Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Orbán Viktor Katarban, az oktatás meg zavarban

Orbán Viktor Katarban, az oktatás meg zavarban

A csütörtöki pedagógus élőlánc egyik résztvevője Hódmezővásárhelyen azt mondta, hogy a kormány úgy tesz, mintha az oktatás problémája nem létezne, sőt a miniszterelnök egyértelművé tette, hogy a foci vébé jobban érdekli, mint a tanárok demonstrációja. Orbán Viktor szokása szerint a futball nagy világeseményei idején nemcsak elutazik a meccsek helyszíneire, de erre az időre némileg el is veszíti az érdeklődését a hazai politikai események iránt, így valamivel csendesebb hetekre készülhetünk a belpolitikában.

168ora_15.jpg

Fotó: 168ora.hu

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vendégként részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnap kezdődő katari világbajnokságon. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a magyar kormányfő már az 1998-as franciaországi vébén is ott virított a díszpáholyban. A focibolond Orbánt az sem zavarja különösebben, hogy a katari világbajnokság már akkor is sötét árnyékot vetett a világ labdarúgására, amikor még csak megkapta a rendezés jogát a kicsi, ám annál gazdagabb arab ország. A korrupció, az emberi és munkavállalói jogok megsértése, a szabad véleménynyilvánítás és a sajtó munkájának korlátozása mind olyan dolgok, melyek még csak meg sem érintik a magyar miniszterelnököt.

A kormányfő a közösségi médiában is egyértelművé tette, hogy most legfőbb hobbijára, a futballra fog összpontosítani néhány hétig. Bár Szerbia nem tartozik az esélyes csapatok közé, Orbán szerint mégis déli szomszédunk nyeri a vébét. Ez a jóslat kevésbé szól a realitásokról, mint inkább a politikai szimpátiától. Szerbia kormánya maradt ugyanis lényegében az egyetlen, amellyel a szomszédos országok közül baráti, sőt bizalmas viszonyt ápol Orbán Viktor. Ha már a magyar csapat a fociba ölt százmilliárdok ellenére sem jutott ki a focivilág legnagyobb versengésére, legalább annak az Alekszander Vucicnak tesz gesztust, aki mindig szívesen látja Belgrádban, ha kedvük támad szidni az EU-t, vagy egy jó ízűt akarnak migránsozni.

Orbán tehát most beletemetkezik a katari torna eseményeibe, ezért most valószínűleg kevesebbet fog migránsozni, sorosozni, brüsszelezni és szankciózni. És természetesen még az eddiginél is kevésbé érinti meg majd a magyar közoktatás helyzete. Pedig a gond óriási, hiszen, ha csak a pedagógus szakma elöregedését vesszük alapul, néhány éven belül a katedrákon a tanárok helyét átvehetik a képesítés nélküliek, a gondnokok, esetleg az iskolaőrök. Már nem csak a pedagógusok küldik a vészjelzéseket, de a diákok és a szülők is, ám a Pintér Sándor alá besöpört közoktatás esetében továbbra is az időhúzás a kormány taktikája.

Orbántól senki sem vár szolidaritást, hiszen megszoktuk már, hogy az őt kevésbé érdeklő problémákat a lehető legalacsonyabb szintre utalja a saját kormányán belül, de az vérlázító, hogy a demonstrációk sokasága ellenére sem hajlandó érdemben megszólalni a magyar közoktatás helyzetéről.

Bár a jövőnk a tét, hiszen az óvodától a felsőoktatásig húzódó oktató, nevelő munka színvonala alapjaiban határozza meg Magyarország versenyképességét, nem tartunk attól, hogy Orbán Viktor fejében nyugtalanító gondolatok forognának a nyitó mérkőzés alatt. Bár valószínűleg most nem fog szotyihéjat köpködni maga elé, mint a házi stadionjában teszi a Felcsút meccsei alatt, a labdát kergető afrikai, európai vagy dél-amerikai focisták teljesítménye sokkal inkább érdekli majd a következő hetekben, mint az, hogy kik fogják tanítani a kémiát vagy a fizikát két év múlva a magyar iskolákban.

A felelős kormányzásról sokszor papoló miniszterelnököt olyannyira nem érdekli, hogyan küzd meg az ország az energiaválsággal, hogy egy általános iskolai szintet is nehezen megütő nemzeti konzultációval elintézettnek véli a dolgot. Számára valószínűleg fontosabb kérdés az, hogy melyik ország válogatottja emelheti magasba a győztesnek járó kupát, mint az, miként vészelik át a telet a kis- és középvállalkozások és a pénzügyi tartalékok nélkül kiszolgáltatott helyzetbe került magyar háztartások. Orbántól senki sem vár szolidaritást, hiszen megszoktuk már, hogy az őt kevésbé érdeklő problémákat a lehető legalacsonyabb szintre utalja a saját kormányán belül, de az vérlázító, hogy a demonstrációk sokasága ellenére sem hajlandó érdemben megszólalni a magyar közoktatás helyzetéről.

rtl_2.jpg

       Fotó: rtl.hu

Tudjuk, hogy a Fidesz folyamatosan méri saját táborának véleményét a legfontosabb ügyekről, és nyilván észrevették már azt, hogy a kormánypárti szavazók jelentős része is gyalázatnak tartja azt, amit a pedagógusokkal művel a kormány. Orbán azonban még élezi egy kicsit a helyzetet, mert ha jönnek a hideg napok, majd elmegy a kedvük a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is attól, hogy élő lánccal tiltakozzanak a kormány cinizmusa ellen. Ő addig is jó melegben lesz, mert Katarban télen sem kell fűteni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Csak a sápadtarcúak olyan bolondok, hogy a nyári melegben is nadrágban és zubbonyban indulnak harcolni.”

285 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Orbán Viktor Katarban, az oktatás meg zavarban Tovább
Facebook Tetszik
0
285 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr6617983394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (285)
Az utolsó 100 komment:

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 18:25:36

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: bitcoin? Hahaha.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 18:28:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én nem tudok hulyeul:)) szólj a birca haverodnak hogy forditsa le. Az akkora szarzsák koponyegforgato hogy néha beszéli az én nyelvemet is. Bár az is ragaszkodik hozzá hogy a nagypapi nem volt zsidó és kommunista:))))
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.22. 18:29:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem fogok egy agyalágyultnak beidézni 20-30 ezer hsz-t. Olvasd vissza mind, ha a memóriád már alkalmatlan megőrizni bármit is.
Unlak, gyökér.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 18:43:48

Mi van libsik? szintet kéne lépni :))) látom hogy nem megy nektek:)
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 18:50:03

Már megint ez a furcsa érzés hogy a libsi kommentelok egyszerre tűnnek el pedig 6 nicken hazudnak reggel délben meg este:)....
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 18:55:31

@atomic power 1986DucaDuca:

Lejárt már rég a szavatossága hazug Kreml propagandátoknak féleszű kisfidernyák, az összes h
fake módszeretek ismert és uncsi.

Menjetek putyin gazdátokhoz pénzért kuncsorogni, ne az EU-hoz.
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 18:58:24

@a nagy hohohorgász:

Mi van Lenyin, azaz bulgár birka, putyin gazdád tegnap 13 milliárd dollár hitelt vett fel a kinaiaktól, látom fussa belőle 2-3 nap szakadatlan internet caféra a ruszki bértrolloknak.
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 19:02:24

@6.Lenin:

Mi van Lenyin, csak pofázol, hogy feltöltöd a nyóccosztály elvégzéséről szóló bizonyitványodat, oszt nem találod?
Nem csoda, a papiros sose létezett!
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.22. 19:09:10

@birkamenet:

Nekem minden megvan, minden dokum, bármikor feltölthetem, de nem egy agyatlan gyökérnek, de ha te feltöltöd a sajátjaidat, én bármikor.
Nekem nem kell hazudoznom, mindent vállalok bármikor.
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 19:11:40

@6.Lenin: "ha valaki le szeretné győzni a Fideszt, akkor nem pelenkázni kell, hanem jobbat kínálni, és én akkor rájuk fogok szavazni"

Ezt már megbeszéltük te értelmi fogyatékos: orbán f.arka a szájadban, putyin f.arka a fenekedben, az összes élvezeti zónád foglalt, telt ház, itt tényleg senki másnak nincs esélye nálad.
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 19:14:18

@6.Lenin: "Nekem nem kell hazudoznom, mindent vállalok bármikor."

Egész nap azt vállalod, hogy nem tudod feltölteni a nyóccosztályos bizonyitványodat. De hát ettől vagy értelmi fogyatékos fidernyák, mert a világnak kikiáltod, hogy értelmi fogyatékos fidernyák vagy.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 19:15:42

@birkamenet: ki is Kína legnagyobb adósa????? :)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 19:17:18

@birkamenet: gyere másik nickeden mert ezt is szoptad:)))
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.22. 19:25:06

@birkamenet:

Putyint leszarom, Orbán egy tehetséges politikus. Sok mindenben 1etértek vele, nem mindennel. Mondjál hasonlókat az ellenzéki oldalról. Nem mersz neveket írni, mert tényleg beszarás lenne a vége a röhögéstől
Válasz erre 

Gábor Révész 2022.11.22. 19:32:20

@atomic power 1986DucaDuca: Na, nagyokos, erre a kérdésre adj választ: Ugye alapvető feltétel, hogy megkapjuk Brüsszeltől azt a 3000 milliárdnyi pénzt. Ebből szándékozik a pedagógusbéreket rendezni a kormány. Eddig stimmel? Namost, tegyük fel, megjön a pénz, a kormány teljesíti az igéretét, és megemeli a pedagógusok bérét.
És mi lesz a következő hónapban? Meg hat hónap múlva? Akkor is úgy tudják kifizetni, ha előbb kuncsorognak további pénzért? Mert az a 3000 milliárd gyorsan elfolyik ám Lölő kezei között, bármennyire is figyel a frissen létrehozott, mindenkitől független Integritás Hatóság.
Tehát a kérdés a következő: amikor elfogyott a 3000 milliárd, ki fogja a megemelt pedagógusbéreket kifizetni és miből?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.22. 19:34:20

@6.Lenin: nem szarsz te le semmit, fizikiailag képtelen vagy rá.

És mi bajod a bitcoinnal, azt se tudod, mi az.
Válasz erre 

Gábor Révész 2022.11.22. 19:49:15

@6.Lenin: Ebben igazad van, Orbán egy tehetséges politikus. Nagy kár, hogy a tehetségét nem Magyarország felvirágoztatás érdekében használta és használja, hanem egy szű rablóbanda érdekében.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 19:53:32

@Gábor Révész: ezért inkább szavazzunk tehetségtelen de ugyanolyan szar politikusokra szerinted. Nagy koponya vagy:))))))
Válasz erre 

Gábor Révész 2022.11.22. 19:54:39

@a nagy hohohorgász: Ki beszélt itt szavazásról?
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.11.22. 20:00:09

Ne zsibojgajtok lipsik, ma is 4-ből 5 tankot lűttünk ki. Чоп és Соломоново térségében találkozunk, miután onnan is kivertük az AFU-nak.
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.22. 20:04:08

@Gábor Révész:

Ez egy elfogult hamis vélemény, semmi több. Remélem nem a Fletóval próbáltad egy szintre hozni.
Mellesleg érdekes kérdés lenne, hogy mit is értesz Mo érdeke (felvirágoztatása ) alatt. Az EU, vagy USA gyarmata lenne?
Te tényleg hiszel abban, hogy Mo-ot az EU (nyugat) valaha is egyenrangú, egyenjogú félként kezelné? A nyugat bármikor eladná Mo-ot a ruszkiknak most is valamiért cserébe.

Ja és a nyugat éppen most szeretné lenullázni Európát. ez lenne az érdeke a nyugati polgároknak?
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.11.22. 20:12:16

@6.Lenin: úgy úgy. Mink majd egyenrangúbban fogunk kezelni tikteket, elvtárs. Ahogy mindig is kezelve voltatok.
Válasz erre 

Gábor Révész 2022.11.22. 20:19:32

@6.Lenin: Ugyan megfogadtam, hogy veled nem vitatkozom, de most muszáj.
Te azt mondod az én véleményemre, hogy hamis meg elfogult.
Én meg azt mondom, hogy a te véleményed hamis és elfogult.
Na, erre varrjál gombot! Döntetlen.
Sem az én véleményem, sem a tied nem megerősíthető, nem bizonyítható, nem cáfolható.
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 20:30:08

@Gábor Révész: "Tehát a kérdés a következő: amikor elfogyott a 3000 milliárd, ki fogja a megemelt pedagógusbéreket kifizetni és miből?"

Nyilvánvalóan ezt te is tudod, meg a Lenyin is tuggya, sőt szerintem a tanárok is tuggyák...
ez csak szöveg a kormány részéről.....

Ha a kormány akarná már hónapokkal ezelőtt megemelhette volna a tanárok pénzét, hiszen bőven van rá fedezet a költségvetésben....pl. a szeptemberi, és az októberi hónapot is százmilliárdos plusszal zárta a költségvetés.....

Hát ez politikai játszma!

Így Orbánnak kapóra jött ez a tanáros tüncike......mondhatja, hogy elégedetlenek a tanárok, de addig nem tudok bért emelni, míg meg nem jönnek a brüsszeli pénzek.....

EZ AZ ODA-VISSZA ZSAROLÓS JÁTSZMA!!!!!!!

ORBÁN A LEHETSÉGES VÉTÓJÁVAL ZSAROLJA AZ EU-T
AZ EU-VEZETÉS MEG A NEKÜNK JÁRÓ PÉNZEK MEGVONÁSÁVAL.....

KI KAPJA ELŐBB FÉLRE KORMÁNYT?????

ABBAN EZERSZÁZALÉKOSAN BIZTOSAK LEHETÜNK,.... HA MAGYARORSZÁG NEM KAPJA MEG A NEKI JÁRÓ PÉNZEKET, ONNANTÓL KEZDVE ORBÁN MINDENT, DE MINDENT VÉTÓZ!!!!!
(ezzel nyilván tisztában vannak az EU vezetők is.....)
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 20:33:38

@Gábor Révész:

Egyebekben meg a tanárok béremelése nem tétel a költségvetésben.....

165.000 tanárnak kb. havi 30.000.- Ft adnak ez kb. havi 5 milliárd plusz kiadás.......
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.22. 20:34:40

@Bᶏndibacsi34: Az Orosz Föderáció különleges művelete, november 21. A legfontosabb:

Az ukrán biztonsági erők támadási kísérletei Dél-Donyeck, Kupjanszk és Kraszno-Limán irányában meghiúsultak, több mint 125 ukrán katonát semmisítettek meg; ■ A Herszon régióban, amikor csónakkal próbáltak átkelni a

Dnyeper bal partjára, az ukrán biztonsági erők egy DRG-jét megsemmisítették; A Harkovi területen az Uragan MLRS két létesítményét

találták el, amelyekből a Belgorodi területet lőtték; ☐ Az orosz külügyminisztérium kijelentette, hogy a ZNPP november 19-i és 20-i ágyúzása során a helyzet kritikus vonalon egyensúlyozott, amelyet nagy valószínűséggel ember okozta katasztrófa követhet;

■ Hétfőn a NAÜ szakemberei megvizsgálták a ZNPP-nél az ukrán lövések által okozott károkat, és átadták a következtetést a központnak;

☐A NAÜ szakértői a ZNPP vizsgálata után "jelentős károkról"

számoltak be az erőműben. Többek között a kondenzátumtároló tartályok megsérültek, ami nem radioaktív szivárgást eredményezett - áll a közleményben; ■"Az ukrán nacionalisták által kivégzett orosz hadifoglyokkal

kapcsolatban" című nyilatkozattervezetet nyújtottak be az

Állami Dumának;

☐A NYT című amerikai lap megerősítette az interneten november 18-án megjelent, a Makeevkában (LPR) kivégzett orosz hadifoglyok kivégzéséről készült videofelvételek hitelességét;

☐Az ukrajnai hatalomváltás nem tartozik az ukrajnai orosz különleges művelet céljai közé - közölte az Orosz Föderáció elnökének sajtótitkára;

☐ Peszkov azt is elmondta, hogy a Kremlben nem folynak megbeszélések az Orosz Föderációban a részleges mozgósítás második hullámának kilátásairól;

☐ Putyin aláírta azt a törvényt, amely az önkéntes alakulatba belépett személyek számára megállapítja a harci veterán státuszt.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.22. 20:40:13

@Bandibacsi34: Az elmúlt nap folyamán az orosz légvédelmi rendszerek 11 ukrán Uragan és Olkha rakétát is elfogtak a Harkov régióban található Sztrelecja és a Donyecki Népköztársaságban található Novotroitszkoje települések közelében – tette hozzá a tábornok.

Az orosz csapatok több mint 900 ukrán többszörös kilövésű rakétarendszert semmisítettek meg az ukrajnai különleges katonai művelet kezdete óta – jelentette Konasenkov.

"Összességében a következő célpontokat semmisítették meg az ukrajnai különleges katonai művelet kezdete óta: 333 repülőgép, 177 helikopter, 2543 pilóta nélküli légi jármű, 388 föld-levegő rakétarendszer, 6743 harckocsi és egyéb harci páncélozott jármű, 901 darab több rakétavető, 3607 tábori tüzérségi löveg és aknavető, valamint 7302 speciális katonai gépjármű” – mondta a szóvivő.
Válasz erre 

Gábor Révész 2022.11.22. 20:40:19

@ulpius66: Tehát legalább 165000 embernek hazudik az ország megmentője. Király!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 20:42:15

@Gábor Révész: én!
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 20:43:10

@Bandibacsi34:

Ez sokkal ütősebb!!!!!!

"Íme, a mocskos trükk: így paktált le a Nyugat titokban Putyinékkal, és veszi az olajat meg a gyémántokat, mintha nem is lennének a szankciók.

Miért nem átütőek az orosz energiahordozókat, különösen az orosz olajexportot érintő embargós lépések? Miért nem rogyott még gazdaságilag térdre az orosz medve.? A válasz ott rejlik azokban a globális olaj- és gyémánttranzakciókban, amelyek során a nyugati mammutvállalatok megkerülik a szankciókat, majd eltüntetik a nyomokat.

A tilalmak ellenére az orosz olaj továbbra is úgy áramlik a brit finomítókba, mintha mi sem történt volna. Ez idén március és október között már közel egymilliárd dollárt hozott az orosz államkasszába. A titok az, hogy az orosz kikötőket tankereken elhagyó olaj viszonteladók láncolatán halad át, gazdát cserél, vagy közvetlenül a tengeren más hajókra szivattyúzzák, ahol összekeveredik a különböző országokból származó „fekete arannyal”. Aztán tározókba kerül, majd eljut az EU-országokba.

„A hajóról hajóra történő átrakodás igazán hasznos módszerré vált a rakomány rendeltetési helyének és eredetének elfedésére. Az irániak kezdték el – amikor szankciók alá kerültek –, , a venezuelaiak tökéletesítették, az oroszok átvették és továbbfejlesztették” – állítja Michelle Wiese Bockmann, a Lloyd's List hajózási szaklap energia- és hajózási elemzője."

www.blikk.hu/politika/vilagpolitika/eu-olaj-gyemant-szankcios-lista-anglia-orosz-ukran-haboru/wnw1lrf?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 20:44:00

@Gábor Révész:

Jótanács!

Ne menj el politikusnak!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 20:44:05

@Gábor Révész: nana! 165000 ember nem olyan foghíjas mint a tanartuncike:))))))(
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.11.22. 20:44:34

@Gábor Révész:

"Tehát a kérdés a következő: amikor elfogyott a 3000 milliárd, ki fogja a megemelt pedagógusbéreket kifizetni és miből?"

Ösztönözzétek a balliberális politikusaitokat, hogy Magyarország minél előbb kapja meg a neki járó pénzeket! Magyarországnak a 2021-27-es költségvetésből mintegy 43 milliárd euró támogatás jár.
Ezen felül a kohéziós politikai eszközöknek a COVID-19 járvány hatásainak enyhítésére elfogadott többlettámogatásából (ReactEU) Magyarország mintegy 1 milliárd euróra jogosult, illetve a Helyreállítási és Rezílienciaépítési eszközből (RRF) mintegy 7 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás jár. Az RRF keretében 9 milliárd eurót meghaladó hitel is Magyarország rendelkezésére állhat. Ezek segíthetik, hogy az ország a válságból megerősödve és ellenállóbban tudjon kilábalni. A gazdaság mozgásban van. Most átmeneti nehézségek vannak a koronavírus járvány és a háború miatt. Folyamatosak a beruházások az országban, a beruházások szintentartásával elkerülhető a recesszió. A pedagógus bérek az átmeneti válságos állapotból kikerülve, a gazdasági ellenállóképesség növekedésével "kitermelhetők" lesznek teljes egészében, hiszen a jelenlegi helyzetben is a béremelkedések felét tervezik csak uniós pénzekből.
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 20:46:42

Az EU szerint már Románia is egy jogállam! ... míg Magyarország????

"Románia jó úton jár a jogállamisági reformokkal, elégedett az EU

Az Európai Bizottság szerint lezárható Romániával az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus. Brüsszel úgy látja, hogy az ország számos és hatékony reformot hajtott végre a korrupció elleni küzdelemben, valamint az igazságszolgáltatást is megerősítette, ami szavatolja az ország jogállamiságának biztonságát."

ÍGY KELL EZT CSINÁLNI!!!!!!
Válasz erre 

Gábor Révész 2022.11.22. 20:51:09

@atomic power 1986DucaDuca: Szépen felmondtad a fidesz-kiskátét, csak éppen nem válaszoltál a kérdésre. Mert a "kitermelhetők" nálam még mindig feltételes mód!
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 20:54:01

@atomic power 1986DucaDuca:

Jól látod!

Magyarországnak összességében 2021-2027 között mintegy 60 milliárd euró TÁMOGATÁS JÁR!!!!

NEM ADHATÓ, ILYEN-OLYAN FELTÉTELEKHEZ KÖTVE, HANEM ENNYI JÁR MAGYARORSZÁGNAK!

Most sajnálhatják csak igazán, hogy ennyire visszaerősödött a forint!!!!!!!!

ha tesze azt egy euró 450 forintot érne, akkor az évenkénti mintegy 10 milliárd eurós támogatás, az mintegy 4.500 milliárd forintot érne!!!!

ÍGY HOGY MÁR MEGINT 400 FORINT KÖZELÉBEN VAN AZ EURÓ
A TÁMOGATÁS ÉVENTE CSAK MINTEGY 4.000 MILLIÁRD FORINT!!!!!!

PEDIG ÍGY 500 MILLIÁRD FORINTTAL TÖBBET LEHETNE SZÉTOSZTANI!!!!!!!

ORBÁN, VARGA, MATOLCSY ÉS A TÖBBIEK... TESSENEK A FORINTOT GYENGÍTENI, HOGY TÖBB PÉNZT LEHESSEN A MAGYAROKNAK SZÉTOSZTANI......
(ÉN MONDJUK AZT SEM BÁNNÁM, HA 500 FORINT LENNE EGY EURÓ.....)
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.22. 21:00:15

@Gábor Révész:
Cáfolható, igazolható, ha a tevékenységét hitelesen vizsgáljuk. Pl hol volt Mo 2010-ben, hol tart ma.
De sokkal 1xűbben is.
Mi történt 2010-ben, és azóta. Tényleg hülye lenne 3 millió választó? 1,9 millió meg nem, igaz ők soha nem bizonyítottak mást, csak annyit, hogy mindig rossz helyre szavaztak.
Menj körbe az országban és kérdez meg azt , hogy mi, mikor épült, és kik építették.
Hány ember dolgozott 2010 előtt, és mennyien most. Mennyit kerestek akkor, mennyit most.
És még sok más összehasonlítási alap lenne.

Hány korrupt politikus van az EU vezetésében, a német kormányban, és mennyi az Orbán kormányában. hol mennyit csuktak le miatta.
Én alá tudnám támasztani miért is támogatom Orbánt, te ?
A politikát is emberek csinálják mindenhol, a nem mind1, hogy kiért, miért, kinek az érdekében.

Mo-on mindkét oldal volt már kormányon. Van összehasonlítási alap. Csak kívülről kell vizsgálni, nem érzelmi alapon.
94 óta szavazok a Fideszre (Orbánra), nem vagyok a párt tagja, nem is leszek. Ha lehet meghallgatom a beszédeit, de gyűlésen eddig nem voltam, nem is megyek. Lenne jobb, akikkel 1et tudok érteni, simán rájuk szavaznék.
A kiindulási alap a saját, és az ország érdeke. Ebben a sorrendben.
Ja és soha nem kedveltem azokat, akik szolgaként kezeltek/kezelnének. Eddig soha senki nem kérdezte tőlem, hogy kire szavaztam/szavaznék. Volt idő amikor ezt másként kezelték, és hátrányokkal járt, ha nem az ő akaratuknak megfelelően szavaztam.
Van összehasonlítási alapom, mert átéltem Rákositól Orbánig sokakat.
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.22. 21:03:25

L
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.11.22. 21:15:16

@Gábor Révész: mondtam, hogy lenint hagyd a faszba!
Az csak egy troll!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 21:19:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: bezzeg te:)))
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 21:21:13

@6.Lenin: "Tényleg hülye lenne 3 millió választó? 1,9 millió meg nem, igaz ők soha nem bizonyítottak mást, csak annyit, hogy mindig rossz helyre szavaztak."

Már megbocsáss, de ez így nem igaz!

A Fidesz-KDNP 3.060 ezer szavazat
Mi Hazánk Mozgalom 332 ezer szavazat
Kétfarkú Kutyusok 185 ezer szavazat
..és még a MEMO is kapott 50 ezer szavazatot

EZ ÍGY ÖSSZESSÉGÉBEN TÖBB, MINT 3,6 MILLIÓ SZAVAZAT
AZAZ TÖBB, MINT 3,6 MILLIÓ MAGYAR SZAVAZÓ NEM KÉRT A BALLIBSI ÖSSZEFOSÁSBÓL!!!!!!!

ARRÓL MOST NE IS BESZÉLJÜNK, HOGY HÁNY BALLIBSI SZAVAZÓ ORRBEFOGVA, ÉS KÖZBEN HÁNYVA SAVAZOTT AZ ÖSSZEFOSÁSRA!!!!
... ÉS ÍGY KAPTAK 1.947 EZER SAVAZATOT
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.22. 21:23:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hogy lenin csak egy troll lenne azt kikérem magamnak a trollok nevében.
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 21:30:53

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!:

Porbafingó!

Igazad van, hogy kikéred magadnak!

Mert te tényleg troll vagy, míg Lenyin nem troll.
(és ezt még véletlenül se vedd sértésnek....bár a Magna Kum lauda sértésnek szánta...)
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 21:31:53

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!:

... és, hogy kedveskedjek egy kicsit... TE VAGY A TROLLOK KIRÁLYA!
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2022.11.22. 21:37:08

@Gábor Révész:

"Mert a "kitermelhetők" nálam még mindig feltételes mód!"

Mivel az idézett kifejezés a jövőre vonatkozik, és a felétles mód jövő időben nem létezik, ezért számomra talány, hogy neked mi a feltételes mód! Te valami nyelvújító vagy?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 21:38:13

Ma legyoztem magam, én vagyok a trollok királya:)
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 21:43:35

@a nagy hohohorgász:

Na jó!

Te is a királyok trollja vagy, és a trollok királya!
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 21:44:59

Most olvastam ezt az MZP-t, mit nyilatkozott, az előválasztás megnyerése után 2021. október...

Tóth-Szenesi Attila

2021. október 17. – 21:30
Márki-Zay Osváthot és Puzsért is megtapsoltatta
Az előválasztás nyertese külön köszöntötte a Partizán stábját, Osváth Zsoltot, Puzsér Róbertet. „Kétharmaddal váltjuk le Orbánékat” – búcsúzott hallgatóságától."

Hát ez finoman szólva sem jött össze.....
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 22:19:22

A választási térkép pedig TELJESSÉGGEL IGAZSÁGTALAN!!!!

TELJESSÉGGEL A BALLIBSIK FELÉ LEJT A PÁLYA!!!!!!!!

LÁSD BUDAPEST ÉS PEST VÁRMEGYE ÖSSZEHASONLÍTÁSA.

BUDAPESTEN TAROLTAK A BALLIBSIK.... PEST VÁRMEGYÉBEN TAROLT A FIDESZ-KDNP.

VISZONT ELEMEZVE A SZÁMOKAT LÁTHATJUK, HOGY BUDAPEST FELÜLREPREZENTÁLT!!!!!

BUDAPEST SZAVAZÓKORÚ LAKOSSÁGA ---- 1,28 MILLIÓ FŐ ----- 18 VÁLASZTÓKERÜLET

PEST VÁRMEGYE SZAVAZÓKORÚ LAKOSSÁGA ---- 1,04 MILLIÓ ------ 12 VÁLASZTÓKERÜLET

TOTÁLIS IGAZSÁGTALANSÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

EZENNEL FELSZÓLÍTOM A MAGYAR PARLAMENTET, HOGY RAJZOLJA ÁT A VÁLASZTÁSI HATÁROKAT!!!!!!!!!!!!!

