Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Megszorító osztogatással készül a Fidesz a választásokra

Megszorító osztogatással készül a Fidesz a választásokra

Egészen sajátos gazdaságpolitikát talált ki a magyar kormány annak palástolására, hogy a választás előtti osztogatásnak nincs megfelelő pénzügyi háttere. Ez az unortodox módszer lényegében azt jelenti, hogy egyszerre osztogat a kormány és vezet be megszorításokat. Az egész lényegében a kommunikáció kedvéért van, ugyanakkor rendkívül veszélyes játék olyan bizonytalan gazdasági helyzetben, mint a mostani. Azt is látnunk kell, hogy a választás előtti juttatások nagyobb része eseti, ugyanakkor a megszorítások legnagyobb vesztesei ismét azok az önkormányzatok, melyek vezetése ellenzéki.

piac_es_profit.jpeg

Fotó: piac és profit

Meglehetősen átlátszó a Pénzügyminisztériumnak az az indoklása, amivel a 750 milliárdos megszorító csomagot vezette elő. Először is nem megszorításnak, hanem megtakarításnak nevezi, másodszor a valódi okot elfedve a hiánycél megvalósítását nevezte meg célként. Márpedig, ha egy költségvetésből zárolnak egy ilyen hatalmas összeget, azt nem lehet másként értelmezni, mint megszorításként, ami rámutat arra a tényre, hogy az Orbán-kormány a választások közeledésével tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért.

Valójában Orbán Viktor számára édes mindegy, hogy az idei GDP arányos hiány 5,9 vagy 4,9 százalék lesz. A megszorítás valódi oka az, hogy abból a töménytelen pénzből, melyet a választások előtt kihajított az egyik ablakon, valamennyit visszafújjon a szél a másikon. Ez egyrészt némileg stabilizálja a költségvetést, másrészt jelzést küld a piacoknak, hogy amennyiben szükséges a kormányzat hajlandó kiadáscsökkentő intézkedéseket hozni. Ez az üzenet azért is fontos, mert amennyiben a hitelminősítő cégeknél rontják az ország adósságbesorolását, akkor igencsak romlik a költségvetés finanszírozhatósága.

Persze Orbán Viktor nem lenne Orbán Viktor, ha nem használná ki ezt a szemfényvesztő mutatványt arra, hogy üssön megint egyet Budapesten és persze azokon a vidéki városokon, melyek ellenzéki vezetés alatt állnak.

Márpedig hitelekre szüksége lesz a kormánynak, akár nyer a Fidesz ősszel, akár az ellenzék kerül hatalomra. Az a hihetetlen mértékű rongyrázás ugyanis, amit a koronavírus miatti válság ellenére az utóbbi hónapokban mutatott a kormány nem maradhat következmények nélkül. Itt nem csak a gyermeket nevelő családoknak adott adókedvezményre, a nyugdíjasoknak járó pluszjuttatásokra kell gondolni, hanem az elszabadult árak miatti állami beavatkozásokra, melyeket valakiknek meg kell fizetniük. És ne legyenek kétségeink, azt is a magyar adófizetők fogják végül kiszurkolni.

Az osztogató politikának az az üzenete, hogy annyira jól teljesít Magyarország, aminek következtében a kisgyerekektől a nyugdíjasokig mindenki érezheti az életszínvonal emelkedését, csak akkor hiteles, ha közben a költségvetés kiegyensúlyozott marad, és ehhez nem kell bizonyos területekről pénzt elvonni. A jelenlegi helyzet azonban nem ez, sőt inkább egy kötéltáncos veszélyes mutatványának tűnik. Persze Orbán Viktor nem lenne Orbán Viktor, ha nem használná ki ezt a szemfényvesztő mutatványt arra, hogy üssön megint egyet Budapesten és persze azokon a vidéki városokon, melyek ellenzéki vezetés alatt állnak.

A Pénzügyminisztérium persze nem győzi hangsúlyozni, hogy mind a korábban bejelentett 350 milliárdos, mind az ünnepek előtt közzé tett 750 milliárd forintos költségcsökkentés a pénzügyi stabilitást, valamint az államadósság csökkentését szolgálják. Ismerve az Orbán-adminisztráció módszereit, valószínűleg nem fog jelentősen csökkenni az ország GDP arányos adóssága - ami most is 80 százalék körül mozog -,hanem azt a pénzt próbálják a kasszában tartani, amit még ki sem termelt a gazdaság. És még nem beszéltünk arról, hogy a járvány miatti bizonytalanság újabb költségnövekedést, illetve bevételkiesést eredményezhet jövőre.

privatbankar_4.jpg

Fotó:privatbankar.hu

Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy a kormány utólag teremti elő azt az összeget, amit a választási kampányban megígért. A legnagyobb gond ezzel az, hogy ismét azoktól a területekről von el pénzt, amelyekkel eddig is igen mostohán bánt a kormány. Az önkormányzatok mellett ugyanis az egészségügy, valamint az oktatás lehetnek a legnagyobb kárvallottjai ennek a brutális pénzelvonásnak. És, hogy lássuk, mekkora a baj, még a pécsi focistadion megépítését is elhalasztotta a kormány. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne a szomszédodat hibáztasd, ha el kell adnod a kedvenc tőrödet, azért, hogy ki tudd fizetni a kártyaadósságodat.”

421 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Megszorító osztogatással készül a Fidesz a választásokra Tovább
Facebook Tetszik
0
421 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr7916793938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (421)
Az utolsó 100 komment:

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.30. 19:39:38

@a nagy hohohorgász: egész jó, de azért piázunk is rendesen.

Lenin 6. Vénfasz, nem nyert. Eleve abból indulsz ki, hogy egy létező, élő koma vagyok :))))
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 19:44:56

@MAXVAL bircaman közirtó:

Bárminek is tartod magad, mögötte egy élő beteg fasz lehet csak, aki beszart az igazságtól.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.30. 19:46:02

@6.Lenin: és buzikám mi mondta, hogy az gondoltam, hogy azt gondoltad, hogy igazi a csokis málna?! Azt kérdeztem, mi baja? (Város. )
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.30. 19:47:02

@6.Lenin: és ha pl 3 ember viszi a birka projektet? Vagy 4 nő és 2 delfin?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 19:47:23

@Lesz még Magyar Köztársaság:

"Már ha a választások tisztességesek és minden induló számára egyenlő feltételeket és esélyeket garantál. Jelenleg nem így van."

Egyszerű a képlet. Többséget kell szerezni a körzetekben, nem a választási rendszert hibáztatni!

Ahol az ellnezéknek többsége volt, tudott nyerni. A legutóbbi önkormányzati választásokon megnyerte a fővárost, a fővárosi kerületek jelentős részét és több nagy vidéki várost.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 19:49:40

@MAXVAL bircaman közirtó:

Te pöcs, a sok nick mögött, vagy a nevükben írogató program mögött is egy élő beteg fasz lehet csak.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 19:52:23

@a nagy hohohorgász: Az elkúrt 8 évben Magyarország demokrácia volt (el ne kezdjél szemkilövetőzni, mert szanaszét röhöglek). Sok sebből vérzett, rengeteg jogi hiányossággal, de az volt. Viszont nem fejlődött. Ugyanez az ország Orbánék alatt már nem tekinthető demokráciának. Elmeszelték az Alkotmányt és a helyére egy egypárti Alaptörvényt ültettek, ami a fideszes maffia tolvajlási szabálykönyveként működik. Beették magukat mindenhova. Az összes hatalmi ágat magukhoz vonták - kivéve az igazságszolgáltatást (még). Lényegében felszámolták a közszférában dolgozók sztrájkjogát. Elraboltak 3 ezer milliárd Ft manyup-vagyont és a "nemzeti tőkésosztály" megteremtése címén azóta is azt vesznek magukhoz, amit csak akarnak. 2010 óta az országban nincs jogbiztonság. Lényegében bárkit és bármikor meghurcolhatnak, megfoszthatják tulajdonától. A munkavállalók kiszolgáltatottak, indoklás nélkül lehet bárkit kirúgni.

Te csak legyintesz mindenre. Neked ezek a dolgok nem fontosak. A függetlenségem nem azt jelenti, hogy ne lenne határozott negatív véleményem, álláspontom az országban zajló dolgokról. Viszont nem tudok az ellenzék mellé állni, mint ahogy azt is elismerem, ha a kormány valamit jól csinál, mert az igazságérzetem ezt diktálja. Ellenben ha az ellenzék valami valótlanságot állít, azt nem szopom be, csak mert utálom a narancsos maffiát. Nem megyek szavazni, mert 2014 óta nem választunk csak szavazunk - már ha érted a különbséget, amit kétlek.

Kevered a demokráciát a nép boldogulásával. Még egy koszos kis önkényuralom is képes hosszútávon juttatni a népnek, gazdaságot fejleszteni és bért emelni, mert a jogállamiság nem feltétele ennek. Lengyel László és még sokan vele egyetemben másként gondolták, de tévedtek.

Orbán tud kormányozni. A sok galádság mellett látványos sikereket ért el. De ettől még egy mocskos gazember, a rendszer romlott.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 19:56:15

@Lesz még Magyar Köztársaság:

Sikeresen leromboltad a saját függetlenséged mítoszát. Gratulálok.
Ezért kár volt ennyit görcsölni.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.30. 20:03:15

@6.Lenin: csak 1? És mind mögött?

1 beteg mind fölött
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 20:10:37

@atomic power 1986DucaDuca: "Egyszerű a képlet. Többséget kell szerezni a körzetekben, nem a választási rendszert hibáztatni!"

De nincs lehetőség a többség megszerzésére. Az pedig a rendszerből következik, és közel sem csak a választási szisztémából. Amúgy aki tagadja, hogy a rezsim nem azért alakította volna át a választási játékszabályokat önkényesen, hogy ne magának kedvezzen vele, sőt megkísérelje ezáltal bebetonoznia magát, az egy idióta.

Ehhez hozzá jön még az ellenzék Márki-Zay-al súlyosbított tehetségtelensége. Ha az ellenzék fasza lenne, akkor lenne szoros az eredmény, de a rendszer miatt a győztes kiléte akkor sem lenne kétséges. Szó sincs arról, hogy az ellenzék nyerhetne, legföljebb valami váratlan gebasz miatt. Csak veszíthet. Így viszont, ilyen ellenzékkel az újabb orbáni kétharmad is meglehet.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 20:10:37

@MAXVAL bircaman közirtó:

Ha többen, akkor több beteg fasz, egy intézet 3. emeleti szobájának lakói gyógyszer osztás előtt, netán utána, teljesen lényegtelen.
Láttam már ilyeneket. Néha csorog a nyájluk, rángatóznak, vagy artikulátlan hangot adva rohangálnak, aztán csendben meghúzódnak a szoba sarkában beszarva, bevizelve.
Azt hitted meg tudsz lepni valami érdekességgel?
Szerintem nyugodtan képzelheted magad delfinnek is , baszna az egy öltést is? Akkor is az maradsz, aki vagy.
Válasz erre 

dare 2021.12.30. 20:21:27

@Lesz még Magyar Köztársaság: Te nevezed magad függetlennek?
Az eszem megáll.
Tudod mi a különbség a te függetlenséged, és az én függetlenségem között.
Az, hogy nekem teljesen mindegy már, hogy melyik oldal nyer, nem fogom rajta úgy ahogy eddig régebben felbosszantani magam.
Ha most 12 év baloldali kormányzás lenne, akkor lehet létrejönne valami egyensúlyszerű állapot, aztán újra jöhetne a Fidesz, és így menne ameddig csak lehet a történet.
De ha most a Fidesz nyer újra 12 évet át, akkor ő fog foglalkozni az országgal, hogy hogyan majd kiderül, de tényleg nem zavar már, hogy rosszabbul vagy jobban, vagy mit tudom én kinek hogyan tetszik ahogy kormányoz.
Azért írtam a kisebbik rosszat az egyensúly állapotára, mert nem pont ilyen szereplőkkel gondolnám el a tökéletes politikai környezetet az ország számára, de abból főzünk amink van, nekünk ez jutott.
Ha MZP holnap fogja magát, és visszautazik az amcsikhoz azzal a felütéssel, hogy gyerekek a franc se itt foglalkozni veletek, van itt baj bőven, hidd el nem dőlnék a kardomba miatta.
Sőt, szerintem a legjobb döntést hozná meg ha ezt tenné, még támogatnám is, de úgy látszik benne is tombol valami küldetéstudat, vagy revansvágy, nem tudom mi, ami lehet jó lenne végre, már csak azért is, mert valami más ez, mint a két oldal interakciós küzdelme az országgal és velünk.

Tehát az én politikai preferenciám egy kicsit változatosabb, mint mondjuk a tiéd, mert ha itt nyerne a baloldal 2/3-al, visszaállítanák azt a bizonyos jogállamot, akkor te újra járnál el szavazni, mint ahogy azt 2010 előtt is tetted, és valószínűleg nem a Fideszre, vagy valami arra hasonlítani akaró bármilyen pártra.
Ennyit a politikai függetlenségedről.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 20:26:25

@6.Lenin: Én is hadd gratuláljak neked minden egyes agysejtedhez, ami még megvan.

Még egyszer: az, hogy valaki független, nem azt jelenti, hogy NEM NEVEZHETI MOCSKOS ÖNKÉNYURALOMNAK azt, ami az országban van.

Nem azért, mert az ellenzék EZT ÁLLÍTJA, hanem mert ez a valóság. Tetszik érteni?!

Te tagadod a nyilvánvalót. Méltatlankodsz, felkapod a vizet. Az ÉN ORBÁNOM NEM DIKTÁTOR!! De az, b+, AZ! Az észjárásod szerint aki önkényuralmat kiállt, az hazudik és nem lehet független. Hiszen jogállam van, csak a libsik terjesztik ennek ellenkezőjét. Micsoda kényelmes, leegyszerűsítő egybites gondolkodás.

Pedig igen, ez önkény kérlek alássan. De ezt egy, a jogállamiságot totál félreértelmező, illetve a jogállamiság fogalmát nem ismerő orbán-szurkoló kurvára nem fogja soha megérteni.

Ezért kár volt ennyit görcsölnöd, hogy végül kiderüljön a nyilvánvaló. Nem bírtad ki, gratulálok, pedig nem is köztünk folyt most a pártbeszéd.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 20:39:42

@Lesz még Magyar Köztársaság:

Ne égesd magad. találkozta már magukat függetlennek vallókkal. Olyanokkal is, akik letagadják a valódi hovatartozásukat.
A véleményedhez jogod van hovatartozástól függetlenül, ezért soha nem értettem ezt a fajta "független vagyok a kurva életben, értse meg már mindenki", süketelést.
Ha szabadon leírhatod a véleményed az oldalhoz tartozás nem érdekes már annyira.
Én nem tagadtam soha, hogy JOBB hiányában a Fideszt támogatom 94 óta, ezen kívül SEMMI sem köt hozzájuk.
Orbánról teljesen más véleményünk van. Te beleképzelsz olyasmiket is, amit nem tudnál tényszerűen igazolni. Szíved joga.

Mellesleg a "jogállam" egy gumifogalom. Ezzel kár görcsölnöd, csak lejáratod magad.
Szerintem
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 20:40:33

@Lesz még Magyar Köztársaság:

"Elraboltak 3 ezer milliárd Ft manyup-vagyont......."

Nem sértett magántulajdont a nyugdíjállamosítás. Minek túlozni?

index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 20:45:30

@dare: Te nem vagy független, mert leírtad, hogy ha nem MZP, akkor Orbán. Mi a fenéről dumálsz?! Azt hiszed az a függetlenség, hogy egyszer ide, máskor oda?! Egy demokráciában igen, kisapám, ahol ilyen-olyan oldali, de a demokratikus normákat tiszteletben tartó pártok vannak kivétel nélkül! Szavaznál demokráciatipró mocskokra? Hát rohadjál meg, meg ha igen!

Én elvből távol tartom magam a szavazóurnáktól 2014 óta. Elcsalt rendszerben nem veszek részt.

Felteszek neked még néhány kérdést:

1. Szerinted sem tekinthető az ország demokratikus jogállamnak?
2. A választási rendszer csalás, és a fidesznek kedvez?:
3. Ha mindkét válasz igen, miért szavaznál te bármikor is a fideszre? Hogy tudnál rájuk szavazni akármilyen anyagi vagy bármilyen okból ezek közepette?!
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 20:47:08

Bejönni látszik a jólatom.

Az őszi előválasztási cirkusszal, MZP színrelépésével, megnyilvánulásaival, Jakab bohóckodásaival.
A magukat baloldalinak vallóknak ciki lesz nyilvánosan vállalni a hovatartozásukat. De szokásuk szerint ennek a felelősségét is megpróbálják másokra kenni.
A vér nem válik soha vízzé.
Előtte kellett volna mérlegelni a következményeket.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.30. 20:47:20

Reanimált leninfing!
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 20:56:10

@Lesz még Magyar Köztársaság:

"Még egyszer: az, hogy valaki független, nem azt jelenti, hogy NEM NEVEZHETI MOCSKOS ÖNKÉNYURALOMNAK azt, ami az országban van."

Nevezheti, ehhez joga van. Mint ahogy a MANYUP pénz visszaállamosítását is nevezheti rablásnak, csak a tények éppen mást mutatnak.

Az, hogy valaki ízlésének a mai magyar jogrendszer nem felel meg, még nem jelenti azt, hogy önkényuralom van. A magyar alkotmányjogászok többsége sem ért egyet azzal, hogy itt diktatúra lenne.

Az alapvető intézmények működnek, szabad választások vannak, a hatalmi ágak szétválasztva működnek. Erre számos ellenzék által nyert per a bizonyíték, mind az Alkotmánybíróságon, mind a rendes bíróságokon.
Válasz erre 

dare 2021.12.30. 21:01:17

@Lesz még Magyar Köztársaság: Én is feltennék egy kérdést, azt hogy tettél valamit 2014 óta azért, hogy változzon valamit is a politikai klíma?
Tehát egy kicsit aktívabb szerepvállalás bármilyen formában az azóta eltelt évek alatt.
Az, hogy lököttnek nevezed azokat, akik folyamatosan tesznek a helyzet megváltoztatásáért az nem ér, hívhatod szélmalomharcnak amit tesznek, de nem pont ilyen aktív tevékenységre gondolok a szerepvállalás alatt.
Olyanra, ami tényleg előidézhet valamilyen változást, egy kis aktivitáskodás, beszélgetések szavazókkal, vagy fiatalokkal, vagy bármi, ami kicsit közelebb hozhatná sokaknak valahogy a jelenlegi kialakult helyzet megváltoztatását.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 21:04:34

@6.Lenin: "Ne égesd magad. találkozta már magukat függetlennek vallókkal. Olyanokkal is, akik letagadják a valódi hovatartozásukat."

Nem tagadok le semmit. 2010 óta nem vettem részt országgyűlési választásokon. Az ellenzék jogállam visszaépítési szándékával természetesen egyetértek, ennyiben velük vagyok, kívánom én is a változást, de valószínűleg nem megyek szavazni és nem voksolok rájuk. Egyébként még akkor sem adnám föl a függetlenségemet. Attól még, hogy valaki független, szavazhat Orbán ellenében is. Nincs pártom, csak a változás szándéka vezérelne. Megtehetném. De mivel tisztában vagyok a választások hiábavalóságával, ezt most sem teszem meg.

Nem érdekelnek az ismerőseid, kikkel dumáltál. Nem érdekel, hogy jobb híján szavazol Orbánra. Én otthon maradok, te pedig ezúttal is "JOBB HÍJÁN" egy önkényuralmat építő pártra ikszelsz, mert semmi bajod azzal, amit Orbán fölépített. Lelked rajta.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 21:05:27

@Lesz még Magyar Köztársaság:

"Így viszont, ilyen ellenzékkel az újabb orbáni kétharmad is meglehet."

Akkor bekövetkezik az, amit @Lesz még Magyar Köztársaság mondott:

"Orbán tud kormányozni. A sok galádság mellett látványos sikereket ért el."

Tehát újabb sikerek várnak ránk!
Ez jobb verzió minden normális embernek, mint a GY. F által vízionált káosz ellenzéki győzelem esetére!
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 21:06:29

Beugrott egy érdekes észrevételem.
Demokrácia, tisztesség.
Kíváncsi vagyok vannak-é a blogszférán olyan konzervatív oldalhoz tartozó kommentelők, akik más nick nevein mocskolnak másokat, főleg a velük ellentétes oldalról?
Mondjuk engem is kizártak már nem is 1 haladó oldalról, ahol harcolnak a vélemény szabadságáért, a véleményem miatt. Én oda többet ritkán írtam (esetleg, ha visszavettek), más néven soha. Más nevében, eszembe se jutna. Van olyan, hogy évek óta tart a tiltás.
Olyanokról is tudok, akik más néven próbálkoztak, de ők se más nevében.
Ilyenekkel csak a magukat haladóknak hazudottaktól láttam.

Az ideológia teszi őket beteggé, vagy a beteg agyúak válasszák maguknak ezt az ideológiát?
Érdekes lenne ebben mélyebben kotorászni.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 21:07:55

@dare: Majd válaszolok, ha válaszolsz.

"Az, hogy lököttnek nevezed azokat, akik folyamatosan tesznek a helyzet megváltoztatásáért"

Remélem nem magadat tekinted annak, aki Orbánra is képes lenne szavazni.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 21:12:35

@Lesz még Magyar Köztársaság:
A "ne égesd magad" nem arra értettem, hogy te másként gondolkodsz. ehhez jogod van.
Miközben magad függetlennek vallod, a legvadabb DK-s stílusban írsz olyasmiket, amit nyilván nem tudnál tényekkel megtámasztani.
Írd le a véleményedet addig, amig még megteheted ebben a mocskos diktatúrában. Ha nyerne az ellenzék, úgyis kussolnod kéne.
Ma még felesleges kihangsúlyozni a hűségedet egy bizonyos oldal mellett.
Válasz erre 

dare 2021.12.30. 21:19:04

@Lesz még Magyar Köztársaság: Miattad, csakis az olyanok miatt, mint te.
Akik csak kétpólusú politikát képzelnek el, ha viszont tényleg ilyen lesz, akkor igen,szavazni fogok rá.
Miattatok.

1. Nem tekinthető demokratikus jogállamnak, pont ezért próbálok tenni, hogy demokratikus jogállam legyen végre.
De én a 2010 előttit se tekintem demokratikus jogállamnak.

2. Leírtam mit szeretnék, hogy milyen választási rendszer lenne nekem az ideális.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 21:23:15

@Lesz még Magyar Köztársaság: buta ballipsi paraszt vagy az az igazság. A te bajod nem az enyém. Én csak gondolkodom, mi visz rá erre valakit. Ki visz rá, s vajon miért?
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 21:26:59

@dare:

Olyan "demokratikus jogállam" ahol mindenki nyertesnek érzi magát, nem létezett,. nem létezik, és nem is fog..
Tudom, demokratikus jogálam az, ahol a ballipsi hatalom érvényesül. Ők meg bukni szoktak, meg nekik is elég sűrűn mást jelent a jogállam, meg a demokrácia is.
Persze az álmodozást se tiltja még a törvény.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 21:31:42

@6.Lenin : !
Téged a beteg agyad. Nem vagy képes felfogni?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 21:33:59

@Lesz még Magyar Köztársaság: továbbra is gyenge az érved. Hidd már el hogy nem azért ekézünk hogy azt mondod hogy orbán egy geci... hanem azért amit az elqurt 8 évről írtál. Ott még jogállam volt... hahahahhahahahahahahaha. Melyik jogállamban van az hogy a kormányfő bevallotta, hogy hazudott az egész kormány közte ő is. És nem csak hogy hazudott még semmit sem tett!!!!!! erre, nem hogy lemondott volna, vagy a pártok felszólították volna hogy mondjon le mert nem értenek vele egyet.... NEMMMMMMMMMMMMMMMM bmeg hanem tovább a demokratikus úton.... Az eu meg falazott, egy kibaszott szarhentini, tavares, verhofstadt sem ugatott hogy szegény magyarok!!!!!!!
Szóval takarodj te a kurva anyádba!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.30. 21:50:19

Öröm látni, hogy a legnagyobb propagandistáink még mindig dolgoznak.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 21:52:14

@6.Lenin: "Miközben magad függetlennek vallod, a legvadabb DK-s stílusban írsz olyasmiket, amit nyilván nem tudnál tényekkel megtámasztani."

Nem érdekel, hogy kinek a stílusához hasonlítasz. Amit írok, azok tények. Felsoroltam jó néhány dolgot állításom alátámasztására. Semmit nem cáfoltál meg belőlük, másokkal egyetemben egyszerűen lesöpörted őket az asztalról és szajkózod, hogy nincs önkény, miközben idiótának tartod azokat, akik szerint igen.

Megint előjön a szokásos fideszes érv: leírhatod a véleményed, nincs diktatúra.

Ez nem az ötvenes évek. Nem jön a fekete autó. Nincs szó nyílt diktatúráról, ami a csökött fideszes fejekben van, mikor élvezkednek az önkényről értekezőkön. Ez az orbáni-rendszer sokkal összeszedettebb és demokráciának kell palástolnia magát. De ez nem demokrácia, csak annak látszata. A látszatba valami belefér, valami nem. Az átlagpolgár tyúkszaros véleménye igen, a hatalmi ágak szétválasztása nem. Ergo nincs demokrácia. Orbán szarik a netezők véleményére, mert nem jelentenek rájuk veszélyt, és a szólásszabadság korlátozása sem olyan szinten van, hogy még ne lehessen szabad kifejteni a véleményt. De aki útban van, aki valóban bármi veszélyt jelenthet rájuk, akinek kell a vagyona, arra rászállnak, elmeszelik, kivonják a forgalomból. Számtalan példa volt már rá. Sok helyen pedig nem tanácsos negatív véleményt alkotni, mert erre is vannak szomorú példák.

Akkor nem leszek független, ha az ellenzék megváltozik. A választásokig erre már nem lesz esély. Én az ellenzék milyensége, tehetségtelensége miatt vagyok független és mert 11 éve kollaborálnak a rendszerrel még akkor is, ha az minden nap hülyét csinál belőlük. 2010-ig mszp szavazó voltam, akkor még undorral rájuk szavaztam, hogy rajtam ne múljon Orbán győzelme. Az volt mindeddig az utolsó demokratikus országgyűlési választás. A pártból rég kiábrándultam, az ellenzéket megutáltam. Élvezkedhetsz, hogy hát akkor hogy koma, de az igazság az, hogy pontosan ez a csapdahelyzet. Van ellenzék meg nincs is. A látszat miatt elvileg van esély a változásra, gyakorlatilag nincs. Ebben nem veszek részt. Az ellenzéknek a néppel karöltve az ellenállást kellett volna választania. A betartást a rendszerrel. Tömeges sztrájkok és állandósult tömegtüntetések százezrek, milliók részvételével. Nem véres forradalom, mint amiről a csökött fideszes agyak képzelegnek. Aktív és passzív ellenállás. Egy dologban összejött: a csóró netadó elleni lakossági felháborodást látva a hatalom visszakozott. Ugyanez kellett volna a netadónál ezerszer fontosabb ügyekben. De a hatalom sikeresen kenyerezte le a népet, és Orbánnak abban is igaza volt, hogy félázsiai szerzet vagyunk, akiknek fontosabb a kenyér az asztalon, mint az állampolgári jogok és a demokrácia.

Te persze mindenre legyintesz. Nem tudom, kell-e még forszírozni ezt tovább, vagy lezárhatjuk és békén hagyhatjuk végre egymást a másik álláspontjával?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.30. 21:53:07

Meg persze megint kiderült, hogy a ballibek gyűlölködőek. :)
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 22:04:11

@a nagy hohohorgász: mega kurvaanyád neked is te beteg fasz!
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 22:05:38

@Lesz még Magyar Köztársaság:

"Az elkúrt 8 évben Magyarország demokrácia volt (el ne kezdjél szemkilövetőzni, mert szanaszét röhöglek). Sok sebből vérzett, rengeteg jogi hiányossággal, de az volt."

Abban a bizonyos 8 évben alaposan lejáratták a demokráciát. Egy 2009 es amerikai közvélemény kutatási eredmény szerint a térség országaiban nálunk volt a legnagyobb a csalódás. 20 év kellet hozzá, hogy kiderüljön: a magyarok nem ezt kérik. Nem kellett a nyugatos mintakövető, joguralolmban és hatalommegosztásban hívő ember.

Magyarországon a liberális demokrácia az első pillanattól kezdve gyanakodva fogadott rendszer volt. A 90. évi országgyűlési választáson csak 65 % volt a részvétel. A többi volt szocialista országban jóval magasabb volt a részvétel. Általában 95 %-os. Még Romániában is 88%. 2002-től fokozódtak az ellentétes érzelmek. Magyarország egyre sikertelenebbé vált. 2006 környékén leköröztek a régiós versenytársak. Az országon belül alapvető szakpolitikai döntéseket nem tudtak meghozni. Jöttek az utcai zavargások. 2008-ra egy felmérés szerint Magyarországon nagyobb volt az emberek csalódása a liberális demokráciában, mint Oroszországban vagy Ukrajnában és nőtt a 90-es értékhez képest.

www.pewresearch.org/global/2009/11/02/end-of-communism-cheered-but-now-with-more-reservations/

In Hungary, there is clear frustration with the current state of democracy, despite the public’s acceptance of the shift to a multiparty system. More than three-quarters of Hungarians (77%) are dissatisfied with the way democracy is working in their country. This may be due in part to an overwhelmingly dismal national mood: About nine-in-ten think the country is on the wrong track (91%) and that the economy is in bad shape (94%). Disenchantment with political elites is especially strong in Hungary, where only 38% believe voting gives them a say in politics. And even more than other publics included in the survey, Hungarians are frustrated by the gap between what they want from democracy — such as a free press, free speech and competitive elections — and what they believe they currently have.

Magyarországon egyértelműen csalódottság tapasztalható a demokrácia jelenlegi állapotával kapcsolatban, annak ellenére, hogy a közvélemény elfogadja a többpártrendszerre való átállást. A magyarok több mint háromnegyede (77%) elégedetlen azzal, ahogyan a demokrácia működik hazájában. Ez részben a túlnyomóan lehangoló nemzeti hangulatnak tudható be: tízből kilencen úgy gondolják, hogy az ország rossz úton halad (91%), és rossz állapotban van a gazdaság (94%). A politikai elitekkel szembeni kiábrándultság különösen erős Magyarországon, ahol mindössze 38 százalék gondolja úgy, hogy a szavazással beleszólhat a politikába. A magyarokat pedig még a felmérésben részt vevő többi közönségnél is jobban frusztrálja a szakadék aközött, amit a demokráciától akarnak – például szabad sajtót, szólásszabadságot és választási versenyt –, és aközött, amiről úgy gondolják, hogy jelenleg van.

Míg 2001-ben a magyarok 74%-a helyeslte a demokratikus átalakulást, 2009-re már csak 56%-a!
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 22:06:44

@Lesz még Magyar Köztársaság: nem mégis abbahagyd, szeretem olvasni a beteg baromságaidat. Te egy ilyen nagyon szerencsétlen nyominger lehetsz, nyilvánvalóan valami panelban, mert nem puszilgatott eleget az anyád.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 22:09:40

Javítás:

Míg 1991-ben a magyarok 74%-a helyeslte a demokratikus átalakulást, 2009-re már csak 56%-a!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 22:12:11

na beindult a buli:)))))
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 22:12:43

@a nagy hohohorgász: "Hidd már el hogy nem azért ekézünk hogy azt mondod hogy orbán egy geci... hanem azért amit az elqurt 8 évről írtál. Ott még jogállam volt... hahahahhahahahahahahaha"

Szóval kibírtad szemkilövetőzés nélkül? Ez már eredmény.

De amikbe kapaszkodsz...Mert hazudott és nem mondott le.

Minden politikusnak joga van hazudnia. És ha ez kiderül, jogában áll nem lemondania. Ettől még az illető ország politikai berendezkedése nem változik, ha demokrácia, akkor az is marad. A tehetségtelen, a népet átverő hazug kormányt a következő alkalommal a választók leváltják, mert megtehetik.

Gyurcsány elkúrta, akkor nem mondott le de az ország jogállam volt. Lehetett autókat és tévészékházat felgyújtani büntetlenül, Orbán kordont bonthatott és nem sikerült megakadályozni, hogy megrendezzék a "szociális" népszavazást. Aztán 2010-ben demokratikus választásokon kormányváltás történt.

Úgyhogy takarodj te a kurva anyádba!!

Rám többé ne pazarolj szót, nem vagyok rá kíváncsi.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 22:16:56

@6.Lenin: Nicklopó hozzámszólt.

De, készülök befejezni.
Válasz erre 

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.12.30. 22:26:46

Köszönöm minden fideszesnek a hozzám fűzött gondolatát, görcsös igyekezetét a rendszer demokratikus voltának igazolására.

A tények viszont attól még tények maradnak.

Jövőre marad Orbán, nem kell izgulnotok. Egyetlen veszélyforrás, ha ennek a "félázsiai szerzetnek" valamikor mégiscsak fontos lesznek a jogai, az emberek az ellenállást választják és tömegével utcára mennek. Orbánnak akkor lesz vége, nem előbb.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 22:31:51

@Lesz még Magyar Köztársaság: olyan jó amikor kurt urfi másik nicken leírja ugyanazt a hülyeséget amivel 100 beszopta a faszt.... most aztán diktatúra van, mert a nagy művészt aki orbán szobor fejét rugdosta felakasztották, jakab pétert megkínozták, qurcsányt felnégyelték!!!!, és így tovább... A net adós tüntetés után visszavonták a net adót, a vasárnapi boltzár dettó, 24es olimpia dettó.... esetleg egy diktatórikus dolgot elismerek, A ROHADT ORBÁN NEM SZÓLT AZ AJTÓNAK HOGY KUNHALMI ÁGICÁNAK NE ÜSSÖN VISSZA :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 22:33:10

@Lesz még Magyar Köztársaság: de komolyan mondd már meg milyen jogod sérül jobban orbán alatt mint előtte????
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.30. 22:55:40

@Lesz még Magyar Köztársaság:

"Egyetlen veszélyforrás, ha ennek a "félázsiai szerzetnek" valamikor mégiscsak fontos lesznek a jogai, az emberek az ellenállást választják és tömegével utcára mennek."

Az utóbbi időkben 94 olyan könyv jelent meg Koreában, amely részben vagy egészben Magyarország és Korea rokonságával foglalkozik. A koreai nyelv és a magyar nyelv típusa hasonló. Ragozó nyelv, mint a magyar és a szórend is hasonló.

2019-ben már Dél-Korea vezette Magyarországon a külföldi befektetők listáját, elsősorban a földrajzi elhelyezkedés és a kedvező adózási környezet, a keleti nyitás politikája miatt is.
A keleti nyitás sikerét mutatja, hogy a 2019-es magyarországi beruházási érték mintegy 48 százalékát két koreai nagyvállalat hajtotta végre, a dél-koreai, japán és kínai beruházók pedig az új munkahelyek sokaságát hozták létre.

A koreai siker titka, amit követnünk kell:

1. Hagyomány és technológia – büszkék a múltjukra és a gyökereikre, de előre tekintenek a jövőbe.

2. A család minden – a társadalom és a kultúra alapja, ebből született a sikeres oktatás.

3. Oktatás és munka alapú gazdaság fontossága.

4. Erős nemzeti öntudat, önbizalom
.
5. A földrajzi helyzet felértékelődőse: a regionális logisztikai szerepkörből a gút a globális áttörés felé.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 22:58:17

na mi van lófaszkák az éjszakai műszakot nem fizeti gyuri bácsi????? hahaha
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.30. 23:25:42

Befingok ma még egyet ide nektek!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 23:35:31

@6.Lenin : akkor te mára kifingtal? :)
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2021.12.30. 23:46:20

A nagy ho-ho-ho horgász
Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál
és vígan lépked, akár a tornász
így megy a nagy ho-ho-ho horgász.

Bátran rikkant, puhányok ho-ho-ho-ho-ho,
megint csak ho-ho-ho-ho.

Van itt csali és egy két horog, az eszem pedig jól forog,
cselt a cselre kiválón sorjáz, ravasz a nagy ho-ho-ho horgász.

Városbéli puhányok, nyavalyások ha gyötör a láz,
fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok,
amit most néktek, hallgassátok,
amit most néktek eldalol a ho-ho-ho nagy horgász.

Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál,
és vígan lépked, akár a tornász így megy a nagy ho-ho-ho horgász.

Bátran rikkant, puhányok ho-ho-ho-ho-ho,
megint csak ho-ho-ho-ho.

Van itt csali és egy két horog,
az eszem pedig jól forog,
cselt a cselre kiválón sorjáz,
ravasz a nagy ho-ho-ho horgász.

Városbéli puhányok, nyavalyások ha gyötör a láz,
fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok, ű
amit most néktek, hallgassátok,
amit most néktek eldalol a ho-ho-ho nagy horgász.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 07:21:37

@6.Lenin : na végre a helyes hozzáállás szikrája!
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 07:56:13

Máma azért bebaszunk, úgy e?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.31. 08:19:19

@a nagy hohohorgász: de neked fizeti. Mármint gyuri bácsi... ;)
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 09:25:32

Nekem is fizethetne valaki mán. Fingokat alkotunk.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.31. 10:01:59

@Lesz még Magyar Köztársaság:

Egyszerű ellenőrizni, hogy ki írt neked. Nézd meg mikor regisztrált, hány hozzászólása volt. Milyen a stílusa.
Én biztosan nem fogok soha más nevében írni, pláne ilyen stílusban. Nem vagyok beteg, tévedhetek a véleményemben, vállalom is ezt, de szerencsére eddig még nem borult el az agyam, pláne ilyen picsa politikai kérdésekben.
Sajnálnám, ha gyűlölni kezdenénk egymást (én biztosan nem) a véleménykülönbség miatt. Engem továbbra is érdekel más véleménye akkor is, ha ellentétes az enyémmel. A tiéd is.

Tulajdonképpen már nem akartam ma írni ide, de nem szeretném, ha beteg állatok miatt nem lehetne normális vitákat ütköztetni a blogokon, tulajdonképpen ez lehet a céljuk, bár nem értem , mit érnek el vele.

Rövidre fogva, sajnos már oda jutottunk, hogy ellenőrizni kell, ki is írhatott, de nem kell rá válaszolni, érdemben.

Remélem jövőre is leírhatod te is a véleményed, én is, bárki is lesz majd hatalmon. A betegagyúakat meg hagyni kell a picsába.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2021.12.31. 11:12:11

@6.Lenin:

"Remélem jövőre is leírhatod te is a véleményed, én is, bárki is lesz majd hatalmon."

Szerintem Ő a véleménynyilvánításon túl, finoman fogalmazva, nem mondott igazat. Idézet tőle:

"Elraboltak 3 ezer milliárd Ft manyup-vagyont...."

"Lényegében bárkit és bármikor meghurcolhatnak, megfoszthatják tulajdonától. A munkavállalók kiszolgáltatottak, indoklás nélkül lehet bárkit kirúgni."

Ezek az állítások, már meghaladják a véleménynyilvánítás fogalmát. Ezek nem jóhiszemű véleménnyilvánítások, hanem csúsztatások, hazugságok!

Nagyon boldog új évet kívánok!
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.31. 11:33:48

@atomic power 1986DucaDuca:

Csak kénytelen vagyok még írni vmit.
Nekem még az ilyenek is beleférnek, bár megírtam neki, hogy kíváncsi lennék, milyen érvekkel tudná megtámasztani. Még az, hogy valaki a másikat (politikust) legazemberezi, érvei úgysem lennének rá.
Mindig az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég.
BUÉK neked is
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2021.12.31. 11:57:24

@atomic power 1986DucaDuca: "Ezek az állítások, már meghaladják a véleménynyilvánítás fogalmát."
Így van. Ezek nem vélemények, ezek tények bazdmeg.
Ha valaki szerint nem így van, az vagy rettentő buta, vagy egy mocskos, utolsó gazember. Oszd be magadnak.
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2021.12.31. 12:05:05

@6.Lenin: Jó nézni a vergődésed te nyomorult :-)
Az simán belefér, hogy az elvtársaid féltucat nicken beszélgetnek önmagukkal, nyomják a propagandát, a demagóg hazudozást, de ha kapsz egy fricskát az orrodra akkor elborul az agyad(ha van?) és nekilátsz mocskolódni, mások életéről polemizálni. Mindezt úgy, hogy ha valakinek semmitérő, hitvány élete van az te vagy te utolsó kommunista korcs. Mást se csinálsz mint lesed a net egy kis szegletét és dühtől görcsbe rándult, elfehéredő ujjakkal püfölöd a klaviatúrát hogy minél többször megjelenhessenek a hazugságaid.
Te fikázod mások életét noha bevallottan olyan környezetből jössz ahol ahol mindenki lopott és erre még büszke is vagy.
Beteg ember vagy te komcsicsávó, sötét, buta, gyűlölködő nyomorék...
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.12.31. 12:59:31

@CSOKKl MÁLNA: pont!
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2021.12.31. 13:02:43

Boldog Újévet és sikerekben gazdag új esztendőt Szeka! És neked is fingós!
Válasz erre 

BiG74 Bodri 2021.12.31. 13:05:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
De még mennyire, hogy ott a pont, csak már kár a drága szóért is ilyen hernyó esetén.
Boldog Új Évet!
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 13:23:44

Csokis málnás leninfingban gazdag új évet mindenkinek!
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2021.12.31. 13:30:56

@MAXVAL bircaman közirtó: Ne személyeskedjünk kérem...
:-)
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.31. 14:54:55

Valószínűleg valóban elkezdek egy kutatást, hogy miért is betegek a ballipsi oldal hívei. Az ideológia miatt vagy, maga az ideológia azért beteg, mert betegek hozták létre.
A kettő közt nyilván lehet valamilyen összefüggés, hiszen csak el kell olvasni pl az utolsó 7 hozzászólást.
Köszönöm nektek, és majd széljegyzetben fogok is rátok hivatkozni.

1re határozottabb késztetést érzek ennek a témának a kutatására. ezek a blogok ehhez tök kincsesbányák. Maguktól jönnek elő valahonnan a kutatás trágyái (nem elírás).
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2021.12.31. 14:57:49

@6.Lenin: Jó. Majd beszéld meg a doktorbácsival. Talán még buksisimit is kapsz...persze csak akkor, ha nem hanyagolod el a rendelő és a wc takarítását.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.31. 15:07:38

@CSOKKl MÁLNA:

Köszi ezt is, még többet, sokat, amennyi csak kifér belőled.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 15:09:55

@6.Lenin: tatterbácsi, megszámoltad már a kommenteket a kutakodásod origójaként?

A rendellő vécéjéhez meg jó szórakozást, előbb belefostam, tudod, beteges vagyok.
Válasz erre 

6.Lenin 2021.12.31. 15:22:23

@MAXVAL bircaman közirtó:

"tudod, beteges vagyok."

TUDOM, hiszen most is ezt bizonyítod. MÉG,MÉG, sokat.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 15:36:41

@6.Lenin: ja ha asztat írod, akkor az úgy van... nem válaszoltál a kérdésemre vén geci. Vagy épp budit pucolsz?
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 15:37:36

MÉG,MÉG, sokat. - mondta a lenin, én meg csak fosstam a fejére.
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2021.12.31. 15:47:16

@MAXVAL bircaman közirtó: Igénytelenség. Én megválogatom, hová szarok. Ez a vén munkásőr még azt sem érdemli meg, hogy szemköztfossa az ember.
Bár Istennek nyilván voltak tervei vele is.
Csak nem sikerültek...van ez így, néha neki sem jön össze.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2021.12.31. 16:41:41

@CSOKKl MÁLNA: nem ember az, ne sajnáld
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.01. 10:09:29

@6.Lenin: Úgy tűnik nem csak én vetlek meg. :-))
Válasz erre 

6.Lenin 2022.01.01. 11:11:57

-Szia, 6. BÚÉK.
-BÚÉK neked is, mi újság?
-Most olvasom, hogy megvetnek.
-Megvetnek? Kik?
-A Matyi II. is.
-És?
-Téged nem zavar?
-Mi kéne, hogy zavarjon?
-Az, hogy megvetnek.
-Kik?
-Többek között Matyi II. is.
-Az ki?
-Őszinte legyek, valamilyen köcsög, mint a többi is , aki megvet.
-És ez kéne, hogy izgasson?
-Szerinted?
-Mi az, hogy szerinted?
-Hát, az a kérdés, hogy izgasson, vagy ne izgasson.
-Milyen kérdés kéne, hogy izgasson?
-Hát amit olvastam.
-Mit olvastál, és hol?
-Azt olvastam, hogy megvetnek.
-Kik? Kellene, hogy érdekeljen?
-Szerintem kellene
-Miért is kellene? Kik ezek? Tuti, hogy ballipsik.
-Valszeg.
-Akkor meg minek? Még nem végeztem a kutatással.
Te kutatsz valamit?
-Igen.Hogy minden ballipsi köcsög-é?
-Kurvára ráérhetsz, hogy ilyesmivel foglalkozol.
-Miért? A kormány löki a lóvét, már azt sem tudom hová tegyem, hogy ne rágják meg az egerek.
-De neked az nem fontos, hogy megvetnek?
-De fontos, de az sokkal fontosabb, hogy kik is.
-Pl Matyi II.
-Gondolod, hogy az nekem hasznos infó?
-Azt gondoltam fontos.
-Mi fontos?
-OK! Felejtsük el.
Mit kéne elfelejtenem?
-Amit Matyi II. írt.
-Miért, írt valamit? Nekem?
-Igen, neked.
-Valami érdekeset?
-
-
-?
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.01.01. 12:46:40

Ez hosszú volt, de legalább full szar. Pl ehez képest egy fing, egy ilyen rövid altáji ostorrcsapás, az sokkal vicesebb. És még mindig maradandóbb.
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2022.01.01. 15:18:26

Kutatás...persze.
Menj inkább kutat ásni, bár ennél ahhoz is több ész kell...
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2022.01.01. 15:22:09

@MAXVAL bircaman közirtó: Mekkorát nosztalgiázhatott éjjel a csávó...ahogy lehunyt szemmel hallgatta a tüzijátékok ropogását...és lelki szemei előtt megjelent a munkásőr lőgyakorlat...azok a vasalt, kék egyenruhák...a pálinkától csillogó szemek...a halálfélelem a lőtérgondnok arcán...
azok a régi szép idők...
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közbaszó 2022.01.01. 17:18:25

@CSOKKl MÁLNA: De hogy szeret magával beszélgetni, az isten barma.
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2022.01.01. 18:56:01

@MAXVAL bircaman közbaszó: Egyetlen módja, hogy a beszélgetőpartnerének ne legyen szellemi fölénye. A múltkor megpróbálta egy verébbel de csúnyán alulmaradt a vitában.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.01. 22:23:16

@CSOKKl MÁLNA: beszartam... :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.01. 22:27:12

@6.Lenin: Ebből csak egy dolgot lehetett levonni. Illetve kettőt. Először hogy totál elittad a maradék agysejtjeidet is. Másodszor, nem bírod ki hogy ne nézz utána hogy röhögünk rajtad, amire újra és újra okot adsz. :-))
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közbaszó 2022.01.01. 22:56:27

Vannak akik szerint szopni jár ide...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.01. 23:07:12

@MAXVAL bircaman közbaszó: Nosztalgiázik. A szép emlékek - neki - amikor még Komócsin elvtárs ribanca volt.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.01. 23:12:55

@MAXVAL bircaman közbaszó: Ha kicsomagolok egy csoki @6.Lenin: -t, akkor már lassan szánalmat érzek ha le kell húznom a wécén.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.01.02. 09:50:11

Fú mekkora lenint toltam már megint. Integettem miközben behajózott...
Válasz erre 

6.Lenin 2022.01.02. 10:34:43

Jelentem, a kutatást megkezdtem.
Hol máshol, mint az egyik érintetnél....

matyimentes.blog.hu/2020/09/26/hogyan_takaritsuk_matyit#comments

".... alapvetően nem sok dolgom van. De állandóan gépközelben vagyok. Ez a köcsög a szórakozásomat teszi tönkre."

"@phls: Annyira ő nem okos. Azt nem tudta megoldani, hogy ki és bejelentkezéssel kijátssza a kommentelés várakozási idejét. Én három nicket cserélgetek ......"

Csak 3 nicket használsz? Ne légy ilyen szerény.

"Womb Rаider2020.09.29. 12:09:47
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem értek hozzá.. de meg kell kérdenem, hiszen nyilvánvaló, hogy itt komolya szaktekintélyek gyűltek össze.. szóval minek floodolni? Nem az a lényeg, hogy lehet, vagy sem.. hanem ahogy minek? Az az első lépés a Matyivá válás felé vezető úton..szerintem."

Egy normális kérdés. a válaszok...

phls2020.09.29. 13:52:31
"@Womb Rаider: Itt nem az a kérdés, hogy minek floodolni. Van egy büdös náci, amely ezt csinálja. (A vonatkozó névmás szándékosan nem személyes.) Ráadásul ezt a saját "okosságának" tünteti föl. Meg kell állítani. Minimum itt a blogoszférán."

Mindenki más mocskos náci.
A legérdekesebb, de találó, és jellemző...

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu2020.10.07. 07:17:41
@fkv.115: Pontosan. Ezt az elmebeteget valahogy nagyon meg kellene szívatni! Egy értelmes vita nem tud kialakulni, mert mindent szétbasz."

EZT AZ ELMEBETEGET...... mindig csak a másik az elmebeteg, mondja ezt egy elmebeteg.

Igazi ballipsi humor!!! Ehhez csak el kell olvasni az itteni hozzászólásokat, főleg az utóbbiakat, és meg egy támogatóét is.

"BiG74 Bodri2021.12.31. 13:02:43
Boldog Újévet és sikerekben gazdag új esztendőt Szeka! És neked is fingós!"

Madarat tolláról, embert barátjáról.

Azt hittem, hogy ez a kutatás bonyolultabb lesz. Tévedtem.
Köszönöm a segítségeteket.
(őszintén mondva eddig nem ért semmiféle meglepetés, újdonság)
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.01.02. 12:09:39

Lenin unhinged.

Az egy dolog, hogy mi nem értjük mi a lófaszt böfög ide, de szerintem ő maga se ( próbáld meg dialógban - gyk. párbeszéd - hátha úgy sikerül kiizzadni ).

Azért remélem kutakodás közben rárántott legalább.
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2022.01.02. 17:05:46

@6.Lenin: Ez férfimunka volt, megszenvedhettél vele...
Ha kipihented magad és még buzog benned a tettvágy, tudnám javasolni az "egy tücsök meg egy tengerimalac az hány földigiliszta" témát kutatásra. Ha nem megy, a többi ápoltból alakíthatsz team-et is.
Csak aztán a wc pucolást el ne hanyagolt közben mert a főorvos úr letilt a számítógépről...
Válasz erre 

CSOKKl MÁLNA 2022.01.02. 17:06:38

@MAXVAL bircaman közirtó: "Azért remélem kutakodás közben rárántott legalább. "
Na ahhoz kellene igazán sokat kutatni, hogy megtalálja...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.02. 18:22:21

@MAXVAL bircaman közirtó: bazzz... :-)) A kikötőmester gondolom le volt dermedve.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.02. 18:40:45

@6.Lenin: Kéred a Kurt úrfi összest? Esetleg bőrkötésben? :-))
Válasz erre 

6.Lenin 2022.01.02. 18:56:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A saját véleményed is az, hogy az ilyen elmebeteget, mint amilyen te is vagy , akárhány nicken.
azokat.....ez a része már lényegtelen.
A többi már tök érdektelen. Te magad igazoltál engem, amikor feltételeztem rólad, hogy egy elmebeteg lehetsz csak.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.02. 19:17:21

@6.Lenin: Már megint hallucinálsz. Te vagy elmebeteg, te vén munkásőr! A sok metalko szétette a maradék agysejtjeidet. Jól szórakozunk veled. :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.02. 19:18:09

@6.Lenin: "Te magad igazoltál engem, amikor feltételeztem rólad, hogy egy elmebeteg lehetsz csak." - nem igazoltam semmit. Megint csak vizionálsz.
Válasz erre 

6.Lenin 2022.01.02. 19:28:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu2020.10.07. 07:17:41
@fkv.115: Pontosan. Ezt az elmebeteget valahogy nagyon meg kellene szívatni! Egy értelmes vita nem tud kialakulni, mert mindent szétbasz."

Ha továbbra is kételkedsz, ezt mindig be fogom linkelni, Matyi II, mivel te is tök ezt csinálod, több nick-en is. Te írtad a blogodon.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.01.02. 22:12:41

@6.Lenin: még mindig adós vagy egy diagnózissal nekem is te geci. Legalább ráböknél valamire a saját kórlapodon.

Ez is bizonyítja a teljes dilettanciát, bármely politikus ezt csinálná.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közbaszó 2022.01.02. 22:13:57

@6.Lenin: találós kérdés. Én vagyok e ķúrt úrfi?

Vagy csak kúrtam az előbb?
Válasz erre 

6.Lenin 2022.01.03. 09:25:53

@MAXVAL bircaman közbaszó:

Te egy beteg fasz vagy, ahogy mindegyiktek akinek nick lopásra csorog a nyála.
Te se érdekelsz valójában, meg a kurt se, lehetsz felőlem ő is, de ez mit baszik abban, hogy betegek vagytok?
Tök feleslegesen görcsölsz, leszarlak benneteket, akárhányan is vagytok.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.01.03. 13:14:55

@6.Lenin: nem baj papa,azért kiírtunk innen és máshonnan is.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.01.03. 15:54:39

@6.Lenin: Ehhez képest állandóan itt szopsz. Hiányzik Komócsin bácsi? Munkásőr szolgálatban felugorhattál a pártirodára lepippanti? :-))
Válasz erre 

evilwolf 2022.01.06. 11:43:25

Lesznek megszorítások, miért ne lennének?
Xarban a haza, mert kirámolták.
6000 milliárd adósságnál, közel 3000 milliárdot osztogattak, hogy kapjanak szavazatot a zsírosbödönhöz.
-----------
Nincs választásunk, mert elqrtuk.
Azt választhatjuk, hogy melyik oldal rabolja ki az államot és a népet.
Nem mindegy?
Két nagy rabló oldal, vagyis ki nem xarja le, hogy ki lopja ki a szemedet, mert hagyod.
Ezért nem szavazok.
Kire szavazzak, ha nem akarom, hogy kiraboljanak, és megszorítsanak?
A Márkira, aki azt mondja, hogy több lesz a rezsi, meg ne förgyé le?
Ne pazaroljak?
Bazmeg Márki, te vagy az aki qrva sokat pazarolsz és qrva sok pénzbe kerülsz.
Karácsonyék kirámolják Budapestet.
Ki a faxomra kéne szavaznom?
Baxxam el a vasárnapot, hogy egy ilyen mocskos tróger, tolvaj bagázsra szavazzak?
Lófaxt mama, inkább kimegyek valahová jólérezni magam.
Kint nem nekik tolom a pénzt, és nem hallom ezt a sok mocskot, ami ebben a qrvaországban van
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard