Szerencsétlenebb időzítéssel nem is beszélhetett volna Vlagyimir Putyin arról, hogy Ukrajnával szemben a mai napig élnek azok a területi igények, melyek nem csak az oroszok számára kecsegtetnek területi gyarapodással. Az orosz elnök ugyanis november 4-én, az ottani Nemzeti Összetartozás Napján említette meg ilyen kontextusban Lengyelország és Románia mellett Magyarországot. Putyin agyában nyilván fel sem ötlött, hogy ezen a napon tiporták el a szovjet tankok az '56-os forradalmat hazánkban. Orbán Viktor pedig hallgat...

Fotó: atlatszo.hu

Vlagyimir Putyin úgy tekint Ukrajnára, mint egy nagy cipóra, amelyből sokan szeretnének kihasítani egy-egy darabot. Évtizedek óta hangsúlyozza, hogy számára nem létezik ilyen ország, az ukránok pedig gyakorlatilag az oroszok kistestvérei, akiket végre vissza kéne terelni a nagy testvér karjaiba. A világ vezető politikusai ezt csak retorikai fogásnak tekintették mindaddig, amíg Oroszország rá nem szabadította teljes hadi gépezetét keleti szomszédjára.

Most pedig, hogy elakadtak az orosz csapatok, Putyin kijátszott egy újabb kártyát, amivel igyekszik megbontani az Ukrajna mögött álló európai államok egységét. November 4-i beszédével azoknak a nacionalistáknak üzent, akik hasonlóan hozzá egy instabil, ideiglenes államalakulatnak tartják Ukrajnát, melyet most könnyen darabokra lehetne szedni. Lengyelország és Románia azonban gyorsan leszögezte, hogy nincsenek területi követeléseik keleti szomszédjukkal szemben. Magyarország miniszterelnöke eközben posztolt egyet a levert forradalmunkkal kapcsolatban, ugyanakkor nem nevezte nevén az agresszort, vagyis ismét meg kívánt felelni Putyin elvárásainak.

De vizsgáljuk meg alaposabban, milyen történelmi előzményekre alapozza az orosz elnök azt a véleményét, hogy ideje lenne szétmarcangolni Ukrajnát! Putyin hangsúlyozta, hogy „a lengyel politikai elitben még mindig él a »tengertől a tengerig« nagy ország megteremtésére vonatkozó elképzelés”. Kétségtelen tény, hogy a mai Ukrajna területének jelentős része állt lengyel fennhatóság alatt egészen a 18. századig, amikor Oroszország egyre intenzívebben terjeszkedni kezdett nyugat és dél felé. Ebben az időszakban jutottak el az oroszok a Fekete-tengerig, és szerezték meg a Krím-félszigetet, és ekkor alapították többek között Odesszát és Szevasztopolt is.

Vannak persze olyanok, akik ráéreznek a nacionalizmusban, revizionizmusban rejlő lehetőségekre, felélesztik a múlt sérelmeit, hogy aztán új területek megszerzésének ígéretével erősítsék meg hazai bázisukat.

Putyin azt is szóvá tette, hogy a második világháború után Németország kárára nyugati területekkel kompenzálták a lengyeleket, ugyanis Sztálin az ország megmaradt keleti részeit magának követelte. Így egyszerre szúrt oda a németeknek és hergelte a lengyeleket, hiszen épp egy orosz vezető szájából hangzott el a sanda utalás arra, hogy a nagy világégést követő béke igazságtalan volt. Ugyanerre játszik Románia és Magyarország esetében is, hiszen ebben a két uniós államban sem temették el teljesen a revansista törekvéseket. Nem mellesleg azokat a területeket, melyeket e két ország követelhetne, a második világháborúban ideiglenesen vissza is szereztek a Szovjetuniótól.

Van tehát ellentmondás bőven ebben a felvetésben, hiszen egy olyan ország ajánlja az együttműködését Ukrajna feldarabolásához, amelynek elődje korábban elcsatolta ezeket a területeket Romániától, illetve Magyarországtól. Putyin tehát egy harmadik ország kárára kívánja a közel 80 éves sérelmeket orvosolni, ami meglehetősen anakronisztikus gondolkodásmódra utal. Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna esetében ilyen alapon lehetnének területi követelései a tatároknak, görögöknek, bolgároknak, törököknek, sőt még a svédeknek is. És akkor a kozákokról nem is beszéltünk. Ukrajna neve is jelzi, hogy határvidéknek számított ez a terület évszázadokon keresztül, tehát az, hogy több etnikum is megfordult itt, egyáltalán nem véletlen.

Ám a történelem véres konfliktusai arra tanítottak bennünket, hogy a befolyásért, területekért, erőforrásokért folytatott öldöklésnek egyszer véget kell vetni. Igazságos béke nincs, vagyis soha nem lesz olyan állapot, amikor minden fél elégedett lesz a kialkudott feltételekkel. Az Európai Unió épp azért született meg, mert a két borzalmas áldozatokkal járó világháború ráébresztette a politikusokat a béke fontosságára. Ha az európai demokráciák egymást segítve, és nem egymást akadályozva élvezik e béke előnyeit, akkor a régi sérelmeknek kicsorbul az élük. Vannak persze olyanok, akik ráéreznek a nacionalizmusban, revizionizmusban rejlő lehetőségekre, felélesztik a múlt sérelmeit, hogy aztán új területek megszerzésének ígéretével erősítsék meg hazai bázisukat.

Fotó: varoskurir.hu

Putyin tehát a tűzzel játszik, aminek komoly következményeit látjuk már a Balkánon. A kiéleződő koszovói helyzet, a Boszniai Szerb Köztársaság önállósodási törekvései, az ismét elmérgesedő szerb-horvát viszony mind arra utalnak, hogy az oroszok bátorítása a jelenlegi biztonsági rendszer felrúgására nem volt hatástalan. Orbán Viktor pedig egyelőre hallgat. Bár sejtjük, hogy a mostani status quo számára is teher, de pontosan tudja, hogy az ukrajnai háború végkimenetelétől függ az, hogy a törékeny európai béke továbbra is fennmarad-e. A lengyelek és románok jelezték, hogy a béke pártján állnak, ám Orbán Viktor fehér galambbal a kezében várja, kicsavarhatja-e a madár nyakát, vagy kénytelen lesz elengedni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ne akkor keresd a békepipát, amikor már törzsed fele elesett a csatamezőn, hanem akkor, amikor még ki se tört a háború.”