Orbán Viktor keresi a helyét a nemzetközi politikai porondon azok után, hogy kikerült az európai fősodorból. A kormányfő rájött arra, hogy nem támaszkodhat csakis keleti szövetségeseire, mert Oroszország, Kína és a közép-ázsiai diktatúrák nem segíthetnek abban, hogy az Európai Unióban megerősítse pozícióit. Márpedig amíg az EU tagjai vagyunk, szüksége lesz belső és külső szövetségesekre, mert különben akár itthon is meginoghat a hatalma.
Fotó: 444.hu
A hírek szerint a magyar kormány sokáig udvarolt a brit diplomácia vezetőinek, mire nyélbe ütötték a minapi Johnson-Orbán találkozót. Nagy szüksége volt a magyar kormányfőnek arra, hogy az unióból frissen távozó ország első emberével fotózzák. Orbán Viktor nyilván számolt a történelmi találkozóban rejlő lehetőségekkel, hiszen Boris Johnson brit miniszterelnöknek épp úgy újra kell pozicionálnia magát a nemzetközi térben, mint neki. Úgy gondolta, hogy a londoni látogatását megelőző sok kritika ellenére komoly előnyökre tehet szert a találkozóval.
Hogy végül bejött-e Orbán Viktor elképzelése, nem tudjuk, mert csak nagyon általánosan megfogalmazott nyilatkozatok láttak napvilágot a találkozó után, de azt mindenképpen éreztették a magyar kormányfővel, hogy a brit álláspont több fontos kérdésben eltér a magyarétól. Főként Orbán Kínához és Oroszországhoz fűződő már-már szövetségesi viszonyát hánytorgatták fel, de szóvá tették a magyar menekültpolitika ellentmondásait és a sajtószabadság kétségbeejtő helyzetét is. Ez olyan helyzetbe hozta Orbánt, amit nagyon nem szeret: magyarázkodnia kellett, így az esetleges kéréseinek alig maradt súlya a megbeszélésen.
Orbánnak tehát valószínűleg meg kellett magyaráznia a bizonyítványát, vagyis, néhány okot fel kellett sorolnia, miért olyan fontos számára az oroszok szimpátiája.
Nem először szembesül a magyar kormányfő azzal a ténnyel, hogy a kínai és orosz vezetéshez fűződő baráti viszonya miatt bizalmatlanok vele azok a potenciális szövetségesek, akikre egyébként méltán számíthatna. Az oroszokkal folytatott kokettálás például nagyon nem tetszik a lengyel kormánypártnak, amely egyébként több fontos kérdésben osztja Orbán álláspontját, de a Kaczynki-éra alatt aligha lesz mód arra, hogy a nagy „keleti testvér” megítélésében egyezségre jussanak. Matteo Salvini, olasz populista politikussal pedig abban nem egyezik a véleményük, hogy Magyarország teljesen elutasítja a menekültkérdésben az uniós szolidaritás elvét, vagyis nem hajlandó a nagy számban Olaszország partjaira érkező migránsok közül egyet sem átvenni.
Boros Johnsonnak sem igazán tetszik Orbán merev elutasítása ebben a kérdésben, hiszen az érintett országok nem azt kérik a kormányától, hogy automatikusan fogadja be az illegálisan a kontinensre érkező embereket, csak vizsgálja ki az ügyüket, és ha megfelelnek azoknak a kritériumoknak, melyek menekültstátuszt biztosítanak nekik, akkor adjanak nekik menedéket. A britek persze inkább Hongkong ügye miatt neheztelnek Orbánra. Az egykori koronagyarmaton ugyanis Kína önkényesen elkezdte felrúgni azt az egyezséget, melyet a terület 1997-es átadása előtt kötött a kommunista ország és az Egyesült Királyság.
Johnson szóvá tehette a tárgyalásokon, hogy a magyarok többször is megvétózták a Kínai Népköztársaság Hongkonggal kapcsolatos politikáját elítélő EU-s nyilatkozatot. A britek számára viszont fontos lenne, hogy érvényt szerezzenek az ötven évre szóló „egy ország, két rendszer” megállapodásnak. A magyar fél a kínai politika melletti kiállásával folyamatosan azt sugallja, hogy a demokratikus értékrend melletti kiállás számára másodlagos a nagy ázsiai hatalom kínálta gazdasági előnyök mellett, ami nem csak az Európai Unió országainak, de Nagy-Britanniának sincs ínyére.
És itt nincs vége a kínos kérdéseknek. A britek ugyanis a Vlagyimir Putyinnal való barátkozást akkor sem nézik túl jó szemmel, ha számos orosz oligarcha (sokszor az elnökkel igen jó kapcsolatot ápolók is) a szigetországban telepednek le, és folytatnak kétes ügyleteket. Az orosz titkosszolgálat ugyanis több akciót hajtott végre az Egyesült Királyságban, melyek közül nem egy halálos kimenetelű volt. Ezek a módszerek persze jól mutatnak egy James Bond-filmben, de amikor ártatlan brit civilek halálát okozzák, a kormánynak is cselekednie kell. Orbánnak tehát valószínűleg meg kellett magyaráznia a bizonyítványát, vagyis, néhány okot fel kellett sorolnia, miért olyan fontos számára az oroszok szimpátiája.
Fotó: origo.hu
A magyar kormányfő tehát tett egy kísérletet arra, hogy a sok keleti barát mellé végre szerezzen egy fajsúlyos nyugatit is. Orbán azonban tisztában van azzal, hogyha bement egy nyilvános házba, akkor a többiek joggal feltételezik azt, hogy nem csak teázott odabent. Fontos lenne tehát visszaszereznie olyanok bizalmát, akik a vén kontinensen segíthetnek neki, ha igazán nagy bajba kerül. Most például az a veszély fenyegeti, hogy a közelgő németországi választáson egy zöld-szociáldemokrata koalíció szerzi meg a többséget, és akkor elveszíti azt a fontos támaszt, amit Angela Merkel kereszténydemokrata kormányzása jelentett számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Törzsfőnökök jönnek-mennek, de a levest mindig meg kell főznie valakinek.”
