Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
A járványhelyzet kormányzati kezelése bebizonyította, hogy a Fidesz sokszor nem ura a helyzetnek

A járványhelyzet kormányzati kezelése bebizonyította, hogy a Fidesz sokszor nem ura a helyzetnek

A kormány járvány elleni védekezése (vagy annak elmaradása) tökéletesen beigazolta, hogy azok az ellentmondást nem tűrő módszerek, melyek a normál politikai közéletben eredményre vezettek, egy ilyen kiélezett helyzetben csődöt mondanak. Az pedig, hogy melléfogások tömkelege után se hajlandó még egy finom utalást tenni a kormányzati kommunikáció arra, hogy tévedtek fontos kérdésekben, egészen abszurddá teszi a párbeszédet a hatalom és a polgárok között. Nyilvánvaló, hogy a tévedhetetlenség mítoszának feladása egy évvel a választások előtt nagy kockázatokkal járnak a Fidesz részéről, ám a nyilvánvaló mellébeszélés komoly hitelességvesztéssel jár.

nepszava_20.jpg

Fotó: nepszava.hu

Talán most a szerencse se mentheti meg a magyar kormányt attól, hogy szembesülnie kelljen rossz döntéseinek következményeivel. Ha ugyanis ilyen meredeken emelkednek a fertőzési számok, és a kórházakban ápolt koronavírusos betegek száma eléri a 10 ezer főt, akkor már nehéz lesz megmagyarázni, miért hoztak ilyen későn újabb szigorító intézkedéseket az illetékesek. Hetekkel ezelőtt egyértelművé vált ugyanis, hogy berobban a járvány, a brit mutánssal megtámogatott harmadik hullám ellen pedig már nem elegendőek a tavaly novemberben meghozott korlátozó intézkedések.

Tudjuk jól, hogy Orbán Viktornak nagyon elege van abból, hogy kormányának továbbra is a rossz híreket kell szállítania, de tudomásul kellene végre vennie, hogy a koronavírus-járvány egy olyan ellenség, melyet nem ő hozott létre, ezáltal nem is győzheti le úgy, ahogy azt előre eltervezte. A március első hétvégéjén kialakult oltási káosz és a 8-ától bevezetett online oktatás anomáliái arról tanúskodtak, hogy a szervezettségére és központosításaira oly büszke kormány egy év alatt nem tudta gatyába rázni azokat a rendszereket, melyek a helyzet kezelésében kulcsszerepet játszanak.

Ha legalább egy fél éve maradna a kormánynak arra, hogy saját vállát veregethesse, mennyire hatékonyan küzdött a járvány ellen, akkor tényleg jó eséllyel húzná be a 2022-es választást is.

A Fidesz a 2022-es parlamenti választás kampányát főként arra szeretné alapozni, hogy bebizonyítsa, egy ilyen kiélezett helyzetben csak egy szervezett, többször kipróbált és jól teljesítő kormány képes helyes döntéseket hozni, hatásosan kezelni a váratlan eseményeket. Ezt semmiképpen nem lehet elmondani a megosztott és sok politikai akaratot egy kényszerházasságban egyesítő ellenzékről, ezért, ha a Fidesz jól kezeli a mostani helyzetet, nincs más dolga, mint újra besétálni a célvonalon, ahogy ezt 2010 óta már háromszor megtette.

Csakhogy komoly veszélyt jelent ez a stratégia, ha mégsem mennek olyan patent módon a dolgok, ahogy azt Orbán Viktor kitalálta. Minél gyorsabban szeretnék legyűrni a járványt a kormányoldal szereplői, ami nem csak azért fontos számukra, mert így életeket mentenének meg, és nem omolna össze teljesen a gazdaság, hanem azért is, mert így kevésbé lennének emlékezetesek a védekezés közben elkövetett hibák. Ha legalább egy fél éve maradna a kormánynak arra, hogy saját vállát veregethesse, mennyire hatékonyan küzdött a járvány ellen, akkor tényleg jó eséllyel húzná be a 2022-es választást is.

privatbankar_2.jpg

        Fotó: privatbankar.hu

Csakhogy a felpörgetett oltakozás és az új korlátozó intézkedések ellenére se látszik még a veszélyhelyzet vége, ráadásul komoly gazdasági károkkal kell számolni, ami erősen korlátozhatja a választásokkor oly hatékony osztogatás mértékét. Sok függ az ellenzéktől is, amelynek a nyílt ellenségeskedés rengeteget árthat, hiszen ezzel erősíti a Fidesz narratíváját, mely szerint egy masszív politikai erő sokkal hatékonyabb ilyen válságos időkben, mint egy marakodó társaság, amelyet egyedül Orbán Viktor utálata tart össze. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha vendégeket fogadtok, felejtsetek el minden korábbi korábbi sérelmet, mert a látogatók egy veszekedő családnak még az ajándékot se adják át.”

84 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
A járványhelyzet kormányzati kezelése bebizonyította, hogy a Fidesz sokszor nem ura a helyzetnek Tovább
Facebook Tetszik
1
84 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr3016458952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.12. 14:37:36

Zorbán nem hajlandó leállítani a járványt, pedig csak egy rendeletet kellene kiadnia ehhez.
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2021.03.12. 15:23:49

Ha valaki csak a járványkezelést látja, akkor kár logikázni.
Ha pedig az ellenzéket csak a közös ork utálat tartja össze, kár összeállni.
Válasz erre 

lobaszopiatej 2021.03.12. 16:05:21

Még több stadiont!
Válasz erre 

Reding Roli 2021.03.12. 16:42:08

Egyetèrtek. Ami itt törtènt , az a járvány brutális elkezelèse, pedig 1 èvünk lett volna rá, hogy a harmadik hullámra felkèszüljünk , ennek ellenère folyamatosan ment a játèk, a szigorítások kèsleltetèsèvel , a nyitás meglebegtetèsèvel pár hete is , amikor már világos volt hogy az angol variáns sokkal veszèlyesebb ès gyorsabban terjed. A második hullám előtt kèt hónapot késtek, most kb 3-4 hetet, ami egy ilyen járvány esetèben fatális következmènyekkel járhat: most a lehető "legjobb " úton vagyunk , hogy beèrjük Belgiumot pár hèt alatt, és a Cseh köztársasághoz ,"zárkózzunk" egy millió főre eső halálozások tekintetèben...Itt a legrosszabb a járvány dinamika , már a cseheknèk a platózni látszik...
A világon kèt súlyos gócpont van most : az egyik Brazília a másik itt Közèp- Európa ès a Balkán , ès mi egyre jobban jövünk fel...

Ezeken a számokon nincs mit magyarázni, most valóban összeomlás - közeli állapotban van az egèszsègügyi rendszer...A felesègem belülről informál, az ország egyik legnagyobb Klinikájáról...Szinte mindenkit a covid osztályokra vezènyeltek már , a Kenèzy Kórház fullon...
Aki most lesz beteg- most szólok - annak könnyen " annyi" lehet , így mindenki vigyázzon magára !
Az új közszolgálati jogviszony miatt elment 4000 dolgozó , èppen az intenzíves ès általános szakápolók, alig van munkaerő..
Ez megint egy " ősbűn " volt, belenyúlni a rendszerbe, a járvány kellős közepèn ..Ennek a politikai felelősèt kèsőbb meg kell büntetni...
Egy dolgot csináltak csak jól Orbánèk, hogy behozták a kínai vakcinát, és a maguk káoszos módján elkezdek oltani...
De!!, Innen mèg min 1 - 2 hónap , de inkább több míg lètrejön a rèszleges nyájimmuitas ! Addig mi lesz velünk magyarokkal ???
A sok populista baromkodásnak, Gödènyèk mèdiaba engedèsènek ès vègletekig polarizált , nem "szófogadó" társadalomnak ez lett az eredmènye ...Most tènyleg olyan rossz a helyzet, hogy retteghet mindenki ...
Válasz erre 

Jehovah’s Witnesses 2021.03.13. 08:56:14

@lobaszopiatej: Még több stadiont!.......................................

Proliként kommentelni nem nagy kihívás! :D
Válasz erre 

István Tamasi 2021.03.13. 09:17:13

Igenis uralja a helyzetet az elmebeteg suttyó: még több közpénzt irányít a strómanjaihoz, családtagjaihoz és külföldre.
Válasz erre 

Sir Galahad 2021.03.13. 09:50:10

Az értékelésnek akkor van értelme, ha van hozzá összehasonlítási alap. Ha megnézzük, a világ országai közül alig néhány van, ahol a járványt eredményesebben kezelték, a többiben vagy ugyanekkora a káosz, mint nálunk, vagy még rosszabb a helyzet. Sajnos ez a világjárvány egy teljesen új helyzet volt mindenkinek, a szakértők is kapkodtak össze-vissza, a kormányokon meg ott van a nyomás ráadásként, hogy válasszanak: hullahegyek vagy gazdasági összeomlás? Ebből jól nem lehet kijönni sehogyan sem.
Válasz erre 

kunzoo 2021.03.13. 10:48:02

A kormány valóban sok hülyeséget csinált a járványkezelésben. Ezzel azért nem lesz baja mert az ellenzék -sajnos- még nagyobb hülyeségeket követelt.
Pl keleti oltóanyagok elutasítása, elutasították hogy az EU elcseszte a vakcinabeszerzést, még nagyobb nyitást követeltek, ezután a nagyobb zárást hiányolták.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 16:28:16

@Jehovah’s Witnesses: narancstálibként összehozni valami értelmeset, az viszont az.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.03.13. 16:38:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez egy hatalmas üzenet volt az emberiségnek. Igen, ezt így kell csinálni, és máris meg vagyunk mentve.
Válasz erre 

white999 2021.03.13. 17:26:17

@Sir Galahad: Melyik az a néhány ország amelyik sikeresebben kezelte és milyen szempont alapján.?
Válasz erre 

Etniez 2021.03.13. 17:38:53

@Reding Roli: Én azt nem értem, hogy:

-digitális oktatást miért nem találták ki 1 év alatt?
-oltási rendszert miért nem tesztelték le?
-miért most kellett átalakítani az egészségügyet?
-miért titkolóztak a kínai és orosz vakcinákkal kapcsolatban, holott így sincs nagy bizalma az embereknek azokban?
-miért csináltak ebből politikát (Pesti úti otthon miatt szőnyegbombázás Karácsonyra)?
-miért nem tudják kimondani, ha valamit elbasztak?
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.13. 17:52:44

@Etniez:
"-digitális oktatást miért nem találták ki 1 év alatt?" Mit kell rajta kitalálni a kormánynak? A tanárnak kellene tudni alkalmazkodni... Annál is inkább, mert vannak jó digit tartalmak is. És most nem a sulinetre gondolok, hanem a realikára...
"-oltási rendszert miért nem tesztelték le?" Hogyan? Egymillió próbaoltással?
"-miért most kellett átalakítani az egészségügyet?" Mármint miért most kellett fizetést emelni? vagy a jogviszonyra gondolsz? Abban az a logika, hogy sok pénzért kell is tenni valamit... Azaz azért nincs másodállás, hogy a pihenő napon pihenjen a doktor úr, ne maszekoljon... Egyszer volt már egy nagy-nagy béremelés, például a tanárok esetében 2002-ben és cserébe semmit sem kellett tenni. Jobb lett az oktatás? Nem.
"-miért titkolóztak a kínai és orosz vakcinákkal kapcsolatban, holott így sincs nagy bizalma az embereknek azokban?"
Milyen titkot nem tudsz még???
"-miért csináltak ebből politikát (Pesti úti otthon miatt szőnyegbombázás Karácsonyra)?"
Azért ebből a cirkuszból a demokraták is csinálják a politikát elég rendesen...
"-miért nem tudják kimondani, ha valamit elbasztak?"
Mit? A múlt heti oltási terv zavart? Elmondták...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 17:57:03

@jancsi_3: A magyaur blogon rendesen megszopattalak. Most itt fogod nyalogatni a sebeidet? :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 18:03:17

@jancsi_3: Hány nickedet is basztam ki a magyaur blogról? Hatot? Hetet? :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 18:04:59

@jancsi_3: Mondod ezt te aki itt olvasod folyamatosan a posztot? Különben nem reagáltál volna ilyen gyorsan. A magyauron meg azt lested mikor nem kommentelek ott sokáig, hátha szét tudod verni a vitát. Remekül szórakoztam rajtad.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.13. 18:05:56

@jancsi_3:

A mai seggtánc elmarad? A kis 5 éves Zolikát ne várakoztasd meg semmiképpen!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 18:06:00

@jancsi_3: És mennyit küzdöttél a letiltott szavak miatt! :-))
Válasz erre 

Etniez 2021.03.13. 18:08:15

@ursus artos: Nem, az Oktatási Minisztériumnak kellett volna kitalálnia a technika és módszertani dolgokat. Jelenleg az egész teljesen ad-hoc jelleggel működik. Ez pedig nem biztosít mindenkinek ugyanolyan színvonalú oktatást. Továbbá, az államnak kellene biztosítani a távtanuláshoz szükséges eszközöket (laptop-pc, internet).
Egyik barátomnak 3 gyereke van, 2 laptopot tudtak szerezni, egyik gyerek nem tud tanulni, minden nap cserélik melyik. Ez nevetséges így.

Az oltási rendszert nem egymillió próbaoltással kellett volna tesztelni, hanem a behívó adatbázist kellett volna rendben tartani, tesztelni. Én banki szoftvereket teszteltem, ott nem lehetett ilyen bakiakt elkövetni, amiket itt elkövettek. 20 évvel ezelőtt jobb rendszert üzemeltettünk....

Az egészségügyi rendszert kb 4-5000 dolgozó hagyta ott a járvány közepén. Ez a tény, a többi meg csúsztatás. Nem kellett volna hozzányúlni legalább nyárig.

A többi része a hozzászólásodnak annyira hülyeség, hogy karaktert sem pazarolnék rá.
Válasz erre 

Vén motoros 2021.03.13. 18:24:06

@Reding Roli: Nekem úgy tűnik, hogy Európa egyetlen államának egyetlen kormánya sem volt semmire felkészülve, és semmivel sem kezelte jobban a helyzetet. Igaz, hogy a halálozási statisztikáink csúnyák, de a.) a lakosság egészségügyi áéapota 50 éve ilyen... b.) nem olyanok a kórházaink, mint Németországban vagy Ausztriában, de soha nem is voltak olyanok. Mi vízből főzünk, mint a szegyény emberek, a gazdag országok meg marha fartőből. Ami a követlezetességet illeti: hadd röhögjek. Olaszország éppen bezár (teljes kijárási tilalom), Spanyolország éppen nyit, Franciaország a részleges nyitás után újra zárt, a szlovákok, akik eddig a volt szocialista blokk éltanulói voltak járvány ügyben, az elhibázott nyitás miatt megborultak, nemzetközi segítséget kértek. Az viszont értékelendő, hogy Málta után (ami egy városállam) egyelőre őrizzük az EU-n belüla beoltottsági versenyben a második helyünket. És mivel a 3 napos hétvégén is végig oltanak, ez meg is fog maradni.
Az emberek hozzáállását ki vizsgálja? A zárás bejelentése után miért kellett a sok marha, buggyant magyarnak megostromolnia ai KEÁT? Mi a lópimpili volt olyan fontos a bútoráruházban, hogy a vírushelyzet exponenciáli sfelfutása idején ezreknek kellett megszállnia az IKEÁT?
Hát nem, igaza volt Eszterházy Péternek, amikor rendszervátáskor így fakadt ki: "Az nagyon jó, hogy KIMENTEK AZ OROSZOK" A sajnálatos az, hogy ITTMARADTAK A MAGYAROK!"
Na, ő nem mind a 10 millió magyarra, hanem az ilyen IKEÁZŐ megy OUTLETEZŐ (ott is ezres sorok álltak!) mygarokra gondolt, és sajnos, JOGGAL!
Válasz erre 

Sir Galahad 2021.03.13. 18:27:02

@white999: index.hu/kultur/2021/03/12/koronavirus-sikeres-vedekezes-korkep-covid-zero/
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.13. 18:30:34

@Sir Galahad:

Ezt a cikket Zorbán írta, ugye?
Válasz erre 

Emmett Brown 2021.03.13. 18:34:13

@Etniez: igazából az ország digitalizációja kellene összességében sokkal jobban álljon, ez mindenre vonatkozik, oktatás-egészségügy-közigazgatás.
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.13. 18:40:55

@Etniez: " Nem, az Oktatási Minisztériumnak kellett volna kitalálnia a technika és módszertani dolgokat. Jelenleg az egész teljesen ad-hoc jelleggel működik. Ez pedig nem biztosít mindenkinek ugyanolyan színvonalú oktatást. Továbbá, az államnak kellene biztosítani a távtanuláshoz szükséges eszközöket (laptop-pc, internet)."
Ingyen van az internet a diákoknak.
Nagyon sok rászorulónak adtak eszközöket.
Milyen módszertani dolgokra gondolsz?
A tanári mesterséghez azért is kell felsőfokú végzettség, hogy alkalmazkodni tudjon megváltozott körülményekhez, akár tantervről, akár módszertanról, akár technikai eszközökről beszélünk... Különben csak betanított munkások lennének... Betanítják őket mondjuk a törtek osztása törtekkel tanítására és azt tudják abban a környezetben amibe beletanultak.
A többire meg nem tudsz/akarsz válaszolni ezért egyszerűbb hülyeségnek minősíteni. Tőlem, aztán azt gondolsz amit akarsz...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 18:42:03

@jancsi_3: Tátott seggel hogy lehet vigyázzban állni te eszetlen?
Válasz erre 

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.03.13. 18:51:07

Az EU második legjobb átoltottságával rendelkezünk..
Válasz erre 

Sir Gombóc 2021.03.13. 18:55:25

@Reding Roli: ha kiderül, hogy a kínai vakcina nem hozza az elvárt hatást, amire vannak jelek, ráfázhatunk még vele.
Válasz erre 

Sir Gombóc 2021.03.13. 18:58:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: mindenki "örömére"..
Válasz erre 

kunzoo 2021.03.13. 18:58:44

@jancsi_3:
Pont azt írtam hogy elbaszták. De ebből az ellenzék nem tud politikai tőkét kovácsolni mert a javaslataikból még nagyobb elbaszás lett volna. Pl a DK prtíciója a kinai oltás ellen, használjuk csak nyugatit. Erre több országban is betiltották az Astra oltását hirtelen halálok miatt.
Válasz erre 

kvadrillio 2021.03.13. 19:13:03

MOST EZ MIJAPÖCSÖM ?
AKI NEM A COVÍDTÓL HAL MEG, AZ A VAKCINÁTÓL HALMEG ???!
VAKCINÁK VESZÉLYES MELLÉKHATÁSAI...Veszélyes mellékhatás miatt kivizsgálják az összes, EU-ban jóváhagyott vakcinát - áz - 2021.03.12. 19:02 Vizsgálatot indít az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), hogy az Európai Unióban jóváhagyott három, koronavírus elleni vakcina kiválthat-e belső vérzéshez vezető immun trombocitopéniát az emberi testben – írja a Reuters. Az EMA-hoz több jelentés is befutott, amelyek szerint ezt a mellékhatást megfigyelték a Pfizer/BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca vakcinájával történő oltás után is.  Egyelőre nem világos, hogy van-e ok-okozati összefüggés az oltás és az immun trombocitopénia között – jelezte elővigyázatosságból az Európai Unió gyógyszer-ellenőrzési és -felügyeleti szerve. Az immun trombocitopénia a véralvadást elősegítő vérlemezkék, a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését jelenti, ami miatt a vér nem tud megalvadni. A döntésről az EMA azután tett bejelentést, hogy egy héten belül Ausztriában és Dániában is meghalt egy ember, akit az AstraZeneca vakcinájával oltottak be. Ők tüdőembóliát okozó vérrögképződésben vesztették életüket, több ország pedig jelezte, hogy felfüggeszti az oltást a brit–svéd cég vakcinájával.Az ITP tünetei
A betegség leglátványosabb tünetei a bőrön jelentkező kék vagy vörös pöttyök, amelyek dörzsölés hatására vérezni is elkezdhetnek. Ha a betegség súlyosabb formájáról van szó, akkor ezek összefolynak, hematóma alakul ki belőlük a bőr alatt. Ha a betegtől vért vesznek, akkor a tűszúrás helyén lévő szúrcsatorna nagyon nehezen alvad be. Gyakori körükben az orrvérzés, fogászaton pedig a fogínyvérzés. Ínyük fogselyem használata következtében is komolyan elkezdhet vérezni.

Súlyosabb esetben vérvizelés is történhet, a székletben is láthatóvá válik a vér. Ha már menstruáló kislányokról van szó, akkor a havi vérzés is nagyon súlyos lehet. Belső vérzések csak a betegség egészen súlyos fázisában jelentkeznek: ilyenkor jellemzően a gyomornyálkahártya és a szájnyálkahártya vérzik.

Ha az érintettek vére mikroliterenként már csak 5-10 ezer trombocitát tartalmaz, akkor a probléma már egészen komoly: miatta kialakulhatnak életveszélyt okozó belső vérzések, gerincvérzések, agyvérzések. Ilyen állapot már csak akkor jelentkeznek, ha nem sikeres a kezelés, mert a beteg szervezete nem reagál arra megfelelően.
Válasz erre 

kvadrillio 2021.03.13. 19:13:54

VAGY ELVÉRZÜNK VAGY TROMBÓZIST KAPUNK A VAKCINÁKTÓL ???!
Válasz erre 

kvadrillio 2021.03.13. 19:18:23

JAHHH..ORBÁN : HA VAN JÓ VEZETŐ AZ ORSZÁG ÉLÉN (MAGÁRA GONDOLT..:o), AKKOR AZ ORSZÁG SIKERES ( minta... Magyarország...a halottaival..... !), ha pedig NINCS JÓ VEZETŐ EGY ORSZÁG ÉLÉN, AKKOR KÍNA, AKI FÉL ÉV ALATT MEGFOGTA A COVIDOT ! :o)
Válasz erre 

Visceroid 2021.03.13. 19:19:09

"„Hogy a Fidesz sokszor nem ura a helyzetnek.“"

Egyébként nem értem, hogy a Fidesz mit pánikol. Ok, látom a plakátokat, népszerűsítik a hazugságokat, ez ok. Kicsit a járványügyi kommunikációt kellene "hivatalosabbra", megnyugtatóbbá tenni, nem ilyen tenyeres-talpas Fidesz módon. És ami a legfontosabb: NEM KÉNE PONT MOST BELESZÁLLNI AZ ORVOSOKBA. Konkrétan népellenségként kezelik őket egy járvány kellős közepén. Ki akarnak b@szni a mocskos szemét értelmiségi "orvosmaffiával", hogy Mari bácsi is főnöknek érezze magát, ezzel bezsebelve a nyugger szavazatokat. Ok, értem, hogy mindjárt jönnek a választások, de lehetne ezt finomabban, illetve lehetne keresni más ellenséget, mondjuk Sorost, vagy tököm tudja kit. De nem az egészségügyi dolgozókat. Ez egy nagy ballépés volt a Fidesz részéről.
Válasz erre 

kvadrillio 2021.03.13. 19:20:51

a páááándémija alatt az összes magyar politikus olyan pocsékul leszerepelt, hogy ki kell őket vágni az összes funkcióikból !!!!! SELEJTESEK MIND.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.13. 20:54:06

@jancsi_3: Mi van? Azt lesed mikor válaszolok? :-))
Válasz erre 

élhetetlen 2021.03.14. 00:25:59

@ursus artos: Kicsit elengedted magad. „A tanárnak kellene tudni alkalmazkodni...„. Mihez is? A nem létező egységes oktató szoftverhez? Vagy ahhoz, hogy van, akinek nincs gépe, vagy internete? Persze igényeljen. Azt el tudod képzelni, hogy egy év alatt kialakítanak egy egységes oltatási platformot, és nem őrül meg a szülő sem, a gyerek sem, hogy az egyik tanár, zoomon oktat, a másik krétán? Ha ez a platform meglenne, akkor nemzeti konzultáció helyett fel kellett volna mérni, (a diákok ismertek), hogy hol nincs internet, és oda telepíteni, hol kevés a gép, akár nincs, akár kevesebb van, mint ahány gyerek, és gépet adni, és telepíteni a szükséges klienst. (Mert két, három iskolás korú gyereknél már nem elég az az egy gép, ami, ha volt, elég volt játszani, mert ha a tanítási órák időben összecsúsznak, akkor vége a mókának). Ha ez megtörtént volna, akkor már összeállíthatná a tanár a saját digitális órarendjét, tematikáját.
"-oltási rendszert miért nem tesztelték le?" Hogyan? Egymillió próbaoltással?”, Modellezésről még nem hallottál? Pedig létezik, és erre egy év elég, ha foglalkoznak vele.
„Mármint miért most kellett fizetést emelni? vagy a jogviszonyra gondolsz? Abban az a logika, hogy sok pénzért kell is tenni valamit...”. Gondolod, hogy a sok pénzért bármelyik sebész kétszer annyi műtétet tud elvégezni a munkaideje alatt, mint eddig? Azt hiszem, tévedsz.
„Azaz azért nincs másodállás, hogy a pihenő napon pihenjen a doktor úr, ne maszekoljon...„. Próbálj meg elképzelni egy általam ismert esetet. SOTE egyetemi klinika, fogász, szájsebész docens, ledolgozza a munkanapját, közben oktat is. Dolgozni, és tanítani is szeret. De heti három este dolgozik a sok tíz millióból megvett, röntgennel, mindennel ellátott magán rendelőjében. Mit gondolsz, mit fog feladni, az egyetemi státuszát, vagy a magánrendelését, ahol többet keres, mint az egyetemen. (Ismétlem szereti a fiatalokat tanítani). Egyiket sem. A most kialakított jogviszonnyal azok az orvosok írtak alá, akiknek nem volt stabil magán praxisuk, (morbid, de pl kórboncnok), vagy azok, akik már megbeszélték a főnökükkel, hogy engedélyezni fogja a mellékállást. Így látom. Nem véletlen, hogy zömmel a szakápolók mentek el, mert nekik nincs stabil magán praxisuk. Ha ezt végig gondolod, beláthatod, hogy ezt nem most kellett volna. Ahogy a körzeti orvosokat sem most kellene arra kényszeríteni, hogy a praxis közösségek kialakításával foglalkozzanak, hogy pénzhez jussanak, ne az egyébként is bajban levő betegeikkel.
„Milyen titkot nem tudsz még?”. Nem tudom, hogy a siker kapujában, a nagy pénzügyi kaszálás előtt miért mondott le a kínai cég két legfelső vezetője egyszerre. Na mindegy, nem fogom megváltoztatni a világlátásodat, bénák a tanárok, hálátlanok az orvosok, a kormány tökéletes.
Válasz erre 

élhetetlen 2021.03.14. 00:39:37

@Etniez: Mivel jancsika miatt nem olvasható a comment folyam, elküldöm neked is, mit írtam ursusnak.
Kicsit elengedted magad. „A tanárnak kellene tudni alkalmazkodni...„. Mihez is? A nem létező egységes oktató szoftverhez? Vagy ahhoz, hogy van, akinek nincs gépe, vagy internete? Persze igényeljen. Azt el tudod képzelni, hogy egy év alatt kialakítanak egy egységes oltatási platformot, és nem őrül meg a szülő sem, a gyerek sem, hogy az egyik tanár, zoomon oktat, a másik krétán? Ha ez a platform meglenne, akkor nemzeti konzultáció helyett fel kellett volna mérni, (a diákok ismertek), hogy hol nincs internet, és oda telepíteni, hol kevés a gép, akár nincs, akár kevesebb van, mint ahány gyerek, és gépet adni, és telepíteni a szükséges klienst. (Mert két, három iskolás korú gyereknél már nem elég az az egy gép, ami, ha volt, elég volt játszani, mert ha a tanítási órák időben összecsúsznak, akkor vége a mókának). Ha ez megtörtént volna, akkor már összeállíthatná a tanár a saját digitális órarendjét, tematikáját.
"-oltási rendszert miért nem tesztelték le?" Hogyan? Egymillió próbaoltással?”, Modellezésről még nem hallottál? Pedig létezik, és erre egy év elég, ha foglalkoznak vele.
„Mármint miért most kellett fizetést emelni? vagy a jogviszonyra gondolsz? Abban az a logika, hogy sok pénzért kell is tenni valamit...”. Gondolod, hogy a sok pénzért bármelyik sebész kétszer annyi műtétet tud elvégezni a munkaideje alatt, mint eddig? Azt hiszem, tévedsz.
„Azaz azért nincs másodállás, hogy a pihenő napon pihenjen a doktor úr, ne maszekoljon...„. Próbálj meg elképzelni egy általam ismert esetet. SOTE egyetemi klinika, fogász, szájsebész docens, ledolgozza a munkanapját, közben oktat is. Dolgozni, és tanítani is szeret. De heti három este dolgozik a sok tíz millióból megvett, röntgennel, mindennel ellátott magán rendelőjében. Mit gondolsz, mit fog feladni, az egyetemi státuszát, vagy a magánrendelését, ahol többet keres, mint az egyetemen. (Ismétlem szereti a fiatalokat tanítani). Egyiket sem. A most kialakított jogviszonnyal azok az orvosok írtak alá, akiknek nem volt stabil magán praxisuk, (morbid, de pl kórboncnok), vagy azok, akik már megbeszélték a főnökükkel, hogy engedélyezni fogja a mellékállást. Így látom. Nem véletlen, hogy zömmel a szakápolók mentek el, mert nekik nincs stabil magán praxisuk. Ha ezt végig gondolod, beláthatod, hogy ezt nem most kellett volna. Ahogy a körzeti orvosokat sem most kellene arra kényszeríteni, hogy a praxis közösségek kialakításával foglalkozzanak, hogy pénzhez jussanak, ne az egyébként is bajban levő betegeikkel.
„Milyen titkot nem tudsz még?”. Nem tudom, hogy a siker kapujában, a nagy pénzügyi kaszálás előtt miért mondott le a kínai cég két legfelső vezetője egyszerre. Na mindegy, nem fogom megváltoztatni a világlátásodat, bénák a tanárok, hálátlanok az orvosok, a kormány tökéletes.
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 06:39:31

@élhetetlen: "A nem létező egységes oktató szoftverhez?"
Ennek meg iskolai döntésnek kellene lennie.... Magyarországon mindenhol van internet. Minden iskolás gyerek ingyen kapja az internetet...
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 06:45:15

@6.Lenin: Nem vitt még el a covid, te kibaszott köcsöggeci?

Na, ami késik, nem múlik.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 06:57:48

@ursus artos:

'....Ingyen van az internet a diákoknak...'

Anyád van ingyen a sarkon, köcsög.
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 07:03:57

@hoplita:
"Anyád van ingyen a sarkon, köcsög."
digi.hu/digitalis_oktatas_tamogatas
www.vodafone.hu/informacio-dijmentes-internet
www.telekom.hu/lakossagi/segitunk/havidijmentesseg
www.telenor.hu/sajto/kozlemeny/ingyenes-100gb-adatforgalmat-biztosit-a-telenor-az-otthoni-hipernet-felhasznaloknak
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.14. 07:08:11

@ursus artos:

Én úgy tudom, vidéken nincs net, mert a Zorbán betiltotta.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 07:20:30

@ursus artos: Ezt ne nekem küldözgesd, pöcsömöccse, én flottás vagyok, öt előfizetéssel, korlátlan adatforgalommal, 3 gyerekkel, meg a nejemmel.
Szerinted ez általános errefelé?
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 07:21:54

@MAXVAL birсaman közíró:
Anyádat tiltotta be, mert ingyen szopik és leveri az árakat, te bolgár zsidógeci.:)
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 07:26:02

@ursus artos:
Ja...ez nekem 50 rugóba fáj havonta...szerinted ezt hány közmunkás, vagy szalagrabszolga engedheti meg magának itt nerisztánban, majomgeci?
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 07:27:03

@hoplita: "Ezt ne nekem küldözgesd, pöcsömöccse, "
Még egyszer tahát: az iskolásnak ingyen van az internet.
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 07:29:36

@hoplita: "szerinted ezt hány közmunkás, vagy szalagrabszolga engedheti meg magának itt nerisztánban, majomgeci?"
A szalagrabszolga gyerekének ingyen van a net... ha nem érted meg, vagy direkte nem akarod elhinni az a te problémád...
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 07:34:08

@ursus artos:
Próbáltál már ingyennetet intézni, vagy csak lököd a fityiszvakert, te majomfasz?:)
A lakosság fele digitális analfabéta...vagy csak a fáccsét ismeri. de még ez is csak féligazság.:)
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 07:35:45

@ursus artos:
Egy hónapig, majomfasz.:)))))))))

Utána meg?????
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 07:41:49

@hoplita: "Egy hónapig, majomfasz.:)))))))))"
Az általános iskolásoknak, mert egyelőre egy hónapig ők is digitálisban vannak.
A középiskolásoknak november óta ingyen van úgy, ahogyan most ingyen lett az általános iskolásoknak.
"Próbáltál már ingyennetet intézni," És akkor mi a megoldás?
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 08:04:07

@ursus artos:
Egyszerű. Tisztességes jövedelem annak, aki dolgozik és a kurva anyját a mindenkori kormány 'atyáskodásának'.
Nekem semmi nem kell ingyen. de semmit sem adok ingyen.. Én POLGÁR vagyok, nem alattvaló...fogod, majompöcs?
Tudom, fityismajmoknak ez bonyolult..:D
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.14. 08:14:01

@jancsi_3: Fél egykor lekapcsoltad a gépedet, majd fél nyolckor már újra itt voltál. Ki is a szánalmas? A magya-ur blogon meg mekkorát szoptál mire rájöttél hogy ott én vagyok a moderátor. Hányszor is vágtalak ki? Hatszor, hétszer? Mit össze kínlódtál, hiszen három napig a címoldalon volt, mert nem tudtad a vitát lehetetlenné tenni. :-))
Válasz erre 

Ménár Atya 2021.03.14. 08:16:03

@hoplitaEgyéb
Szolgáltatás megnevezése

Számlázott időszak

Részösszeg

Digitális oktatási internet kedvezmény

-

-3990 Ft

Végösszeg

Egyéb

-3990 Ft:

És ez automatikusan havonta megújul telekomnál, 3 sort kellett kitölteni az oldalukon. Korlátlan net.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.14. 08:32:35

@Ménár Atya:

Ez nem lehet! Kizárólag fideszesek netezhetnek.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 08:32:57

@Ménár Atya:
Tényleg? Na ne mondd...:))))

Szerinted hány vidéki prolinak, meg szalagrabszolgának van előfizetéses telefonja, te nyomi?:)
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 08:33:39

@MAXVAL birсaman közíró:
Meg a birkageci kurva anyád, te szánalmas nyomi.:)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.03.14. 08:41:33

@jancsi_3: Fél egykor lekapcsoltad a gépedet, majd fél nyolckor már újra itt voltál. Ki is a szánalmas? A magya-ur blogon meg mekkorát szoptál mire rájöttél hogy ott én vagyok a moderátor. Hányszor is vágtalak ki? Hatszor, hétszer? Mit össze kínlódtál, hiszen három napig a címoldalon volt, mert nem tudtad a vitát lehetetlenné tenni. :-))
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 09:00:01

@hoplita: "Tisztességes jövedelem annak, aki dolgozik "
Világos! ha neked van egy céged, akkor a kormány mondja meg, hogy neked a szalagrabszolgádnak márpedig 500 ezer nettót kell fizetni, mert az a tisztességes bér. akár tetszik neked, mint vállalt tulajdonosnak akár nem...
ha meg ne a kormány mondja meg, akkor meg mi akadályozna meg téged, hogy nettó öt rugót fizess tisztességes bérként?
A tisztességes bérre a kormánynak az állami szférán túl, csak a minibál bér összegével van hatása.
Te azt hiszed, hogy a szalagrabszolgának, mondjuk egy német multinál de lehet angol is, azért nem fizetnek tisztességes bért, mert Orbán kormányoz.
(Mélyebben nem megyek bele, mert képtelenség veled beszélgetni, mert csak anyázni tudsz és jelzőket aggatni, mint a prolik. Ezt elfogadom, mert így nőttél fel.)
Válasz erre 

white999 2021.03.14. 09:50:11

@Sir Galahad: Sajnos a kretén Matyi lehetetlenné teszi a kommunikációt. Ez a pár ország valóban jól kezelte. Én nem feltétlen vártam volna el, hogy egy kretén kormányfő erre képese legyen. Azonban egy közepesen hülye is meg tudta volna akadályozni, hogy ne legyünk lakosságarányosan a 6.-ok világviszonylatban halálozásban. Jó nézelődést kb. április 7.-én mi leszünk a világelsők. Erre némileg erős megfogalmazásnak érzem a néhány ország kezelte jobban kifejezést. Néhány? Az összes kb. 200.
covid19.healthdata.org/hungary?view=daily-deaths&tab=trend
Válasz erre 

Ménár Atya 2021.03.14. 09:55:03

@hoplita: Egynek sincs, kizárólag postagalambbal, és lovas futárral üzengetnek.
Vicces amikor a hülyeséged próbálod bizonygatni a tényekkel szemben.
A valóság pedig annyi, hogy a net ingyenes ebben a helyzetben, csak kérni kell,
De a fajtád sajnos ehhez hülye úgy látszik.
Azzal már nem is fárasztalak, ami számodra propaganda, hogy normál esetben az iskolai étkezés és könyvek is ingyenesek, sőt, jelzem ha esetleg kresz vizsgát tenne a gyereked ,annak az árát is visszakapod, mint ahogy a nyelvvizsgáét is.
Te egy elvakult gyökér vagy, akinek homokban a feje, és bizonygatod a marhaságaid.
Ráadásul épp azokat ekézed, akik becsületesen dolgoznak, fizetik az adókat ,és minőségi termékeket állítanak elő.
Érzésem szerint, te csak egy buta bohóc vagy, akinek fogalma sincs a világról, és ez nem pártpolitikai kérdés, hanem szimpla emberi.
Te buta vagy.
És .
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.03.14. 10:13:21

@hoplita:

"Én POLGÁR vagyok, nem alattvaló...fogod, majompöcs?"

Akkor miért írsz lumpenproli stílusban?
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 10:17:38

@Ménár Atya: Nem vagy eleget prolik közt, pöcsömöccse, mert ha lennél, akkor nem irkálnál faszságokat.
Nem postagalambbal üzengetnek, hanem messengerrel, de felhívni nem tud, mert arra nem 'fussa', baszom anyád alássan.:)
Ingyenes a KRESZ vizsga? Mennyi is egy bés jogsi árában ez? Úgy 6-8% ? Azt a maradék 220 ezret meg majd összeszarják a galambok, te buzi?

Anyád vót a buta, mert el is kapartathatott vóna, ehelyett ideszart erre a búvalbaszott világra, te szánalmas faszparaszt.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 10:24:43

@ursus artos:
Akkor maradjunk csak a minimálbérnél, verjek anyád fideszes peckébe.
Mennyi is az most ajróba'?
Úgy 310 körül?
Mennyi a megvetett és lenézett Szlovákiában? 630..... a lengyeleknél. cseheknél 580...és fél Békés meg már Romániában dolgozik, baszom a fityiszes kurva anyádat.
Akarsz még mondani valamit, te anyabaszó faszparaszt?
Én jártam a Moszkva térre 20 éve székelyekért napi melóra...most menj le, orbánszopó gyökér..:(
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 10:47:07

@jancsi_3:
Takaroggyá' mán a zanyádba, te fasz.:(
Válasz erre 

ursus artos 2021.03.14. 10:56:20

@hoplita: "Mennyi is az most ajróba'?"
A minimálbér Magyarországon forintban van...
Ne gyere itt az átváltással és az összehasonlításokkal, mert az csak terelés...
De oké, Orbán emelje fel a minimálbért euróban 600 euróra... Az ezzel kapcsolatos ellenérveket lásd: 2001-es minimálbér-emelés és a hozzá kapcsolódó emeszpés, népszavás, hávégés estébé cikkek, valamint farkasházy levezetéseit a heti hetesben...
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.03.14. 11:07:50

@hoplita:

"Akkor maradjunk csak a minimálbérnél, verjek anyád fideszes peckébe.
Mennyi is az most ajróba'?
Úgy 310 körül?
Mennyi a megvetett és lenézett Szlovákiában? 630..... a lengyeleknél. cseheknél 580...és fél Békés meg már Romániában dolgozik, baszom a fityiszes kurva anyádat."

Az elérhető uniós, januári minimálbér-statisztika szerint a magyar bruttó minimálbér 442 EUR. Ez nem tartalmazza még az idei 4 százalékos emelést.

Az uniós statisztika nem tesz közzé nettó minimálbér adatokat, eltérő az árszínvonal a különböző országokban. Az uniós statisztika nem ismeri a nálunk sokkal több embert érintő garantáltbérminimumot, ami a minimál bérnél magasabb. Nehezíti az összehasonlítást az is, hogy a forint gyengülése miatt az euróban számított bérek elmaradhatnak a forintban adott bérektől. Ez utóbbi esetben az inflációt kelle figyelembe venni a vásárlóérték szempontjából.
Például az euróban számolt listához képest megelőzzük Lettországot, Szlovákiát és Észtországot, mivel ott magasabb az árszínvonal.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 12:16:22

@atomic power 1986DucaDuca:

Bruttó 442...mennyi a nettója...????????

Mikor voltál tótiában:

Muhahaha.....
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 12:17:57

@jancsi_3:
A kurva anyádat mán, te buzi.:(
Válasz erre 

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.03.14. 12:51:43

@jancsi_3:

"Kissebbség", ugye te hülye? Kisebbségnek írjuk, te büdös proli..:)
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.03.14. 14:40:56

@hoplita:

"Bruttó 442...mennyi a nettója...????????"

Mekkora árszínvonallal párosul? És honnan indult Magyarország, és honnan Szlovákia?

2010-2019-ig a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés által veszélyeztetett emberek aránya a magyar társadalomban 11 százalékponttal, 29,9%-ról 18,9 százalékra csökkent.
Ugyanebben az időszakban ez az arány Szlovákiában 4,2 százalékponttal, 20,6%-ról 16,4%-ra csökkent.

ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/t2020_50/default/table?lang=en

Látszik a kiindulási adatból, hogy honnan indultunk mi, és honnan Szlovákia.

Romániában 2019-ben 31,2% a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés által veszélyeztetett emberek aránya.

A bérek ügyében szabad relklamálni a 2002-2010 közötti államvezetésnél, hogy miért lett ilyen alacsony a kiindulási bázis 2010-re.
2002-2010 között 13%-al növekedtek a nettó reálbérek, 2010-2019 között meg több, mint 60%-al.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli042.html
Válasz erre 

birka menet 2021.03.14. 15:02:28

@atomic power 1986DucaDuca:

Azt a statisztikai adatot ismered, hogy orbán Tündérmeséjéből egymillió magyar inkább lelépett?
Ennyit ér az EU lélegeztetőgépén tartott Orbanisztán teljes sikerlistája.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 15:09:10

@atomic power 1986DucaDuca:

2010-ben 270 vót az ajró, most meg 370......és szopd le anyádat a káeshával, fityiszparaszt.
Válasz erre 

Kotit 2021.03.14. 15:19:21

@hoplita: ilyet nem csak fidesz birkák írhatnak?
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 15:27:56

@Kotit:
Milyet?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.03.14. 15:56:20

@birka menet:

"Azt a statisztikai adatot ismered, hogy orbán Tündérmeséjéből egymillió magyar inkább lelépett?"

www.portfolio.hu/gazdasag/20201102/240-ezer-magyar-kivandorlasa-utan-tavaly-johetett-a-nagy-fordulat-tenyleg-tobben-jonnek-haza-mint-ahanyan-elmennek-455052
Válasz erre 

frikazojd · http://kocs.ma 2021.03.14. 16:11:38

pl. Orbán: Láttam már novemberben, hogy nagy baj lesz

szerintem nem is érzi a barom hogy ez miért többszörös probléma :D
Válasz erre 

Ménár Atya 2021.03.14. 18:35:07

@hoplita:
Te igen buta :
"2010-ben 270 vót az ajró, most meg 370......és szopd le anyádat a káeshával, fityiszparaszt."

2010-ben 200000 volt az átlag bér,most meg 400000 ,
jelenleg ugy 300 euróval többet kapsz a fizudért mint 2010-ben.
Ha már nem megy a matek sem, legalább ne égesd magad a tudatlanságoddal te ostoba . :)
Válasz erre 

Ménár Atya 2021.03.14. 18:45:00

@hoplita: Hát persze te kis buta, nincs az audiban a szalagmelósnak 6-8000 ezer forintja a korlátlan beszélgetéshez :)
Jajj már ne égesd magad te idióta.
A jogsinál nem az a lényeg hogy mennyi, hanem az, hogy visszafizetik egy részét.
Szocik alatt tudod mit kaptál: lófaszt a seggedbe, de látom téged még mindig feszít hátul, és összezavar :D
Te még egy kis takony vagy, semmi összehasonlítási alapod, csak hőbörögsz,és tolod az idiótaságaid, amit az ATV,meg 444 "hiteles" portálok eléd tesznek, valójában meg fingod nincs semmiről.
Rinyálsz a telefonszámlád miatt, meg nincs ingyen net, meg tankönyv, meg étkezés,visszatérítések, lakástámogatások, meg semmi, mert azt mondta a fletó, vagy a jobbikos kis köcsög jákob mi? :)
Jelzem, ezek vannak,
Szocik alatt meg nem volt.
Az ilyen hülyék,mint te is,mindig mások érdekében ,a nevükben szólalnak fel, mert azt hiszik akkor nem lehet cáfolni őket.
Inkább a saját nyomorod told, te retardált, azt elhiszem.
Buta vagy .
És .
Válasz erre 

élhetetlen 2021.03.14. 19:12:05

@ursus artos: „"A nem létező egységes oktató szoftverhez?" Ennek meg iskolai döntésnek kellene lennie....„. Legyen három iskolás korú gyerek egy családban. Kötelező ugyanabba az iskolába járniuk? Vagy járhat az egyik sporttagozatosba, a másik ének-zeneibe, a harmadik valami kéttannyelvűbe? Ha iskolai döntés, máris lehet három platform. Vagy te baltával egyformára szabnád a gyerekeket? „Magyarországon mindenhol van internet.”. Ezt hogy érted? Minden lakásban, vagy minden lakásban, ahol iskoláskorú gyerek is van? Mindegy, mert egyik sem igaz. Ha így lenne, az napi hír lett volna, hogy tegnap ebbe, ma abba az 500-1000 fős település lakásaiba kötöttük be az internetet. És akinél nincs, az ingyen kapja a semmit. Hurrá! Persze tévedhetek. (Még jó, hogy a többi felvetésemet nem cáfoltad meg ilyen ügyesen!).
Ezt ugyan nem nekem írtad, de olyan magvas, hogy érdemes rá reagálni: „A tanári mesterséghez azért is kell felsőfokú végzettség, hogy alkalmazkodni tudjon megváltozott körülményekhez, akár tantervről, akár módszertanról, akár technikai eszközökről beszélünk... Különben csak betanított munkások lennének...„. Abszurd példák. Altató orvos, figyeli a „technikai eszközt”, és az állapotodtól függően adagol egy kis ezt-azt. Nem lehet beállítani a helyére a sebészt, mert nem ért hozzá, akkor a sebész csak betanított munkás? Az urológust meg nem lehet berakni a sebész helyére. De, a töri tanárnak hirtelen tudnia kell képet szerkeszteni, prezentációt készíteni, filmet vágni, feltölteni az anyagot akármilyen platformon, mert tudnia kell alkalmazkodni a körülményekhez? Ezt komolyan gondolod? Ha lenne EGY kiválasztott eszköz, és ahhoz írtak volna egy laikusnak is értelmezhető kézikönyvet, hogy mit, hogyan lehet megoldani, akkor előrébb lennénk, de erről szó sincs.
Válasz erre 

hoplita 2021.03.14. 19:44:29

@Ménár Atya:
IRL megetetném veled a szaromat, nyomi és még repetát is kérnél.
Szeretem verni a fajtád, mert csak abból értetek, baszom a kurvanyád.
Válasz erre 

Ménár Atya 2021.03.15. 06:34:45

@hoplita:
Te kis buta, még a fütyikéd sem vagy képes verni :D
Látom amikor a tényekkel szembesülsz, akkor marad a kis primitív fenyegetőzésed.
Érvek : 0
Na húzz a faszba vissza a szalagra a feltőltőkártyás telóddal kis pöcs :)
Ja, a szalagon ott értelmes emberek dolgoznak, bocs, oda te nem férsz be, neked marad a trágyahordás a zsákfaludban, te falu bolondja :D:D
Buta vagy.
És .
Válasz erre 

hoplita 2021.03.15. 07:10:22

@Ménár Atya:
Hű, de keményre aludtad magad, retek anyabaszó.:)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.03.15. 12:00:57

@hoplita:

Te félsz mindentől, így fenyegetőzésed jelentősége nulla.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.03.16. 22:12:02

@hoplita: De jó, hogy látlak baszod!Szakadok a röhögéstől!
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard