...az új irányt: A magyar társadalmat nem konzervatívokra és szociálliberálisokra, nem vallásosakra és ateistákra, nem kormánypártiakra és ellenzékiekre, hanem drogosokra és tisztákra kell osztani. Így aztán nem a politológusok, szociológusok, közvélemény-kutatók, hanem a drogtesztek mutatják meg, hol húzódik a határ a társadalom különböző csoportjai között.

                 Fotó: borsonline.hu

Ilyen ormótlan és rágós gumicsontot még nem dobtak a magyar sajtó elé az utóbbi 25 évben, így sokáig rágódtam azon, hogy érdemes-e úgy táncolni, ahogy egy budapesti kerület polgármestere fütyül. A végső érv az volt, hogy mégis klaviatúra után nyúltam, ha szó nélkül megyünk el egy ilyen őrült ötlet mellett, jön egy ennél is nagyobb szamárság, azért, hogy véletlenül se foglalkozzon a közvélemény az igazán fontos dolgokkal.

Tegyünk tehát úgy, mintha Kocsis Máté valóban úgy vélné, hogy hazánk szorító problémáit bármennyire is oldaná az a hajmeresztő ötlet, mely állítólag az ő jólfésült fejéből pattant ki. Vegyük először a célcsoportokat: kamasz gyerekek, újságírók, politikusok. Mintha ezt a három alapvetően különböző hátterű, mentalitású és irányultságú csoportot az hozná egy platformra, hogy tagjai előszeretettel lövik be magukat. Ugye nem kell bizonygatni, hogy ez már önmagában is egy épületes baromság!

Aztán jönnek a finomságok: Óriási különbségek vannak a kamaszok között életkor, nem, szociális helyzet, tudatosság, önismeret és még ki tudja hány szempont szerint. Léteznek olyan települések, közösségek, iskolák, ahol a drogokat csak hírből ismerik, és persze vannak olyan helyek is, ahol szinte már mindenki kipróbált már valamilyen szert. Ez előbbiek esetében a teszt szinte reklámértékkel bír, hiszen a kamaszokat minden vonzza, ami tilos, utóbbinál viszont gyakorlatilag semmit sem ér, hiszen teszt nélkül is mindenki tisztában van a helyzettel.

Ahogy a gyerekek sértve érezhetik magukat azáltal, hogy ilyen szűrés alanyaivá teszik őket, úgy az újságírók nevében kikérem magamnak azt gyanúsítgatást, amit a vizsgálandó körbe történő bevonás sugall. Mintha azért születne egyre több kritikus hangú újságcikk, híradós tudósítás, mert a firkászok belövik magukat, mielőtt munkához látnának. Ezért a sunyi célzásért sem Kocsis Mátét, sem a Fideszt, sem a kormányt nem fogják jobban szeretni az újságírók, így az egykori pártszóvivő jó nagy bakot lőtt ezzel az ötletével.

Boncolgassuk tovább ezt a csoportot! Ki számít újságírónak? Egy tévés stáb esetében csak a riporter, vagy az operatőr és a technikus is? Egy adáslebonyolító stábban a képvágó, a rendező, a világosító vagy a kávét hordó gyakornok is alá kell, hogy vesse magát a tesztnek? Ha így van, akkor előfordulhat az, hogy egy stúdióban mindenki tiszta lesz kábítós szempontból, ám a takarító néni vigyorogva fókázza a linóleumot, a karbantartó betépve bóklászik a fűtőházban, portás pedig úgy vigyorog a fülkéjében, mintha a hetedik mennyország felé tartana. Így már minden rendben lesz?

Nem beszéltünk még az írott sajtó esetében a bloggerekről, a tördelőkről, a nyomdai munkatársakról a korrektorokról, a fotósokról, a grafikusokról, a titkárnőkről, az üzletkötőkről, a rendszergazdákról és még egy csomó emberről, akik a szó klasszikus értelmében nem újságírók, de a sajtó munkájához kötődnek.

Az igazi agyrém azonban a politikusok esetében üti fel a fejét. Ki számít politikusnak? És most tényleg ne vicceljük el a dolgot! Minden választott képviselő Balmazújvárostól Nyékládházán át Dombiratosig? Ha a képviselőnek tisztának kell lennie, akkor a jegyzőnek vagy irodavezetőnek miért nem? Ha egy országgyűlési képviselőnek alá kell vetnie magát egy ilyen tesztnek, akkor egy államtitkárnak miért nem? És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az senkit sem érdekel, amikor egy parlamenti vagy önkormányzati képviselő részegen tántorog a padsorok között egy hivatalos ülésen (vagy bambán egy sátorrúdba kapaszkodik egy kakaspörkölt főző versenyen), az bocsánatos bűnnek számít, de ha két hónapja elszívott egy dzsangát, éghet a feje a szégyentől, amikor nyilvánosságra kerül a teszteredménye.

Nem a drogok melletti állásfoglalás ez a dohogás, de a különböző függőségekkel foglalkozó szakemberek ezerszer elmondták már, hogy az alkohol bizonyos mennyiség felett sokkal ártalmasabb az egyénre és a társadalomra, mint a könnyű drogok többsége. Nálunk azonban részegnek lenni virtus, míg a kábítószerekkel kriminalizálni lehet gyerekeket, politikusokat, újságírókat.

Szóval, az egész ötlet olyan eszement agyrém, amit lehet ugyan finomítani, de ép ésszel akkor sem lehet felfogni, ha több száz oldalas törvénybe foglalják. Tényleg akkora a baj a kormányzat háza táján, hogy már ilyen hatalmas blaszfémiával lehet csak elterelni a figyelmet? Tényleg olyan csököttnek gondolják a magyar társadalmat, hogy a drogok elleni harc ürügyén meg nem történtté lehet nyilvánítani a korrupciós ügyeket, az egyre nyomasztóbb szegénységet?

A drogprobléma persze létezik, de annál sokkal komolyabb gond, minthogy gumicsontként vessük oda más ügyek leplezésére. Kocsis Máté irányt tévesztett, ahogy a mögé beálló kormányzó párt is. A gumicsontok ideje lejárt, most már azon kéne ügyködni, hogy „azemberek” asztalára ne csak csont, hanem valódi étel kerüljön.

Trombitás Alfréd