szintén elmulasztottak, ld. fentebb. Augusztusban azonban már határt kellett volna zárni, és leginkább Horvátország felé. Szeptemberben pedig már maszkhordást, focimeccsek tilalmát és hasonlókat el kellett volna rendelni. Ezek az intézkedések állami szinten semmibe nem kerültek volna. Októberben pedig már az iskolákat be kellett volna zárni, mert már messze rosszabbul álltunk, mint Ausztria. Ezeket Orbán utólag, később, a mostani lezárással mind elismerte. Orbán elismerte, hogy elrontotta, most hazugságokkal próbálja megideologizálni az elrontásait.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:28:37

Így hazudik és csal Orbán: BAZ megyében, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmárban gyakorlatilag nem regisztrálják a koronavírus betegeket. És így volt tegnap 107 halottunk. 3 megyével kevesebbel. Orbán kurvára elbaszta.

444.hu/2020/11/15/nagyon-szokatlan-amit-a-jarvany-halalozasi-adatai-mutatnak-magyarorszagon
Válasz erre 

2020.11.15. 22:29:09

@ulpius66: Orbán végül is hónapokig egy vírustagadó fasz volt, aki nem fogta fel, hogy milyen durva a helyzet, és ezzel emberek ezreit öli meg. nincs nála felelőtlenebb vírustagadó az országban. egy emberirtó fasz.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:29:41

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:30:13

2020.11.15. 22:30:45

@ursus artos:

Korábban soha nem látott mértékű hiány jött össze októberben

24.hu/fn/gazdasag/2020/11/09/hiany-oktober-soha-nem-latott/

a tények makacs dolgok, te kis mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:31:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:32:21

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:32:53

@Rodney_2: Téged fel kellene etetni a malacokkal, akkor talán életedben először lenne valami hasznod. Persze így is van valamennyi: elrettentő példa vagy, hova jut az ember ha elhiszi a náci ideákat. Remélem, beledöglesz a Führered elbaszásába! Te megérdemled!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:33:25

@Ménár Atya: "Bocs, de hol dőlt be a forint?"

itt, te kis mongolFidióta!

azenpenzem.hu/cikkek/a-terseg-legbetegebbje-a-forint/7079/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:34:28

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:35:00

@Rodney_2: Téged fel kellene etetni a malacokkal, akkor talán életedben először lenne valami hasznod. Persze így is van valamennyi: elrettentő példa vagy, hova jut az ember ha elhiszi a náci ideákat. Remélem, beledöglesz a Führered elbaszásába! Te megérdemled!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:35:32

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:36:04

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:36:36

@ulpius66: a menekültek senkit nem öltek meg Magyarországon. Orbán napi száz embert öl meg. de te vagy olyan idióta, hogy még mindig a menekültekkel foglalkozol, nem azzal, hogy Orbán szétbassza az egész országot.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:37:08

@Ménár Atya: akkor tiltsuk be a Bibliát az óvodában és az iskolában is, hiszen sérül az ateista szülők joga. mégiscsak a világ legidiótább és legkárosabb könyvéről van szó, amelyből gyerekeket tanítanak.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:38:12

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:38:44

A valóság az, hogy Orbán, amikor elrendelte a lezárásokat, akkor azzal elismerte, hogy a korábbi elgondolása, hogy az országot nem lehet lezárni, az bukott.
Orbán megpróbálja eladni azt, hogy pontosan időben zárt. De ez nem igaz. Nem igaz, mert:
A) Orbán hetekkel később zárt, mint a környező országok.
B) Orbán hazugságai ellenére, Magyarország sokkal rosszabbul állt, mint Ausztria, vagy Szlovákia, azaz a lezárások valójában egy hónappal is később jöttek, mint kellettek volna.
Az igazság az, hogy a legjobb taktika a minél korábbi lezárás lett volna, ahogy például az írek csinálták. Ők nagyon hamar túlestek rajta, ezért nagyon kevés áldozattal estek túl rajta. Minden értelmes ember tudja, hogy az ilyen betegségek (például lyukas fog), vagy más, növekvő bajok esetén minél hamarabb kell orvosolni a problémát. Az orvoslás halasztása csak azzal jár, hogy drágább lesz, jobban fog fájni. Természetesen júniusban felesleges lett volna lezárni, mert akkor a járvány szinte teljesen vissza volt szorítva. 1-2 megbetegedésnél naponta még nem lezárni kell, hanem tesztelni, kontaktust kutatni, és karanténba zárni. Amit Orbánék szintén elmulasztottak, ld. fentebb. Augusztusban azonban már határt kellett volna zárni, és leginkább Horvátország felé. Szeptemberben pedig már maszkhordást, focimeccsek tilalmát és hasonlókat el kellett volna rendelni. Ezek az intézkedések állami szinten semmibe nem kerültek volna. Októberben pedig már az iskolákat be kellett volna zárni, mert már messze rosszabbul álltunk, mint Ausztria. Ezeket Orbán utólag, később, a mostani lezárással mind elismerte. Orbán elismerte, hogy elrontotta, most hazugságokkal próbálja megideologizálni az elrontásait.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:39:16

