A szakértelem morzsáit is lesöpörte a Fidesz a közmédia asztaláról, ugyanis mostantól az a Papp Dániel vezeti a közpénzen fenntartott, és a kormány szája íze szerint működő MTVA-t, akinek papírja van arról, hogy hírhamisító. Egyre inkább az az ember érzése, hogy a Fidesz szánt szándékkal köpi szembe a választókat, hogy ezzel is jelezze: most már bármit megtehet, mi pedig semmit sem tehetünk a kormány szándékaival szemben. A magyar közszolgálati televíziózásra és rádiózásra most olyan idők jönnek, melyek jellegéről leginkább az észak-koreai kollégák tudnának mesélni.
Fotó: euronews.hu
Finoman szólva sem hagyta korábban sem az út szélén a Fidesz vezetése azt a Papp Dánielt, aki a kormány iránti hűsége jeleként még arra is hajlandó volt, hogy a szakma szabályait durván áthágva olyan híradós anyagot készített, ami azt sugallta, hogy Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő, amikor Magyarországon járt, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. Alaposan összevagdosta a képanyagot, felcserélte az időrendet, csak, hogy az a kép alakuljon Cohn-Benditről - aki az akkor keményen bírálta Orbán Viktor politikáját – mintha elmenekült volna a kínos kérdés elől.
Papp igen messziről indult, hiszen még a Jobbik környékén kezdte bontogatni szárnyait, de amikor televíziós pályafutása elkezdődött a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után, akkor is inkább politikai küldetéseket hajtott végre, minthogy objektíven tájékoztatott volna az eseményekről. Sokat elárul a szemléletéről az az eset, amikor a vezetése alatt lévő szerkesztőségben egy tudósításból egyszerűen kiretusálták idősebb Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét. Korábban elképzelhetetlen lett volna ilyen eset a magyar televíziós szerkesztőségek életében, a most nagyfőnökké kinevezett Papp ezt is meghonosította, ráadásul a közszolgálatinak csúfolt tévében.
Az, hogy a Fidesz méltányolja Papp minden határon átnyúló hűségét a párthoz, eddig is egyértelmű volt. Miután ugyanis a Kúria jogerős ítéletben mondta ki, hogy a Cohn-Benditről készült anyagban Papp a szakmai szabályok ellen követett el vétséget, és hogy nem túlzás őt hírhamisítónak nevezni, a munkahelye még kisebb megrovásban sem részesítette őt. A Kúria szerint erőteljes vélemény volt annak idején az Index részéről, hogy hírhamisítónak nevezte Papp Dánielt, de tény, a szerkesztő a szakma alapvető etikai szabályaival sem törődött, amikor összevágta az anyagot.
Ezt a szemléletet emelte most annak a gigaintézménynek az élére a magyar kormány Papp személyében, amely elvileg a köz tájékoztatására kap a központi költségvetésből 80 milliárd forintot. A tények innentől tényleg nem számítanak, az elsődleges, hogy Orbán Viktor ellenfeleiről csakis negatív hírek kerüljenek adásba, és az MTVA televíziós és rádiós csatornái, valamint az MTI csak olyan híreket adjon ki, melyek pártunk és kormányunk érdekeit szolgálja. Mintha a kormány Soros Györgyöt lejárató „tájékoztató filmjeit” tennék meg minden közéleti tudósítás sarokkövének, és csak annyira kellene figyelembe venni a tényeket a jövőben, ahogy ezek a lejárató propagandafilmek teszik.
Fotó: index.hu
Az első gondolata mégis az az embernek, hogy az a hatalom, amely ilyen görcsösen ragaszkodik a politikai kinevezettekhez, nem azért teszi-e mindezt, mert retteg a jövőtől. Nem azért távolítja el a szerkesztőségek, egyetemek, tudományos műhelyek, állami cégek, intézmények éléről azokat a szakembereket, akik egyébiránt hű katonái voltak a pártnak, csak olykor a szakmaiság okán felemelték a hangjukat? Nem azért kell a pártközpont utasításait leső csinovnyikot kinevezni a közpénzből fenntartott, egyébként minden kormányigényt kielégítő intézmény élére, mert attól fél, ha kissé másként fújnak majd a szelek, csak a leghűségesebb katonáiban bízhat majd? Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nem biztos, hogy a csatában az a jó katona, aki bármi áron meg akar halni a vezéréért, ezért lovagolj olyanok között, akik időben figyelmeztetnek a veszélyre.”