Több mint 12 év kellett ahhoz, hogy az Európai Unió a legmagasabb szinten is belássa, Magyarország már nem felel meg a demokratikus jogállam megnevezés feltételrendszerének. Ez súlyos önkritika is, hiszen egy olyan közösség teljes jogú tagjaként fejlődött ki Orbán Viktor hibrid rezsimje, amelynek alapértékei messze nem egyeznek a magyar vezetés államfelfogásával. Be kellett ismerniük az EU prominenseinek, hogy sok esetben félrevezette őket a magyar kormányfő, sőt még bőkezűen finanszírozták is azt a rendszert, amely több alkalommal komoly veszélybe sodorta az uniós egységet.
Fotó: telex.hu
Az Európai Parlament most ugyan csak egy politikai nyilatkozatban ítélte el Magyarországot a nálunk tapasztalhatóm, jogállamiságot aláásó viszonyok megteremtése miatt, ám ez előrevetíti az Európai Bizottságnak azt a döntését, mely szerint a komoly változtatásokra nem hajlandó Orbán-kormányt az uniós források radikális lecsökkentésével büntetik majd. A nagy többséggel megszavazott határozat önkritikusan, ám igen élesen fogalmaz, ami jelzi, hogy nem akarnak kibúvót hagyni a képviselők Orbán Viktor számára: „A határozott uniós fellépés hiánya hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországból „a választásos önkényuralom hibrid rezsimj[e]” lett (azaz olyan alkotmányos rendszer, ahol vannak ugyan választások, de a demokratikus normákat már nem tartják tiszteletben).”
A magyar kormány működése tehát már kívülről sem látszik demokratikusnak, minthogy már régen nem is érvényesülnek az állam plurális felfogásának elvei a gyakorlatban. Ez annyit jelent, hogy azokat az intézményeket, hatalmi ágakat, melyek egyik legfőbb feladata a kormány tevékenységének ellenőrzése lenne, már rég maga alá gyűrte az a hatalmi elit, amely lényegében teljes kontrollt gyakorol az állami szervek fölött, így a kormányzópárt közvetlenül befolyásol olyan intézményeket, mint például az alkotmánybíróság, az ügyészség, az ombudsmani hivatal, vagy a közmédia. Ami ennél is szomorúbb, hogy ezt a modellt olyan régen működteti, hogy a magyar állampolgárok jelentős része számára ez már szinte természetes állapot.
A magyar kormánypártot reprezentáló politikusok természetesen lejárató kampányról, bosszúról, sőt boszorkányüldözésről beszélnek. Mintha nem lettek volna tevékeny részesei annak a folyamatnak, amelynek következményeként a '90-es években és a 2000-es évek elején még oly stabilan működő ellenőrző szervek lényegében a kormánynak alárendelt gittegyletekké nem váltak. Nem gondolhatja egyetlen komoly politikus sem, hogy például egy kormányzati utasítások alapján működő közmédia el tudja látni azt az alapfeladatát, mely szerint kiegyensúlyozott, elfogulatlan és pontos tájékoztatást kell nyújtania azon állampolgárok felé, akiknek az adójából működtetik a közszolgálati tévét, rádiót és hírügynökséget.
Orbán annyira a szélsőjobb felé tolta ugyanis a Fideszt, hogy a mérsékelt jobboldalon és a centrum pártjai között sem maradt támogatója.
Az EP állásfoglalása rávilágít arra a rendszerszintű problémára, hogy egy központosított politikai irányítás szinte determinálja a korrupció megjelenését és növekedését egy országban. Ez egyben a magyar hibrid rezsim legérzékenyebb és legsebezhetőbb része uniós szemszögből, hiszen a pénzt ő adja, és szeretne végre garanciákat látni arra, hogy ezek a források nem kötnek ki a miniszterelnök baráti körénél. Itt már nem elég ígérgetni, olyan szervezeteket sebtében létrehozni, melyek úgymond felügyelik majd a források felhasználásának folyamatát. A bizalom ugyanis elfogyott a magyar politikai vezetés irányában, hiszen Orbán Viktor pávatáncát már mindenki kívülről ismeri, aki az uniós parketten ropta az utóbbi tíz évben.
Nem javított az Orbán-rezsim megítélésén az sem, hogy a magyar kormányfő nem csak él, de gyakran vissza is él szavazati jogával az uniós testületekben. Ez főként az orosz-ukrán háború idején borzolta a kedélyeket, hiszen épp akkor akadékoskodott a szankciók megszavazásakor, amikor az agresszor felé mindennél fontosabb lett volna egységes akaratot mutatni. Azon túl, hogy ebben a háborús konfliktusban a magyar miniszterelnök nem is igen álcázza, hogy Putyin győzelemére játszik, azzal is kivívta a demokratikus országok haragját, posztfasiszta pártokkal szövetkezik. Orbán annyira a szélsőjobb felé tolta ugyanis a Fideszt, hogy a mérsékelt jobboldalon és a centrum pártjai között sem maradt támogatója.
Fotó: 444.hu
A magyar kormányfő most abban bízik, hogy azok radikális, nyíltan bevándorlásellenes pártok kerülnek hatalomra néhány országban (például Olaszországban és Svédországban), melyek segítenek majd kitörni abból az elszigeteltségből, amelybe önmagát taszította azzal, hogy még a V4-ek csoport tagjaitól is eltávolodott az orosz-ukrán háború kirobbanását követően. Még ha ez be is következne, ettől még nem nyílnak meg azok a pénzcsapok, melyeket most alaposan lezárt Magyarország irányában az EU. Egy komoly gazdasági válság kapujában állva az a merev álláspont, amit a jogállamiság kérdésében képvisel a magyar kormány, több, mint felelőtlenség. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sánta lóval menekülsz száz sziú harcos elől, ne azon törd a fejed, hogyan sérthetnéd meg őket legjobban, amikor elkapnak.”