2020.11.15. 22:40:20

remélem, hogy ma, hozzám hasonlóan kirándulni voltatok, vagy valami egyéb hasznos dolgot csináltatok, ahelyett, hogy a Fideszes baromságot nyomtátok volna, vagy a Fideszes droidokkal vitáztatok volna tök feleslegesen, mert a Fideszes droidoknak nincs eszük. én úgy látom, hogy ez egy pár blogban már ragyogóan sikerült, ez már nagy eredmény. se Fideszes droidot nem látok, sem pedig azt a nácibuzi selejtet, akinek orális fixációja van a mongolFidióták szopására.

tudom, nehéz megszabadulni a függéseitektől, mert selejtek vagytok, de ezért kellett drasztikus intézkedéseket hozni.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:40:53

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.15. 22:40:53

NAMOST EZEK A VALLÁSOS EMBERKÉK TÉLLLLEG IJJJEN HÜJJJÉK ?????? EZEK NEM OLVASTÁK A KOREAI VALLÁSOS KÖZÖSSÉGBEN TERJEDŐ TÖMEGES COVID FERTŐZÉSEKET ??????? NEMÉRTEM....NEMÉRTEM.........TÉLLEG ENNYI HÜJJE EMBER VAN KÖZÖTTÜK ????????!
Tiltakoztak a francia katolikus hívők, amiért nem járhatnak misére
Írta: Euronews • A legfrissebb fejlemények: 15/11/2020 - 20:46
Tiltakoztak a francia katolikus hívők, amiért nem járhatnak misére
Szerzői jogok SEBASTIEN SALOM-GOMIS/AFP or licensors

A cikk megosztása

embed
facebook
twitter
flipboard
mail icon

linkedin
tumblr
messenger-dsk

Betűméret Aa Aa

Franciaország-szerte tiltakoztak a katolikus hívek vasárnap, amiért nem járhatnak misére. Az országban, ahol minden európai államnál több koronavírusos eset van, egész novemberre betiltották a vallási szertartásokat.

A nyugat-franciaországi Bordeaux-ban a hívek az utcán imádkozva és himnuszokat énekelve kérték a misére járás engedélyezését.

"Köztársaságban élünk, és ennek az alapelvei arról is szólnak, hogy tiszteljük minden ember vallását" - mondja egy hívő. "Ez alapvetően fontos. Nem kérünk mást, mint hogy szombaton elmehessünk vásárolni, vasárnap pedig misére."

"Hiányzik a templom, ez részünkké vált, hiszen létezik test, szellem és lélek is. Valami hiányzik" - vallja be egy katolikus nő.

Egy észak-londoni templomban a rendőrség állított le a hétvégén egy keresztelőt, miután azon harmincan összegyűltek. 15 embernek engedték, hogy bent maradjon, a többiek a templom előtt imádkoztak tovább.

Az Egyesült Királyságban, ahol szintén betiltották az istentiszteleteket és miséket, mind az anglikán, mind a katolikus egyház vezetői a kormányhoz fordultak, amelyet arra kértek: szolgáltasson bizonyítékot arra, hogy szertartásaik valóban közegészségügyi fenyegetést jelentenek.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:41:57

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:42:28

@Ménár Atya: akkor tiltsuk be a Bibliát az óvodában és az iskolában is, hiszen sérül az ateista szülők joga. mégiscsak a világ legidiótább és legkárosabb könyvéről van szó, amelyből gyerekeket tanítanak.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:43:00

