Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista helyett, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje!

Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista helyett, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje!

Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt, ezzel kivennék az élét azoknak az ellenzéki és EU-s kritikáknak, melyek szerint Magyarországon nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve. Volt némi realitás a felvetésben, ugyanis Orbán Ráhel férje sok fejtörést okozott már addig is a kormánypártnak. A nagy világfi hírében álló Tiborcz megmentése azonban fontosabb volt az apósának, mint demonstrálni a harcot a korrupció ellen. Azoknak a magyar polgároknak pedig, akik most kifizetik az Elios nevű cég helyett a számlát, annyi beleszólásuk sem volt ebbe az ügybe, mint a Felcsút focicsapatának a bajnoki címért folytatott küzdelembe.

nepszava_8.jpg

Fotó: nepszava.hu

Ami az Elios-ügy kapcsán történt az utóbbi néhány évben, tökéletesen modellezi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működését. Csak nagyvonalakban írjuk le, miként vesztett el Magyarország milliárdos nagyságrendű uniós támogatást csak azért, mert a miniszterelnök rokona gyorsan és könnyen akart sok pénzt keresni: Az Elios-féle gazdasági csoda akkor kezdődött, amikor 2010-ben a Közgép energetikai cége részesedést szerzett a vállalatban. Ugyan két évvel később, amikor a Közgép kiszállt a cégből, a lendület kissé megtört, de 2014-ben, amikor Tiborcz István 50%-os tulajdonra tett szert az vállalatban, az Elios ismét közel hárommilliárd forint értékben nyert el közbeszerzéseket.

Az Elios bevételeinek túlnyomó része uniós finanszírozású projektekből származik, fő tevékenységük a led-technológiás közvilágítási rendszerek kiépítése. A cég által megnyert közbeszerzések közül többet is az Elios után egy hónappal alapított Sistrade Kft. készített elő, amelynek tulajdonosa Hamar Endre volt. Ő 2011 és 2013 között Tiborcz István üzlettársa, 2014-ig pedig - sajtóértesülések szerint - az Elios résztulajdonosa volt, miközben tehát egyik cégével pályázatokat készített elő, másik cégével elindult azokon. A rendőrség 2015 márciusában négy közbeszerzés kapcsán nyomozást indított az Elios Zrt. ellen, és az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) is vizsgálódni kezdett a gyanús pályázati győzelmekkel kapcsolatban. Tiborcz István 2015 áprilisában kiszállt az Elios-ból, tulajdonrészét pedig a közbeszerzési piacon szintén rendkívül sikeres West Hungária Bau Kft.-nek adta el.

Időközben Magyarországon megszűnt mindenféle nyomozás a cég ügyeivel kapcsolatban, az OLAF jelentéséből viszont a kormány szándékai ellenére a 2018-as országgyűlési választások kampánya idején rengeteg információ kiszivárgott. Az OLAF vizsgálata kapcsán az Európai Bizottságnak 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolta. A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepel. Jávor Benedek EP képviselő feljelentését azonban érdemben nem is vizsgálta meg a magyar nyomozóhatóság, ami arra utal, hogy a kormány elszánta magát arra, hogy inkább benyeli az uniós támogatások elmaradása miatt veszteséget, minthogy kockára tegye Tiborcz István karrierjét egy esetleges eljárás megindításával.

Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak!

Ezt bizonyítja, hogy Jávor Benedek EP nyilvánosságra hozta: a kormány kiveszi az unió felé leadandó számlacsomagból az Elios által megvalósított projektek számláit, ezzel gyakorlatilag lemond arról, hogy az EU kifizesse a projektek költségeit. A gyanús ügyletekben megvalósult beruházások költségeit tehát a magyar adófizetők állják, cserébe Orbán veje ellen nem lesz sem uniós sem hazai nyomozás. Hát, mit mondjunk, már megint azok nyertek az ügyleten, akik tudnak helyezkedni, és azok veszítettek, akik általában rosszul járnak. A Nemzeti Együttműködés Rendszere tehát nem hagyta az út szélén sem Tiborcz Istvánt, sem az üzlettársait, sem a feleségét, aki történetesen a miniszterelnök lánya. Ha ezt a történetet 15 éve halljuk, azt mondjuk, hogy biztos nem egy EU-s tagországban, hanem egy karibi banánköztárasaságban esett meg.

hvg_57.jpg

Fotó: hvg.hu

Itt tartunk ma Magyarországon, mégsem borogatnak kukákat elkeseredett tüntetők, nem harsogják világgá lángszavú szónokok, hogy ez tűrhetetlen. Ehelyett számolgatunk, hogy Orbán hétpontos demográfiai akciótervéből esetleg csurran-cseppen-e nekünk valami. Talán tényleg beletörődött Magyarország népe, hogy alamizsnáért cserébe bármit elnéz az uralkodó elitnek. Valahogy az az ember érzése, hogy rohanunk a dinasztikus berendezkedés felé, és nincs aki felkiáltson: Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak! Ehelyett azt mondja faluhelyen az egyik szomszédasszony a másiknak: Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista számláját, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje! A másik asszony pedig nem válaszolja azt: Na, épp ezért ne fizessék ki az én adómból! Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Sok beszédnek sok az aljas indítéka.”

237 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista helyett, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje! Tovább
Facebook Tetszik
1
237 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr5514628424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

2019.02.15. 13:27:20

A törvényről

hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!

„Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48) I. e. valamennyi! Lásd Moszkva/ Brüsszel/ Tel Aviv helytartói!

Szent Ágostonnak az a sokszor idézett mondása, hogy igazságosság nélkül az állam is csak egy rablóbanda,
„Fejedelmeid megátalkodottak és lopóknak társai, mind szereti az ajándékot, és vesztegetést hajhász” (Ézsaiás próféta 23. – privatizáció)
“Ha közelebbről szemléljük azokat a férfiakat, akik tébolyult időkben a világot igazgatják, jobban csodálkozunk hitványságukon, mint amennyire meglep minket létezésük. Chateaubriand fr. Történész

„az uralkodókra nézve nem előnyös, ha az alattvalóikban fennkölt gondolkodás, erős barátságok és életközösségek keletkeznek…” (Platón — 31/608) (üldözte is a kommunista párt az egyházat, és az egyesületet!)

„Ha valaki a közvagyon megdézsmálásában találtatik vétkesnek, csak akkor szabaduljon a börtönből, ha kiengesztelte a várost, vagy pedig az okozott kár kétszeresét térítette meg.” (Platon — 32/917)

„… nem nevetséges-e ha egész államok, népek közösségben, hivatalosan hazudnak?” Lukianosz.
(Euripidész— Oltalomkeresők 423-425.sor)

„Az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni” (Antiszthenész —12/VI.5.) Mi, most, megtudjuk-e?

„A szegény emberből támadott elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, nem hágy kenyeret” (Példabeszédek 18/3 – a szocializmus megerősítette e tapasztalatot!)
a gonoszok hamisan gyűjtött vagyonukból gazdagon élnek, míg a jók, igazak, nyomorultan tengenek, éhen! Arisztophanész

És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az, az ország!
Márk evangéliuma. Jobb/bal ódal barmai! Az oszd meg és uralkodj eredménye?
Válasz erre 

István Tamasi 2019.02.15. 13:32:11

Újabb 13 milliárdba kerül a zembereknek egy NER lovag. Nincs itt semmi újdonság, mindenki haladjon tovább.
Válasz erre 

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2019.02.15. 14:22:49

Az ember esze megáll
Válasz erre 

Béla Lénárt 2019.02.15. 14:49:55

Valaki így vagy úgy, de véget vethetne már ennek az ámokfutásnak, amit a NÉP és Haza ellen elkövet, pedig szívből utálom az erőszakot
Válasz erre 

DeiFlagellum 2019.02.15. 17:51:10

Hol vannak most a szokásos ner-trollok? A megmondóemberek, az ilyenkor gyurcsányra, meg sorosra meg tudjaafaszommár micsodára mutogató, fentről utasításba leadott "MO jobban teljesít" propagandát mantrázó fityisz-csicskák? vagy ez már annyira ciki, hogy még fentről jövő utasítás sincs, hogy mit kellene erre írni, mondani a bértollnokoknak? egyetlen szarosszájú nerdorid se veri itt magát, hogy ez is csak a lippsik műhisztije és hazugságcunamija?
bekussolt az egész gyáva bagázs... hallgatás, beismerés..
Válasz erre 

legeslegujabbkor 2019.02.15. 22:58:52

"Szijjártó közölte: megengedhetetlen az a hangnem, amelyet a svéd miniszter használt. A tárcához bekéretett nagykövetnek elmondták, hogy elfogadhatatlannak tartják a svéd miniszter kijelentését. A diplomata a magyar álláspontot tudomásul vette, és ígéretet tett, hogy továbbítja - mondta a miniszter, és megerősítette, hogy a svéd és a magyar kormány hozzáállása ellentétes.
Magyarország a családokra költi a pénzt, Svédország pedig a migránsokra - közölte Szijjártó. "

Magyarország a családokra költi a pénzt...…….:)
Válasz erre 

ebella 2019.02.16. 03:34:12

Szar kommunista tolvaj banda! Aki párttitkártól kapott nevelést, maga is KISZ titkár volt, attól mit lehet várni? Loptak az elődeik is, ők maguk sem tesznek mást.
Válasz erre 

regbor 2019.02.16. 18:49:59

@DeiFlagellum: Szerintem lázasan gondolkodnak (sic...), hogyan lehetne ebbe Sorost belekeverni.
Válasz erre 

humorpalanta 2019.02.16. 19:06:25

2 nap, Index címlap és nincs Birka? :D
Úgy tűnik még nem kaptak eligazítást a kérdésben.
Válasz erre 

sutyerák 2019.02.16. 19:10:02

tetves bűnöző mind
Válasz erre 

sutyerák 2019.02.16. 19:11:04

@Béla Lénárt: pontosan értem. én is várom
Válasz erre 

nyikk 2019.02.16. 19:21:24

Most ti tényleg azt várjátok, hogy valaki megtegye amit ti nem mertek, de szeretnétek?
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.16. 19:42:47

" Azoknak a magyar polgároknak pedig, akik most kifizetik az Elios nevű cég helyett a számlát,"

Lószart fizetnek, mama. Ez sem más mint a szokásos ballib ótvar hazudozás.

És csak hogy világos legyen: a magyar adófizetők egyetlen eurócenttel sem rövidülnek meg az Elios miatt. Ugyanis az EU támogatásoknak van egy fix. kerete, Az egyszerüség kedvéért: legyen 100 milliárd.Azt a keretet tudja a magyar állam lehívni, Mivel az Eliost be sem nyújtották,helyette beadtak mást, amit szintén megelőlegeztek.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 19:53:56

@Kocsobur Ekese: Én tényleg nem értem. Ti fideszes gecik nem érzitek úgy, hogy bizonyos témákban kussban kéne maradni? Egyszerűen csak mert védhetetlen. Tehát azt mondod, hogy a miniszerelnök veje nyert egy csomó túlárazott csaló közbeszerzést, amiért nem lehet lehívni a vonatkozó EU-s támogatást... illetve nem célszerű, mert korrupt büdös szar az egész ügy, jobb, ha a banánköztársaságon kívül nem nézegetik. De az állampolgárokat nem érte kár pl azért, mert a beruházást nem EU-s pénzből, hanem adóforintokból finanszírozták, pedig lehetne EU pénzből? Én elfogadom, ha hülye vagy, még azt is ha fideszes, de légyszives másokat ne nézzél már ilyen hülyének!!!
Válasz erre 

mocser48 2019.02.16. 19:54:00

@Kocsobur Ekese:

A magyar adófizetők igencsak megkárosodtak a szarházi tetves tolvaj fideszes csürhe lopásai miatt.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.16. 20:05:32

Addíg amíg itt irogattok tizmilliárdokat lopnak el tőletek. Belenyugodtatok, holott tehetnétek ellene. Igazából mind beleszartok az egészbe. Írogatni könnyebb mint felelősséggel felállni és azt mondani elég. Mind nullák vagytok mert önmagatokért sem mertek kiállni. Úgyhogy pofa be és nyaljatok NER segget.
Válasz erre 

colonel Tigh 2019.02.16. 20:28:06

@legeslegujabbkor: Ja, név szerint tudjuk mely családokra....
De komolyra fordítva: el kellene gondolkozni Petikének, hogy ez valójában mit jelent. De segítek: Svédországban nincsenek rászorulva családok tömegei a kormány alamizsnájára, mert normális fizetést visznek haza. Azon kívül pl Svédországban egy nő ha szül, 480 napig szülési segélyre jogosult, ami a fizetésének 70%-a, de maximum (ha annyit keres) 980ezer Ft. Havonta. Itt meg hasun kell csúszni és kezet csókolni, mert most 3gyerek fölött adnak valamennyit? Kérdem én, -ha már demográfiai mutatók javítása a cél, meg a családok támogatása /ami persze süket duma, szimpla propaganda/ miért nem az első gyereket támogatja kiemelten? Nem a 3. meg 4. gyereket vállalók fognak dobni a mutatókon, hanem az a sok csóró, aki azért nem vállal, mert mire, mikor, meg miből.
Válasz erre 

morph on deer 2019.02.16. 20:37:04

@Kocsobur Ekese:
“Mivel az Eliost be sem nyújtották,helyette beadtak mást, amit szintén megelőlegeztek.”

...amit SZINTÉN megelőlegeztek!

Ugye tudod, hogy ez mit jelent?
Azt, hogy KIFIZETTÜK, B+, de nincs pofánk elkérni az érte járó lóvét, nehogy véletlenül komolyan el kelljen számolni vele!
De ettől még a magyar adófizetők kifizették, megelőlegezték azt a 13 milliárdot, fogod, szivi?
Te, még én, meg a többi balfasz, akinek a pénzéből gyarapodik a “kiccsalád”!

Szóval ez nem jött be.
Jöhet az újabb ötlet!
Válasz erre 

Bellagio 2019.02.16. 20:49:14

@Kocsobur Ekese:
Nem letezik, hogy te nem troll vagy. Senki sincs ennyire hulye.
Válasz erre 

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.16. 20:50:36

@Kocsobur Ekese:
"Ez sem más mint a szokásos ballib ótvar hazudozás."

Ne lódíts!

Nem azért kifogásolta az unió, hogy valami nem kerek a világítással, mert keretet utal. Megnézi azt is, hogy tényleg arra költik-e a pénzt, amire kérik. No ezt történt, és huncutságot láttak. Mellesleg azzal, hogy az erre a célra kért pénzt az ország nem kapta meg, igen csak nagy hátrány, sok milliárd kár érte a magyar állampolgárok közösségét. Ezt egyébként ha polgár követi el, akkor minden féle csúnya titulussal illeti az állam ügyészsége.
Válasz erre 

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.16. 20:54:09

Ja, melleseg a napokban olvastam, hogy Hódmezővásárhelyen is szar a korszerűsített világítás. Hogyisvanez akkor? A magyar adófizetők forintjaiból rossz munkát kell fizetni?
Válasz erre 

Beer Monster 2019.02.16. 21:08:13

Kínai LED-es szar, zseblámpába jó, de utcára??
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 21:16:01

Orban segit nekunk, mi segitunk Orban csaladjanak, ez a NER-hez tartozik.

