Meddig cseresznyézik még egy tálból Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin? Valószínűleg addig, amíg valaki le nem vizeli a cseresznyét, így sem az orosz elnöknek, sem a magyar miniszterelnöknek nem lesz kedve a tálba nyúlkálni.
Fotó: nepszava.com
Lázár János szavaival élve érdekházasság köttetett a magyar és az orosz fél között a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hajnalán. Már csak az a kérdés, kinek az érdeke ez a pragmatikus nász? A magyarok egyelőre nem sokat profitáltak abból, hogy egy ágyba feküdtek az egykori ősellenséggel, hiszen se Déli Áramlat, se gigantikus olajüzlet, se rubelkölcsön (szerencsére) és egyelőre Paks II is lebeg, mint mérgezett hal a lúgos vízen. Persze, ha nem titkosították volna örökre plusz 20 évre a paksi szerződés részleteit, elképzelhető, hogy kirajzolódnának a magyar érdekek is ebben a kusza történetben, ám a titok lényege az, hogy csak a bennfentesek profitálhatnak belőle.
Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy az amerikai hírszerzés bármelyik magyar képviselőnél többet tud a paksi szerződés lényegi elemeiről, és nyomásgyakorlásuk intenzitásából arra lehet következtetni, hogy ez az üzlet sem az amerikaiaknak, sem az EU-nak, és valószínűleg a magyaroknak sem lehet előnyös, így kizárásos alapon az oroszok profitálnak belőle egyedül. Önmagában az is egy felháborító tény, hogy mi magyar polgárok annyit sem tudhatnak erről a szerződésről, mint Kósa Lajos az új-zélandi szórványmagyarságról, miközben Paks II évtizedekre meghatározza a magyar energiapolitikát, az államadósságunk mértékét, valamint hazánk régiós politikai irányvonalát. Ha van valami, ami életbevágóan fontos döntés napjainkban, akkor ez az. Ezért rémisztő, hogy az oroszok egyre elképesztőbb sebességgel haladnak a gazdasági összeomlás felé, és ha igaz, hogy a paksi szerződésre alapozta az Orbán-kormány a következő évtized energia- és gazdaságpolitikáját, akkor most egy orosz rulett végjátékának szereplői vagyunk, és csak az a kérdés, hogy a halántékunkhoz szorított pisztoly ravaszát mikor kell meghúznunk.
Hogy a tárban lévő egyetlen töltény milyen veszélyes ránk nézve, azt a szerződés aláírásának körülményei jelzik. Amikor januárban megkötötték az egyezséget, Orbán Viktor rémülten és zavarodottan fészkelődött Putyin mellett a díszes székében. Egészen biztos, hogy erősen izzadt a tenyere, amikor a nagy orosz medve mancsába csapott, és valószínűleg, azóta is szorongva emlékszik vissza erre a pillanatra. A pókerarcú Orbán vonásain látszott, hogy most olyan hazárdjátékba vág bele, melyből, ha nyer, nagyot kaszálhat, ám ha bukik, akkor úgy kell majd felsöpörni őt és kormányát, mint a konfettit egy szilveszteri buli után. Lassan egy éve ennek a jelenetnek, de a mai napig ennek a zavarodottságnak a mibenlétét keresgélik az elemzők. Ha a sok titkolózás, mellébeszélés, elterelés mögött egy elhibázott stratégiai döntés áll, akkor szinte mindegy, hogy kik lesznek a miniszterelnökök Magyarországon a következő húsz évben, a magyar lakosság a saját bőrén fogja érezni ennek tragikus hatását. Bős-Nagymaros bukása ehhez képest kutyagumi.
Előfordulhat persze, hogy még ki lehet farolni ebből az üzletből, ám az oroszokat ismerve nyilván elég sok garanciát építettek be a szerződésbe annak biztosítására, hogy ők ne járjanak rosszul. Az is elképzelhető, hogy az amerikaiak a háttérben ki tudják kényszeríteni a paksi szerződés visszavonását, annak viszont ára lesz az oroszok és az amerikaiak felé egyaránt. Egyre valószínűbb, hogy Orbán olyan csapdába navigálta magát, melyből a maga erejéből nem tud kikászálódni, és akik a kezüket nyújtják felé, nem biztos, hogy segíteni szeretnének, inkább csak még mélyebbre akarják taszigálni ebben a gödörben. Ezért sem érdemes háborút vívni a fél világgal, hiszen ha baj van, csak a barátok tudnak segíteni, az ellenségekké tett egykori szövetségesek legjobb esetben is kárörvendve nézik, amint Putyin Dugovics Tituszként rántja magával a mélybe Orbán Viktort.
Trombitás Alfréd