A valóság az, hogy Orbán, amikor elrendelte a lezárásokat, akkor azzal elismerte, hogy a korábbi elgondolása, hogy az országot nem lehet lezárni, az bukott.
Orbán megpróbálja eladni azt, hogy pontosan időben zárt. De ez nem igaz. Nem igaz, mert:
A) Orbán hetekkel később zárt, mint a környező országok.
B) Orbán hazugságai ellenére, Magyarország sokkal rosszabbul állt, mint Ausztria, vagy Szlovákia, azaz a lezárások valójában egy hónappal is később jöttek, mint kellettek volna.
Az igazság az, hogy a legjobb taktika a minél korábbi lezárás lett volna, ahogy például az írek csinálták. Ők nagyon hamar túlestek rajta, ezért nagyon kevés áldozattal estek túl rajta. Minden értelmes ember tudja, hogy az ilyen betegségek (például lyukas fog), vagy más, növekvő bajok esetén minél hamarabb kell orvosolni a problémát. Az orvoslás halasztása csak azzal jár, hogy drágább lesz, jobban fog fájni. Természetesen júniusban felesleges lett volna lezárni, mert akkor a járvány szinte teljesen vissza volt szorítva. 1-2 megbetegedésnél naponta még nem lezárni kell, hanem tesztelni, kontaktust kutatni, és karanténba zárni. Amit Orbánék szintén elmulasztottak, ld. fentebb. Augusztusban azonban már határt kellett volna zárni, és leginkább Horvátország felé. Szeptemberben pedig már maszkhordást, focimeccsek tilalmát és hasonlókat el kellett volna rendelni. Ezek az intézkedések állami szinten semmibe nem kerültek volna. Októberben pedig már az iskolákat be kellett volna zárni, mert már messze rosszabbul álltunk, mint Ausztria. Ezeket Orbán utólag, később, a mostani lezárással mind elismerte. Orbán elismerte, hogy elrontotta, most hazugságokkal próbálja megideologizálni az elrontásait.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:43:32

@Ménár Atya: akkor tiltsuk be a Bibliát az óvodában és az iskolában is, hiszen sérül az ateista szülők joga. mégiscsak a világ legidiótább és legkárosabb könyvéről van szó, amelyből gyerekeket tanítanak.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:44:04

@ulpius66: Orbán végül is hónapokig egy vírustagadó fasz volt, aki nem fogta fel, hogy milyen durva a helyzet, és ezzel emberek ezreit öli meg. nincs nála felelőtlenebb vírustagadó az országban. egy emberirtó fasz.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:44:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.15. 22:45:00

@kvadrillio: ÉS ÁTVISZIK A VÍRUST A NEM VALLÁSOSOKRA ÉS NEM TEMPLOMBAJÁRÓKRA IS......MERT UTAZNAK, VÁÁROLNA... MEG BLA...BLA....BLABLABLABLA....NEMÉRTEM..NEMÉRTEM...... TÉLLEG NEM ÉRTEM.......... ÉSA DURÓDÓRA SSZONGGYA, AKI NEM TUD ÍRNI NE SAVAZZON !!!!!!!!! AKI HÜJJJJJJÉN VALLÁSOS. AZ SEHHH !!!!!!!!!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:45:08

@Ménár Atya: Orbanisztánban hónapok óta többen halnak meg lakosság arányosan, mint Olaszországban, te selejt. Orbán "világbajnok" válságkezelése halottakban világbajnok. Ezek a tények, te kis mongolFidióta elmebeteg! Nem jut el a totálkáros agyadig, mert selejt vagy, te kis pedofil papocska!

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-09-14..2020-11-14&country=ITA~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:45:40

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:46:12

Orbán világbajnok járványkezelése halottak számában világbajnok. Orbán egy népirtó geci, egy alkalmatlan selejt.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-10-30..2020-11-14&country=GBR~NLD~ITA~DEU~SVK~SRB~ROU~AUT~UKR~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=daily&perCapita=true&smoothing=0&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:46:44

remélem, hogy ma, hozzám hasonlóan kirándulni voltatok, vagy valami egyéb hasznos dolgot csináltatok, ahelyett, hogy a Fideszes baromságot nyomtátok volna, vagy a Fideszes droidokkal vitáztatok volna tök feleslegesen, mert a Fideszes droidoknak nincs eszük. én úgy látom, hogy ez egy pár blogban már ragyogóan sikerült, ez már nagy eredmény. se Fideszes droidot nem látok, sem pedig azt a nácibuzi selejtet, akinek orális fixációja van a mongolFidióták szopására.