Es az emberek 90%-a boven kiegyezne vele, ha a kov. 8 ev olyan lenne, mint az elmult8. Par honap es megint megkapjatok az igazsagot.
Válasz erre 

martineden 2019.02.16. 21:23:24

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Nektek valoszinuleg nem lesz idotok bepakolni a borondot,ha egyszer kirobban a balhe.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 21:27:34

@martineden: Szankot is loptok majd?
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 21:28:33

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Nem, ez max egy afrikai banánköztársasághoz tartozik.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 21:35:10

@Orbán egy Palpatine: Mondom, mar csak par honap, es kapjatok az igazsagot az EPben, es Budapesten.
Válasz erre 

vasgyuszi 2019.02.16. 21:37:20

Offtopic: A képeket nézegetve eszembe ötlött, hogy egyre csúnyább ez a csaj, bár sose volt szép, de az évek múlásával egyre jobban hasonlít az apjára. Nagyon perverz ez a Pista, az már egyszer biztos, ha még rá tud izgulni :)
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 21:57:52

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ez nem az igazság. Bármennyire is szeretnéd, ennyire nem hülye az ország. De ne terelj, a bejegyzés nem arról szól, amiről pofázol.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 22:00:30

@vasgyuszi: Viktoré sem az a makulátlan család, amilyennek megpróbálják beállítani. Majd a Pista is alkalmazkodik. Bár jobb lenne, ha szomszéd cellát kapnának és ott tudnának együtt szocializálódni. Egy olyan országban, ahol a legfőbb ügyész nem párttag,ez az egy Elios ügy is kimerítene 3-4 BTK jogállást. És akkor még hol van a Lőrinc, Garancsi, a Rogán cimborái, meg a többi.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 22:01:23

@Orbán egy Palpatine: Miert, aprilis elott elfelejtettetek mondani, hogy Zorban fasiszta es mindent ellop?

en nem igy emlexem...
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 22:02:49

@Orbán egy Palpatine: "Egy olyan országban, ahol a legfőbb ügyész nem párttag"

pl. mint Magyarorszag, ahol az ugyeszsegrol szolo tv. is tiltja ezt...
Válasz erre 

Hát így jártatok büdös lipsik. 2019.02.16. 22:08:48

"
Nem baj Marikám, kifizetjük a Tiborcz Pista helyett, mert mégiscsak ő az Orbán Viktor veje!"

Hát igen, mennyivel jobb lenne az országunkat elfoglaló NEMIERŐSZAKOLÓ TERRORISTÁK 2000 euros segélyét fizetni, mint Németországban.
Az lenne az igazi haladó liberális demokrácia.
Válasz erre 

martineden 2019.02.16. 22:25:05

Na mi van ner huszarok,csak ezt a 3 fogyatekost sikerult ravenni,h vedje a mundert?Hat igen,ehhz mar tenyleg gyomor kell,kenytelenek lesztek bert emelni a trolljaitoknak,nem tulorat.mert mar a leghulyebbjei is kihatralnak moguletek.Bar, ki tudja,lehet elmentek gyereket csinalni,10 millaert.Ahhoz ugysem kell esz.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 22:26:15

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Mivan? Miért, nem fasiszta és nem lop el mindent? Dehogyenm. Én is tudom, te is tudod, csak téged nem zavar, mert hülye vagy. Meg még van másik 2 millió ilyen hülye (persze a jórészük nem gonosz seggfej, mint te, csak tudatlan), meg van párszázezer haszonélvező, aki szegről végről részesedik a koncból. Aztán kész is van, hogy miért van a fidesznek kétharmada.
Válasz erre 

Hát így jártatok büdös lipsik. 2019.02.16. 22:28:03

" Valahogy az az ember érzése, hogy rohanunk a dinasztikus berendezkedés felé, és nincs aki felkiáltson: Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak! "

NA MOST JÓL LEBUKTATÓK AZ ÉSZNÉLKÜLI HAZUDÁSBAN !!!!!!!!!!!!

Miféle köztársaságról beszél a blogóló ??? Úgy tudtam, hogy diktatúra van, 9 éve mást sem hallunk mint hogy fasiszta náci rasszista diktatúra és holokauszt van.
Akkor most magyarázza meg blogóló, mikor huzudtak ??
Az elmúlt 9 évben hazudtak, vagy most hazudnak, vagy jó libsinek megfelelően mindig hazudnak ????????
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 22:32:12

@Orbán egy Palpatine: Amihez a Fidesz hozznyult, minden jobb lett mint 2010 elott.

Ezert jutalek jar, ennyi az egesz.
Válasz erre 

martineden 2019.02.16. 22:35:57

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Szep kis szemetdomb,ahol lopni kell a jutalekot is.Ez a fidesz,jo ,h beismered, csicska.
Válasz erre 

martineden 2019.02.16. 22:38:33

@Hát így jártatok büdös lipsik.: Ne terelj fidesztroll.Most a tiborc es az aposa(o1g) altal ellopott 13 millardrol van szo.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 22:39:44

Megkérhetnék egy admint, hogy takarítsa el innen ezt a "lippsik" nickes trollt az összes entitásával? Mindig ez van, jönnek, és szétbasszák a kommentfolyamot, nyilvánvalóan szándékosan trollkodva. Hogyhogy a 444 meg tudja ezt oldani?
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 22:42:35

@martineden: Nem kell szeretni a Fideszt, pusztan az en szempontombol a kisebb rossz. Es van vizio, vannak 10 eves elkepzelesek, amik haladnak, lepesrol lepesre. Raadasul kevesebb kozterhet fizetek.

Ez sajnos az alternativ oldalon egyelore nem adott, ok abban biztosak hogy Norban. Es a makulatlan multu tehetsegek sem rajzanak a Norban oldalon.

En nagyon szivesen szavazok Orban ellen, ha elhiszem valaki masnak hogy o Orbannal jobb, szemelyesen nekem
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 22:48:44

@Orbán egy Palpatine: "Mindig ez van, jönnek, és szétbasszák a kommentfolyamot, nyilvánvalóan szándékosan trollkodva. Hogyhogy a 444 meg tudja ezt oldani?"

Ugy, hogy a 444 mar elerte a szolasszabadsag liberalis csucsait, az Index viszont a politikai korrektsegbol ad leckeket, amikor kb. 6 eve volt kint utoljara Orban-parti blogposzt a cimlapon, azota kizarolag Orban-ellenes posztokat tesznek ki...:)...nagy resze nem is kommentelheto. De amelyik igen, ott ki kene gyomlalni az Orban parti velemenyeket, vegul is csak az emberek fele Fideszes

gratulalok
Válasz erre 

cavalry 2019.02.16. 22:50:15

Nem számít, sőt így még megvan a remény hogy a forrást megszerző valami értelmesre költi a pénzt a pezsgőn kívül :) . Lehet olyat is csinálni hogy nagyon szabályosan és támadhatatlanul csinál valaki egyberuházást aminek nincs sok értelme, pld felújít egy vasútvonalat amin forgalom sincs de jól hangzik a munka. Azon is lesz haszna. A torkossággal van a baj, lámpácskák helyett jobbat kellett volna kitalálni, pld a Balatoni halak etetésére kellett volna költeni 12 milliárdot, és a franc sem tudja később kaptak e enni vagy nem. Ügyesen kell működni, - ez itt a kérdés. Aki meg olyan hülye hogy nem ért semmihez az ne lopjon, mert úgy jár mint az egyszeri betörő a boltban, hogy berúg és reggel ott találják részegen. A szakmai követelményeknek meg kell felelni kérem.
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.02.16. 22:52:35

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Pontosan úgy kéne eljárni, ahogy a kevés kommentelhető Orbánista propaganda média eljár az ellentétes véleményekkel. És nem, nem vagyok liberális, sem pedig toleráns. Az olyan tolvaj-védőket mint te pl szétverném egy péklapáttal. Ez van. A világ nyilván jobb lenne tőle, de mégsem tehetem meg. Viszont nem akarom a kevés nem orbánseggynaló oldalon is a ti fasságaitokat olvasni. Ha arra lennék kíváncsi, akkor mennék a 888-ra, meg az 1000 másikra.
Válasz erre 

Fergio 2019.02.16. 22:57:16

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
"Raadasul kevesebb kozterhet fizetek."

Tényleg, na mesélj balfasz. 25%-ról 27%-ra emelt ÁFA. Az ugye kb. 8 %-os adóemelés. És ezt a termékek 90%-ra megfizeted. Aztán fizeted a tranzakciós illetéket, akkor is amikor elutalod az adódat. (Mint pl. én, akinek EVA-s cége van) Ja, és akinek EVA-s cége van az 25% helyett 2010-től 37% adót fizet. Köszi balfasz leülhetsz.

Értem én, hogy Te hülye vagy, meg troll, csak uncsi már ez a libsizés, meg a szuper fasza, mert kevesebbet kell fizetni.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 23:01:58

@Orbán egy Palpatine: Pedig az Orban-hivok nelkul nem lehet kormanyt valtani ugyhogy 9 zsinorban elbukott valasztas utan ideje lenne a lippsiknek, ha magukhoz ternenek

Abbol ugyanis nem lesz kormanyvaltas ha egyik lippsi megdumalja a masikat, hogy zorban fasiszta, a masik meg mesel a harmadik lippsinek a nyomorarol, hogy rosszabbul el mint 8 eve

csak ez a pogarsagot nemigen izgatja
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 23:03:20

@Fergio: Ugy tunik, a valasztok hulyek.

Vagy, szembe haladsz az autopalyan a forgalmi irannyal, lippsi....:)))
Válasz erre 

Fergio 2019.02.16. 23:05:21

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
Erről a cikkről kellene pofázni baromarc. Nem én haladok szembe, hanem Orbán haverod. Csak azt nem tudja eldönteni, hogy most akkor Putyin seggét nyalja tovább, vagy az amerikaiakét... :DDDD
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 23:08:59

@Fergio: Nem szoktam elolvasni a szeka posztokat. Az is ugyanolyan tenyek nelkuli zsigeri frocsoges, mint a libbant torzskommenteloke altalaban.
Válasz erre 

martineden 2019.02.16. 23:09:53

e@Borondot jol pakoljatok be lippsik: ,,Nem kell szeretni a Fideszt, pusztan az en szempontombol a kisebb rossz. Es van vizio, vannak 10 eves elkepzelesek, amik haladnak, lepesrol lepesre. Raadasul kevesebb kozterhet fizetek."...hol a hires hazafisag.amire oly buszke az allitolagos jobboldal.Par filler alamizsnaert,(ami a befizetett adokbol van)koztorvenyes bunozokre szavaztok.Teny ,ezt a kozel 14 millardot ellopta tiborc,az aposa,o1g segitsegevel.Elismertek,hisz kivettek a szamlakat az EU-s elszamolasbol.Ha volna valami gerinc maradekotok,legalabb lapulnatok most,mint a fidesztrollok tobbsege.
Válasz erre 

Fergio 2019.02.16. 23:11:45

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
Mi van birka a saját trolljaidról mesélsz? Miért, amit írtam az ÁFA emelésről és a többiről, ahhoz talán tudtál két szót is szólni??? Birka vagy te, semmi több. Na kullogjál szépen a troll haverjaidhoz, mert itt csak rontod a levegőt. Sajnos ehhez a cikkhez érdemben semmit sem tudtál hozzászólni, a többi faszságod meg már senkit sem érdekel... na, haladj..
Válasz erre 

Etniez 2019.02.16. 23:12:16

@Kocsobur Ekese: ez a baromság, amit itt összehordtál abban az egy esetben lenne igaz, ha Tiborcz ingyen csinálta volna.
De ez nem így volt, számla lett kiállítva, majd kifizetve. Ebből következik, hogy ki lett fizetve és nem uniós pénzből, ahogy eredetileg tervezték, hanem a Magyar Államkincstárból. Oda pedig a magyar adófizetők teszik a pénzt, tehát ők álltak a cehhet.
Azért ilyen magyarázattal idejönni nem volt bölcs gondolat :)
Válasz erre 

Etniez 2019.02.16. 23:15:10

@Hát így jártatok büdös lipsik.: olyan opció nincs, hogy egyik bűnözőnek sem fizetünk semmit? :)
Válasz erre 

Fergio 2019.02.16. 23:22:17

@Etniez:
Szerintem olyan opció lenne, hogy ha nem fizetik ki az EU-nak, akkor tulajdonképpen elfogadták az OLAF és az EU véleményét, tehát csalás történt. Ez az Elios-os történet tulajdonképpen bűnszervezetben elkövetett csalás, és sikkasztás, hatalommal való visszaélés. Mivel Orbán vejéről van szó, személyesen is érintett, tehát Orbánt és a Főügyészséget, az EU-s pénzek kifizetésivel foglalkozó hivatalt be lehet perelni bűnrészességgel, bűnpártolással, hatalommal való visszaéléssel. Kész. 20 év sitt.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.16. 23:28:45

@martineden: Mindez huszadlagos.

Ha 10x ennyit lopnanak, akkor is jobban jarna Magyarorszag a Fidesszel, mint a lippsikkel

simple as that
Válasz erre 

martineden 2019.02.16. 23:39:14

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: ...Ha.10x ennyit lopnanak, akkor is jobban jarna Magyarorszag "`........àkkor talan igen,bar akkor is bortonben lenne a helyuk.De,sajnos nem tizszer annyit lopnak,hanem ezerszer,gondolj csak a nemzet penztaros lorincere vajnara,garancsira,stb/Szoval fidesztroll.hazafisag nincs.par fillerert eladod magad.Gerinctelen fergek vagytok,mint a tolvaj gazdatok.Nekem se karom,se hasznom nincs belole,h ki van a szemetdomb tetejen,de van erkolcsi erzekem.Ha valaki nyiltan beismeri orszag vilag elott,h bunszovetsegben ellopott 14 milliardot,a hivatali hatalmaval visszaelve,arra ra kell,h rohadjon a muanyaglakat.
Válasz erre 

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2019.02.17. 00:00:39

" nem hagyta az út szélén sem Tiborcz Istvánt, sem az üzlettársait, sem a feleségét, aki történetesen a miniszterelnök lánya. "
Nem úgy mint a sajátlábonálló!
Ő a szarospelenkát simán ott hagyta az út szélén!
Válasz erre 

dik more 2019.02.17. 00:24:23

Most csak a neveket kell felírni, hogy a rendszerváltás után kinek kell helyet szorítani a lámpavason.
Válasz erre 

Sir Gombóc 2019.02.17. 00:34:18

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: hát, izë, ööö...
Majdnem elhittem.
Válasz erre 

önhordó 2019.02.17. 00:39:50

@Kocsobur Ekese: Te egy nagy Ló vagy.Szerinted ki fizeti tiborcpisti számláit?
Válasz erre 

élhetetlen 2019.02.17. 00:46:59

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Rendben van, igazad van, legyél büszke, hogy nem egyedül vagy hülye, hanem hülyék széles tábora támogatja Orbánt. Mivel vett meg? Az egykulcsossal? Vagy vettél CSOK-kal egy szuper kéglit? Akkor, ha egy csepp eszed lenne, befognád a szádat, mert be kéne látnod, hogy ez neked jó, de az országnak nem.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 00:51:57

@élhetetlen: persze, en csak azt mondom ami nekem jo, mast nem mondhatok
Válasz erre 

élhetetlen 2019.02.17. 00:59:04

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: „Ezert jutalek jar, ennyi az egesz.”. Igen, a fél ország, de van még idejük, az egész ország is megvásárolható, és hűbérbirtokká válhat. Te honnét tapsolsz ehhez, így ékezet nélkül? Fizetnek érte, vagy csak a kibicnek semmi sem drága játékot űzöd? Vagy csak seggfej vagy?
Válasz erre 

élhetetlen 2019.02.17. 01:15:12

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: „Nem szoktam elolvasni a szeka posztokat. Az is ugyanolyan tenyek nelkuli zsigeri frocsoges, mint a libbant torzskommenteloke altalaban.”. Rendben van nem olvastad el. Amit te írsz, az viszont nem tények nélküli fröcsögés. Hány kommentet hánytál ide zsigerből? Csak te gátlástalanul tolod tovább, akkor is, mikor át kellene gondolnod, hogy nincs igazad. Ez fel sem merül benned, és ettől büszke vagy magadra. Én meg hülye vagyok, hogy foglalkozok veled. Na, pá...
Válasz erre 

élhetetlen 2019.02.17. 02:05:12

@Fergio: Mi van, és iszom a whiskyt és mindenki más lesz részeg? „hogy ha nem fizetik ki az EU-nak”, ha nem fizeti ki az EU esetleg. De az EU nem fizetheti ki, mert nem nyújtják be a számlát, ettől kezdve az „EU-s pénzek kifizetésivel foglalkozó hivatalt„ hogy lehetne beperelni, ha náluk nincs semmilyen számla? Miben bűnrészesek? Milyen bűnpártolásról, hivatali visszaélésről beszélsz az EU részéről? Az csak Magyarországon van, de a legfőbb ügyész kimondta, hogy nem történt semmi. Ennyi, kifizettük adóból.
Válasz erre 

Dömötör Lóránd 2019.02.17. 05:03:56

Tiborc szaros fatolvajból lett fehérgalléros bűnöző. Ha megtanulna írni-olvasni, még veszélyes is lehetne.
Válasz erre 

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.02.17. 06:37:51

Az irigykedés miatt fröcsögni erre a sikeres családra, bizonyítja ennek a pár libbantnak tényleg nem volt gyerekszobája. Szégyelljétek magatokat irigy prolik!
Válasz erre 

Etniez 2019.02.17. 07:35:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: én inkább miattad meg a Bede miatt szégyenkezem.
Válasz erre 

2019.02.17. 07:39:01

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"Az irigykedés miatt fröcsögni erre a sikeres családra, bizonyítja ennek a pár libbantnak tényleg nem volt gyerekszobája. Szégyelljétek magatokat irigy prolik!"

sikeres család. :D czigány mind, és nem hazudtolta meg a fajtáját...
Válasz erre 

sumes67 2019.02.17. 08:32:32

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Kik azok a lippsik?
Válasz erre 

felucca02 2019.02.17. 08:32:43

@Hát így jártatok büdös lipsik.: Most komolyan, ennyi tudott kijönni utasításban, ez a nemierőszakolós szöveg? Hát, erre még reagálni is ciki!
Válasz erre 

sumes67 2019.02.17. 08:34:09

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Micsoda egy genya troll vagy! :-)))
Válasz erre 

sumes67 2019.02.17. 08:37:19

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Járai Zsigmond – MSZMP-tag

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Chikán Attila – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag

Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár
Válasz erre 

n3spr3ss0 2019.02.17. 08:42:46

2002-ben bukott az Orbán kormány, így a következőnek kellett kifizetni 20 milliárd forintot, amit a kanadai cég perelt ki a ki nem fizetett ferihegyi építkezés miatt.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2019.02.17. 08:44:26

@sumes67: Kövér nem volt párttag, de a többi valós.De a birkáknak írhatsz bármit, akkor is csak bégetnek.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2019.02.17. 08:45:28

@sumes67: Fogalma sincs, de így szokás mondani.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 08:49:23

@Beer Monster: "Kínai LED-es szar, zseblámpába jó, de utcára??"

Újabb szokásos ótvar hazugság a ballibáktól...A valóságban a lámpák a Tungsram-Schréder Zrt.termékei. És el lehet olvani a közleményüket:
magyaridok.hu/velemeny/akkor-tenyleg-legyen-vilagossag-2852955/
Válasz erre 

Zoltán Lukács 2019.02.17. 08:50:22

"Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt..."
Kár lett volna, seggfej bugris magyaroknak így is jók voltak egy kétharmadra.
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 08:57:51

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Haver!Te tetves orbánbérenc! Már megint itt rohadsz. A geci gazdád olyan korrupt, hogy a kommunisták ma született bárányok voltak hozzá képest. És bazdmeg, te rohadék, te meg itt menteget. Hogy milyen egy geci rongyember vagy te.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 08:58:32

@Etniez: "ez a baromság, amit itt összehordtál abban az egy esetben lenne igaz, ha Tiborcz ingyen csinálta volna.
De ez nem így volt, számla lett kiállítva, majd kifizetve. Ebből következik, hogy ki lett fizetve és nem uniós pénzből, ahogy eredetileg tervezték, hanem a Magyar Államkincstárból. Oda pedig a magyar adófizetők teszik a pénzt, tehát ők álltak a cehhet.
Azért ilyen magyarázattal idejönni nem volt bölcs gondolat :)"

Világos.Vagyis hát a posztíró és elődei, a jávorbenedekek&co. szétüvöltik a hazai nyilvánosságot azzal ami a posztban is olvasható hogy idézem "Jávor Benedek EP képviselő feljelentését azonban érdemben nem is vizsgálta meg a magyar nyomozóhatóság, ami arra utal, hogy a kormány elszánta magát arra, hogy inkább benyeli az uniós támogatások elmaradása miatt veszteséget(sic!) , minthogy kockára tegye Tiborcz István karrierjét egy esetleges eljárás megindításával.

Emberek, ez mégis egy köztársaság, amely tagja az Európai Uniónak!

Ezt bizonyítja, hogy Jávor Benedek EP nyilvánosságra hozta: a kormány kiveszi az unió felé leadandó számlacsomagból az Elios által megvalósított projektek számláit, ezzel gyakorlatilag lemond arról, hogy az EU kifizesse a projektek költségeit. "

Mikor erre megjegyzem hogy ez egy ótvar hazugság, hiszen az EU egy bizonyos keretig fizet, azt pedig Magyarország hiánytalanul lehívta, tehát semmiről nem "mondtunk le" és semmi "nem maradt el"...
akkor jön a csavar hogy akkor hát a magyar állampolgárok...

És az OLAF. Milen érdekes, hogy a négyes metró OLAF vizsgálatát már valahogy elfeledték az itt hörgő ballibák..

Muhaha
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 09:01:48

index.hu/aktak/4-es_metro_olaf_csalas_demszky_tarlos_medgyessy_korrupcio_bamco_alstom_swietelsky_strabag/

Na itt már tényleges is van veszteség. Ugyanis az OLAF a kedves eftársak korrupciója miatt 57 milliárdos büntetést is kiszabott....
Válasz erre 

2019.02.17. 09:05:04

@Kocsobur Ekese:

ne visszamutogass te kis fasz, arról beszélj, mitől gazdagodik O1G falutársa pénztáros lölő?? kb. mennyi lehet a strómantól befolyó pénz a gazdádnak?

miből vette meg a fidess-csürhe a magyar média háromnegyedét? ha ennyire fasza minden, miért megy a kormánypropaganda mindenhol?

hol a 3000 milliárd fidesslopott nyugdíjpénz?
Válasz erre 

Tisztességes Természettudomány 2019.02.17. 09:13:37

Az adód nem a tiéd. Ha a tiéd lenne, akkor te költhetnéd el. Innentől kár azon rugózni, hogy melyik ponton megy olyan irányba az adóforintod, amivel te nem értesz egyet. Szavazz olyan képviselőre, aki szerinted arra költené, amire te akarod, és máris van beleszólásod a dolgokba!
Válasz erre 

vergyula 2019.02.17. 09:14:45

@Kocsobur Ekese: Ja, 4-es metró, jogos. Csak nem időszerű. Az elkövetők 9 éve nincsenek kormányon, szerintem felesleges őket rugdosni. Orbán - és miatta közvetve Tiborcz is - viszont jelenleg is itt rontja a levegőt, és lopja a befizetett adónkat, vagy a nekünk szánt EU-támogatást. Szinte mindegy melyiket, mert mindkettő a mi pénzünk. Nem is értem, néha úgy tűnik, hogy akad 1-2 fideszrajongó, aki elismeri a hasonló visszaéléseket, de reakcióként gyorsan előhozza az MSZP-kormány viselt dolgait. Miért? Attól féltek, hogy ha kidől pár csontváz a Fidesz szekrényéből, akkor az emberek hirtelen átszavaznak "balra", és gyorsan emlékeztetni kell őket, hogy azok sem voltak szentek? Azt hittem ennél erősebb a tábor hite.
Válasz erre 

vergyula 2019.02.17. 09:17:08

@Tisztességes Természettudomány: Vajon melyik adófizető ért egyet azzal, hogy a befizetett adóját strómanok gazdagodására kell fordítani?
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 09:22:16

@vergyula:". Az elkövetők 9 éve nincsenek kormányon, szerintem felesleges őket rugdosni. "

Ja hogy felesleges...Azt hazudni hogy EU támogatásoktól esik el az ország, az rendben van.
Azt hazudni hogy kínai lámpákat rakott fel az Elios, az rendben van.
És mikor ténylegeseen elesik 57 milliárdtól, OLAF büntetés és tényleges korrupció miatt, akkor az felesleges...

Érdekes a ballibák logikája.
Válasz erre 

2019.02.17. 09:25:10

@vergyula:

vagy kilátók és stadionok építésére??

vajh mennyi ember évezi, hogy a főgeczi háza végében is stadion van?

vajh mennyi ember boldog, hogy a letelepedési kötvények bevétele, fidessgecik zsebében landolt?
Válasz erre 

2019.02.17. 09:27:39

@Kocsobur Ekese:

a fidess csürhe és stróman hálozatának lopása is rendben?

érdekes egy fidesstetű logikája.

szerencsére a nagy kaszinókirály már fűbe harapott.

éljen a nemzeti trafikhálózat, éljen a lopás!

csak a fidess. :D
Válasz erre 

Zoltán Rádi 2019.02.17. 09:30:53

@Tisztességes Természettudomány: Ez nem igy megy. Attól még, hogy megválaszt a paraszt egy "képviselőt", az nem azt jelenti, hogy utána mindent le kell nyelnie, amit a megválasztott képviselő tesz. Ha olyan dolgot tapasztal az ember, ami ellenére van, akkor azt jeleznie kell, függetlenül attól, hogy kire szavazott.
Válasz erre 

vergyula 2019.02.17. 09:33:42

@Kocsobur Ekese: Vedd észre, mindegy, hogy EU-s pénz, vagy a befizetett adónk, mindenképpen az országra kéne költeni, nem csak néhány tagjára. A kínai lámpákat meg talán maga a kommentelő sem gondolta komolyan, észre sem kell venni. A 4-es metró kapcsán elveszett 57 milliárdot egyáltalán nem akarom bagatellizáni, de már lejárt lemez. Viszont ha Tiborcz számláját a magyar költségvetés fizeti, azzal úgyanúgy károsodunk, mintha EU-támogatástól esnénk el.
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 09:36:05

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: "@Orbán egy Palpatine: Amihez a Fidesz hozznyult, minden jobb lett mint 2010 elott. Ezert jutalek jar, ennyi az egesz. "
Egyrészt amihez a fidesz hozzányúlt többnyire csak elszaródott. Nem sértésként szánom, de elég együgyű a világszemléleted. Szóval Tiborcz nem is lopott, csak felvette a jutalékot? Mire? Ahhoz hogy Ráhel a saját lábára álljon?
Akkor ha ő pipa, akkor Orbánnak még van még 4 gyereke, ha a nép belerokkan akkor is a saját lábára állítja őket?
Egyébként vaknak kell lenni, hogy ne lássa az ember, hogy Orbán mozgatta a szálakat, hogy Tiborcz mit és hol vegyen, hol próbálkozzon, stb, hogy később le tudja nyúlni a pénzeket az Eliossal.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 09:50:01

@vergyula:" A kínai lámpákat meg talán maga a kommentelő sem gondolta komolyan, észre sem kell venni. "

Én sajnos észveszem, hogy a ballibák lejáratási kísérleiben csakis fantázia és ótvar hazudozás keveredik...

Pl. ez van a címlapon: ""NEM BAJ MARIKÁM, KIFIZETJÜK A TIBORCZ PISTA HELYETT, MERT MÉGISCSAK Ő AZ ORBÁN VIKTOR VEJE!
Állítólag egy évvel ezelőtt komolyan felvetődött a Fideszben, hogy be kéne áldozni Tiborcz Istvánt a választások előtt,"

Ühüm.Állítólag.Meg valaki ezt mondta, gondolom a néma a süketnek és a vak aki látta a sántát szaladni... A valóság hogy az ELIOS felszerelte néhány városban a Tungsram gyártotta lámpákat.Ennyi.
Válasz erre 

2019.02.17. 10:13:36

@Kocsobur Ekese:

"A valóság hogy az ELIOS felszerelte néhány városban a Tungsram gyártotta lámpákat.Enny"

oly jó minőségben, hogy már cserélni is kell őket, fényerejük meg alapból fosh volt. valaki ott is szakított egy nagyot.. :D

ettől még az elios ügy szín tiszta lopás, fidessmajom.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 10:31:56

@Kocsobur Ekese: Nem a márkagyártó a lényeg. Te szerencsétlen, hanem az, hogy nem arra alkalmazzák amire való. Emiatt meggyilkolt a Tiborcz egy nagy csomó embert a zebrán. Máshol (diktatúrában) ezért halál járna neki. Mivel felelős a szarjáért. Így primitíven megfogalmazva.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 10:34:21

@Kocsobur Ekese: akkor most az olaf megse sorosberenc, ha buntetest szabott ki gyurcsanyekra? Az S&P megse sorosberenc, ha felminositett? Forditott esetben teloszajjal nyomna az m1, h sorosberenc nemzetkozi szervezetek, akik tamadnak minket nagymagyarokat. Ha meg pozitiv az elbiralas, ablakba teve mutogatjak, hogy lam-lam...
Most akkor valaki hazudik. De mondjuk mar megszoktuk.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 10:40:17

@Hamihami: kitalálták az ékezetet a MAGYAR nyelvben.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 10:40:52

@Kocsobur Ekese: figyu, elmegyek hozzatok becsavarni par 40 w-os tungsram egot, es darabonkent a 100w-os arat szamolom el. Nalad nem lesz eleg vilagos, en meg futok a penzzel. Mi koze ehhez anak, hogy milyen markaju egot vittem?
Ebben az esetben persze visitoznal, hogy az arabok soros parancsara ellopjak a fenyt, es ezt eloben adna az m12345duna, bayer anyazna, ifj lomnici meg megszakertene, a szazadveg velemenyezne, rogan haverjainak meg beesne a szazezer megrendeles kek plakatokra. Igy megy ez bubi, es epp ez a baj.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 10:44:13

@Dankházi Zsolt: igy van, csak sok honfitarsad kulfoldrol ir nem magyar billentyuzetrol. Annak ellenere van ez igy, hogy most mar ozonolnek haza a megvilagosodott kivandoroltak, akik persze annak idejen a gyurcsany era elol menekultek es soros zsoldjaba alltak. Ugye valahogy igy kell rendszerkonform modon mondani.
Szokj hozza bubi.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 10:44:47

De az is lehet emiatt módosítani kell a KRESZ szabályokat és minden gyalogosnak kötelező lesz a láthatósági mellény.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 10:46:38

@Hamihami: mi köze az ékezetes betűknek ahoz hogy hol vagy éppen?
Válasz erre 

2019.02.17. 10:53:41

Mikor fogja mar fel az ellenzeki propaganda, hogy a lopas szajkozasaval nem lehet politikai sikert elerni? Ezzel csak egy kis fanatizalhato reteget lehet hergelni, azt a 1000-et aki ki is szokott menni tuntetni. Magyarorszagot szetloptak a teljes tortenelem soran. Az emberek megszoktak, pontosan tudjak, hogy teljesen mindegy kik ulnek a kormanyban. Amig nem egy mesterseges intelligencia kormanyoz, ( vagy valami mas, aminek nincsen "evolucios erdeke"), addig lopas van volt es lesz is garantaltan. Az embereket a fizetesuk, az elkoltheto penzuk es az eletszinvonaluk izgatja, a lopast leszarjak ha az elobbiek jol alakulnak. Marpedig 2010 ota jol alakulnak. (Az most tokmindegy hogy mi miatt.). Ez egy klasszikus kondicionalt stimulus. Hozzatennem az ellenzek megszivta, nem kicsit, nagyon. Ugyanis jelenleg dupla kondicionalt stimulus van/lett kiepitve a szavazokban. Egyreszt a 2002-2010 kozti lopasoknak koszonhetoen a lopasra adott agyi reakciok letompitasanak kondicionalasa az Gyurcsanyek tortenelmi bune. (amire raerosit, hogy nincs bortonben) Masreszt a 2010 otat tarto konjunktura es nem elkurt gazdasagpolitika meg egy pozitiv reakciot kondicional az emberekben a Fidesszel szemben. kovetkezmeny => 2014 es 2018as valasztasi eredmenyek. Ertem en hogy az ellenzeki propaganda probalja leepiteni ezt a pozitiv kondicionalt reakciot a fideszrol, de ha ezt egy olyan dologgal probalja (lopas) amit ok maguk kondicionaltak be tompara, akkor ne csodalkozzanak az eredmenyen.
Válasz erre 

2019.02.17. 10:56:49

@Hamihami:

az a lényeg, legyen soros és migráncs.

addig lopható az EU pénz, amíg a gumicsonton rágódik a paraszt.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 10:57:00

Kedves mindenki. Itt mi mind jól le vagyunk szarva. Maximum egymást hergeljük, de az ilyen Tiborcz félék nem hogy nem olvassák a kommenteket, hanem nagy ívben elkerülik az indexet is. Viszont levezetheted a gőzt. És ezzel le is tudtad az állampolgári kötelességed.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 10:58:40

@Dankházi Zsolt: az, h mar 5 eve kulfoldon vagyok, magyarul szinte csak komenteket irok, minden mast nem magyar billentyuzetrol nem magyarul, detto telefon.
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 11:03:18

@CaptainG:

Haver! Neked mint mocskos orbánbérencnek a következőket hozom a tudomásodra: a lopás nem társadalmi norma, hanem bűn. Orbánék a magyar néptől lopnak, valamennyiünktől, tőlünk és gyermekeinktől egyaránt.

A fejlett nyugati demokráciákban már a sitten rohadna valamennyi, valószínűleg veled együtt.

De ti rohadék fideszesek leromboltátok 1990 legnagyobb vívmányát, a jogállamot. Ám a tisztességes magyarok vissza fogják azt állítani, titeket szarházi bűnözőket pedig elszámoltatnak, vádemelési javaslatot tesz majd a független ügyészség, s a független bíróság meg kiszabja rátok, amit megérdemeltek.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 11:07:48

@élhetetlen: Nem te mondod meg hogy mennyit lophatnak.

Jo munkaert vastag jutalek jar, jobb ha megtanulod, ki/mi itt a torveny.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 11:09:13

@Orbán veje: Ami itt vissza lesz allitva, az a jarasi biro.

Aki deresre huzatja a komcsikat, lippsiket. Csak hogy rettegjenek okkal.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 11:11:13

@CaptainG: Mindenki lop. Senki sem szent életü. Viszont mindennek megvan a hátára, eddig és nem tovább. Na ez az ami itt elveszett. Ezek több kárt okoztak idáig mint a törökök 150 év alatt plusz a tatárjárás Haynaun át Szálasin és Horthyn keresztül az orosz megszállásig. A lényeg a rofit, kapitalizmus van. De mindennek van egy végső határa.
Válasz erre 

2019.02.17. 11:12:47

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Kezdjél csomagolni zsidesz! Kétharmadnyi szavazótok nevében fogunk szíjat hasítani a hátatoknból.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 11:13:10

@az EU pénzek zsákolója: nem kell hozza se soros, se migrancs. Eleg azt mondani, hogy VAN, es kesz is, lehet ellenuk harcolni. Ha meg esetleg nem mukodik, akkor majd brusszel es az ensz ellen harcolunk.
Tiszta komcsi eszjaras: mondig kell egy ellenseg, akire hivatkozva azt lehet tenni, amit akarunk. Lasd venezuela, eszak korea stb.
Válasz erre 

2019.02.17. 11:19:14

@Orbán veje: Pontosan. Ha kell, az összes rohadt korrupt hivatalnokot, rendőrt (mind az) lecsukjuk, falhoz állítjuk és kivégezzük, mert a közéletnek meg KELL tisztulnia a nemzetifeudalizmus gennyes fekélyétől. Mivel ezek a patkányok bemocskolták a nemzeti szót is, ezért az be fogjuk tiltatni örökre, mint a fasizmust. Muszáj lesz a ország testén élősködő illiberalista kelést a legmélyebb gyökeréig kiirtani. Nemzeti családvédő helyett zsideszes családirtó programot kell hirdetni, hogy ezek a férgek ne élvezhessék azt amivel a magyarságot megrövidítették.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 11:19:23

@Orbán veje: "De ti rohadék fideszesek leromboltátok 1990 legnagyobb vívmányát, a jogállamot. Ám a tisztességes magyarok vissza fogják azt állítani, titeket szarházi bűnözőket pedig elszámoltatnak, vádemelési javaslatot tesz majd a független ügyészség, s a független bíróság meg kiszabja rátok, amit megérdemeltek."

Persze, brendel, persze,..

Hsonló dumákat, fenyegetőzéseket, ótvar hazudozásukat láttunk már 2002 előtt is. Aztán 2002-ben újra hatalomra jutottak a ballibák(most ne firtassuk, hogy). És folyt a nyáluk, hogy na most lesz a leszámolás, mert a gazember fideszesek mindent elloptak és... Lett leszámolásügyi állattitkár, elindultak a kelleriádák, hosszú bájtok éjszakája , hörögték a kunczeék...

Oszt ez lett belőle:
atlatszo.hu/2016/11/02/igy-sikerult-az-elszamoltatas-az-elso-orban-kormany-bukasa-utan/

Pukk.
Tényleg, hova lett keller lászló?

Muhaha
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 11:34:30

Minden nem a magyar kisembert védő intézkedés nemzetbiztonsági kockázat. Ha tényleg a magyarságot védjük, miért stadionokat építünk, miért nem kórházakat? Az EU sem arra adja a pénzt, hogy egy sikertelen ágazatot fejlesszünk fel, mert a focistáink nem tudnak focizni. Üres stadionok maximum katasztrófa helyzetben jönnek jól.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 11:44:24

@Dankházi Zsolt: ". Ha tényleg a magyarságot védjük, miért stadionokat építünk, miért nem kórházakat? "

Hülye álkérdés. Mivel kórházak IS épültek, épülnek.És stadionok IS. Ugye milen érdekes.? A Fidesz ugyebár ellop mindent. Ehhez képest jut pénz mindenre, kifizették a kórházak, az önkormányzatok adósságait, visszavásároltak egy csomó energiaipari céget amit "ezek" elkótyavetyéltek, épülnek kórházak, stadionok, színházak.
És ott vannak az agynvert, tisztakezű ballibák. Ők nem loptak, á dehogy....Csak éppen eladtak mindent ami a kezükbe került, felvettek 13 milliárd euró IMF hitelt amiből nyomtalanul elköltöttek 9,5 milliárdot, tönkrevágták az országot és nem építettek semmit( amit mégis azt PPP-ben, amit szintén Orbánéknak kell kifizetniük , pl. autópályákat).

Ezt nevezzük összeférhetetlen,egymást logikailag (is) kizáró tényeknek.
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 11:53:11

@Kocsobur Ekese: Haver látom, hogy hétfőn csináltad a legújabb nicked, de ugyanazt a rohadt orbánbérenc dumát nyomod mint a régi nickeken.

Mentegeted a lopást te szarházi? Tiborcz 13 milliárd forintos lopását? Amit szervezetten bűnszövetkezet keretében követtek el úgy, hogy már a kormány be sem meri nyújtani újra Brüsszelnek, mert annyira nyilvánvaló a lopás ténye?

Ehelyett a nép fizeti ki, te pedig mocskos orbánista meg itt mentegeted a tolvajokat.

Tudod mit haver! Takarodj a retkes, korrupt hazug fideszes kurva anyádba.
Válasz erre 

miért 2019.02.17. 12:27:05

@Kocsobur Ekese:
'Én sajnos észveszem, hogy a ballibák lejáratási kísérleiben csakis fantázia és ótvar hazudozás keveredik...'
Amikor egyik tolvaj a másikat védi! Na ez ennyi!!
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.02.17. 12:27:26

@vergyula: Ja lehet, hogy 9 éve nincsenek kormányon de folyamatosan oda akarnak kerülni egyre elkeseredettebben, időnként más köpönyegben.
De továbbmegyek, ha megbüntetjük a Fidesz kormány a lopásai miatt, akkor az csak úgy lesz hiteles ha szépen előszedjük az összes lopást, privatizációt '90-től. Elég vicces, hogy azok hergelik a népet a Fidesz lopásaival akik korábban közvetve v. közvetlenül de ugyanezt csinálták...
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 12:35:31

@látjátok feleim szümtükkel: "Ja, melleseg a napokban olvastam, hogy Hódmezővásárhelyen is szar a korszerűsített világítás. "

Ühü,. Kitől olvastad? márki záytól..:-) És kapcsolt társulataitól... Ez borzasztó hiteles...
Amúgy az állították hogy a Szeged-Hódmezővásárhely tram train vonalán erősebb fényforrásokra lehet szükség.(megkockáztatom: még csak nem is kizárt hogy így van és nem hazudnak. No de 2010-ben mikor Hódmezővásárhelyt az Elios dolgozott, hol volt még tram train? )
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 12:40:03

@nemecsekerno_007: "Elég vicces, hogy azok hergelik a népet a Fidesz lopásaival akik korábban közvetve v. közvetlenül de ugyanezt csinálták..."

Hát, nem éppen ugyanazt...
Az un. "rendszerváltás" óta eltelt 29 év alatt a két fajta (ballib és jobboldali) igazgatás között kimutatható lényegi különbséget.
Éspedig az hogy míg a 8(+4) év ballibák kormányzása alatt mindig "suchmannositottak", eladtak szinte mindent, MOL-tól párnagázig,MÁV Cargo-tól Postabankig, Posta székháztól az Airportig (de még a Malévot is egy abramovicsnak, áldassák érte a neve)ez a pénz is eltűnt(ahogy a többi is) és az ország mégis a tönk szélére került, amit már egy Lehmann Brothers bedőlés is elfújt......aztán jöhetett az államcsőd előtt a magasságos IMF hitel....

ehhez képest Orbánék visszavásárolják az elkotyavetyélt állami tulajdont és még jut is
pénz fejlesztésekre.
Ha zongorázni tudnám a különbséget, én volnék Chopin, Mallorcán.

Olyanok ezek az érdekes "igazgatási" különbségek, mint a Magyar Nemzeti Banknál, ahol egy simor-karvalits-király júlia trojka "harcolt" évekig 7%-os alapkamattal a 3%-os inflációéért(nekik soha nem jött össze.)
Ahogy eltakarodtak, láss csodát: infláció is 30 éve nem látott alacsony szintre zuhant, no meg az alapkamat is..És kiderült hogy eltűnt 206 milliárd forintos , általuk a 2015-ös évre hivatalosan betervezett(!) MNB veszteség is, ami a következő évben az állami költségvetésnek kellett volna pótolnia, mégpedig kötelezően...

A titok a lopások természetében rejtőzik.
Mert abban nincs vita hogy mindkét oldal (és holdudvara) lop (csal, hazudik.)

Csakhogy míg Orbánék ezt házon(illetve:hazán) belülre művelik...
addig a másik(sötét) oldal komprádorai nem elégszenek meg azzal hogy a saját zsebeiket megtömködik...
hanem még a külföldi maffiákat is etetniük kell.
Így jutott alattuk Magyarországon szinte minden a külföldi ebek harmincadjára.
(Lásd blum esetét a böszmével.amikor már ilyen piti "telekcserés" csontoknak sem bírtak ellenállni.)

Nos, míg a Fidesz és holdudvara éhségét és lopásait még képes elviselni az ország...
utóbbiakét már nem, ezekbe rendre tönkrement.
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.02.17. 12:40:56

Azt a nagycsomó pénzt most adják vissza a magyar családoknak!
Kicsit értékeljétek már, hogy a saját szájuktól készülnek megvonni a falatot. NEKTEK SEMMI SEM ELÉG, LIPSI NÉPSÉG!?
Válasz erre 

miért 2019.02.17. 12:43:51

@CaptainG: kifelejtette az 1990-től regnáló többi kormányt. Az Antall-kormányban már ott voltak azok a nehézsúlyú tolvajok, akik 1998-tól már nagyüzemi szintén dolgoztak. Lásd pl. kuszaszemék..
Válasz erre 

miért 2019.02.17. 12:43:51

@CaptainG: kifelejtette az 1990-től regnáló többi kormányt. Az Antall-kormányban már ott voltak azok a nehézsúlyú tolvajok, akik 1998-tól már nagyüzemi szintén dolgoztak. Lásd pl. kuszaszemék..
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 12:51:27

@Kocsobur Ekese: "A valóság hogy az ELIOS felszerelte néhány városban a Tungsram gyártotta lámpákat.Ennyi"

Legalább hazudni kellene jól megtanulnod. ugyanis az ELIOS eredetileg nem a felszerelő volt, hanem a lámpákat adta. Egyrészt túlárazottan megnyerte Lázár alatt a lámpacserét, és igen, hozta a kínai lámpáit, amit azután a Tungsrammal szereltetett fel. Amiatt mert ilyen szar lámpái voltak az önkormányzatok pályázatát elbíráló irányító hatóság, vagyis a Miniszterelnökség az utolsó pillanatban átírta a pályázati követelményekben, hogy milyen megtérülésnek kell megfelelniük a városok új lámpáinak: 50 ezer óra használat helyett 100 ezer óra használat után kellett megtérülnie a beruházásnak, ami azért volt fontos, mert amúgy azokkal a lámpákkal, amiket aztán az Elios beszerelt, nem feleltek volna meg az EU-s pályázat követelményeinek az önkormányzatok. Csakhogy az Elios által biztosított lámpák nem is bírták 100 ezer óráig.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy egyrészt egy egész kis cégháló vett részt a pályázatok Eliosra szabásában és előkészítésében (az OLAF hét fontos céget számolt össze, amelyek gyanúsan sok Elios-pályázatnál bukkantak fel), másrészt hogy a Miniszterelnökség is besegíthetett abban, hogy minden simán menjen, és hogy a pályázatokba írt lámpatípusokra (amilyeneket az Elios árult) meg lehessen kapni az EU-s pénzt.

@nemecsekerno_007: "De továbbmegyek, ha megbüntetjük a Fidesz kormány a lopásai miatt, akkor az csak úgy lesz hiteles ha szépen előszedjük az összes lopást, privatizációt '90-től. Elég vicces, hogy azok hergelik a népet a Fidesz lopásaival akik korábban közvetve v. közvetlenül de ugyanezt csinálták... "

Én (és a társadalom nagy része) úgy vádolom őket lopással, hogy soha egy forintot sem vettem el a közösből, sőt. Én nagyon is üdvözölném, ha fény derülne az elmúlt 30 év minden simlisségére, de ehhez pl a fidesznek is meg kéne szavazza az ügynökaktákat és le kellene váltani a legfőbb ügyészt, aki szoci érában is ott ült a pozíciójában, és szégyen szemre egyik politikus ellen se indított eljárást. El tudod mondani, hogy miért?
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 12:52:25

@Blogolo Blogi: "saját szájuktól készülnek megvonni a falatot" - :))) ezzel jelentkezz a dumaszinhazba, barmelyik humoristat lepipalod!
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 12:55:44

Mivel most mar nem kihivas 2/3-dal alazni az idiota lippsiket, jobban szeretnem ha Orban szemelyesen is tobbet lopna

1. megerdemli, Matyas ota a legnagyobb magyar

2. szeretem ha a lippsiknek faj
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 12:57:02

@nemecsekerno_007: en '90-ben 10 eves voltam, max a homokozoban vehettem el valamit a masiktol. Ennek ellenere ez a mostani cinikus korrupcio elegge bassza csorom.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 12:58:15

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Vegyel be valamit, bubi! Vagy eppen ne vegyel be annyit!
Válasz erre 

N. Barbie 2019.02.17. 13:03:37

Nem olvasom el a kommenteket, de hadd talaljam ki, hogy meg ezt a vedhetetlen mocskos korrupcios ugyet is vedik a fidesznyik agyhalottak. Biztos elokerult a dehataballibekisloptak, kis sorosozas, migransozas meg a tobbi unalomig ismert habony mantra.
Abban biztos vagyok, hogy egyiknek se sul le a bor a pofajarol es kert elnezest a fidesz neveben az adofizetoktol.
Ja, emlekszunk meg ugye a fidesz dumajara, mikor kipattant az ugy? Hat ez a csunya EU ezzel a kamu dologgal akarja a valasztasokat befolyasolni, semmi torvenytelen nem tortent bruhuhuhu bruhuhu. Aztan megint kiderul, hogy a csunya EU-nak volt igaza. Na eenyire van valosagalapja a tobbi, minden mocskos fideszes ugy kapcsan Brusszelezo dumanak is.
Nem baj idiota fidenynyikek, ti csak haborodjatok fel nagy boci szemekkel mikor masok diktaturarol beszelnek, mikor ez az eset is tokeletes pelda ra.
Az OLAF elvegezte a feladatot a magyar ugyeszseg helyett, mert azok nem mertek megcsak vizsgalatot se kezdeni a kiralyi csalad ellen, mikor mar nagyon atlatszo lett volna a semmitteves, akkor muszajbol meginditottak, majd 2 nap alatt lezartak. Semmi gond, MO jobban teljesit, 13 milliardocska mehet a levesbe, de az ellenzeki partoknal apropenzert tudnak nyomozni nagyon szorgalmasan.
Milyen diktatura, mi? Szemellenzos nyomorultak.
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 13:09:29

Hát, tudjátok, ha már választanom kell ki lopjon, akkor inkább arra teszem a voksom, aki legalább nem b.ssza el az ország fizetési mérlegét.
Ezzel együtt tevékenységét nem az adósságbesorolások romlása, hanem a javulása határozza meg. (Hogy aktuális legyek)
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.02.17. 13:09:41

@nemecsekerno_007: 2010-től évekig azt harsogta a sajtó, hogy elszámoltatás van és a kinevezett kormánybiztos majd jól börtönbe zár minden korrupt politikust. Nem kéne még 2019ben is erről a faszságról óbégatnod, hogy elszámoltatás. Pancserek.
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 13:15:54

@Comte de Gippaud: "Hát, tudjátok, ha már választanom kell ki lopjon, akkor inkább arra teszem a voksom, aki legalább nem b.ssza el az ország fizetési mérlegét"

Akkor ne a fideszre szavazz. Ajánlom figyelmedbe az AKK elérhető statisztikáit a központi költségvetés adósságáról. 2010 óta megduplázódott az államháztartás adóssága, főleg a fidesz által sikeresen felfuttatott állampapírok miatt. Ezzel önmagában nem lenne baj, de a pénz nincs meg, elment működési kiadásra, és a 10.000 milliárd forintos növekményt egyszer vissza kell fizetni. És ez a lista ha jól látom nem is tartalmazza a letelepedési kötvények visszafizetendő névértékét se, ami ugyancsak "elvesztette közpénzjellegét", de visszafizetni valószínűleg nekünk adózóknak kell majd.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.02.17. 13:17:05

@csakegyvalaszto: " El tudod mondani, hogy miért? "

Nyílván vannak akik egymást védik, oldalaktól függetlenül...
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 13:17:18

Hiaba horogtok, nem allitjuk vissza a korrupcios liberalis demokraciat.

amikor a zember keresett bp. tablan kivul keresett netto 50et, ha vot munkaja
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.02.17. 13:19:22

@Blogolo Blogi: "Nem kéne még 2019ben is erről a faszságról óbégatnod, hogy elszámoltatás. Pancserek."

Pedig csak így megy. Mint írtam elég átlátszó amikor azok verik a nyálukat a Fidesz elszámloltatásával kapcsolatban akik korábban csinálták ugyanezt. Meg hergelik a népet....
Azt szeretnék ha az el lenne felejtve.... Nekik ez lenne kényelmes....
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.02.17. 13:22:49

@Hamihami: "en '90-ben 10 eves voltam, max a homokozoban vehettem el valamit a masiktol. Ennek ellenere ez a mostani cinikus korrupcio elegge bassza csorom."

Igen és a homokozóban 10 évesen nem sokat érzékeltél a privatizációból, meg abból az egész átverésből amit rendszerváltásnak nevezünk. Ettől függetlenül sokaknak akkor baszta a csőrét és még nem felejtették el.... Főleg ha lépten-nyomon ugyanazok az politikai erők verik a nyálukat a Fidesz korrupción, akik korábban ugyanezt csinálták. Ők már megengedhetik maguknak, hogy ne legyenek korruptak. Muhahahahaha. Mi meg hülyék vagyunk mit? :)
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 13:24:29

@Hamihami:

"'90-ben 10 eves voltam, max a homokozoban vehettem el valamit a masiktol. Ennek ellenere ez a mostani cinikus korrupcio elegge bassza csorom."

Hát, akkor megvan, hogy miért ez a mostani korrupció b.ssza a csőröd.
Nyilván 90-ben nem volt a pályán a szemed, pedig akkor történtek csak igazán a nagy dobások, de országos szinten.
Volt párttitkárok vagy a sleppjük "privatizálták" a korábbi állami vagyont, de országos színtéren, tömegével. Akit korábban elvtársazni kellett, miközben ő fikázta a kapitalistákat, b.meg 2-6 év múlva már uram-ozni illett. Persze munkásruha többnyire egyik párttitkáron sem volt, se azelőtt se azóta. Ha ez ami most van b.ssza a csőröd, akkor anno a taccsot dobtad volna ki.
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 13:25:49

@nemecsekerno_007: Emiatt nem etikus mutogatni, hogy a másik is lopott, hanem ki kell vizsgálni és vádat kell emelni oldaltól függetlenül ha közpénzhez ért valamelyik honatyánk. Ja, hogy a nyomozást lassan 2000 óta (4 év megszakítással) regnáló Polt Péter lehetetleníti el, aki nem mellesleg 95-ig fidesz tag volt, a pártból is csak azért lépett ki, mert állami pozíciót kapott és összeférhetetlen volt.
A legfőbb ügyésznek monopóliuma van a közszférában való vádemeléshez, nélküle nem lehet felelősségre vonni senkit. Se fideszest, se szocilistát. Szóval akkor miről beszélünk, azzal jöttök, hogy a szocik lopnak, de aki nem nyomoz utánuk az egy fideszes pártkatona.
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.02.17. 13:26:04

@nemecsekerno_007: volt rá 9 év, kormánybiztos, Polt barát, stb. Ha ezek kéltelenek voltak börtönbe zárni bárkit, akkó szójjá má a központba, hogy mostmán télleg küggyönek valakit, oszt vizsgálják ki, minden nap többszö es.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 13:32:00

@csakegyvalaszto: "Ja, hogy a nyomozást lassan 2000 óta (4 év megszakítással) regnáló Polt Péter lehetetleníti el, aki nem mellesleg 95-ig fidesz tag volt, a pártból is csak azért lépett ki, mert állami pozíciót kapott és összeférhetetlen volt."

1. a 4 ev megszakitasban sem csuktak le a politikusokat

2. errol szol az osszeferhetetlenseg

"A legfőbb ügyésznek monopóliuma van a közszférában való vádemeléshez, nélküle nem lehet felelősségre vonni senkit."

3. jogallamokban mar csak igy szokas

"Ja, hogy a nyomozást lassan 2000 óta (4 év megszakítással) regnáló Polt Péter lehetetleníti el"

4. a velemeny olyan mint a SEGG
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 13:33:58

@csakegyvalaszto:

"Ajánlom figyelmedbe az AKK elérhető statisztikáit a központi költségvetés adósságáról. 2010 óta megduplázódott az államháztartás adóssága, főleg a fidesz által sikeresen felfuttatott állampapírok miatt."

Hű b.meg, akkor gyorsan szólj a Standard & Poor's szakembereinek, elcseszték a felminősítést. Én nem is tudom, miért fizetik ezeket. :)))

Figyu, 2 dolog számít a mai világban, egy ország adósságbesorolása szempontjából.
1 a GDP-hez viszonyított államadósság,
2 a távolabbi kilátások, egy ország gazdaságának fejlődése szempontjából.

Figyelembe vesznek persze egy csomó paramétert, de a legfontosabbak talán ezek.
A nominális adósság ebben a témában nem játszik. Mert ha számítana, az USA, vagy Japán már nagy szarban lennének.
Dobálóztok itt kimazsolázott részadatokkal, de hidd el, ezzel csak rontjátok a hitelességeteket.
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 13:40:30

@csakegyvalaszto:

"Emiatt nem etikus mutogatni, hogy a másik is lopott, hanem ki kell vizsgálni és vádat kell emelni oldaltól függetlenül ha közpénzhez ért valamelyik honatyánk."

Viccelsz ?

1. Nincs az az ügyészségi kapacitás, ha akár csak a rendszerváltásig is visszanyúlnánk, amely képes lenne minden mutyit felgöngyölíteni.

2. Menne a lecsóba a politikusaink 90 %-a, beleértve természetesen a ballibsiket is.
Válasz erre 

VadMacs 2019.02.17. 13:41:07

Kínai vs nem kínai: ez a bizonyos "kínai" LED biznisz kb annyira kínai, hogy max az SMD alkatrészek, +pcb készültek kínában. A panelok legyártása amennyire tudom, egy hazai, de külföldi tulajdonú bérgyártó (sarokköszörűs cég, aki ott dolgozik, az tudja miről van szó :) ) üzemében történt, a balaton északi végétől dél - dél-délkeleti irányban található kisvárosban. Az összeszerelés is hazai, azt egy délnyugati városban végezték, a cég az elmúlt 1-2 évben elég sokszor szerepelt a hírekben a tulajdonosai miatt.

Mindazonáltal nem a világítótest tehet arról, hogy a régiek helyére felszerelve rosszabb közvilágítást éreznek az ott lakók. A tervezésnél (is...) lett elb*szva minden, mert nem vették figyelembe a két technológia eltéréseit, aztán csak felhányták az új világítótesteket a régiek helyére, és várták a csodát.
Válasz erre 

Gyöngyi Asbóth 2019.02.17. 13:41:15

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Gonosz és együgyű vagy, szégyen, hogy magyar.
Válasz erre 

VadMacs 2019.02.17. 13:44:15

@Kocsobur Ekese:
>És az OLAF. Milen érdekes, hogy a négyes metró OLAF vizsgálatát már valahogy elfeledték az itt hörgő ballibák..

Mesélj szépen, polpotpetike mit intézkedett már az ügyben? Bűnösök elítélve, lesittelve? Vagy megy még a saját kutyák mentegetése az ügyben, mert olyan is volt...?
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 13:44:40

@Comte de Gippaud: elhiszem, hogy ugy volt, ahogy mondod. Ez azonban nem felmentes egyik mostani tolvajnak sem. Vagy de?
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 13:44:53

@Comte de Gippaud:
Én kézzel fogható statisztikákat löktem ide, az ÁKK egyáltalán nem nevezhető ellenzéki forrásnak. Közzé van téve, hogy 2004 óta hónapról-hónapra hogyan alakult a központi költségvetés adósságállománya. A GDP arányos adósság és az S&P felminősítése nem hasonlítható össze ezekhez a tényadatokhoz, olyan mintha egy autót egy biciklihez hasonlítanál.
Én azt mondom, hogy hosszú távon nem fenntartható a fidesz "carpe diem" kormányzása nem törődve a holnappal, mert a helyzet rohamosan romlani fog. Évről-évre egyre nehezebb lesz. Ennek leírtam a társadalmi és gazdasági alapjait, és a boldog ma után hamarosan beköszönt a fájdalmas holnap, amikor az adósságokat vissza kell fizetni. Persze lehet továbbfuttatni az állam lakossági finanszírozását, de egyszer a hitelezők be fogják nyújtani a számlát kamatostól, és a helyzet jelenleg úgy áll, ha nem jön be az országba többszázezres volumenben szakképzett gazdasági bevándorló, akkor 10-15 év múlva nem lesz pénz nyugdíjat fizetni. Orbán politikája biztos nem ezt támogatja, nyíltan elmondja, hogy ezt nem tartja opciónak, pedig ha nem fog a közeljövőben növekedni az aktívak létszáma komoly bajok lesznek.

Az se érdekel, ha ezen most röhögsz, de jusson majd eszedbe 10 év múlva, hogy valaki ezt neked megjósolta, csak arcbaröhögted.
Válasz erre 

VadMacs 2019.02.17. 13:46:24

@Gyöngyi Asbóth:
>Gonosz és együgyű vagy, szégyen, hogy magyar.

Csak annak hazudja magát, így nem szégyen rá nézve. :)
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 13:48:19

@nemecsekerno_007: de en most "verem a nyalam a fidesz korrupcion", es semmi kozom a privatizaciokor lenyult vagyonokhoz. Persze egyszerubb mindig visszamutogatni, hogy "igen lopunk de a komcsik meg...". Viszont a mai fiatalok - ebbol a szempontbol idesorolom magam is - csak a mostanit latjak, es ha ez nem tetszik, akkor felszolalnak ellene, es nem azon gondolkodnak, hogy a komcsik mit loptak el 20-30 evvel ezelott.
Válasz erre 

Éva Lonkay 2019.02.17. 13:49:27

Ideje lenne nevet változtatni fika blogra...
Válasz erre 

VadMacs 2019.02.17. 13:53:22

@Éva Lonkay:
>Ideje lenne nevet változtatni fika blogra...

Ha nem tetszik, miért nem a 888/origo fostengeren csámcsogsz éppen? Nem kötelező itt rontani a levegőt...
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 14:05:00

@csakegyvalaszto:

"A GDP arányos adósság és az S&P felminősítése nem hasonlítható össze ezekhez a tényadatokhoz, olyan mintha egy autót egy biciklihez hasonlítanál."

Ebben egyetérthetünk, de a tied a bicaj.

Az AKK számok arról szólnak, hogy az állam, a külföldi hitelállománnyal szemben próbálja a belső eladósodást előnyben részesíteni. Gyanítom, a külső hitelállomány egy része át is lett konvertálva, (érthetőbben ki is lett vásárolva,) a belső piac forrásaiból.
Ennek tudható be, a belső eladósodás megugrása.
Egyébként, úgy tudom adósságbesorolási szempontból is előny, ha egy ország inkább befelé tartozik, mint valami külső befektetői csoportnak.
A nyugdíj, az minden fejlett, vagy feltörekvő országban gond lesz. De ennek megoldását ne a bevándorlóktól várd.
És rövidre zárva ezt az államadósság kérdésével, az, ami a nyugdíj szempontjából a jövő problémája lesz, az a képzetlen migritömegek betelepítésével, és honosításával a jelen gondjává lép elő, ami komoly állami költségvetési teher lehet minden befogadó országnak, és nem húsz év múlva, hanem most. A Gyuribá (tudod kiről beszélek, a haverotok az öreg) már pedzegette, hogy lehet ám ezt hitelekből is. Ja.....
Válasz erre 

Indriq 2019.02.17. 14:05:39

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: jó ha tudod, hogy Mátyás nem volt magyar :) igaz, ovi is csak egy retkes cigány :)
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:08:55

@Hát így jártatok büdös lipsik.: ezt sikerült kitalálni kubatov elvtársnak? Migrik meg 2000euró, amit TALÁN MAJD EGYSZER fizetni kell, szemben a 13.000.000.000 ft-tal, amit BIZTOSAN A MAGYAR ADÓZÓK ÁLLNAK.

Hát ez kurva gyenge volt, kisfiam...
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 14:10:28

@Hamihami:

"Viszont a mai fiatalok - ebbol a szempontbol idesorolom magam is - csak a mostanit latjak, es ha ez nem tetszik, akkor felszolalnak ellene, es nem azon gondolkodnak, hogy a komcsik mit loptak el 20-30 evvel ezelott."

Ez érthető, ezért tartjuk fontosnak hangoztatni, hogy a mostaninál, csak szarabb opció van. Mivel mi már végig szívtunk felnőttként 35-40 évet. =sokkal többet láttunk, tapasztaltunk, mint ti.
Mondhatnám úgy is, hogy több adatból dolgozunk. (Már aki nem amnéziás persze)
Válasz erre 

Indriq 2019.02.17. 14:10:39

@Comte de Gippaud: te, mint fütyeszbérenc, most azt mondod, hhigy az SP-ben csak nem ülhetnek hülyék, ha egyszer felminősítették az országot, de 2011ben ugyanaz a cég biztosan hazudott amikor leminősítették. Hogy is van ez, kettős mérce? Hazudozás?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.02.17. 14:11:39

@Hamihami: "Viszont a mai fiatalok - ebbol a szempontbol idesorolom magam is - csak a mostanit latjak, es ha ez nem tetszik, akkor felszolalnak ellene, es nem azon gondolkodnak, hogy a komcsik mit loptak el 20-30 evvel ezelott."

Igen, pont ezt a helyzetet használják ki, ha nem csak a mostani lopásokkal foglalkoznátok akkor mindjárt más lenne a helyzet és több társadalmi támogatást kapnátok.
De pont az a lényeg, hogy ezt ne érhessük el. Ezért kéne kicsit a múltba is visszatekinteni...
Ne csak az orrotokig lássatok, még ha politikusok egy részének ez is az érdeke...

Egy próbát megérne, hogy feldolgozzuk a rendszerváltás utáni időszakot...
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:17:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: te vagy az, kampósorrú bayerzsoca?
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:24:24

@Dankházi Zsolt: mi köze a mondanivalójának az ékezetekhez? Ja, semmi, csak épp terelni próbálsz, kis droidka...
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:29:24

@Kocsobur Ekese:
"Hülye álkérdés. Mivel kórházak IS épültek, épülnek.És stadionok IS. Ugye milen érdekes.? A Fidesz ugyebár ellop mindent. Ehhez képest jut pénz mindenre, kifizették a kórházak, az önkormányzatok adósságait, visszavásároltak egy csomó energiaipari céget amit "ezek" elkótyavetyéltek, épülnek kórházak, stadionok, színházak."

Mivel nyilvánvalóan egy kibaszott fideszgeci vagy, így kérdezem meg: te mégis mi a retkes román kurva anyádról ugatsz, bazdmeg????? Milyen kórházak épültek?????? Hogy szakadt volna az a hülye fejed anyád picsájába, miután a török kamionos apád beleengedte a spermáját.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:30:38

@wolves84lb: Te idióta. Én nem bújok fantázianév mögé. Bazdmeg a saját nevem használom mert én nem félek sem tőled sem a Bayer köcsögtől. Fingod sincs mit jelent az hogy hazafi, vagy azt hogy vértanú, mert van ám pár olyan ember aki azért halt mártír halált hogy te megszülethess.
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:32:07

@Dankházi Zsolt: kistáska, anyáddal beszélj így...ki a faszt érdekelsz, meg az, te mitől fosol, te selejt?
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:37:12

Az ékezetes betű használata nem függ attól hol vagy jelen pillanatban. Maximum lusta vagy átállítani, telepíteni, használni.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:39:38

@wolves84lb: Bogárkám beszarjak tőled? Az én ük ük ük apám Tihanyi apát volt és a tıéd?
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:44:50

@Dankházi Zsolt: most komolyan, neked mi a kurva isten bajod van? Nem szopott le este a barátod, vagy túl sokszor dugott seggbe?

Mi csak sima nemesi címet kaptunk 1668-ban I.Lipóttól...nem holmi hitvány pap volt az ősöm :)
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:48:50

Teljesen mindegy ki van kormányon. Mindegyik lop. Mindegyik téged és minket vezet meg. Azért hogy még többet tudjon lopni. Demokrácia nincs. Hiszékeny emberek vannak akik négy évente szavaznak. Eddig tart a mi szólásszabadságunk, és nem tovább.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:50:26

@wolves84lb: akkor tartsunk össze, ne széthúzzunk.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:52:44

@wolves84lb: Amúgy nem pap volt, kormányzó. Az egyetlen világi apát. :)
Válasz erre 

wolves84lb 2019.02.17. 14:54:04

@Dankházi Zsolt: Elnézést, az apát megnevezés miatt adta magát, h egyházi személy volt :)

Én sem szeretek széthúzni, de az ékezetek hiányolása olyan hülyeség...sztem :)
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 14:56:54

@nemecsekerno_007: ha mar a mult feltarasanal vagyunk, az un. ugynokaktakat miert nem akarja nyilvanossagra hozni a fidesz?
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 14:59:11

Mert én magyar nemes vagyok, mondá a költő. Mesterségesen is lehet nemeseket gyártani, ilyenek voltak a bárók, akik megvették a címet. De mindez nem jelent semmit. A lényeg hogy hogyan élsz és az hogy mit teszel.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 15:00:59

@Hamihami: Mert rájuk nézve is terhelő.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 15:04:02

@Comte de Gippaud: "mostaninál, csak szarabb opció van" - ha az mindenki igy gondolkodna, akkor meg mindig feudalizmus lenne (mondjuk...), lovon jarnank es fustjeleket hasznalnank.
Ha csak a sajat eletedbol veszel peldat es csak magyart, akkor nagyon lekorlatozod a lehetosegeket es persze hogy nem latsz mast.
Epp ezert kuldom majd a nemreg szuletett fiam utazni, tobb orszagban dolgozni, tanulni, onkenteskedni - ahogy szerencsere en is tehettem es tettem - hogy ennel joval tobb lehetoseg kozul merithessen es joval "tobb adat" alapjan hozzon majd donteseket, es ne a kis faluja legyen szamara a vilag.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 15:05:07

A politikában minden mindennel összefüggésben van. Orbán ma nem lehetne miniszterelnök Soros György nélkül, illetve az előző kormányok elbaszásai nélkül. Szerencsés a szerencsétlenségben.
Válasz erre 

Hamihami 2019.02.17. 15:05:12

@Dankházi Zsolt: ja, hogy akkor kiderulne, hogy egy fillerrel nem jobbak vagy masak az altaluk atkozott komcsiknal? Ugy mar ertheto.
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 15:20:38

@Hamihami: igen. Ma nem születik be senki a parlamentbe, mikor még a miénk is kétkamarás volt. (alsó, felsőház) lehet jobb is, mert ugye hiába a nemesi származás, nem biztos hogy az együtt jár a politikai érzékkel. Viszont nálunk a mentelmi jog egyet jelent a korlátlan lopással.
Válasz erre 

Visceroid 2019.02.17. 15:26:17

@lényeglátó: ". Jobb/bal ódal barmai! Az oszd meg és uralkodj eredménye? "

Na, azt azért Viktor csinálta. Tudom, hogy senki nem emlékszik már rá, de 2000-ig azt sem tudtuk, hogy a jobb- meg baloldalt eszik-e vagy isszák?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.02.17. 15:35:34

@Hamihami: Azt is bele lehet venni...
Válasz erre 

kvadrillio 2019.02.17. 15:38:08

@Visceroid: NA, ANGLIA IS TELE VAN ILYEN ADÓOPTIAZILÁSÁI (ADÓCSALÓ !!!) TETVEKKEL !

amúúúgy a jobb meg baloldalt e Föld társadalma smegszületése óta mindig is tudta. Csak nem pártokban, hanem felsőrendű-alsórendű, jobbágy-földesúúúr, ...stb....stb......aés sztem hamarosan elérkezünk végre oda ( bár a kastélyokat megint visszaadta orbán bán...nademinekis ! :O)))..., hogy MEGSZÜNNEK A KASZ-RENDSZEREK AZ EGÉSZ FÖLDÖN !!!!! :o)))
Válasz erre 

kvadrillio 2019.02.17. 15:39:49

@kvadrillio: ADÓOPTIALIZÁLÁSI.....jól összekevertem-kavartam, akár a politikusok az információkat !!! :O)))
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 15:42:27

Nincs hatalommegosztás. Mészáros Lőrinc az ország mágnása mert ő aláveti magát a Miniszterelnök akaratának, egy megalkuvó. Persze az iskolázottság terén sem tud nagyon ugrálni. Mindennek megvan az oka. Aki nem látja át az összefüggéseket, bármennyire is szövevényesek, az ne akarjon véleményt alkotni.
Válasz erre 

kvadrillio 2019.02.17. 15:45:16

@kvadrillio:
A Brexitet támogató leggazdagabb brit elköltözik hazájából
Adózási okokból költözik Monacóba.
A Brexitet támogató leggazdagabb brit elköltözik hazájából
Sz.E.
2018.11.20. 10:54

A leggazdagabb brit, Jim Ratcliffe, új üzletet nézett ki magának: az Északi-tengeren vásárolna olaj- és gázmezőket az amerikai energiaipari óriástól, a ConocoPhillips-től - írja a BBC. Ratcliffe cége, az Ineos és a ConocoPhillips is megerősítette, hogy tárgyalnak egymással. Jelentések szerint az üzlet értéke 3 milliárd dollár is lehet. Ratcliffe egyébként, aki a Brexit egyik fő támogatója volt, a brit lapok szerint adózási okokból elhagyja hazáját, és Monacóba költözik. Hasonlóan ahhoz, amikor cége, az Ineos 2010-ben négy évre Svájcba helyezte át székhelyét, hogy spóroljon a társasági adón. A Friends of the Earth szervezet által kiszivárogtatott dokumentumokból ráadásul az is kiderül, az Ineos azért lobbizott a brit kormánynál, hogy az EU-ból való kilépés után enyhítsen a környezetvédelmi szabályozáson.
Jim Ratcliffe
Jim Ratcliffe
Fotó: Jeff J Mitchell

Az Északi-tenger viszonylag új terület Ratcliffe és az Ineos számára. Az üzletember, aki a Sunday Times listája szerint 21 milliárd fontos vagyonával az Egyesült Királyság leggazdagabb embere, eddig jellemzően vegyipari vállalkozásokba fektetett be.

jahhh..Anglia készül a Brexitrehhh..., .menekülnek az adócsalók, a KIRÁLYNŐ SLEPPJE EVAKUÁL..., STB...STB.....:o)))))
Válasz erre 

kvadrillio 2019.02.17. 15:46:41

@kvadrillio: EZEK ANGLIA IGAZI HAZAFFFYAÍÍÍÍÍÍ !!!!! :o)))))
Válasz erre 

TheSaurus 2019.02.17. 16:00:14

Jó napot kívánok, az Elios-pénzért jötte, ezerhárom lesz Fejenként, persze. Hányan is tetszenek lenni, kilencen? Szép nagy család. Akkor az annyi mint tizenegyezerhét. Kápé. Itt lesszives aláírni. Nem tudok visszaadni tizenötből. Köszönöm. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Válasz erre 

Primitiv Urh 2019.02.17. 16:05:37

Csak halkan szólok, hogy a 4-es Metro építésén 167 milliárd Ft-ot sikított el a komcsi kormányod. Ezt a pénzt ki fogja kifizetni. A te adóforintjaidról ne beszéljünk, mert soha semmilyen értékelhető tevékenységet nem végeztél 16 éves korod óta mióta befejezted a 8 általánost. Azért mert valaki megbízásából hazudozol az internetn és ezért kapsz fizetést az még nem alkotó tevékenység. Csak egy élősködő vagy a társadalom nyakán.
Válasz erre 

Sean MacTíre 2019.02.17. 16:08:15

@Fergio: es eltoroltek a nyugdijjarulek korlatot. Amikor egy idoben alkalmazott voltam, nekem kb. szeptember-oktober kornyeken betelt az eves jarulek keretem, onnantol a nettom csinosan megugrott. A 16% bevezetesevel egyutt bevezettek a nyugdijkorlat megszunteteset is. Bajnaiek 17%-ot igertek de nem toroltek volna el a nyugdijmaximumot (legalabbis ez volt a terv). Ha nem a Fidesz jon akkor kevesebb adot kellett volna igy fizetnem, de igy mindennel egyutt joval tobb lett.

Az EVA mondjuk egy vicc volt az elejetol (en is EVAs voltam otthon).
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 16:09:35

Utoljára írom le, nincs olyan hogy demokrácia. Angliában sincs. Érdekek vannak és lobbik. Ha a tőkés érdeke ellentétes az ország érdekével, nem hauafiaskodik, otthagyja a francba. Érthető? Neked is a pénz az úr, azért válasz munkahelyet. A dolog ilyen egyszerű.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 16:29:49

@wolves84lb: "Milyen kórházak épültek??????"

Parancsoljon, manifeszt elmebeteg "úr":

Kórházak:
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban.
Még néhány kórházi tétel:
- Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- Heves megye, Markot Ferenc kórház 6 milliárd.
- Szombathely Markusovszky kórház.
- Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6 Bethesda gyerekkórház. Budapest
- Debreceni kórház.
- Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- Békés megyei Pándy Kálmán kórház, Gyula
- Bajcsy-Zsilinszky kórház, Budapest
- Várpalotai kórház.
- Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- Nyíregyházi kórház.
- Dombóvári kórház.
- Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- Somogy megyei Kaposi Mór kórház, Kaposvár
- Siófoki kórház.
- Pécsi kórház.
- Mohácsi kórház.
- A győri Petz Aladár 11 milliárd

És most már tehetjük hozzá a budai szuperkórházat is, valamit a 20 napi ellátást biztosító kórházakat, mert ezek már folyamatban vannak.
Mit ne mondjak, csodálom hogy valaki nem sírja vissza a horváth mengelica ágnes és a molnár lajos-féle egészségügyet, kórházi széfekkel..:P

Nyihihi
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 16:42:56

@Comte de Gippaud: "Az AKK számok arról szólnak, hogy az állam, a külföldi hitelállománnyal szemben próbálja a belső eladósodást előnyben részesíteni. Gyanítom, a külső hitelállomány egy része át is lett konvertálva, (érthetőbben ki is lett vásárolva,) a belső piac forrásaiból."

Rosszul gyanítod. Látszik a válaszodból, hogy nem vetted a fáradtságot felmenni az AKK oldalára megnézni az központi költségvetés adósságállományát, akkor nem beszélnél hülyeséget. A külföldi és belföldi adósságállomány ÖSSZESEN növekedett cirka 10.000 milliárddal (19,3e-ről 28,7e millárdra).

Egyébként elnézést már, hogy ezt felvetettem, csak azzal a céllal tettem, hogyha azt hangoztatod, hogy a fidesz alatt csökkentek az állam adósságai, akkor ne nézzenek mások hülyének. Nem akartam a lelkedbe gázolni.
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.17. 16:50:33

@csakegyvalaszto: " hogyha azt hangoztatod, hogy a fidesz alatt csökkentek az állam adósságai, akkor ne nézzenek mások hülyének."

Biztos csak pongyolán fogalmazott az illető. Ugyanis az államadósság a Fidesz alatt valóban csökkent, éspedig abban a módban ahogy ezt az adósságot általában nyilván tartják: GDP arányosan. Most éppen 70% körül van és rohan lefelé. Nem véletlen hogy az un. maastrichti kritériumokban is nem nominálisan, hanem GDP arányosan tartják nyilván és a 60% alatti az üdvös.
Nominálisan valóban nőtt, de 1. ez nem meglepő, hiszen a költségvetés évente kb. ezer milliárdos deficittel készül(és 1200 milliárdot fizet ki a magyar állam ÉVENTE a korábban felvett hitelek KAMATAIRA, EZ ÁM A PÉNZSZIVATTYÚ) 2. ezt megfelelő GDP növekedéssel "ki lehet nőni".
Válasz erre 

ócskás 2019.02.17. 17:03:36

@Kocsobur Ekese: A Tungsram ÖSSZESZERELI a lámpákat,a vílágító LED ( mindenhol a világon ) KÍNAI,sajnos a működéséből adódva irányított fénye van,nem pedig szórt,mint az izzónak,és egyéb hasonló eszköznek,ezért vannak a balesetek is,mellettük tök sötét van ,leegyszerűsítve,A mostani eszközök még alkalmatlanok ilyen köztéri alkalmazásra .A Tungsram közleménye is keveri a dolgokat...te meg kiragadsz dolgokat,azt hiszed mindenki beveszi a hülyeséget, mint te. Ráadásul sík hülye vagy hozzá.Most pedig lehet fröcsögni,még belefér a műszakba...
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 17:13:12

@JTU: Haver! Tiborcz ellop 13 milliárdot és azt mondod hogy nem helyes? Ahelyett hogy azt kérdeznéd, hogy mit csinál az ügyészség, mennyi ilyen ügy lehet még, hogy működik a jogállam stb. stb.

Haver tudod mit? Jó fideszes retkes kurva anyádnak mondjál dajkamesét.
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 17:15:52

@Kocsobur Ekese:

Te kecskebaszó szarházi orbántroll! Öröm nézni, ahogy itt verejtékezve próbálod nyalni a korrupt tolvaj orbán seggét ezen a szép vasárnap délután. Nálad undorítóbb, ocsmányabb fajtát nem sokat alkotott az evolúció.
Válasz erre 

Egyallampolgar 2019.02.17. 17:39:05

Maga a felvetés is valószínűtlen. Orbán megkérte Simicskát, hogy csináljon a vejéből milliárdost néhány hónap alatt. Nyilván ehhez nem csak Simicska kellett, hanem azok az önkormányzati FIDESZ rohadékok akik kipárnázták az Elios megbízásokat.
A gépezet elvégezte a küldetést Orbán szavára. Hogyan merülhet fel ilyen hülyeség utólag hogy Orbánnak nem tetszett amit Tiborcz csinált? Mi van? Az a balfax nem csinált semmit. Egy hatalommániás kis takony aki ráment az Orbán lányra. Az egész lopást O1G intézte. Hogyan hibáztathatná a vejét?
De amúgy ez látszik a pártállam kommunikációjából. Mondták hogy Simicska (mintha nem ők hozták volna létre), meg Soros, meg brüsszeli gyíkember kampányfogás. Össze vissza pofáztak, majd nem volt nyomozás. Beismerték.
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 17:41:06

@Kocsobur Ekese:
"GDP arányosan. Most éppen 70% körül van és rohan lefelé"

A maastrichti adósság 2018 szeptemberi adatot látok, ami 72,8%, de olyan brutálisan nem rohan lefelé mint mondod. GDP arányosan a Fidesz alatt összesen 7,2%-ot csökkent, ellenben összegében cirka 8.400 milliárddal nőtt.
Azért érdekes az adósságot a GDP-hez hasonlítva tálalni, mert az utóbbi években a világgazdaság jól protezsált, mindenhol európában nagy GDP növekedések voltak. Kérdés, most hogy az előrejelzések szerint várhatóan szűkülnek a gazdasági termelések hogy alakulnak a %-os adósságok, amik eddig számszakilag jelentősen nőttek. Már OV is kisebb növekedési célt tűzött ki, mint amit korábban prognosztizált.
Ez a jövő zenéje. A lényeg, hogy az államadósság számszakilag nőtt, GDP arányosan pedig csökkent az elmúlt 9 évben. Mindenki döntse el, hogy ez mit jelent.

Ha fizetésemelést kaptam és jobban keresek, attól a lakáshitelem nem csökkent, főleg ha felvettem még egy fogyasztási hitelt is. Minden bank úgy nézne rám, hogy az adósságállományom nőtt, holott a hitelképességem javult volna.
Egyszóval még egyszer, nem akartam senkinek a lelkébe gázolni, de amit írtam az igaz, az ország adósságállománya nőtt. Alapvetően csökkenhetett is volna, ha mondjuk nem a szomszédos országoknak küldtünk volna stadionépítésre pénzt (románia, szerbia, horvátország, szlovákia), hanem mondjuk adósságtörlesztésre fordítjuk. Milyen hozzáadott értéket jelentettek a magyar adófizetőknek ezek a pénzszórások?
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 17:48:21

@csakegyvalaszto:

"A külföldi és belföldi adósságállomány ÖSSZESEN növekedett cirka 10.000 milliárddal (19,3e-ről 28,7e millárdra)."

Hát, erre tényleg csak azt kell mondanom, írd meg már a Standard & Poor's-nak is, mert valamit nagyon benéztek, és gondolom egy ilyen szakértőnek mint te, csak elfogadják a véleményét, hogy "igenis a magyar hitelminősítésnek nem szabadna kedvezőbb pozíciót kapnia"

"Egyébként elnézést már, hogy ezt felvetettem, csak azzal a céllal tettem, hogyha azt hangoztatod, hogy a fidesz alatt csökkentek az állam adósságai, akkor ne nézzenek mások hülyének. Nem akartam a lelkedbe gázolni."

Jaj istenem, dehogy gázoltál a lelkembe, ellenkezőleg, felvilágosítottál, hogy az egyébként alapvetően liberális beállítottságú hitelminősítők, tévesen minősítgetik fel a magyar államháztartás állapotát. Ki merne egy ilyen szakértőnek mint te kétségbe vonni a szavát.
Standard & Poor's f.szom amatőr banda, nem tudnak ezek semmit, ezentúl lesni fogom szavaidat, a ballibsikre szavazok, és tutira az IMF-re esküszök, ha a ballibsi kormányzás néhány éve után visszajönnek.

:))))
Eszméletlenek vagytok :)))) De végső soron tetszik a buli.
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 17:57:12

@csakegyvalaszto:

"Alapvetően csökkenhetett is volna, ha mondjuk nem a szomszédos országoknak küldtünk volna stadionépítésre pénzt (románia, szerbia, horvátország, szlovákia), hanem mondjuk adósságtörlesztésre fordítjuk. Milyen hozzáadott értéket jelentettek a magyar adófizetőknek ezek a pénzszórások?"

Ja. Nézd csak meg az állami kiadások szerkezetét (az arányokat) szakértőkém ? Szociális, és egészségügyi ellátás 70% !!! ha jól emlékszem. Nem a stadion, nem a f.szom kisvasút, hanem amit írtam.
A nominális csökkentés eddig 2 országnak jött össze az utóbbi idóben. Svájc, és Németország.
Mond már meg, hogy egy feltörekvő kis keleteurópai országnak (úgy általában) ez mikor fog összejönni ?
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 18:00:19

@Comte de Gippaud: Arra szavazol akire akarsz, pont nem érdekel. A dologgal csak azért jöttem elő, mert illő volt cáfolni, hogy Orbán alatt nem nőttek az ország adósságai. Hogy ki hogy minősíti az országot az fontos, de számomra nem túl érdekes, akkor se volt az, amikor lefelé minősítettek. A lényeg az, hogy az adóforintokat mire fordítja a mindenkori kormány, illetve mennyi adót szed be. Ezek érdeklik leginkább a normálisabb választókat.
Itt lezárnám az offot, mert csak tereltek az Eliosról, ami megér még pár misét. Mert ugye itt adóforintot költünk el arra, hogy a miniszterelnök kicsileánya és férje ne nélkülözésben kelljen éljen, így hozzájuk lett vágva milliárdocska, amit azóta a Tiborcz gyerek ugyancsak jól fektet be. Igazi gazdasági géniusz, hogy pont olyan befektetésekbe száll bele, ahol nem sokkal később ömlenek a pályázati/közpénzmilliárdok. Mészároshoz mérhető géniusz...
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 18:14:37

@csakegyvalaszto:

"A dologgal csak azért jöttem elő, mert illő volt cáfolni, hogy Orbán alatt nem nőttek az ország adósságai."

Én ilyesmivel sosem jöttem elő, (és olyan kommentet sem láttam, ahol ilyet állítottak), csak a releváns GDP arányos államadósság csökkenésével. A nominális növekedéssel ti szoktatok nyomulni, ami éppen most, amikor a S&P felminősített, eléggé öngól szerintem.
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 18:36:03

@Comte de Gippaud:
Jó akkor leírom érthetőbben: Ha nem jön össze a nominális államadósság csökkentés, egy közép-európai, történelme során sokszor szétalázott országban az egy dolog. Megérthető, ha azt látnánk, hogy adóforintok és az EU-s felzárkóztatási támogatások nincsenek elherdálva/ellopva, de pont arról szól ez a poszt is, hogy ismét megkárosították a közt, ráadásul a miniszterelnök családja és a minisztérium is érintett bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalásban.
Ilyenkor joggal kerül elő a kérdés, hogy egy cirka 2011 óta tartó erős világgazdasági fellendülés van, és a magyar gazdaság is jól prosperál, hogy nem sikerült faragjunk az államadósságunkon, főleg ha 2011-re eltüntette a kormány a cirka 3.000 milliárd értékű magánnyugdíjvagyont is ? Lehet, hogy kevesebb felesleges beruházást kellett volna megvalósítani, vagy nem annak kellene lennie a legfőbb politikai célnak, hogy lehetőség szerint egy szűk réteg annyit lopjon amennyit csak tud? És akkor se állnak le a lopásokkal, amikor már többszázmilliárdos volument talicskáztak el a közösből?

Annak ellenére, hogy szárnyal a magyar GDP az oktatás színvonala csökken, a kórházakról mállik a vakolat és lassan annyi orvos és ápoló marad, ami a jelenlegi kórházállomány felének fenntartása lesz elegendő. Hadat üzentünk a tudománynak a dicső tudatlanság a cél, lehetőség szerint akinek van esze azt jól elüldözzük. Hát mennek is az emberek innen, és ez a legnagyobb történelmi bűncselekmény, ami a kormány és politikájához köthető. Közmunkásokból nem fogsz se mérnököt, se ápolót képezni, de építőiparban is értelmezni kell a rajzokat a szimpla kivitelezőknek is. Ott fogunk tartani, hogy a 8 általánossal rendelkező "szaktekintélyeknek" kell hamarosan ténylegesen szakmunkát végezni, mert az innen elmenekült kb 800.000 magyar fiatal szakmunkás áttelepítette a magyar szürkeállomány 20%-át (a képzetlenek és az inaktívak ittmaradtak nekünk), és visszatérek, fogynak az aktív korúak (főleg a szakképzettek), emiatt munkaerőhiány van. Még elkaristolnak a cégek valahogy, de hamarosan a munkaerőhiány miatt magyar cégek mennek tönkre, mert olyan munkaerő marad, akivel nem lehet komolyabb hozzáadott értékű munkát/termelést vállalni.
Azt látom, hogy a kormány egy nagyon kedvező világgazdasági helyzetben elérte, hogy túlárazott fenntarthatatlan stadionok, és egyéb felesleges beruházások épüljenek, és most bajban vannak, mert az EU már nem szívesen támogatná annyira vehemensen az országot, és a termelékenység is vissza fog szorulni, hirtelen (most és az elmúlt pár évben nyugdíjba mentek a Ratkó gyerekek) tömegek mennek nyugdíjba, és nincs utánpótlásuk. Jelenleg még elvagyunk, de hamar kijózanító ébredés vár ránk. Nemcsak ilyen-meg olyan pártállásúra, hanem mindenkire.

Meglátásom szerint történelmi felelőssége van ebben az ellenzéki pártoknak mert ezt hagyják, de a bűnös az aki elköveti. Szégyen, hogy ilyen pöce a mai magyar politikai kultúra, élén a mai megélhetési politikusainkkal és a magát felsőbbrendűnek érző szemét tolvajokkal és bűntársaikkal, akiknek igen, a 90%-uknak a börtönben lenne a helye, pártállástól függetlenül.
Válasz erre 

inteligencs elenzeki 2019.02.17. 19:07:14

@csakegyvalaszto:

Ok, ok.

Szar dolog a korrupció, ejnye bejnye meg minden.
Nyilván mindenkinek a kevésbé szimpatikus politikai vonulat korrupciója fáj jobban.
Abban egyetértek, hogy nem etikus dolog. Sőt, abban is, hogy ezért mindenkinek felelni kéne.
De !!!!! Basszus. A rendszerváltás óta ez megy. Sajnos ez van. Nem kell hogy egyetértsünk vele, nem kell hogy helyeseljük, sőt, el kell ítélni.

De könyörgöm. Ha ebből a csapatból van, amelyik racionálisabban kormányoz, szemben a másikkal, aki a csőd szélére kormányozta az országot, hát nem a sikeresebb csapatra voksol az ember ?
De tényleg. Túl a kisvasúton a stadionokon, az M6 alagújain, a 3-as metrón a ki nem fizetett alvállalkozókon stb.
Ja, a málló kórházak, már 50 éve mállanak. (ahogy a többi keleteurópai kórháznál), és ahogy a ballibsi kormányok alatt is. Az oktatás, már szintén 50 éve szar. (ahogy a többi középkeleteurópai országban), és ahogy a ballibsi kormány alatt is.
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 19:08:39

@Comte de Gippaud:

Te idióta fideszbarom! Mi a retkes orbánista kurva anyádra vered a nyálad? Kaptunk 15 ezer milliárdot az EU-tól az elmúlt 8 évben! Ez a GDP 30% -ka te agyatlan orbánbarma és most ott járunk ahol 2008-ban! Hú de fasza!
Menj már a fideszes kurva anyádba.
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 19:23:46

@Comte de Gippaud:
"Nem kell hogy egyetértsünk vele, nem kell hogy helyeseljük, sőt, el kell ítélni."
Ezután:
"De könyörgöm. Ha ebből a csapatból van, amelyik racionálisabban kormányoz, szemben a másikkal, aki a csőd szélére kormányozta az országot, hát nem a sikeresebb csapatra voksol az ember ?"

Az a baj, hogy leírod, hogy el kell ítélni a korrupciót, a következő mondatoddal meg véded azokat, akik lopnak. Tudod mi a baj? Hogy nincs választásunk. Vannak a tolvajok, meg az előző tolvajok, meg a többi szerencsehajhász semmirekellő. Nincs ma magyarországon olyan párt, aki tisztességes emberekből áll, és hajlandó lenne alulról építkezni, reményt adni a szavazóknak, és vállalná, hogy befejezi a gengszterváltást. Akinek a politikusai nem a volt MSZMP tagjaiból állnak. Ballibezhetsz itt, pont nem érdekel, a fideszben pont ugyanazok a kommunisták vannak hatalmon, mint a hiteltelen MSZP-ben. Ezen kívül van egy széljobb pártunk, egy identitásválsággal küzdő zöldpártunk, meg egy fiatalokat megcélzó nagyjából mérhetetlen kispártunk. Fasza.
Akinek van egy csöpp esze nem szavaz olyan pártra, amelyik az elmúlt 30 évben kormányra került, mert mind bebizonyította, hogy alkalmatlan.
Válasz erre 

Etniez 2019.02.17. 20:16:10

@Kocsobur Ekese: Azt ugye látod, hogy ez mind építés és felújítás. Az egész arra jó, hogy Pénztáros Lőrincz ellophassa a pénzt.
Nem új gépeket vesznek, nem a dolgozók bérét emelik, így a kórházak nem érnek szart sem, sima, üres épületek.

De vakítani jó, csak az egészségügy nem lesz tőle jobb.
Válasz erre 

Etniez 2019.02.17. 20:25:32

@Kocsobur Ekese: És az is vicces, hogy ez a lista, amit itt felsoroltál, összesen nem tartalmaz 20 milliárd Forintot, míg focira a TAÓ-n keresztül már közel 700 milliárd Forint elment.
Elmész te a faszomba, hülyegyerek.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 20:27:47

Orbanek kivalloan vegzik a dolgukat, Europa legsikeresebb kormanya.

Orban meg Europa legnepszerubb politikusa.

Innen szep nyerni, lipsik.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 20:29:08

@Etniez: nemsokara mar a 20 millio forintos tetelekert fognak veszekedni a lipsik

de mindent fontossagi sorrendben veszunk el tolluk
Válasz erre 

Dankházi Zsolt 2019.02.17. 20:31:15

A teljes politikai elitet ki kell söpörni a magyar politikából hozzátartozóstól, rokonostól, haverstól együttvéve. Függetlenül páthovatartozàstól. Új rendszerváltás kell a mai politikai elit teljes elszámoltatása mellett. Ezt csak az Istenadta nép tudja megtenni, és sajnos nem erőszakmentes módon. Egy nagy baj van, a népnek vezető kell, de ki tudna kivezetni egy teljes kilátástalanságba fordúlt népet az anarchiából, aki nem fog visszaélni a felruházott hatalmával? A nép hívő, hisz valakiben. Óriási felelősség egy hitehagyott népet irányítani úgy, hogy ne éljen vele vissza senki. Egy szempillantás alatt el lehet jutni egy korrupt bandától a teljes önkényuralmi helyzetig és a személyi kultuszig. Ki az az ember aki egy teljes népet tud irányítani minden hátsó szándék nélkül?
Válasz erre 

Etniez 2019.02.17. 20:34:04

@JTU: Ha kussban maradtál volna, akkor nem néznél ki most ilyen ostobának.
Válasz erre 

Gyorgy Nagy 2019.02.17. 20:43:26

@Kocsobur Ekese: Faszikám.A Bajcsy korház uj épületét Gyurcsányék épitették és adták át (9 milliárd forint volt ) és nem O1G felcsuti törpe!
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 20:44:40

@Gyorgy Nagy: Viszont akarcsak a tobbi lippsi, ok mar az eletben nem fognak semmit epiteni, vagy atadni
Válasz erre 

csakegyvalaszto 2019.02.17. 20:45:17

@Dankházi Zsolt:
Igen, eljutottunk oda, hogy pártoktól már hiába várunk változást, márpedig nem maradt olyan párt az országban, aki mellé a szavazó jó érzéssel tenné az ixét.
Ettől függetlenül az általános választói elégedetlenség teljes passzivitással párosul. Sajnos a társadalom gondolkodásmódja még nem érett meg a változásra, mindenki vár egy csodát, ami soha nem fog eljönni, mert azért tenni kell. Ez az igazi rókafogta csuka, a loose-loose helyzet, és nincs fény az alagút végén.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 20:46:24

@Dankházi Zsolt: Elso lepesnek 1/3-ot kene szerezni a lippsiknek a valasztason, de az Orban 7 pontja utan is ugyanolyan lehetetlen, mint eddig

Viszont vicces 4 ev lesz, sok ajtonak rohanast, faszbuk-elot lathatunk majd, meg parlamenti sipolast
Válasz erre 

Gyorgy Nagy 2019.02.17. 20:46:32

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: O1G !Seggnyalókám és indiai bevándorló a család .De igazi nevűk Orsos !A volt párt titkár apuka is.
Válasz erre 

Etniez 2019.02.17. 20:48:29

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Te? Te egy senki vagy, aki azt hiszi, hogy valaki, mert odacsapódott a nyertes falkához.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 21:01:52

@Etniez: Nincsen sok valasztas, mert elqrtatok.

Megoldasnak javaslom a Smith&Wessont.

muhaha
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.17. 21:06:36

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Lámpavasra felkészülni fidesz gecik!
Válasz erre 

Etniez 2019.02.17. 21:07:28

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Egyáltalán elmúltál már 14?
Olyan gyermeteg dolgokat írsz, hogy nem lehetsz felnőtt.
Válasz erre 

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.17. 21:12:51

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: "Orbanek kivalloan vegzik a dolgukat, Europa legsikeresebb kormanya."

Bruahahahha! Öcsém, köcsög fidelitaszos, ma te lettél A NAP HÜLYÉJE!

Egymillió magyar migri elmenekült Orbanisztánból, Orbanisztán 2010 óta az EU egyik legutolsó gazdaságává süllyedt le.

Az anyaszomorítóan ostoba fideszes troll szerint így néz ki Európa legsikeresebb kormánya! Hehehhe! Ezek a trollok szinkronban hibbantak meg orbán gazdijukkal.
Válasz erre 

Orbán veje 2019.02.17. 21:20:34

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Haver! Neked ma igazán szép napod volt. Mivel mindenki a tavasszal volt elfoglalva, sétált biciklizett, vagy csak egyszerűen élvezte a napsütést, te kapva az alkalmon egész délután tövig szoptad a tolvaj, korrupt orbán gazdád faszát.

Haver, már megbocsáss! De te egy igazi genetikai selejt vagy, egy evolúciós zsákutca.
Válasz erre 

N. Barbie 2019.02.17. 21:25:59

@Kocsobur Ekese: Ismerjuk ezt a korhazas listat, ez a valasztasok elott jelent meg, mikor kinkeservesen ki kellett talalnia valamit habonynak az egyre masra megjeleno kellemetlen statisztikai felsorolasokra.
Milyen erdekes, a masik felet mar nem tetted hozza ugyanennek a listanak, amikor tetelesen fel volt sorolva, hogy a listan szereplo beruhazasok ugy 90%-at EU tamogatasbol fizettek es csak az aprot tudta magabol kiizzadni ez a zseni fideszed.
Szep bukta.
Válasz erre 

Boar. 2019.02.17. 22:48:13

Tiborczot nem kell beáldozni. Beáldozta ő saját magát amikor felcsinálta a titkárnőjét.
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.02.17. 23:22:16

@Kocsobur Ekese:

Imádom ezt a kórházas felsorolást .A facebookon is nagyot futott a választások környékén. Egyszer össze is adogattam -ha jól emlékszem- a vége olyan 100 milliárd körüli összeg volt (akkor el is intéztem magamba annyival, hogy legalább a Puskás-stadion felújításának a felét mégiscsak beáldozzák kórházakra - tök jó.

Aztán lazán beszúrod ezt a faszságot ide a Tiborcos sztoriba - teljesen offként, terelsz, hogy ha még valóban meg is lovasították azt a picurka 13 milliárdot, DE.

Nekem meg mi szúrt szemet a felsorolásban, de komolyan mondom elsőre? "30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház" - így, jelen időben.

Gondoltam megér fél perc guglit, hogy mennyire sikerült feltornázni a tavalyi 30Mrd-ot. Erre mit találok: sikerült rongyos 9 milliárdból megúszni az egészet a 30 helyett. Ennek azért örültem, mert kiderül, hogy a sánta kutya tényleg nem indult hendikeppel, másrészt mert az O1G banda és Tiborc jelen skandalumát beleszámolva a magyar emberek még is pluszban jöttek ki a dologból 8 milliárddal. Van ebben valami lelket melengető, ugye?

És akkor a hír, immár múlt időben:
doktorbubo.blogstar.hu/2019/02/03/osszesen-9-milliardbol-ujult-meg-a-megyeszekhely-korhaza/68418/

TE SZERENCSÉTLEN PANCSER.
Válasz erre 

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.02.17. 23:38:49

@Blogolo Blogi: Lenyeg, hogy ez is eleg a Fidesznek, hogy budapesten is szarra verje a buta lipsiket, meg az ep-ben is

ismet szar eve lesz a lippsiknek
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.02.18. 00:06:48

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

Ez a magadfajta suttyóknak, ritmusra bégetőknek valóban elég és abban sincs vita, hogy többen vagytok. Szóval hajrá Magyarország, hajrá Fidesz!:)
Válasz erre 

A lipsik egyre szarabbul teljesítenek. 2019.02.18. 01:08:53

INKÁBB A LIPPSIK 270 MILLIÁRDOS METRO LOPÁSÁRÓL KÉNE BESZÉLNI.
Válasz erre 

2019.02.18. 06:11:15

@A lipsik egyre szarabbul teljesítenek.:

m3 északi felújítás már hónapokat csúszik, mégis, ott mennyit is lopott, lopik a fidess csürhe???
Válasz erre 

Kocsobur Ekese 2019.02.18. 11:04:08

@csakegyvalaszto: "A maastrichti adósság 2018 szeptemberi adatot látok, ami 72,8%, de olyan brutálisan nem rohan lefelé mint mondod. "

Parancsolj, itt a legfrissebb adat, 2007 óta nem volt ilyen:

www.portfolio.hu/gazdasag/nagyobb-gyozelmet-aratott-magyarorszag-mint-eddig-remeltuk.314427.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Válasz erre 

arty1977 2019.02.18. 17:59:53

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: remelem lesz egyszer modom kiontani a tolvaj fajtád belét... ahogyan megsuvegelem majd orban felkotott kabinetjet is, ha egyszer....
Válasz erre 

arty1977 2019.02.18. 18:01:00

@Kocsobur Ekese: es abszoluterteken hanyezer milliardal nott az allamadossag?

a szazalekosba bele van csalva az elios lufi is, aligha mervado, te ostoba segg....
Válasz erre 

arty1977 2019.02.18. 18:03:15

@Blogolo Blogi: minden fidesztroll ennyire segghulye, ezekkel vitazni se lehet (mondjuk nem is erdemes)
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.02.18. 20:04:30

@A lipsik egyre szarabbul teljesítenek.: Szójjá Budainak, hogy beszéljen a lippsik 270Mrdos lopásáról, ha ezt elmulasztotta kormánybiztosként. Szólhatsz Poltnak is, az is tuti vevő lenne a sztoridra, máskülönben felejtsd már el ezt az elszámoltatásos faszságot. 9 év alatt egyre sem tudták ráhúzni a vizes lepedőt.

Kibaszott egy szánni való pancser vagy, ha 9 év alatt sem tudsz másik témát találni, amiben talán előrelépés történhet és kevesebb lesz a gazember az országban.
Válasz erre 

2019.02.18. 21:53:49

@arty1977:

a fidesstrollal ne vitáz, az a dolga hogy tolja a propagandát elterelve a figyelmet arról, hogy a főczigány és bandája mennyit lop.

ELIOS!!! soros soros migráncs migráncs!!
Válasz erre 

2019.02.19. 03:48:35

@Comte de Gippaud:

Hol volt, hol nem volt az állami vagyon. A moszkvai világbirodalmon túl, az átláthatatlan privatizációs üveghegyen innen, a nagy varázslók korában eltűntek a gyárak, üzemek, kastélyok, földek, erdők az állami tulajdonból.
Az elvarázsolt ország, nevesincs királysága (nem király a neve, de a királynál is nagyobb a hatalma) kedvenc, sőt kegyenc miniszterére bízta az állami birtok (f)osztogatását. Kopasztották is az államot, mint Márta asszony a vasárnapi húslevesbe való tyúkot, forró víz nélkül.
Rózsa Sándor és a világ valamennyi, valaha volt útonállója szájtátva bámul ránk, hogy ez lehetséges? Elvenni a vagyont azzal, hogy az Államé, mindnyájunké, kicsit pihentetni, aztán magamévá tenni aprópénzért, mint az olcsó utcalányt. Mindezt a jog, és az állam palástja alatt.
Az útonállás magánvállalkozásban soha nem lenne ennyire „hatékony”. És mindezt a magánvállalkozás elsődlegessége jelszavával! A lényeg: mindent jól összezavarni, akkor lehet igazán sikeresen a zavarosban halászni!
Az ostoba becsületesnek meg: „száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol!”
Megjelent a Magyar Fórumban „Nem mese ez gyermek címmel” 1995.

Privatizációóó Egyesek szeretik a felelősséget az utolsó kommunista miniszterelnökre hárítani, de tény, hogy nemzeti vagyonunk 7O-8O %-ának tényleges eladása Antall József kormányzása idejére esik. Ez úgy történt, hogy a korábban államosított magyar vagyont a fordulat táján gyorsan tönkretették, majd olcsón fölvásárolták a kondér közelében ülők, ők pedig pillanatok alatt továbbadták, esetleg szétdarabolva idegeneknek, akik nálunk elsősorban piacot vettek. Az üzemek nagyrészét bezárták, néha le is rombolták. Ez a kollaboráns struktúra becslések szerint harminc év alatt legalább ötszázmilliárd dollárnyi anyagi vagyonvesztést okozott az országnak. A most már lényegében visszafordíthatatlannak látszó anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi és szellemi lepusztulást, e dimenzióiban csak a török hódoltság időszakához mérhető kifosztást cinikusan perverz kéjjel „szabadságnak, demokráciának, felemelkedésnek, jólétnek” nevezték el azok, akik a magyar társadalom mérhetetlen szerencsétlenségére sajnos valóban „tudták, merték” és kíméletlen kegyetlenséggel „tették” is mindazt, amivel végzetes lejtőre lökték az országot.

Amikor a lelked lázas,
Velődben érzed a lázad,
Fájdalmad a csontod hasogatja.
Az egésznek semmi haszna!
Kiver a hidegrázó veríték!
Életed asztalán, nincs többé teríték
Csak krematórium vár, egy fakk
Mielőtt elhamvasztanak!
2016. 11. 18.
Válasz erre 

2019.02.19. 03:59:43

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
Tiborc, panasza, és ami mögötte van

A fentebb hivatkozott Tiborc panaszában megemlíti az izmaelitákat, a mohamedán "adóbérlőket". Nos, az idegenek és az izmaeliták helyét az izraeliták foglalták el. Ez a daganat is a nemzet testszöveteiben tenyészik. Sajnos a táptalaj ma sokkal vastagabb, terjedelmesebb.
A nyálas, hitvány "magyar" értelmiség alkotja. Ez a csőcselék semmi rokonságot nem mutat a magyar felvilágosodás írói költői nemzedékével. Nem magyar, hanem kozmopolita. Hitvallása az egzisztencializmus, amely félreteszi az essentiát (lényeget) és helyébe az existentiát (létezés) teszi, az önös közömbös létformát. Ez a banda minden rendszer malmán húz, cserébe a véglényként való tengődésért.
Nincs még egy olyan értelmiség a világon, de Európában biztos nincs, amely ilyen mértékben hazafiatlan lenne.
De a dologban nem ez az érdekes, hanem az értelmiség perifériáján tengődő szellemi vegetariánusok: a "radikális" Jobbik, a hungaristák és a nyilasok hozzáállása.
Ezek a papság, a pápisták uszályában hajóznak. Vona/Zázrivecz a Habsburg monarchia feltámasztásáról vizionál. A hungaristákat és a nyilasokat sem zavarja egy csöppet sem, hogy Szálasi nemzeti szocializmusban gondolkodott, nemzeti szocialista pártot alapított. A devizahitelesek elkeseredésén lovagoló Kásler Árpád és pártja is a Szentkorona alól néz ki a világra.
Válasz erre 

2019.02.19. 04:01:37

. A hungaristákat és a nyilasokat sem zavarja egy csöppet sem, hogy Szálasi nemzeti szocializmusban gondolkodott, nemzeti szocialista pártot alapított. A devizahitelesek elkeseredésén lovagoló Kásler Árpád és pártja is a Szentkorona alól néz ki a világra.
És most térjünk rá, hogy mi a zsidókapitalizmus és a judeokrisztianizmus lényege.

A világon kialakuló, egyre jobban harapózó apokaliptitikus állapotok: háborúk, éhinségek, járványok, szexuális aberrációk, stb. a zsidókapitalizmus "természetes" velejárói. Ebben a helyzetben a judeokeresztény értékrendnek az a szerepe, hogy megértést, türelmet, tűrést prédikáljon ezen elviselheten len szörnyűségek elviselésére.
Minden "reformtörekvés" csupán a tünetek kezelésére, esetleg elleplezésükre szolgál, az okokat nem említi, még kevésbé törekszik kiküszöbölésükre.
Ennek a helyzetnek az orvoslását jelentette Hitler nemzetiszocializmusa.
Ennek az eszmének, ill. praxisnak a jellemzése rendkívül egyszerű.
• Hitler gyökeresen leszámolt a háttérhatalom színes kulisszáját jelentő rohadt, felelőtlen demokráciával.
• Helyette a népfelség (néptöbbség) parancsuralmi rendszerét tette.
• A kisebbségek és az idegenek státusát a néptöbbség érdekeihez igazítva szabályozta.
• Felismerte, hogy a zsidóságnak sem a kisebbségi státust, sem az idegenek (vendégek) státusát nem lehet biztosítani, őket ki kell metszeni a néptestből. (Más kérdés, hogy a végleges megoldás (endlösung) miért nem valósulhatott meg a zsidóság szervezett kivándoroltatása formájában és miért kellett a holokauszt formájában (amit nem tagadok, de helytelenítek) "megoldani". Itt most nem akarom részletezni a Németország elleni zsidó hadüzenetet, se a nyugati hatalmak eviani megállapodását, amelyben elzárkóztak a zsidók befogadásától és "tartózkodtak" tőle akkor is, amikor az auschwitzi jegyzőkönyvek tartalmát már ismerték.
Hitler rájött, hogy a nemzetközi tőke spekulációk nem a nemzetgazdaság felvirágoztatását, hanem a nemzetek kizsákmányolását, tönkretételét szolgálják. Rájött, hogy a szilárd valuta fedezete nem az arany, hanem a nemzeti elkötelezettségű diktatúra. Leszámolt azzal a tévtannal is, hogy "az állam nem jó gazda". A termelőtőkét nem szocializálta. Az embereket szocializálta, a munkást és a tőkést egyaránt. A III. Birodalom megcáfolta azt a feltevést is, hogy a műszaki fejlődést csupán a pénzügyi spekuláció szavatolhatja. Az ezer sebből vérző Birodalom a haditechnikát olyan szintre fejlesztette, hogy a rabló - tolvaj szövetségesek ebből csemegéztek évekig.

Hitler III. Birodalmától eltekintve cár Oroszországa volt az, amely időnként helyre tette a zsidókat. Az orosz nép és a Pravoszláv Egyház nem volt és ma sem hajlandó "békésen" együtt élni a zsidósággal. (Ennek több mint elégséges magyarázatát adja Szolzsenyicin "Együtt" c, könyvében.) Ezért az az eszelős gyűlölet, amelyet a "bosszú népe" táplál a fertőzésnek makacsul ellenálló orosz néppel szemben.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard