Arról vitatkozni, hogy az Európai Unió tagországaiban be kell-e tartani a jogállamiság kritériumait, olyan, mintha arról folyna a diskurzus, hogy a fürdéshez szükség van-e vízre? Talán pont ez az abszurd helyzet akadályozta meg a tagállamok többségét, hogy nyílt vitába szálljanak az utóbbi években a magyar és a lengyel kormánnyal. Az uniós kormányfők többsége azonban most elég elszántnak tűnik ahhoz, hogy kijátssza a legerősebb lapjait az autokrata rendszert építő közép-kelet európai kormányok ellen.

Fotó: azonnali.hu

Régóta folyik a kötélhúzás a magyar és lengyel, valamint az EU többi kormánya között a jogállamiság kérdésében, ám várható volt, hogy ez a vita akkor éri el a csúcspontját, amikor az újabb hétéves költségvetésről kell döntenie a közösségnek. Ekkor adódik ugyanis mindkét fél számára olyan zsarolási potenciál, melyeket kijátszva lépéselőnybe kerülhetnek a másik félhez képest. Az arányok azért csalókák, mert az Európai Unió demokratikus elvei miatt egyetlen tagország is megvétózhatja a költségvetést vagy szabotálhatja a döntést pénzügyi segélyek ügyében, így, ha vállalja egy kormány mások neheztelését, akkor akár évekig korlátozhatja a döntéshozók mozgásterét.

Jól látható, hogy Orbán Viktornak semmi se drága, ezért lengyel kollégájával közösen bevágták a küllők közé a sétapálcájukat, és az sem igazán zavarja őket, hogy Magyarország és Lengyelország is rosszul jár, ha késnek a kifizetések. Számukra fontosabb, hogy megnyerjék a csatájukat a jogállamiság terepén, vagyis, hogy elfogadtassák a többséggel saját autokrata rendszerüket, ugyanakkor továbbra is részesüljenek a közös kifizetésekből. Orbán dupla vagy semmit játszik, és amennyiben győztesen kerül ki ebből a játszmából, akkor nagyot kaszál, ám amennyiben elbukik, akkor kudarcot vall az eddig sikeres pávatáncával.

Azért félnek az uniós pénzek kifizetésének jogállamisághoz kötésétől, mert ezzel pórázt tennének rájuk azok az országok, melyek joggal tartanak az orbánizmus terjedésének következményeitől. Ha ugyanis a jogállami kritériumok megsértése felett szemet huny az EU, akkor olyan alapértéket dob ki a szemétdombra, amely az egyik legfőbb szervezőerő a közösségen belül. Orbán Brüsszel elleni szabadságharcának épp az a legfőbb célja, hogy megroppantsa azokat a közös alapértékeket, melyek nagyban megkülönböztetik az EU-t a magyar kormányfő által preferált rendszerektől, olyanoktól, mint amilyeneket Kínában, Oroszországban vagy a közép-ázsiai posztszovjet diktatúrákban látunk.

Vagyis, nem kötelező befogadni menekülteket, viszont biztosítani kell a sajtószabadságot, tilos a civil szervezetek működését korlátozó törvényeket hozni, és az oktatási intézményeknek is meg kell adni a lehető legnagyobb autonómiát.

Nem kétséges, 2010-es hatalomra kerülése óta az egyik legfontosabb célja a magyar miniszterelnöknek, hogy a maga képére formálja azt a közösséget, melytől rengeteg pénzt és legalább ugyanennyi bírálatot kap. Ehhez stabilizálnia kellett a hátországát, ami többszöri kétharmados parlamenti többségével megtörtént, ugyanakkor szövetségeseket kellett találnia külföldön, ami nem megy zökkenőmentesen, ugyanis a legutóbbi EU-s választáson az Orbánnal szimpatizáló nyugati szélsőséges politikai erők jelentős része elbukott. A mostani húzd meg, ereszd meg játék tehát nem kevesebbről szól, minthogy a magyar és lengyel kormányfőnek sikerül-e erős politikai ellenszélben is győzelemként felmutatható kompromisszumot kötnie a többséget képviselő liberálisokkal, baloldaliakkal, kereszténydemokratákkal és zöldekkel.

Bármi is lesz a végeredmény, a magyar kormánypropaganda igyekszik mag fényes győzelemként beállítani, ám nagyon nem mindegy, hogy a valóságban sikerül-e kordában tartani Orbánt, aki már most igyekszik teljesen félrevinni a vitát. Ő ugyanis elővette kedvenc ütőkártyáját, a menekültügyet, és azt harsogja, hogy csak azt nevezik az EU-ban jogállamnak, amelyik befogadja a migránsokat. Ez nem csupán csúsztatás, de azt is sugallja, hogy az EU arra szeretné rávenni a magyarokat, hogy fogadjanak be menekülteket. Ez a kérdés azonban már rég lekerült a napirendről, de a magyar polgárok többségét erről még nem értesítették. Vagyis, nem kötelező befogadni menekülteket, viszont biztosítani kell a sajtószabadságot, tilos a civil szervezetek működését korlátozó törvényeket hozni, és az oktatási intézményeknek is meg kell adni a lehető legnagyobb autonómiát.

Fotó:mfor

Épp egy magát konzervatív értelmiséginak valló jogászprofesszor fogalmazta meg a legérzékletesebben, miért abszurd, hogy a magyar és lengyel kormány kézzel-lábbal hadakozik a jogállamisági kritériumok érvényesítése ellen. Király Miklós jogászprofesszor ugyanis hajszálpontosan megfogalmazta, miért önleleplező Orbán Viktor tiltakozása, amikor a pénzügyi támogatásokat ezekhez a feltételekhez akarja kötni az EU. „A koppenhágai kritériumok (1993) értelmében Magyarország EU csatlakozásának egyik alapvető feltétele volt a jogállamiság (rule of law) tiszteletben tartása.” - emlékeztetett Király. Ezeket a feltételeket Magyarország elfogadta, amikor belépett az unióba, így utólag már ezen módosítani a többi tagország ellenében abszurd lenne. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha vettél egy lovat, de mikor hazavitted rájössz, hogy más színűt szerettél volna, vagy festesd át, vagy szokj hozzá.”