Javában zajlik a kommunikációs kiszorítósdi a magyar közéletben. Jól reprezentálja a folyamatokat az úgynevezett jobb- és baloldali sajtóorgánumok tartalmainak elképesztő méretű eltérése. A kormánypárti médiafelületek alig reagálnak a napi történésekre, ugyanis nem hagyják el azt a csapást, amelyet a Fidesz kommunikációs agytrösztje jelölt ki számukra. Az ellenzéki sajtó ugyanakkor igyekszik kiaknázni a kormány botlásait, és becsapdázni azokat a fideszes politikusokat, akik érintettek lehetnek néhány aktuális botrányban.

Fotó: portfolio.hu

A szokásos nemzeti konzultáció mellett a kormány beveti rég nem használt fegyverét, a népszavazást is. Maga Orbán Viktor sem bízik benne különösebben, hogy érvényes lesz a népszavazás (vagyis eléri a részvétel az 50 százalékot), de szerinte nem is ez a lényeg. Mivel valószínűleg úgy fogalmazzák meg a kérdéseket, hogy lényegében csak egyetlen választ lehessen hozzájuk társítani, a népszavazás eredményére hivatkozva Orbán akkor is éles fegyverként fogja használni Brüsszel ellen, ha a részvétel alacsony lesz.

Mintha érezné a miniszterelnök, hogy jelenleg nem az úgynevezett gyermekvédelmi törvény, és az abban taglalt témák foglalkoztatják leginkább a magyarokat, hanem inkább a járvány miatti egzisztenciális bizonytalanság, a kínai vakcinák hatékonyságának kérdése, vagy a lehallgatási botrány kormányzati szálai. Orbán ezért ismét konfliktust generált az Európai Unióval, hogy ismét legyen egy olyan ellenségképe, amely jól jöhet számára a választási kampányban.

Ennek érdekében attól sem riadt vissza, hogy lényegében egy nem létező problémát emeljen a közbeszédbe. Az úgynevezett gyermekvédelmi intézkedések ugyanis egy olyan feltételezésből indulnak ki, melynek jelenleg esélye sincs valósággá válnia. Orbán olyan intézményekből akarja kitiltani az állítólagos meleg aktivistákat, amelyek döntő többsége állami vagy egyházi fenntartású. Ezekben pedig a közvetlen felügyelő szervek, vagyis az állam esetében a Klik (Klebelsberg Központ) az egyházak esetében a különböző felekezeti intézmények a döntéshozók. E szervezetek lojalitásában pedig nincs oka kételkedni a miniszterelnöknek.

Ez az egyszerű, ám a maga nemében nagyszerű stratégia kizárólag Orbán belpolitikai érdekeit szolgálja, ugyanakkor az ország újra megsínyli az újabb szabadságharcot, mert hihetetlen mély árkokat ás a magyar polgárok különböző csoportjai közé.

Ha ebből a tényből indulunk ki, akkor az úgynevezett a pedofil törvénynek se volt sok értelme, hiszen a kormány közvetlenül tudja befolyásolni az oktatási intézményekben folyó munkát, ugyanakkor az egyházi és alapítványi iskolákra is hatást tud gyakorolni, amennyiben azt észlelné, hogy a nemi identitás megváltoztatását propagáló aktivisták jelennének meg bárhol is. De erre sem igazán volt még példa, legalábbis ezt tapasztalta Rácz Zsófia a fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Az ő kormány iránti elkötelezettsége se lehet kérdés, tehát az ellentmondás elég egyértelmű.

Orbán azonban farkast kiált, legalábbis ez a célja a népszavazással és az azt megelőző nemzeti konzultációval. Ő a gondolatmenetében már odáig megy, hogy Brüsszel akar aktivistákat küldeni a magyar iskolákba, hogy ott megrontsák azokat a diákokat, akik egyébként nem is gondolkoztak volna a másság lényegén. Az csak hab a tortán, hogy ez a kommunikációs tér lehetőséget ad majd Orbánnak arra a választási kampányban, hogy az ellenzéket az EU szövetségesének kikiáltva azzal vádolja, hogy hatalomra kerülésük esetén ezek az aktivisták meg is fognak jelenni a magyar oktatási intézményekben.

Vegyük át újra, hogy miként is építette fel Orbán Viktor az új ellenségképet, mert valószínűleg ezt még tanítani fogják néhány kommunikációs kurzuson: Hoz egy teljesen felesleges, egyben provokatív tartalmú törvényt olyan témában, ami alig foglalkoztatja a magyar közvéleményt, majd az EU felháborodását kihasználva azt a látszatot kelti, mintha Brüsszel be akarna avatkozni a magyar ügyekbe. Ekkor jó szokásához híven előrántja a cilinderéből a nemzeti konzultációt, és végül a népszavazást.

Ezekkel a látszólag demokratikus lépésekkel egyrészt felerősíti a téma jelentőségét, másrészt meglobogtatja a végeredményt az Európai Unió vezetői előtt, akik kénytelenek lesznek engedni, és végül a pedofil törvény ide, homofób ideológia oda, utalni fogják az uniós támogatásokat Magyarország számára. Ez az egyszerű, ám a maga nemében nagyszerű stratégia kizárólag Orbán belpolitikai érdekeit szolgálja, ugyanakkor az ország újra megsínyli az újabb szabadságharcot, mert hihetetlen mély árkokat ás a magyar polgárok különböző csoportjai közé.

Fotó: 24.hu

A legbosszantóbb Orbán ravaszkodásában az, hogy most már olyan témával kampányol, amely még elmélet szintjén sem létezik. Migránsokat lehetett még mutogatni archív felvételekről akár évekkel is a 2015-ös krízis után is, ám az oktatási intézményekbe beosonó meleg aktivistákról aligha lehet majd ilyeneket előásni. De a kormányfő logikája most más: Ő már látja Brüsszel és a vele szövetséges magyar ellenzék gonosz szándékát, és a nép bölcs vezéreként ellencsapást mér az ármánykodókra. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Jobb, ha lelövöd a szemből érkező ismeretlen lovast, mert ha véletlenül fegyver van nála, a végén még ő lő le téged.”