tudom, nehéz megszabadulni a függéseitektől, mert selejtek vagytok, de ezért kellett drasztikus intézkedéseket hozni.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:47:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:47:48

@ulpius66: Orbán végül is hónapokig egy vírustagadó fasz volt, aki nem fogta fel, hogy milyen durva a helyzet, és ezzel emberek ezreit öli meg. nincs nála felelőtlenebb vírustagadó az országban. egy emberirtó fasz.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:48:20

@Ménár Atya: Orbanisztánban hónapok óta többen halnak meg lakosság arányosan, mint Olaszországban, te selejt. Orbán "világbajnok" válságkezelése halottakban világbajnok. Ezek a tények, te kis mongolFidióta elmebeteg! Nem jut el a totálkáros agyadig, mert selejt vagy, te kis pedofil papocska!

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-09-14..2020-11-14&country=ITA~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:48:53

2020.11.15. 22:49:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a blog nem olyan hülye, mint te, aki egész nap csicskázol azért, hogy szophasd a nácik faszát. nincs nálad nagyobb nácifasz függő buzi a világon.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:49:57

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:50:29

Orbán világbajnok járványkezelése halottak számában világbajnok. Orbán egy népirtó geci, egy alkalmatlan selejt.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?yScale=log&zoomToSelection=true&time=2020-10-30..2020-11-14&country=GBR~NLD~ITA~DEU~SVK~SRB~ROU~AUT~UKR~HUN&region=World&deathsMetric=true&interval=daily&perCapita=true&smoothing=0&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:51:01

@ursus artos:

Korábban soha nem látott mértékű hiány jött össze októberben

24.hu/fn/gazdasag/2020/11/09/hiany-oktober-soha-nem-latott/

a tények makacs dolgok, te kis mongolFidióta selejt!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:51:33

Így hazudik és csal Orbán: BAZ megyében, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmárban gyakorlatilag nem regisztrálják a koronavírus betegeket. És így volt tegnap 107 halottunk. 3 megyével kevesebbel. Orbán kurvára elbaszta.

444.hu/2020/11/15/nagyon-szokatlan-amit-a-jarvany-halalozasi-adatai-mutatnak-magyarorszagon
Válasz erre 

2020.11.15. 22:52:05

@Ménár Atya: "Bocs, de hol dőlt be a forint?"

itt, te kis mongolFidióta!

azenpenzem.hu/cikkek/a-terseg-legbetegebbje-a-forint/7079/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:52:37

A valóság az, hogy Orbán, amikor elrendelte a lezárásokat, akkor azzal elismerte, hogy a korábbi elgondolása, hogy az országot nem lehet lezárni, az bukott.
Orbán megpróbálja eladni azt, hogy pontosan időben zárt. De ez nem igaz. Nem igaz, mert:
A) Orbán hetekkel később zárt, mint a környező országok.
B) Orbán hazugságai ellenére, Magyarország sokkal rosszabbul állt, mint Ausztria, vagy Szlovákia, azaz a lezárások valójában egy hónappal is később jöttek, mint kellettek volna.
Az igazság az, hogy a legjobb taktika a minél korábbi lezárás lett volna, ahogy például az írek csinálták. Ők nagyon hamar túlestek rajta, ezért nagyon kevés áldozattal estek túl rajta. Minden értelmes ember tudja, hogy az ilyen betegségek (például lyukas fog), vagy más, növekvő bajok esetén minél hamarabb kell orvosolni a problémát. Az orvoslás halasztása csak azzal jár, hogy drágább lesz, jobban fog fájni. Természetesen júniusban felesleges lett volna lezárni, mert akkor a járvány szinte teljesen vissza volt szorítva. 1-2 megbetegedésnél naponta még nem lezárni kell, hanem tesztelni, kontaktust kutatni, és karanténba zárni. Amit Orbánék szintén elmulasztottak, ld. fentebb. Augusztusban azonban már határt kellett volna zárni, és leginkább Horvátország felé. Szeptemberben pedig már maszkhordást, focimeccsek tilalmát és hasonlókat el kellett volna rendelni. Ezek az intézkedések állami szinten semmibe nem kerültek volna. Októberben pedig már az iskolákat be kellett volna zárni, mert már messze rosszabbul álltunk, mint Ausztria. Ezeket Orbán utólag, később, a mostani lezárással mind elismerte. Orbán elismerte, hogy elrontotta, most hazugságokkal próbálja megideologizálni az elrontásait.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:53:09

