Orbán Viktor már egy ideje mindentől tart, ami Franciaországból érkezik hozzánk. A „frankofóbia” első hulláma az volt nála, amikor a felvilágosodást tartotta minden rossz eredőjének, napjainkban pedig az úgynevezett 68-as generációtól igyekszik megóvni nemzetünket. Az igazi veszély azonban, ami Orbán miniszterelnök úrra leselkedik nyugat felől, az maga a francia elnök. Emmanuel Macron ugyanis deklaráltan Orbán Viktor ellenpólusának tartja magát, ráadásul épp olyan pragmatikus politikus, mint a magyar kormányfő.
Fotó:OLKT
A magyar miniszterelnök kommunikációjának egyik jellegzetes vonása, hogy amikor elkezd valakit vagy valamit vehemensen támadni, csak nagyon homályosan fogalmazza meg aggályait ellenfeleivel szemben. Máig nem tudjuk például, mi is a baj a felvilágosodás eszméjével, hiszen, e szellemi irányzat hatásai nélkül talán még ma is működne az inkvizíció, nem törölték volna el a rabszolgaság intézményét, illetve egy állam polgárait nem illetné meg a törvény előtti egyenlőség joga. Nyilván gesztust szeretett volna gyakorolni a mélyen vallásos emberek felé, kik közül még mindig sokan úgy érzik, hogy a francia enciklopédisták munkássága döntötte romba az arisztokrácia és az egyház kettősének egyeduralmát, és lökte a világot a polgári forradalmak bizonytalanságába.
Finoman szólva is anakronisztikus dolog abban hinni, hogy amennyiben minden maradt volna a régiben a 18. században, ma jobb lenne a világ; az emberek jobban szeretnék egymást, elkerültük volna a véres világháborúkat, nem készült volna el az atombomba, és nem lenne migráció. Ha elmaradt volna a felvilágosodás kora, legfeljebb nem lenne vallásszabadság, a jobbágyoknak még mindig tizedet kéne fizetniük a földesuraknak, a feketék és nők nem járhatnának egyetemre, a politikai ellenfeleket pedig a diktátorok nem csupán börtönbe zárhatnák, de ki is végezhetnék. Orbán soha nem konkretizálta, hogy tulajdonképpen miért nem békélt meg a felvilágosodás eszméivel, miért tartja ördögtől valónak Voltaire, Rousseau vagy Diderot műveit. Talán azért, mert nem olvasta őket.
Ma már nem csak hogy SZDSZ nincs, de Orbán a liberális szót is indexre tette.
Mostanában azonban már nem a felvilágosodást ostorozza, hanem azt a mozgalmat, ami szintén francia földről indult, ám hatásai messze nem nevezhetők olyan egyetemesnek, mint a 18. századi nagy gondolkodók eszméi. Mostanában ugyanis szinte Soros György szintjén emlegeti az úgynevezett 68-as generáció ármánykodásait. Ahogy az amerikai milliárdos valaha a mecénása volt, úgy a 68-asok egykor az eszményképei voltak az ifjú fideszeseknek. Amikor még nem Matolcsy Ádám volt a tulajdonosa az Origónak, az internetes hírportál közölt egy nagyon érdekes írást arról, miért fordult szembe hajdani eszményeivel a magyar miniszterelnök. Csak érdekességként említjük meg, hogy a cikk fejléce alatt a következő szöveg szerepel: "Ez a cikk 5 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek." Vajon hogy értelmezzük ezt?
A 2012-ben született cikk szerint a miniszterelnök Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén kikelt a nyugat-európai politikai elit általa '68-asnak bélyegzett generációja ellen, akik szerinte "szellemi rendszerükkel" Magyarországgal szemben állnak. Orbán azt mondta, az európai társadalomfejlődés következő szakasza a tízparancsolat szellemében megfogalmazott tradicionális értékekre, a család megerősítésére és a nemzetek reneszánszára fog épülni, és a hatvannyolcasok gondolkodásmódja "nem állja ki a következő húsz év hullámverését", nem lehet rájuk jövőt építeni. Orbánban akkor nyilván még erősen éltek annak a vitának az emlékei, amelyet nem sokkal korábban azzal a Daniel Cohn-Bendittel folytatott az Európai Parlamentben, aki a 68-as párizsi diáklázadás egyik vezetője volt.
A cikk azonban ennél mélyebben keresi az okokat. A szerző úgy gondolja, hogy valószínűleg korábbi személyes sérelmekből eredeztethető Orbán Viktor hatvannyolccal kapcsolatos ellenszenve. A rendszerváltás idején ugyanis az SZDSZ képviselte markánsan '68 szellemiségét. A kezdeti időszakban a két párt vezetői között egyfajta öcs-báty viszony is volt, hiszen együtt csinálták végig a rendszerváltást, de a generációs és a kulturális ellentétek élesek voltak. Ma már nem csak hogy SZDSZ nincs, de Orbán a liberális szót is indexre tette. Manapság már ő számít az illiberális eszmény atyjának (jelentsen ez a szó bármit is), így a hat évvel ezelőtti írás logikája szerint egyenes út vezetett Orbán sértett liberális lelkétől a liberalizmust, mint eszményt kriminalizáló politikáig.
Fotó: origo.hu
Nem lehet azonban az sem véletlen, hogy mostanában a szabatosabbnak tartott francia eszmények ellen hangolja az övéit Orbán. Mintha ezzel is a németeknek tenne gesztusokat, hiába fekszik a jelenlegi EU a viszonylag stabil francia-német szövetség alapjain. 2012-ben még sehol sem volt Macron, most viszont, hogy egy nagyon erős és kemény bírálót kapott Párizsból Orbán, jól jön neki a 68-asok elleni szónoklat, noha pontosan ezúttal sem határozza meg, hogy pontosan mi az, amit nem kedvel annak a generációnak a szellemiségéből. Azzal is tisztában van, hogy törzsszavazói számára nem is igazán fontos, hogy kik is azok a 68-asok, mi is volt a párizsi diáklázadás politikai üzenet, lényeg, hogy a vezér kiadta a jelszót, hogy utálni kell ezt a valamit vagy valakit, legalább annyira, mint Soros Györgyöt. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egyszer elkezdesz különbséget tenni a sápadtarcúak között, nem fogod gondolkodás nélkül öldösni őket, hanem azon morfondírozol majd, hogy vajon jó, vagy rossz ember-e az, akire célzol.”