BUDAPESTTŐL VEGYEN EL KÉT VÁLASZTÓKERÜLETET, ÉS ENNYIVEL BŐVÍTSE PEST VÁRMEGYE VÁLASZTÓKERÜLETEINEK SZÁMÁT!!!!!!!!!!!

ÍGY LESZ IGAZSÁGOS A VÁLASZTÁS!

EZZEL MEGSZŰNNE A FŐVÁROS FELÜLREPREZENTÁLÁSA!
(arról nem is beszélve, hogy azóta is folyamatosan csökken Budapest lakossága, Pest vármegyéé pedig tovább nő...)

KÉREM AZ EGYÉNI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐMET, HOGY EZT A TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁST HALADÉKTALANUL NYÚJTSA BE!!!!!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.22. 22:21:25

@6.Lenin: Te vén szaros hülyegyerek! Egy posztban írtad hogy nem a mondanivalódra reagálnak. Arról van szó hogy onnan idézd mi lett volna ott a mondanivalód amire lehetett volna reagálni. Vergődj csak tovább pelenkafogyasztó! :-))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.22. 22:29:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én vagyok a trollok királya!
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.22. 22:35:59

Persze ugyanilyen igazságtalanság a magyar kormánytól, Orbán Viktortól a napelemesek támogatása!

Teljesen fel vagyok háborodva a dupla támogatáson!!!!!!

Egyszer a kormány milliókkal támogatta a napelemek felszerelést a házakra, aztán meg ugyanezeknek a tulajdonosoknak RÁADÁSUL MÉG KEDVEZMÉNYES ÁRON ADJA AZ ÁRAMOT!

FELHÁBORÍTÓ!

KÖVETELEM, HOGY AZOK AKIK NAPELEMES PÁLYÁZATON KAPTAK TÖBBMILLÁS TÁMOGATÁST, AZOK CSAK PIACI ÁRON KAPJANAK ÁRAMOT AZ SZOLGÁLTATÓKTÓL!!!!!

EGYESEK SEMMILYEN KEDVEZMÉNYT NEM KAPNAK AZ ÁLLAMTÓL, KETTESEKET MEG KÉTSZERESEN TÁMOGAT AZ ÁLLAM!!!!!!

ENNEK LEGYEN VÉGE!

AKI KAPOTT NAPELEMES TÁMOGATÁST ANNAK LEGYEN PIACI ALAPÚ, ÉS NEM TÁMOGATOTT AZ ÁRAMFOGYASZTÁSA!!!!!!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.22. 22:38:13

@a nagy hohohorgász: Csak szeretnél a nyomdokaimba lépni, de tehetségtelen vagy, a nyomomba sem érsz. Ráadásul a lángeszem sugárzása perzsel téged és ettől frusztrált vagy.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.22. 23:23:57

Követelem hogy @ulpius66: -on támogatott áramot vezessenek át! De jó sokat!
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 23:27:29

@6.Lenin: "Én alá tudnám támasztani miért is támogatom Orbánt, te ?"

Hogyne, 1000-szer el lett mondva: orbán támogatói a társadalom 2 millió értelmi fogyatékos vidéki gombái. Te meg közéjük tartozol, sőt, az egyik legkiemelmedőbb pszichopata mongolidióta gombája vagy a NER-nek.
Válasz erre 

birkamenet 2022.11.22. 23:32:12

@atomic power 1986DucaDuca: "Ösztönözzétek a balliberális politikusaitokat, hogy Magyarország minél előbb kapja meg a neki járó pénzeket! Magyarországnak a 2021-27-es költségvetésből mintegy 43 milliárd euró támogatás jár."

Na takarodtok ti putyin bérenc értelmi figyatékos fidernyákok a putyin gazdátokhoz pénzt lejmolni, az EU nem fog többé titeket putyin kémeket pénzelni.

Úgyis úszik a putyin gazdátok az eksztra olaj meg gáz jövedelmekben, ezért is koldultak tegnap össze 13 milliárd dollár hitelt a kinaiaktól, mert ennyire jól megy nekik a szankcióktól.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.22. 23:37:52

@birkamenet: Nocsak! A ruszkiknak dollár hitel kell? Mégsem hasít a rubel? :-))
Válasz erre 

Etniez 2022.11.23. 00:26:11

@atomic power 1986DucaDuca: tehát akkor Magyarország már nem független állam, hanem az EU-gyarmata?
Mert ezt állítod.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.11.23. 06:57:08

@atomic power 1986DucaDuca: "Ösztönözzétek a balliberális politikusaitokat, hogy Magyarország minél előbb kapja meg a neki járó pénzeket! "

Mi köze ehhez a baloldalnak?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.23. 07:02:32

Uraim, ne vesszünk már össze, hogy ki a legnagyobb TROLL. Jut itt hely az asztal körül mindenkinek. Kivéve Lenint mert az egy kártékony fasz. Ja és ez egy magyar asztal, sorry bandibá.
Válasz erre 

6.Lеnin 2022.11.23. 07:37:30

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: ...
Válasz erre 

ózdi cigány 2022.11.23. 07:40:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mert ők lopják el az EU-s pénzeket, ők veszélyeztetik a bírák függetlenségét. Ja, nem.
Válasz erre 

6.Lеnin 2022.11.23. 07:41:03

...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 08:05:38

@ózdi cigány: az eus pénzeket a Pfizer( vakcina business) meg egyéb cégek lopják el......
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2022.11.23. 08:59:33

@a nagy hohohorgász: Mennyi kínai, mint kiderült szar, vakcinát vettek?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 09:15:20

@Sorállományú előfelvételis: eus pénzből? Közöd, mint eszed! Semmi. Töröld le a farhatzsirt a pofadrol proli:)))))
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.23. 09:23:47

@birkamenet:
írja ezt egy gyökér, szellemi fogyatékos. Te még soha nm írtál 1 értelmes mondatot sem. ja, és már 4x buktatok kétharmaddal.
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.23. 09:27:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

B+ ne erőlködj, soha nem fogod megérteni, mert ahhoz fogyatékos vagy , gondolom nem csak szellemileg..
Kábítsd magad a szaros ujjad szopogatásával, gyökér. Az megy neked.
Válasz erre 

6.Lenin 2022.11.23. 09:33:52

@ulpius66:

Ez igaz. A bukott agyalágyultak (összefosás) meg most egymást is lehülyézik. Ha így nézzük tényleg szánalmas, hogy 1, 9 millióan szavaztak ezekre. Megdöbbentő, bár ha itt is megnézzük a híveik szellemi színvonalát nincs min csodálkozni.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.23. 10:39:18

Te Lenin, azt ugye vágod, hogy mi nem indultunk a választásokon, ergo nem is veszítettúnk rajta. Mondjuk ha én elindulnék meg is nyerném. Ebben a mezőnyben ki ne szavazna le egy jó zsíros, tanyasi fingra.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 10:53:39

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: a fing és a rasszizmus nem pálya!!!!!
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.23. 11:03:21

@a nagy hohohorgász: ó dehogynem! Mindig bejön!
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.23. 11:17:35

@6.Lenin:

Ja!

Én is olvastam!

"Gyurcsány éktelenül kiakadt a Facebookon fontoskodó ellenzéki értelmiségiekre"

www.atv.hu/belfold/20221123/gyurcsany-kiakad-facebook-ellenzek-ertelmiseg

Szerintem feltörték a gyurcsányi fiókját, és valaki trollkodott a gyurcsányi nevében......

SZERINTEM MAGÁTÓL MÉG EZ A VADBAROM GYURCSÁNYI LEHET ENNYIRE HÜLYE,
HOGY LEALÁZZA AZ ŐT TÁMOGATÓKAT, A RÁJUK SZAVAZÓKAT....

...PERSZE AZ IS LEHET, HOGY SZOKÁSÁHOZ HÍVEN A GYURCSÁNYI ISMÉT BEBASZOTT!!!!
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.23. 11:56:10

Az biztos is, hogy bebaszott. És milyeneket fingik akkor!
Válasz erre 

ulpius66 2022.11.23. 13:00:20

Na, végre Orbán Viktor valamit jól is csinál!

FIZETŐSEK LESZNEK A KÓRHÁZI ELFEKVŐK!!!!!!

NAGYON-NAGYON HELYES!

Ott már mások se vannak, csak azok akiket a családjuk "ingyér" befektet.....

Az egyik ismerősöm a nagyiját tartja benn.....

Havi százezret ad zsebbe az orvosnak, hogy tartsa benn a nagyit,
Ő MEG FELVESZI A NAGYI NYUGDÍJÁT, A LAKÁSÁT MEG 150-ÉRT KIADJA ALBÉRLETBE.....
A NAGYIT MEG TARTSA EL AZ ÁLLAM!!!!

HÁT A KIS FASZOM NEM KÉNE MÉG?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.23. 16:35:34

@ulpius66: úgy, úgy. Egész nap csak fekszik és fingik. Nehogy már ingyen csinálja!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 16:46:04

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: most fostam, a következő Szegedi kattanas erről fog szólni. Majd kielemezheted:)
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.23. 18:47:42

@a nagy hohohorgász:

pecás, te kibaszott gyorsan épülsz le. má majdnem a lenin munkásőr szintjén vagy.
persze soha se az eszedért szerettünk, de szeddmá össze magadat!:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 19:01:06

@kajakibrahim: :))))) az elemzeseket a következő posztban küldje el:))) tud maga olvasni????
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 19:05:50

@kajakibrahim: addig örülj amíg én szopatlak és nem a vadai agica rángatja a fitymafekedet:))))
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.23. 19:25:01

@a nagy hohohorgász:

vadász, vadász...!:)))

uploads.disquscdn.com/images/ce8dcaabd2f8ef524ad575e20c5db7c038c8ddd563c0e92676c143cc5a1df210.jpg
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 19:31:46

@kajakibrahim: kicsi a kukid kuvasz:)))
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.23. 19:52:48

@a nagy hohohorgász:

szerintem szójá a szájer haverodnak fityeszork, ő vágja, hogy hol tudsz nagy faszt szopni:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 20:10:21

@kajakibrahim: te mekkora szerencsétlen vagy. Látszik hogy remeg a kezed az idegtol:)))) ha nem bírod a nyomast mi a fasznak kommentelsz? Húzz haza proli
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.23. 20:20:06

@a nagy hohohorgász:

pecás, gondolom te is úgy nyalogatod a szádszélét az idegtől, mint a beteg gazdád, a csutigeci:)))

uploads.disquscdn.com/images/e30894269bc0acd8e5bacd1ea7d8995f63243fe3edfcd104428ff17f102c2c0e.gif
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 20:37:58

@kajakibrahim: kuvasz, megmondtam már neked hogy ha masolsz engem akkor szarba sem veszlek. Attól hogy szopod a farkamat és próbálsz utánozni, még jobban szopatlak:))))
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.23. 20:49:28

@a nagy hohohorgász:

na pihenj le faszszopó fityeszork, me már nekem ciki, amit tolsz.

olyan beteg vagy, mint a beteg szar gazdád és bandája!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.11.23. 21:02:55

@kajakibrahim: próbálj meg önálló gondolatokat leirni:))))
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2022.11.23. 21:43:16

Valaki szart mondott?
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.11.24. 13:00:12

Végre lecsendesedettt a sok aberrigált libsi. Jöhet a fordítógépes orosz agitpropp. AFU meg tankok meg minden. Máris benedvesedtem
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.26. 13:24:41

Az orosz hadsereg offenzívát folytat Donbasszban és gyakorlatilag a teljes frontvonalon ágyúzza az AFU állásait - a lényeg az AFU vezérkari összefoglalójából:

■ Az ellenséges csapatok átcsoportosítása folytatódik a Liman, Avdeevka és Novopavlovszk irányában lévő csoportok megerősítésére. Az orosz fegyveres erők aktív védelmi műveleteket folytatnak Novopavlovszk és Zaporizzsja irányában.

Az orosz fegyveres erők aktívan védik a korábban elfoglalt állásaikat Kupianske, Limanske és Zaporizzsja irányában, és tankokkal és tüzérséggel tüzelnek.

Az orosz fegyveres erők offenzívát folytatnak Artemivszk és Avdejevka közelében.

■ Az orosz erők erődítményeket építenek a partvonal mentén és a védelem mélyén, javítják az előretolt egységek ellátását, és folytatják az ukrán fegyveres erők állásainak tüzérségi tűz alá vételét Krivij Rih és Herszon térségében.

Az orosz fegyveres erők 11 rakétacsapást, hét légicsapást és 50 MLRS-támadást hajtottak végre az ukrán fegyveres erők állásai ellen.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.26. 13:25:33

Újabb határt lépett át Viktor Baloga ukrán parlamenti képviselő, oligarcha, aki már számtalanszor adott hangot magyargyűlöletének. Legutóbb azzal verte ki a biztosítékot, hogy a munkácsi turul ledöntése kapcsán még a magyarok tiltakozását is kikérte magának és közölte, hogy azt nyugodtan „feldughatjuk magunknak valahova”. Ezúttal Toroczkai László lengyel határról való megszólalása és Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálja késztette megszólalásra az ukrán Egységes Közép nevű párt elnökét. Nyilvános közösségi oldalán a magyarokat apró korcsoknak titulálja, akik valamilyen kerítés mögül ugatnak, a szerinte Nagy-Magyarországról ezzel ukrán területek megszállásáról álmodozó magyar politikusoknak pedig azt üzeni, „akkorát kaphatnak a pofájukra, hogy az Urál mögött kötnek ki”. Orbán Viktor szurkolói sálja végképp elszabadította Viktor Baloga fantáziáját és kijelentette, hogy „Magyarország összes emlékét ki kell törölni Kárpátaljáról” – írja a pestisracok.hu.

Évek óta rombolja az egyébként sem túl rózsás ukrán–magyar kapcsolatokat az Egységes Közép párt elnöke. 2018-ban óriási botrány volt abból, hogy a kárpátaljai magyarság három prominens vezetőjét ábrázoló magyarellenes óriásplakátokat helyeztek ki Kárpátalja több járásában is. Mint később kiderült, a plakátokat Viktor Baloga rendelte meg és rakatta ki. Az Egységes Közép vezetője később konkrétan olyan javaslatokat tett, hogy Kárpátalján vásárolják fel a magyarok ingatlanait és betelepítésekkel oldják meg a magyar ügyet. Szintén Viktor Baloga volt, aki a legdurvábban támadta a kettős állampolgárság intézményét. Követelte, hogy azokat a tisztségviselőket, akik felvették a magyar állampolgárságot, tiltsák ki Ukrajnából és fosszák meg őket ukrán állampolgárságuktól.

Ez év októberében Munkácson korbácsolták fel ismét az indulatokat, azzal, hogy október 12-én a munkácsi tanács tagjai többségének tiltakozása ellenére, online konferencia keretében végrehajtói bizottsági döntést hoztak, hogy a munkácsi vár ormán a Pákh család által finanszírozott Turul-emlékművet ukrán állami címerre cserélik. A város polgármestere mellesleg Andrij Baloga, Viktor Baloga fia. A Turul-szobrot néhány órán belül ledöntötték egy Viktor Balogához köthető cég alkalmazottai. A szobor összetört, amiért Pákh Imre, New Yorkban élő magyar üzletember rongálás miatt büntető feljelentést tesz.

Október 25-én minden tiltakozás ellenére felállították a háromágú szigonyt a Turul helyére, arra az obeliszkre, amely Pákh Imre álláspontja szerint szintén a családjuk tulajdonában áll és az eredeti obeliszk köveit tartalmazza, amelyet a családjuk mentett meg, majd évtizedeken át őrzött. Viktor Baloga azzal fokozta az egyre jobban elmérgesedő helyzetet, hogy kijelentette: „a magyarok feldughatják maguknak a tiltakozásukat”. Azt is egyértelművé tette, hogy a magyar történelmi múltra emlékeztető, utaló szimbólumoknak, emlékműveknek nincs helye ukrán földön. Azóta is revizionista magyar politikával riogat, hétről hétre előállva valamilyen bicskanyitogató megjegyzéssel.

Toroczkai László Twitter-bejegyzése miatt, amelyben a Mi Hazánk elnöke azt írta a lengyel függetlenség napján: „Isten áldja Lengyelországot! Találkozzunk újra a lengyel–magyar határon!”, ismételten Magyarországnak, az összmagyarságnak esett neki Viktor Baloga, megismételve, hogy magyar politikusok ábrándoznak az ukrán Kárpátalja megszállásáról.

ELŐSZÖR IS EZEKET AZ ÁLMUKAT FELDUGHATJÁK MAGUKNAK VALAHOVA

– írta a tőle megszokott finom, intelligens retorikával az ukrán politikus. Azt is hozzátette, hogy nem 1939-et írunk, hanem 2022-t, és Ukrajna, valamint a hadserege azóta sokkal profibb és motiváltabb.

AZ UKRÁNOK NEM IJEDTEK MEG AZ OROSZ HORDÁTÓL ÉS BIZTOSAN NEM IJEDNEK MEG VALAMI APRÓ KORCSOKTÓL, AKIK UGATNAK A KERÍTÉS MÖGÜL

– fogalmazott. Majd azokhoz a magyar politikusokhoz szólt, akik szerinte ukrán területek annektálásáról álmodoznak, hogy jól vigyázzanak, mert „akkorát kaphatnak a pofájukra, hogy az Urál túloldalán találják magukat”.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.26. 13:37:41

A köcsögök monopolizalni akarjak a gazeladast!!

Meddig tūrjön a magyar!!!

Magyarország versenyelőnybe kerülhet
Lengyelország szankciók kivetését szorgalmazza a vezeték északi szakaszára, ami jogi indokot teremt Varsó számára az Oroszországgal kötött, meglévő szerződések felmondására.

Varsó egy vámrendszer bevezetését is szorgalmazza azokkal szemben, akik a vezeték déli szakaszán keresztül továbbra is kapnak olajat

– ismertette a Bloomberg.

Az ügyet ismerő, a Bloombergnek a nevük elhallgatásával nyilatkozó források szerint Lengyelország számára a tét az ország vezető finomítójának, a PKN Orlennek a versenyképessége is.

Lengyelország első számú olajvállalata attól tart, hogy a magyar rivális Mol versenyelőnyre tesz szert vele szemben, mert olcsóbban juthat hozzá az orosz olajhoz

– fedték fel a Bloomberg forrásai.

A német kormány korábban azt mondta: vizsgálja és megvitatja a csővezetékes import megszüntetésére tett ígéretének végrehajtását. Hozzátették: a szankciókról szóló szabályozás megnyitja az utat az EU számára, hogy feloldja a csővezetékes importra vonatkozó mentességet, ha egy tagállam elegendő lépést tett az ellátási forrásainak diverzifikálására.

Oroszország tavaly napi mintegy 720 ezer hordó nyersolajat szállított Európába a Barátság vezetéken keresztül, ennek oroszlánrészét Lengyelországba és Németországba.
vállalat az ukrajnai inváziót követően 30 százalékra csökkentette az orosz olajtól való hazai függőségét, és a nyersolajat más forrásokból, főként Szaúd-Arábiából és Norvégiából származó szállításaival helyettesítette.

A lengyel klímavédelmi minisztérium közölte, hogy az ország többé nem importál tengeri nyersolajat Moszkvából.

Meghiúsulhat a leválás
Az uniós szintű megoldás elmaradása okot adhat a lengyel finomítónak arra, hogy az idei év végén túl is folytassa a Barátság vezetéken keresztüli importot. A szankciók vis maiornak számítanának, így elkerülhető lenne a szerződésszegés.

Lengyel tisztviselők úgy vélik, még mindig jó esély van arra, hogy országuk felfüggessze minden kapcsolatát Moszkvával, és politikai megoldást találjanak.

Míg a Barátság kőolajvezeték északi szakaszára vonatkozó szankciókhoz egyhangúságra van szükség, és azokat Magyarország ellenezni fogja, addig a vámokról szóló uniós döntéshez alacsonyabb küszöbértékre, a nemzeti kormányok minősített többségi támogatása is elegendő.

Az ügyet ismerő források szerint más eszközöket is fontolóra vesznek. A kérdést az uniós vezetők a december közepén tartandó csúcstalálkozójukon vitathatják meg, ahol Morawiecki és Scholz is jelen lesz – ismertette a Bloomberg.

Lengyelorszag at akarja venni az olcso orosz gaz helyet, es draga palagazt szallitana pl Magyarorszagra is!! A kocsog norvegok szinten esen nyeresskednek(a norveg alapjukkal meg be is ekelodnek kozenk!!).

Le a szankciokkal!!!
Ha Brusszel nem fizeti ki a penzeket Magyarorszagnak pofan kell b..ni!!
Majd raeresztjuk a migransokat Szerbiabol es jarhat a pofajuk!!
Ha lezarjak a hatart lezarjuk mi is!! Csak azt engedjuk be, aki fizetovendeg, makd ssepen varnak a kamionjaik!!!
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.11.26. 13:39:37

Csapataink lényegében minden fronton, mindenhol, minden irányból minden lyukukon keresztül TÜZELNEK. Ennyire még a szomszéd Sántháné félszemű macskája se bír tüzelni, pedig az is egyfolytában vartyog, mint egy légvédelmi sziréna. Kis lukakból kis tüzet, nagy lukakból nagy tüzet puffogtatnak a keményfaszú ukrán legények felé.

Az ukrán név egyébként az urukhájból származik. Valójában mindig is oroszok voltak, sajnos csak odapetéztek az orkok.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.26. 14:13:18

Ennyire rossz a magyar egeszsegügy, bezzegh Szlovakia...
Eduard Heger szlovák miniszterelnök egy válsághelyzet miatt segítséget kért és kapott a Visegrádi Négyek kormányfőitől, és ennek értelmében Magyarországon is láthatnak el szlovák betegeket.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy több mint 2000 orvos mondott fel egyszerre Szlovákiában (a szám azért is jelentős, mert az ország kórházaiban összesen körülbelül 8000 orvos dolgozik). Olyan kulcsfontosságú osztályok orvosai mondtak fel, mint a traumatológia, a belgyógyászat, a kardiológia, az aneszteziológia, az intenzív ellátás, a gyermekgyógyászat, a nőgyógyászat és az újszülöttosztály. A történtek miatt Magyarország északi szomszédja kormányválságba kerülhet.
szlovák kormány mindeközben tett néhány lépést azért, hogy megelőzzék az egészségügyi összeomlást. Eduard Heger kormányfő a Visegrádi Négyek (V4) tagországaitól kért segítséget (erről a csütörtöki találkozón beszélhettek), és a V4-es partnerek ígéretet tettek arra, hogy felmérik a lehetőségeiket, és amennyire módjuk áll, segítik a szlovák egészségügyet. Az Infostart tudósítása szerint ennek értelmében

A JÖVŐ HÓNAPTÓL KEZDVE A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOK HATÁR MENTI KÓRHÁZAI (KÖZTÜK A MAGYAR INTÉZMÉNYEK IS) FOGADHATNAK SZLOVÁK BETEGEKET IS.

Mindeközben a szlovák kormány tárgyalásokat folytat az orvosok szakszervezeteivel azokról a problémákról, amelyek miatt a tömeges felmondások történtek. Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a nyolcból hét pontban már meg is egyeztek, de az orvosbérek emelése ügyében még nincs megállapodás. A miniszter azt is jelezte: ha november 30-áig nem születik meg az egyezség, akkor

JAVASOLNI FOGJÁK A SZLOVÁK KORMÁNYNAK AZ ORSZÁGOS VESZÉLYHELYZET KIHIRDETÉSÉT.

A több mint 2000 orvos felmondási határideje ugyanis november végén jár le. Már az is felmerült, hogy a védelmi minisztériumtól és a külföldi katonaorvosoktól is segítséget kérhet a szlovák egészségügyi tárca, de ezt egyelőre nem lépték meg. 2011-ben, a legutóbbi nagy egészségügyi válságnál már volt példa arra, hogy 25 cseh katonaorvos Szlovákiába érkezett – jegyezte meg az Infostart.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.11.26. 14:16:49

Óriási profit landol az amerikai olajtársaságnál
GettyImages-71601487
Szabó Gyula
SZABÓ GYULA

2022.11.25. 13:07
A profitot elsősorban az árak emelkedése eredményezte – derült ki az Oeconomus elemzéséből, amelyben kimutatták, hogy az amerikai olajtársaságok várhatóan hordónként 68 százalékkal magasabb „szabad cash flow-t” fognak termelni.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legújabb elemzésében kifejti, hogy a kitermelésben érdekelt amerikai olajtársaságok várhatóan hordónként 68 százalékkal magasabb „szabad cash flow-t” fognak termelni 2022-ben – tehát ennyivel lesz magasabb a szabad pénzáramlás, amely tartalmazza a vállalat adózás utáni működési nyereségét.

A PROFITOT ELSŐSORBAN AZ ÁRAK EMELKEDÉSE EREDMÉNYEZTE.

A kibocsátás növekedése ettől lényegesen elmarad, 4,5 százalékon alakul az előző év azonos időszakához képest. Az 1,4 milliárd dollárnyi nyereség lehetővé teheti az amerikai piacon a megújuló üzemanyagokra való gyorsabb átállás finanszírozását, a kitermelés bővítését, a vállalatok adósságainak mérséklését vagy a befektetők osztalékainak kifizetését.

Ugyanakkor a lehetőségek mérlegelése során vita bontakozott ki a Fehér Ház és az olajtársaságok között – hívják fel erre a tanulmányban a figyelmet. Joe Biden amerikai elnök a termelőket felszólította: a részvényesek osztalékfizetése helyett inkább fektessenek be a kitermelésbe. Ennek ellenére az Egyesült Államok száz legnagyobb olajvállalatának vezetői más célokat tűztek ki. A megkérdezett vezetők közel 40 százaléka az adósságtörlesztést és a részvényeseknek a kifizetését tartotta elsődleges feladatának.

A vállalati beruházások Amerikában az előrejelzések szerint idén 29 százalékkal, 108 milliárd dollárra nőnek, ami sokkal lassabb ütem, mint amit a nyereség lehetővé tenne, de a termelésnövelés sem tartozik a legfontosabb prioritásaik közé.

Felborult a kereslet-kínálat aránya
A jelenlegi energiaválságot a kereslet és kínálat közötti feszültségek okozták – jóval nagyobb a kereslet, mint a szankciók, illetve az Oroszország által a büntetőintézkedésekre adott válaszok miatt lecsökkentett kínálat. A koronavírus-járvány alatt jelentősen esett a gazdasági aktivitás, ezzel akkor a nyersanyagtermelők is tartották a lépést.

A korlátozások feloldása után megugró fogyasztói igényekkel azonban már nem tudták tartani a lépést a termelők, így már 2021 során jelentős áremelkedés következett be. Ezt a drágulást súlyosbította az orosz–ukrán háború kitörése és a szankciók – derült ki az elemzésükből.

Az Egyesült Államokban a járvány utáni újranyitás, a magas megtakarítási szint és a béremelések nyomán kezdődött el a drágulás, amely az amerikai gazdaság jelentős nemzetközi gazdasági szerepe miatt világszerte éreztette hatását, ezzel erősítve a globális inflációt.

UGYANAKKOR MAGYARORSZÁGON JELENLEG ÜZEMANYAGÁRSTOP VAN ÉRVÉNYBEN.

A kormány 2021 novemberében vezette be a rendelkezést, amelyet utoljára 2022. szeptemberben hosszabbított meg, újabb három hónapra, december 31-ig. Az intézkedés május óta csak magyar rendszámú autókra érvényes, ami mellett a benzinkutakon mennyiségi korlát is életbe lépett.
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.26. 15:24:59

@Bandibacsi34:

bandibá, te ezt önszorgalomból tolod, vagy rubelért?

döbbenet, hogy mekkora emberi roncs vagy, ahogy az összes fityeszesork.

döbbenet!

uploads.disquscdn.com/images/df52006e66816e823382b4eb75f6579b44f3dc3f98b5cacd2f10b39489fb479a.png
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.11.26. 15:50:57

@kajakibrahim: rubelér ecsém, az a kemény valuta! Keményebb mint a medve fasza.
Válasz erre 

kajakibrahim 2022.11.26. 17:49:15

@Bᶏndibacsi34:

a ruszkimedvefasza a legkeményebb, bátyám!:)))

uploads.disquscdn.com/images/68e14c2057c0bb415c8ccfcd627e31e18c332904cd4e63e30de648d222dd0015.jpg
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2022.11.26. 19:24:32

Elhallgatott hírek - a tasz jelenti.

Moszkow 2022. november 24.

Csapataink lényegében minden fronton, mindenhol, minden irányból minden lyukukon keresztül TÜZELNEK. Ennyire még a szomszéd Sántháné félszemű macskája se bír tüzelni, pedig az is egyfolytában vartyog, mint egy légvédelmi sziréna. Kis lukakból kis tüzet, nagy lukakból nagy tüzet puffogtatnak a keményfaszú ukrán legények felé.

Az ukrán név egyébként az urukhájból származik. Valójában mindig is oroszok voltak, sajnos csak odapetéztek az orkok.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard