A Szegedi Kattintós száguldó riportere a vajdasági Gyálán egy vegyesbolt előtti szemetesnél találta azt a sokat mondó választási szóróanyagot, melyből kiderül, hogy Aleksandar Vučić jelenlegi miniszterelnök Orbán Viktor és Pásztor István társaságában hirdeti, fontos, hogy Gyorsabban - erősebben – jobban teljesítsen Szerbia, és ennek záloga az ő elnökké választása. Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Vučić pártja soha nem számított a magyarok nagy barátjának, ráadásul az imént említett szórólapon kizárólag szerbül szólítja meg választóit az Orbánnal kampányoló miniszterelnök.
Fotó: Szegedi Kattintós
A szerb radikálisok báránybőrbe bújtak ugyan, mégis ők számítanak a balkáni nacionalizmus egyik legerősebb politikai erejének. A Szerb Haladó Párt színeiben vasárnap megválasztott Vučić annak a Tomislav Nikolić-nak a köpönyegéből bújt elő, akit rövidesen váltani fog az elnöki székben. Nikolić 2008-ban a Szerb Radikális Pártból kiválva alapította meg azt a pártot, mely most már az Európai Unió irányában is nyitott, ugyanakkor ügyesen lavíroz az EU és Oroszország között.
Mint az Indexnek a választások előtt publikált összefoglalójából kiderül, Vučić múltja korántsem makulátlan. A hírhedt Vojislav Šešelj-féle radikálisoknak üdvöskéjeként kezdte pályafutását, Slobodan Milošević rendszerének utolsó éveiben információs miniszterként szolgálta az egyre sötétebb rezsimet. Az 1999-es NATO-bombázások idején ő volt Szerbia tájékoztatási minisztere, a világ televízióit bejárták azok a hazugságok, amiket a szerb haderő sikereiről terjesztett. Ha Magyarországon elcsalták a rendszerváltást, akkor mit mondjunk Szerbiára?
Fotó: predragpopovic-WordPress.com
No, de most sokkal érdekesebb Vučić és Orbán viszonya. A menekültkérdésben több súrlódás volt a két politikus között, ám a kollégájához hasonlóan pragmatikus szerb miniszterelnök gyorsan ráérzett arra az egyszerű módszerre, ahogy magyar kollégája kezeli a közügyeket a határ túloldalán. Mindenkinek azt ígéri, amit leginkább szeretne, minden kisebbségnél azzal hozakodik elő, ami leginkább tetszik a választóinak. Így került fel Orbán Viktor és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Vučić szóróanyagára, igaz előbbi két politikus kisebb méretben, mint a jóllakott napközis benyomását keltő szerb elnökaspiráns.
A gyálai szemetes mellett heverő kihajtható választási szóróanyag (kizárólag cirill betűs) szövegei is megérnek egy misét. Az Orbán, Pásztor, Vučić triumvirátus alá a következő sorokat biggyesztették: Aleksandar Vučić: A jelöltünk Szerbia összes állampolgára elnökének (6-os lista). Ennek a széthajtható lapnak a hátoldalán kész kisregény olvasható: „Gyorsabb - erősebb - jobb Szerbia - Aleksandar Vučić”
„A dolgok nem könnyűek. Számunkra (értsd: a mostani időkre) a ház alap nélküli, megrogyott maradt, és először az alapot kell megcsinálni ahhoz, hogy a házat felépíthessük. Házról házra, gyárról gyárra építkezünk, így Szerbia olyan lesz, amire méltó: erősebb és jobb. Őszinte fellépésünkkel sok befektetőt hívtunk, beindítottunk olyan gyárakat, amelyekről azt lehetett hinni, hogy egy hibás politika emlékművei maradnak, és ezzel még egyszer megerősítettük, hogy egyedül mi folytatunk államalkotó politikát Szerbiában. Egész régiónk számára fontos, hogy folytatódjon az élet, hogy az országok és a népek békében éljenek, hogy továbbmenjünk és a jövőbe nézzünk. És bármily nehéz is legyen, azt mondom nektek, hogy győzni fogunk, és hogy a gyermekeink büszkék lesznek ránk.” Nem csodálkoznánk, ha a Fidesz 2018-as választási plakátjain hasonló szövegeket olvasnánk.
Fotó: Szegedi Kattintós
Ezt még folytatódik a másik oldalon: „Észak-Bánát és a Tisza-menti régió nem Holt-tenger lesz, aminek nemrég mondták, hanem a Vajdaság és Szerbia fejlődésének motorja.” Hát, ez a Holt-tenger hasonlat nem semmi, de van még egy lap, ami az összehajtott szórólap között bújik meg. Ennek szövege pedig a következő: „Gyorsabban - erősebben – jobban tisztelt barátom, nagyon fontos, hogy 2017- április 02-án elmenj szavazni, elmenj a családoddal, sógoraiddal, barátaiddal, hogy a mi Szerbiánk elnökévé válasszuk Aleksandar Vučić-ot. Mutassuk meg hogy mi, gyálaiak, egységesek vagyunk, mert csak Vučić megválasztásával építhetjük a falunkat olyanná, amilyennek megérdemeljük. Ezért gyere el és karikázd be a 6. számot!” Így forgasd előre a történelem kerekét!
Fotó: Szegedi Kattintós
Hát karikázták, mert Aleksandar Vučić simán hozta az első fordulót, ráadásul a szavazatok több mint ötven százalékával, így nem is kell második fordulót tartani Szerbiában. A szavazatok részletes elemzése alapján egyértelmű, hogy Aleksandar Vučić jól számolt, hiszen kisebbségi jelölt híján (korábban a VMSZ is állított elnökjelöltet) a kettős állampolgárságot megadó Orbánnal kampányolva lényegében begyűjtötte a vajdasági magyarság szavazatainak többségét, ezzel esélyt sem adott ellenfeleinek, akik nem ígértek olyan sok szépet és jót, és persze elfelejtették feltüntetni Európa egyik leghírhedtebb autokratikus vezetőjét a saját szórólapjukon. Ahogy egy hírhedt dakota közmondás tartja: „Ha sokat lovagolsz kemény harcosokkal, nem biztos, hogy jól küzdesz majd a csatában, de az tuti, hogy kemény lesz a hátsó feled a nyeregtől.”
Köszönet Zilahi Tibornak, aki sokat segített a cikk megírásában.