A Magyar Televízióban közérdekű közleményként sugározták 2002. idusán a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felhívását, melyben arra kérték a választópolgárokat, hogy a választásokig hordják a kokárdájukat. Az első Orbán-kormányhoz rendkívül közel álló egyesület akciójának köszönhetően a Fidesz hívei a kokárda viselésével nyíltan felvállalták szimpátiájukat az éppen regnáló kormány iránt, ám ennek ellenére tavasszal elbukta a választásokat a Fidesz. Most, hogy kockás ingbe bújt a fél ország, érdemes felidézni, milyen fontos szerepe van a szimbólumoknak a politikában, ám ettől még ne gondoljuk, hogy világosan látjuk, hogy ki kivel van.
Fotó: vadasz.bolt.hu
A közel 14 éve történt kokárdás események a mai napig hatással vannak a mindennapjainkra. Sokan azért szoktak le a forradalmi jelkép viseléséről, mert pártszimbólummá alakította az akkori kormány azt a forradalmi viseletet, amely a rendszerváltás előtt a tűrt kategóriába tartozott, tehát volt egy összetartó ereje. Ezt az össztársadalmi konszenzust bontotta meg a Fidesz, illetve a hozzá közel álló egyesület azzal, hogy kisajátították a kokárdát maguknak.
Most, hogy Klinghammer István (alias Klikhammer) egykor felsőoktatási államtitkár ráförmedt az elégedetlenkedő pedagógusokra, mondván, hogy kócosak, borostásak, és kockás inget hordanak, kis csavarral épp azt tette, mint annak idején a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület: olyan szimbólumot adott a kormány munkájával elégedetlenek kezébe, amely manifesztálja a társadalom megosztottságát. Nem elsősorban ellenzéki és kormánypárti részre osztva a magyar polgárokat, hanem az önmagukért és másokért tenni és kiállni akarók, és a kormány kegyeit ennél fontosabbnak tartók között húzza meg határt a kockás ing viselése.
Az óvodától az egyetemig mindent tőle telhetőt meg kell tennie az államnak ahhoz, hogy minél érettebb, okosabb és kreatívabb polgárokká váljanak azok a fiatalok, akik kilépnek a munkaerőpiacra.
Kétségtelen, hogy a sportos, fiatalos flanel ing (szlovákul: flanelová kosela) ma már a lázadásból kiöregedett fideszes vezérkar szemében vörös posztó, ám néha végiggondolhatnák, hogy nem véletlen néhány pártbéli elégedetlenkedő szimpátiája az új divat iránt, talán maguk előtúrnának a gardróbból egy régi, viseltes darabot, melyben egykor talán Karthágó koncerten csápoltak. Ez sokkal logikusabb tett lenne részükről, mint letiltani a gyerekeiket a Kockásfülű nyúl című meséről.
Bencsik János képviselő példája mindenesetre sokatmondó. Nem először lázad pártja és kormánya politikája ellen, most pedig ő maga posztolt ki a facebookra kockás inges fotót. Nem nehéz megjósolni, hogy rajta kívül még nagyon sok képviselő lép majd be a következő ülésnapon kockás ingben a Parlamentbe, és nem lesz feltétlenül mind közülük ellenzéki honatya és honanya.
Fotó: tchibo.sk
A legendásan olajozottan működő fideszes kommunikációs gépezet most valamit nagyon elrontott, és itt nem elsősorban a volt államtitkár pökhendi és lekezelő nyilatkozatára gondolunk. Ahogy kirobbant a pedagógusok elégedetlenségi mozgalma, nem érzékelték, hogy ez egy össztársadalmi probléma, és nem lehet a jól bevált „oszd meg és uralkodj” módszerrel darabokra szedni az elégedetlenkedők táborát. Nem látták meg azt a kohéziós erőt a kockás inges lázadók követeléseiben, ami a mostani társadalmi problémák lényegére fókuszál.
Itt nem csupán az oktatásügy ellehetetlenüléséről van szó ugyanis, hanem arról a stílusról, amellyel szembesülni kellett az utóbbi hat évben minden társadalmi csoportnak, szakmának, generációnak, mely konfliktusba került a kormányzattal. Ha nem érték be az üres szólamokkal a rendőrök, tűzoltók, egészségügyi dolgozók, diákok, közmunkások, civilek vagy a szakszervezetek, akkor jöttek az agresszív letámadások, a csúsztatások, a kommunikációs trükkök, és ha ez se lett volna elég, akkor a zsarolás, az ellehetetlenítés tette teljessé az Orbán-kormány repertoárját. Klinhammer beszólása azért verte ki a biztosítékot szinte minden társadalmi csoportnál, mert a kormányzati arroganciát jelenítette meg a maga érzéketlenségével.
Ha a kokárdákat kockás ingre tűzik a tüntetők, akkor tehetetlenül kell szemlélniük a kormány híveinek, ahogy a forradalmi szellemiség végképp az ellentábor fegyverévé válik.
Nyilván rendkívül sok fejtörést okoz a Fidesz berkein belül, hogyan kezeljék a látszólag semmiből előtörő társadalmi indulatokat. A kockás ing egy kiváló közösségépítő szimbólum lett, belebújhat mindenki, aki sértve érzi magát, vagy úgy gondolja, valamit elvett tőle a hatalom az utóbbi hat évben. Az, hogy a pedagógusok éppen Március 15-én készülnek újabb demonstrációra, szintén fájdalmas lehet a kormánypártiak számára, hiszen „azelmúlt nyolcévben” ez a nap mindig az ellenzékről, vagyis a Fideszről szólt. Ha a kokárdákat kockás ingre tűzik a tüntetők, akkor tehetetlenül kell szemlélniük a kormány híveinek, ahogy a forradalmi szellemiség végképp az ellentábor fegyverévé válik.
Mintha nem tudnának megszabadulni a rossz beidegződésektől, és ugyanazzal a vehemenciával támadnak az elégedetlenkedők vezetőire, mint korábban Bajnai Gordonra vagy Gyurcsány Ferencre, később pedig a civil tüntetések szervezőire. Ez azonban olaja a tűzre, hiszen a kockás ingesek nem a szónokoktól erősek, hanem attól, hogy a társadalomban felgyülemlett feszültséget artikulálják, olyan elhallgatott és lekicsinyelt problémákra hívják fel a figyelmet, melyek a közeli jövőnket veszélyeztetik. Leszakadóban vagyunk a nyugati civilizációtól, ami azzal jár, hogy aki itthon marad, csak vegetál, aki pedig elmegy, elveszíti az eleven gyökereit.
És persze minden probléma és megoldás origója az oktatás. Ha itt nincs rend, fejlődés és nyugalom, akkor sehol máshol sem lesz. Az óvodától az egyetemig mindent tőle telhetőt meg kell tennie az államnak ahhoz, hogy minél érettebb, okosabb és kreatívabb polgárokká váljanak azok a fiatalok, akik kilépnek a munkaerőpiacra. Az Orbán-kormány ugyanakkor az engedelmességet sulykolja a tanárokba és diákokba egyaránt, ami látszólag önös érdek, de hosszú távon az állam sem gondolhatja komolyan, hogy egy modern társadalomban a levegő után kapkodó oktató és tanuló a legjobb teljesítményt tudja kihozni magából.
Fotó: nol.hu
Sokszor megénekeltük már, hogy az Orbán-rendszer azért veszélyes önmagára, mert képtelen megújulni, önkritikát gyakorolni, ezért alkalmatlan a konszolidációra. Ragaszkodik a rossz döntéseihez, a valódi megoldások helyett előnyben részesíti az alkudozást, a megvesztegetést és a megfélemlítést. Leszerelni akarja a társadalmi elégedetlenséget, és nem megoldani az azokat előidéző problémákat. Mindenkire lő, aki kritikát fogalmaz meg, ahelyett, hogy valódi párbeszéd keretében próbálná orvosolni a gondokat. Ahogy egy dakota közmondás fogalmaz: „Ha csípőből lősz mindenkire, akin kalap van, nem lesz egyetlen barátod sem a sápadt arcúak között.”
