Vlagyimir Putyin magyarországi látogatása alkalmával a Szegedi Kattintós szeretné megajándékozni olvasóit egy különleges csemegével. Minden politikai felhangot hátrahagyva nézzük, melyek azok az orosz (szovjet) kötődésű dolgok, melyek hétköznapjaink szerves részeivé váltak politikai kötődésünktől függetlenül.

fotó: radiohistoria.hu

Junoszty televízió: Legegyszerűbben úgy jellemezhetnénk, hogy jelenleg a Vatera sztárja. Olykor 3 ezer forintot is elkérnek érte. Ma már többnyire csak garázsműhelyekben, halászkunyhókban és nyaralókban lelhető fel, de akadnak olyan háztartások is főleg vidéken, ahol még mindig ezen nézi Marika néni és Jóska bácsi a köztelevízió Észak-Koreát idéző híradóját. Ebben még az sem zavarja az időseket, hogy az analóg adásoknak gyakorlatilag befellegzett hazánkban. A gyártó a Moszkvai Rádiótechnikai Művek volt, és a ma használatos darabokat a 80-as évek közepén rakták össze. Négy gomb volt rajta, ami azt jelentette, hogy négy csatornát lehetett vele beállítani manuálisan. A fekete-fehér készülék nagy előnye volt, hogy kézben, motorbiciklivel, vagy akár kerékpáron is lehetett szállítani, és ha valahol rá tudtunk csatlakozni egy 220-as hálózatra, már nézhettük is a Szomszédokat vagy az Onedin családot bárhol, ahol ránk esteledett. 

Szovjet pezsgő: Már rég nincs Szovjetunió, de a róla elnevezett pezsgő még mindig kaszál nálunk, főleg, ha szilveszteri koccintásról van szó. Az orosz pezsgő 1969-től ilyen néven fut külföldön, ezt a márkát ismerik mindenhol a világon. Eredetileg szovjet pezsgőbor a neve (Советское игристое) Ez a pezsgő tényleg orosz, a gyártási technológiát még az 1800-as évek végén dolgozták ki Golicin gróf gyárában. A bolsevikok aztán hanyagolták ezt a burzsoá terméket, de később Sztálin is rákapott, és elkezdődhetett a tömeggyártás. Nálunk elég komoly balhék kerekedtek a rendszerváltás után ismét a piacra dobott termékkel, hiszen nem tisztázott, hogy ilyen névvel ki hozhatja forgalomba. Mindenesetre az édesszájúak kedvence, mert a klasszikus francia pezsgőknél édesebb.

Orosz hússaláta: Finomra szeletelt vöröshagyma, párizsi, főtt burgonya, némi csemege uborka vastagon leöntve majonézzel, vagy tartármártással.  Nagyjából így írható le az az étel, mely jól illeszkedik abba a nemzetközi hidegtálas csapatba, melynek erősségei a svéd gombasaláta, franciasaláta és a magyar kaszinótojás. A magyar konyha megtűrte az elnyomás 40 éve alatt is, hiszen eszünkbe sem jutott, szovjet salátának hívni. Valójában tényleg a cári korszakból származik, de eredetileg egy belga szakács után Oliver salátának hívták. Lucien Olivier az Ermitage séfje volt az 1860-as években. Az eredeti salátában  fekete kaviár, kapribogyó, fajd vagy fácánhúsrétegek voltak lerakva apróra vágott aszpikkal, amit párolt rákfarkak és nyelv körítettek. A fogáshoz tálalt öntet a séf titkos összetételű, majonéznél pikánsabb és könnyebb provanszi mártása volt és az egészet vékony, főtt burgonya-, és savanyú uborkaszeletek díszítették. 

Oroszkrém torta: A torták királynőjeként is szokták emlegetni. Állítólag ennek a receptnek semmi köze Oroszországhoz. Egy, a két világháború között létezett cukrászda névadója, egy Oroszi nevű mester találmánya, az utolsó hang elkopása a szájhagyomány műve csupán. Lehetséges, hogy ez a cukrász volt az első, aki piskótát krémmel rétegzett, a jelenség azonban ekkor már több mint 200 éves volt. Aki nem tudná, hogyan kell elkészíteni, az tanulmányozza az alábbi leírást:

Oroszkrém torta

Hozzávalók a piskótához:

• 30 dkg liszt

• 30 dkg cukor

• 12 kanál forró víz

• 6 tojás

• 1 csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:

• 20 dkg cukor

• 9 dl habtejszín

• 5 tojássárgája

• 4,5 dl tej

• 2 csomag vaníliás cukor

• 1 csomag mazsola

• 1 csomag zselatin

• rumaroma

Elkészítési idő:

Másfél óra, plusz négy-öt óra, mire megdermed.

         Fotó: divany.hu

Túró Rudi. Sokan nem tudják, de ezt az igazi hungarikumot tényleg az oroszoknak, pontosabban a Szovjetuniónak köszönhetjük. Történt, hogy 1954-ben Takó Imre iparigazgató, dr. Ketting Ferenc a Magyar Tejipari Kutató Intézet /MTKI/ élelmiszeripari mérnöke és Borka Zsolt tanulmányútra utazott a Szovjetunióba, a szocialista tejipar tanulmányozására. Ők ott látták meg a Túró Rudi ősét, a „glazirovannij szirok elnevezésű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édességet, amit akkor túró mignon-nak kereszteltek el. A szabvány módosítása után 1968-ban kezdték el gyártani nálunk a terméket. A túrós édesség termékfejlesztésének lebonyolításával az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetőjét bízták meg. Klein Sándor Budapesti Műszaki Egyetem oktatója kapta a megbízatást, hogy az új csemegét népszerűsítse a hazai és külföldi piacokon. Klein a formatervezést továbbadta két hallgatójának az Iparművészeti Főiskolán, ők találták ki és tervezték meg többek között a pöttyös csomagolást. Klein a névadás ügyében több szakemberrel – így például Radnai Béla reklámpszichológussal – tanácskozott, de végül egyikük tanácsát sem fogadta el. A Túró Rudi név végül saját ötletéből született. Állítólag Klein fiáról kapta a nevét a termék. Volt némi pornográf kicsengése, de mára teljesen megbarátkozott mindenki ezzel a névvel.

Rakéta porszívó: A Rakéta a Szovjetunió űrtechnológiáját hozta el otthonainkba. A tömeggyártása állítólag 1957-ben kezdődött, az utolsók pedig 1985-ben gördültek le a gyártósorokról. Ennek ellenére túlélte a Szovjetuniót, a magyar rendszerváltást, sőt a második Orbán-kormányt is. Hihetetlen hangos de valószínűtlenül hosszú életű ipari termék. Gyakorlatilag elronthatatlan, a Kalasnyikov géppuska óta nem volt ilyen egyszerű és tökéletes terméke a szovjet iparnak. Tényleg rakéta alakú, és a hangja is hasonlatos a világűrbe induló Szojuz űrhajókéhoz. Változatos színskála állt a vásárlók rendelkezésére, hogy a lakás berendezéséhez passzoló színben válasszanak maguknak porszívót. Kapható volt hupikék, türkiz, szürke, narancs, barna, és zöld kiszerelésben is. Sok magyar háztartásban még mindig a rakéták szívják fel a porcicákat, az eldobált rajszegeket, morzsákat és más ételmaradékokat.     

Fotó: canadahun.com

Szervusz, Szergej: A mai fiataloknak már lövésük nincs arról, ki volt Szergej Kurepov, ám aki a 80-as években volt gyerek, jól emlékszik a műsorára. Szergej a szomorú megalázott bohóc archetípusát jelenítette meg, mégis nagyon népszerű volt műsora a Magyar Televízióban. Érdekes akcentusát csak ritkán hallhattuk, mert keveset beszélt. A Szovjetunióban született művész kalandos körülmények között került a baráti Magyarországra, ahol gyors karriert futott be. A Szervusz, Szergej című műsor zenéjét Bergendy István, szövegét Romhányi József írta. Magyarországról 1985-ben emigrált, és Kanadában halt meg 2006-ban. Emigrálását követően nagy sikerű gyerekműsora nem került adásba többé Magyarországon.     

Frédi és Béni