Az Orbán-kormány egy éve hajtogatja, hogy a béke pártján áll, és mielőbbi tűzszünetre van szükség Oroszország és Ukrajna között. Arra azonban mindig kínosan ügyelt a hivatalos kommunikáció, hogy a békét elvont értelemben emlegessék, vagyis véletlenül se konkretizálják, milyen feltételek teljesülése esetén jöhetne végre fegyvernyugvás, illetve az azt követő megegyezés a felek között. Ugyanakkor elnagyolt kijelentéseinek ellentmondásait azzal igyekszik elhomályosítani a kormány, hogy önmagán kívül mindenkit háborúpártinak állít be. Orbánt az sem zavarja, hogy Oroszországban sorra ítélik el azokat a polgárokat, akik békepártiak. Az igazság pillanata azonban közeleg.

Fotó: hvg.hu

Kína a háború kirobbanásának első évfordulóján 12 pontos béketervvel állt elő, ami ugyan csak általános kinyilatkoztatásokat tartalmazott arról, milyen nagy szükség lenne a szemben álló felek közti feszültségek csökkentésére, de legalább jó kiindulópontként szolgált ahhoz, hogy végre konkrét ügyekről egyeztessenek az oroszok és ukránok. Bár mindenki tudja, hogy az ázsiai nagyhatalom inkább az oroszokhoz húz, és ezért nem is lehet igazán komolyan venni azt a pontot, mely szerint minden ország szuverenitását tiszteletben kell tartani, de ezzel legalább kissé sarokba tudták szorítani Putyint a kínaiak, akik Orbán Viktorhoz hasonlóan politikai és gazdasági hasznot akar húzni a konfliktusból.

Akinek van némi fogalma a nemzetközi diplomáciáról, az tudja, hogy az üres szólamok pufogtatásától még sehol sem hallgattak el a fegyverek, így sem Kína, sem Magyarország nem fog békét teremteni Ukrajnában. Ám, aki tanulmányozott már háborús konfliktusokat, tudja, hogy csak olyan esetben lehet fegyvernyugvást, majd békét elérni, ha a felek konkrét ügyekben jutnak egyezségre. Legfontosabb ezek közül az elfoglalt területek státuszáról szóló megállapodás, vagyis, hogy az agresszor megszállva tarthatja-e azokat a régiókat, melyeket korábban elcsatolt. Ha erről nem születik megállapodás, akkor nincs értelme egyezkedni fogolycserékről, fegyverek leszereléséről vagy kártérítésről.

A háború most olyan szakaszába ért, amikor eldőlhet, megvalósulhat-e az oroszok minimális célkitűzése, vagyis, hogy háborús erőfeszítéseik eredményeként úgy annektálhatnak régiókat, hogy azokat Ukrajna és a nemzetközi közösség is elfogadja. Ha ugyanis az ukrán ellentámadás sikeres lesz, erre igen kevés esélye marad Putyinnak, ugyanis nem lesz abban a pozícióban, hogy feltételeket szabjon ellenfelének. Az oroszok katonailag is sokkal inkább arra készülnek, hogy megtartsák az elfoglalt keleti és déli területeket, mintsem tovább növeljék a megszállt régiók számát. Ez is arról árulkodik, hogy Putyin menteni szeretné a menthetőt, vagyis, amennyiben nemzetközileg legalizálja hódítást, akkor az oroszok többsége nem kérdőjelezi meg a háború szükségességét.

Ez olyan szintű árulás lenne az EU és a NATO felé, amit egyetlen szövetség sem tudna tolerálni.

A magyar álláspont közben továbbra is csak az általánosságok szintjén mozog, hiszen a helyzet igen képlékeny. Amellett, hogy a béke szükségességét szajkózza minden fideszes politikus, konkrét béketervet nem fogalmazott meg a kormány. Ebben ugyanis állást kéne foglalni a legfontosabb kérdésben, vagyis, hogy elképzelhető-e egy tartós béke abban az esetben, ha Oroszország területeket csatol el Ukrajnától? Ez egy önmagán jóval túlmutató kérdés, hiszen egy olyan precedenst teremtene, mely szerint civilek ellen elkövetett háborús bűnök, gyermekdeportálások, hadifoglyok kínzása és kivégzése után is meg lehet tartani megszállt területeket a nemzetközi közösség hozzájárulásával.

Talán még ennél is fontosabb szempont, hogy egy ilyen béke nemhogy elvenné Putyin kedvét az újabb hódításoktól, hanem inkább meghozná az étvágyát újabb zsíros falatok megszerzéséhez. Mindenki tudja, hogy Ukrajna teljes lerohanásáról, államiságának felszámolásáról ekkor sem tenne le az orosz elnök, ugyanakkor megnyílna az út Moldova felé, és valószínűleg Kazahsztán és Grúzia sem érezhetné biztonságban magát, ha Putyin azt látná, hogy erővel és kitartással a nehézségek ellenére is eléri a céljait.

Bár a magyar kormány előszeretettel nevez mindenkit háborúpártinak, aki nem mondja el naponta háromszor, hogy a béke pártján áll, az igazság mégis az, hogy egy kompromisszumos megállapodás épp úgy nem hozná el a tartós békét, ahogy a müncheni egyezmény is csak olaj volt a tűzre1938-ban, és végül Hitler bekebelezte Csehszlovákiát, melyet a britek szerettek volna megmenteni. Orbán értetlenkedik azon, hogy a NATO esélyt ad Ukrajnának nem csak a háború megnyerésére, de a katonai szövetségbe való belépésre is. Ha a magyar miniszterelnök nem Putyin szemellenzőjén keresztül szemlélné a világot, belátná, hogy keleti szomszédunknak ez az egyetlen esélye arra, hogy tartósan távol tartsa magától az oroszokat.

Ennek ellenére Orbán bizonyára kacérkodott már azzal a gondolattal, hogy saját béketervvel áll elő, hiszen a tavaly megnyert országgyűlési választások mámorában azt is felajánlotta, hogy közvetít a háborús felek között. Ám valószínűleg már az első pontnál elakadt. Ebben ugyanis rögzíteni kéne, hogy milyen területi engedményeket kéne adnia Ukrajnának a békéért cserébe. Bár Orbán és Putyin célja is az, hogy keleti szomszédunk meggyengülve, kvázi vesztesként kerüljön ki a háborúból, mégsem teheti meg, hogy nyíltan kezdeményezze az orosz hódítás legalizálását. Ez olyan szintű árulás lenne az EU és a NATO felé, amit egyetlen szövetség sem tudna tolerálni.

Fotó: mandiner.hu

Nem marad más Orbán számára, mint az a tojástánc, amely úgy szorgalmazza a békét, hogy közben megágyaz az orosz hódításnak. Nem tudni, miért választotta ezt az utat a magyar miniszterelnök, de az biztos, hogy egy nagy léptékű ukrán katonai siker esetén már biztos, hogy járhatatlanná válik számára. Az agresszort támogatni ugyanis egy dolog, ha abból anyagi vagy politikai hasznot remél, ám a vesztes fél oldalán ragadni egy békeszerződés aláírása előtt, olyan hiba, amit a magyar politika az első és második világégés idején is elkövetett. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Amikor elkezded a háborút, nem tudhatod, hogy a végén ugyanazok lesznek-e a barátaid, mint amikor elindultál az első csatába.”