Az EU és a NATO vezetői számára eddig sem volt kérdés, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin szekértolója, ám az, ami az utóbbi napokban történt, egyértelművé tette, hogy a magyar kormányfő az orosz elnök tervét igyekszik megvalósítani az ukrajnai háborús konfliktus lezárásában. Azzal, hogy július elején Orbán átvette az EU soros elnöki posztját új fokozatba kapcsolta „béketeremtő” misszióját. Ráadásul azt követően, hogy tárgyalt mind Zelenszkij, mind Putyin elnökkel, csak az utóbbiról mondott pozitív dolgokat. Azonban ezt a folyamatot is tudta fokozni azzal, hogy a türk haverok érintésével kínai elnökhöz repült, majd holmi washingtoni NATO-csúcs után beugrott Donald Trumphoz is a floridai nyaralójába. Kézzelfogható eredményként azonban csak annyi látszik, hogy az oroszok Orbán látogatása óta fokozták a civil lakosság elleni terrorjukat.
Fotó: portfolio.hu
Finoman szólva sem volt korrekt eljárás Orbán részéről előbb kipuhatolni, mit gondol Volodimir Zelenszkij a háborús konfliktus lezárásáról, azután titokban megszervezni egy moszkvai látogatást. A magyar kormányfő ugyanis ezzel előnyös helyzetbe hozta Putyint a diplomáciai harctéren, hiszen Orbán nagy valószínűséggel beszámolt neki kijevi útjának minden részletéről. Az EU soros elnöki posztját betöltő magyar kormányfő ravasz húzásnak szánta ezt a kettős látogatást, ám ezzel is erősítette azt a feltételezést, hogy az orosz elnök malmára hajtja a vizet, mióta kitört a háborús konfliktus Ukrajnában.
Orbánt azonban nem csupán Putyin segítése motiválja, hanem saját világpolitikai szerepének felértékelése is. Bár a soros elnöki pozíció lényegében egy szimbolikus tisztség, a magyar kormányfő igyekszik úgy viselkedni, mint aki megragadta a kormánykereket az EU céltalanul sodródó hajóján. A valóságban csak zavart keltett a nemzetközi diplomáciában, ám számára az volt a legfontosabb, hogy mindenki róla beszélt attól függetlenül, hogy egyetértettek-e a látogatással a háborús bűnösnek és agresszornak tartott Putyinnál, vagy sem. Orbán a marketing ősi szabályát követve nem foglalkozik azzal, hogy kritizálják vagy magasztalják, lényeg, hogy beszéljenek róla.
Ő ugyanis köztudottan a nemzetközi politika rosszfiúja, aki nem sokat törődik a diplomáciai etikettel, az írott vagy íratlan szabályokkal, kizárólag a haszonszerzés motiválja minden cselekedetét akár belpolitikai, akár külpolitikai ügyekről van szó. Orbán láthatóan kifejezetten élvezte azt a helyzetet, hogy a háború kitörése óta ő volt az első EU-s vezető, aki meglátogatta Putyint. A Kreml urát ugyanis még a nemzetközi találkozókon is igyekeznek kerülni a nyugati demokráciákat képviselő politikusok, nemhogy elrepülnének hozzá egy baráti csevejre. A magyar kormányfő ugyan „békemissziónak” nevezte a találkozót, ám kézzel fogható eredményt nem tudott felmutatni, ráadásul néhány nap múlva az oroszok lebombázták Ukrajna legnagyobb gyerekkórházát.
Mindenki számba vette azt a lehetőséget, hogy Putyin végül eléri a céljait, és bekebelezi Ukrajnát, Kína gazdaságilag Európa és az USA fölé kerekedik, Trump pedig visszatér a Fehér Házba.
Orbán tehát ilyen értelemben arra használta Putyint, hogy tovább erősítse a róla kialakult „vagány politikus” képet, ám ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy mire használta az orosz elnök a magyar kormányfőt. Az ugyanis régóta tapasztalható, hogy ez a viszony nem két egyenrangú fél együttműködése (lásd: a korábbi pekingi találkozóról készült videót), hanem sokkal inkább tűnik úgy, mint amikor a nagy vad iránymutatásokat ad a kisebbik vadnak. Rendkívül feltűnő a magyar kormány kommunikációjában és döntéshozatalában, hogy sem szavakban, sem tettekben nem mennek szembe az orosz érdekeknek, holott ez csak problémákat okoz a magyar diplomáciában, látható előnyöket ez a magatartás nem hozott az ország számára.
A szakértők többsége egyetért abban, hogy amit Orbán tesz, azzal folyamatosan megsérti és aláássa a közös uniós pozíciókat, semmibe veszi a lojális együttműködés elvét, a soros elnökséget pedig saját céljai elérésére használja. Pontosan tudja, hogy ezzel provokálja az EU legfontosabb szerveinek vezetőit, ám ő úgy viselkedik ebben a helyzetben, mint aki számára nincsenek szabályok, a mozgástere pedig akkora, hogy lényegében bármit megtehet a nemzetközi diplomáciában. A valóság viszont az, hogy egyedül Magyarország kormányát képviseli, és ebben a minőségében az orosz és kínai érdekek kijárója, valamint Donald Trump bábja.
Közismert, hogy Orbán nem csupán él a hatalmával, de gyakran vissza is él azzal. Most, hogy a belpolitikában nem lát túl sok lehetőséget, elkezdett úgy viselkedni, mint aki meghatározza a nemzetközi politika irányait. Árnyalja a képet, hogy mindent egy lapra feltéve a számára szimpatikus nemzetközi szövetségesek győzelmére játszik, és ezzel elárulja azt az EU-t, aminek soros elnöki posztját tölti be jelenleg. Ilyen tudatos szereptévesztéssel még nem találkoztak az Európai Unió vezetői, ezért is nagy a felháborodás, ami némi tanácstalansággal jár együtt. Mindenki számba vette azt a lehetőséget, hogy Putyin végül eléri a céljait, és bekebelezi Ukrajnát, Kína gazdaságilag Európa és az USA fölé kerekedik, Trump pedig visszatér a Fehér Házba.
Fotó: maszol.hu
Nyilvánvaló, hogyha ezek a lehetőségek valósággá válnak, akkor Orbán nem csak egy unortodox eszközöket használó bosszantó politikus lesz az EU és NATO vezetői számára, hanem a nemzetközi diplomácia egy meghatározó személyisége, ám kérdés az, hogy ebből mi haszna lesz az uniónak a katonai szövetségnek, és természetesen Magyarországnak? Ennek a helyzetnek az ellentmondásossága mutat rá Orbán valódi céljára: Ki akarja használni a nemzetközi figyelmet, borsot akar törni mindazok orra alá, akik eddig a háttérbe szorították, és nem mellékesen úgy akarja beállítani magát, mint aki békét teremtett a világban. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A bolhát az teszi naggyá, hogy fájdalmas a csípése, ám az teszi apróvá, hogy ez a fájdalom gyorsan elmúlik.”