Az Európai Néppárt vezetői elbeszélgettek egy kicsit Orbán Viktorral, és a magyar miniszterelnök máris erős kereszténydemokrata kormányzást vizionál a jövő Magyarországán. Korábban is meggyőződhettek a Fidesz pártcsaládjának felelős vezetői arról, hogy Orbán rendszerint mást mond, mint amit tesz, de…
Az Orbán-kormánynak immár papírja is van arról, hogy vétett a parlamenti választás tisztasága ellen, hiszen a Kúria határozata kimondta: Törvénysértő volt az ukrán-magyar határ mentén a kettős állampolgárok szervezett szállítása és szavazása. Ahogy az egy következmények nélküli országban már szinte…
Felfokozott várakozás, hatalmas részvételi arány, majd győzelmi mámor az egyik, mély csalódás és felháborodás a másik oldalon. Így jellemezhetnénk Magyarország elmúlt egy hónapját. Most, hogy szinte valamennyi jogorvoslati kezdeményezés visszapattant a Nemzeti Választási Irodáról, a sorosozás pedig…
Ne várjunk Orbán Viktortól öszödi beszédet, de apránként egyszer szét fog hullani a Fidesz hazugsággyára. A köztévé munkatársai egyelőre név nélkül meséltek arról, hogyan vezették félre a közvéleményt a legutóbbi terrortámadásként tálalt németországi tragédia, és a menekülthullám méreteit illetően,…