Szinte naponta képes átírni a jelent, a jövőt és a múltat Magyarország miniszterelnöke annak érdekében, hogy igazolja saját politikáját. Március 15-én azonban minden eddiginél tovább ment, és olyan historikus handabandába keveredett, melynek értelmét még napokig próbálják kibontani történészek, politológusok és a pártok. Öt éve még biztosan kihasználta volna a forradalom és szabadságharc évfordulóját arra, hogy üzenjen a harcunkat eltipró oroszoknak, vagy a korábban 150 évig itt országló törököknek, ám most Putyin abszolutizmusa és Erdogan önkénye a minta, és az Európai Unió vált a despota Szent Szövetség analógiájává. Orbánnak lényegében mindegy, kivel csatázik, csak legyenek mögötte hű vazallusok, akikben mindig felkorbácsolhatja a harci szellemet.
Fotó: MTI
Egészen a Római Birodalomig visszavezette saját politikájának előképét Orbán Viktor, amin valószínűleg még saját hívei is megütköztek. Julius Ceasarnak a köztársaság bukását előrevetítő meggyilkolását annak ürügyén hozta szóba, hogy a demokratikus intézményeket védő EU talán pont az ő eltávolításával próbál a történelem útjába állni, ám ez sem fogja meggátolni azt a szükségszerűséget, hogy új Ceasarok vegyék kezükbe az irányítást a vén kontinensen. Nem ez volt az egyetlen hajmeresztő történelmi példája Orbánnak, ám ha mindegyik kijelentését értelmezni próbáljuk, akkor az ő logikája szerint próbáljuk a közéletünket megérteni. Márpedig a magyarok nem feltétlenül osztják a miniszterelnök nézeteit, és itt nem elsősorban a beszéde alatt fütyülők hangos táborára gondolunk.
Orbán ugyanis forradalmat emleget, ám épp ő az aki keresztbe fekszik minden olyan változásnak, melyekre az országnak nagy szüksége lenne. Bárhogy is igyekszik a magyar miniszterelnök, nem tud minden magyart meggyőzni arról, hogy szeretnünk kell a nőket diszkrimináló, a saját ellenzékét kegyetlenül üldöző, szomszédjait nyíltan fenyegető Vlagyimir Putyint, a török világi köztársaságot egy despotikus szultánsággá alakító Tayyit Erdogant vagy azt az adócsaló, arrogáns milliárdost, aki jelenleg az Egyesült Államok elnöke. Az ő példáik éppen arra figyelmeztetik a magyarokat, hogy milyen rendszerek ellen vívtak élethalál harcot elődeik, és hogy a szabadság zászlaját lengetve olyan politikusok váltak kegyetlen despotákká, akikre tömegek bízták korábban az életüket.
Egy dolgot azonban soha nem tudtunk meg Orbán Viktortól, hiába hallgattuk végig az összes évértékelőjét, október 23-i és március 15-i beszédét. Ez pedig az, hogy tulajdonképpen mi is a célja.
Orbán ma már nyíltan az Európai Unió szétverésére szólítja fel saját polgárait, ugyanakkor keblére öleli azokat a politikusokat, akik szintén ennek a szövetségnek kívánják a vesztét. A magyar kormányfő nem egyszerűen beleharap abba a kézbe, amely enni ad neki, hanem szakrális öngyilkosságba kívánja hajszolni. Nem véletlen, hogy egyre többen teszik fel a kérdést a világban: meddig mehet el egy olyan ország vezetője, amelynek jövője nagyrészt attól függ, hogy meddig pénzeli az EU? A magyar miniszterelnök többször becsmérlően nyilatkozott az Európai Unióról, hiszen az ő szemében gyengeség a demokrácia, a tolerancia, a kompromisszumkészség pedig szerinte kifejezetten a letűnt rendszerekre jellemző tulajdonságok. Egy dolgot azonban soha nem tudtunk meg Orbán Viktortól, hiába hallgattuk végig az összes évértékelőjét, október 23-i és március 15-i beszédét. Ez pedig az, hogy tulajdonképpen mi is a célja.
Fotó: index.hu
Nos, a mostani ünnepi beszédének végén végre nyíltan kimondta: "soha sincs kész az ország”, és az „országot nekünk kell működtetnünk.” Ez logikailag azt jelenti, hogy egy soha el nem készülő országot mindig ugyanannak a politikai erőnek kell vezetnie. Az hagyján, hogy ezzel lényegében egyértelművé tette, hogy soha nem fogja átadni a hatalmat a politikai ellenzéknek, akár győz a választásokon, akár nem (lásd: a haza nem lehet ellenzékben), de megjelölte magát, mint alternatíva nélküli nemzetvezető, ami nyílt beismerése annak, hogy Julius Ceasar babérjaira tör. Ezzel bebiztosította történelmi örökségét is, hiszen, amennyiben az EU eltávolítja valamilyen módon a hatalomból, akkor a római hadúr sorsára jut, ám a köztársaságnak vége, de ha császárrá koronázzák, akkor meg pláne befellegzett a köztársaságnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sikerül egy sápadtarcú mögé lopódznod, ne azon töprengj, hogy melyik kezeddel vágod el a torkát, hanem skalpold meg, mielőtt megfordul.”