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

2020.11.15. 22:53:41

@ulpius66: "Én igenis nem engedném kórházi kezelésre azt, aki nem hord maszkot, illegális házibulikba jár, stb, stb persze azokat is kizárnám, aki tudja, hogy koronavírusos, de mégis jár közösségekbe, boltba, gyógyszertárba piacra, nem tartja be a karantén-szabályokat......."

akkor a Fideszes idiótákat, akik a maszkhordás ellen kampányoltak, meg Zsófiapusztáztak, meg Orbánt, aki hónapokig a karantén-szabályokat elszabotálta egyenesen fel kell akasztani. csak az arányosság kedvéért.

ertelemblog.wordpress.com/2020/08/30/mi-mindent-rontott-el-a-kormany-a-koronavirus-jarvany-kezeleseben-a-masodik-hullamban/
Válasz erre 

2020.11.15. 22:54:13

@Ménár Atya: jelenleg éppen a lódarázs Orbánod irtja a kaptár. napi száz embert, te elmebeteg, mongolFidióta fasz!
Válasz erre 

2020.11.15. 22:54:46

@Ménár Atya: akkor tiltsuk be a Bibliát az óvodában és az iskolában is, hiszen sérül az ateista szülők joga. mégiscsak a világ legidiótább és legkárosabb könyvéről van szó, amelyből gyerekeket tanítanak.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:55:18

@ulpius66: Orbán végül is hónapokig egy vírustagadó fasz volt, aki nem fogta fel, hogy milyen durva a helyzet, és ezzel emberek ezreit öli meg. nincs nála felelőtlenebb vírustagadó az országban. egy emberirtó fasz.
Válasz erre 

2020.11.15. 22:55:50

@Ménár Atya: szarul állunk Olaszprszághoz képest, Belgium meg már kurvára javul.

ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-10-13..latest&country=HUN~BEL~ITA&region=World&positiveTestRate=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc
Válasz erre 

ulpius66 2020.11.16. 12:26:20

Hát ez valami csodálatos!!!!!!!!!!!!!!

1733 komment egy cikkhez!

Ez a Szegedi Bekattant tud valamit.......
(mondjuk az egész szépséghibája, hogy ebből az a vadbarom Berendel Matyi ugyanazt a bejegyzését küldte el 1700 alkalommal......)
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.16. 16:01:03

@ulpius66: ÉÉÉÉ..... eztcsakkk akkor teheti meg, ha ő a fórumgazda...da....da...dada......dadadaaaaaaaaaaaaa....:O)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

Helga Beauty Salon2 2020.11.16. 21:49:42

@kvadrillio: .. eztcsakkk akkor teheti meg, ha ő a fórumgazda...da....da...dada......dadadaaaaaaaaaaaaa....:O)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Írta, rendezte és a főszerepet játssza? :DDDDDD Majd átadja az Oscart magának, megköszöni az apjának és az anyjának, aztán nyilvánosan leszopja magát! doktor Brendel Oszkár főbuzi.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2020.11.17. 06:05:25

www.origo.hu/itthon/20201116-muller-cecilia-operativ-torzs-sajtotajekoztato.html
A koronavírus magyar halálozási statisztikájában szereplőknek csak töredéke halt meg biztosan a koronavírus miatt
BORDÁCS BÁLINT2020.11.16. 16:40
A koronavírusban meghaltak mindössze 5-7 százalékánál nem regisztráltak semmilyen alapbetegséget - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

Magyarán

A JÁRVÁNYBAN ÉLETÜKET VESZTETT EMBEREK TÖBBSÉGÉNEK ESETÉBEN NEM MAGA A KORONAVÍRUS, HANEM VALAMILYEN ALAPBETEGSÉG OKOZTA A HALÁLT.

Müller Cecília elárulta, hogy az általa ismertetett napi adatok magukba foglalják azokat a meghaltakat is, akinél a halottkémlelés során nem a koronavírus-fertőzést jelölték meg a halál okának. Hozzátette, hogy

AZ ORVOSOK LEGTÖBBSZÖR KÍSÉRŐ BETEGSÉGKÉNT JELÖLIK MEG A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉST.

Végül leszögezte, hogy mindenkit, akinek alapbetegsége mellett pozitív lett a tesztje, koronavírusos áldozatként tartanak nyilván, független attól, hogy biztosan a járvány volt-e halál oka. Ez a WHO protocol!!
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.17. 09:06:20

@Bandibacsi34: kíváncsi voltam, hogy van-e ellenanyagom covid ellen, mert bőszen azt gondolom, hogy 2017-ben 99,8 %-ig hasonló vírusos influenzának nevezett, de a háziorvos által is labor-biogyilkos járvány volt, kiemelkedő halálozással...hasmenés, hányinger, orrfolyás, torokfájás, hőemelkedés, futkosó fájdalmak az egész testben, köhögés--köhögés---köhögés---majdnem kiszakadt a a hasizmom, hasfalam orrfújásnál is, MEGMAGYARÁZHATATLAN FÁRADTSÁG, 10 LÉPÉSKÉNT MEG KELLETT ÁLLNOM MIKOR ORVOSHOZ MENTEM, RITMUSZAVAROK, UGRÁLÓ VÉRNYOMÁSEMELKEDÉS 180-210 KÖZÖTT ÉJSZAKA IS, 6. NAPTÓL BRONCHITIS ELBORÍTOTTA A TÜDŐMET A VÁLADÉK, SZÍVCSÚCSNÁL FOLYADÉK GYŰLT ÖSSZE (ECHO), FEKVÉSKOR NEHEZEN KAPOK LEVEGŐT EZÉRT 5 NAPIG NEM TUDOK ALUDNI ÜLVE SEM....SEHOGYSEM, SE ÉJJEL---SE NAPPAL....KARDIOLÓGIA, TÜDŐGYÓGYÁSZAT, RENDSZERES JÁRÓBETEG !!!!!ELLÁTÁS.., RENDSZERESEN MÉRIK AZ OXIGÉNSZATURÁCIÓT...., TÜDŐKÉPEMET IS, SZÍVEMET IS..AZ SZ....T...K...-BAN !, 12-IK NAP TÜDŐORVOS AZT MONDJA, SAJNÁLJA, DE NEM TUDOTT MEGGYÓGYÍTANI ÉS HOGY TUDJAK ALUDNI ???!!! FELÍRJA A MEDROL-SZTEROIDOT.....( DE ÉN AKKOR BELÜL MÁR ÉREZTEM, HOGY TÚL VAGYOK RAJTA...:) ÉS EL IS ALUDTAM VÉGRE...(álmomban ufók azt mondták most elalszol és felébredve meggyógyulsz ! :O)))......ÉS TÉLLEG.....de utána még sokáig szar, nagyon szar volt a közérzetem.......2017. március 1------kb 20-ig.....

a szerológiai eredmény 0,05 %....lett, NEGATÍV......írták, FOKOZOTTAN VESZÉLYEZTETETT VAGYOK A COVIDDlóal kapcs-ban, de... MEG VAGYOK GYŐZŐDVE, HOGY COVIDHOZ NAGYON HASONLÓ, HA NEM UGYAN AZON A VÍRUSOS BETEGSÉGEN ESTEM ÁT.......2017-BEN.....
Válasz erre 

kvadrillio 2020.11.17. 09:15:56

@kvadrillio: JAHHH....és a fiam is elkapta és ugyan azt a gyógyszart kapta, amit én, Levofloxacint.......légúti distressz megjelöléssel, diag.------al.....ÉS EGYIKÜNKET SEM UTALTÁK BE KÓRHÁZBA !.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2020.11.17. 11:03:18

@kvadrillio: En ezt Marokkóban kaptam el 2018 tavaszan. Hanyas, hasmenes, orrfujas, köhögés es szalmanellahoz hasonló rossz kozerzet(az nekem volt 2006-ban de nem lehetett ugyanaz, mert ennek extra tünetei voltak). A coronavirus egyebkent olyan, mint az influenza nem uj betegseg csak a CV19 egy erőszakos mutacioja, de csak annal életveszélyes akinek amugy is rossz a sziv es errendszere vagy a tüdeje. Statisztikak nem készültek, Magyarországon evi 110 000-130 000 ember hal meg, ebbol 3500 CV19 ben vagyid kb 3%. A vilagon 7500 milliobol 1.5 millio
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard