A politikában döntő szerepe van annak, hogy milyen környezetben kerül sor fontos tárgyalásokra, megbeszélésekre, netán békekötésekre. A díszletek ugyanis meghatározzák a felek közti viszonyokat, befolyásolják a kommunikáció légkörét, ugyanakkor felerősíthetnek fontos folyamatokat. A nagyhatalmak vezetői ezért előszeretettel élnek a pszichológiai hadviselés eszközeivel, amire jó példa a minapi Putyin-Orbán találkozó. Amikor az erős vezető látványosan demonstrálja hatalmát a gyengébbel szemben, akkor általában el is éri a célját. Vendégszerzőnk, Derék József történelem tanár írása.

Fotó: blikk.hu

Amikor 1945 februárjában Jaltában Sztálin fogadta két szövetségesét, Roosevelt amerikai elnököt és Churchill brit miniszterelnököt, elrendelte, hogy utóbbit a tárgyalások helyszínétől messzebb, Alupkában, a Voroncov palotában szállásolják el. Egyrészt egy meseszép, a tatár időket idéző épületet kapott lakhelyül a brit delegáció, másrészt nekik kellett a legtöbbet utazniuk, hogy időben Jaltába érjenek a tárgyalásokra. Sztálin tudta, hogy Churchill-t a lehető legtávolabb kell tartania Roosevelttől, aki ideológiailag közelebb állt hozzá, ugyanakkor le is akarta nyűgözni a brit miniszterelnököt a csodás palotával, amit a rendelkezésére bocsátott.

Amikor a német delegáció az első világháborút lezáró versailles-i békekonferenciára utazott, a vonat olyan területeken haladt át, ahol még jól látható volt a háborús pusztítás, aztán pedig roncsolt arcút francia katonákat ültettek szembe velük. A békéről a versailles-i kastély tükörtermében tárgyaltak, ami a francia történelem legdicsőbb napjaira emlékeztette a legyőzötteket. Sorolhatnánk még a példákat arra, milyen jelentősége volt annak, kit, milyen ellátásban részesítettek diplomáciai találkozók alkalmával, és milyen környezetben került sor magára az érdemi tárgyalásokra.

Orbán Viktor is jól tudja, hogy a díszleteknek milyen nagy jelentőségük van olyankor, amikor egyszerre akarja lenyűgözni és meggyőzni a tárgyalópartnereit. A miniszterelnök hivatalának Budai Várba költöztetése is azt a célt szolgálja, hogy grandiózus történelmi díszleteket biztosítson számára minden egyes tárgyaláshoz. Amint ő és tárgyaló partnere lenéz az alattuk elterülő Budapestre a vendég úgy érezheti, hogy a kormányfő mindent szemmel tud tartani, ami a fővárosban, illetve az országban történik. Ezúttal azonban a magyar miniszterelnöknek kellett elutaznia Moszkvába, és vendégként neki kellett alkalmazkodnia a Vlagyimir Putyin által kialakított körülményekhez.

A ravasz orosz elnök pedig gondoskodott arról, hogy a régi jó kapcsolat és a több mint tíz személyes találkozó ellenére Orbán Viktor váratlan helyzetbe kerüljön. Az orosz fél ugyanis egy kishajónyi méretű asztal két végét jelölte ki a két vezető számára. Ez azt eredményezte, hogy az audiovizuális kapcsolat a lehető legkisebb hatékonysággal működött a tárgyaló felek között, ami főként annak kellemetlen, aki kisebb súlyú személy az asztal körül. Lényegében egy olyan emberrel kell ugyanis tárgyalnia, akinek sem a gesztusait nem látja rendesen, sem a hangját nem hallja kellőképpen.

A magyar vezető odáig ment a magyarázkodásban, hogy önmagát csak egy kis, jelentéktelen ország miniszterelnökének nevezte a hatalmas és befolyásos orosz elnök mellett.

Orbán Viktor lényegében nem is Putyinnal beszélt, hanem a tolmácsával, aki valamivel közelebb volt hozzá, és nyilván emelt hangon fordította azt, amit az orosz elnök mondott. Mivel a metanyelvi kommunikáció semmiféle segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy értelmezhesse Putyin mondandóját, rendkívül megterhelő volt számára ez a párbeszéd. Ezt maga is megfogalmazta akkor, amikor néhány nappal később a rádióban értékelte a találkozót. „Még életemben nem ültem ilyen hosszú asztalnál (…) Nem könnyű dolog 5 órán keresztül észnél lenni.” - fakadt ki tőle némileg szokatlan stílusban a magyar kormányfő.

Ezzel közvetve elismerte, hogy Putyin elérte azt a célját, hogy kizökkentse megszokott szerepéből. Az orosz elnök ugyanis tudta, hogy Orbán rendkívül öntudatos, sőt büszke ember, akt megvisel, ha a körülmények hatására el kell térnie az eredeti tervétől. Az asztal végére ültetve, a tolmács szavait fülelve valóban igen megterhelő lehetett az az öt óra, amit Putyin társaságában kellett töltenie. Az orosz fél valószínűleg alaposan meg is puhította a nyakas magyar kormányfőt, ám a hivatalos nyilatkozatokból nem derül ki, hogy ez milyen eredménnyel járt Putyin részéről.

Felvetődik a kérdés, hogy ha Putyin legértékesebb aduásza az EU-n belül és a NATO kötelékében Orbán, akkor miért hozta szövetségesét ilyen kellemetlen helyzetbe? Itt jön a képbe az a magatartás, amit a magyar kormányfő esetében leginkább pávatáncként szoktunk emlegetni. Putyin kihasználva Orbán szorult helyzetét egyrészt biodíszletként használta ahhoz, hogy demonstrálja erejét, másrészt jelezni szerette volna a magyar fél számára, hogy amennyiben valóban fegyveres konfliktussá fajul az orosz-ukrán konfliktus, választania kell hivatalos szövetségesei és elvbarátja között.

Orbánt szinte sokkolta az az öt óra, amit a kisbusz méretű asztal egyik sarkában kellett töltenie, mert az ebben a szituációban esélye se volt kezdeményezőként fellépni. Ő maga mentegette a helyzetet azzal, hogy egy olyan hatalmas és erős állam vezetőjére, mint Oroszország vigyázni kell a járvány idején, de tény, hogy a találkozó előtt és utána is számos olyan megbeszélése volt Putyinnak, ahol egyetlen lépés távolságból parolázott az Orbánnál sokkal alacsonyabb szintű vendégeivel. A magyar vezető odáig ment a magyarázkodásban, hogy önmagát csak egy kis, jelentéktelen ország miniszterelnökének nevezte a hatalmas és befolyásos orosz elnök mellett.

Fotó: origo.hu

Ez is jól mutatja, hogy Orbán önérzetét meglehetős hatékonysággal törte meg Putyin, így a hatalmas asztallal valószínűleg minden fontosabb célját elérte. A magyar kormányfő számára világos lett, hogy az alárendeltségi viszony és a mély barátság között nem túl nagy a különbség a keleti autokraták értelmezésében. Valahogy úgy kell magyaráznunk Putyin viselkedését, mint egy maffiafőnökét, aki olykor szükségét érzi annak, hogy a leghűségesebb szövetségesei számára is egyértelművé tegye, kinek tartoznak elszámolással. És Orbán Viktor mégiscsak egy EU-s ország és NATO tag állam miniszterelnöke, akit nem árt néha emlékeztetni arra, hogy két urat nem lehet egyszerre szolgálni. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „Attól, hogy fordítva ülsz a lovon, még ugyanúgy hazavisz, mintha rendesen megülnéd.”