Hiába hívják fel a szakemberek a figyelmét arra, hogy rossz irányba mennek a dolgok, Orbán Viktor nem változtat sportpolitikáján. Nyakra-főre emelteti a labdarúgás új templomait, a stadionokban pedig TAO-pénzeken gazdagodó harmatgyenge futballisták poroszkálnak. A nézőszám csökken, a válogatott produkciója egyre szánalmasabb. Azért némi vigaszt jelent azok számára, akiket zavar az értelmetlen pénzszórás: Ebből a harmatgyenge mezőnyből a Felcsút legalább nem jutott ki a nemzetközi kupaporondra.
Fotó: hvg.hu
Kezdjük a végével: „Elbuktad Viktor, elbuktad Viktor!” Ezt skandálta az újpesti keménymag a Magyar Kupa döntője után a Ferencvárosnak otthont adó Grupama Arénában. Valljuk be, hogy jó ilyet hallani másfél hónappal a kormánypárti kétharmadot hozó parlamenti választások után. Bár nem sokon múlt, hogy nem a Felcsút kormányzati pénzen kitömött csapata és a hozzá ezer szállal kötődő fideszes arisztokrácia ünnepelhetett a mindent eldöntő tizenegyespárbajt követően, de végül mégis azok engedhették ki boldogan a hangjukat, akik szerették volna végre csalódottnak látni Orbán Viktort.
Neki ugyanis ezt a terepet még nem sikerül uralnia, hiszen a saját vazallusai csapatai ellen kell csatába küldenie a fiait. Szinte minden NB 1-es (sőt másodvonalbeli) csapat élén a Fidesz oligarchái vagy politikusai állnak, így már nem az számít igazán, hogy a Ferencváros, a Mezőkövesd, vagy a Videoton győz, hanem, hogy Kubatov Gábor, Tállai András vagy Garancsi István örül-e a meccs végén. Szóval, Orbánnak most nem letarolni kell az ellenfelet, hanem oda kellene telefonálnia a tulajnak, hogy bocsi Gábor, ezt a meccset el kéne buknia a Fradinak. Miért? Mert én mondom!
Fotó: 24.hu
Tudomásunk szerint ilyen még nem történt, aminek van egy ésszerű magyarázata: Ha nyomokban létezik még valós versenyszellem a miniszterelnökben, az épp a sport, de leginkább a labdarúgás területéről mondható el. A Nemzeti Együttműködés Rendszere a TAO-pénzeken keresztül ugyanúgy kitömi pénzzel a nemzeti oligarchák klubjait, mint a a miniszterelnök kedvencét, a Puskás Akadémiát, a bírókat pedig egyelőre nem küldik el átnevelő táborokba, ha véletlenül a felcsúti csapat ellen ítélnek 11-est. A miniszterelnök kedvenc főszerkesztője által irányított kedvenc sportnapilap azonban többször tanújelét adta annak, hogy a Felcsút számukra különös fontossággal bír, így a vesztes kupameccs utáni tudósításuk véletlenül sem nevezhető pártatlannak.
Maguk az újpesti drukkerek is érezték magukon a nyomást, hiszen a meccs közben felharsanó rigmusok arról árulkodtak, hogy Orbán Viktor már a háttérben elrendezte a dolgot, nekik meg nem marad más, mint a szembesülés azzal a ténnyel, hogy a Fidesz nem csupán a választásokon hajlamos akár a csalásig is elmenni, hanem a sportban is. Szerencsére Orbán ezúttal nem nyúlt a végső eszközhöz, így a vesztes meccs után kénytelen volt savanyú képpel társalogni legfőbb szövetségesével, a klub elnökével, minden magyarok gázszerelőjével, Mészáros Lőrinccel. Pedig tudjuk, Orbán utál veszíteni, de a sport szabályai iránti elkötelezettsége még mindig olyan erős, hogy saját egyéniségét meghazudtoló módon nem enged ebből az elvből. Magyarán, maradt még olyan terep Magyarországon, ahol nem lejt annyira a pálya, hogy előre ki lehet hirdetni a győztest.
A Felcsút bukása ezért most olyan eufóriát váltott ki az Orbán-rendszertől irtózó szurkolókból és egyszerű állampolgárokból, amire rég nem volt példa. Az egykori Jugoszláviában éreztek így a Dinamó Zágráb híve, amikor legyőzték a Partizán Belgrádot. Igen, már ez sem a sportról, hanem a politikáról szól, és mély árkot húz egy ilyen sportesemény is a szervilis, fennhéjázó, rongyrázó fideszes káderek gőgös kisebbsége és a rendszert zsigerből gyűlölő többség között. Egyszerűen jó érzés sok millió magyar számára, hogy Orbán Viktornak nem sikerül az, amire talán legjobban vágyik.
Fotó: index.hu
Ez utóbbiak élvezettel nézik, amint a miniszterelnök fején éppen félrecsúszik a (még láthatatlan) korona, ő pedig zavartan nyúl feléje, hogy megigazítsa. Orbán persze azt gondolja, hogy ez legyen a legnagyobb örömötök, bugris népség! Az igazság viszont az, hogy valószínűleg jobban fájt tavaly a miniszterelnöknek a csapata kiesése, illetve most a kupadöntő elbukása, mint a kínos hódmezővásárhelyi vereség az időközi polgármester választáson. Mert, ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Aki az íjászatban gyengélkedik, az a közelharcban általában jó. Kérdés, hogy melyikre lesz inkább szüksége a csatában.”
