Habony Árpádnak kell a legjobban tudnia, mennyire kifizetődő a szociális demagógia a politikában, hiszen állítólag ő találta ki a rezsicsökkentést Magyarországon. Azzal azonban, hogy megvillantotta közel félmilliós Gucci-táskáját a szegénység ellen tüntetők előtt, jelezte, neki személy szerint semmi köze azokhoz, akik érdekében a kormány meghozta ezt az intézkedést.

Fotó: Index.hu

A magyar politikai közélet talán legtitokzatosabb figurája Habony Árpád. Azon kívül, hogy egykori kendóbajnok, koronagondnok, Kapócs Zsóka volt pasija, és kikapcsolódásként nyugdíjasokat pofoz az utcán, nem sokat tudunk róla. Őszes bóbitája meg-megvillan a miniszterelnök környékén, ám, hogy tulajdonképpen milyen döntéseket „köszönhetünk neki”, csak a bennfentesek tudják. A szintén rejtőzködő életmódot folytató Simicska Lajosról legalább tudjuk, hány cége van, milyen sajtóorgánumok fölött diszponál, melyik szupermarketban vásárol magának sajtot és tejet, és hogy kiket delegált a magyar kormányba, illetve közhivatalokba. Habony Árpád esetében azonban csak tapogatózunk, mint vakhangya a szemétledobóban.

Hogy miért kéne tudnunk, milyen funkcióban, milyen díjazás fejében tömi tele Orbán Viktor fejét újabb és újabb ötletekkel? Például, mert ezekből a "szellemi sziporkákból" parlamenti előterjesztések, majd törvények és kommunikációs stratégiák lesznek. És mivel a tápláléklánc alján mindig a választópolgár van (vagyis mindennek az árát mi fizetjük), a habonyi ötletbörze rajtunk csapódik le előbb-utóbb. Habony úgy befolyásolja mindannyiunk életét, hogy semmit sem lehet rajta számon kérni, hiszen elvileg még munkaszerződése sincs.

Amikor megvillantotta Gucci-táskáját a sanyarú szociális állapotok ellen tüntetők előtt, mindenki számára világos lett, hogy Magyarországon valószínűleg ő a leggazdagabb munkanélküli. Olyan lendülettel köpte szembe azt a szociális politikát, melyet a rezsicsökkentéssel kövezett ki, hogy azt még a legvérmesebb fideszes szavazók is elkapták a fejüket. Habony a rejtőzködő orbáni erőközpont szimbóluma lett, akár titkosítani is lehetne, mint a paksi szerződést. Gyakorlatilag senki sem hiszi el, hogy cége, a Színes Tinták Bt. évek óta veszteséges, de mivel személye szent és sérthetetlen, ez nem számít semmit.

Habony annak a politikai elitnek lett a kirakatembere, amely teljesen elszakadt a magyar rögvalóságtól, aki semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek legyenek ebben az országban. Ha értené, milyen vérlázító Gucci-táskát lóbálni bárhol, bármilyen eseményen ebben az országban, akkor nem javasolta volna a főnökének, hogy valódi szociálpolitika helyett néhány asztalról lesöpört morzsával szerezzenek szavazatokat maguknak a tavaszi választások előtt. Mivel azonban ez a trükk bejött, most elképzelni sem tudja, miért ítélik el „azemberek” az ő fényűző hóbortjait.

Mégis tény, Habony Árpádot a magyar választópolgárok emelték magasra azzal, hogy bedőltek annak az ősi trükknek, melynek állítólag ő volt az ötletgazdája. Pedig Habony csak egy régi dallamot hangolt újra: ha a nyomor szélére sodorjuk a társadalom egy jelentős hányadát, akkor ez a tömeg rendkívül hálás lesz egy felé dobott száraz kenyérvégért is. Kockás Gucci-táskájával végül ő maga hiteltelenítette ezt a politikát, úgyhogy a csodafegyverek arzenáljából akár ki is lehet húzni a rezsicsökkentést. Marad még két fontos kérdés: Lesz-e újabb csodafegyver, mellyel tartósítani lehet az Orbán-rendszer hatalmát, illetve, mi lesz Habony Árpád sorsa, ha a miniszterelnök sem bízik már az ötleteiben? Ez utóbbi fontos, ám egyáltalán nem a leglényegesebb kérdés. Habony karrierje lényegét tekintve valószínűleg alig különbözik majd Rogán Antalétól, Szijjártó Péterétől, Lázár Jánosétól vagy Deutsch Tamásétól. Ha buknak, együtt buknak majd. Ha nem buknak, akkor maradnak a csodafegyverek, a látványintézkedések, a hazugságok, és persze Habony és társai.

Frédi és Béni